Part 24

Volt egyszer egy Jankó nevű egyházfi, ki negyven évig szolgálván, meghalt. A következő egyházfit szinte Jankónak hívták; de nagy volt a pap és a nép csodálkozása, midőn másnap temetése után az oltárokat vérrel bemázolva látták, mi azontúl minden nap megtörtént. Végre a pap megbízta az egyházfit, hogy bor és sonka mellett maradjon fent és lesse meg, hogy ki cselekszi ezt? Az egyházfi úgy tett, mint a pap meghagyta neki.

Midőn a kriptályból egyszerre a meghalt egyházfi felemelkedett és az oltárnak sietett, a lesben álló csakhamar koporsójához szaladt és szemfedelét elragadta, mire a halott vissza akart a koporsójába menni, de a szemfedelet nem találta.

Végre a sekrestyében levő egyházfihoz jött, megvallván neki, hogy ezt azért teszi, mert elmulasztották a lelke nyugodalmáért misézni.

(Ipolyi A. gyüjteményében 538. sz. Marczi Angela gyüjt. Csallóköz, Kis-Udvarnok.)

86. Az obsitos.

Egyszer egy obsitos hazamentében éjjel egy fa alá menekült az eső miatt; a fán egy szűrös ember volt, ki őt megkínálta a szűrével, de a katona félt elfogadni, odább ment s egyszer csak úgy borult rá a szűr, mintha az égből dobták volna; azt sem tudta, hogyan, benne találta magát a szűrben; körültekintett, de senkit sem látott.

Ekkor egy temetőbe vitte az út, itt egy sírba esett be, hol három asszony rágta saját csecsemője ujját s vele is azt tetették. Azután a három asszony varangybékává válva, őt marta; a három csecsemő pedig rögtön óriásokká nyőlt s kardjukkal őt összevagdalták; hanem egy kígyó, kivel azelőtt jót tett, megszánta, útifűvel s más orvosi füvekkel ismét összeforrasztotta s álomba merítvén, hazaszállította, hogy egyszerre csak a falu határában találta magát.

(Ipolyi A. gyüjteményében 3. számú. Csaplár Benedek gyüjt. Szeged.)

87. Az Ördögnek ígért gyermek.

Egy szegény embert kiküldé neje fáért az erdőbe; de szekere mély sárba sülyedt, végre egy ember – ki az Ördög volt – megsegíté az alatt a feltétel alatt, hogy amiről otthon nem tud, az övé legyen.

Mikor a szegény ember hazajött, nagy szomorúságára megtudta, hogy neje fiat szült, miről ő nem nem tudott, ez hát az Ördögé.

Mikor a hetedik évet elérte a fiú, az Ördögnek kellett volna vinni; szülei mindig sírtak fölötte; de ő az okát soha meg nem tudhatván, a szomszédnéhoz ment tudakozni.

A szomszédné cselre tanította, tudniillik: hogy véres hólyagot tegyen a mellére, bele kést szúrva, meghalást színleljen szüleinek fölötte való búslakodásokért.

Mikor a fiú szülei síránkozásából megérté, hogy az Ördögnek van ígérve, azonnal felkelt, hogy ő az Ördöghöz megy, szolgálatát kiállani.

A pokolba ment, hol kötelessége a vaskatlanok alatt való fűtés volt, melyek födele kinyitásával sokszor szabadítgatott, mire őt is be akarák vetni.

Szolgálatja éveit kiállva, bérül minden ajánlaton felül egy muzsikát választott, mely mellett mindenkit megtánczoltatott: a papot, a rongyást. Végre a bíró megfogatta és fel akarta akasztatni, de utolsó kegyelmül muzsikálhatván, mindnyáját megtánczoltatta, erre megkegyelmeztek neki.

(Ipolyi A. gyüjteményében 532. sz. Marczi Angela Csallóköz, Kis-Udvarnok.)

88. Mádaj.

Volt egyszer egy szegény, nagyon szegény ember, volt neki felesége is; minden szegénysége mellett legfőbb kívánsága volt, ha felesége egy gyermeket szülne.

Egyszer kiment a szőlőhegyre dolgozni, mert a szőlő volt egyetlen vagyona, de nagy szerencsétlenség érte, mert aznap éjjel a jég mind elverte a gyümölcsét, tehát szomorúan ült le egy fal alá. Ekkor hozzájött az Ördög kis ember képében s kérdi tőle, mit szomorkodik?

