Part 22

És abba a faluba járt két óriás rabolni, s minden écczoka béjártak a faluba rabolni. A biróság megtudta, hogy van itt egy olyan ember, hogy egy csapásra hetet leüt, és elment a biróság ahhoz az emberhez és mondta néki, hogy itt van két óriás, és ezeket üsse meg (üsse agyon) és kap hat szekér pénzt.

Nohát erre a szabó elvár reggelig és megleste, hogy az óriások merre mennek. S utánuk ment a szabó, s látta, hogy bémentek egy nagy erdőbe. S megleste, hogy mit csinálnak, s látta, hogy le van feküve mind a kettő.

Kapja magát a szabó és felhágott egy nagy cserefára. És a cserefán magok voltak, és egyet leszakított és az egyik óriásnak az órára dobta. És akkor az óriás törölte az órát és meglökte a másikat s azt mondta:

– Hagyj békét, hogy aludjam!

A másik azt mondta:

– Én nem csinálok neked semmit.

A szabó megint leszakított egy cseremagot és megdobja az előbbszerinek az orrát megint. És akkor megdöfi a másikat, hogy:

– Nyugudjál, mert ha nem, megütlek!

És a szabó még egyszer leszakított egy magot és megint a másodiknak az órára dobta. Erre a második megharagutt, és összevesztek. És kikapott az egyik ës egy lábon álló fát és a másik ës. Az egyik éppen azt találta kikapni, a melyiken a szabó volt. A szabót a fa tetejéről eldobta messzire és úgy megvágta a két óriás egyik a másikat, hogy mind a kettő meghalt.

És erre a szabó kapja magát, odamënyën és megnëzi, hogy meg vannak-é halva. És látja, hogy az egyiknek a fejéből az agya van kijőve, a másiknak itt a válla van eltörve.

És a szabó erre nagy örömmel mënyën a városba és jelenti a biróságnak, hogy megütte (agyonütötte) az óriásokat, s azt mondta, ha nem hiszik, nëzzék meg. A biróság kimënyën s látják, hogy az óriások meg vannak halva. Nagy örömmel mennek haza és megadják a szabónak a hat szekér pénzt. És megén megkérte a biróságot, hogy adjanak neki marhákat, hogy ő vigye haza a pénzt. A biróság adott, és így hazavitte a pénzt a szabó, és így lett belölle nagy gazda.

_(Fórizs Márton, Zajzon.)_

48. A nagy rablóbánda.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy apának három fia. Az egyik volt nagyobb gazda, a másik volt küssebb, s a harmadik szegény ember volt. Hát abbizën, a falu széjinél kezdődött egy nagy erdő s abban az erdőben tartózkodott tizenkét rabló. Hát abbizën az a szegényebbik kapja magát, meglesi a tolvajokat, és a tolvajokat megkapta, hogy egy nagy kőszálba tartózkodtak. S várja ott a meddig egyszer jőnek a tolvajok. Hát egyszer látja, hogy jőnek tizenketten lóháton, hoznak mindegyiken, a mit a ló elbírt, annyi pénzt. Éppen akkor hallatszott, hogy kiraboltak egy nagy gazdát. Hát ő bizën ott lesi, hogy hol mennek bé a tolvajok a kőszálba. Hát abbizën látja, hogy a legnagyobbik megkopogtatja a kőszálat és háromszorig mondja: Zuzám, Zuzám, nyíljál ki! S ekkor a kőszál kinyillott, a tolvajok bémentek.

Ott várja, hogy mikor jőnek ki. Hát egyszer látja három nap mulva, hogy jőnek ki. De ő el volt bújva s őt nem látták. Akkor ő ës neki fogott és bément. Látta, hogy vannak nagy rakás ezüstpénz, aranypénz és bankópénz. Ő bizën kapja magát és még várja, hogy hány nap mulva jőnek vissza a rablók. Hát látja, hogy tizenkét nap mulva jöttek vissza. Ő akkor hazament és három nap mulva oda ment ő ës tíz lóval és minden lóra tett két átólvetőt. Akkor bémënyën ő ës oda s megpakolja mind a tíz lovát úgy, a hogy csak lehetett.

Hát abbizën elmënyën haza, és a bátyja, a leggazdagabbik, az elmënyën száz tevével, hogy hozzon ő ës pénzt.

