Part 12

– Nem mondható, de megrendült egészségnek örvend. A borivás okszerütlenségét sinyli.

– Sokat iszik?

– Inkább gyakran, de sokat.

Egy idő óta Jobbadán a szokottnál tovább várakoztatott a kapu előtt. Máskor se siet a nyitással, de sohse szóltam neki, mert tudom, hogy fáj neki a kapunyitás. Az utóbbi időben azonban Jobbadán vasuti vonatnak kezdte magát érezni s csak a harmadik csengetésre indult el. Egyszer aztán megszólitottam:

– Jobbadán ur, nagyon sokáig várat magára. Hogy lehet olyan mélyen aludni?

Jobbadán végignézett, s felelt:

– Alvás a tőke öröme.

– Hát maga nem alszik?

– Jelenleg keveset. Éjjel soha.

– Hát mit csinál?

– Fejtörést folytatok.

– Valami baja van?

– Nincs, de lesz.

– Váltója jár le?

– Mellékes gond. Más bántalmaz.

– Mi az?

– Mondani nem lehet. Mutatni igen. Holnap bátor leszek.

Másnap beállit hozzám, s oda ád egy táviratot.

A táviratot a háziur küldte fürdőről. Rövid, de megdöbbentő volt:

_Jobbadán! Készüljön föl az utra. Pár nap mulva indulunk Amerikába, a chicagói kiállitás megtekintésére. Perthey._

Jobbadán feszült figyelemmel leste vonásaimat. Nem árultam el meglepetésemet.

– Nos, hát fölkészült?

– A kezdetlegen tul vagyok.

– Mennyiben?

– Két pipám tisztázva van, tiz pakli dohány együtt. Nőm esernyőm megvarrását végig eszközölte. Komótsipkám bojtja fölvarrva…

Itt megakadt.

– Jobbadán ur, ez nem elég, – mondám neki igen komolyan.

– Nincs tudomásom a többletről.

– Vagyis nem tudja, mi kéne még egy amerikai utra?

– Zajos helyeslés, – felelt Jobbadán, a mi annyit tett, hogy fején találtam a szöget.

– Ösmeri Amerikát, vagyis hallott már róla valamit? – kezdém az eximinálást.

– Nem vagyok oda járványos s ezért tulnyomó bennem a Merikára vonatkozólag az ismeretek távolléte.

– De azt tudja, hogy az egy egészen más világrész?

– Tudom.

– Hogy roppant messze van?

– A tekintetes ur kilépésétől függ.

– Én nem léptem ki, Jobbadán ur, de vannak sokan, a kik ott jártak.

Jobbadán arca hirtelen kiderült, s bátrabban nézett a szemembe.

– Ugy van! – mondá, – Kolumbács Kristóf. Olvasmányok utján észleltem.

– Helyes, igaza van, Jobbadán ur. Ha Kolumbács históriáját tudja, azt is tudja, hogy sokáig kell tengeren utazni, mig odaér?

– Viz nem baj. Uszás segit.

– Igaz, igaz. (Minek ijesztgessem, mikor Kolumbustól ugy megjött a bátorsága? Ugy fogta föl Kolumbust, mintha az neki egy amerikai ismerőse volna, a ki ott várja őt a parton.)

Elővettem a földglóbust s megmutattam neki, hogy a Liliom-utcából hogy lehet Amerikába jutni.

– Furfangos elme munkája, – jegyzé meg Mihály gazda a glóbusra, – de a Merika távolsága nincs messzebb három arasztnál.

– Azért megtart két-három hónapig, a mig kigyelmetek megjárják és megnézik.

– Két-három hónap? Nagyon huzamos. Nőm bánata erős lesz.

S Jobbadán elszontyolodott. A mi már napok óta gyötörte, ismét erőt vett rajta: valami homályos sejtelem, hogy ez az utazás sok kellemetlenséget és veszedelmet fog rá hozni. Nőt, hunyadiakat, alelnökséget, tekintélyt, poziciót: mindent itt kellett hagyni, s fölmászni arra az ördöngös földgolyóbisra.