– Eh, – mond a szegény ember – oly szegény vagyok, hogy nincs mit ennem!

– Ha csak ez a bajod, én segítek rajtad, de csak úgy, ha azt megígéred, nekem, ami felől nem tudsz, hogy otthon van, ha azt nekem adod, segítek rajtad!

A szegény ember gondolta, nagyon kicsinység lehet az s odaígérte, hozzá még tulajdon vérével írta alá az Ördögnek a szerződést; az Ördög azután adott neki annyi pénzt, amennyi kellett. Nagy örömmel ment haza a szegény ember, de íme, a felesége szép fiúgyermeket hoz elébe. Majd leesett a lábáról ijedtében, erre nem is számított; eldobta a pénzt és síránkozva mondta el a feleségének, hogy mi történt vele. Mentül nagyobb és okosabb lett a gyermek, annál jobban fájt a szüleinek, hogy az Ördög elviszi; sírtak-ríttak.

Egyszer kérdezé a gyermek, hogy mit sírnak? Eleinte nem akarták megmondani, de azután elbeszélték; azt mondja a fiú:

– Ne féljenek, kedves szüleim, majd elkérem én a pokolból az aláírást!

És midőn a tizenkét esztendőt elérte, elment szüleitől.

Ment, mendegélt, bement egy nagy erdőbe, ahonnan sehogyan sem tudott kijönni; látott ott egy házikót, mely csupa halálfőből volt. Isten neki! bárki lakik itt – gondolá magában és bement. Ott ült egy öreg asszony és ijedten tekintett a fiúra:

– Óh, fijam, mint jöttél te ide, hisz’ ide még a madár sem száll s ha fijam hazajön, azonnal felfal! Látod a halálfejeket, egy hibázik, ez bizonyosan tiéd lesz, de bújj el!

A fiú elbeszélte, miként ő a pokolba útazik és hogy miért megy ő oda.

Míg ő ezt beszéli, hall nagy fúvást és bejön egy ember.

– Mama, emberhús, büdös! Mama, emberhús, büdös!

– Egy szegény fiú van itt!

– Csak elő! Csak elő!

– Ugyan, – mond az anya – a pokolba útazik!

– A pokolba? No, gyere elő! Ha azt meg nem teszed, mindjárt megeszlek, de ha megteszed, akkor könyörülök rajtad! Ha pokolba mégy, nézd meg azt az ágyat, melyben Mádaj lelke fekszik és kérd el azt az írást, melybe az van írva hogy miként szabadulhat meg Mádaj lelke abból az ágyból!

A fiú megígérte, ment a pokolba, elért egy nagy vaskaput, mely kinyílt és a legnagyobb Ördög elébe jött. A fiú kivette a szentelt füstölőt és a Szentírást, elkezdett olvasni és füstölni, úgy ment beljebb a pokolba. Az ördögök: jaj, eget (jaj, ég!) kiáltottak, de rájuk sem hallgatott, csak ment beljebb s kérdezte:

– Hol van az az Ördög, ki az én atyám írását bírja, míg azt meg nem kapom, addig nem megyek!

Utoljára elősántikál egy kis fekete Ördög és odaadta az aláírást; de ez nem volt neki elég, ismét kezdett füstölni és olvasni a szent könyvből.

– Mit akarsz? Mit akarsz? – kiáltották az Ördögök.

– Mutassátok meg azt az ágyat, ahol Mádaj lelke fekszik!

Megmutatták és az csupa beretvából volt; most ismét elkezdett füstölni és olvasni.

– Mit akarsz még?

– Azt akarom megtudni, mi által szabadul ki Mádaj lelke ebből az ágyból?

Ezt sokáig nem akarták megmondani; de mégis elmondták, hogy:

– Azáltal szabadul ki Mádaj lelke, ha azt a bunkósbotot, mellyel édesatyját agyonütötte, a legmagasabb kősziklás hegybe beülteti és ezt napról-napra szájból vitt vízzel addig locsolja, míg alma nem nyől rajta, csakhogy a vizet térden állva hordja; akkor szabadul ki Mádaj lelke a beretvás ágyból!

