Part 4

De hátha a hét gelsei ördög ült volna azokon a pecséteken, nem nyitotta volna-e fel a levelet Fráter György?

Tudta jól, hogy főbenjáró bűn a másnak szóló levelet feltörni; de a ki politikát csinál, annak nem irtak törvényt a Sion hegyén.

S nagyon jól lett megjutalmazva – a bűne.

Csodadolgokat tanult meg Grittinek Laszkóhoz irott leveléből.

Hogy ez a két uraság már Laszkónak legelső sztambuli útja alkalmával messzeható terveket koholt ki egymással.

«János király csak kitömött báb, a kit a népnek felmutatnak, s nevében cselekesznek. Mikor betelik az ideje, akkor félredobják».

«Gritti egyenesen Magyarország koronájára vágyik, s Laszkónak a nádorispánságot igéri».

«A szultán még ez idén rengeteg nagy táborral fogja megtámadni Ferdinánd királyt, elfoglalja tőle egész Magyarországot, s ostrommal beveszi Bécset».

«Ezzel egyidőben Zápolya Jánosnak Esztergom várát kell megostromolni s a primástól elfoglalni».

«Fráter Györgynek oda kell igérni az érsekprimási széket, hogy a királyt ösztönözze».

«Az ostrom hevében a kézrekerült primást a dühöngő katonák kivégzik. Helyébe rögtön behelyezi a király Fráter Györgyöt».

«Ezért aztán a római pápa excommunikálni fogja mindakettőt».

«Az excommunikált királyt elhagyja az egész ország.»

«Akkor azután jöhet a földönfutó király helyébe Gritti.»

«Ennek az egész tervnek a keresztűl vitelére meg van nyerve maga a nagyvezér, Ibrahim. Meg van nyerve szép asszony által, a kit viszont Gritti fia tart meghódítva. Az a szép asszony a szultán leánya, Ibrahim kedvencz neje».

«A szultán azt cselekszi, a mit Ibrahim mond neki. Szolimán csak egy játékbáb a nagyvezér kezében, a minőt a persa szemfényvesztők dróton rángatnak».

E levél olvasása után Fráter György a felhőkön ült s onnan nézett le a földre.

Minő veszedelmes ármánynyal van átszőve ez az ország!

Két vakmerő kalandor hogy alkuszik meg egy nemzet sorsa felett!

Emlékezett rá, hogy még az ellentáborból is figyelmeztették János királyt Laszkó megbizhatlanságára. Maga a Ferdinánd-párti Thurzó Elek azt irta a királynak: «csodálkozunk rajta, hogy tudtad ezt az embert olyan nagy méltóságra emelni? – a ki ugyan jó ivó, kurafi, részeges, kártyás, csélcsap!»

Ezt a levelet elrejté a csuhája legtitkosabb zsebébe.

Valamikor lehet még ebből a levélből sok mindenféle: – fegyver, – paizs, – halálitélet, – megszabadulás.

Ennek a levélnek a feltörését bizony nem gyónta meg Fráter György senkinek: – jó cselekedet számba vette.

Mégis derék ember, okos ember volt az a szász atyafi, a ki a pribéket agyoncsapta!

Tehát ez a sors vár jó Magyarországra! Egy Gritti-dinasztia. Alapítója egy korcsszülött, a velenczei dózse törvénytelen sarja, egy hitehagyott kalandor, törökké lett renegát; de töröknek is hitetlen: a szultánnak és a nagyvezérnek kegyencze, a kihez feleségül adták a szultánnak valamelyik bajrámünnepi háremhölgyét. Az lett anyja két fiúnak, a kik méltó ivadékai nemzőiknek, az egyik tizennyolcz, a másik tizenkilencz esztendős, romlott minden csepp vérük, istentelenség minden gondolatjuk! verekedők, méregkeverők, nőcsábítók, iszákosok, a kik előtt nincs semmi szent, se földön, se égben. Rablott templomi kelyhekből isznak az ördög tiszteletére s apácza-kolostorokat fertőztetnek meg dobzódó tivornyáikkal. S ezekre fog szállni Magyarország koronája.

Ha ezt megtörténhetőnek hitte volna Fráter György, kétségbe kellett volna esnie az isteni gondviselés fölött.

