Part 25

Másnap reggel hallom ám, hogy Tom sokkal jobban van, s azt mondták, Szelli néni otthagyta, hogy egyet bólintson. Én hát beosontam a betegszobába és ha ébren találtam volna, azt hiszem, ki is kerekítettünk volna a família számára egy akkurátos mesét. De Tom aludt, még pedig igen csendesen aludt. És sápadt volt, nem tüzelt az arca, mint mikor hazahozták. Hát leültem és vártam, hogy fölébredjen. Vagy egy félóra mulva Szelli néni jő be óvatosan. No most megint benne voltam nyakig. Ő intett, hogy legyek csendesen és leült mellém és elkezdett suttogni és aszondja, most már vígan lehetünk megest valamennyien, mert a jelek elsőrendűen jók és Tom mindétig csak úgy aludt, de a színe mind jobb és nyugodtabb lett és tízet tesz egy ellen, hogy most már eszén is lesz, ha fölébred.

Ott ültünk hát s lestük s egyszerre csak megmozdul egy kicsit és kinyitja a szemét egészen rendesen és ránk néz és aszondja:

– Hahó, mért vagyok én itthon? Hogy van ez? Hol van a tutaj?

– Rendben van minden, – mondom én.

– Hát Dzsim?

– Az is, – mondom én – de nem tudtam jól magyarosan kimondani. De ő semmit se vett észre és aszondja:

– Akkor szüret! Most hát mind jól és révben vagyunk. Elmondtad a néninek?

Én azt akartam mondani, hogy el; de a néni belevágott és aszondja:

– Mit, Szid?

– Mit! Az egész dolgot, amit csináltunk.

– Miféle dolgot?

– A dolgot. Nincsen csak ez az egy, hogy hogyan szabadítottuk ki a szökött szerecsenyt, én meg Tom.

– Uram bocsá’! A szök… Mit beszél ez a gyerek! Drágám, meg-meg félrebeszél már.

– Nem, én nem beszélek félre; tudom jól, hogy mit beszélek. Kiszabadítottuk én meg Tom. Elhatároztuk, hogy megtesszük és meg is tettük. És hozzá milyen fáintosan csináltuk!

Nekivágott és a néni ugyan meg nem állította, csak ült és rámeredt és engedte törtetni előre, s én láttam, hogy hasztalan volna a szavába vágnom.

– Hej, nénikém, rém munkába került a dolog, heteken át, órákig, minden éjjel, amíg maguk aludtak. És lopnunk köllött gyertyát, meg a lepedőt, meg az üngöt, a maga ruháját, meg kanalakat, meg cintányérokat, meg konyhakést, meg az ágymelegítőt, meg a köszörűkövet, meg-meg lisztet és se vége, se hossza nem volt, és el nem gondolhatja, micsoda munka volt megcsinálni a fűrészeket, a tollakat, a felírásokat és egyetmást, és el nem gondolhatja félig se, micsoda mulatság volt ez! És meg köllött pingálnunk a koporsókat, meg az izéket, és anyamén leveleket a zsiványokról és le- meg fölkúszni a ménkűfogón és megásni a lukat a putriba és megfonni a kötélhágcsót és becsempészni bele sütve a felfujt kásába és belopni kanalat és holmit szerszámnak a maga köténye zsebében…

– Égi irgalmasságok!

– És megrakni a kunyhót patkánnyal, kígyóval és effélével, hogy Dzsimnek társasága legyen; aztán maga olyan sokáig visszatartotta Tomot vajjal a kalapja alatt, hogy már majdnem elrontotta az egész vásárt, merthogy azok az emberek előbb odajöttek, mintsem mi künn lettünk volna a putriból, aztán futnunk kellett, azok meg ránktüzeltek és én ki is kaptam a részemet, és aztán kitértünk a gyalogútról és engedtük őket elmenni mellettünk s mikor a kutyák jöttek, nem törődtek velünk, hanem futottak a nagyobb zaj után és mi csónakunkra kaptunk és elindultunk a tutajra, és mind bátorságban voltunk és Dzsim szabad ember lett és ez mind egymagunktól telt ki, hát nem volt ez nagyszerű, nénikém?

