Part 10

Mint már említém, a kábító szerek használata egyre növekszik, minél inkáb Kelet belsejébe hatolunk. Persiában a Benk, egy a dervisek által termelt növény, a canabis indica leveleiből készült kábító szer, játszik nagy szerepet, mig a mákony vagy tirjak csaknem minden magasabb rendü ember által élveztetik, még pedig apró lapdacsok alakjában. »A persa 40–50 esztendeig használja a mákonyt,« mondja Dr. Polak, »anélkül hogy a mennyiséget változtatná, mely átlag egy-két szemerre rúg naponként, úgy hogy egy-egy személy egy hónap alatt 60–90 szemert fogyaszt. A Kaspi tenger nedves alvidékein a napontai adag kétszeres szokott lenni, t. i. 3–4 szemer. Ily rendszeres használat mellett, még az adag emelkedése folytán sem kártékony a mákony hatása az emberi szerkezetre nézve; a szellemi és testi működésben semmiféle fennakadást nem idéz elő, olykori szorulást s a has elgyöngülését kivéve, s minden férfi működésre nézve közömbös. A negyvenedik, s a Kaspi tenger mellett már a 35. év után, a mákonydohányzás állitólagosan kevésbbé ártalmas mint korábban, sőt a persák állitása szerint az 50 év után az embernek mákonyt kell szednie ha erejét és frisseségét fenn akarja tartani s magas kort óhajt elérni. Tényleg ösmertem is 60–90 éves aggokat kik már fél század óta naponta rendesen szedték bizonyos mákony adagukat.«

Malcolm egy persa főurról beszéli, hogy Persiában tett első látogatása alkalmával megismerkedvén vele, az különösen feltünt neki a nagy tiriak adagok következtében, melyeket naponta élvezett. Malcolm figyelmezteté a férfit, hogy e hatalmas méreg korán sirba fogja vinni. Tizenkét évvel később Malcolm ujra találkozott ama persával ki most már igen testesen, de nagyon erőteljesen nézett ki, s már távolról kiáltá oda Malcolmnak: »Hé Szahib! megkétszereztem rendes tiriak adagomat, s a mint látod, nem hogy a sirban feküdném, hanem ellenkezőleg igen egészségesen ülök a nyeregben!« A csersz-el természetesen egészen máskép áll a dolog. Ez kizárólag bóditószerül használtatik s a pipa segitségével gőz alakjában szivatik be. Polák állitása szerint a csersz mérsékelt élvezete semmiképen sem hat lehangolólag és erőtlenitőleg, sőt ellenkezőleg, felizgatja a képzeletet, vidámságra és kedélyességre hangol s bizonyos ruganyosságot kölcsönöz a szellemnek. Saját tapasztalataim nyomán támogathatom Polák véleményét, mert magam is ösmertem persa irókat, kik a csersz befolyása alatt hihetetlen módon fokozták képzelő tehetségüket. A csersznek tulajdonitják a bátorság csodaszerü hatását is, s hogy a jelenkor történelmi adataival támogassam ezen felfogást, csak azon tényre utalok, hogy állitólag e készitményt okozzák amaz árulói tettért, melynek alkalmával. Ekber Khán Macnaughten angol ezredest egy értekezlet alatt lelőtte, s mely Afghanisztánban az angolokra nézve oly iszonyu katastróphát eredményezett. Ennélfogva Iránban nem hiába teszik e méreg gyakori használatának róvására a vallási és állami életben előforduló egy-vagy más lázadást, miután a rajongás állapota a mit ez előidéz némelyeknél a legnagyobb mértékben fokozza a képzeletet, másokat pedig a vezetők akaratnélküli eszközévé alacsonyitja le. Hasonló okokat akarnak találni, az egykor rettegett Aszszaszin[6] felekezet tetteiért, valamint a Babik nevü communista felekezeteiért is. Ha a mérséketlenség nem hat kártékonyan idegrendszerére, a mákonydohányzó tényleg kiválik a többi keleti közül; szeme ragyogó tüzzel bir, modora eleven, beszéde, mozdulatai gyorsabbak, s e tulajdonok által emelve, bizonyos életkorig valóban akarattal és tetterővel is rendelkezik. A tapasztalás azonban azt mutatja, hogy még a 40-dik év után is e veszedelmes idegzetingerlő szernek még mérsékelt használata is a ritkaságok közé tartozik, s Közép-Ázsiában mégis tiz mákonydohányzó közül legalább nyolcz e szenvedély nyomorult áldozatává vált. Ott, hol a szeszes italok élvezete halálos véteknek tartatik, igen számosan találhatók a mákony-evők s leginkább a Dervis-zárdák közelében, s mindig megható látvány volt reám nézve ha erős s edzett férfiakat, e borzasztó méreg beszivása következtében rövid idő alatt testileg és szellemileg tönkre menve találtam. E bün csak ritkán vonja maga után a halált. Áldozata, a szellemileg elbutult, visszataszitó csontváz többnyire magas kort ér el, sőt kevesebb betegségnek van alávetve, mint más emberek; de mily szomoru tengés e járó-kelő halottaké, s mily mérhetetlen kártékony a mákony hatása a szeszes italokéhoz mérten!