De hát van egy régi közmondás: «jobb az Isten száz papnál.» Még ez mind nincs elvégeztetve.

Most már azon volt a barát, hogy János királyt visszaédesgesse Budára. Aranyosvidéki székelyekből válogatott ki a számára udvari ajtónállókat, a kik mind óriások, herkulesek: s a nagy testben hűséges lélek lakik. Tizenkét ilyen székely legény meg tudja védeni a királyt minden orgyilkostól, ha sereggel jönnének is.

A királynak elébb ott kellett lenni Budán, mint Gritti Sztambulból visszaérkezik.

Fráter György a kivert aranyakat is magával vitte, jó őrizet alatt. Egy átalagban elfért az egész: sok arany kis helyet foglal el.

Mikor Budára megérkezének, sok hintóval, szekérrel és vezeték lovakkal, melyek mint a király kiséretéhez tartozók, a királyi palota istállóiban lettek elhelyezve: csak jön ám hirtelenében Fráter Györgyhöz a lovászmester jelenteni, hogy nincs se egy szál széna, se egy szem zab az egész istállóban és félszerben.

Nyomban utána jön az udvari szakács, lamentálva, hogy üres minden éléstár, s a konyhában nincs egy hasáb fa, a melylyel tüzet rakjanak. Egyidejüleg a pinczemester is szörnyűködött, hogy a hordók mind üresek: nincs bor! A királynak nem lehet Budavárában ebédet főzni! Épen, mint dicső emlékezetű Dobzse László és II. Lajos király idejében.

Fráter György kérdőre vonta a várnagyot.

Még mindig Szente uram viselte ezt a hivatalt, még inkább megviselte ez a hivatal őtet. Nyolczvan éven túl volt már a derék ember, egy foga sem volt már, ha megszólalt, az sirás volt inkább, mint beszéd. (Szerémy, a ki minden alkalmatos magyar nevet latinra fordított: «Tranquillus»-nak nevezi a jó urat.)

– Jaj szent atyám! pogány gazdaság folyt itten, a mióta a király elment Budáról. Elhordtak innen mindent, a mi csak megmozdítható volt. Nyilván azt hitték az urak, hogy a király sohasem tér vissza Erdélyből. Egyik nap a nádorispán rontott rám, másik nap a kincstárnok, aztán meg a főkapitány; a Vojvodics (Laszkó) épen beplántálta magát a királyi várba, olyan lakzit csaptak itt az Ártandyakkal, meg a Diák Simonnal, mindent felzabáltak, torkukra eresztettek: énekeltettek, virgináltattak, a hegedüs diákkal verseket mondattak, leányokat sikongattattak, hogy az csupa lélekkárhozat volt. Addig odább sem mentek, a míg az utolsó ejtel borban tartott. Ha én felszólaltam, kilöktek, leszidtak. Magam sem láttam már két hét óta színét sem a főtt ételnek, csak úgy lóg a lábam a csizmaszárban.

– Jól van öreg. Azért ne sírj! Majd segítünk ezen.

Fráter György felment a királyhoz jelentést tenni a talált állapotokról. Ezt már mégis megsokalta a király s első indulatában rögtön egy új hivatalt teremtett: Budavár főtiszttartóságát, s erre kinevezte Fráter Györgyöt, a mit a barát el is fogadott.

Volt tehát már egy nyilvánságosan bevallott hivatala, a mit nem kellett titokban tartania. Meg is felelt annak erélyesen. Rövid időn úgy el volt látva a királyi vár élelmi szerekkel, az istálló szénával, abrakkal, a pincze jó borokkal, mintha nagy megszállás elé készülnének. Az urakat nem érte semmi szemrehányás a furcsa gazdálkodásért. Nagyobb dolgokat is el kellett tűrni a királynak a híveitől.

A mint a konyha és a pincze rendben volt a királyi várban, rögtön meg is jelenének az ország tanácsosai a királynál. Együtt voltak valamennyien a minapi tanácskozás részesei.

A lakoma után, midőn a király délutáni álomra visszavonult, áthívta Fráter György az urakat a saját szobájába.

