Part 12

A debreczeni kört Földi János orvos alapította meg, a ki legelső tanítványa volt Ráday Gedeonnak a nyugateurópai verselésmód meghonosításában, vagy a mint akkor nevezték, a mérték és rím egybekapcsolásában. Már 1781-től fogva írt ezzel az új technikával dalokat vagy dolgozott magyarra énekes játékokat, az 1787-iki Magyar Muzsában pedig értekezett is a verstechnikáról. A fiatalabb debreczeni íróknak ő adott első irányt mind a költői gyakorlatban, mind a természettudomány művelésében. Közvetlenül hatott mind Fazekasra, mind Csokonaira. Az ő munkája a debreczeni grammatika (1795) javarésze is. Főművének, az _Állatok országá_nak megjelenése után (1801) élte javakorában meghalt. Mind ő, mind a többi debreczeniek összeköttetésben voltak Kazinczyval is, a ki ízlés tekintetében hatott reájok, de épen ízlésbeli okok miatt nem igen rokonszenvezett velök, míg Csokonai halála után szakadás állt be köztük.

Fazekas nemcsak életkoránál, hanem költészetének fejlődésénél és jelleménél fogva is, Földi és Csokonai közé esik. Amannál vagy 11 évvel fiatalabb, ennél majd 8 évvel idősebb; a formalista Földinél sokkal inkább költő, de messze elmarad a költői lelemény eredetisége és gazdagsága tekintetében Csokonaitól. Fejlődésének mozzanatait adatok híján csak vázlatosan láthatjuk. Mestere bizonyosan Földi volt, a kinek némely munkáját már katonáskodása előtt ismerhette. De katonának oly fiatalon ment s mivel szellemi kibontakozása egész ideje alatt, harmincz éves koráig oda maradt, azt kell föltételeznünk, hogy katonáskodása idején is összeköttetésben volt Földivel.

Egy jó kéz vezeté, tudod Még gyengén tipegő lábaidat, mikor A Pindus meredekjeit Kétséges szemeid méregeték; ez az Áldott kéz hoza felfelé. Míg a Mentorod él, béköti ő sebed –

mondatja magának a Múzsával egyik versében, mely e Mentorát, mint legdrágább barátját ünnepli és csakhamar hazatérte után kelhetett. E sorok bizonyosan Földire vonatkoznak. Hadi pályáján is figyelemmel kísérte az irodalmi törekvéseket és láthatólag alkalmazkodott az időnkénti áramlatokhoz. Katonáskodása alatt már számos verset írt. Mikor hazajött, állandóan érintkezett Földivel. Csokonai akkor már szárnyra kelt Debreczenből, hogy megvívja az egeket és a közönségnek még az egeknél is nehezebben megvívható közönyét s 1800-ban már nagy költői rakománynyal tért haza, a Lillával és Dorottyával. Fazekasnak ő rá épen fejlődése idején alig volt hatása. Körülbelül egy évig élt mind a három költő egymás közelében. Földi halála után Csokonaival folytatta költői barátságát addig a néhány évig, a mit ez utóbbinak a gondviselés még engedett. Sok kedves órát töltöttek együtt, gondolatokat cserélve. A meggyőződésnek és az ízlésnek sok közös eleme füzte lelköket egymáshoz, a természet iránti rajongó szeretet, a humanitásnak, a művelődésnek, a magyar nyelv és irodalom fejlesztésének czéljai, a nép nyelvének méltánylása, szülővárosuk mindennemű hagyományai. Mindamellett hatásról nem igen lehet szó köztük. Mire egymás közelébe kerültek, Csokonai rég tulszárnyalta Fazekast, nem volt mit vennie tőle; ez pedig haladt a maga útján, megállapodottabb szellem volt, semhogy utánozta volna fiatalabb költő-barátját. De ha Csokonai, mint költő nem hatott is Fazekasra: sikere és tevékenysége alighanem hatott. Ez idő alatt írta Lúdas Matyiját – láthatólag a Dorottya sikerén buzdulva s alkalmasint számosabb költeményt is. Egyébként is bizonyos családi (és helyi) hasonlatosság tagadhatatlan a két költőnek mind gondolatkörén és műfajain, mind phraseologiáján és formáin. Körülbelül ez az időszak, a Földivel és Csokonaival való érintkezés ideje (1796–1805) Fazekas költészetének virágkora. Már ezután inkább tudós és imeretterjesztő munkássága köti le hivatalától szabadon maradt idejét, bár néhány költeményt idősebb korában is írt.