Ezután ment visszafelé; mikor az öreg asszonyhoz ért, elbeszélte, mit mondtak a pokolban; majd azután hazament s elbeszélte, hogy hol járt és mint járt. Otthon nem maradt sokáig, hanem elment útazni.

Egyszer elért a legmagasabb hegyre, hol egy ősz embert látott térden csúszva menni, hogy szájából vizet öntsön a nagy almafa gyökerére. A fán már ekkor almák voltak. Megismerték egymást s ezután Mádaj ledőlt, meghalt, az aranyalmák felnyíltak és mindegyikből egy galambocska szállt ki.

(Ipolyi A. gyüjteményében 43. sz. Hont-Nógrád.)

89. Fillinkó.

Volt egyszer egy szegény ember s annak két fia, kik faszedegetéssel keresték élelmöket; az idősebbiket hívták Jánosnak, a kisebbiket Fillinkónak.

Az apjok kérdezte egyszer Jánostól, hogy mi akar lenni? azt mondta, hogy kerékgyártó; Fillinkó pedig azt mondta, hogy ő tolvaj lesz. Az apja mocskolta, hogy tolvaj ne legyen, hanem becsületes ember; de Fillinkó azt mondta, hogy ő tolvaj lesz minden módon.

Ekkor az apja elkergette s ő az erdőbe ment s ott látván egy embert, ki kecskét vezetett, hogy azt ellophassa, először is egy kanalat ellökött. Látván az ember a kanalat, igy szólott magában:

– Van, fel sem veszem!

Azután odább menvén, ismét ellökött Fillinkó egy villát; azt sem vette fel az ember; azután ismét egy kést, azt sem vette fel; azután Fillinkó elvetvén a tokot is s az ember búsulván rajta, hogy fel nem vette, visszament érte, a kecskét addig megkötvén egy fához, Fillinkó odamenvén, a kecskét elvezette.

Ekkor Fillinkó azt mondta az apjának, hogy jelentse fel őt a királynak, hogy ő nagy tolvaj. A királynak az értésére esvén, azt mondá Fillinkónak, hogyha a nyáját el nem lopja, felakasztatja, ellenkezőleg pedig nagy jutalmat ad. Fillinkó elmenvén a faluba kéregetni s pálinkát vett a pénzen s kiment a pusztára, hol a király nyája volt. Előfogták a kutyák, a gazda egy bojtárt elküldött, hogy nézze meg, miféle embert ugatnak a kutyák? Látván, hogy szegény koldus, a tanyába behívta s Fillinkó a nála levő butykosból megkínálta őket pálinkával. Megrészegedtek ekképen a juhászok, a kutyáknak a nála levő czipóból adott, melyet pálinkával megöntözött és a nyájat elhajtotta a király udvarába.

Reggel felébredvén a király, kiment s látja, hogy Fillinkó alszik a ház alatt, felkölti, s kérdi, hogy ellopta-e a nyájat? Fillinkó megmutatta, már az akolban volt, s a király nagyon megdícsérte őt.

Másodszor azt mondta a király neki, hogyha a felesége ujjáról a jegygyűrűt le nem lopja, felakasztatja.

Éjjel Fillinkó a szénát meggyujtotta az udvaron s a királyné addig beszélt az urának, míg ki nem ment megnézni a tüzet, Fillinkó addig bement a szobába s elkérte a királynétól a jegygyűrűt, hogy Fillinkó el ne lopja! A királyné azt gondolta, hogy a király kéri, odaadta neki: Fillinkó a jegygyűrűvel kiment.

Reggel kérdezi a király, ellopta-e a jegygyűrűt? átadta a királynak.

Harmadszor azt mondta a király, hogyha az éjjel az oláh papot el nem lopja, felakasztatja, ellenkező esetben pedig nagy jutalmat ad.

Ekkor Fillinkó elment a czigányokhoz s megparancsolta a király nevében, hogy rákot fogjanak. Fogtak is eleget s Fillinkó a rákokat elvitte a templomba; ollójuk közé egy-egy kis viaszgyertyát tett égve; maga pedig felment a szószékbe, magára vévén egy lepedőt s elkezdett imádkozni. A pap szakácsa bement a templomba, látva mindezeket, beszaladt a paphoz, hogy a templomban van az Isten, imádkozik s hívja a papot, hogy menjen oda. A pap egyszerre rávette a ruháját, bement a templomba s látván Fillinkót a szószékben s körülötte a rákokat, azt gondolta, hogy az Isten van ott az angyalokkal. Meglátja Fillinkó az oláh papot, így szól hozzá oláhul:

Hái pȧrintye drág ámnyó Hajde bagaszák – amnyó Si dutsėlȧ domnyézó Comnifursz Fillinkó.