A fürdő.

A fürdőket és mosdásokat illető parancsolatok, melyeket a próféta hiveinek lelkére kötött, csak igen keveset engednek a bráhma-hit tisztasági törvényeinek. Vajjon a »Tetahheru!« (tisztúljatok) szó alatt csak a testi s nem inkább a szellemi tisztaság értetett-e, vagy pedig az első csak képleti czélzás volt-e az utóbbira, annak eldöntését körmön font kórán-magyarázókra bizzuk; itt csak azt constatáljuk, hogy ez egyetlen szó hatása alatt, Ázsia mohammedánjai mind, a fürdőt nemcsak a legszükségesebb életkelléknek, hanem egyszersmind a szigoru vallási parancs intézményének tartják. Ma már az egész iszlamita keleten a fürdő alatt nemcsak az isteni parancs teljesitése, nemcsak a megtisztulás egy tette értetik, hanem egyszersmint élvezet, melynek mindenki szenvedélylyel engedi át magát. Ha fárasztó utazásból tér haza az ember, ha erőltető munkát végzett, ha valamely ijedtség, vagy tulságos nemi élvezet után pihenni vágyik: fürdőbe megy. Szegény és gazdag, öreg és fiatal egyenlően hódol e szenvedélynek. A mit nálunk borravalónak, Oroszországban pálinkapénznek, a khinaiaknál théapénznek neveznek, annak Keleten fürdőpénz a neve. Ha egy város előnyeit akarják felmutatni, fürdőinek ecsetelésén kezdik; ha az ellenkezőre akarnak czélozni, az utóbbiak tisztálatan elhanyagoltsága hozatik fel érvül, s ha mecsetek, karaván szerailok és tanépületek emeltetése által nevünket halhatatlanitani kivánjuk, tán biztosabban érjük el ebbéli czélunkat egy tág, vizgazdag fürdő épitése által. Azonban bármire czélzott is a próféta, annyi tény marad, hogy egészségi szempontból népének jóltevője volt, miután Keletnek többnyire meleg éghajlatában, a fürdő gyakori használata által sok betegségnek vétetik eleje.

A moszlim világ nagy területén, kétségtelenül Konstantinápoly azon hely, hol a keleti kényelmi-fogalmak Nyugat műizlése által finomitó átalakuláson mentek keresztül; az ottani fürdők ennélfogva határozottan a leggazdagabbak, legszebbek s legelegánsabban felszereltek. A Közép-tenger márványdús szigeteinek közelléte nagyban hozzá járult, hogy a byzantin-római épitészet e hazájában a fürdő-intézetet a tökély ritka fokára juttassa. Nem kevésbbé váltak hasznossá e czélra elejétől fogva a nagy vizvezetékek, s minekutánna a félhold, melynél a fürdők és mosdások oly dogmaszerü fontossággal birnak, kiszoritotta volt Bizanczból a keresztet, leginkább a fürdőépületek diszitésére pazaroltattak az ottománok által, Európában folytatott zsiványkodási utaikból ide hozott drágaságok. Valóban, a tisztasági fogalmak igen sajátságos vegyüléke tünik fel emlékemben, ha visszagondolok mindazon fürdőkre, melyeket a különböző moszlim tartományokban meglátogattam. Ilyenkor mindenek előtt az oszmanli, még pedig az efendi osztályhoz tartozó merül fel lelki szemem előtt, a mint fontoskodó arczczal és határozott léptekkel halad odább, mig szolgája a terjedelmes fehérnémü csomót viszi utánna. A fürdő-intézet ajtaja alig nyilt meg s már elébe siet a bérlő és a szolga-személyzet. A kupolaszerü előcsarnok legmagasbb karzatán ruganyos diván várja az érkezőt. Minden kéz vetkőztetésével van elfoglalva, lábára vonják a naalint (faczipőt) és meztelenül, egyedül csak a »futá«-val (köténynyel) dereka körül, némely efendi oly büszkén lépdel, mintha rendjeldiszitett mellel a parádén jelenne meg. Mezitelen urát a mezitelen szolga követi tsibukkal és kávéscsészével. Az előcsarnoktól az első meleg szobáig alig van nehány lépésnyi távolság, s mégis már pihenni, pipázni és kávézni kell. Erre a pipahordozó távozik s szemérmetesen földre sütött szemekkel, félősen közelg néhány dellák (fürdőszolga) az előkelő vendéghez. Mint azt a bon ton követeli, ezek Georgia fiai szép alakkal és húsos tagokkal. Mozdulataik, szemjátékuk, fejbólintásuk, szóval minden a jól trainirozott dellák szabályai szerint idomul. Az efendi int és az ifju csapat (bajuszosak már nem türetnek e foglalkozásnál) lassan tagjaihoz nyul; a gyöngéd simongatástól lágy fogásokba mennek át s ezekből a valóságos dagasztásra. Megjegyzendő, hogy a szemjáték melylyel a lágy tésztához hasonlólag megdolgozott uraság Georgia vagy Cserkeszország fiainak elégedettsége kisebb nagyobb mértékben bátoritó jeleit adja, Európaira nézve utánozhatatlan marad.