Fazekas apróbb verseiből alig adott ki néhányat, de kéziratban ismerték számos költeményét Debreczenben és a Tiszántúl sokfelé. A halála után nyolcz évvel közrebocsátott első kiadásban a 63 kisebb vers (közte néhány francziából és németből átdolgozott darab) sorrendje teljesen önkényes és nem ad időrendi fonalat a költő fejlődésének felismeréséhez. Mindazáltal részint egyes külső adatokból, részint tartalmi és formai jelekből kiindulva, a költeményeknek körülbelül háromnegyedrészét nagy valószinüséggel el lehet helyezni Fazekas életének főbb időszakaiba.

Utánzatokkal kezdte, mint Földi is utánzatokat írt; átvette mesterének ujításait, nevezetesen az ária-szövegek írását, melyek t. i. nem egyenlő szabású versszakokból állanak, hanem változó szótagszámú és rímhelyezésű sorokból, a dallam változó menete szerint. Ilyen énekszöveg _A szerelem_ cz. hármas ének, mindenesetre korai darabja, költőietlen tartalommal, a XVIII. század közepének barokk modorában.

De Fazekas hovatovább megtalálta a módját annak, hogy maga adja verseibe a lelket is. Állandó hatása alatt volt később is – de már az egykorú – franczia és német lyrának, vett onnan mintákat is; de igyekezett a hatást magába olvasztani. A mi keveset írt, abban rendszerint sikerült adnia egy személyesen érzett gondolatot. Már költői munkássága első szakában, katonáskodása idején sokkal önállóbb a tartalomban mesterénél, sőt lyrája személyesebb, mint Himfy és Csokonai előtt többi költőinké, mindenesetre van annyira személyes, mint Ányosé vagy Daykáé. Látszik ez szerelmi költeményein, a Ruszándára, de még inkább az Amélie-re vonatkozó darabok számos élményi vonásain. Csak az eszményítés, az élményi elemnek művészi alakítása nem sikerül neki eléggé, a motivum és a kifejezésmód nem tud eléggé összhangba olvadni s képzelete nem oly szabad és erős, mint a mily igaz érzése. A konkrét lelki élménynek általános művészi értékre emelése mindig törekvése volt s mindig erős küzdelmébe került. Mutatja ezt a _Ruszánda, a moldva szép_ cz. költeménye, mely csak hosszas, a valószerüségből költőivé emelkedni nem tudó bevezetés után jut oda, hogy szerelmének fölgerjedését és játszi ábrándjait azokkal a meleg és idyllies vonásokkal rajzolja, melyek egyéni szinezetet is, általános érdeket is adnak a költeménynek, míg _A kétségbeesett szerelem_ cz. rhapsodikus költemény túlzásai a költőnek azt az igyekezetét tüntetik fel, hogy szenvedélyét, illetőleg szerelmi veszteségének fájdalmát kellő erővel tudja festeni. Amélie iránt érzett – mélyebb – szerelmének mindkettőjökre nézve szomorú félbeszakadását már sokkal összhangosabb kompozicziókban és igazabb módon siratja el s előszedi leggyöngédebb színeit, hogy szerelmi ingerkedéseiket és rövid boldogságuk örömeit visszavarázsolja. De még ezekben is legalább a nyelvi kifejezésnek sok szeplője zavarja az összhangot, azok a «cziczarázó nyájasságok», «szétkórászó szemek» nemcsak Kazinczy ízlését bánthatták volna, hanem a mienket is bántják, noha mai nap jobban tudjuk méltányolni az effélékben a jellemzetességre törekvést. Általán Fazekasnál a nem mindig szerencsés kifejezésmódon és nem mindig igaz ábrázoláson keresztül mindig átlátszik az érzés igazsága. Ezért s az egyéniség bizonyos érvényesítéséért figyelem illeti meg szerelmi lyránk történetében.

