Part 4

– Haj! én szegény zsidó vagyok, nem magyar uraság, hogy forintom mellett ne lássam a krajczárt.

– Hátha máshoz viszem a váltókat; s elveszti ön illő nyereségét.

– Csak tessék. De tudom, nem teendi a tensasszony. Nem is volna hála, jótevőjét úgy kompromittálni, hogy aláírt nevét ide s tova hordja.

Czeczilia nem tarthatá vissza metsző gúnymosolyát, midőn Lőbl a főispánt jótevőnek czímzé.

– De nem is érne czélt, folytatá Lőbl. Mindenki tudja, hogy a kegyelmes úr tőzsére én vagyok. Hozzám utasítnák, vagy értesítést vennének tőlem, s csak nem kivánja a tensasszony, hogy biztos háznak állítsam azt, hová magam is százharminczhárom percentre hitelezhetek?

– Az önök egyetértő klubbja megtetézi az ördögöket.

– No-no, ne csüggedjen el, mondá ravaszul hunyorítva Lőbl. Látom, a tensasszony nagy szorultságban van. Azt már a trieszti meséből előre gyanítám. Tehát, hogy a vádlott pogány is egyszer elismertessék jó kereszténynek, megszánom önt. Ha mulhatlanul hatezret szükségel, kölcsön fogok adni a négyre kettőt. S egy üres váltót nyújta aláírás végett, fél szemmel pillantva a várt feleletért gyűlölt ellenére, kit körmei közé akart befonni.

– Tán hogy kettőért négygyel, később négyért nyolczczal legyek adósa, s végre rabja, vad eszköze? Hogy elveszítsem önön az uralgást, mely önt remegésben tartja, s megtöri?… Nem uram! E fensőbbséget, ez üldöző igényt ki nem adnám kezemből ön vasládájáért. Nekem végetlen kéj megbélyegezni, törvény alá hozni egy aranyfaló farizeust, ki ezreket sanyar, s kinek ezer rabszolga közt csak egyetlen sujtó zsarnoka lehet… Azért tehát most egyszer sem ismerem el a vádlott pogányt jó kereszténynek. Köszönöm irgalmát;… nélkülözhetem. Én nem szoktam kölcsön venni soha. Nincs is szükségem, mint véli hatezerre; s hogy ezt bebizonyítsam, íme vegye át ön e váltókat; négyezerért odaengedem.

Lőbl gőgjét izgatá ugyan az úrnő kitört megvetése, de jónak látta az alkalmat nyakon ragadni, s a helyett hogy feleselne, vagy az elfogadott összeget daczból megtagadná: lelkén hagyva száradni a mondottakat, hirtelen a ládába kapott s fizetett: hogyha már zsarnokát lebékóznia nem sikerült, legalább a behorgászható kétezret ne szalaszsza el.

– Mégis furcsa, hogy a magyar jellem mind egy húron pendül, s számításom soha sem csal meg; mondá foga közül a tőzsér, miközben fizetett. A szellemfenség és bárányi erény mellett a tensasszony is felcsípi a megleczkézett tőzsér foghagymaszagú bankóit.

Czeczilia megveté e gyáva ingerkedő gőgöt.

– Felvevém ördög, hogyha vádkeresetemben eskümmel kellend jellemrajzodat kiegészítnem, személyes adatom legyen pogány-uzsorádról; mondá nemes haraggal, miközben áttetsző halványságát gyönge pír lehellte be.

Aztán fölkelt ültéből, s Lőblt üdvözlet nélkül hagyá el. Fordultában ruhája kissé felhajlott, s látni hagyá a kellemes könnyű láb körrajzát, mely a szabályszerű s teljes termetet emelé. Ki őt gondosan végig szemlélte, s a hajlékony ízletes modorra, mely sajátja volt, figyelmet vete, kénytelen volt megvallani, hogy Czeczilia, évei mellett is, oly hódító alak, mint a minő erélyes nőjellem.

XXIV. (Folytatás.)

Alig távozék Czeczilia, az irodából egy segéd jelenté, hogy jőni látja a kegyelmes urat.