A fél meleg szobából, az egészen kimerült fürdő-vendég a tulajdonképeni forró osztályba lép, mely minden részletében feltünő gonddal felszerelve a török hamamok, (fürdők) szentélyét képezi. A napsugarak, melyek a kupolára alkalmazott, többnyire zöldszinü, golyószerü üvegeken át a magas terembe hatolnak, igen sajátságos képet világitanak meg. A leghalkabb mozdulatot is erős viszhang követi, s a vékony csészék csengése, melyekkel a viz a kagylóalaku medenczékből meritve a testen végig öntetik, a szappanhab bogyborékolása, a vendégek nyögése és sikoltása, mely közé olykor egy-egy vig dal vegyül, mindez meglepő hatást teszen. A kupola-épitkezés gyakran tévutra vezeti az embert hangja erejére vonatkozólag s megbocsájtható, ha annak szépsége és terjedelmére nézve rövid illuziónak engedi át magát. Ezért mondja a török példabeszéd a képzelgőről: »Ugy látszik, a hamamban próbálta a hangját.« – E terem közepén: épen a kupola alatt, két láb magasságu terasse alaku emelvény létezik, melynek neve »Göbek-Tasi« (a köldökkő). Ez a fürdő kedvelők légyotthelye, kik, miután egy csöpp izzadtság sem maradt meg többé bennök itt, 40 R.-foknyi hőség mellett, több órákon át vigan társalognak, dohányoznak, kávéznak s hébe-korba még kártyáznak és sakkoznak is. Ha e »Göbek-Tasi-k beszélhetnének, mennyi mindent mondhatnának el e fürdők női látogatóiról, a fiatal hanimokról (török hölgyek), kaczér cserkesz nőkről és Abyszinia rézszinü leányairól.« Megismerkedtem Törökországban nőkkel, kik négy-hat órát ültek a Göbek-Tasin, hajukra négy darab szappant használtak el s ámbár testök minden látogatás után erősen megfőtt csibehushoz hasonlitott, mégis hetenkint háromszor-négyszer ismételték ezen élvezetet. Ezen nem szabad csodálkoznunk! A fördő, főkép télen, a török hölgyvilág főtalálkozási helye s az operát, a hangversenyt helyettesiti náluk. A férfiszemtől, tehát a szeretetteljes férj tekinteteitől is megóva, itt minden játéknak és tréfának fesztelenül lehet magát átengedni. A szolgaszemélyzet értékes borravalókkal hallgatásra indittatik. És az hallgat is; azonban mi tagadás – rendkivül érdekes volna, ha megleshetnők a konstantinápolyi Göbek-Tasi élményeit és tapasztalatait.