Ekközben a tolvajok látták, hogy a pénzhez nyúltak. És mikor kijöttek, akkor felírták a kőszálnak az oldalára, hogy ha valakit megkapnak ott benne, hát igyenyësën négy felé hasítják. Hát bémënyën ő ës a száz tevével, de ő már megpakolta a tevéket jól. Ott kopogtatja a kőszálat, hogy jőön ki, de ő nem mondta háromszor, hogy: Zuzám, Zuzám, nyíljál ki, és a kőszál nem nyillott meg.

Ekközben a tolvajok hazajöttek és benn kapták a leggazdagabbikat, a melyik száz tevével elment. És neki fogtak, négyfelé hasították és felállították kívül a kőszálhoz.

És ekközben annak az embernek a felesége elment a legküssebbik emberhez, hogy kérdezze meg, vaon az ő ura hol van, hogy menjen utánna. S megmondta a küssebbik neki, s elment az asszony, s látja, hogy oda fel van állítva a férje négybe hasítva. És mondta a legküssebbik embernek, hogy né az urával mi történt. Hát abbizën azt felelte a küssebbik ember, úgy kell, ha a kevesvel nem elégszik meg.

Ha kevesebbet hozott volna el, lehet, hogy szerencséje lett volna, de így nem lett. S úgy maradott az asszony ögyvezen, s ha meg nem halt, májég ës él.

_(Fórizs Márton, Zajzon.)_

49. Szépmező szárnya.

Volt egy országnak egy fővárosa, melyben se a nap, se a hold, se a csillagok nem sütöttek. A király kihirdette, hogy a melyik fel tudja hozni a napot, a holdat és a csillagokat, azt fizet, a mit kiván.

Későre talált olyan embert a király, és végre mégis egy özvegy asszonynak volt három fia, s azok ajánlkoztak. A legküsebbiket hítták Szépmező szárnyának. Tizenhat éves volt és nagyon kemény legény. Az azt mondta, hogy majd fel fogja hozni. Elmentek a királyhoz, s a király adott hármuknak három lovat s pénzt az útra. Szépmező szárnya még kért egy mázsa aranyat a királytól és szekeret, hogy azon hozzák.

Hogy elindultak, a várkapuhoz értek. A vár kapusát hítták Ország kovácsának. Idős ember volt, és nagyon erős ember. A még csendesítette Szépmező szárnyát, hogy ne veszítse el fiatalságát ilyen korán, de ő nem hajtott arra. Azt mondja:

– Itt van ez az arany. A király parancsára addig főzze, míg én visszajövök.

Aval elindultak, mentek három éjjel és három nap. A harmadik nap estéjén elértek egy hidat. A hídon mikor menni akartak keresztül, Szépmező szárnyának a lova megbotlott.

– Hallod, – azt mondja Szépmező szárnya a bátyjainak – tovább nem megyünk!

S leszállottak, tüzet csináltak és lefeküdtek. Tíz órakor Szépmező szárnya felëbredt és kiment a hídra sétálni. A hétfejű sárkány, melyik a csillagokat hordozta, a híd alatt nyergelte a lovát. Felült a nyeregbe, alig ment nehányat, megbotlott a lova.

– Hí, kutya igya a véredet! Vaj tám érzed Szépmező szárnyának a szagát?

– Vaj érzed, vaj nem, de itt vagyok! – rikójtotta Szépmező szárnya a hídról.

Aval feljött a sárkány, kérdette Szépmező szárnyát:

– Hogy küzsdjünk, karddal-é vaj küzsdéssel?

Azt mondja Szépmező szárnya:

– Dërëkból, mert szerencsésebb!

Küzsdeni kezdnek. Béütötte Szépmező szárnyát térdig a földbe. Szépmező szárnya kiszökött, léütötte a sárkányt egész nyakig. Aval levágta a hétfejűt s a lovát odavezette a tűzhöz.

A bátyjai erről semmit se tudtak, úgy el voltak aluva. Mikor odavezette a lovat, s felköltötte, megjettek, hogy miféle lovat hozott az öccsük oda. A ló olyan szép volt, hogy a bátyjai nem láttak olyant soha. Mind a csillagok, úgy ragyogott. Kérdezték, hogy honnan fogta. Azt mondta, itt a hídon egy egész lóserget űztek keresztül, onnan fogta.