Lőbl kellemetlenül vevé a hírt. Néhány percze sem volt a Czeczilia által okozott ingerültségből meghiggadni, már ott lepé e fontos látogatás, melynek fárasztó és éles végzendői vannak, s melynek eredményeitől maga is tartott. Egy csomag iratot vőn ki a vasláda egyik szegletéből, s felbontva kettős pecsétjét, hosszú számjegyzéket tőn asztalára, melynek végpontjául beirá a Czecziliától vett váltók értékét. Aztán rendezni kezdé a csomagból a számjegyzék csatolványait, de mielőtt készen lehetne, kopogtatás nélkül belépett ő excellentiája.

A fabódéból átnézett lopva a vasajtó széllyukán az árva halász. Falszekrénynyé volt alakítva az ajtó belvilága, melynek üvegajtaja nyitva állt, s szabad átfolyást engede a hangnak, a vékony bagazián át, a nélkül, hogy eszébe juthatna valaha Lőblnek az évek óta bútorul használt ajtó iránt gyanúba jőni… Ő az, ő az; inté Szalárdy Ödön nehány percznyi fagylaló meggyőződés után, s leült elnyomni rettegését, szívdobbanásait, melyek a felidézett emlékre megrohanták.

Lőbl szobájában magas, száraz termet állott. Fekete frakk-, s hasonszinű pantalonban, melynek sovány szárából fénymázos bőrbe hüvelyzett nagy lábak nyúltak ki. Fejér mellény, szépen mosott redős ingfodor, s gomblyukában Szt. István kis keresztje. Hosszú, sovány, himlőhelyes arcz, melynek sárgafekete bőrén májfoltok mutatkoztak. Fejét magasan fel, csaknem hátratartá. Haja ősz és rövid, bajusza még jóformán fekete, s nyirett íve alatt látni hagyá vastag ajkait, miket gőg és megvetés előre nyomott. Álla és orra erős, durva metszetű; szemei kissé kancsalok; s tekintetében szeszély és kajánság fejezi ki magát. Ha mosolyog, hideg gúnyba öltözik képe, s ragyogó fogai különös ellentétet adnak sötét bőréhez, mit felül rövid fehér haj szegélyez. A főispán arcza általában visszataszító, de egyike azoknak, melyeken az egyéniség, s főjellemvonások ki vannak nyomva. Főleg büszkeséget, merész elszántságot, s hajthatlan akaraterőt fejezett az ki. Azért költé minden megközelítőben ama szertelen visszatartózkodást, ama félelmet, s fogult alázatot, de olykor daczot is, miket a kevély jellem rendesen elő szokott idézni.

Szalárdy György mint családnyavalyát öröklé a nagyravágyást. Ősei, kikről mindent tudott, előbb külpolitikának, Zápolya óta az udvar érdekében szolgáltak, de egy-egy pazar utód, vagy fényelgő özvegy, mindig eret vágott a bőház kincsein, s így a család sorsa fel, s alábukdácsolt, a nélkül, hogy a magasabb dynastiába léphetne, vagy elszegényednék. György nagyapja, Iván úr, új alapot tervezett a család jövőjének; s végrendeletének első pontjában meghagyá, hogy fia, az öröklött tőkével kereskedést űzzön, s minden áron pénzt és vagyont szaporítva, grófságot szerezzen, elsőszülötti örökösödést eszközölvén szerzeményeiben. A második pont majoresco unokáját kötelezé le, hogy oly királyi hivatalt keressen, mely sokat hoz, de költséggel nem jár, s törekedjék milliomos házba házasodni; mit, ha nemzetet nem nézend, s polgárosztályt keres, könnyen elérhet. A harmadik pontban unokája fiát jelelé ki a földi üdvre, melyben saját hamva is megdicsőülend. Ő harmadik ivadék lesz úgymond, a család grófi koronája alatt. Nevéről már le fogott veszni az új szag; de e mellett három fukar ős szerzeményeit, s egy milliomos anyai hozományt fog élvezni. Házasodjék az első magyar házak egyikébe, mit, ha vagyont nem néz, s szépséget nem keres, könnyen elérhet, s akkor vegyen igénybe pénzt, befolyást, minden eszközöket zászlós úrrá lenni.