Hej, én papom, gyere, bújj a zsákomba. Én vagyok az Isten. Elviszlek mennyországba, Mert majd ellop Fillinkó!

A pap nagy áhítattal odament s belebujt a zsákba, Fillinkó elvitte a király magtárába s lefeküdt ő maga a tornáczba.

A király felkelvén, ismét látja, hogy Fillinkó alszik. Felkölti s kérdi tőle, hogy ellopta-e a papot? A királyt a magtárba vezette, ahol a pap volt; látván a király a papot, jól elhegedültette, Fillinkót pedig megjutalmazta.

Negyedszer azt mondta a király, hogy a Plútó által elrabolt nőtestvérét, ha elhozza, neki adja feleségül s fele birodalmát, ha pedig nem hozza el, akkor felakasztatja.

Fillinkó kért a királytól egy talyigát s arra néhány követ és kőmíves szerszámot tett fel, magát belefogván, elindult Plútóhoz. Megállott az udvar közepén, elkezdett építeni. Plútó ezt látván, leküldött hozzá egy Ördögöt, hogy kérdezze meg: mit csinál Fillinkó? Azt mondta Fillinkó, hogy templomot.

Az Ördög rémülten szaladt Plútóhoz megmondani; Plútó tüstént mást küldött le, hogy hagyjon fel vele; de Fillinkó csak építette tovább. Ekkor a feleségét küldötte le Plútó, de Fillinkó tovább építette, csak a mellett a feltétel mellett volt hajlandó felhagyni, ha a királyleányt visszaadják. Mit volt, mit nem tenni, visszaadták a királykisasszonyt, elindult haza; de utána küldött Plútó egy Ördögöt, hogy a leányt hozza vissza! Elérte az Ördög Fillinkót s azt mondta neki:

– Azé a kisasszony, aki ezt a buzogányt feljebb bírja hajítani.

Az Ördög magasra hajtotta, Fillinkó csak méregette; kérdi az Ördög, mit méreget s mit néz?

– Azt nézem, hogy a holdban lakik egy bátyám, kovácsmester, ahhoz hajtom ezt a buzogányt.

Az Ördög elvette tőle, hazament. Plútó ismét másikat küldött utána, elérvén az Ördög Fillinkót, azt mondta neki:

– Azé a kisasszony, aki futósabb lesz.

De Fillinkó azt mondta az Ördögnek:

– Ne velem fuss versenyt, hanem csak az öcséimmel s oda vezetvén egy bokorhoz az Ördögöt, felugrasztotta a nyulat, melynek nyomába sem hághatott az Ördög.

Ekkor hazavitte a királykisasszonyt, nagy lakodalmat csaptak s máig is élnek, ha meg nem haltak.

(Ipolyi A. gyüjteményében 18. sz. Bakos Antal gyüjt. Szent-Imre.)

90. A földmíves fiú és a Vörösember.

Hol volt, hol nem volt, de mégis volt egy nagy városban egy földmíves, kinek volt egy fia, kit az apa tudósnak akart mívelni, mi meg is történt; tudniillik miután már a fiú a város iskoláit elvégezte, apja a tudákosság iskolájába vitte.

Ez az iskola attól a várostól, hol az apja lakott, nem nagy távolságra egy düledező kútban Vörösember vezetése alatt volt. Minekutána a szegény földmíves a tudákosság kútjához érkezett, a Vörösembert a kútból kihívá és vele beszédbe ereszkedék, hogy fiát a tudákosság iskolájába bevenné, mit a tudákosság tanítója nagy örömmel meg is tett s megmondta az apának, hogy a fiúért négy év múlva eljöhet; mert már akkor a tudákosság minden oldalába be lesz avatva.

