Part 1

HAGYOMÁNYOK

BORBÉLY MIHÁLY MONDÁSA UTÁN

LEÍRTA ÉS JEGYZETEKKEL ELLÁTTA

KÁLMÁNY LAJOS

II. KÖTET

ÁRA 3 KORONA

KIADJA A NÉPHAGYOMÁNYOKAT-GYÜJTŐ TÁRSASÁG.

Tartalom:

44. A beszélő koponya 151 19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnt kirájt 115 58. A bocskordi kiráj kiverte a ludamenti kirájt 183 29. A czigán ügyvígy 135 7. A férfi Vasorrúbába 48 35. A gyakorlat töszi a mestörségöt 141 34. A hamis vak 140 48. A háládatlan gyermek és a béka 154 22. A 7 bölcs 125 8. A kanalastót 55 18. A két ėtesvér 113 39 A ki másnak ási az árkot, maga szakad bele 146 70. A ki másnak vermet ás 204 41. A kit az apja rosszra tanított 148 74. A kő közé rakott apjának anyja lett 207 43. A lélek kis, fehér egér alakban 150 36. A mánglis pincze és az imádság 142 17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királléján 109 3. A pingált szobák 23 64. A póruljárt anyós 195 47. A rázanérus 154 52. A rozsdás aczél és a három fekete ember 162 37 A sok puska 143 32. A szögény embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté? 138 42. A vájú 149 46. A visszafelé sült puska 153 73. Az apját szoptatja 206 23. Az árva aszszon 129 5. Az elátkozott 12 gyermök 40 71. Az elletlen ló 205 38. Az ėcczöri 2 koma 145 57. Az én uram meséje 179 67. Az ész megjövése 202 63. Az okos fiú 191 59. Az okos leány és a katonák 184 10. Az orrfülről 70 12. Az öreg katona 79 50. Állatok átmenetele a vízen 155 4. Állatsógorok 31 53. Átilla és Bendegúz kardja 163 =Bevezető= VI–VIII 21. Bohó Misi 121 61. Bolond Károly 190 72 Daru elletlen lovon 205 66. Eltűnő czigányasszony átka 201 49. Emberek átmenetele a vízen 155 15. Erzsék aszszony és a 2 lánya 98 60. Féleszű Pista 186 31. Ha tė ütöd az én gazdámat 137 69. Ha té ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat 203 65. Hatház eredete 199 =Hiedelmek= 150–155 33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát? 139 13. Hogy tanáta mög a szögén embör a vásárba az aranyat? 83 26 Hogy vígasztalta mög Mátyás királ az öregöket és hogy szomorította mög a fijatalokat? 133 40. Isten verése 147 14. Jankovics 83 =Javító= 209 =Jegyzetek= 159–207 62. József császár és a fiatal bíró 202 1. Jufijankó 1 54. Kolondzijás kiráj 164 =Kópéságok= 134–140 30. Kôbászeső 137 45. Kriptályrabllás 152 25. Mátyás király és a czigánybéres 132 24. Mátyás király és a fiatal bíró 131 27. Mátyás király vöröshagymán kapáltat 133 =Mesék és rokonneműek= 1–125 Boszorkányfélék 48–74 Furfangosok 101–120 Haramiák és Óriások 40–48 Ostobák 121–124 Sárkányokról 1–39 Segítő felsőbbek 75–101 55. Miből lettek az országnak a híres fiai? 169 6. Mióta van a czigányoknak házuk? 46 2. Miklós és Örzse 12 =Mondák és rokonneműek= 125–133 Mátyás királyról 131–133 62. Okosbolond aszszon 191 =Oktató példák= 141–150 56. Palkó 171 11. Pétör halász 75 51. Rabszabadító 156 =Találgatós mesék= 155–156 16. Tréfa 101 20. Tillinkó 116 9. Vérojtó, Kalapfojtó 68 28. Világimirmió 134

Bevezető.