– Hát, urak, én elvégeztem, a mit magamra vállaltam. Erdélyben készen áll hatezer zsoldos katonám, a derék Kun Gothárd vezetése alatt, a hadi költségekre pedig elhoztam magammal az igért summát. Itt van ötvenezer arany. Abban a kis hordóban ott az ágyam mellett. A ki nem hiszi, hogy arany van benne, próbálja felemelni.

A ki csak megpróbálta, egy sem birt vele, az a kis hordó többet nyomott három mázsánál.

– Hát már most mondjátok el ti is, hogy hát ti mit fundáltatok ki ez idő alatt?

Az urak egymás szeme közé néztek s aztán unisono nagyot nevettek.

De bolond ez a barát, a ki azt hiszi, hogy a mit az ember szörnyen felfogad, azt szépen meg is teszi.

Ki sem tették azóta a lábukat Budavárából. Se pénzt, se katonát nem szerzett senki.

– Hiszen nincs a török a hátunkon! mondá Athinay.

– De majd mingyárt a hátunkon lesz, szólt Fráter György. Hát még nincs hiretek róla, hogy két-három nap multán itt lesz Gritti Budán?

– No hát csak hozza ide a borotvált fejét, hetvenkedék a harminczadbérlő. Majd megtudja, hogy mire jó a gerezdes buzogány.

– Hát egy szóval, ti urak semmi egyébben sem serénykedtetek, minthogy János király pinczéjéből kiittátok a borokat? – No hát váljon egészségetekre. Most megint tele a pincze. Én vagyok a tiszttartó. Szivesen látlak benneteket lakomára.

S aztán nem beszélt velük többet országos dolgokról.

Pedig azok most már szerettek volna rátérni a komoly tárgyra. Faggatták, hogy mit tud? Mi hir érkezett Sztambulból? Mit hoz Gritti? De Fráter György nem volt okos beszédre birható.

– Nem tudok semmit. Én barát vagyok. Én csak imádkozni tudok. Annyit tudok, a mennyit a királytól hallottam, hogy Gritti jön.

(Pedig a király nem tudott arról semmit. Dehogy mondá ezt meg neki Fráter György.)

Laszkó Jeromosnak nagyon furta ez a dolog a fejét.

– Igen csodálkozom rajta, hogy engem sem értesített senki Gritti jövetele felől.

– Olyan jó barátságban vagy te Grittivel? kérdé ártatlan képpel Fráter György.

Laszkó akkor vette észre magát, hogy rossz szot szalajtott ki a száján, s elkezdett ötölni-hatolni.

– Nem Grittivel egyenesen, hanem a tolmácsával, Memhet béggel, az még Lengyelországból ismerősöm.

Fráter György megvakargatta a szőrös fülét, a miről nevezetes volt s mosolyogva nézett Laszkóra, a mitől az egész fülig vörös lett. Ha tudta volna, hogy Gritti levele ott fülel a barát csuhája zsebében!

Fráter György az ország tanácsurainak elejtett szavaiból, czélzásaiból azt vette ki, hogy ők az egész Grittit nem veszik valami komolyan, azt hiszik, hogy ugyanazt a tréfát produkálhatják majd vele, a mit Lajos király idejében, a rákosi és hatvani országgyűléseken rendeztek, a hol a nádort, országbirót megugratták s a kertek alatt menekülni kényszeríték, meg a mikor Szerencsés Imrét az ablakon át való bucsúvételre ösztönözték. Mit nekik ez az olasz kalandor? – Csak úgy fitymálva beszéltek róla.

No, de hát saját kárán tanul a magyar! Ha ugyan tanul?

Rövid időn János király megérkezte után Gritti Alajos is elkövetkezett Buda alá.

Tizenkét gályával jött fel a Dunán, melyeket bivalyok vontattak víz ellenében. Mind annyinak az árboczán az ozmán félhold és csillag diszítette lobogó.

A Kelenföldön kötöttek ki s ott partra szállának.

De Gritti nem úgy tett, a hogy a magyar főurak számítának reá, nem ment fel a várba, rendes palotájába, hanem odalenn tábort üttetett s sátor alatt maradt. Kétszáz janicsárt és besliát hozott magával kiséretül.

