Part 6

És elmondta, hogy ő lesz Vidovicsnak az egyik tanuja; a másik az osztrák-magyar nagykövetség egyik titkára, akit Vidovics hazulról ismer. Más tán nem is lesz jelen a ceremonián.

Nem ugrottam fel meglepetésemben, annyi se tört ki belőlem, hogy : „No, hallja, hallja, hallja!…“, semmit se szóltam Beresfordnak, de másnap reggel már hat órakor fölkeltem s tizenegyig olyan izgatott voltam, amilyen a tulajdon esküvőmön se leszek.

Tehát: igen, megvolt az esküvő. A sekrestyében volt ugyan, de megvolt.

A menyasszonyt nagyon kedvesnek találtam. Sötét utazó ruha volt rajta; igaza van, a mirtust és a narancsvirágot mai napság már csak a szinpadon használja az ember. Egy kicsit lázasnak látszott; talán még csinosabb, mint hajdan. Igaz, hogy akkor nem néztem meg ilyen jól.

Vidovics kissé ünnepiesnek tünt fel előttem, de különben elég bátran hajtotta fejét a nyaktiló alá. Egy pár perc és a szegény ember el volt intézve. A pap közömbösen mormogta az áldást; könnyü neki!

A babyt nem hozták el az esküvőre; otthon maradt a dadájával s ezt igen sajnáltam. Azt mondják: fiu s a mamájára hasonlít. Ha Vidovics nem volna olyan emberfaló, ismeretséget kötnék a kis emberkével s akkora Paprika Jancsit vennék neki, mint az Eiffel-torony. Egyszer meglesem a Tuileriákban.

Többet nem irok. Azt akarom, hogy maradjon egy sereg kérdezni valód; így talán egy pár sort mégis csak kicsikarok tőled! Kérdéseidre expressz fog felelni

öreg barátnőd: _Emma._

U. i. Alighanem én is férjhez megyek; kedvet kaptam a kis Haller Mirától. De két jelöltem is van s nem tudok közülök választani. Az egyik Strindberg, a sarkutazó, akinek az arcképét megtalálhatod minden képes ujságban. Nagyszerü fiu; egészséges, mint a poláris levegő, semmi ideg, csupa hajókötél. Hogy tud fölolvasni, barátom! Mennyi jéghegy, iramszarvas és rozmár!… az embernek a hátán végigfut a hideg. Pompás férj lenne belőle nyáron s nem titkolom el, hogy rajongok érte, ez most úgyis divat. De mit érek vele, ha feleségül megyek hozzá? A szerencsétlen mindig elülről kezdi az északi sarkot, mint más ember az ivást, míg egyszer végképpen ott marad. Júniusban már indul. Mintha az északsarki nap fel se kelne, ha Strindberget nem látja. Mit szólsz ehhez? Férjhezmenni, de egyedül élni s néha az ujságokból tudni meg, hogy: nini, nekünk is van férjünk, nem tudom melyik szélességi és hosszusági fok alatt, – köszönöm, ez nem nekem való mulatság ehhez vidámabb hölgyek kellenek. A másik jelölt tulajdonképpen a papa jelöltje: Heal, a szappan-királyfi. A szappan-király még él, de az ifjabbik Heal még komolyabb férfiu, mint az öreg. Olyan tiszta ész, hogy még huszonkét esztendős sem volt s az öreg már cégtársává fogadta. Szépnek nem nagyon szép, de rendkivül nyugodt; olyan nyugodt, mint egy propeller-kapitány a szélcsöndben. S én szeretem a nyugodt embereket, akik a szinésznőket nem veszik el feleségül, hanem ha álmodoznak, szenderük rózsás ködében olyan szappant látnak maguk előtt, amely egy fél pennyvel olcsóbb minden szappannál a világon. Azt hiszem, legközelebb már mint Mrs. Healnek fogsz írni, de ez még nem bizonyos, mert semmi se bizonyos a földön, mint a Vidovics esete mulatja. Csókol

_E._

Terka eleinte nem akart hinni a szemének; aztán rohant az urához. Ekkora ujság nem férhet bele egy asszonyi kebelbe: meg kell azt osztani valakivel.

– Jóska! Jóska! Jóska!

Jóska nagyon vigan fogadta a baleset hírét. Mindig igen mulattatta, ha valaki megházasodott – még ha a legjobb barátja volt is az illető, – de a Vidovics csatavesztésének különösen örvendett. Tetszett neki, hogy a legbölcsebb is megbotolhatik. S mindjárt melegében tovább adta a hírt.

– No, Schmied úr, rendbe kell hozni a kastélyt, asszony jön a házhoz!

Schmied úr elképpedt s mikor magához tért, eszébe jutott, hogy mindezt megmondta ő előre.

Mikor Sugár Mariska meghallotta, hogy Vidovics mégis csak feleségül vette a kis Haller Mirát, így szólt magában:

– Biz ezt korábban is megtehette volna! Ha mindjárt ezzel kezdi, sok rossz órától kimélte volna meg azt is, akit szeret, de magamagát is.

Régen nem látta őket, hírt se hallott róluk; a messze földeken járó szerelmesek nem írtak neki se, mint nem írtak senkinek. De azért most is szeretettel, szinte elérzékenyedve gondolt rájok.

S elfelejtkezve érem-gyüjteményéről, pár percig elmerengett:

– Vajjon boldogok lesznek-e? Igaz, szeretik egymást, de az élet mindent megőröl, még a szerelmet is. És nagyon sok áldozatot hoztak egymásért, mind a ketten sokat, s ezt az ember, ha örökre eltitkolja is, sohase felejti el. Vajjon, egy pár év mulva, nem jut-e majd eszökbe nemcsak az, amit mindig keresünk, de soha se találunk meg, hanem az is, a mijök megvolt, s amit egymásért elvesztettek? Vajjon milyennek találja uj életét az aranykalitba zárt énekes madár? Vajjon nem azt gondolja-e, hogy mégis csak jobb volt az erdőn? Eh, hiszen kis babájok van s mindenből úgy látszik, hogy a boldogság angyala nem jelenik meg sehol, csak a gyermekünk bölcsőjénél!

Nem tetszett neki, hogy Vidovics ilyen későn esküdött meg Mirával.

– Biz ezt korábban is megtehette volna! – Ismételgette magában. – Ugyan mire volt jó előbb alaposan elgyötörnie magát is, a leányt is?!… Nem okosabb lett volna mindjárt ezen kezdeni?!…

De aztán eszébe jutott, hogy örök komédiánk a hasonló oktalanságok láncolatából áll. Az ember folyton folyvást bajt csinál magának, bajt csinál annak, akit szeret, – mintha nem volna elég az a baj, amit a természet mér reánk, – aztán újra kezdi az oktalanságokat… s e sok vesződséget, e sok oktalanságot egyetlenegy gyüjtőszóval Életnek nevezi.

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

7 nem ta-találom nem találom

30 nem láttam…. nem láttam…

68 válói keresetet válókeresetet

68 Friquet Rózs- Friquet Rózsi

72 egész vílág egész világ

78 szerelmes szó, sem szerelmes szót sem

127 tudott mondani, tudott mondani.]

End of Project Gutenberg's Giroflé és Girofla (2. kötet), by Zoltán Ambrus