A ki az ó-keleti ettiquettet szigoruan akarja követni, a nagy csarnok nyilványosságát a kis cella zárkozottságával cseréli fel, melynek nyilása előtt össze vonatik a vörös-kék csikozott függöny, mely mögé a fürdő-személyzet már nem teheti be a lábát s csak a magán szolgának szabad a bemenet. Ott átaljában kerülni kell a vizzel való hangos lubiczkolást, a hallható nyögést vagy felkiáltást; a vallási parancsok szigoruan elrendelték hány kanna vizzel szabad meglocsolni a test egyik-másik részét, melyeket kell előbb, melyeket utóbb leönteni, másrészt azonban a fehérnémü szövetére és alakjára, valamint a jeruzsálemi szappan minőségére nézve a változó divatot követik. Nem kevésbbé czeremóniás a belső termek elhagyása. Minden osztályban más ruhába takartatunk, s mielőtt azon csarnokba térnénk vissza hol ruháinkat levetettűk, nem egy furcsa jelmezt kelle magunkra venni. A letöröltetés, a serbét, kávé vagy más frissitőszerek átnyujtása, az egészséget kivánók egész raja, a tükör átnyujtó, szóval minden mi az európai kedélyt végkép kimeritené, a keletiek ritka türelme és kitartása mellett, még nem is feltünő nekik, mert fogalmaik szerint mindez szükségképen hozzá tartozik a fürdőhez.

A távol Ázsiában a fürdő, lucus a non lucendo, inkább beszennyező mint tisztitó intézmény. Minél jobban tartunk Konstantinápolytól Keletnek, annál kezdetlegesebbé válik a hamam, még Persiában, a régi Iránban is, a fürdő épenséggel sem lehet vonzó az európaira nézve. Az ottomán birodalom ázsiai részében Erzerum, Kharput, Moszul, Kaiszeria, s leginkább Damaszkus hiresek fürdőikről. Az utóbbi hely, mely az »illatos« melléknevet viseli, vizgazdagsága tekintetében felülmulhatlan. Minden háztulajdonosnak jogában áll a fürdőintézet alapitása s habár a főhámámok némelyikének alapitási ideje még az ó-korból való, mégis az épitési mód, valamint a használt anyagok távolról sem közelitik meg a stambuli fürdőkéit.

Iránban, az ó-ázsiai civilizatió e székhelyében, ezen országban, hol a művelődés legmagasbb fokán vélnek állni, s az egész világot még a kezdetlegesség lemélyebb posványában gondolják, – a fürdő valóságos paródiája ezen intézménynek. Oly népnél, mely a máshitüvel való merő érintkezés által is már nagyon tisztátalannak érzi magát s a mocsoktól csak a fürdő használata által bir ismét szabadulni. Midőn Persiában először tudakozódtam az ilyféle intézet után, már a hely külső alakja, a bemenet előtt magasra tornyosuló lótrágyával, (ezen országban a fürdőket azzal fütik) végtelen undort keltett bennem. De ez még egyre növekedett, midőn a kerek előcsarnokon át, – melynek falai a Firduszi-féle hőskölteményből vett csata képekkel valának diszitve, – a pincze mélységü belső részbe léptem. Minden oldalról a fényüzés látszatába burkolt piszok meredt felém. A vetkőződés nem különböző termekben megy itt végbe, a fürdőruha sincs oly jó állapotban mint Törökországban s egyátalán lehetetlenség egy persa fürdőt meglátogatni, anélkül hogy nehány eleven emléket magával haza ne vinne az ember. Már az első szobában is a felolvasztott henna vagy festő növény, s más egyéb kenőcsök átható, kellemetlen szaga üti meg a belépő orrát; a második szobában, a tulajdonképeni mosdó-osztályban, az még sokkal erősebbé s elviselhetetlenebbé válik. Azok, kik a törvényes, teljes mosdást akarják elvégezni, az itt létező négyszögletü vizmedenczébe lépnek. E medencze belső ürege kicsiny, a benne lévő vizet naponta csak egyszer változtatják s ha nyolcz-tiz persát e mocsárszerü nedvben egymás mellett állni láttam, a mint akarva nem akarva csaknem a bőrt dörzsölték le egymásról a folytonos érintkezés következtében, tökéletesen meg volt előttem magyarázva a törökök ismert undora, melylyel keleti testvéreik iránt viseltetnek.