Nyelvhagyományainkat gyüjtögetve, 1913. év január hó végén Egyházaskéren oly mesemondóra találtam, ki képes volt egész héten keresztül újabb és újabb használható adatokat mondani. A hét végén, mielőtt a falut elhagytam volna – mert elhalaszthatatlan dologra hívták emberemet – azt kérdeztem tőle: hogy ha máskor, mikor már elvégezte a sürgős dolgát, eljövök, tud-e még újakat mesélni? a kívánt feleletet kaptam: hogy még sok mesét tud. Ekkor már húsznál több hagyományt lejegyeztem tőle. Tudva, hogy kevesebb számú s terjedelmű mesék is vannak külön könyvben kiadva, megvillant agyamban, hogy _Borbély Mihály meséit_ – így hívják a mesemondót – külön kötetben lesz érdemes kiadni. Azóta sokszor foglalkoztam az eszmével, meghánytam-vetettem a dolgot s a végső eredmény – mint látjuk – az lett, hogy a tőle lejegyzett hagyományok külön kötetben láttak napvilágot.

Más alkalommal, mikor folytattam a gyüjtést, már több oly mese került a felszínre, melyet sikamlósságánál, vagy drasztikusságánál fogva semmiképpen sem lehetett leírni, de azért bő szüretje volt a használható mesének. Így jött létre e gyüjtemény, mintegy két hét alatt, mely, ha a jegyzetekben közlött változatokat kihagyom is – mert ezek, mint első pillanatra látható, nem Borbély Mihály meséi – rendes kötetkönyvet töltenek meg.

Hogy valamelyik gyüjtőtársam, ha mindjárt ily mesemondóra nem bukkan, el ne kedvetlenedjék s ne gondolja, hogy csak úgy vaktában találtam Borbély Mihályra, idejegyzem, hogy éveken keresztül vártam reá, míg czélt értem, mert – mint szegény embernek – jóideig másfelé akadt dolga és míg Borbély Mihályon beteljesedett, a mit róla mondtak: hogy sok mesét tud; addig sok ilyennek híreszteltben csalódtam.

Soraimban _Borbély Mihály meséi_ jelzést használom, pár szót szentelek erre a kifejezésre is. Ma már – mikor azt látjuk, hogy a mesék az emberiség közös kincsei – senki sem fog magyar és idegen mesékről, annál kevésbbé, mint egy ember találmányaiéról mesélgetni, ma már csak arról lehet szó, hogy a hagyományok mily magyar sajátságokat foglalnak magokban? mennyire voltunk képesek hiedelmeinkhez, szokásainkhoz s egyéb kincseinkhez alakítani? Ha azt mondom: Borbély Mihály meséi, egészen más értendő alatta!

Meséket jegyezgettem más alkalommal s oly meséről került fel a szó, melyet le akartam írni, emberem szabadkozott, pedig el is mondta nagyjából. Kezdtem faggatni s arra a kérdésemre: talán nem jól tudja? Válasza az volt, hogy tudni, tudja, de _nem az ő meséje_. Erre már kiváncsi lettem, hogy érti ezt: nem az ő meséje? Mikor mesélgetni szoktunk, nem én szoktam mesélni – felelte – hanem egyik társam. A magyarnak tehát nemcsak _nótája_, hanem _meséje is van!_ Az a mese, melyet _ő szokott mesélgetni a hallgatóknak, az az ő meséje_. Temesközön pedig, kivált a multban, mikor még sokan ültettek dohányt, dohánycsomózáskor nagyon kapós volt a jómesemondó, keresve-keresték: mert a dolgozó, de a mesére is hallgató közönséget mulattatta; a hol ily ember volt, oda szívesen mentek dolgozni. Ily alkalmakkor azután a mesemondónak ki kellett rukkolni: mentül szebb meséket kellett mondani; a mesélgetni szokta mesék az ő meséi voltak; így értendő a Borbély Mihály meséi megjelelés.

