Part 24

A győzelmes basák ott találták Nádasdyt a börtönben meglánczolva. Menten a szultán elé czepelték, a ki elmondatta magának a magyar vezérrel a várvédelem történetét. E fölött a szultán haragba jött s azt parancsolá, hogy Nádasdyt foglyul kell küldeni Sztambulba. Vitték rögtön a hajókhoz. Mikor azonban a Dunaparton a csónakokhoz értek, Nádasdy kiszabadítá magát az őrei kezéből s egy csónakba beleugorva, az egész török hajóhad szeme láttára átevezett egyedül a Dunán, s János király táborába menekült. Ekkor megint a németekre haragudott meg a szultán a vezérükön elkövetett árulásért s mint áruló hitszegőket méltán és érdemük szerint konczoltatá fel szeme láttára.

Hát így sokkal szebb a történet, s a magyar vezér vitézségének és a török szultán nagylelkűségének öregbítésére szolgál. Magam is elismerem, hogy mint költőnek, inkább ezt a mesét kellett volna igaz történetül elfogadnom, mint az igazat elmesélnem. Mégis az utóbbit választottam, mert magyar hegedűsök, török krónikások az ő uraik asztaláról duskálkodtak, azoknak hizelkedtek, de a szegény káplán együtt koplalt a királyával, s soha sem hizelkedett neki.

XXXVI. FEJEZET. AZ ANGYALI KORONA.

Szolimán szultán másnap az egész táborával felkerekedett és megindult Bécs felé.

Útközben Ajász basa meglepte Visegrádot, s minden nevezetesebb ellenkezés nélkül elfoglalta. Várvívás nem volt czélja e hadjáratnak, de Visegrádot a szultán kivánta elfoglaltatni, mert a futtában elfogott Perényi Péter koronaőrtől megtudá, hogy ott van Magyarország angyali koronája.

Ekkor aztán a fogoly koronaőrt, a koronával együtt felküldé Budára János királyhoz.

Zápolya könnyen megbocsátá Perényinek a hűtlen elpártolást, a koronával együtt való visszapártolásért s ezzel az egygyel is szaporodott a főurak száma szomoru fényü udvarában. A két első híve fogolyként került hozzá, Nádasdy és Perényi. Jó kezdet! Harmadiknak önkényt jelent meg Petrovich Péter, rokona.

Szent-Ferencz hittérítő napján kapott János király Bécs alól egy a szultán által diktált levelet, ilyen tartalommal.

«Tiszteletreméltó barátom! Örüljön felséged, mivel a te ellenségeidet Bécsben körülszorítottam, hogy az Iszter folyóból vizet nem meríthetnek, sem nyilást nem találnak, melyen át városukból kimenekülhessenek, mert az én népeim körül fogták aztat; annálfogva rövid időn mindjárt azonnal el lesz foglalva Bécsnek városa».

A Szent-Ferencz napjára egy hétre következő Szent-Lukács napján azonban olyan goromba idő állt be, a mely derék télnek is bevált volna. Kegyetlen északi széllel jött a hóförmeteg, s ez ellen nem volt Allahnál segítség. A törökök szakálla nem volt szokva a zuzmarához, kopasz tarkója a hóeséshez. Semmi parancsszó nem volt képes ott marasztalni a török hadsereget. Mind felszedték a sátraikat s takarodtak sebesen Bécs alól.

Szolimán gyors szekereken előre küldé az ácsait, hogy készítsenek Buda és Pest között hidat. Takarodót fuvatott. Azon az uton, a melyen jött, a Dunán tul, visszamennie nem volt tanácsos, mert annak a környékét már jövet kiélte a török sereg, a Dunán innen még volt élet.

Negyednapra készen állt a hid a két város között. Jó, erős hajókon épült hid: olyan széles, hogy három teve elmehetett rajta egymás mellett. Ezen a hidon kellett átvonulni az egész török hadseregnek. A basák, agák a hid mentében csónakokon követték az ezredeiket, s buzogányokkal ütötték a rendetlenkedőket. Éjjel is tartott az átvonulás, a mikor nagy üstökben égő szurok világosítá meg a hidat.