A végrendelet első pontját, Barnabás úr, mint kém és zabszállító, csak annyiban nem teljesíté, hogy hivatalt viselt, de olyat, mely keveset hoz és sok költségbe kerül. Egyébiránt a pont második részét, azaz a milliomos leányt elhagyván, a harmadik pontba átvágott, azaz nagy családbeli leánynyal nősült, ki mindenéből kipusztította, vagy pusztítni segélte; örököseül pedig, mint a Márk úr irgalomintézeténél megtudtuk, egy pálinkaárúsnő fiát vette maga alá. Mi a végrendelet harmadik pontját illeti, Lajos úrfi aligha elüti a zászlós uraságot, ámbár szájas hazafiságon, és így alapos a b c-én kezdé; de ha elütné is, Iván úr hamva meg nem dicsőülhet benne, mert ő nem az ős Szalárdy, hanem isten tudja minő keresetlen vérből származék… Így rántja sokszor keresztül, sőt plane nullificálja a tervező dédek számvetését a nyúllábas ivadék.

György úr, mint már valahol említve van, utazási után, a birodalmi fővárosban, a magyar cancellariánál alkalmazá magát. Itten meggyőződék, mennyivel nehezebb a fővilágban, saját körének elsejévé lenni, mint magyar vidéken, hol öt csengettyűs ló, egy vörös guba kieszközli azt. Meggyőződék továbbá, mily gyakorlati alapon épült azon állítás, mit rhetor korában mint propositio majort tanula, hogy qui vult imperare, debet obedire, azaz: ki uralgani vágy, görbednie kell. Őt mint jelentéstelen ujonczot mindenki lenézte, vagy legjobb esetben közönynyel mellőzé, de sokszor és nem mindig éles elmefuttatások paripája is lőn. Mind ez igen sérté gőgjét, de látva, hogy a verseny és szerepféltés surlódó érdekei közt csak kigyóügyességgel lehet feljebb csúszni: dacz és torlás helyett hajladozó és hizelgő lőn, hogy aztán az alábbiakkal fensőségét viszont éreztesse, mint az a bürokratiában rendesen történik. Mind e mellett sem boldogulhat vala, ha ama tartományi csillagkeresztes herczegnő látogathatlan estvélyein ki nem tünteti magát, azaz birtoka, s anyagi bősége illő tudományul nem vétetik. György úr belátva, hogy a herczegnő özvegy unokahugán kívül nincs más lépcső, melyen hamarjában felkapaszkodhassék: jónak látá a nagyapai végrendelet reá vonatkozó parancsát tisztelettel félretévén, milliomos filisterné helyett őt venni nőül. Mindent, mit bira, hivatalt, czímet és rendjelt e leányágon kapott, s azt joggal úgy nézhette, mint menyasszonyi hozományt. Mielőtt azonban apjának ráhagyott kötelességét teljesítné, azaz gróffá lehetne, a kormány változék. Egy lelkes lengyel nő szelleme kezdett befolyást gyakorolni, ki az új korlátnok neje volt; s György úr pártfogója, a tartományi herczegnő egész pártjával háttérbe esvén, előmenetére többé mit sem tehetett; sőt megtartásáért is egy leánykori társnőjének kelle hizelegnie, ki, mint ő, tábornok neje volt, csakhogy nem özvegy, s a közelebbi kormánycserében befolyáshoz jutott. Ezen szolgálatokért György úr lovagias kötelességének tartá neje és a herczegnő szeszélyeit betöltni; s lőn belőle hiú fénykergető, mire különben is nagy hajlama volt. Későbben, a kormány újabb fázisaiban, ismét nemtőt kapott egy töredékben, s növő bajai közt folyvást a grófi rang reménye biztatá.

Egyébiránt ezen viszonyok, s azoknak hatása adtak irányt s megalakulást egész jellemének. Irigy és alázatos lőn a felsőbbek iránt, követelő és gőgös a kisebbek ellen; szeszélyrab magának, kényúr házában, méltánytalan s mitsem tevő embereiért; s értéki fokozatos sülyedése miatt éles ellensége a pénzuraságnak, mely most hazánkban a születési aristokratia fölé oly félelmesen kezdi erejét csúsztatni.