– Nohát, ehhezfoghatót csakugyan nem hallottam, mióta e világra születtem! Hát ti voltatok, kis csirkefogók, akik mind e zavart ránk hozták és kifordítottátok mindenkinek az eszét, akár a bundát, és szinte halálra rémítettetek mindnyájunkat. Soha életemben jobb hasznát nem vettem az eszemnek, mint most, hogy ebben a valóságos minutában ezt kivettem belőletek. Ha elgondolom, hogy itt voltam egyik éjjel a másik után és – no de csak gyógyulj föl nekem te kis semmiházi, fogadom, hogy kiporolom mindkettőtökből az öreg Ádám apánkat.

De Tom olyan büszke volt és jókedvű, hogy dehogy is tudott volna megállani, hát csak nyargalt a nyelve; a néni bele-beleszólt és tüzet fújt és aztán mind a ketten egyszerre, mint egy macskazsinat. Azt mondja a néni:

– Jól van, gyönyörködjél már most a dolgodban amennyit csak bírsz, de azt mondom, el ne feledd, ha még egyszer rajtakaplak, hogy az ő dolgába keveredel –

– Az ő dolgába? Kiébe? – mondja Tom és elfelejt mosolyogni meglepődött tekintettel.

– Kiébe? Hát persze, hogy a szökött szerecsenyébe. Kiébe máséba?

Tom nagyon komolyan rámtekint és azt mondja:

– Tom, nem azt mondtad-e az imént, hogy az ő dolga rendben van. Hát nem menekült el?

– Ő? – azt mondja Szelli néni. – A szökött szerecseny? Az ugyan nem! Visszahozták ép bőrrel és már benne is van megint a kunyhójában kenyéren és vízen, és nyakig láncban, amíg vissza nem követelik vagy el nem licitálják.

Tom azonmód fölült az ágyban, a szeme tüzelt, a szeme pilláját úgy nyitogatta, mint valami harapófogót és rám kiabál:

– Nincs joguk, hogy becsukják! Fuss! Egy percet se vesztegess el. Ereszd ki! Dzsim nem rabszolga, olyan szabad az, mint Isten akármelyik teremtettje itt a földön.

– Mit beszél ez a gyerek?

– Azt beszélem, Szelli néni, amit mondok, s ha más nem megy, hát megyek én. Én ismerem amióta él, és ehun ismeri Tom is. Az öreg Vatszon kisasszony meghalt most két hónapja és röstelte, hogy egyszer el akarta adni délvidékre és ezt meg is vallotta és a testamentumában fölszabadította.

– Akkor mi a fészkes fenének köllött őt kiszabadítanotok, ha tudtátok, hogy már úgyis szabad ember?

– Mondhatom, szép kérdés. Igazi asszonyos kérdés. Hát kaptunk a kalandján; és ha nyakig köllött volna vérben gázolnunk – Jézus Mária, szent József – Polli néni!

Hát nekem se legyen soha jó dolgom, ha csakugyan ott nem állt az ajtón innen édesen, mosolygósan, szakasztott, mint egy pufók angyalka.

Szelli néni megrohanta s majd leölelgette róla a fejit és ríva borult rája, én meg hirtelen nem találtam magamnak jobb helyet, mint az ágy alattit, mert úgy tetszik, nekünk egy kicsit kezdett fojtónak lenni a levegő. Onnan kukucsáltam ki s egy kis idő mulva Tom Polli nénje kiszabadította magát s ott állva az okuláréja fölött el Tomra nézett – tudják, mintha a föld alá akarná nézni. És azt mondja:

– Jobb volna neked is Tom, ha félrefordítanád a fejedet. Én elfordítanám Tom, ha neked volnék.

– Jaj, uram bocsá, – mondja Szelli néni – annyira megváltozott volna? Hiszen ez nem Tom, ez Szid; Tom, Tom, hová is lett Tom? Itt volt még egy perce is.

– Talán, hogy hol van Hokk Finn, azt akarod mondani. Na, azt tartom nem neveltem még egy olyan svihákot az utolsó években, mint amilyen ez az én Tom-om, hogy rá ne ismerjek, ha látom. Szép kis eset lenne, az már igaz. Gyere csak ki az ágy alul Hokk Finn.

Hát kimásztam. De nem nagyon híresen éreztem magam.