Hogy a sárkányt elpusztította Szépmező szárnya, hát a csillagok mindjárt a városba bésütöttek. A király mindjárt egy zenét küldött ki és várta Szépmező szárnyát örömbe.

Azzal ott maradtak reggelig. Reggel elindultak estig, akkor még elértek egy hidat. A hídon mikor mentek keresztül, Szépmező szárnyának a lova megint megbotlott.

– Halt! – azt mondja a bátyjainak – tovább nem megyünk, mert nem szerencsés.

Visszatértek onnan ës. Tüzet csináltak, a lovakat kikötötték, zabot adtak, lefeküdtek. Tizenegy órakor felébredt Szépmező szárnya, kiment a hídra sétálni. A híd alatt nyergelte a kilenczfejű sárkány a lovát, melyik a holdat hordozta. Felül a nyeregbe, a ló elig lépett hármat, megbotlott.

– Hí, kutya igya véredet! Tám érzed Szépmező szárnyának a szagát?

– Érzi, nem érzi, de itt vagyok! Hogy küzsdjünk, dërëkból-é, vaj karddal?

– Dërëkból, mert szerencsésebb – szólt a sárkány.

Küzsdeni kezdtek. A sárkány béütötte Szépmező szárnyát térdig a földbe. Szépmező szárnya kiugrott, és béütötte ő ës a sárkányt, Akkor kiugrott megint a sárkány, és béütötte Szépmező szárnyát a földbe. Szépmező szárnya kiugrott, megmérgelődött és béütötte egész nyakig a kilenczfejűt. Levágta mind a kilencz fejét, s hogy levágta, a hold minyá felsütött, és sütött a városba.

A király a zenét megint kiküldte, várta Szépmező szárnyát. De Szépmező szárnya a lovát odavezette a tűzhöz, felköltötte a bátyjait. A bátyjai elijedtek, olyan szép ló volt, mind a hold éppen. Kérdezték honnan hozta. A hídon egy serget keresztül űztek, s onnan fogta, azt mondta.

Reggel megint elindultak. Mentek egész estig, este megint elértek egy hidat. A hídon megint megbotlott Szépmező szárnyának a lova lába.

– Halt! – azt mondja bátyjainak – tovább nem megyünk, nem szerencsés.

Visszatértek, tüzet tettek, a lovakat megkötötték és ennik adtak. Tizenkét órakor megint felébredt és kiment a hídra Szépmező szárnya. A híd alatt a tizenkétfejű sárkány nyergelte a lovát. Felül a nyeregbe, elig lépik a lába hármat, megbotlott.

– Hí, kutya igya a véredet. Talám érzed Szépmező szárnyának a szagát?

– Vaj érzi, vaj nem, de itt vagyok!

– Hogy küzsdjünk, dërëkba vagy karddal?

– Dërëkba, mert szerencsésebb.

Küzsdöttek egy darabig, de nem tudták egymást sérteni, mert egyik oan erős volt, mind a más. Azt mondja a sárkány:

– Látom, hogy nem tudunk semmire menni. Legyen belölled egy fakerek (így), és belöllem egy vaskerek. Te menj ki erre és én erre a hegyre, és ereszkedjünk ëssze, és a miiké (melyiké) ësszetörik, a legyen a vesztes.

Azt mondja Szépmező szárnya:

– Nem bánom, legyen belöllem egy oan fakerek, hogy félig menjen a földbe, belölled egy oan vaskerek, hogy menjen föld színén.

Úgy ës lett. Kecskebucskát vetettek, és lett két kerek a kettő; egyikből fakerek, a másból vaskerek.

Béereszkedtek, de a fakerek roppant erős volt, bément a földbe, s a vaskerek ësszetört. Akkor a sárkány nem egyezett abba belé, és:

– Úgy nem jó. Legyen belölled egy fehér langocska (így), belöllem egy kék. Melyik összégeti a másikat, a legyen a nyertes.