A szerelmi szenvedélyen kívül Fazekas lyrájának többi forrásai az intellectuális és ethikus érzelmek: felvilágosult meggyőződésének, emberszerető gondolkodásának, hazafiasságának és természetszeretetének hangjai. Ezekben a reflexió több s a gondolati elem gyakran elnyomja az érzelmeket. Feltünik ez már fejlődésének ez első korszakában is, a hadi pályára vonatkozó verseiben. Inkább philanthrop, mint katona. Van egy harczra tüzelő verse, néhány tyrtæusi motivummal; az is ezekkel a sorokkal végződik:

Rajta vitéz! Nagy szíved után nagy lelked azonban, Melly a győzöttön könyörűlő, nyomba kövessen.

Máskor egy véres csata estején nem a diadalnak örűl, hanem a vérontást fájlalja s az emberi rövidlátást és haszonlesést vádolja, bajtársait pedig arra inti, hogy csupán harczi viszketegből ne nyuljanak fegyverhez, mely annyi özvegynek és árvának okoz könyeket. Katonai búcsúénekében örömmel köszön el a bajnoki pályától, melynek minden dicsőségénél többre becsüli kedves növényeit. Mindezekben ismét a maga benső meggyőződését törekszik tolmácsolni, nem elégszik meg mások utánzásával. De míg másutt az élményi, itt a gondolati elemnek költőivé emelése kerül nagy küzdelmébe.

A mellett lépést tart az irodalom itthoni áramlataival. Mikor az 1790-es években Virág ódáin lelkesednek s Verseghy és mások lenézőleg nyilatkoznak a rímről, Fazekas is klasszikai formákban írja nemcsak általános tárgyú költeményeit, hanem szerelmi darabjait is. Horváth Ádám módjára írja a katonaságtól búcsúzó rimes verseit, egyiket induló ritmusban. Olykor a párrimes alexandrint is megszólaltatja, Péczeli módján, vagy az akkor divatos nyolczas-hetes váltakozású sorokat.

Megállapodottabb korában, már Debreczenben írt költeményei tisztultabb ízlést tüntetnek fel; a költői kifejezés egyenletesebb és finomabb lesz, mint ifjúkori verseiben. Képzelete nem erősbödött; a mi szenvedély addig hangot nyert lyráján, az már elmult, egyébként is puritán gondolkodása mintha lenyűgözte volna szenvedélyét. Általán alanyisága múlik, tárgyiasabb és gondolatibb lesz. Inkább a férfikor érzelmei kérnek hangot s forma és tartalom összhangosabb lesz, irodalmi álláspontja is határozottabb; ekkor műveli tudatosabban a nyugateurópai formákat, másfelől a népies elem iránt több figyelmet tanusít. Ez időből valók bizonynyal a Nyári esti dal, a Hortobágyi dal, az «Exsurge cor meum» cz. vallásos ének, melyet a református énekeskönyv számára írt (ez ott a 127. sz. «dicséret»), a helyi vonatkozású versek, az anakreoni dalok, néhány példázó vers, láthatólag a Mancziról írt két darab és a természetfestő költemények egy része. Idősebb korából valók: a debreczeni kalendáriumba írt versei s pár, éltes voltára czélzó költemény. Versei közt méltán dicsérték a kortársak a _Nyári esti dalt_, csinos trochæusaiért és lágy hangulatáért és a _Hortobágyi dalt_, egy magyar specialitás eleven rajzáért, s méltán tetszett még Kazinczynak is a _Csokonai halálára_ írt epigramm, melynek leleményén a görög eprigrammák bájából van valami. Egyébként antik formájú ódáiban nincs klasszikai szellem. Ő egészen a XVIII. század végének embere. A Manczihoz írt két költeményben inkább csinos bók és érdeklődés van kifejezve, mint szenvedély. Némely anekreoni dalában vet még egy-egy lobbot a szerelem hamvadó parázsa. Természetfestő verseiben (itt-ott Kleist hatása alatt) egyike azon költőinknek, kik a természet jelenségeit szeretettel figyelik meg és ábrázolják; ilyen költeményeiben, épen mint Csokonainál, rousseaui hangulatokkal találkozunk. De a természethez sem csak a XVIII. század jelszavai vezették, hanem egyéni vonzódása. Neki a természet igaz barátja; a fák, a virágok és minden növény személyes bizalmasai. Aránylag sok a gondolati tárgyú és oktató irányú költeménye. Általán jellemzi Fazekast az érzés természetessége, melylyel azonban csekély közlékenység és közlőképesség járt; a reflexió, a forma tisztasága, hangban és formában nyugati kultura, de képzeteiben és nyelvében népies sőt vidékies keverékkel. Hangskálája csekély terjedelmű; hangja többnyire komoly, csak igen ritkán tréfás, vagy épen pajzán, esetleg szatirikus. Kisebb lyrikusaink közt tisztes hely illeti meg.