Leirtam neki, hogy mit vigyen magával s ő eltávozott. Másnap láttam, hogy kiforditott Ferenc József-kabátban söpri az udvart. Jobbadán ugyanis, mióta alelnök lett, sohse mutatta magát ingujjban, sőt annyira ünnepélyes lett, hogy csak Ferenc József-kabátban lépett a nyilvánosság elé. De most jónak látta kiforditani; spórolt vele az amerikai utra.

Ugyanaz nap beállitott hozzám Jobbadán és könyveket kért a _Merikáról_. Ránéztem s szólék:

– Jobbadán, maga sirt. Egy könnyet látok még a bal szeme csücskében.

– Meghatottság gyümölcse.

– Meg van hatva?

– Meg. Rátabucsuzás elsejétől.

– Maga bucsuzik valakitől rátákra?

– Nőmtől.

– Miért nem az utolsó napon egyszerre?

– Nőm szivgyengesége miatt, melyet az orvosok gyógyászati bizonylattal konstatáltak. Egyszerre nem birná ki, megrepedne a szivburok kamarája, billentyüstől, – mint a doktor mondá. Ma törlesztettem az első bucsurészletet.

– S a neje sirt?

– Kezdett, ekkor befejeztem a jelenetet. Könnyem azután támadt. Férfi nem árulja el magát.

Jobbadán megrakodott a könyvekkel s eltávozott.

MÁSODIK FEJEZET. _Bucsu a szülőföldtől._

Harmadnapra Mihály gazda visszahozta Amerikáról szóló könyveimet.

– Már mind elolvasta? – kérdém.

– Részleg mind.

– Miért nem valamennyit?

– Időhiány, előkészületek tulbősége, s uj módszer az olvasást illetőleg.

– Miféle módszer?

– Nőm kitalálmánya, éjjel vánkos alá tévén a könyveket, fejbe megy a tartalom.

– Ej ha, ezt magam is megpróbálom.

– Ajánlandó és célarányos.

Mihály gazda, ugy látszik, nyugodtabb volt már. Érezte, hogy kezd tisztába jönni Amerikával s azt is észrevette, hogy körülötte a tisztelet fokozódott. A hunyadijánosok közt óriási föltünést keltett a hir, hogy az alelnök Amerikába megy. Sokan kétkedőleg rázták a fejüket; sokan nem rázták a fejüket, de kételkedtek, azt azonban ugy a fejrázók, mint a fej nem rázók elhatározták, hogy az alelnököt fényesen el kell bucsuztatni Európától.

Az elnök este kilenc órára hivta össze a rendkivüli közgyülést az _Arany kapukulcs_-hoz cimzett külvárosi vendéglő kerti helyiségébe. Kivonult a vak ember az asztaltársaság diszharmonikájával, mely ugy szólt, mint egy orgona, kivéve, hogy kizárólag hamis hangokat bocsátott ki magából. Ennek folytán a nóták oly geniálisan jöttek ki belőle, hogy a Rákóczy-indulót a Marseillaisetől nem lehetett megkülömböztetni. Sokan azzal gyanusitották a vak muzsikust, hogy lát s azért nem tud játszani.

Jobbadán Mihály Ferenc József-kabátja oly fényesre volt kefélve – nem, nem is kefélve, hanem subickolva – hogy a legkényesebb asszony meg tudta volna előtte a frizuráját csinálni. Mikor beléptünk a helyiségbe, (mert én is meg voltam hiva), a zenekar a Hunyadi-indulót vagy az Oh du lieber Augusztin-t játszotta; nem tudtam tisztán kivenni.

A második fogásnál felállt az elnök s a következő felköszöntőt mondá:

Uram, uram, Jobbadán Mihály alelnök uram, szállok az urhoz! (Jobbadán fölállt, s begombolta a ferencjózsefet.) Elérkezett az óra, s nemsokára itt lesz a perc is, melyben te elhagyod körünket és arra az utra lépsz, melyet Kolumbus és utána Széchenyi kijelöltek a magyarnak. Sok mindenféle ember áthajózott már a tengeren, de alelnök és házfelügyelő még egy se, s igy jogosan várhatjuk, hogy az uj világrész örömmel tekint személyed megérkezése elé. De tudjuk jól, hogy az utazás nagyon veszedelmes, cápák és hajótörések leselkednek az utas életére. Te azonban nyugodtan várhatod a cápákat és hajótöréseket, mert ha tested le is száll a tenger mélyébe, emléked itt fönn marad a földön, még tán valamivel följebb is, tudniillik itt, a Hunyadi János-társaság körében. Intézkedéseinket meg fogjuk tenni, hogy ez ne maradjon puszta igéret, s Jobbadán Mihály netáni elhalálozása esetére máris van szerencsém a következő határozati javaslattal föllépni:

1. A Hunyadi János-asztaltársaság mély fájdalommal veszi tudomásul szeretett alelnökének élete 45-ik évében történt korai elhunytát s elhatározza, hogy sirjára emléket állit.