Aval két langocska lett a kettőből. Kezdték egymást égetni, de addig küzsdöttek, hogy a nap már fel kellett volna jőjön, fel volt annyira a hajnal virradva. Mënyën el három feteke holló felettük, és meglátja a sárkány. Azt mondja nekik:

– Menjetek s hozzatok szájatokban egy kis vizet s öntsétek a fehér langocskára. Egy nagy dögöt teremtek nektek.

Szépmező szárnya azt mondja:

– Menjetek el bátyáimhoz. Mondjátok nekik keljenek fel, hozzanak a kalapjukban vizet, mert három királyi loat adok nektek.

Azzal el ës mentek a hollók, fel ës költötték a bátyjait. Vizet vittek és a kék langra öntötték, a ki elaludt, s akkor Szépmező szárnya összeégette a sárkányt. Aval a nap ës minyát bésütött a városba s a király megint a zenét kiküldte Szépmező szárnya elé.

Aval elvette ennek ës a lovát Szépmező szárnya s felültek hárman a három sárkánynak a lovára, úgy mentek tovább. A három ló, a kikkel elindultak hazulról, a ment utánuk. Hogy elindultak, minyát a három feteke holló kezdett gágogni. Szépmező szárnya minyá megállott, bátyjaival megüttette a három lovat, a melyikkel elindultak, s otthatta a hollóknak.

Aval ment tovább, s elértek egy nagy erdőbe. Az erdőben egy alkalmas hely volt, megállottak, a lovakat kikötötték. Szépmező szárnya, volt egy gyalogút, s elment azon. Nem ment soká, csakhamar elért egy nagy kőbe rakott várat. Odamënyën, gondolkozik, hogy hogy menjen bé a várba. Kecskebucsát vetétt, s lett belölle egy darázs. A kócslikon bébújt, de mikor bébújt, elijedëtt, mert ott volt a sárkányoknak a felesége és az anyósa, mind a három. A sárkányoknak a feleségük már megtudták, hogy a férjüket elpusztította Szépmező szárnya.

Felköltötték akkor az öreg sárkánykotát. A mosdó vizet kért, azzal azt mondja a nagyobbiknak, hogy:

– Buszut kell álljunk! Nem lehet, hogy elhagyjuk, mert elpusztította mind a három fiamat!

A nagyobbikat elküldte azon az úton, a melyiken már tudta, hogy elmenjen Szépmező szárnya a város felé, és azt mondta, hogy legyen egy körtefa belölle. Legyen egy nagy éhség, hogy az ember majd étlen haljon meg, s a ki abból a gyümölcsből eszik, haljon meg. Azt mondja a másiknak, mind azon az úton menjen tovább, legyen belölle egy szép vízforrás, s a ki abból a vízből iszik, hogy haljon meg. A harmadiknak mondja, hogy menjen mind azon az úton tovább, és legyen belölle egy nagy híd, és tűz égesse össze. Aval elindultak, mentek, merre menjenek.

Elindultak, és ezalatt Szépmező szárnya ës elindult a lovakhoz, a bátyjaihoz. Ő kecskebucsát vetett és megint ember lett belölle. Felültek a lovakra és elindultak. Hogy elindultak, oan éhség csapta meg, hogy majdnem étlen haltak. Meglátnak egyszer egy körtefát, sietnek arra felé, egyenek a körtéből. Szépmező szárnya megszorította a lovát, megkerülte bátyjait és kardját belévágta a fába. Az ësszerogyott, vérré változott. Kérdezte a bátyjait, még éhesek. Azt mondják: nem. Akkor mennek előre.

Megindultak, nem mentek messzire, akkor úgy megszomjaztak, hogy elig voltak. Meglátnak egy forrást, igyanak belölle, verjék el a szomjuságot. Szépmező szárnya akkor ës megsarkantyúzta a lovát, megkerülte a bátyjait, a kardját belévágta a forrásba, és a vérré vált. Kérdi a bátyjait:

– Ihatnának, vaj nem?

– Nem – azt mondják.

– No, akkor mënünk elé.

Megindultak, egyszer oan hideg csapta meg, hogy elig tudtak a loon ülni. Meglátnak egy tüzet, sietnek oda, hogy melegítsék meg magokat. Szépmező szárnya akkor ës megkerülte, a kardját belevágta a tűzbe, és a tűz akkor ës összeomlott, vérré vált.