Egyetlen nagyobb költeménye, mely egész lyrájánál is jelentékenyebb, a _Lúdas Matyi_ cz. kis komikus eposz. Ugy tünik fel, mintha ez a komoly jellemű férfi lelki tartalmának komikai alkatrészét e nagyobb művébe öntötte volna belé. Általán a komoly magyar népjellem egyik fő letéteményese, a Debreczenvidéki magyarság termelte a legjelesebb magyar komikai elbeszéléseket, a _Dorottyát_, a _Lúdas Matyit_ és a _Nagyidai czigányokat_.

A Lúdas Matyit Fazekas 1804-ben írta s elküldte «becsűletet tanúlni Kazinczy Ferencz úrhoz, ki még akkor nőtelen és magyar volt; onnan jó tanácsokkal és intésekkel jött vissza 1805-ben, de a melyeknek Matyira nézve még akkor semmi sikere nem lehetett, mivel már akkor minden figyelmemet a fák, fűvek és virágok vonták magokra.» A széphalmi mesternek Fazekashoz írt véleménye nem maradt ránk, de máskor tett nyilatkozatai mutatják, hogy a mű költői igazságszolgáltatását durvának találta, nyelvét pedig póriasnak. Fazekas tehát nem adta ki a Matyit; de a munka kéziratban is elterjedt, egy példánya Bécsbe is eljutott Kerekes Ferencz bécsi egyetemi hallgató kezéhez, a ki később jeles mathematikus lett s már akkor is érdeklődött az irodalom iránt; annak annyira megtetszett, hogy a munka stíljében elmés előszót írt hozzá s kiadta 1815-ben, Bécsben, a szerző neve és tudta nélkül. A könyvecske igen kapós lett, már 1815-ben a nép kezébe került egy ponyvakiadásban, 1816-ban újra lenyomatták a ponyva számára s többször is azután; tudomásunk még két ilyen régibb és egy 1861-iki népkiadásról van. Ezek mind az első, 1815-iki bécsi kiadás nyomán jártak. A népszerüvé lett nyomtatás Fazekashoz is eljutott 1815 végén. Elégtétellel látta a munkának névtelenül aratott szép sikerét; mindamellett jobban szerette volna, ha még nem nyomtatták volna ki. Ő ugyanis a 9 év leteltével, 1814-ben átsimította kis eposzát. Rögtön írt a kiadónak, megírta, hogy a munka az övé s felkérte, hogy a munkát a javított és hiteles szöveggel, új előszavával és csinosabb alakban, nagyobb betűkkel adja ki, de név nélkül, mert a Füvészkönyvnek a vártnál csekélyebb hatása érzéketlenné tette az írói hírnév iránt. Így jelent meg _Márton József_ bécsi egyetemi tanárnak, Csokonai munkái kiadójának felügyelete alatt Bécsben 1817-ben a Lúdas Matyi második bécsi (voltakép első hiteles) kiadása, Göbwart F. S. négy rézmetszetével, a czímlapon a szerző nevének csak kezdőbetüjével. Jövedelmét a szombathelyi és körmendi tűzkárosultak felsegítésére szánta a szerző.