Borbély Mihály még nem régen a legjobb mesemondók közé tartozott; ma már a napi gondok foglalkoztatják elméjét, nem a mesék. Róla sem fog ártani néhány sort ide jegyezni. Iskolába járt ugyan egy kis ideig, akkor is szavai szerint tanítója a jószágok körül foglalkoztatta s így olvasni sem tanult meg, pedig nem rossz feje van, mint szoktuk mondani. Született 1882. évben Beodrán, Temesközön s a szomszéd Kisbikács-, Nagybikács-, Aladár-, Kerektó-majorokban nevelkedett. Mikor már arravaló volt, kiskanász, juhászbojtár foglalkozása volt. Meséi jó részét _Kerektón Horgosról_ került öreg juhásztól tanulta, mi beszédjén meg is látszik; mert mikor a mesélésbe belemelegszik, a bácskai nyelvjárás nyomai fel feltünedeznek. Mikor erre figyelmeztettem, azt vetette okul, hogy Kerektón több volt a bácskai (kik – tudjuk – a közép e-t _ė_-nek ejtik) mint az _ö_-vel beszélő környékbeli s ha a nyelvjárásuk szerint beszéltek, t. i. _ö_-vel, akkor a bácskaiak türelmetlenkedtek, a beszédjökért csúfolták őket.

Nem ide tartozik, de ha már szóba került, a két nyelvjárásról ide jegyzem észleleteimet. Ha idegen ajkú tanul magyarul, mint a tót, a czigány, akár az ė-ző, akár az ö-ző nyelvjárást beszélők közt történik ez, kezdetben palóczosan _é_ helyett _í_-t mond; _szíp, níz_ stb., mit jó lesz másoknak is megfigyelni; továbbá könnyebben beszéli az idegen a palócz nyelvjárást, mint a szegedit, nem megy rá a szája, ebből is sokat lehet következtetni.

A nagyobb helyek közül Beodrán, Temesköz Lőrinczfalváján, az ezektől nem messze eső Topolyán töltötte az idejét és 4 év óta Egyházaskér lakosa. Az eddig felsorolt helyek közül, Kerektót kivéve, mindenütt _ö_-vel beszélnek.

Volt katona is, kérdésemre, hogy ekkor milyen meséket tanult? az volt a felelet, hogy nem ő tanult meséket, hanem tőle tanultak, mint jól mesélni tudónak, neki kellett legtöbbször mesélni Bécsben = Wienben.

Az aracsi pusztán: Simonyban tartozkodása alatt megházasodott, ma mint napszámos él Egyházaskéren, hol kevés földet is – a mennyivel könnyen bír – árendálgat s keveset vett is már örökáron.

Nyelvére vonatkozólag ide kell jegyeznem, hogy habár olvasni nem tud, mégis rontó hatással van reá a rossz nyelven szerkesztett, úgynevezett krajczáros újság. Többen összejönnek, egy olvassa, a többi hallgatja, így tanulnak azután rosszul beszélni magyarul. Egyebekre nézve az I. kötet _bevezetőjét_ lásd, hol a többi közt a kivételesen nagybetűkkel szedett és a jelzőjével összeírt szavakról is szó van.

Mesék és rokonneműek.

(Sárkányokról.)

1. Jufijankó.

Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy kiráj, ennek a kirájnak vôt ėgy juhászsza. Hát, ez a juhász nagyon hű szolga vôt. Vôt a falkába ėgy feketebárány. Hát, mán azelőtt a feketebárán kécczör mögellött, de nem tutta senki, hogy mőre lött a fija. Harmacczor is hasas a feketebárán, asz monta a kiráj a juhásznak, hogy: „Ha tė evel a harmadik fijával nem bírsz beszámolni, akkor vége az életödnek!“ De mivel a juhász hű szolgája vôt a kirájnak és szerette a gazdáját, nagyon szeretött vôna a feketebáránnak a fijával beszámolni. Itt a feketebáránt kötve tartotta a juhász mikô gondolta, hogy nem soká mögellik. Itt oszt a juhász ėccző mögsajnálta a báránt, hogy mindég mög lögyön kötve, eleresztötte kicsit járkálni. Ezalatt az üdő alatt a feketebárán elszalatt, szalatt a juhász utánna, de sėhol utol nem érte. Beszalatt a feketebárán a városba és a pap kertyibe szalatt, ott vôt ėn nagy odvos fa, abba szalatt. Itt a juhász elvesztötte a báránt, aval viszszamönt és jelöntést tött a kirának: hogy elszalajtotta a feketebáránt. Igy oszt a juhásznak nem lött sömmi bántása sė. Itt a _feketebárán_ mög is ellött az odvos fába, ėgy _fijú gyermököt ellött_, szoptatta úgy 7 esztendejig.