Elpusztította mind a három sárkánynak a feleségét. S a sárkánynak az anyjuk jött utánuk és meglátta, hogy elpusztította a fiainak a feleségét ës. Még inkább megdühösödött. Úgy ment utánuk, hogy szájából két ölnyire jött ki a lang.

Egyszer azt mondja Szépmező szárnyának a lova:

– Nëzz vissza gazdám, mert valami nehéz szél fúj onnan hátul.

Visszanëz, látja, hogy jő a sárkány utánuk.

– Minyát levëszën, lovam, a hátadról.

– Nem baj. Van egy vakaród, vesd le.

Levetette a vakarót és olyan kősziklás erdő lett, hogy míg a sárkánykota át tudott jőni, ők messze mentek. Egyszer megint azt mondja a ló:

– Nëzz vissza gazdám, mert valami nehéz szél fúj hátul.

Azt mondja Szépmező szárnya:

– Jő a sárkány, minyát levëszën megint a hátadról.

– Nem baj, semmi. Van egy keféd, vesd le.

Levetette a kefét, abból olyan sűrű cserefa erdő lett, hogy a sárkánynak ki kellett tépni. Míg kitépte az erdőt, és utat csált magának, addig ő messze elhaladott.

Egyszer megint azt mondja a ló:

– Nëzz vissza gazdám, mert valami roszsz szél fúj hátul.

Vissza néz, mondja:

– Jő a sárkány, mindjárt leveszen a hátadról.

– Nem baj, semmi. Van egy zsebruvád (zsebkendőd), vesd le.

Levetëtte, abból egy oan jég lett, befogyott a folyó. Ha a sárkány rëalépett, minyát esëtt el. Le kellett jőön, hogy megpatkolja magát. Míg patkót csinált, megpatkolta magát, és keresztül tudott jőni, addig messze mentek megint.

Mikor majd a városhoz értek, – már a zene künn volt, a város széjin várta Szépmező szárnyát – visszanéz Szépmező szárnya, látja, hogy jő a sárkány dühösen. Aval megszorította a lovát és vágtában rikójtotta Ország kovácsának:

– Nyisd ki Ország kovácsa a kaput, mert jövök!

A kaput kinyitotta Ország kovácsa, és leszökött a lováról Szépmező szárnya, s a kaput betette. A kaput elig tette bé, már ott volt a sárkány. A kapu hogy kemény volt, nem tudta béütni, hát a kapu alatt likat ásott, a fejét bédugta, hogy emelje fel a kaput. Akkor Szépmező szárnya a bátyjaival elment az aranyhoz. Az, míg elmentek mind főtt. A forró aranyat rëaöntötték a sárkány fejére, a fejét mind összeégette. Elpusztult már a sárkánynak az anyja ës, az egész nemzetség.

Az a zene békisérte Szépmező szárnyáékat a királyi palotába. A király örömében, hogy felhozta a napot s a holdat s a csillagokat, szép vendégséget, mulatságot csált. Megjándékozta annyi kincscsel, hogy holtig legyen miből éljenek. Máig ës élnek, ha meg nem haltak.

_(Jakab János, Zajzon.)_

50. A szent leányok ajándéka.

Volt egy özvegy asszonynak három leánya, s azok a legényektől, emberektől nagyon féltek. Az anyjuk megszidta, hogy mit akarnak, mért nem akarnak férjhez menni, megházasodni. De mind el akartak menni hazulról. Az anyjuk látta, hogy nem tud semmire menni véllik, eleresztette. Merëndét tett tarisznyájukba mind a háromnak, s elindultak, mentek, míg abba az erdőbe bévetődtek. Az erdőből eleget siettek, hogy napvilágot érjenek, de nem tudtak, bésetétedtek. De setétbe ës mentek, mert féltek ott maradni, míg elértek egy házat, hol az erdőpásztorok voltak.

Ott az ablakon néztek bé, s látták, hogy pásztorok vannak benne, férfiak. Gondolkoztak, hogy menjenek; s elhatározták azután mégës, hogy bémennek, mert künn ës féltek. A nagyobbik bément, szállást kért, a pásztorok azt mondták, hogy:

– Adhatunk, de nagyon kicsi a hely, hármunknak csak három ágy van. Ha akarnak, hárman hármunknál ës elhálhatnak.