2. A temetésen testületileg részt vesz, sőt a részvételre táviratilag az összes fővárosi asztaltársaságokat felhivja.

3. A koporsóra koszorut tesz.

Dörgő taps fogadta az elnök előterjesztését s ugy látszott, mintha azt egyhangulag elfogadták volna. Jobbadán oda ment az elnökhöz s könnyekig meghatva, melegen megrázta a kezét.

– Az inditvány zajos helyeslésének egyhangusága fokozza az irántami tisztelet becsértékét, – mondá Jobbadán, a mint a meghatottságtól szóhoz tudott jutni.

– Szót kérek! – hangzott keresztül a lármán egy éles hang.

Smirgli volt, a női- és férfi-öltöny-készítő.

– Halljuk Smirglit! – kiabáltak néhányan. Ezek az ellenzékiek voltak, a kik a választáskor a mostani elnök ellenében Smirglire szavaztak.

Smirgli felállt és igy szólt:

– Tisztelt polgártársak! Sajnálom, hogy az elnök ur határozati javaslatát nem helyeselhetem egész terjedelmében. Sőt egész terjedelmében elvetem. _(Mozgás, ellentmondás.)_ Majd ki fogom magyarázni magamat. Én Jobbadán alelnök urat tisztelem és becsülöm, s szivesen hozzájárulok, hogy korai elhunyta esetén emléke lelkes ovációkban részesittessék. Csak a gyászjelentés helyes kitöltésére vonatkozólag vannak némely aggodalmaim. Honnan lesz a temetés, ha tisztelt és szeretve becsült alelnökünket, a tengeren elhalálozván, a vizbe vetik? Másodszor: hová állitjuk a sirkövet, holott az ő sirja a tenger, esetleg a cápák gyomra lészen? Harmadszor: hogyan helyezzük koporsójára a koszorut, holott koporsója se lészen neki, köztudomásu lévén, hogy a hajókon elhunytakat zsákba varrják, mindig kivétetvén a m. kir. propelleren Budára utazó elhunytak. Ezekre nézve kérném az elnök ur szives fölvilágositásait. _(Általános mozgás.)_

Az elnök nem jött zavarba. Első inditványát azonnal visszavonta s helyette a következőket terjesztette be:

1. Gyászmise a megboldogultnak lelkiüdvéért.

2. A megboldogult arcképének leleplezése és

3. A sirkő átruházása az elhunyt özvegyére.

Az ujabb inditványt élénk helyesléssel elfogadták és Smirgli is kénytelen volt belenyugodni. Miután Jobbadán is könnyek közt biztositotta a társaságot, hogy a tervezett gyászováció életének legszebb napja lesz, az elnök ünnepélyesen kihirdette a határozatot.

Következett a harmadik fogás, melynek elfogyasztása közben Jobbadán fölemelkedett, s a következő beszédet mondta:

– Tisztelt polgár- és tagtársak! Az elnök ur igen tisztelt szavainak hizelgése sokkal jobban meghatja belsőségemet, mint a mennyire külsőségemen látszik. Érdemeim pedzése mélyen érintette lelkiállapotomat, a miből kifolyólag csak rövidesen terjeszkedhetem ki a köszönetre. Nem tudom, hogy mi végezet vár reám a földgömbön, különösen azon bizonytalan ingatagságon, melyet a tudomány apparátusa tengernek nevez, de én nem habozom azon kijelentéssel élni, hogy bármily sors beteljesülése várjon reám: legfőbb törekvésem azon célt irányozza, hogy friss egészségnek örvendve térjek vissza hazámba, illetve a Liliom-utcába. Én, uraim, elmegyek a Merikába, s itt hagyom a Hunyadi János-asztaltársaság kebelzetét. Itt hagyom nőmet, itt hagyom a házat, melyre felügyelek, s most örvendek, hogy gyermektelen családapa vagyok, s nem kell leendő árváim gondoskodását eszközölni. Szives figyelmükbe ajánlom becses emlékem fentartását, mert magtalanul hunyván el, nevem fenmaradása özvegyem halálával bizonytalanságnak néz elébe. Köszönet és hála rebegése az én kötelességem, melynek teljesitését ezennel foganatositottnak tekintem. Éljen az elnök ur! Éljenek a tagtársak, s adja Isten, hogy szerencsés visszatérésem esete minél gyorsabban, annál biztosabban bekövetkezést szenvedjen.