Hogy milyen felemás, magából kikelt állapotban volt Szelli néni, sohase láttam úgy még egy embert, mégis egyet kivéve: Szejlesz bácsit, mikor bejött és mindent elmondtak neki. Szinte részeg lett tőle, azt mondhatná az ember és az egész nap se tudott tőle magához térni s az esteli imádságra való összejövetelen olyan prédikációt tartott, hogy messze elment híre, mert a legöregebb emberek se értettek meg belőle egy szót sem. Aztán Tom Polli nénje mindent elmondott rólam, hogy ki vagyok, mi vagyok, aztán nekem is el köllött mondanom, hogyan kerültem olyan kutyaszorítóba, hogy mikor Filpszné asszony Tom Szójjernek nézett, – (itt Szelli néni a szavamba vágott s azt mondja: Eredj, eredj, csak híjj aszondja Szelli néninek, hozzá vagyok már szokva és nincsen mért változtassunk rajta) – hogy mikor Szelli néni Tom Szójjernak nézett, hát rá kellett hagynom, nem volt mit egyebet tennem és tudtam, Tom nem fogja bánni, mert ez pecsenye lesz neki, mivelhogy titokzatos és ő kalandot formál belőle és nagyon meg lesz a dologgal elégedve. Úgy is lett, ő úgy tett mintha Szid volna és gondja volt rá, hogy nekem olyan jó dolgom legyen, amilyen csak lehet.

Aztán Polli néni is elmondta, hogy Tomnak igaza van, az öreg Vatszon kisasszony fölszabadította Dzsimet a testámentomában és bizonyos, hogy Tom csak ennélfogva vállalkozott mindarra a bajra és galibára, hogy egy szabadnégert kiszabadítson; és én nem tudtam előbb megérteni, csak ebben a minutában, meg ebből a beszélgetésből, hogy egy ember, hozzá ilyen nevelésű, segíthessen egy négert kiszabadítani.

Mármost azt mondja Polli néni, hogy aszondja, mikor Szelli néni azt írta neki, hogy Tom és Szid épen és egészségesen megérkeztek, azt mondta magában:

– Nézze meg az ember! De el lehettem rá készülve, mikor magában útnak eresztettem, anélkül, hogy valakit melléje rendeltem volna. Most már magamnak kell odamenni, megjárni végig az utat a folyón lefelé ezerszáz mérföldet, hogy kitudjam, mibe fogott már megint az a gyerek, mert már láttam, hogy tőled nem kapok róla választ.

– Pedig bizony nekem semmi hírem se volt tőled, – mondja Szelli néni.

– Csodálom nagyon. Nem kétszer kérdeztem két levélben, hogy mit értesz az alatt, hogy Szid itt van nálatok?

– Én ugyan, hugom, egy levelet se kaptam.

Polli néni lassan és szigorúan Tom felé fordul s aszondja: No, Tom?

– Mit? – mondja Tom kissé elkámpicsorodva.

– Ne mitezzél nekem, semmiházi jószág, hanem ide azokkal a levelekkel.

– Miféle levelekkel?

– Azokkal a levelekkel! Fogadom, ha két kézre foglak, hát…

– A ládában vannak. No hát! Ott vannak szakasztott úgy, ahogy a postáról elhoztam. Beléjük se néztem, hozzájok se nyúltam. De tudtam, hogy bajt csinálhatnak, s mondok, a néninek úgysem sietős, hát…

– Hát, persze, meg köllene egy kicsit nyúzni téged, az az igazság. Irtam még másikat is, hogy bejelentsem az eljövetelemet; azt tartom, azt is…

– Nem; az csak tegnap érkezett meg; csak még nem olvastam el, de ez rendben van, ezt megkaptam.

Szerettem volna két dollárba fogadni vele, hogy nincs meg a levele; de mondok, bátorságosabb, ha nem szólok. Hát nem is szóltam.

UTOLSÓ FEJEZET.

Mikor először elcsíphettem Tomot titokban, megkérdeztem, mi volt a szándéka a szökés erányában; mit akart csinálni, ha a menekülés mindvégig sikerül s ő kiszabadít egy szerecsent, aki úgy is már szabadember volt? Azt mondta, az járt kezdettül fogva a fejében, hogyha Dzsimet szerencsésen kiszabadítjuk, leszállítjuk a tutajon a folyón végig és rémkalandokat vágunk a víz torkolatánál, ott aztán megmondjuk neki, hogy szabadember, hazavisszük urasan gőzhajón, megfizetjük elvesztegetett idejéért, levelet küldünk előre haza, összecsődítjük elejbe a vidék összes szerecsenjeit és beszállítjuk ütet a városba fáklyásmenettel és rezesbandával és hős lenne belőle és mink is az lennénk. De én azt gondolom, körülbelül jó volt úgy is, ahogy volt.

