Part 29

Azok elhitték neki, hogy ő mint ozman fogoly került a lázadók közé, elvagdalták a kötelékeit s aztán a basájuk elé vitték, hogy mint szemmel látott tanu beszélje el az iszonyatokat, a miket a bolgárok elkövettek.

– Nézzetek le oda, mondá Hazán, a völgybe lemutatva, a hová most le lehetett látni: a köd magasan állt a hegytetőn.

Az ozmánok szivét düh és iszonyat fogta el e látványra.

Az elfogott csapatra ki lett mondva az itélet.

Az a nagy bükkfa megbirta valamennyit.

Mikor Bussát, a vezért felvitték arra a messze kinyuló száraz ágra, a mi, mint egy fenyegető kar, mered előre buczkós végével, azt kérdezték tőle, hogy ő volt-e egyedül a vezér? Nem volt-e másnak is része az iszonyatok elrendelésében?

– Dehogy nem! ketten voltunk, felelé ő az elátkozott magasból daczosan. Hát az én bajtársam, Hazán, hol van? Hej Hazán, gyere elő! Ne oldalogj el. Késeink egymás mellé vannak ütve a bükkfába. Megesküdtünk, hogy soha egymást el nem hagyjuk. Ide mellém! Most megyünk együtt a pokolba.

– Igaz! Úgy van! mondá Hazán, s azzal levetette a kabátját s ment utána a lajtorján a hivogatójának.

A szörnyű bükkfa mind a kettőt egymás mellé kötve mutatá ki csonka száraz ágán, mintha dicsekednék vele, hogy ime, milyen szépen megtartják a fogadásukat, a kik az ördög nevére esküdtek egymásnak.

* * *

Ez az ördögsáncz lett azután a Csipka-szorosban vívott vérengző harczoknak egyik legveszélyesebb katlana; az ozmánok ágyútelepekkel erősíték meg az ördögrakta sánczokat s azoknak lőtávolában ezrével hullottak el az oroszok legjobb vitézei. – A csontjaik még most is ott fehérlenek a sziklákon, mert a halottat senki sem temeti el a két ágyútelep kereszttüzében; a sánczon belül a mély örvényben pedig ott tépi-mossa egyre a zuhatag az ölébe hullott szűzek tetemeit, míg fenn a sziklák legmagasabb ormán ott rázza a szélben az ágait a villámverte bükkóriás, a hány ága, annyi csontváz csörög rajta, csak a száraz, csonka ágán tánczol párjával, kettő egymáshoz verődve.

Ez a hely csak megérdemli, hogy az ördög elismerje a maga várának.

Hanem azért a nagy «hamis-rózsaolajgyáros» még nem érte el czélját. A rózsák jövő tavaszszal megint kihajtanak s ha viráguk nem lesz is, de tövisük bizonyosan lesz!

A NÉVNAPI KÖSZÖNTŐ.

Befejezésül még mondjunk el egy muszka történetkét a hirhedett orosz kalandorról és nagy czárjáról.

Megint valami nagy csaláson-lopáson kapták rajta ő magasságát, az ingermanlandi fejedelmet, Mencsikoff Sándort s ezuttal a czár is átlátta, hogy de már ezt nem lehet tréfára venni. Összehivatta hát a nagy haditanácsot s abban maga Péter czár elnökölt.

A kegyencz sietett megelőzni a bajt. Ő maga megcsinálta a lajstromot, melyben töredelmes szívvel felszámolta: «ekkor s ekkor loptam ennyit; itt meg itt csaltam ennyit». Szép négy oldalra terjedő lajstrom volt biz az. Azt ő maga felvitte a haditanácsba s átadta nagy alázatosan magának a czárnak.

A czár elkezdte olvasni a litániát s maga is megsokalta az önvallomásokat.

– Ej, ej no. Ezt mégis nagyon magasra tetted, Aluska, ennyit nem lophattál. Ezt meg itten nem is loptad: csak nálad maradt. Emez meg nem volt csempészet: csak hogy épen jól gazdálkodtál. Hát ezt itten csak nem nevezheted csalásnak: csak hogy épen elfelejtetted annak adni, a kinek kellett volna.

S elkezdett a veres plajbászszal egy-egy sort kitörülgetni az önfeladásból. A birák csak nézték.

Egyszerre aztán egy fiatal tiszt, a ki az asztal végén ült, felugrott a helyéről, kirúgta maga alól a széket s azt mondta, hogy:

– Alázszolgája! Gyerünk haza urak; nincs itt mi ránk semmi szükség.