Zajos tetszés fogadta az ékes beszédet s megkezdődött az ivás. Jobbadán a háziurat várta s ezért tiz órakor haza ment. Vele én is. Utközben megszólitottam:

– Jobbadán ur, irhatna nekünk a neve alatt amerikai leveleket.

– Hirnevem szempontjából?

– Arra is jó; de meg pénzt is adunk érte.

– A minimális kvantum tekintetéből mennyire számithatnék?

– Levelenkint tiz pengőre.

– Tekintetességed garantirozza az igéret biztosságát?

– Akár előre lefizetek ötven forintot.

– Nyugtatványilag elismerendem.

Másnap volt az elutazás. Ott voltam én is. Délután két órakor mentek a bécsi gyorsvonaton. Félkettőkor a háziur igy szólt Jobbadánhoz:

– Jobbadán! Hozzon egy komfortáblit, indulunk.

Jobbadán fejet csóvált, s mondá:

– Gyöngéllem az erőt.

– Micsoda erőt?

– Keveslem a lószámot.

– Miféle lószámot?

– Kérem, nagyságos ur, a Merika messze van. Földgömbileg kinéztük. Erősebb inditás kell a hosszu utra. Nem célarányos a konflis.

Ezzel elment és hozott egy fiakkert, melyre minden pakkot fölraktak. Jobbadánné sirt.

– Férfinak nem eleme a sirás. Száraz szem dacára a sziv megszakadhat, – mondá Jobbadán. – Isten veled, Borcsa, ha keres valaki, mondd meg, hogy a Merikába mentem.

Ezzel megcsókolta a feleségét. Ez volt a rátabucsuzás harmadik részlete. A háziur jött, Jobbadán felült a bakra, s még egyszer végignézett a Liliom-utcán, a házon, a kapun és az asszonyon, szóval: mindazon tárgyakon, melyek neki Európában legkedvesebbek voltak.

HARMADIK FEJEZET. _Jobbadán megszólal._

Természetes, hogy Jobbadán megszólalását nagy türelmetlenséggel vártam. Megkértem a háziurat is, hogy sürgesse belső inasnak kinevezett házmesterét a levélirásra s Perthey ur mindent készségesen megigért. Végre pár nap mulva kaptam egy levelet Hamburgból. Megjegyzem, hogy én Jobbadán leveleit átdolgozva teszem közzé, a nélkül, hogy eredetiségükből bármit is elvennék.

_Első levél._

Tekintetes tisztelt uram!

Én, tetszik tudni, az utazásnak ellenzéke nem vagyok, mert tapasztalati civilizációnak kell az elmét megvilágitani, ha az embernek kvalifikája nincsen. Felfogásom szerint a kvalifika hiányosságát azonban betölti a fejtehetség, sőt erősen gyönge az elmebéli állapot, ha a kvalifikával a fejtehetség nem kapcsolatos. Azért bizva remélhetem utazásom eredménytelenségének szives elmaradását.

Vonatkozással a Liliom-utca 7-ik számu házra, tessék megmondani, illetve átaladni nőmnek az izenetet, hogy az öntöző kánák használata, udvarlocsolási esetekben, mellőztetni kéretik, mert a III-ik emeleti vizhiányosság panaszai lesujtólag érintik a háziurat. Ha az ugynevezett kánikula a forróság türhetetlenségét jelzi, nőm ablakvirágainak öntözése is halasztassék az rendes őszi esőzések záporáig. Ugy van!