Aztán a liányok beléegyeztek. Lefeküdtek, elaludtak. De écczoka a küssebbik pásztor a küssebbik leányon keresztülvetette a kezét. A felszökött onnan, hogy valami csúfságot akar vélle tenni s többet le se ës feküdt egész reggelig.

Reggel felkeltek a két testvére ës, a két nénje, megmosdódtak. S a nagyobbik liány adott a nagyobbik pásztornak egy selyem kendőt, a közbelső adott a közbelsőnek egy selyem kalapot, a küssebbik nem akart semmit adni a küssebbik erdőpásztornak, mért csálta azt a csufságot vélle. A két nénje biztatták, hogy ne maradjon szégyenbe, kapjon az ës. S volt neki, a harmadiknak, egy gyűrü, s aval meggyőződtek, hogy valóságban tette-é, vaj csak álmotta. Azt mondja a nagyobbik, hogy adja oda azt a gyűrüt, mindjárt megtudja, hogy valóságban tette-é, vaj csak álmotta. Oda adta, s fordította (a gyűrűt a legény), s folyva folyt ki az arany belölle. S látták, hogy nem ímette tette. S aval odaadták néki ës, s elmentek.

A fiúk most azt határozták, hogy lemondnak hivatalukról. El ës mentek bé a városba, lemondtak hivatalukról, aztán elmentek, hogy válaszszanak oan helyet, a melyiket szeretik ők, a hol jó lesz lakni nekik. Mentek, s egyhelyt három felé ment az út, s hárman háromfelé eltértek. A nagyobb ment jobbra, a küssebb ment balra, s a közbelső igyenest.

A nagyobb elment egy városba, s a selyem kendőjével gazdag lett, utóljára király lett belölle. A közepső (így), megint egy városba ment, sok just szerzett (bűvös kalapjával). A küssebb nem kapott semmiképen oan helyet, a hol szeresse, s kiment abból a városból.

Kiment a városból, bément a másba. Hallotta, hogy ott egy oan királyleány van, nem bír senki vélle játszodni, kártyázni. Ki volt hirdetve, hogy a ki meg tud kártyázni vélle, annak a király odaadja a leányt, és fele királyságát, s halála után ő lesz a király. S a ki nem tud megkártyázni, hát ott van a karón kilenczvenkilencz fej, s az övé lesz a századik. Ő elment igyenest oda a királyhoz, s kártyázni kezdett a király leányával. Tizenkét órakor nappal elkezdték, egész écczoka tizenkettőig. Elnyert a leány egy mázsa és száz darab aranyat tölle, de adott a gyűrü eleget. Akkor hozott egy vén asszony két feteke kávét. Azt megitták s mind a ketten elaludtak. Az a vén asszony látta, hogy elaludtak, elment, a gyűrűt elcserélte, mást tett helyébe.

A fiú nem aludt sokat, megëbredt jókor. Hogy látta, hogy nem foly a gyűrűből az arany, elszökött. Elment a közbelső bátyjához, annak hazudott, hogy elveszítette a gyűrüt, s az odaadta a kalapot, menjen s ha neki több (pénze) lesz, mind a bátyjának, hát vigye vissza.

Avval a kalappal ës odament a liányhoz. Kártyázni kezdtek, elnyert két mázsa és kétszáz aranyat a liány. Écczoka tizenkét óráig. Akkor ës az öreg asszony két kávét vitt s elaludtak. Az öreg asszony elment s megcserélte a kalapot ës. A fiú akkor ës felëbredt korán s elugrott akkor ës. Elment a nagyobb bátyjához, az király volt. Annak ës hazudott, hogy elvesztette a gyűrüt. Az ës odaadta:

– Met nékem elég van. Ha egyszer gondolod, hogy néked többed van, hozd vissza.

Aval ës úgy járt. Odament, kártyázni kezdtek, elnyert a liány három mázsát és háromszáz darabot a fiútól. Akkor a vén asszony megint két feteke kávét hozott. Megitták, elaludtak mind a ketten. Az öreg asszony elcserélte a kendőt és mást tett a helyébe. Akkor a fiú késén ëbredt, a liány hamarébb felébredt. Kezdett könyörögni, engedje el, ne vegye fejét, ha annyi pénzt elvesztett. A liány megsajnálta és elengedte.