Különben következetes, elszánt, hajthatlan, s maga nemében tökélyesen bevégzett jellem.

Beléptekor Lőbl Simont egypár kézbókkal felületesen üdvözlé, s kinálás nélkül leült a legelőkelőbb helyre, gúnyszemet vetve a tőzsérre, minőt arra szokás, kit az ember gyűlöl, de nem kerülhet.

Lőbl lekapá chenillen sipkáját, felkelt helyéből, mélyen meghajolt, s bár Czecziliától még háborodva volt, szelid és alázatos képet mutata, mert annyi haszon, mennyit a főispántól összesen lopott, mindezt megérdemlé.

– Ha készen van Lőbl, végezzünk, kezdé komolyan György úr, mialatt boszúsan csapá el az orrára ült legyet, mintegy tudatva, hogy nem szokott legyekkel lakni.

– Jegyzeteim készek, kegyelmes uram, szólt mosolyogva Lőbl, de e mosolyban, ama kaján tekintetre felelet rejlék, mely mondani látszék: gúnyolj csak; körmeim közt vagy.

– Csak fogjon hozzá, mondá a főispán, kicsinylő közönynyel, de alsó ajkát előre nyomá a megvetés, miből kitűnt, hogy a felelő mosolyt elérté.

– Mielőtt a számvetést kezdeném, tudnom kell, mit végzett excellentiád, Márk úr megnemesítése ügyében? mert ő követeli tőlem, hogy tízezer pengőt számítsak be részéről excellentiádnak, mint a mennyi hasznát körülbelől a kutyabőrnek vehette volna; s mint a mennyi kárpótló díjt szolgálataért, azon esetre, ha nemességét nem eszközlené, excellentiádtól kialkudott.

Vámos a fabódéban e szavakat aláhuzatá.

– Minő szolgálat? micsoda alku? kérdezé a főispán hideg, megütköző hangon, de arczán meghalaványult a változó sárgaság, elárulva a titkos haragot, mit Márk pletykasága ingerelt… velem nem áll senki alkuban; folytatá szilárdul, mint házi orvosom, megnyeré grófném elismerő kegyét. Annak kérelmére igértem, hogy teendek egymit sorsáért… Egyébiránt a kutyabőr árát nincs többé oka követelni. S a hivatalos hirlap közelebbi számát nyujtá Lőblnek, hol a kinevezések rovatában következő czikk állott: «Orvos D. Márk urat, a párisi, német, magyar és több természetvizsgáló társulatok kitünő tagját, szülészmestert, és ritka gyógysikerről hirhedt férfiut, ki huzamosb időre saját költségén ingyen kórházat, és kisdedóvót alapított: a szenvedő emberiség érdekében bebizonyult érdemeiért, s az orvostan elővitelében kimutatott tudományos szorgalom tekintetéből, ő cs. kir. apostoli felsége méltóztatott nemesi oklevéllel kegyelmesen megajándékozni.»

Lőbl még tovább kezében tartá a hirlapot. Egy czikket olvasott abból némán, mely a fentebbit közvetlenül megelőzé. Aztán arczát ünnepélyes tettetésbe szedvén, kezét egymásba dörzsölé, hogy ujján a briliánt pogácsa szerteszét villogott; s rókaalázattal félhangon susogá:

– Excellentiád nem is adna alkalmat grófi rangját megüdvözleni, ha az ember véletlenül lapból nem olvasná; de hódoló álarcza alúl kifityegett a hivatalos káröröm, mely szavait ilyformán értelmezé: elkéstél jó bolond; ha én lefőztelek, grófkodhatol kopott fringiáddal… Miután hát a kutyabőrrel bajunk nincs, folytatá Lőbl, Márk úr részéről csak azon kétrendű nyugtatóval fogok számolni, melyet a kegyelmes gróf, és grófnő utalványára neki kifizettem, hozzá értve azon száz aranynyi csekély összeget, mit Lajos úrfi… vagyis ifjú gróf váltójára közelebbi gyógyításaért az orvosnak adtam.