Az utazási részletek látásom-előtti tartózkodása ezideig csekélynek mondható, mivelhogy uram podgyászának kivihetőségén és bevihetőségén fáradozok. De észleletem megfigyelte azt, hogy a mint eltávoztunk Magyarországtól, a magyar nemzet fogyni kezd és Bécsben már egészen elfogy. Németből ennyit egy rakáson nem észlelék belföldi életemben, legföljebb a régi józsefvárosi bucsukon. Lakhatik itt több egy milliónál. Körülbelül.

Utazási megállásunkat hamar félbeszakitotta a továbbutazás hirtelensége. Mikor a fölébredés erőt vett rajtam, már csehek közt voltunk. Ezek már nem örvendeznek oly busás sokaságnak, ellenben csehül beszélnek. Fülem ugy fogadta a cseh nyelvet, mintha hámozatlan mogyorót ropogtatnának héjastul. Inkább ellenszenvileg, mint hasonszenvileg hat.

A Csehországban kezdett alvást már megint Németországban szakitá félbe a fölébredés. A java német még csak itt kezdődött. Akár bajornak, akár szásznak neveződik, csak német a szegény. Itt jutott csak eszembe, s ezt izenetileg mondom nőm számára, hogy ha Kwiczaláné a második emeletről ujólag leöntené a mosogató vizet, a további eljárás a kerületi kapitányság elbánása utján foganatositandó. Mert a főkapitányi gócpontot nem illeti meg a kihágási elbirálás.

Ötödnapra megérkeztünk oda, a honnan már csak egy hidon kellene keresztülmenni, hogy a Merikában legyünk. De a hid nincs készen. Nem is lesz. Mert nehezmények lehetetlenné teszik az épités eszközlését. A tengernek nincsen feneke és az oszlopzatok elhelyezése a vizben függene.

Azt a várost, a hol most lakunk, de csupán időleg tartózkodva, Hamburgnak mondja a háziur. Kivezetvén a tengerpartra, mely itt csak háromszor olyan széles, mint a Duna, megnéztük a hajót, mely elszállitásunkra várakozólag pihen a vizen. Tekintetes ur! Ezernégyszáz dunai propeller összeépitve, mennyiségileg nem ér föl ezen egy jármű kül- és belfoglalatával. Ha nőm a takaritási folytonosságot a szobaurakra nézve el nem hanyagolandja, pénzbe nem szorul meg, szükséget szenvedőleg. De finom eljárás és megbizhatóság összpontosuljon további eljárásában, mert lakó táplálja a háziurat, szobaur a házfelügyelőt. A rászorulás ténye kényszeritőleg hat a szegény emberre, s üzenetileg tessen nőm munkásságát nevemben szigoritani, s a sárga nyári cipők kisubickolását elháritani.

A nagyságos ur az első osztályu helyzetet váltotta meg magának, magam a másodlagos utazás élveit kaptam fizetve a Merikáig. Mindjárt be is hajóztunk, csónakázás utján. Mert a part távolsága a hajó közelségétől csónaki közvetitést tett szükségessé.

A részemre kiutalványozott szobában osztás müveletét hajtottuk végre egy szabómesterrel. Hajón a házfelügyelők becsülete tetemesebb, mint Európában. Mert én az első emeleti ágyat kaptam sorsbeli gyufahuzás utján, a szabó pedig ez uton a földszinti ágy könnyebb hozzáférhetőségét foglalta el. Csupán az szolgált nehezményemül, hogy az ágyba fekvés kizárólagosan lajtorja közvetitésével volt eszközölhető. Tényleg.

Továbbá, ha a levél netáni hibái, nagybecsü igazitás révén, nyilvánossági jogot nyernének, esedezem azt igéretszerüleg jövőre is megcselekedni.

Melylyel, postai késedelem eshetősége miatt, ezennel zárom levelemet stb. stb.

_Második levél._

Jobbadán kihajózott a sik tengerre, lehajózott a csatornán s az angol partokon feladta második levelét, melyből átveszem a következőket:

Csupa viz, csupa viz és közbül laknak az angliusok. A vizközi állapot környülállásait tekintetem nem láthatja, a térbeli távolság miatt. A mi pedig a szabólaktárs horkolását illeti, a térbeli közelség miatt kellemetlenül érint. Bizonyára igaz, hogy a tekintély jutalma szenvedés, mert első emeleti uri ágyamból a hajó mozgása miatt már két izben földszintre hurcolkodtam, felmondás nélkül, éjjel, álmomban. Goromba ébredés, de jogorvoslat kizárva, mert a hatóság az állam nyelvezetét nem érti.