S fogta a kalapját, hogy elmegy. Csak hadnagy volt még: meg merte tenni.

– No no, fiacskám, csitítá őt a czár. Hát mért akartál elmenni?

– Hát ha egyszer a haditanács elnöke maga tanítja a vádlottat, hogy mivel védje magát, akkor mit üljek én itt bolondnak, a többiekkel együtt?

– Igazad van, fiacskám, monda a czár; biz az nem is illik. Hát hogyan kellene csinálni a dolgot?

– Hát ennek az a rendi, hogy a vádlott behivatik s megáll szépen az ajtóban. Akkor felolvastatik előtte a vádlevél s neki csak az a dolga, megmondani, hogy igaz-e, a mivel vádolva van? Azzal ki kell neki menni a teremből. És akkor következem «én», mint legfiatalabb tagja a haditanácsnak, az itéletet kimondani. A miben aztán megállapodtunk, azt meghallgatni ismét behivatik a delinquens és semmi szava nincs hozzá.

– No, hallottad ezt, Mencsikoff? mondá a czár. Már most tudod, hogy mit kell tenned? Eredj, állj az ajtóba és fogd be a szádat.

Minden akként történt aztán, a hogy a fiatal hadnagy elmondá s a másodszor két fegyveres kiséretében behozott Mencsikoffnak ezen itélet olvastatott a fejére: «vagyon-, rang-, becsületvesztés és halál».

– No most megkaptad, a mit kerestél, monda neki a czár. Tessék! Így jár az, a ki lop. Megérdemelted. Semmirekellő! Azt gondoltad, hogy majd mindig csak tréfálok veled. Tolvaj! Most az egyszer emberedre akadtál. No hanem hát, miután én nekem olyan sok jó szolgálatot tettél egyszer-másszor, hát még most az egyszer elengedem a büntetésedet, hanem fizetsz a kincstárnak kétszázezer rubelt. Most takarodj. Semmirekellő! Csak még egyszer próbáld ezt tenni!

Nehány nap mulva meglátogatta a czár rehabilitált kegyenczét a palotában. Hát annak a szobái mind valami rettenetes piszkos, szurtos pokróczokkal voltak behuzva.

– Hát disznóólban fogadsz te engem?! rivallt rá a czár.

– Hja! a drága szőnyegeimet el kellett mind adnom, hogy a kétszázezer rubelt kifizethessem.

– Ha én nekem holnap azok a te drága szőnyegeid itt nem lesznek a termeidben: hát én a haditanács itéletét hajtatom rajtad végre, a hogy az ki lett mondva.

A szőnyegek másnapra visszakerültek. Hanem a herczegnek volt rá gondja, hogy a birságba fizetett kétszázezer rubelt valami úton-módon megint visszavarázsolja. A czárnak csakhamar tudomására jutott, hogy a kegyencze ujolag rettentő csempészeteket követett el.

Péter most nem hivta össze a haditanácsot, hanem korán reggel felrontott Mencsikoffhoz. Azt még akkor az ágyban találta, aludt az jó lelkiismerettel.

A czár nem szólt neki semmit, csak lerántotta róla a paplant s a fedezetlen részére olyan sort vert a nádpálczájával, a milyen egy herczegnek is elég lehet. Azzal ott hagyta. Még csak egy rossz szót sem szólt neki.

A mint azonban hazafelé hajtat a czár, szemközt találkozik több előkelő főúr hintajával. Az orosz udvari etiquette szerint, mikor a czár kocsizik az utczán, minden szemközt jövő főúr tartozik a hintajával megállani, kiszállni s a köpenyét a félválláról leeresztve, a czárt üdvözölni.

A czár maga is megállíttatá a hintaját s azt kérdezé az egyik főúrtól:

– Hát ti hová mentek ilyen korán reggel, egész csoportostul?

– Mencsikoffkoz megyünk névnapot köszönteni.

– Hát ma Sándor napja van? S nekem nem mondja senki. De már akkor én is megyek veletek, az én Aluskámat felköszönteni.

Azzal visszafordíttatta a czár a hintaját s a főurakkal együtt a herczeg palotájához hajtatott.

A herczeg, ki még mindig az ágyban feküdt s holmi kenőcsöket készült alkalmazni kínszenvedett részeire, a mint másodszor is betoppant a hálószobájába a czár, szentül azt hitte, hogy még egy verset akar rajta végig hegedülni s nem várta be a látogatás további kifejlődését, hanem nagy sebtiben bombamentes helyre vonta vissza magát: némely historikus szerint az ágy alá, a mi legtöbb valószinüséggel bir.