Még ez nem olyan nagy haderő, hogy a várban lakó főurak hajdui és huszárjai meg ne birkózzanak vele.

Azonban Gritti, a megérkezése utáni reggelen, dob és trombitaszó mellett kihirdetteté, hogy minden embernek, a ki az ő zászlói alá rendes zsoldba akar állni, előre megfizeti a hópénzt: három forintot a gyalogosoknak, négyet a lovasoknak.

Rendkivüli hatást idézett elő e hirdetéssel. Özönlött a sátoraihoz a sok kiéheztetett, elzüllött nép, a kifosztott, kizsarolt földönfutók. Ezerével álltak a zászlói alá. A káplárok görnyedő termettel hurczolták a zsákba rakott piasztereket a katonáik számára. Csak úgy dült a pénz! S a pénz komoly dolog!

És Gritti rögtön hozzáfogott a zsoldos katonák felfegyverzéséhez, puskát, kardot, kopját hozott eleget a burdzsellákon s a zászlóaljakba osztott csapatokat ott gyakoroltatta a tágas Vérmezőn, a király és a magyar főurak szemeláttára.

Egyszer aztán a király megsokalta a dolgot: leizent a sátorban tanyázó Grittihez, hogy jőjjön fel hozzá a várba egy szóra.

Gritti azonnal engedelmeskedék a király parancsolatának s visszaizent, hogy még ma déli harangszóra megteszi a látogatását a királynál.

De ugyan furcsa parádét csapott ennél a tisztelgő látogatásnál!

Ő maga pánczélingbe öltözve, sisakosan, lóháton: előtte, utána kétszáz janicsár, puskával, karddal; közben két kerekes-ágyú, melyet komparadzsik követtek égő kanóczczal a kezükben.

A jó Szerémy, ezt a felvonulást látva, ijedten mondá az országtanácsba összehivott uraknak: «vigyázzatok, mert bizony ott hagyjátok a fejeteket a királylyal együtt ennek a pogánynak a kezében».

Gritti Alajos, a két fiától, Dóczytól, Batthyányitól és a többi hozzászegődött magyar főuraktól környezve, azonkívül testőrtiszteitől kisérve, ment fel a király elé.

A király a trónteremben fogadta őt, a főméltóságok gyülekezetében.

Már az első megszólalásnál meglepé Gritti a jelenlevőket az által, hogy minden tolmács nélkül, magyar nyelven beszélt a királyhoz. – Azon idő alatt, hogy távol járt, minden könyv segítsége nélkül, csupán a kisérő magyar főuraktól megtanulta a magyar nyelvet. Ezzel bizonyítá, hogy komoly szándéka megöröködni ebben a hazában.

Megadta a királynak a teljes tisztességet, két tenyerét mellén összetéve, török szokás szerint, háromszor meghajtá a fejét egész térdig, azután büszkén kiegyenesedék s az övébe dugott függőpecsétes levelet átnyujtá Zápolyának.

– Üdvözöllek trónusodon, felséges király, I-ső János! Isten tartson meg, s növelje meg az árnyékodat. Ime, kezedbe teszem a fölséges Szolimán szultán, a mi kegyurunk, athnáméját, melyben az általad történt kineveztetésemet, Magyarország kormányzójává, megerősíti.

Az elégedetlen főurak mind a királyra néztek, tőle várták, hogy mit fog erre válaszolni.

Zápolya zavarban volt. Fráter György tudatá ugyan vele, hogy a kinevezési dekrétumot az ő nevében aláírta s átadta Grittinek, ez az ő hallgatag beleegyezésével történt. De mégis a király tekintélyét fenn kellett tartania.

– Én a felséges szultán athnáméját hódolattal fogadom; de mégis azt kívánom tudni s ezért idéztelek ide, hogyan van az, hogy a midőn én, a koronás király, Budán vagyok, te nem jösz fel a várba hozzám, megérkezésedet bejelenteni, hanem hadakat toborzasz, pénzt, fegyvert osztogatsz s gyakorlatokat tartasz a vár alatt? Akarom tudni, hogy király vagyok-e én Magyarországon, vagy nem?

Ez a férfias beszéd tetszett a magyar tanácsosoknak.