Mikor 7 esztendejig szoptatta, kivezette a fábul, aszonta: „Gyere ki, fijam! hal látom, hogy mijen erős vagy most? Hal látom, mijen fát bírsz kihúzni tüvestül?“ Mikor kigyütt, nem nagyon vastag fát bírt még akkor kiszakajtani. Akkor még 7 esztendejig szoptatta, 7 esztendő mulva mögén kivezette, aszonta neki: „Hal látom, fijam! mijen fát bírsz kiszakajtani?“ Itt oszt Jufijankó kigyütt a fábul, az erdőbe a kisujjával a legvastagab fát kiszakajtotta. Akkor monta neki az anynya: „Látom, fijam! hogy ölég erős vagy, mer a világon _ėgy van nálad erőseb_“.

Mos mán elbúcsúsztak ėgymástul, adott a fijának 3 _szál szőrt_, hogy kösse a nyakába; a fija pedig adott az anynyának 3 _szál hajat_. Asz monta az anynya: „Ne, fijam! errül tugygyuk mög ėgymást, hogy él-i, vagy hal? Mer ha ebbül _tej csöpög_: akkor él; de ha _vér csöpög:_ mög lösz halva és ėgymást arrul tugygyuk fölkeresni!“ _Kezet foktak_ ėgymással, mökcsókolták ėgymást, elbúcsúsztak ėgymástul. A feketebirka viszszamönt a falkába, Jufijankó pedig elindult világot tróbálni.

Jankó, hogy mén hetedhét ország ellen, ráakatt 12 bérösre, a mint húzatik a szekeret, mög vôt vassal rakva, oda értek ėgy ingovánhon, hogy elakattak minynyájan. Asz kérdözi Jankó: „Ugyan, mit annátok annak az embörnek, a ki innet kivontatna bennetöket?“ Aszonták a bérösök: „Mink nem athatunk, csak aszt: a mi vasat el bír ėcczör vinni, mert mink szögényök vagyunk!“ Jankó kifokta mind a 12 szekérbül az ökröket és öszszekötöszte mind a 12 szekeret ėgymás után és Jankó félkézzê kihúszta ėgy szekérön. Mind páczavasak vôtak, öszszekötöszte Jankó, mint a madzdzagot szokták és a tizėnėgy szekérrül mind belerakták a vasat. Akkor nészték a bérösök, hogy mind el akari vinni, de nem mertek neki szólni, mer aszt ajálták: hogy a mit el bír vinni, odagyák neki. A bérösök szomorújan ballaktak hazafelé, hogy nincs sėnkinek sėmmi a szekerin. Jelöntést tösznek a gazdájuknak, hogy baj érte űket az útba. A gazdájuk szerette vôna látni, hogy möjen embör löhet az? Azalatt az üdő alatt, még a gazdájuk ezön kételködött, hát csakugyan is mög fokta látni, hogy Jankó ėhun viszi az egész vasat a hátán. A gazda sė mert szólni.

Jankó oszt a vasat elvitte a kovácshon, 7 métermázsás buzogánt csináltatott Jankó belüle.