A mint János király értesült róla, hogy Szolimán megérkezett Ó-Budára, eléje sietett egynehány erősszivü barátjával; mindössze a két barát (Ferencz és György), Verbőczy és Petrovich. A többi félve hátramaradt. Azok között volt a nem rég érkezett Várday, esztergomi primás és Perényi Péter, a kik János királynak meghódoltak.

A szultán sátorában ismét magányosan tanácskozott a két uralkodó, Mehemet tolmácsolása mellett s Szolimán megigérte Jánosnak, hogy jövő évre újból megindítja a Bécs elleni hadjáratot.

Nyolcz álló napig tartott a török sereg átvonulása a pesti oldalra.

Végre elérkezett Szent-Dömötör napja, a ki is a magyaroknak különösen tisztelt szentje vala: úgy hogy a juhászok, gulyások, csikósok ennek a napjától számították az esztendőt, a nagy alföldi városban Szögedében külön temploma volt, ékesen faragott szobrával, kinek is minden neve napján új subát tettek a vállára. Midőn Hunyady Mátyás király Szegeden országgyülést tartott, meglátva, hogy Szent Demeter vállán igen disztelen suba volna, levétette azt onnan, s saját drága bársonyos, prémes és bogláros mentéjét akasztá a nyakába, a hogy ez a szentek történetében olvasható.

Ezen a napon költözött át a Dunán Szolimán fényes parádével.

A Budán talált huszonnégy ágyuból tizenkettőt elvitt magával, diadaljelül, a hátrahagyott tizenkettőből János király üdvlövéseket durrogattatott a szultán tiszteletére: olyan jó sikerrel, hogy négy «szakállas» szétrepedt. A mellett a trombitások és siposok igen szépen hangicsáltak.

A szultán sátorát a gubacsi pusztán állíták fel, s pihenő napot tartottak.

Ez alatt Szolimán felizent Budára János királyhoz, hogy szeretné meglátni az «angyali koronát».

Zápolyának nem lehetett ingadozni az ösztön ellen. Az a korona bizony a szultán kegyéből jutott az ő kezébe vissza. Még is saját személyében vitte azt át, lovon ülve, a szultánhoz, a Rákos mezejére, a kivel most már harmadszor találkozott.

A szultán pompás aranyozott háromlábura helyezteté el a koronát s azután karonfogva János királyt ismét elvezeté őt az istállójába, s megajándékozá egy fehér arab ménnel és azzal a fekete paripával, melyen saját maga lovagolt a hidon keresztül. Azonfelül ingyen ajándékba átengedé a királynak a nagy derék hidat, melyet a két város között veretett s az összes keresztyén foglyokat, a kiket a janicsárok rabszijra fűzve magukkal hurczolának.

Ezen való örömében János király egészen megfeledkezett a koronáról.

Csak midőn Budára visszakerült, a szultán ajándékainak jó hirével s a primás kérdésbe tevé előtte, «hát a szent korona hol van?» akkor jutott eszébe, hogy azt bizony ott felejtette a szultán sátorában.

«Vissza pedig nem mehetek érte, mert én már a szultántól bucsut vettem, összeölelkeztünk, csókolóztunk: nem lehetek olyan goromba, hogy most megint visszamenjek hozzá a koronáért».

«Azt pedig vissza kell hozni!» Kiálták minden oldalról a hivei. «Menjen hát érte más!»

A primás és Perényi szánták rá az életüket, hogy elmenjenek a félelmes oroszlán barlangjába, visszakövetelni tőle Magyarország legszentebb kincsét, az angyali koronát.

A szultán kegyesen fogadta mind az egyházfejedelmet, mind a bánt. Megértve a tolmácsa által azoknak a rangbeli méltóságát, előttük is ismétlé a királynak tett fogadását, hogy Magyarországot, a Szerémségét, s Boszniának azt a részét, melyet Ulászló birt, átengedi János királynak a váraival együtt; és követelte a két főúrtól, hogy esküdjenek előtte hűséget János királynak, a mit azok teljesítettek is.

Ez alatt megpillantá Várday Pál érsek az állványra tett koronát.

– Mit keres a magyarok koronája e helyütt? Kérdezé a szultántól.