Most nem ment a bátyjaihoz. Elindult, hogy vándoroljon, utazzon. Ment, egy mezőbe ért, megehült, hogy már nem ës látott a szeméből. Egyszer egy almagyümölcsszag csapta meg. Mënyën arra felé, elért egy szép kertet. Kapu, hogy bémenjen, nem volt sehol. Elhatározta magában, bészökik a kertbe, és úgy ës eszik abból a gyümölcsből. Mert lopni szégyen, de az éhség rëavitte, hogy muszáj lopni.

Bément, megevett egy almát és szarva lett. Mëgëtt még egyet, s akkora szarva lett, hogy a fák között elig bírt bújkálni. Oan nehéz volt, hogy mán elig birta. Látta, egy kasocskában körte volt. Elkezdett bújkálni arra felé. Valahogy odaért, mëgëtt egy körtét, leesett egy szarva. Mëgëtt még egyet leesett a másik ës. Most körtét annyit ëtt, a mennyi neki kellett. Jól lakott. A körtéket a kosárból kiszedte, zsebébe tette. A kertbe, a melyik legszebb hat alma volt, leszakította s bétette a kasba. És ezt a kertet a szent leányok csinálták. Ott voltak, csakhogy ő nem látta. Meg akarták segéjteni, mert nem bánt csúful véllik ott az erdőben.

Aztán bizë bément a városba, és ott kezdte rikójtozni, hogy: vegyenek almát! A király kiment, és a királyné, és a liánya. Megvett a liány kettőt, és a király és a királyné csak egyet. Aztán hogy a királyliány látta, hogy az apja s az anyja csak egyet vett, vett ő nékik még egyet. De az alma drága volt; száz darab arany volt egy. Ő aval elment, ott hagyta őköt.

A király, s a királyné, s a liány, mikor megették az almákat, abb a helybe nem tudtak többé mozdulni. Olyan szarvuk lett, hogy az egyik szegletből a másikba. A király hírré tette, hogy ki meg tudja menteni, az orvosok jőjenek, s a ki meg tudja menteni, fele királyságát adja neki s holta után az egészet.

A mennyi orvos volt az országban, mind odamentek. S a királynak egyik szarvát levágták, lett tizenkettő belölle. Ő elment, a fiú, el a piaczra, s vett egy rend gunyát mind egy orvos. Elkészítette magát mindennel, mind egy orvos. Ment ő ës a királyhoz, mentse meg a szarvaitól. Mikor odament, már nem tértek a doktorok az udvaron, annyin voltak. A mint ott gyúródott bé, azt mondták:

– Hoa mënyën? Nem tud semmit, ha mi nem tudtunk!

– Ereszszenek bé, mert majd tudok én, ha maguk nem tudtak – azt mondja.

Béeresztik, elmënyën a királyhoz, és azt mondja:

– Én lehet segíthetek magukon, de elébb a leányukkal akarok beszélni.

A király el ës kisértette a liányhoz. Ott elévett egy pár kártyát, kezdte hányni, mind a kártyavető czigánynék. Azt mondja:

– Lehet, én tudnék a maguk baján segíteni, de jártak itt valami emberek, itt háltak valami kártyások, a kit megloptak erőst. Elébb vissza kell adni.

A liány minyát eléhítta a vén asszonyt, lássa, hol vannak azok a dolgok, adja elé. Mert a vén asszony megmondta a liánynak, ők együtt dolgoztak. A vén asszony elé ës hozta. A fiú mëgnëzte, foly-é az arany belőllük. Folyva folyt. Hát bétette egymásba, békötözte a ruhába (kendőbe) a kalapot s a gyűrüt. Aval odaadott egy körtét a liánynak, kivette a zsebéből. Megette s egyik szarva leesett. Még odaadott egyet, megette azt ës, leesett a másik szarva ës. Aval a liány kartőn fogta, kezdte csókolni, nem ës tudta, mit csináljon.

A király meghallotta, hogy énekel a liány, rikójtozta, hogy hozzák oda, mentse meg őt ës a szarvától. Odament, a királynak ës odaadott két körtét, és leesett mind a két szarva. Akkor elment a királynéhoz, annak ës adott kettőt, az megette s leesett mind a kettő.