Jankó mögalkudott a kovácscsal, hogy mönynyijé csinál neki belüle ėgy 7 métermázsás buzogánt? Aszonta neki a kovács, hogy: „Száz forinté mög a mi vas belüle fölmarad!“ Asz monta Jankó: „Nem bánom! de ha én fölvetöm és lėesik a fejem tetejirül és eltörik, akkor újba köl csinálni!“ No, mikor kész lött a buzogán, kivitte Jankó, fölhajította Jankó úgy, hogy a levegőt kopogtatta, ráesött a feje tetejire _két felé tört_ a buzogán. Itt oszt a kovács mögharagudott, hogy Jankónak möjen erős feje van, még héczörte erősebbre csinálta a buzogánt, mint azelőtt vôt. Itt Jankó hazavitte, a kisújján mögfordította a buzogánt, fölhajította, a buzogán a levegőt kétfelé hasította és aláált, ráesött a feje tetejire, a fejitül még 100 métert viszsza-fölugrott a buzogán. Itt oszt Jankó adott még száz forintot a kovácsnak, hogy ijen kedve szörint mögcsinálta a buzogánt. A kovácstul elbúcsúzott, _kezet foktak_, êmönt Jankó szöröncsét tróbálni.

Hetedhét ország ellen mönt, bemönt ėgy röngeteg erdőbe, korán röggel ért az erdőszélire; ott lát 2 _lábat_, rávág a buzogányal a talpára, aszongya: „Kêj fő! nė lustákogy!“ Aszongya, a ki itt fekszik: „Ej, de jó vôna neköm is főkelni, valamőre szétnézni!“ Jankó mikô mönt bejjeb az erdőbe, épen 12 óra vôt, mikor a _hasáhon ért_ annak a bizonyosnak. Rávág ėgyet aval a buzogányal a hasára, aszonta az a bizonyos: „Jó vôna mán főkelni, nem itt lustálkonni, mer mán a balhák is mögcsipkönnek!“ Itt ballag továb, este, _napáldozatkor ér a fejihön;_ akkor Jankó rávág ėgyet a fejire a buzogányal, akkor mongya a bizonyos: „Jó lösz mán főkelni, mer mögteröm a férög is a fejembe!“ Akkor monta magába Jankó: „Jó lösz eszt neköm itt hanni! mer ez az a _legerősseb_ énnálam a világon.“

Jankó továb halad, mögtanáli a Högyforgatót, a ki a högyet is forgati, a mint a laptát szokták; oda köszön Jankó: „Jó napot agygyon Isten, Högyforgató pajtás!“ „Agygyon Isten neköd is, Jufijankó pajtás! hun jársz, hun kelsz?“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, szöröncsét tróbálok!“ „No, hát én is elmék veled!“ a Högyforgató monta. Továb haladnak ketten, más napra kelve, mögtanálik a Vasgyúrót. A Vasgyúró úgy gyúrta a vasat, mint az aszszon a tésztát, ojan erős vôt az is. Oda köszönnek hozzá: „Jó napot agyon Isten, Vasgyúró pajtás!“ „Hun jártok, hun keltök?“ Ezök mongyák: „Járunk, kelünk, szöröncsét tróbálni!“ „Én is elmék veletök, szöröncsét tróbálni!“