– Kezdje elején, s időszak szerint menjünk a pontokon, nálam akként vannak sorozatba véve; mondá a meggrófiasult György úr, miközben tárczájából egy rövidke, de számokban bővelkedő jegyzetet kivőn.

Lőbl bezárta a szobaajtót, orrára illeszté hajszálaczélba foglalt szemüvegét; s a csomagból kivett számjegyzéket kezdé olvasni, minden pont után gróf Szalárdyra tekintvén szemüvege felett, jóváhagyást, vagy észrevételt várva az egyes tételeknél:

– Nagyméltóságu gróf Szalárdy György főispán, és kir. tanácsos, nemkülönben szt. István kiskeresztes vitézének, Lőbl Simon pesti becsületes izraelitánál tett, s fizetetlen adósságai:

1. két ezer arany, miket a grófnő, Lajos úrfi születési ajándékaul rendelt Márk orvos úrnak lefizetni, s mik az első computusba azon oknál fogva nem iktattattak be, mivel még akkor a grófné nem akarta excellentiáddal tudatni.

Ez azon díj vala, mit a nagyreménységű rongyok elszülésekor a pálinkaárusnő becsempészett fiáért csipett fel dr. Márk.

– 2. A mellék örökülés előtt nálam tett összes adósság 240,000 p. forint.

– Nem foghatom meg, hogy jöhet e pont számadásba, holott 40,000 termesztmény, és lábas jószágok árával rovaték le abból; 200,000 értékben pedig kilencz év előtt átbocsátám ős uradalmim kettejét, miknek ön, habár nevem alatt, birtokában van, s jövedelmét húzza.

– Tán feledé excellentiád, s ha igen, ime az átadó okirat, hogy biztosítá az átvett javak száztóli hatos jövedelmét. Tiszteim számadásait saját kormányzója vizsgáltatá meg, s azokból kisül, hogy bevételem néha öt, néha ötödfél kamatra rugott. Az innen kilencz év folytában eredt, megtérítendő hiányzék: 11,500 p. forint. S e tekintetből hozaték combinátióba az ó adósság… Ha kétkedik excellentiád, itt vannak a számadási kivonatok, kormányzója aláirásával; s egy harmincz fontnyi papircsomót nyujta át.

Gróf Szalárdy visszataszitá azt; s a pamlag vánkosáról odébb vetve egy csomó zsiros gyapju-mutatványt, helyét megtörlé, hogy rákönyökölhessen. Aztán egy száraz cabanára gyújtott szivartárczájából. Lehet folytatni; utasítá Lőblt szokott kicsinyléssel.

– 3. Márk úrnak fizettem a melléköröködés után excellentiád rendeletére 20,000 p. forintot.

– Fájdalom; mondá mintegy magának a főispán.

– Ki az embernek 25–30,000 évi jövedelmet ad kezébe, annak oly potom ajándék, alig több napszámosi borravalónál.

Vámos a bódéban aláhuzást inte az esküdtnek, mint minden haszonvehető igéknél.

Lőbl huzamosan nézett szemüvegén felül észrevétel után; de a gróf hallatlanná tevé tolakodó szavát, szivarfüsttel rejtve el arczain a sárgitó haragot, azon bántó meggyőződés miatt, hogy zsidó szövetségben semmi titok nincs, sőt oly rejtelmek is fecsegésbe jőnek, miket sem meghatározni, sem annál inkább bizonyítani nem lehet.

Lőbl tovább olvasott.

– 4. Ennek négy évi hátramaradt kamata, száztól tizenkettejével: 9,600.

– Akkor nyolcz kamatra igérteték e pénz: mondá foga közül György gróf, lenézve félszemmel a köhentést színlő uzsorást.

– Igen, azon feltét alatt, ha pénzemhez egy év alatt visszajuthatok. De csak nem kivánja nagyméltóságod a zsidókat á la Pharao sanyarni, hogy tőkéjét évtizedekig követelje nyolcz kamaton magánál heverni. Kivált most már, midőn a váltótörvény, mint József eleinket, kiszabadított a rabjáromból. A gróf (e czim jól esék a főispánnak), magasabb ponton áll, de magasb lelkű is, hogysem egy zsidó írgalmát igénybe vehetné; hiszen váltót adott a kérdéses kamatról.