– Bizonyára te vagy a király, felelt nyugodtan Gritti, és én térdet, fejet hajtok előtted. Ámde én nem tudtam, hogy te jelen vagy budai váradban.

– Hiszen fel van a vár tornyára húzva a czímeres zászlóm, s a király takarodóját fúvják a trombitások reggel, este a bástyákon.

– Én nem a zászlókból és a trombitásokból tudom meg a király hollétét, hanem az őt körülvevő hadseregből. Hát hol van a hadsereged?

Erre a király nem tudott mit felelni.

– Itt látom körülötted az ország főkapitányait mind egy gyülekezetben; de hol vannak a dandáraik? a bandériumaik? a csatáik? Egyetlen zászlóaljat sem látok, se gyalog, se lóháton. Hol vannak?

Erre meg az urak nem tudtak mit mondani.

Ekkor aztán Gritti fordult támadóra.

– Hát már most én kérdezem tőled, János király, mire használtad fel királyi hatalmadat azóta, hogy én megírtam neked sürgős levélben a szultán elhatározását?

– Én nem kaptam semmiféle leveledet, hebegé a király.

– A mit Zülfikár bég, kengyelfutó által küldtem?

– Én nem láttam a te Zülfikárodat.

– Az egykori Kristóf diákot, Roggendorf táborából.

– Úgy éljek, hogy Kristófról sem tudok semmit.

Gritti Alajos Laszkó Jeromosra nézett; az némajátékkal mutatta, hogy ő sem kapta meg a levelét; Fráter György pedig áhitatosan fölnézett az ég felé, mind a két kezét csuhája alá dugva.

Most már aztán haraggal tört ki Gritti: «De hát gyilkosokkal van-e tele ez az ország? Hogy a szultán kengyelfutóját elemésztik, a királyhoz írt levelet elfogdossák?»

Olyan jól tudott haragudni, mint egy megsértett becsületes ember, a kinek igaza van. A jelenlevő urak csakugyan meg voltak szeppenve; csak Fráter György nézett féloldalt igazi szerzetesi fitymálással a hatalmaskodóra.

És Gritti egyre magasabb hangon kiabált.

– Én megírtam a királynak jó eleve, hogy Szolimán szultán ő felsége újabb hadjáratra indul Ferdinánd ellen. Háromszázezer főnyi tábort huzott össze, négyszáz ágyúval. Most már nem titok többé, mert a padisah előhada immár Nándorfehérvár alatt táboroz.

«Szent Isten!» hangzott az önkénytelen sóhajtás a tanácsurak sorában.

– A szultán ezúttal teljesen össze fogja zúzni Ferdinándot, a pártfogójával, Károly császárral együtt, s Magyarországot egészen felszabadítja a németek uralma alól.

«No jaj nekünk szegény magyaroknak!» fohászkodék fel Nádasdy.

Meghallá ezt Gritti.

– Legyetek nyugodtak, magyar főurak. Ezúttal nem Buda felé hozza a táborát a szultán. Az én könyörgésemre megkiméli a nagyúr a táborjárás iszonyuságaitól Magyarország belsejét. Összes hadaival Horvátországon és Stirián keresztül fog Bécs ellen felnyomulni s a döntő ütközetet Bécs alatt vívja meg. Ez volt az, a mit én a leveleimben közöltem a királylyal és ti veletek. Hogy ti is tegyetek magatokért valamit, ne várjatok mindent a dajka kezéből, mint a pólyába kötött csecsszopó gyerek. Ha nem tartjátok az országra nézve kivánatosnak, hogy török martalóczhadak hódítsák be a németek által megszállt tartományt, foglaljátok vissza ti magatok a tulajdon erőtökkel. Ez volt, a mire leveleimben felszólítám a királyt és tanácsosait. Hogy addig, a míg a fölséges szultán a cseh király és a spanyol király armadáival diadalmasan megharczol, az alatt János király dandárai ostromolják meg a magyarországi várakat, melyekben Ferdinánd vezérei parancsolnak; különösen János király Esztergomot siessen elfoglalni a hűtelen primástól, mert addig a hadihajókkal nem hatolhatunk fel Bécs alá.

– Sajnos, hogy ezek a levelek elvesztek, mentegetőzék a király.