A török fürdőkben, a forró osztályokban szoktak öltözködni, a persák e czélra egy harmadik szobát használnak. De szükségük is van reá, mert a dellák két óra hosszán tartó műtéte, – mely alatt hajat, szakállt, talpat, tenyeret és körmöket megfest az emlitett növénynyel mindez sötét vörösre festetik, – melegebb atmosphärában nem lenne épen kellemes. A hennávali festés a persák egy érthetetlen szenvedélye, mely róluk az afghánokra is átszármazott. Nem csak felnőttek, idős férfiak és nők, de még ujdonszülött gyermekek is hennával festetnek be. A fehér lovakat arany pejjé változtatják általa, s a királyi lovak farkánál a hennafestés a királyi szolgálatot jelzi. A henna számtalan czélra használtatik és árnyalatai a sötét feketéből átmennek egész a téglavörösbe. Ha az első szin azért véttetik igénybe, hogy a vénség jeleit elfátyolozza, az érthető; azonban, mily szépészeti fogalomnak akar kifejezést adni a művelődésére oly büszke persa azáltal, hogy fekete szakállát téglavörösre festi, az megmagyarázhatatlan, s még megmagyarázhatatlanabb azon tisztasági fogalom, melynek következtében kezeiket befestik, hogy a rájok tapadt piszok láthatatlanná váljék.

Ha férfiak két órát öltözködnek, nem lehet meglepő, hogy a nők négy-öt órát töltenek a toilette-el; de a nyugati olvasó azért ne képzelje, hogy egy hölgy az ó-kor rózsaországában tán ragyogó tisztán, diszesen kerül elő a fürdőből. Habár a persa nők átlag megfelelnek a női szépségrőli fogalmainknak, öltözetük s cziczomázásuk által, melynél a festőpor szinte főszerepet játszik, rendkivül eléktelenitettnek. Az európai szem nem is fogja az elragadó szépség nyomát találhatni amaz anyajegyekben (Khal) akár természetesek, vagy csak művészileg állittattak elő, – melyeket a kelet költői oly magasra becsülnek s oly végtelenül dicsőitenek, elannyira, hogy Hafiz Közép-Ázsia két legszebb városát odaadná két anyajegyért. A persa nők egy maró kővel, kisebb khal-okat petyegetnek arczukra, nyakukra és keblükre; a félvilág, a khalt kiterjesztve, merész képeket petyegett bőrére, sőt Iszpahanban, Irán valamely emanczipált leánya egész vadászati képet petyegettetett magára.

Daczára a nagy gondnak mit a toilettere forditanak, a persa nők tisztaság tekintetében mégis messze hátra maradnak a Törökországbeliek mögött. Szappant csak a jómóduak, gazdagabbak használnak, az alsóbb néposztályok pótlékúl egy bizonyos agyagnemet használnak, mely olykor illatossá tétetik, nagyobbára azonban a maga természetes, hamisítlan valóságában fogyasztatik. De legkivált a hajzat az, mely a reng-kenőcs által – egy fekete, festékszerű kenőcs – a tisztítás helyett, sürű pánczélt nyer. Hogy naponta ne kelljen a fésűléssel és hajsimítással bibelődni, sokan valami ragadó szert vegyítenek a reng (festék) közé, s képzelhető, mily bűvös illatú a szépek ilyetén elkészitett fejecskéje, a forró évszak alatt.

Valamint a persa fürdők külső építkezése, belső elrendezése s gyakorlati használata is nagyban különbözik a törökök fürdőjétől, ép úgy változik a két országban azoknak használati ideje. Törökországban a fürdő csak alárendeltek és szegényebbek által használtatik a reggeli órákban, mi Persiában épen nem áll. Itt a kora reggeli órákban, az idegen egy trombita egyhangú szózata által lepetik meg; ez az igazhitüeknek szóló jel, mely tudtukra adja, hogy a fürdőmedenczék megteltek meleg vízzel. Azon módon, a mint Európában reggelenként a marhát szokták aklából legelőre csalni, úgy figyelmeztetik Persiában a hivőket a próféta intő szózatára: Tetahherú! De bármi régen szólal fel naponta a trombita intő szava, a próféta szózatának valódi értelmét a persa mai napig sem fogta még fel.