Ezután az apa hazafelé indult, a Vörösember pedig a fiút levitte, négy darabra elvágta, lesózta s ott hagyá mindaddig, míg az apja el nem jött érte; ekkor a fiú tagjait a kádból kivette, erős kötelekkel egymáshoz szorította. Majd leoldta a köteleket és egy csodaerejű vesszővel megérintette, mire a fiú hófehér galambbá változott, melléje még egy másik tanítványát, szinte hozzá hasonló hófehér galambbá változtatott és most mind a kettőt a kút tetejére kivitte.

Ezután így szólt az apához:

– Itt van két galamb, ezek közül egyik a te fiad, válaszd ki a kettő közül a te fiadat, de vigyázz, mert ha el nem találod, fiad örökké nálam marad.

Erre a földmíves megijedt, de mihelyt az egyik galambnak a jobb lábán levő kisujját elvágva látta s eszébe jutott, hogy az ő fiának is ez az ujja volt elvágva, örömmel felkiáltott, hogy:

– Ez az én fiam! – és valóban az is volt.

Most átadá az apának a fiát, hazaballagtak, a Vörösember pedig a kút mélyjébe visszaólálkodott.

Hazaérkezve a fiú azt mondá apjának:

– Apám, most már elérkezett az idő, hogy visszafizessem, amit rám költött! Majd én szép galambbá válok, vigyen be a biaczra és adjon el száz forintért, de ha Vörösember kér, annak semmiért se adjon oda!

Az apa a galambot gyorsan bevivé a biaczra s egy hintóban ülő gazdag úrnak el is adta. Az úr a galambot a hintóban elereszté és a galamb nem is repült el mindjárt, hanem gazdájával játszogatott, csak azután hagyta ott a gazdáját s hazarepült.

Másnap megint mondta a fiú az apjának, hogy vigye be a vásárra, most ő szép kis pudlikutya lesz, de a Vörösembernek ne adja!

Az apja bevitte a biaczra és egy úr megvette száz forintért. Most is, mint tegnap, szerencsésen hazaszökött.

Harmadik nap megint azt mondta az apjának, hogy vigye be eladni, ő most szép szürke ló lesz s annyi aranyon adja el, amennyivel be lehet állva rakni; de megint csak hozzátette, hogy Vörösembernek oda ne adja semmiért se. Az apja bevitte a biaczra, de megfelejtkezvén fia mondásáról, Vörösembernek adta el, mivel ez tömérdek aranyat fizetett érte.

A Vörösember, amint a lovat a vásárból kivivé, élőfához köté, hol sok gyermek játszott, maga pedig bement a közel levő korcsmába. Míg a Vörösember bent volt, a gyermekek a lovat elszabadították s mikor a Vörösember kijött, a ló már jómesszire nyargalt. A Vörös ember utána, de a ló, amint a tóhoz ért, mint kis hal, a tóba ugrott, a Vörösember, mint csuka utána úszott; de a kis hal hamarabb átúszta a tavat s megrázkódva nyúllá vált, a Vörösember pedig agárrá. A nyúl egy gróf kastélya elé szaladt, itt a grófkisasszony könyökölt ki az ablakon, a nyúl megrázkódott, gyűrű lett s a kisasszony ablakába esett, ki a gyűrűt azonnal az ujjára húzta. Itt a Vörösember mit tegyen, beállott szolgálatba a grófhoz egy évre a gyűrűért. Az év eltelt s a Vörösember a gyűrűt követelte, de a kisasszony nem akarta odaadni a gyűrűt, hanem mégis sokára a földhöz vágta és a gyűrű azonnal egy véka kölessé változott, a Vörösemberből meg pulyka lett. Ette a kölest ahogyan csak bírta, már majd megette mind, csak azt nem bírta kivenni, amelyik a padlás nyílásába szorult, hogy ezt kirághassa, egérré változott; ekkor a kölesszemből hirtelen macska lett s a rágódó egeret megette.

(Ipolyi A. gyüjteményében 23. sz. Kis József gyüjt. Szeged.)

91. A különös írás.

Volt egy szegény ember, annak volt egy fija; nagyon szegények voltak, néha ennivalójuk sem volt; a gyermek elment szolgálni.

Beállított egy jágerhez, a jáger megfogadta szobákat söpörni; de azután megkérdezte: tud-e írást?

Mivel tudott, elküldte.

Ekkor a fiú ruhát változtatott, visszament a jágerhez, ekkor már azt mondta, hogy nem tud írást.