Ezt a kiadást követi a budai 1831-iki, Lovász Imréé 1836-ban Fazekas versei közt, valamint az újabb lenyomatok: Jókai Üstökösében 1870 május 7., a Vasárnapi Ujságban 1884., Mátray Lajosé Szatmáron 1891., Endrődi Sándoré a Magyar költészet kincses házában, az Olcsó Könyvtáré, Tóth Rezsőé a Régi Magyar Könyvtárban és a jelen kiadás.

Az elbeszélés hőse egy paraszt siheder, egy özvegyasszonynak maga szabadján felnőtt, dologkerülő és tapasztalatlan, különben eszes fia, – mint ilyen kópé-typus is már a néphumor szellemében rajzolt alak. Végre is, hogy lendítsen valamit, vásárra indúl anyja libáival. De vállalkozásával kudarczot vall. Sorsa összehozza az illető község önkénykedő földesurával, Döbrögivel, a ki feleáron akarja megvenni libáit. Mint a világban járatlan és különben is faragatlan fiú semmibe sem veszi a hatalmas földesurat, süvegét sem veszi le előtte, inkább jobban a szemébe nyomja s kereken felelget kérdéseire. Döbrögi megfogatja Matyit, kastélya kapujában ötvenet vágat rá, ludait pedig elhajtatja. Matyi megköszöni a fizetést s igéri, hogy még megszolgálja:

Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!

Erre újra agyba-főbe verik s kidobják a kapun. Odakint a nép előtt is csak azt hajtja:

Majd meglássátok, háromszor megverem azt la!

De képtelen fenyegetőzésén még jobban nevetnek. A bonyodalom ez első része már magában komikus; emlékeztet a régi mesék és elbeszélések özvegyasszonyainak elkényeztetett magzataira, a kik a világba indúlva, tapasztalatlanságuknak megadják az árát. De a munka nem áll meg a Matyi kudarczánál. A bonyodalom második részében ő kerekedik felül. Csakugyan nem hagyja annyiban a dolgot. Esze van, vesztenie nincs mit, világgá indúl s addig jár-kel, míg sok ismeretre tesz szert s azok segítségével az igazságtalan földesúrhoz férkőzve, először ácsnak, majd orvosnak öltözve, végül a földesúr kiséretét csellel eltávolítva, háromszor kegyetlenül megveri s pénzét a lúd árában ugyanannyiszor elszedi. A megvetett parasztfiú félelmessé lesz a gőgös földesúrra nézve, a ki megkínozva és megszégyenülve megtér s jobbágyaival attól fogva embermódra bánik.

Az elbeszélést Fazekas négy «levonás»-ra osztotta a négy rendbeli elpáholáshoz képest, és hexameterekben írta meg, a hősi eposzok formájában, de népies nyelven. Az is érdekes, hogy a hexameteres epika, mely sehol pathetikusabb nem volt, mint nálunk, irodalmunkba egy komikus eposzban köszönt be és ugyancsak egy komikoszatirikus eposzszal búcsuzik el, s mind a két eposz a rendiséggel foglalkozik és tendencziózus: a _Ludas Matyi_ (készült 1804.) és _Elveszett alkotmány_ (1845.). – Fazekas különben a mesét régi időkbe, a keresztes háborúk korába helyezi, bizonyosan azért, hogy a czenzura ne gáncsoskodhassék, s általán kerülje a feltünő actualitást. Érdekes a második kiadás elé írt kis hexameteres előszó; ebben Fazekas ugyancsak bizonykodik, hogy hajdan ütlekkel magyarázták atyáink, hogy mi az alsó rend törvénye, de elmult már az a vad idő, szent a törvény, s az igazság fennyen hordja fejét, most már Matyi történetén csak nevetni lehet, szepegni tőle nem szükség. Ez az ártatlan képü bizonygatás, Arany _Fülemilé_-je bevezetésének és befejezésének ez egyszerűbb mintája, jó volt arra, hogy kiszúrja a czenzor szemét, kivált, mikor hozzáteszi: «mert van bizodalma hazánknak bölcs fejedelmeiben»; de a benne rejlő súlyos iróniát az érdekeltek annál inkább érezhették.