(– Nagyon is jó helyre kerültek! gondolá Fráter György.)

Gritti tovább beszélt.

– Már most tudni fogja felséged az okát, miért sietek én most nyakra-főre hadsereget toborzani? Idejövök abban a hitben, hogy egy kész hadsereget találok Buda alatt, s az sincs, a ki halberdót kiáltson elém. Azon csodálkozom, hogy egy éjszaka Móré László Palotáról ide nem ront, Budavárába s az urakat, királyostul együtt mind el nem fogja. Mesének vettem, mikor ezt a szándékát hallottam a rablóvezérnek; de most már lehetőnek tartom.

De már ez még is sok volt János királynak! Hogy őtet Budavárában elfogja Móré László, ez az éjszakai támadásairól, rabló portyázásairól hirhedett martalócz kapitány! Méregbe jött.

– No hát majd kiforgatom én Móré László uramat Palota várából s kötéllel a nyakán hozatom Budavárába. Manapság megindítjuk a hadsereggyűjtést s a legelső dandárral Laszkó Jeremos fog Palota vára ellen megindulni és földig rontatja az egész rongy kastélyt, élve nem hágy senkit a tolvajok közül.

Ez az első kitörése a nemes dicsvágynak valami lelkesedést idézett elő a főuraknál. Mindnyájan fogadkoztak, hogy sietnek hadakat gyűjteni.

Gritti vette észre a kedvező hatást s sietett azt felhasználni.

– Méltóságos főrend! Én nem avatkozom az ország igazgatásába. A törvényt ti szolgáltassátok, az országgyülésen ti tanácskozzatok, a vármegyéken ti parancsoljatok. Én csak az ország hadügyeiben viszem a kormányzói tisztet, a hová kemény kéz kell a vezetéshez.

Ezzel a jó szóval mind valamennyit kiengesztelé maga iránt a kormányzó.

De még egy zárszó is volt hozzá.

– És azután az ország pénzügyeire nézve tartom fenn a kormányzói felügyeletet, mert azok is nagyon kivánják a rendet.

Ezzel a rossz szóval aztán megint magára haragította valamennyit.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A főnemesek között egyedül Nádasdy Tamás tartotta meg előkelő büszkeségét Grittivel szemben. Nem is szemben, mert folyvást hátat fordított neki.

Grittinek besugták azt a hozzászító magyar főurak, miszerint Nádasdy azzal a szándékkal van ellene, hogy majd egyszer összevész vele s akkor lovagias párbajra kényszerítve az olaszt, bizony le fogja őt kaszabolni s ekkép egész tisztességes úton szabadítja meg tőle az országot. A szultán sem haragudhatik meg érte, ha a kegyenczét és meghatalmazottját vitézi párharczban ölték meg.

– Kár pedig úgy hátat forgatni Nádasdy Tamás uramnak, mondá Gritti, egyenesen belekötve a főúrba. Mert ha akarom, tudom ám én kegyelmedet arra kényszeríteni, hogy a szemem közé nézzen.

– Állok szolgálatjára az urnak, szólt Nádasdy, szemközt fordulva, s kardmarkolatára téve kezét.

– Oh ezt nem karddal végezzük el. Mi olaszok nem nyúlunk mindjárt a spádéhoz. Külömben sem szokás, hogy egy kormányzó az alattvalóival verekedjék. Nekem van más fegyver a kezemben.

– Aqua toffana?

– Még annál is kellemetlenebb. Bizonyítékaim vannak rá, hogy kegyelmed Ferdinánd királylyal levelezésben áll.

– Azokért a bizonyítványokért ugyan kár volt a pénzét vesztegetni nagyságodnak. Családi ügyben fordultam a cseh királyhoz.

– De igen kényes családi ügyben. Kegyelmed szerelmes? No az egész rendén van. Az urak nem is tudják még, hogy a kincstárnok úr házasodik. Felhasználja a portyázásokat, hogy gyöngéd kalandokat keressen. Nekem minden járásáról biztos értesítéseim vannak. Szigetvárat nem tudta bevenni; hanem be tudta venni a szép Kanizsay Borbálának a szivét. Ez a legujabb conspiratiója.

Az urak néhánya nevetésre fakadt.