Egyszer megtalálta az írásokat, hogy kell lóvá válni? Elolvasta, megtanulta. Két esztendő mulva hazament a fiú és szegény szülei a vásáron mint lovat eladták; de az Ördög észrevette és megvette. Hogy azonban a kötőféket elresztették, a ló elfutott, az Ördög utána, elfogta, bekötötte az istállóba s kínozta. A gyermek ekkor egérré vált, az Ördög macskává; így változtak, míg a gyermek meg nem szabadult.

(Ipolyi A. gyüjteményében 52. sz. Csallóköz-Püspöki.)

92. Az Ördög és a csizmadia.

Egykor egy nagykikindai csizmadia az úcczán kétéves fiát egy zsák aranyért odaadta Lucifernek; de szavát nem tartotta meg. Az ördög bosszút állott rajta; tudniillik: felesége megtébolyodott, négy gyermeke nyakát elvágta s maga a kútba ugrott, a csizmadiát pedig az Ördög a szomszédok szemeláttára elvitte.

(Ipolyi A. gyüjteményében 462. sz. Wéber Károly gyüjt. Szeged.)

93. Az Ördög és a kovács.

Mikor Krisztus urunk Szent Péterrel a földön járt, volt egy kovács, annak volt felesége és gyermekei.

Egykor a vásárról hazajövő kovácsnak azt mondja a felesége:

– Épen most volt itt egy fiatal és egy öreg koldus, de elküldtem őket.

A kovács megijedt s utánuk szaladt, fél kenyeret vitt magával s odaadta nekik. Ezek azt mondták a kovácsnak, hogy bármily kívánsága lesz három, teljesülni fog. A kovács oly széket, eperfát s tele zsákot arannyal kívánt, melyhez kívüle akárki hozzáér, odaragadjon s csak ő bírja feloldani. Megkapta.

Nemsokára jött a fekete Ördög s mondá:

– Te nem kívántál magadnak örök üdvösséget, azért parancsolom, jer’ velem!

A kovács felelé:

– Barátom, jer’, ülj le eme székre!

Az Ördög leült, odaragadt.

Későbben mondá a kovács:

– Ha nem vársz még egy évig, örökre itt ragadsz!

Az Ördögnek mit volt tennie, beleegyezett. Egy év múlva jött az Ördög:

– Elmúlt az egy év, jer’ velem!

Azt mondja a kovács:

– Hozz előbb ama fáról eme kosárkába epret!

Az Ördög felment a fára s mivel odaragadt, kénytelen volt kétévet adni.

Mikor ismét eljött, azt mondá a kovács:

– Hívd el társaidat, s aki e zsákból legtöbb aranyat kiszed, azé leszek.

Eljöttek a társai, mind a zsákhoz ragadt s a kovács őket üllővasán összezúzta, minek az lett a következménye, hogy halála után a pokolban senkit sem talált, aki beeresztette volna; elment tehát a mennyország kapujához.

Mikor Péter engedelmével benézhetett a mennyországba, bedobta üllővasát, kalapácsát s bőrkötőjét, ezután magát is bereesztették a mennyországba, hol most Szent Péternek és az apostoloknak a lovát: a szamarat patkolja.

(Ipolyi A. gyüjteményében 396. sz. Wéber Károly gyüjt. Szeged.)

94. Pipa Misó.

Egy szegény embernek nem volt több három garasánál, egy erdőn útazott keresztül a közellevő városba azzal a szándékkal, hogy ott magának garasért kenyeret, garasért dohányt vegyen.

Útközben azonban előtalálkozott Krisztus Urunkkal és Szent Péterrel három ízben egymásután, kik mindig más és más koldus képében jelentek meg s kértek tőle alamizsnát. A szegény ember könyörületből mind a három garasát odaadta nekik s éhesen tovább ballagott. Szép tettért Krisztus Urunk meg akarta jutalmazni; megkérdezte tőle, mit kér? Szent Péter örök üdvösséget javasolt neki, hogy azt kérje; de ő csak földi javakról gondoskodott, az első garasért oly pipát kért, melyből füstölni soha sem szűnik meg; a másodikért oly poharat, melyből a bor sohasem fogy ki; a harmadikért oly zsákot; mely mindent magába zár, ha megrázza gazdája.