A nagyúr dölyfösen felelt.

– Ha volt, volt a magyaroké, most pedig a törököké. Csak azért akartam meglátni ezt a koronát, mert azt beszélik róla, hogy az angyalok hozták, s mi törökök nagyon tiszteljük az angyalokat. Akartam látni, hogy hát milyen drága köveik vannak az angyaloknak? De bizony mondhatom, hogy nagyon közönséges drágakövek, nem sokat érnek».

A primás és a bán készen volt a feleletre. Előszedték a saját drágaköveiket, melyeket kincstárukból hoztak el s felajánlák azokat a szultánnak, váltságul a koronáért.

A gyémántok, rubintok, zafirok nagyon megnyerték a szultán tetszését.

– No hát vigyétek vissza a koronátokat a királynak, viselje egészséggel.

Előbb azonban a szultán felpróbálta a fejére a koronát, s utána a jelen volt basák, Ibrahim, Ajász, Mehemet, mind játékot űzve a szent ereklyéből, sorba feltevék azt kopasz tarkóikra: úgy adták át végül a primásnak.

A két főúr vágtatva sietett vissza Budára a koronával.

Midőn a primás elmondá a király és az udvariak előtt a történteket s a midőn odaért, hogy azt az angyali ereklyét hogy illeszték egymás után a fejeikre a török vezérek, kicsordult a könny a főpap szeméből s mint a zápor hullott a kezében tartott, a kebléhez szorított koronára s ez a könybaptisma lemosta a foltot a szent ereklyéről.

A többi is mind sirt, a ki csak jelen volt, maga a király is úgy sirt mint egy gyermek. Csak egy ember volt, a ki visszafojtotta a könyhullatását, Fráter György. Összefont karokkal ott állt és hallgatott. Magában gondolá: «Az arany rozsdáját, a korona foltját, csupán csak forró vér moshatja tisztára».

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Georgius Sirmiensis, a király káplánja, kinek adataira támaszkodtam, abban a téves felfogásban, miszerint Izabella Zsigmond király első nejének, Zápolya Borbálának a leánya, folyvást Zápolya hugának nevezi a királyleányt, következetesen «ancillá»-nak czímezve a király «leányát». (Szolgáló.) J. M.]

TARTALOM.

ELSŐ KÖTET.

I. Fényes Buda vára! 1 II. Magister kaminarius 27 III. «Nem férfi, csak inas!» 64 IV. Fráter György 72 V. Dobzse László 80 VI. «A mi Urunk.» 90 VII. Pára és lélek 109 VIII. A márvány-ara 112 IX. Több fény, több homály 123 X. Törvényszék egy halott fölött 130 XI. Fokról-fokra 138 XII. Vissza! 142 XIII. «Ultimus surculus masculus» 143 XIV. Kisértetek és kisértések 158 XV. «Hanyatló szép hazám» 174 XVI. Szent Pál feje 177 XVII. «Lutherani comburantur» 185 XVIII. A király haragja 188 XIX. Sok beszéd, semmi tett 199 XX. Az ős-országgyülés 215 XXI. A kalandosok 230 XXII. Mohácsnál 237 XXIII. Két király egy országban 251 XXIV. A sajóládi remete 260 XXV. Hogy csinálják az ellenségeket 262 XXVI. Az «egy» magyar 266 XXVII. A királyhalál legendája 271 XXVIII. A lengyel fehér asszony 275 XXIX. A titkos ellenség 279 XXX. A védő angyal 284 XXXI. «Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo» 290 XXXII. A világosvári tréfa 297 XXXIII. «Több is veszett Mohácsnál!» 301 XXXIV. A trónfoglalás 309 XXXV. Igazság-e vagy mese? 318 XXXVI. Az angyali korona 322

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

29 |tudní |tudni

52 |míntha |mintha

93 |Corvin-könytár |Corvin-könyvtár

168 |nyngodalmas |nyugodalmas

179 |Ottt van |Ott van

208 |egész nemssség |egész nemesség

234 |kíabálták |kiabálták

245 |teremteni! |teremteni!»

265 |Esz-gomból |Esztergomból

301 |együtt. |együtt.»

325 |hát a szent |«hát a szent]