Nádasdy ingerülten kiáltá:

– Erről pedig nem illik társaság előtt gúnyosan beszélni.

– Én nem beszélek gúnyosan. Ez félig szívbeli ügy, félig országos ügy, a mennyiben Nádasdy uram épen a menyasszonya érdekében fordult már jó ideje, még a Roggendorf ostroma előtt Ferdinánd királyhoz.

– Ezt nem tagadom. Mi bün van ebben?

– Semmi sincs. Még abban, hogy egy János-párti zászlós úr egy Ferdinánd-párti grófkisasszonyba szerelmes, nem keresünk fölségsértést.

– Hát akkor miért hozta ezt kegyelmed az országtanács elé?

– Csak azért, hogy bebizonyítsam kegyelmed iránt való jó akaratomat. No hát itéljétek meg urak, mi lehetne egy vőlegényre nézve elviselhetetlenebb csapás, mint az, hogy ha az a minden szépséggel megáldott hajadon, a kit menyasszonyának nevez – egy szép napon – megszünne leány lenni és fiuvá változnék?

Ezt már egyszerre elérték az urak, s ezen még Zápolya maga is nevetett.

– Ahá! mondá János király, az én Nádasdym abban mesterkedik, hogy a szép Kanizsay Borbálát Ferdinánd király által fiusíttassa, hogy így aztán törvényes örökösévé lehessen atyja nagy birtokainak, a mik most még Ferdinánd hatalmában vannak? No ez ellen semmi kifogásom. Ferdinánd ám csináljon a Boriskából fiut, kegyelmed pedig asszonyt. A lakodalmán majd együtt tánczolunk. S hogy alkalmat adjak a derék Nádasdynak szívbeli ügyét előmozdítani, megbízom egy kellemetes követséggel – Bécsbe. – Én egy szép nagy remekművű ezüst paizst készítteték ajándékul Ferdinánd számára. Ezt vigye el neki, szives izenetem mellett. Azért küldöm neki ezt a paizst, hogy legyen mivel betakargatnia magát, majd mikor meg fogom támadni. Egy füst alatt aztán a menyasszonyát is fiusíthatja.

A király előhozatá a szép vert munkájú ötvösremeket s megbámultatá azt az urakkal. Erdélyi ötvös készíté azt.

– S már most Nádasdy uram, mehet ezzel a megbizatással hivatalosan Bécsbe, mondá a király. S ott elvégezheti a menyasszonya ügyét.

Gritti orrolt ezért a megbizatásért.

– Kár lesz Bécsbe fáradni a kincstartó úrnak, akár a király, akár a menyasszony dolgában. A király dolgában azért, mert ezért Szolimán szultán könnyen megneheztelhet. A menyasszonya dolgában pedig azért, mert az ő ügyét már én egészen megfordítottam.

– Kegyelmed megfordította az én ügyemet? kérdé Nádasdy.

– No nem olyanformán, mintha a menyasszonyát elraboltattam volna, sőt inkább nagyon is meghagytam a leánynak, hanem a fiuvá lételét akadályoztam meg. Köztudomású dolog, hogy néhai Kanizsay László grófnak volt egy elsőszülött fia, a kit a dajkája, asszonya iránti boszuból elsikkasztott. Ez az eltünt gyermek most, férfikorában, előkerült. Az én szárnyaim alatt van, igen jeles ifju. Velem volt Sztambulban, a hol a szultán megkedvelte s kinevezte őt teszkeredzsijének. Német nevelést kapott. Dajkája Bécsbe vitte, ott rejtette el.

(Fráter György sejtett valamit: «ez a Kristóf diák – Zülfikár bég!»)

– Mesebeszéd! kiáltá fel Nádasdy.

– Majd meglátja kegyelmed, hogy nem mesebeszéd. Kezemben vannak az irott bizonyítékok, melyek az ifju Kanizsay Kristóf eredetét igazolják. A minap, hogy Ferdinánd követe, Jurisich Sztambulban járt, be is mutattam neki ezt a nemes ifjut, ugyszintén a születését, eredetét bizonyító irásokat is.

(– Kitelik tőle, hogy Kristóf diákkal összeczimborázva, hamis okiratokat készíttetett Gritti.)