Mönnek továb mind a hároman, hallották, hogy ki van dobolva a városba, hogy a királnak elveszött 3 lėjánya, a ki mögtanáli, annak agygyák feleségül, ha ėgy lösz (a ki megtalálja), a möliket választi a három közül; ha hároman lösznek, akkor mindėgygyiknek ėgy-ėgy jut. Itt oszt a 3 vitéz elmönt, hogy űk fölkeresik a 3 királlánt, ha ég alatt, föld alatt van is. Möndögélnek mos mán hetedhét ország ellen, ėgy nagy röngeteg erdőbe bemönnek. Az erdőbe tanátak ėsz szép fehér házat, a fehér házba bemöntek, látták, hogy a fehér házba 3 _hegedű föl van akasztva_. Itt Jankó aszongya két társának: „Nézzük mög, hogy ki jár ide, eszt a 3 hegedűt ki fogi használni?“ Bemöntek a szobába, asz mongya Jufijankó a Högyforgatónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög, hogy ki fog ide járni?“ Itt oszt Högyforgató elalutt, mikor 3 galamb beszált az ablakon; – de eszt Jufijankó jô láti, hogy a 3 galamb beszált, – _elváltóczott három kirá lányé_ osztán nagyon szépen muzsikáltak. Mikor elvégeszték a nótájukat, fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt mongya Jufijankó a Högyforgatónak: „Láttál-ė, valakit! ki jár ide?“ Asz mongya Högyforgató: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sėnki sė!“ De Jankó jôlátta, nem alutt, csak nem akart szólni. Más napra kelve, asz mongya Jankó a Vasgyúrónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög, hogy ki fog ide járni?“ Vasgyúró jis elalutt, mikor három fehér galamb beszált az ablakon, elváltóczott három királlányé, nagyon szépen muzsikáltak. Jankó jô láti. Mikor elvégeszték a nótájukat, fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt mongya Jufijankó a Vasgyúrónak: „Láttál-ė valakit! ki jár ide?“ Aszt mongya a Vasgyúró is: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sönki sė!“ Jufijankó jô látta, nem alutt, csak nem akart szólni. Harmadik écczaka Jankó maratt fönt. Tizėnkét órakor, mikor beszált a három fehér galamb az ablakon, elváltóczott királányoknak, nagyon szépen hegedültek, akkor Jankó fölkel, aszongya nekik: „Kik vattok tük, a kik ide jártok?“ Aszongyák: „Mink vagyunk a három királán, a kik elvesztek és az országban hirdetik“. „No, ha tik vattok a három királán, mink éppen tiktöket keresünk“. Akkor aszongya a három királán: „Ereszszetök, mer mink vagyunk a 3 Sárkánnak a feleségük, és ha lėjár az üdő és ha nem eresztötök, akkor vége az életötöknek“. Itt oszt Jankó csak nem eresztötte el a három lėjánt.

Mikor lėjárt az üdő, akkor gyütt a három Sárkán keresni a feleségüket. Mikor láti a három Sárkán, hogy Jankó magának tartóztatta lė a feleségüket, nagy düvel el keszték a homokot hánni be az ablakon úgy, hogy még a ház is rájuk dűtt. Mökhaltak mind a hároman, a három fehér galamb êrepült. Itt oszt a feketejunak a három fekete hajábul vér csöpögött, ekkor tutta, hogy a fija mög van halva. As sė tugygya lė-jė, vagy föl van! indul a fiját keresni. Valahára főtanáta, de látta, hogy mög van halva.

A feketeju fölélesztötte a fiját, akkor monta: „Jaj, anyám! honnan gyüttél, minek bántottá? mikor möjen jót aluttam a három kirákisaszszon ölibe álmodtam!“ Akkor monta az anynyának: „No, anyám! ha engöm fölélesztöttél, éleszd föl eszt a két társamat is még“. „Jaj, fijam! én nem élesztöm föl azokat, mer möghaltak, nem birjuk többé föléleszteni“. „Nem baj anyám, csak éleszd föl, mer ha még ėcczör möghalnak, nem is köl többet föléleszteni. Majd ezután jobban tudok magamra vigyázni!“ Az anynya _fölélesztötte_ a két társát, aval osztán mögén újfönt az édösanynyátul elbúcsúsztak, elmöntek az erdőbe, maj valahun mögtanálik aszt a három Sárkánt.