A Ludas Matyi nagy feltünést okozott az irodalmi világban is. Bizonyos jelességeit Kazinczy is elismerte; «poétikai tekintetben sok érdemmel bir, stilisztikaiban kevéssel, morálisban semmivel». Az érdemet bizonyosan kerek és szilárd kompozicziójában, velős jellemzésében, ügyes leleményében és hexameteres formájában látta. Ezt bizonynyal legtöbb olvasója elismerte, még a kik hibáztatták is a megtorlás kegyetlenségét, vagy a nemes ember ilyen szerepeltetését. A durvaság vádja ellen menti Fazekast a tendenczia. Efféle művek érthető nyelven beszélnek, erős vonásokkal dolgoznak, drasztikus szerekkel hatnak, példa rá Gvadányi eljárása is a Peleskei Nótáriusban. Fazekas úgy sem azonosítja magát a rosszcsont Matyival, a ki olyan kegyetlenűl elkínozza a földesurat. A kegyetlenség ódiuma Matyira hárul. De Matyi is, a műveletlen parasztfiú, mért legyen finomabb lelkű a földesúrnál? Hogy az igazságtétel mégis a költő meggyőződését fejezi ki, arra nézve figyelembe kell venni, hogy a földesúr már sok más jobbágy emberrel bánt kegyetlenűl, s tette mindig megtorolatlanúl maradt. Az első, a ki boszút akar is, tud is állani, elégtételt vesz mintegy egész osztályának sérelmeiért. Matyi megszemélyesítője a jobbágyság bosszúérzetének, a földesúri zsarnoksággal szemben. Épen ezért is nagy gyönyörűségét találta benne a nép, s elégtétellel olvasta Döbrögi csúfos lakolását. Mint Gyulai megjegyzi, hogy a munka korában oly nagy hatást tett, annak oka költői becsén kívül demokrácziai irányában is rejlik; első hang volt ez költészetünkben, bár tréfás alakban, a földesúri zsarnokság ellen.

Általában véve a munkát demokrácziai irányműnek tartják. Ez a nézet némi igazításra szorul s Fazekas munkáinak legújabb kiadója, Tóth Rezső, a kiadás elé írt szép tanulmányában helyre is igazítja, összeállítván a demokratikus eszméknek irodalmunkbeli történetét Fazekas előtt és után egészen 1848-ig. Ismerve Fazekas fejlődését és világnézetét, nem mondhatunk mást, mint hogy az ő czélzata nem volt demokratikus, csak philanthropikus. A nép helyzetének javítására nem jogokat sürget, hanem csak emberies bánásmódot. A munka alapeszméje philanthrop érzületből eredt, nem szocziálpolitikai törekvésekből, a szocziális reform gondolatáig nem jut el. S ha furcsán hangzik, hogy philanthrop szelleműnek nevezünk egy olyan költői művet, melyben az egyik főalak háromszori kegyetlen megverése a théma, s a kit egy más név inkább megnyugtat, nevezheti demophil műnek, csak nem demokratának.

Bizonyos, hogy innen csak egy lépés a demokratizmus; de Fazekas e lépést nem tette meg. S mégis a Ludas Matyi demokratikus iránymű lett, nem a szerző szándékából, hanem a körülmények alakulása folytán a közfelfogásban. Komoly intést láttak benne, hogy a földesuri önkény felidézheti az elnyomott nép bosszúját. Az 1780-as és 1790-es évek demokrata eszméi, melyek Martinovicsékkal együtt 1794-ben elvérzettek, a Ludas Matyi hatása alatt támadtak újra fel az irodalomban s lettek ismét a közvélemény tárgyai. A kis furcsa eposz nagy mértékben hozzájárult a magyar jobbágyság önérzetének emeléséhez és sorsának későbbi alakulásához.