Rövidesen kiszabadítottuk Dzsimet bilincseiből s mikor Polli néni, Szelli néni és Szejlesz bácsi megtudták, milyen jól a kezére járt a doktornak Tom ápolásában, iszonyú históriát csináltak vele, első embernek mondták és enni adtak neki, amit szeme-szája megkívánt és jó sora volt és semmi dolga. Mink meg fölvittük a betegszobába és őrült beszélgetésünk volt vele. És Tom negyven dollárt adott Dzsimnek, amért olyan türelmesen adta nekünk a foglyot és olyan jól is csinálta és Dzsimnek halálos jó kedve lett és kifakadt és aszondja:

– No, Hokk, mit én megmondtam neked, mit megmondtam a Dzsekszon, szigeten? Megmondtam, hogy szűrős neked a mellem és hogy ez mit jelenti. És megmondtam, hogy egykor valamikor én gazdag megvutam, meg-meg, hogy megint egyszer megleszek gazdag; hát igaz meglett, mostand itt van! Püff, nohát! Ne mondjál, hogy jel megvan jel, mondok ne mondjál esztet. Én oly bizomosan tudtam, hogy gazdag megleszek megéntelennék, mint ahogy most itt állok ebben a szent minitában.

Aztán Tom beszélt sokat és hosszan és azt mondja, osonjunk ki innen valamelyik éjtszaka mind a hárman, szerezzünk be valamelyes fölszerelést és menjünk kalandot keresni az indiánusok közé, föl az ő területükre egypár hétre vagy többre. És én azt mondtam, rendben van, nekem tetszik az eset, de nekem nincsen pénzem a fölszerelésre s azt tartom, hazulról se kaphatok, mert a tatám alkalmasint hazakerült azóta s elszedte a pénzemet Szaccser bíró uramtól és eddig el is itta.

– Nem azt, – mondja Tom; – megvan a píz mind, hatezer tallér, de tán több is. A táti se került haza azóta. Legalább addig nem, amíg én otthon voltam.

Dzsim elkomolyodva aszondja:

– Se nem is gyün az már haza, Hokk, sohasem nem.

Azt mondom én:

– Mért Dzsim?

– Sohase ne kérdezd, Hokk, de nem gyüvi magát haza tebbet.

De én nem tágítottam, hát végre azt mondja:

– Tudod azt a ház, aki úszta a vízen? Abban vuta zember betakarítva és en kitakarítottam ütet és nem engedtem neked, hogy begyüvölj. Nohát, te megkaphatsz pízedet, amikor akarsz, mert az a zember ü vuta.

Tom most már egészen jól van és a golyóbisát a nyaka körül viseli óraláncon óra helyett és mindig nézegeti rajta, hány az óra és így nincs mit még írni erről a dologról, aminek én fenemód örülök, mert ha tudtam volna, micsoda vesződség könyvet írni, soha bele nem vágtam volna, de nem is teszem még egyszer. De azt tartom, hogy aligha el nem lépek arra fölfelé egyenesen az indián területre, mert Szelli néni adoptálni akar és ki akar mívelni, amit én ki nem állok. Egyszer már megpróbáltam.

_A vége._

Tisztelettel maradván HOKK FINN.