– Tudom, mondá a főispán, miközben irtózattal vonult odább a szennyes ingtől, mely a kanapé alul lábaig nyujtózott. Csak saját jellemére akarám Lőblt emlékeztetni, mert egy év alatti visszafizetésről, a kamatláb megállításakor szó sem volt.

A tőzsér nehányat köhintett, melylyel magát becstelenülésnél rendesen fedezte, s mely neki a tétlen megvetéssel büntetendő gentelmaneknél szép tőkéket hozott. Aztán olvasá:

– 5. Különféle pincze- és konyhaszállítmányok külföldről, mik az utolsó négy évben fizetetlenül maradtak 9600 p. frt.

– Jegyzetemben csak 8000 áll; monda Szalárdy, a kezében tartott papirra tekintve.

– Azon ezerhatszáz értékű küldemény nincs tán beszámolva, mely nyolczszáz negyvenben, a bécsi szállitásnál Dunába merült. Pezsgő és más külhoni borok, szeszek, saftok, olajok, eczetek, mustár, tengeri halak, rákok s több efféle. Emlékezik excellentiád, midőn oly rögtön tőn újabb megrendelést, de a tisztújítószék aztán kedvére ütött ki… Nem remélném, hogy a vakeset kárát törvény ellen nyakamba kivánná sózni; holott casus nocet domino.

– Ez maig sincs hitelesen bebizonyítva.

– A bécsi harminczadkönyv kivonatát még azon évben leküldém excellentiádnak. Ha elveszett, párban ime itt van, melyből kitűnik, miszerint a szállítmány ugyanazon czikkekben ismételtetett.

– Az nem többet bizonyít, mint hogy czimem alatt vámmentesítteték a másoktól elfogyasztott első hozomány.

– Tanúiratokat is küldék, mik a megrendelt ládák elsülyedését igazolják – felelé sanda szemmel Lőbl, a nélkül, hogy jogot venne az alacsony csempészgyanúért megneheztelni.

– Azt hiszem Lőbl, azon ládák az akkortájban vajudott, de születése előtt megidétlenült emanczipáczio keresztelőjére előlegeztettek.

– Nem, kegyelmes uram; mi minden illető bábát és keresztkomát készpénzzel szoktunk fizetni – viszonzá a tőzsér előkelő mosolylyal, feledve, hogy a becstelenítő kétely ismételteték.

– Tovább, tovább, – utasítá Szalárdy, nem akarva oly csekély összegért ingerültebb surlodásba jőni a horgas körmű hébermágnással, kit bár mélyen gyűlölt, mig körme közt van (pedig mindvégig ott marad), szeszélyétől telhetőleg kimélni tartozék.

Lőbl folytatá:

– 6. Ezen szállítmányok időarányú kamata száztól tizennyolczczal: 1728 p. frt.

– Hisz a negyedik pont alatt csak tizenkét száztólit követelt.

– Jaj, kérem alássan, az régibb adósságra szól, midőn excellentiád hitele még jó lábon állt, de bizony most már egy kis lábcsúzt kapott; s csak nem követeli, hogy oly háznak, mely négy év óta fizetéseit megszünteté, tizennyolcznál olcsóbb kamatra hitelezzek. Ez kegyelem lenne, azt pedig mágnás, ha épen ma lett volna is azzá, zsidótól nem fogadhat el.

Szalárdy ajkába harapott a szemtelen szómerény miatt, s hátat fordíta a pamlagvégnek, hogy ne lássa a neveletlen pénzaristokratát, ki új fensőségét oly nyersen gyakorolja a felette állókon… Lőbl sértő közönynyel folytatá:

– 7. A kegyelmes grófnő utóbbi rendeletére: konstantinápolyi shawlok, boroszlói és schweiczi csipkék, indiai tollak, lyoni selymek, külországi bársony- és kasemirkelmék stb., stb., 10200 p. frt.

Semmi észrevétel.