Tanyátütöttek, aszonta Jufijankó: „No, pajtás, Högyforgató! tégöd kértelek mög először czimborának, tė maragy itthun _ebédöt készíteni!_“ Föl is tötte a Högyforgató a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt mög, már akkor a _Hétsingszakálú_ oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ Aszongya neki Högyforgató: „Biz, ebbül tė nem öszöl, mer nem a tė számodra készíjük eszt“. „No, hiszėn a hasadon öszöm esztet mög!“ a Hétsingszakálú mongya. Mikor lė akari Högyforgató a kását vönni, ėgymás hajába kapaszkottak. Itt a Högyforgatót főthönvákta és a _hasán ötte mög a kását_. Itt osztán a Högyforgató ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė lássa a két társa, hogy möjen szégyönbe maratt. Másnap aszonta Jufijankó: „No, pajtás, Kűmorzsoló! tégöd kértelek mög másocczor czimborának, mos tė maragy itthun ebédöt készíteni!“ Kűmorzsoló jis föltötte a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt mög, már akkor a Hétsingszakálú oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ „Biz ebbül tė nem öszöl, mer nem a tė számodra készíjük eszt!“ „No, hiszėn a hasadon öszöm esztet mög!“ Mikor lė akari Vasgyúró a kását vönni, ėgymás hajába kapaszkottak. A Vasgyúrót is a főthönvákta és a hasán ötte mög a kását. A Vasgyúró jis ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė lássa a két társa, hogy mijen szégyönbe maratt. Harmanapra kelve a dolog, Jufijankó maratt otthun szakácsnak. Lűttek ėgy nyulat, _nyúlpaprikást_ főzött ebédre. Akkor monta a Hétsingszakállú: „Mos még job ebéd lösz, mind a két napon vôt, a hasadrul öszöm mög a paprikást!“ Akkor mongya Jufijankó: „Mos tudom má mé nem vôt két nap kész az ebéd, hogy tė vôtá itt a gaszda?“ Mikor látta Hétsingszakálú, hogy a paprikás mögfőtt, ėgymás hajába kapaszkottak. Jankó öszszeszötte mindön erejit, elkapta Hétsingszakálúnak a szakálát, oda húszta a nagy fáhon, a buzogánt belevákta a fába oszt a _szakállát körösztülhúszta_ és a másik felin csomót kötött, hogy nė bírjon elmönni, hogy maj bemutati a két társának. A Hétsingszakálú nagyon félt, hogy ha a két társa viszszagyün, agyonütik, addig rángatódzdzott, hogy a szakálla mind kiszakadozott a helibű. Mikor hazamönt Jufijankónak a két társa, akkor monta: „No, gyertök, nézzétök mög, mér nem fősztétök mög a kását!“ A mint oda mönnek, a Hétsingszakálúnak csak a szakála maratt, ű pedig elszökött. Mikô mögebédöltek, aszongya Jufijankó: „Gyerünk ezök után a vércsöppek után, bizonyossan e vôt a _három Sárkának az apja_, majd elvesztött ez bennünket!“ Útnak indultak a vércsöppek után.

Mönnek, mőndögélnek, mönnek mán addig, hogy ėty kis ajtót tanátak, főnyitik az ajtót, látik: hogy nagy méjség visz lėfelé. Azon tanácskosztak, hogy kéne itt lėmönni? Sė létra, sė lépcső nincs. Jufijankó eltalálta, jó lösz ėgy veszszőkosarat kötni veszszőbül, ėgy kötelet is fonyni! „Majd én lė fogok mönni, maj eszt a kötelet mögrázom, akkor húzzatok föl!“ Jufijankó hogy lėmönt, mén hetedhét ország ellen, akkor tanát ėgy várat, _szarkalábon_ forgott, asz mongya neki: „Áj mög, vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsójja!“ Akkor mögén monta: „Áj mög, vár! mer ha mög nem álsz, mingyá lėütlek!“ Mögált a vár, bemönt a várba, beköszön: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz, mikor még âravaló madár sė jár êre?“ „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdözi Jufijankó: „Mijön jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram ojan jelönséggel szokott hazagyünni, hogy a buzogányát 7 mérfődrű haza hajíti, hogy akkor kezgyem az ételt főzni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán. Jufijankó kilépött, mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná, fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán többet hajítani. Mikor hazaért, aszt kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző a hányszor csak hazagyüsz!“ „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“ Akkor monta: „A tesvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: „Ugyan, sógor, hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė járhat êre!“ „Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“. „Óh, sógor! mér tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ „Sógor, hát tud mög: máskor nė hajicsd haza! kint áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Akkor hítta ebédölni, a feleséginek mongya: „Hoszd be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebídöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha mögebídölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ Aszongya Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán, elkesztek osztán bírkózni, osztán a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán is fölugrott, lėvákta Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó is mögharagudott oszt lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a három fejit. Ennek csak 3 feje vôt. Jufijankó osztán mögvákta ėgy veszszővel a várat, piros almájé vát, Jufijankó a zsebibe tötte, elmönt a másik várhon.