„_Huckleberry Finn kalandjai_“

_Ezt a könyvet írta:_

=MARK TWAIN=, családi nevén Samuel Langhorne _Clemens_, a legnépszerűbb amerikai író. Született 1835-ben, a Missouri állambeli kis Florida városkában. Kalandos élete pályáját szedőgyerekként kezdte meg; volt azután irnok, matróz a Mississippit járó gőzösökön, tanító, katona, fölolvasó, aranyásó, újságtudósító, kiadó, utazó. Így gyűjtötte az anyagot, élte át az élményeket szívderítő és megindító írásaihoz. Írói nevét is a hajóséletből merítette. „_Mark twain!_“ – kiáltotta hátra a hajó orráról, kezében a mélységmérő ólommal, ha a vízállás netán éppen _két_ fonalnyit mutatott (_twain = two_). A polgárháború után előadói körútra indul Californiába, lapot indít, megfordul a Sandwich-szigeteken. Életének fordulója, hogy csatlakozhatott egy a Szentföldre induló kirándulótársasághoz. Ebből az utazásából született meg első könyve: _The Innocents Abroad_ (1869), amelyet egész sereg más könyv követett. („Roughing It.“ The Life on the Mississippi. A Yankee. Joan of Arc. A Tramp Abroad. More Tramp Abroad stb.) Később is ellátogatott még Európába, majd fölolvasókörutat tett az öt világrészben. Budapesten is járt. Legmaradandóbb munkái mégis a maga gyermekkorát tükröző, mindnyájunk előtt felejthetetlen gyermekkönyvei: _Tamás úrfi kalandjai, Huckleberry Finn kalandjai, Koldus és királyfi_. Az előbbiek világhírű hőseit viszontlátjuk még egyszer a _Tamás úrfi mint detektív_ és a _Tamás úrfi léghajón_-ban. A kitünő író nyilván legérdekesebb regénye: _önéletírása_, halála évében (1910) jelent meg.

_A mű fordítója:_

=RÁKOSI JENŐ=. Született 1842 november 12-én Acsádon, Vasmegyében. Szegény sorsu szülei kilenc gyermekről gondoskodtak s így ő maga tanulmányainak elvégzése után nekivág az életnek és mint nevelő, majd mint gazdasági irnok igyekszik boldogulni. Huszonnégyéves korában lépett föl az irodalom terén. Első drámája az _V. László_ volt. 1866-ban „_Aesopus_“ című színdarabjával egyszerre híressé tette a nevét, úgy hogy báró _Kemény_ Zsigmond meghívta lapjához, a Pesti Naplóhoz. Itt kiderült, hogy nemcsak kitünő író, hanem elsőrangú újságíró és politikus is. Ez idő óta számos drámát, színművet, vígjátékot, bohózatot, operettszöveget, regényt, tömérdek vezércikket, kritikát és egyéb újságcikket írt. 1874-ben megvetette a budapesti _Népszínház_ alapját és évekig volt annak igazgatója. Ezidőtájt alapította a „_Budapesti Hirlap_“-ot, amivel óriási lendületet ád az újságírásnak. Lapjának ma is főszerkesztője és egyben legszorgalmasabb munkatársa.

_A képeket rajzolta:_

=PÓLYA TIBOR= 1886-ban született Szolnokon. Érdekes, hogy tanulmányai során a negyedik gimnáziumban a szabadkézi rajzból megbukott. A budapesti Iparművészeti Iskolában félévig tanult, de alakrajztanára más pályára akarta küldeni. Tizennyolcéves korában a szolnoki művésztelep kiállításán, mint Fényes Adolf tanítványa, tájképeivel és magyar alakjaival nagy sikert ért el. 1905-ben a müncheni akadémián és az ottani szabadiskolában folytatta tanulmányait. Első rajzát a Fliegende Blätter közölte. 1906-ban Párisban, majd Olaszország nagyobb városaiban tanult. Több nagyobb vászna és portréja van, karikaturáit pedig élclapjaink állandóan közlik. Előszeretettel foglalkozik ifjúsági művek illusztrálásával, amire főként kis leánya inspirálja.

(Szerzőjogilag védve 754/1920. sz. a.)

Az Athenaeum irodalmi levelei. Szerkeszti: Polgár Géza.

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

9 |Kézdeztem tőle |Kérdeztem tőle

11 |félébred |felébred

70 |Tom Szójjer. |Tom Szójjer.«

80 |özvegyasszoy mondta |özvegyasszony mondta

85 |fölebredtem |fölébredtem

86 |Hokk finn |Hokk Finn

96 |En mindétig |Én mindétig

107 |hihúzta magát |kihúzta magát

135 |Romeo és Juláját |Romeo és Juliáját

183 |volnának itt |volnánk itt

221 |Azt mondja; |Azt mondja:

252 |Hat nem nézett |Nat nem nézett

270 |megy a dokter |megy a doktor

278 |vagyhogy |vagy hogy]