– No, no, no, hát hová szaladsz? kérdé tőle a czár. Hiszen névnapot köszönteni jöttünk. Gyere elő.

A herczeg aztán, mikor meglátta a többi gratulálókat s meggyőződött felőle, hogy a czárnál ezuttal nincsen bot, elődugta a fejét a rejtekéből, a mikor aztán a czár egész familiáris nyájassággal felköszönté kegyenczét ebben a poziturában.

– Kivánunk te neked mindnyájan sok «ilyen» szép boldog névnapokat, mint a mai Szent-Sándor napja! Már most aztán öltözz fel s traktálj meg bennünket, a hogy felköszöntőket illik!

S azzal az egész úri társaság letelepedett a felköszöntött termeiben s ott mulatott nála késő estig. És Mencsikoffnak együtt kellett velük inni s egész nap nem juthatott hozzá, hogy a kenőcsöket alkalmazza.

S még a czár enyelgett vele legtöbbet, hogy ugyan miért nem tud a székén ülni? mi lelte? Míg aztán Mencsikoff elmesélte, hogy tréfás históriája van annak.

Van neki egy kedvencz agara, a minek az a rossz szokása, hogy a mint egyedül marad a szobában, mindjárt belefekszik a herczeg kedvencz karszékébe; a komornyik, hogy erről leszoktassa, azt találta ki, hogy egy gombostűkkel kispékelt vánkost helyezett le a herczeg karszékébe, míg az távol volt, az agár elriasztására. Tegnap azonban a komornyik ott feledte a fatalis vánkost a herczeg hazaérkezte után is s Mencsikoff, nem nézve a háta mögé, beleült az egész gombostű-stratagémába.

A vendégek meg voltak elégedve a magyarázattal; hangos hahotájuk tanusítá.

Csak a czár dörmögött a markába:

– A tolvaj! Még ezért az adomáért is egy királyt lopott meg!

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Hangversenynek nevezték eddig; de ez a szó nekem nem elég (legtöbb új szavunkkal így vagyok), mert még abban az esetben sem kifejező, ha pusztán énekelnek és muzsikálnak benne; ha pedig szavalásra is kerül a dolog, épen képtelen: mert itt a művészet versenyez – ha versenyez – és nem a hangerő.]

[Footnote 2: Jobb szónak találom a «Schwindel» kifejezésére a szédelgésnél; mert a ki ebben bűnös, nem maga szédeleg, hanem mást szédít.]

[Footnote 3: Nagy elátkozás! Hétszer ütött bele egy nyáron a mennykő.]

[Footnote 4: Poéták! Jó lesz meggondolni a dolgot.

_Olvasó._]

[Footnote 5: Poéták! Mégis csak jó lesz itthon maradni!

_Olvasó._]

TARTALOM.

Felfordult világ 1 A debreczeni lunátikus 205 Éjszak honából: Amirani 281 Nagy urak boszúja 300 Hogy becsülik meg a poétákat Oroszországban? 308 Orosz idyll 312 Bölcs Salamon muszka kiadásban 316 A szép Febroina mulatságai 319 A czár, a ki boszút áll 323 Orosz nemezis 336 Az orosz koppantó 339 Muszka ajándékok 346 A jégpalota 351 A kosevoi attamán 354 A czárfiak színdarabot játszanak 357 Egy kis félreértés 360 A hachée-fachée 362 A leleményes rendőrfőnök 364 Orosz canonisatió 366 A három karácsonyfa 368 Hogy kezdik és hogyan végzik 375 Ördögsáncz 379 A névnapi köszöntő 399

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

12 |megtanulhatsz. |megtanulhatsz.»

26 |Ot lépésnyi |Öt lépésnyi

106 |lehetetlen az. |lehetetlen az,

149 |Borcz Adorján. |Borcz Adorján,

151 |azoknak egyik pedig |azoknak egyike pedig

160 |tizsttartóné vállat |tiszttartóné vállat

173 |használatáhan volt |használatában volt

182 |mikor a tepnapi |mikor a tegnapi

188 |On talán |Ön talán

188 |van ennek |«van ennek

237 |szeretnek sétálni |szeretnek sétálni.

253 |Gyere be rózsám |«Gyere be rózsám

254 |csókolta valemennyit |csókolta valamennyit

258 |«Legényt hozok |Legényt hozok

285 |szándékozik ellölteni |szándékozik eltölteni

304 |lesegíteni a bakról |lesegíteni a bakról.

308 |az orruk al |az orruk alá

328 |mondta neki, hogy |mondta neki, hogy:

356 |a mík ott |a mik ott]