Első reggel átkeltem az elsőrendü helyzet megtekintésére, hogy a nagyságos ur ruháinak és cipőjének kitisztitását személyesen eszközöljem. Egy tengerész megállitott, és kérdezte, hogy mit akarok szándékommal. Én nem mutattam be magamat személyileg, mert a személyazonosságot ismeretlen egyénekkel szemben megválogatom, csak a tovább haladást akartam folytatni. Ekkor ő meglökött, mire kalapom a tengerbe esvén, készült Nagy Jánosnál Cegléden, örökre elvesztettem fejemről a hazai ipart.

Ha a tekintetes ur a IV–X. kerületi elüljáróságnál sziveskednék följelenteni az ügyet elbirálás céljából, nem a kalap végett, de hogy idegenbe is erélylyel képviselve legyen az ipar joga és a magyarság védelme. Nőm értesitését a kalapra vonatkozólag mellőzni kérem, mert a sajnálat és 2 frt 50 kr. veszteség szivfájdalma erősen hatna rá.

Melylyel maradtam stb.

NEGYEDIK FEJEZET. _A vihar._

Jobbadán gazda szerencsésen megérkezett Amerikába s utközben megirt levelei közül kettőt a háziur azonnal postára tett. Ezek a következők:

_Harmadik levél._

Tisztelt Nagyságod!

Másnap a Nagyságos ur, kalaptalanságom révén ürügyet találván, egy matrózsipka fejemrei illetékességét tette szóvá. Részemről tiltakozás ellenesete nem foroghatott fenn, mert alárendeltségi érzetemmel párosult a kalaphiány türhetetlensége. Beleegyezési helyeslésem után megkötötte az alku vásárát egy cethalzsiros fekete sapkát illetőleg, mely azonban fejbőségem térfogatát tekintve, szüknek bizonyult, azért én szalmakalapot inditványoztam, javaslatilag, tényleg. A nagyságos ur helyeslése találkozván a kalap árával, a kalap birtoka csakhamar részemen volt s azonnali betáblázása a fejemre kideritette a teljes passzolást.

Hallgatási kérelmem, multkori kalapveszteségemre nézve és nőmet illetőleg, ilyenformán fölöslegessé vált, mivel az uj kalapért az elégtétel a nagyságos ur erszényében rejlett, a mi nőm szivfájdalmait elviselhetőkké teszi. Azért kérem őt kimeritő értesités által a tájékozás medrébe terelni. Köszönöm.

A pipázásra vonatkozó hátramaradottság a hajón fenforgó idegenek közt erősen észlelhető. Mikor tajtékpipámat, ezüstkupakkal és nemzetiszinü bojttal, legelőször a födélzeten megtöltve és rágyujtva, pöfékelés utján bemutattam, egy tiszt odajött és fogaim mellékéről kihuzván, nem adta vissza. Elbámulás után határozott _miérttel_ kutatván az indokolást, a pipa nagyságában rejlő tüzveszedelem mentségéhez folyamodtak, katlannak állitván a tajtom nagy öblözetében sercegő hazai muskatály-dohányt.

Utalva pipázási lehetetlenségem szenvedő állapotára, kis makrapipát nyertem válaszul, melyet azonnali próbatevéssel kezeltem. A tömés sikere kielégitő, habár az öböl térfogata elenyésző csekély. A rágyujtás kényes és nem kecsegtető kisérlet, mely a bajuszt elégéssel fenyegeti. Tajtom hosszu nyeléért esedeztem, kapitányilag, de tengeren bizalmatlanság uralkodik minden pipa iránt, mely a szemtől távol tölti napjait, miközben a dohányégés benne folyamatban van. Még a tüzoltófőparancsnok személye is bizalmatlansági tényező, mikor tengerenni pipázás engedelméről van szó. Nem firtattam tovább a szabályrendelet illetéktelen beavatkozási erőszakosságának ellenzését. Minek?