De megfordítva is mondhatjuk: hogy a Ludas Matyi annyira tudott hatni, oly népszerű, sőt valóságos népkönyv lett, azt nemcsak czélzata okozta, hanem költői becse is. Hősében sikerült a költőnek egy alakot teremteni, mely első bemutatkozásától kezdve kedves ismerőse, régi jó barátja lett a népnek. Matyi nemcsak azért tetszett, a mit elkövetett, hanem népies jellemvonásaiért is; sőt viselt dolgai annál inkább tetszettek a népnek, mert ilyen magaszőrü egyén vitte végbe. Ez alak megteremtése és a nép szellemébe iktatása egyik nevezetes érdeme Fazekasnak. Döbrögi is ismeretes typus volt a szenvedő jobbágyság előtt, valamint a szolgalelkű ispán és a sorsosai elnyomására is segédkezet nyujtó cselédség; a földesúr jellemrajza annál általánosabb tetszéssel találkozott, mert nemcsak kegyetlennek és gőgösnek, hanem gyávának és korlátoltnak is van festve. Másik jelensége volt a népmesék világos tervére emlékeztető egységes, kerek, arányosan tagolt kompoziczió, a motiválás elégséges volta és tisztasága, a kettős bonyodalom kettős komikai érdeke, s a hármas bosszú, melynek egyes alkalmai logikus kapcsolatban vannak egymással s megannyi meglepetést hoznak magukkal; jól megrajzolt szituácziók, kellően részletező elbeszélés fölösleges nyujtások vagy kitérések nélkül. Végül a népszerűség kiváló tényezője volt a népies és meglehetősen jellemzetes nyelv. Sajátságos, még a hexameteres forma sem volt akadály, s nincs is egyetlen klasszikai formájú költemény sem irodalmunkban, mely ennyire népszerűvé tudott volna válni. Fazekas előadása nem a pompázó hexameter, hanem a természetes beszéd hexameteres formában. Rímet nem talált ugyan benne a nép s versnek talán nem is érezte, de prózának bátran olvasható és érthető volt. A nép a szövegnek egész kifejezéseit felkapta: «Magam la!» «Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza» stb. népi frázisokká lettek.

Előadásáról Toldy azt jegyzi meg, hogy a furcsa itt is, mint Gvadányinál, inkább a dologban, mint az előadásban van, s ennek tulajdonítja, hogy ez a művelt közönségnél is egykor kedvességben állott mű az ízlés haladásával mindinkább feledékenységbe ment. Valóban Fazekas az egész történetet tárgyias hangon adja elő, maga nem igen humorizál; a subjectiv komikai elem csekély volta miatt kissé fakó az előadás. De épen objectiv hangja miatt annál közelebb állt a népmesék előadásához s népkönyvnek annál jobb volt. Fénypontjai az előadásnak az éles megfigyelésen alapuló részletezések, találó bevezetések, egy-egy hangulatos leirás, a gyökeres, fordulatos, népies nyelv.

A költemény talán még inkább a nép szája ize szerint való lett volna, ha nem hexameterben írja Fazekas, hanem népies formában, mint pl. Csokonai a Dorottyát. De Fazekas az uralkodó irodalmi ízlés nyomása alatt állt; egyéb görög-római formákat is azért művelt egy idő óta szinte kelleténél is gyakrabban, hogy eleget tegyen a vezető írók követelésének s kikerülje a gáncsoskodást. Kazinczyék tanítása szerint tökéletes ízlésű író csak antik vagy nyugateurópai ritmusban írhatott. A Dorottyában, Himfy dalaiban is kifogásolták a mérték hiányát. Fazekas egyszer elbeszélő költeményt írván, meg akart felelni a koryphæusok kívánságának. Irányadó írók annyi lyrai vers után várva-várták már az eposzt, hexameterben, Fazekas tehát kis művét ebben a formában írta, s úgy látszik, ezért is szánta rá magát, hogy elküldje Kazinczynak, bizonynyal abban a hiszemben, hogy örömet fog neki vele szerezni, s mindenesetre Kazinczy észrevételei nem a forma ellen szóltak, sőt azt csak szívesen látta, s ennek kedvéért adta jó tanácsait.