Kálozdy Béla: Regény (2. kötet)
Part 23
Betekintettem az ivándi urilakba is és gyönyörködtem a jóltevő fényen, melyet ott találtam; a ragyogó bájon, melyet egy nemes női lélek terjeszt maga körül; a megérdemlett boldogságon, mely egy becsületes embert jutalmaz; és a szép gyermekeken, kikből egytül-egyig derék ember igérkezik.
És mit láttam a gadóczi paplakban? A csöndes, árnyas méhesben nyoma sincs többé a zsörtölődő, kaján öregnek. A fiatal lelkipásztor készül ott egy szent beszédre, melylyel holnap templomsori ifj. Öreg-Czirok Dánielt össze fogja adni a szive választottjával. Milyen ékes szavakkal tudja eldicsérni a házas életet! Hanem azért maga csak agglegény marad.
Hollaki Pető direktor ur dráma- és népszinműtársulatának is ellátogattam egy előadására Rábavárott. Zsufolt ház volt, mert a szinlapok ökölnyi betükkel hirdették, hogy aznap lép föl először a művészethez visszapártolt kitünő hősnő: Vándor Ilona asszony. A szép selyemruhák, melyekben pompázott, azokból az összegecskékből kerültek, melyeket férjétől a válásba való beleegyezéseért kicsikarhatott. Tapsolták, tapsolták; de mindenki csak azt mondta, hogy megvénült. Ha tudták volna, hogy az ő hányatott életének épen ez a tragikus fordulója!
A kálozdi kastély meg… ott most a számtalan sok zsidó kisasszony uralkodik még számtalanabb udvarlójának lármás seregein. Az utóbbiak közül egyet épen akkor terített le a földre egy jámbor paripa, a mint odaértem. Én különben nem is Hazafiéknál jártam. Csak egy kis sirt mentem megnézni a platánok alatt. Rendben volt. Tele koszoruval és virággal.
TARTALOM.
NEGYEDIK RÉSZ.
Tizenhetedik fejezet. A hurok 7 Tizennyolczadik fejezet. Egész csöndben 42 Tizenkilenczedik fejezet. Szürkület, ébredés után 74 Huszadik fejezet. Balaton-Füreden 86 Huszonegyedik fejezet. A kincses vendég 134
ÖTÖDIK RÉSZ.
Huszonkettedik fejezet. Pántlikás Panni is belekerül a mesébe 149 Huszonharmadik fejezet. A mamák 168 Huszonnegyedik fejezet. Gyöngéd ujjak himet varrnak 213 Huszonötödik fejezet. Bugyi koma és a hivatalos pecsét 223 Huszonhatodik fejezet. Dobpergés 256
HATODIK RÉSZ.
Huszonhetedik fejezet. Régi utak az új városban 285 Huszonnyolczadik fejezet. Vér 309 Huszonkilenczedik fejezet. Hová ment az úri fogat és az egy-lovas 324 Harminczadik fejezet. Egy papi gyűlésre való utazásról szól 342 Harminczegyedik fejezet. A halál révén 368 Utolsó fejezet. A történet vége 376
KÉPJEGYZÉK.
1. Komoly méltósággal fordult a megkötözött ember felé 25 2. – Készen van a tiszteletes úr? – kérdé az ifjú háziúr, jegyesének kezét gyengéden a magáéba fogva 55 3. Pipára gyújt s elnézegeti a haladó munkát 78 4. – Mit kérdez édesem? Hogy régen vagyunk-e itt? 94 5. Két reszkető karjával átfogta a nyakát 142 6. Ablakának sürű rostélyán csak lopva tekintett be hozzá a nap 160 7. A koma hosszú, nyurga, csámpás ember volt 212 8. Ragyogó szinekkel pompázott a szalagon Kálozdy Béla neve 220 9. A szekrény oldalához pecsételt koma a szörnyű fenyegetések alatt lecsüggesztette fejét 245 10. – Nem az enyém többé! – felelt tompán az asszony. – Elkártyáztad! 277 11. A tollat minduntalan leteszi és forró fejét kezére hajtja 296 12. Az Arthur pisztolya mellett ott hevert arczra borulva a homokon gazdája is 324 13. A szép asszony ma reggel négy órakor egyedül osont ki 336 14. Reszkető kezeivel hosszan kereste ama lecsüggesztett főt ingadozó térdei körül 364 15. Mindenki aludt, csak Mari és a gyermek voltak ébren 375
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
14 |szerencse, hngy |szerencse, hogy
25 |hályha |kályha
33 |hatatmasság |hatalmasság
33 |a a feje |a feje
36 |áldozata fordította |áldozatra fordította
49 |reszketníe |reszketnie
60 |mintka |mintha
81 |tarrotta |tartotta
85 |venvégfogadói |vendégfogadói
101 |nevettek raja |nevettek rajta
104 |tárgyáva |tárgyává
105 |retteget… magyarázatott |rettegett… magyarázatot
107 |bogy járomba |hogy járomba
110 |arra ís |arra is
126 |rogyogó |ragyogó
129 |a a csuklás |a csuklás
131 |égyiptemi |égyiptomi
133 |könuyek |könnyek
142 |szerencsésebbeknek |szerencsésebbek
142 |becsületetes |becsületes
150 |Vizaknaí |Vizaknai
178 |vitézségé-nem |vitézségével nem
180 |kegette |kergette
182 |gyemeket |gyermeket
191 |bölcsöíkben |bölcsőikben
191 |a a nagyokat |a nagyokat
199 |tiszteles |tiszteletes
204 |amazokkoz |amazokhoz
226 |a a fehér |a fehér
248 |Ajzig |Ájzig
260 |őrül |örül
292 |ponthan |pontban
329 |könnyelmúsége |könnyelműsége
353 |míelőtt |mielőtt
354 |aztáa |aztán
356 |mosolyott |mosolygott
359 |Tíszta |Tiszta
367 |messze-mesze |messze-messze
369 |Mindárt |Mindjárt]