Pipa Misó e három jószágot bírván, egy kastélyban kívánt meghálni, hol tizenkét órakor az Ördögök szoktak megjelenni s az ott hálókat szétszaggatni. Valóban tizenkét órakor megjelent tizenkét Ördög, tüzet okádó szájukat tátva tartván, Pipa Misót körülfogták; azonban Pipa Misó megrázta zsákját, az Ördögöket belehajtotta mind a tizenkettőt és sótörővel zúzta fejöket egész belefáradásig. Parancsára minden Ördög kész volt mindent megvallani. Kiásták neki a kastély négy szegletéből az elátkozott s őrzésükre bízott arany-, ezüst-, rézpénzt s megesküdtek, hogy soha életükben e helyre nem jönnek. Pipa Misó reggelig zsákban tartotta őket, reggel megpatkoltatta és szabadon bocsájtotta őket. E pénzből öreg szüleit megsegítette s tizenkét parasztot megházasított.

Testamentomot is hagyott maga után: pipáját egy korcsmárosnak, kupáját korcsmárosnőnek hagyta, maga pedig zsákjával együtt még életében másvilágra vándorolt.

Mennyország kapujához érkezvén, Péter a pokolba igazította, ahol a hétfejű Kutyát (Fenét) zsákjába hajtotta, a pokol pitvarába bement, de amint a tizenkét megpatkolt, tánczoló Ördögöt megpillantották, szörnyen megijedtek tőle, a pokol vizén függő lánczhídat hirtelen felkapták s kétezer esztendeig senkit se bocsájtottak a pokolba.

Pipa Misó – mit volt mást tennie – visszatért a mennyország kapujára zörögni, melyen midőn Péter kinézett, Pipa Misó a Fenét a mennyországba bocsájtá, melynek kihajtásával míg az Angyalok foglalkozának, addig Pipa Misó az ajtó mögé vevé magát, a visszatérő Pétert zsákjába hajtá, s ki sem ereszté addig, míg Péter meg nem ígéré, hogy az ajtó megett hagyja.

(Ipolyi A. gyüjteményében 140. sz. Nyitra.)

95. Janosik.

Ez igen jeles férfiú volt a monda szerint. Deákkorában tizenkét társával együtt agyonütvén tanítóját, erdőben lappangott. Az embereknek nagy hasznára volt; mert a szegényeknek és ügyefogyottaknak nagy segedelmet nyújtott. Ha valamely gazdag a vásárra ment és négy ökröt hajtott, kettőt elvevén tőle, annak adta, akinek egy sem volt. Ha a szegény deákok hazafelé útaztak, a posztót az egyik fától a másikig mérte nekik, de csak azoknak, akiknek jó bizonyítványuk volt. Sok, káros rablót és mérges állatot elpusztított.

Egyszer vendégsége közben megparancsolta társainak, hogy ugorjanak s a leghátulsó egész a fatetőig ugrott fel; míg a legelső alig emelkedett fel. Végre Liptóban elfogták, tudniillik borsót hintettek el egy térségen, odacsábítván, eltaszították s a szíjat, melyben meggyőzhetetlen ereje rejlett, szeretője árulása következtében levágták.

Ekként Janosik elvesztvén erejét, kegyetlenül kivégeztetett. Ezért az igen jeles férfiúért most is egy véka ezüstöt fizet minden évben Liptó vármegye.

(Ipolyi A. gyüjteményében 49. sz.)

96. A korcsmárosleány.

Egyszer egy korcsmárosnak volt egyetlenegy gyönyörű leánya. A korcsmáros igen gazdag volt, a leány pedig igen szép, okos és bátor.

Mivel pedig messze elfutamodott a híre, hogy a korcsmáros gazdag, megtudták ezt a zsiványok is, akik negyvennyolczan voltak egy bandában és több erdőben laktak.

Egyszer a korcsmáros elment a feleségével a szőlőbe bort vásárolni és csak a leány maga maradt otthon, eljöttek a korcsmába tizenketten és a leánynak azt mondták, adja elő minden pénzöket; máskép megölik.

A leány föltalálta magát és azt mondotta:

– Jól van, mindjárt idehozom a pinczéből!

Ezzel fogta a pinczekulcsot, lement a pinczébe és magára zárta az ajtót. Várták a zsiványok, kikerestek mindent, de pénzt sehol sem találtak, elkezdték tehát a pinczét fúrni, hogy a lyukon majd bemennek.