A mohammedán művelődés még inkább keletnek terjedő birodalmaiban, az afghánok, turkesztániak, turkománok és kirgizeknél, a mennyiben e népek művelődésre, vagyis vallásosságra számot tartanak, a fürdő nem csekély fontosságu intézmény. A Szunita-Khiva, Bokhara és Herat fürdőintézetei építés-módra s berendezésre nézve hasonló alanti fokon állanak s a szegénység hatását teszik a szemlélőre. Az özbég fővárosban, valamint a Zerefsán partjain a fürdők többnyire földalatti helyiségek. Egy pinczelépcső közvetitése folytán lejutunk a Dehliz-be, (előszoba) hol a ruházat egymástól elkülönített kis csomagokban hátrahagyatik, anélkül hogy valaha kicserélés, vagy pláne sikkasztás történnék. Innét keskeny folyosó a tulajdonképeni hamam-ba, vagy özbeg megnevezés szerint az »isziglik«-be vezet, a hol az ember edzett tatár markok által derekasan megdolgoztatik. Volt rá eset hogy két ily tenyeres-talpas, készséges szolgát láttam egy fürdővendégen dolgozni, s a »shampooing« a hogy az angolok nevezik, Ázsia egy országában sem használtatik oly erélyesen mint az emlitettekben. A hamam-ból a mosdókészlethez megy az ember; az egy kerek medenczéből áll kupola-szerű födővel, melynek közepét egy nagy vizzel telt üst foglalja el, mely csapszivekkel van ellátva, úgy hogy a fürdővendégek izlés szerint önthetik le magukat meleg vízzel. Minden csappal szemben kis czella van alkalmazva, mert a moszlim törvény szerint a fecscsenő vízcsöp a mellette állót tisztátlanná teszi. A csapszivek Törökországban és Persiában itt-ott ezüstből vagy finom rézmunkából valók, az özbégeknél azonban mindig csak egyszerű fából készülnek. Fürdőintézeteikben egyátalán nyoma sincs a fényüzésnek, aránylag még a fürdők ára is igen csekély, sőt arra is van eset, hogy sok fürdővendéget ingyen is bebocsájtanak, – mi Nyugatázsiában sohasem történik, – s főkép télnek idején, hogy az igazhivőket, ha a folyóban nem végezhetik vallásbeli mosdásaikat, ezáltal a nagy bűn elkövetésétől visszatartóztassák.

Turkesztán nomád népsége rendkivül sajátságos módon szokta teljesíteni e vallási kötelességeket, miután bizonyos esetekben a »Guszl« (tetőtől talpig való mosdás) elhanyagolása hittagadás gyanánt értelmeztetik. A Görgen melletti pusztákon, Merv körül, valamint a Jaxartes és Oxus északi részén, mindenütt hol nomádok tanyáznak, korán reggel gyakran látható a sátrak előtt egy-egy nő, ki egy hátrafelé tartott, kiterjesztett lepedő előtt áll, mig a rögtönzött függöny mögött a férj áll, ki nehány veder hideg vízzel önti le meztelen feleségét. – Volt rá eset, hogy karavánunk a sivatagban, hol rendesen nagy vizhiány uralkodik, oly sátor mellett haladt el, hol a leguggolt igazhitü nomád, valamely szolgája által homokkal öntette le testét. Valóban, nem igen kellemes toilette-mód! Azonban ez pótfürdő, valamint bizonyos pót mosdások (Tejemmun) is léteznek, melyeket magam is használni kénytelen valék, ha a sivatagban még inni való víz sem volt, minél kevésbbé tehát a vallásbeli mosdásokra szükséges mennyiség. Ha valamely folyó mentében üttettek fel a sátrak s egy molláh közelléte és fegyelme a törvény szigorú követését igényli, a fiatal nők sohasem mulasztják el, már korán reggel a vallás parancsolatai szerint víz alá bukni a folyóban. Az idegenek és ismerősök tekintete ezalatt igen keveset bántja őket. A moszlim szemérem tanai, de egyúttal a velök járó bűnök is még egészen ismeretlenek a nomádoknál.

A fürdők után a vallásos mosdások kiváló helyet foglalnak el a moszlim világban. Mindenesetre sajátságos látványt nyújt, ha egy egész népet látunk magunk előtt, mely toilettejének egyes részletei által Istennek tetsző tettet vél elkövetni s csaknem hihetetlen a tény, hogy vaskos kötetnyi könyvek léteznek, melyek keleti ravaszsággal és hajszálhasogatással e parancsolatok apró részleteit magyarázgatják, s az európai sohasem fogja csodálkozás nélkül szemlélhetni, ha az igazhitü az, öntöző kannával kezében, ájtatos töredelmességgel s éghez emelt tekintettel arczát, kezét s lábát mossa. »Tisztán közeledjetek Isten trónjához,« szól a törvény; de a tisztaság nem a lélekre hanem a testre alkalmaztatik, minélfogva minden imádság előtt őt igen körülményes s legapróbb részletében törvényileg nagy szigorral meghatározott mosdás van megparancsolva, melynek neve abdeszt vagy taharet. Az egész eljárás alatt nem szabad sem beszélni sem egyébre gondolni, csak Istenre és szentségére.