– 8. Ugyanannak párisi illatszerek, öltözékeszközök, divatárúk, kilencz tánczöltöny, keztyűk, czipők stb. 1356 p. frt.

Semmi észrevétel.

– 9. Ugyanannak melegégalji növények, négy darab persaszőnyeg, különnemű becses régiségek, érczöntvények, norinbergi díszművek, majmok papagályok s több apróság: 17500 p. frt.

Semmi észrevétel.

– 10. Az ezüstnek és ékszereknek csak vámja és portója jő számadásba, mert azokat személyesen rendeli meg és fizeti ki a grófnő, párisi kirándulásaiban. Tehát a fizetetlen vám és portó összesen: 2161 p. frt.

Semmi észrevétel.

– 11. Ugyancsak a grófnő részére vétetett négy angol hintós ló: 3000 p. frt.

– Ezret sem értek – megjegyzé kedvetlenűl Szalárdy.

– Hitelbe az is jó – válaszolá alázatos gúnynyal a kopasztó; s a főispán pirulva némult el, hogy ily lelketlen pénzfaló fulánkjait viselnie kell.

– 12. Excellentiád számára egy angol csődör, fegyverek, úri és cseléd formaruhák Bécsből, amerikai szivarok, bécsi lószerszámok stb. stb. 8075 p. frt.

– 13. Lajos úr… akarám mondani az ifjú grófnak… kérem átosan, midőn e jegyzék készült, még nem vala gróf; innen a tévedés. Tehát az ifjú grófnak excellentiád jóváhagyása mellett, külön hozatmányok a jegyzékek szerint: 3956 p. frt.

14. E fizetetlen bizományoknak időarányos kamata, tizennyolczával, összesen tészen 15900 p. frtot.

– Ez mégis szörnyűség, kitört a főispán, e bőrnyúzó telhetetlenségén. Annyira egy aristokrata sem élt vissza hatalmával, mint a pénz. A zsidó- és mórüldöző spanyolszak, az inquisitió, a velenczei tizek, a népsanyaró római patricz, mind semmi aránylag azon kínzó és fosztogató kihágásokhoz, mit a magyar uzsorások klubja kényszerítő körülményeink közt törvény mellett és szerint büntelenül űz és feljebb rugtat.

– Ugyan ne fillérkedjék excellentiád, esék szavába malitiős phlegmával Lőbl, vérszemet kapva a fentebbi letorkolások sikere után. Azt véli talán a gróf, hogy én olyan kapaszkodó nyalócz vagyok, ki elég hiú és ostoba szerencseül venni, ha magas uraknak ingyen szolgálhat?… Ugyan mit mondana a világ, ha megtudná, hogy ily magas ház még az étel és ruházat árával is zsidónak tartozik, ki azt évek előtt fizette ki. S mégis nem elég, hogy a krajczárokat sehol sem számítom… Még forintjaimból is engedjek? vagy épen százaim-ezreimet hagyjam leróni… Ily bolondító gombát nem ettem. Én parancsváró szolga és gép vagyok… Gép és eszköz a világ folyamában… de önmagamért. Én szeretem magamat jobban mint mást. Szeretem mélyen, elszánva, csábíthatlanul. Szeretem önző ösztönnel, mások kárán s a törekvés minden bűnével, mi a bitón innen esik. Nekem tőkém van s azt akarom, fogom növelni minden szent és szentségtelen úton a végtelenig. El kell érnünk, hogy uralkodjék önökön a zsidó ivadék, melynek bujdosó elein sokáig uralkodtak önök.

Ezen epés, ingerült eszméket oly hidegen, oly alázott modorral mondta el Lőbl, hogy a főispán megborzadt. E kincsgyűjtő sárkány kimutatá foga fehérét, s oly gyáva téren mutatá azt, egy vonagló áldozat előtt, ki már erőtlen lábakon, bukáshoz közel, fentartó kezére szorulva hozzá támaszkodik, hogy a súlyegyent, ha még lehet, el ne veszítse. És ő ördögien reá vigyorog, hogy az áldozat ne merjen hozzá menekülni. És e vigyorgás oly hideg, oly merev és nyugodt, mint lenne a tűz, ha megfagyhatna.