Megtöltöttem tajt-pipám kis unokagyermekét muskatálylyal és átadván földszinti szabólaktársamnak, rágyujtási kérelemmel fordultam hozzá. Szabólaktársam bajuszhiánya indokolja ezen saját találmányu ötletem végrehajtásában a személyválasztást. A szabó rágyujtási három szipákolása után a pipa azonnali visszavételét eszközöltem, s a szipákolásnak részemrőli folytatása következett. Igy mentettem meg bajuszom csuffátételét, az elégés kizárásával.

De az élvezet nagysága nem felelt meg ötletem sikerének. A makra, kupakhiány és szárrövidség miatt, orromba füstölgött, s tekintetemet marta. Köhögés bekövetkezése, könnyezés ködfátyola, s nyelvbőr hiányom közeledése, a pipázás gyors abbahagyására birtak, földhözvágás utján, a mi ingerültségi kirohanásra birta személyzet gorombábbjait.

– Minek neveztek? – kérdém nyugodt lélekkel a nagyságos urat.

– Marhának, – felelt ő nagysága halkitott suttogással, tekintettel alelnöki tekintélyem érzékenységére.

– Idegen nyelv nem számit. Csakis a becikkelyezett államnyelv becsületsértése állapithatja meg a rágalmazást.

Igy maradtam sikerrel tekintélyi magaslatomon, egyuttal rendreutasitva a gorombasági jogtiprás gyakorló tengerészeit. Mint mindig.

_Negyedik levél._

Tekintetes ur! Kellemetlenségi érzés fogja el a lelket, mikor a leves ki van tálalva, az asztal pedig bicceg. A férfiu öklével üt rá, hogy neje siessen a papirossal, melynek láb alá tolása az asztal európai egyensulyát megszilárditja. Nohát tessen nyilvánossági joggal felruházni azon kijelentésemet, hogy tengeren az asztalnak nem egy, hanem mind a négy lába inog egyszerre. Ez szent.

Ilyet értem én személyesen a Merikába menet. A vihar alatt. A szárazföldi vihart ez semmiségi panaszszal illeti. Esik az eső ott is, de földre talál és elfolyik a kanálisban, mig a Dunára nem akad. De ha itt az eső leesik, csak vizre talál, hová folyjon szegény? Ott marad és elkeveredik a többi vizzel, fölereszti a tengert, higabb lesz és ha sokáig esik, másnap már nem olyan sós a tenger és meg is lehet inni, szegzárdival.

Ágyamban a fekvés lehetetlenséggé vált, mert kidobott a szoba közepére; a szoba közepéről a falnak való röpülés kellemetlenségét élveztem. Ha a födélzet szabad levegőjének szivását kezdtem, az idegenek megfogtak és betuszkoltak a nagy szálába, melyben csak ebéd idején szoktunk megjelenést tanusitani.

Másnap megint csak fölmentem, kapitányilag intézkedést kérni, a horgony lebocsátására, hogy a hajó fix állapota, mint mozdulatlan helyzet, mozgásunk szabadságát visszavivja. Megint betuszkoltnak érezvén magam a nagy terembe, mit láttam? A kormányos nevenapját ülő kivándorlók hevertek szerteszéjjel össze, s elannyira sokat ittak, hogy mind rosszullétnek örvendtek. Gyönge legények ezen tisztelt embertársak, mert a hallomás értesitése szerint, nem oly sok vala az ivás mennyisége.

Magam is felhörpintésre forditottam két kupicát, de angol keserüvel…

… Ezt a nyilvánosság kizárásával, csak zárt ülésileg méltóztassék kezelni. A két kupica illuzóriussá teheti alelnöki tekintélyemet s majdan elnöki megválasztásom esélyeinek reményét. Ime, uram:

A két kupica angol keserütől becsiptem, a rosszullét legalacsonyabb fokáig. A tengeri berugás szenvedéseinek első izbeni élvezése kizár minden további pályázást ez állapotra részemről. Isten bizony.

Betegen zárva levelezésem végét, maradok stb.

ÖTÖDIK FEJEZET. _A háziur levelei._

_A háziur első levele._

Tisztelt uram!

Ön csodálkozni fog, hogy Jobbadán helyett én irok, de neki kiránditották a kezét csuklóban, s most jéggel borogatja. Ugyanis a födélzeten a kivándorlók azzal mulattak, hogy egymást a kezüknél fogva huzták, eldöntendő, hogy ki az erősebb. Én és Jobbadán néztük. Egyszerre megszólal Jobbadán: