Part 24

… A Stillimfrieden fejedelemség fővárosában a fejadó kivettetvén, fejenkint egy tallérjával, miután kiderült, hogy ugyanott sokkal több a fej, mint a tallér, a polgármesterség azt indítványozta, hogy a differencziát jó volna tán in natura kiegyenlíteni a fölösleges fejekkel.

… A monakói nagyfejedelem (mint tudjuk, e kis terület jelenleg 4 millió lakost számít, tehát azért nagyfejedelemség), kegyelem útján 16 várfogolynak rabsági határidejét, saját kértükre, 4 esztendővel meghosszabbítani kegyeskedett, mely jótékonyságot az illetők hálakönyekkel fogadták.

… A Porosz- és Oroszország közt fenforgó határvillongási per a régi barbar hadviselési mód helyett békés prókátori segély mellett folyván hetven év alatt most lépett abba a stádiumba, hogy a bizonyítványok meghitelesíttettek, s így remélhető, hogy a jövő században okvetlenül ítélet alá fognak bocsáttatni.

… Hivatalos határozatok. X. város tanácsa részéről köztudomássá tétetik, hogy a helybeli veréb- és varjúhús árulhatási jog a többet igérőnek árverés útján bérbe fog adatni.

… Törvényszéki határozat. Senkinek a más patkányát elfogni többé nem szabad, mert az a házi baromfiak közé számíttatik, s az illető háztulajdonos kizárólagos tulajdona.

… Miután tudomásul vétetett, hogy sokan csak azért iparkodnak valami rosszat elkövetni, embert ölni, hogy ezért hosszú időre bezárassanak, s a státus által tartassák magukat: – ha valakire kisül, hogy hasonló intenczióból gyilkolt, az a tömlöczből menten kilöketik.

… Divathírek. A legújabb párisi divatlapok szerint az idén a hölgyruhák még egy araszszal rövidebbek és szűkebbek; úgy szólván térden felül érnek. Mi még ezt is nagy fényűzésnek tartjuk, s nem értjük, hogy miből telik annyi kelme minden hölgy számára? Könnyű volt egy század előtt a delnőknek krinolint viselni, mikor még csak tizedrésznyi hölgy volt a világon, de most!

… Humorisztikus képek. Jellemvonások a régi időkből. I. Furcsa emberek lehettek azok a mi ősapáink, a kik télen kemenczébe raktak fát és kőszenet, úgy fűtöttek. Jelenleg ez nálunk fölösleges, mert ha mi 18-an, 20-an együtt lakunk egy szobában (a minél kevesebb csak grófi házaknál található), a nélkül is olyan meleg van ott, hogy nem lehet kiállani. – II. Furcsa emberek voltak azok a mi ősapáink, a kik macskákat tartottak egyenesen abból a czélból, hogy azok a patkányaikat megegyék. Mennyivel előbbre haladottak vagyunk mink! Mi megeszszük magunk elébb a patkányt, azután a macskát…

… Természettudományi czikk. Tudós csillagvizsgálóink ismét egy új nagyszerű üstökös közeledtéről értesitenek. Bárcsak idáig jönne! nem azért, hogy háborút csináljon! attól Isten mentsen, a háború csunya féreg; hanem ha talán ottan lenne még egy kis üres föld, a hova átvándorolhatnánk…

… Gazdasági czikk. Y. híres közgazdász fölfedezte, hogy a keserű lapu és lósóska vastag levelei hordóban letaposva, télire igen jó és tápláló kenyérpótlékot képeznek. Fogadja érte az emberiség nevében köszönetünket.

… Büntetőtörvényszéki tárgyalás. Ma volt a végtárgyalás azon jámbor családapa ellen, ki elébb a feleségét, s azután hét gyermekét megette. A bíróság tekintve az enyhítő körülményeket, mik szerint a vádlott annyira éhes volt, hogy alig látta, mit csinál, őt két hónapi fogságra ítélte el, hetenkint 14 napi bőjttel sulyosítva. A vádlott apellálta az ítéletet, hosszabb fogságot, de kevesebb bőjtöt kérve magának.

… Egy új veszedelmes sekta támadt, mely már is sok követőre talált nálunk. Ezek a földevők. Ez veszedelmes egy tan! Ha ez eltalál harapózni, ha néhány esztendő alatt megeszszük magát a földet, akkor aztán a levegőben maradunk!

… Hirdetmények. Kiadó szállás! A város végén egy szép terebélyes akáczfa kiadható nyári szállásul gyermekes családok számára. Akár alatta, akár a tetejében kényelmesen lakhatni.

… Hentesbolt. A kerepesi út végén nyilt új hentesboltban igen szép füstölt kutyasonkák a la chinoise kaphatók.

… Rabszolgakereskedőknek! Egy jámbor családapa két felnőtt fiát szeretné eladni rabszolgákul, igen olcsó árért.

… Házassági ajánlat. – Herczeg X. de Yfalva ajánlkozik valami tisztességes hölgy mellé férjnek, a kinek épen szüksége van rá, illő ellátás és holtig való tartás mellett.

… Egy becsűletes derék ember, valahol azt olvasván, hogy valakinek a lelkiismeretét megvásárolták, miután azt hiszi, hogy még neki is van lelkiismerete, bátorkodik azt alázatosan árúba bocsátani, ha megvennék: igen jutányosan odaadná.

… Mindenféle qualitásu erények igen jutányosan vehetők mademoiselle Eufrosine pipereboltjában, soroksári utcza, 1000. szám.

… Egy egészséges pinczelyuk egy magányos úr számára, bútorral ellátva, minden órában kiadható. Bővebb értesítést a szerkesztőség ád.

… Szerkesztői mondani valók. Több vidéki levelezőinkhez. Holmi olyas mindennapi események feljegyezgetésével ne fáraszszák önök magukat, a milyenek: testvérgyilkolás egy tál lencsén való osztozás miatt, s több effélék; kezdenek már ezek nagyon megszokottakká válni s úntatják a publikumot.

… Előfizetési felhivás a Pesti Holdvilágra. Hát ne hagyjon már bennünket a publikum éhen meghalni, vagy mi! Ha ebben a fertályban is rosszul üt ki a prenumeráczió, a szerkesztő rögtön mohamedánussá lesz, s akkor a magyarok ellen fog írni.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Ilyen szép világ lesz az örök világbékének csak az első száz esztendeje után is; hát még aztán!

A BÖLCS TANÁCSBIRÁK.

Könnyű olyankor elpolgármesterkedni, mikor nincsen egyéb dolog, mint a zöld asztalnál prezideálni s a rabok ételét megkóstolni, hogy nincsen-e nagyon megsózva; de mit csináltak volna az urak ebben a következő esetben, a mit majd most mindjárt elmondok?

X. Y. és Z. három híres nagy magyar város az alföldi rónán; (biz azoknak az igazi neveit is kitalálhatja, a ki nagyon megerőteti a fantáziáját); az 1849-iki téli hadjárat alatt e három városnak jutott az a szerencse, hogy a császári hadsereg főhadiszállásával dicsekedjék.

Vegyük, hogy Y. város fekszik középen, X. és Z. pedig jobbrúl, balrúl.

X. városban feküdt egy keményszívű osztrák tábornok (most már ez is szelidebb, mert meghalt); Z. városban pedig Jellasich, a horvát bán, saját hadtesteikkel.

Egy napon a közbül eső Y. város hatósága egy ilyenforma peremtorius parancsot kap az X-ben állomásozó tábornoktól:

«E mai naptól számítandó nyolcz nap alatt nekem X-be szállítsanak önök 60 ezer részlet szénát; a miből, ha a kitűzött napon egy is fog hiányzani, a várost megsarczolom, a polgármestert és a tanácsot vasra veretem s Budára küldöm a várba.»

Az érdemes tanácsot nagy aggodalomba ejté e szép szó. Rögtön utána láttak, hogy a sok adag szénát kiteremtsék, de biz abból a legnagyobb akarat mellett sem lehetett többet előállítani 5000-nél.

Tudósítják aztán egész deferencziával a tábornokot, hogy a tervezett és a foganatosított számok között ugyan nagy ám még a különbség.

A tábornok azt izente vissza, hogy ez nem az ő baja; ha készen nem lesznek a napjára, ők látandják, hogy mit kapnak?

A népség, megértve a vigasztalást, azt mondta rá, hogy miután a 60 ezer részletet semmi esetre sem lehet előállítani s e szerint a várost úgy is mindenképen megbüntetik, tehát már most a meglevő ötezeret sem küldik el; hisz úgy is mindegy.

A nemes tanács azonban kitalálta a nyitját. Felrakatta szekerekre az ötezer részlet szénát s megjelent a Z. városban állomásozó Jellasich bánnál.

Kivánta tiszteletét tenni. Hallotta hírét a nagyméltóságú úrnak s nem akarta elmulasztani ezt az alkalmat.

A bán épen jó kedvében volt; megtetszettek neki a zsirosszájú magyar emberek nagyon. Elbeszélgetett velük minden jóról, még le is ültette magánál. Nagyon megtisztelve érzé magát.

– Csakugyan azért jöttek önök ide, hogy velem találkozzanak?

– Sőt még valami másért is, felelt a deputáczió mosolyogva. Vagy ötezer részlet szénát készítettünk össze exczellencziád hadserege számára, azt kivántuk átajánlani.

A bán még kellemesebben lőn meglepetve e megelőző kedveskedés által; most már annyival barátságosabban kezdte marasztalni látogatóit, de azok már kászolódni kezdtek, kalapjaikat vették.

– Hova sietnek oly nagyon?

A deputáczió úgy tett, mintha átallaná megmondani; végre nagy unszolásra egy közülök így szólt:

– Már csak nem akartuk megmondani, de ha exczellencziád parancsolja, hát legyen: – ide kellene még mennünk X. városába; ez – s – ez tábornok úr azt a galibát csinálta, hogy el akará tőlünk magának vitetni azt a szénát, a mit mi ide szántunk. Elmegyünk hozzá, akárha becsukat is bennünket, nem tehetünk róla, de mi egyszer azért kuporgattuk azt, hogy ide adjuk.

– Ne féljenek semmit, monda nekik a bán; ez már az én dolgom lesz; csak menjenek haza, legyenek békén, majd elintézem én a dolgukat a tábornokkal, hogy nem lesz semmi bajuk.

Nem is történt az egész hadjárat alatt semmi baj Y. várossal.

Ezen történet ugyan költőibb végű lett volna, ha a polgármester az egész népséggel kaszára kapva, magát leapríttatta, s a várost porrá égette volna; hanem nekem igy is nagyon tetszik, hogy a magyar ember a legnagyobb veszedelem közepett is hogy helyt áll a bajnak és megtartja a dekorumot.

A SZÁMŰZÖTT «Z».

«Hivatalos reláczió a magyar tudós társaság kétezredik üléséből.»

Tisztelt közönség! Úgy hiszem, mindenkit érdekelni fog azon nevezetes processus, mely a folyó évben ama híres gonosztevő, a «Z» betű ellen és mellett indíttatván, az utóbbinak valóságos lenyakaztatásával végződött.

Egy ízben már kimondatott a tudós társaság által, hogy a _c_ és a _z_ betűk valóságos házasságtörésben élnek, azért e botrányos együttlakásnak vége szakíttassék, a törvénytelen felek edictaliter elválasztassanak, s több engedelmes hazafiak el is fogadák e mandátumot. Az ifjabb nemzedék azonban nem szűnt meg azontúl is Toldy Ferenket, Bloczh Mórikot olvasni; vitatkozott, hogy Cucor Gergelyt Czukor avagy Kuczor Gergelynek mondja-e? s ha Nagy Ignák nevéért megintették, hogy azt Ignácznak kell mondani, akkor meg Cavaignacot is Czáva Ignácznak olvasta. Sőt akadtak olyan rebellisek is, a kik a közönség tetszésére bizták, hogy az ismeretes kukoricza szóból az új helyesírás szerint csináljon czuczorikát, vagy kuczoriczát, a hogy jobban szereti.

E vakmerő torzsalkodás a legutóbbi időkben immár nyílt lázadássá kezdett fajulni; vakmerő adeptusok, horribile dicztu! magának a tudós társaságnak rendes és leveles tagjai feltámadának a _z_ betű helyreállítása végett, a kik is azután méltó cudarcot vallánac vala.

Az első ülésben véletlenül rohanván meg az összeesküvők a _z_ betű ellenségeit, azok csak az által birták megmenteni a legitim közügyet az elbukástól, miszerint méltán követelték, hogy e fontos ügyben a többi osztályok is meghallgattassanak s idő engedtessék nekik a gondolkozásra két hét.

E két heti időhaladék alatt erősen dolgoztak az egyszerű _c_ zászlóvivői: bizottmányok alakíttattak, meetingek tartattak; lelkesült szónoklatok mondattak; archivumok felhányattak; kiki felhasználta minden befolyását, összeköttetését, távol levő tagok beidéztettek a svábhegyről; a Hölgyfutár ágyúdörgése volt a jelszó s megkezdetett a hark (olvasd: harcz).

Legelsőben az archeologiai és historiai osztály hozá fel védveit: melyek szerint világos az, hogy Debreczenben a collegium lakói (tehát tekintélyes férfiak) a lágy kenyeret már századok óta egyszerű _c_-vel cipónak írják (olvassák pedig «kipó»-nak) s hogy Miscolcon most fedeztek fel egy kocsmaczímert, a mire az van írva: «a jó bor cégér nélkül is elkél», valamint az sem tagadható, hogy az ábécés könyveket soha sem nevezték Ábékás könyveknek, pedig ott sincsen semmi _z_, tehát a simplex _c_ joga történelmileg meg van állapítva. Ez ellen természetesen nem lehet semmit szólani.

Következett a jogtudományi osztály véleményezése; a mely igen ügyes fordulatokkal bebizonyítá, miszerint a «cz» jogai semmiféle jogérvényes okiratban sem lévén megállapítva, a simplex _c_ azonban már statutummal biztosíttatván, amannak minden viszkereseti igényei elenyésznek és számára semmi perorvoslat nincsen.

Mindezeknél fontosabb volt azonban a természettudományi és mathematicai osztályok relációja, a melyben kiszámíttatott, hogy évenkint jelenvén meg 1000 magyar könyv és 25 újság, a mi tesz pontos statisticai kiszámítás szerint 15.526,287 nyomtatott ívet, minden ívre egyre-másra száz _c_ betűt föltételezvén, az innen elhagyott _z_ betűk által 1,852.623,700 betű van meggazdálkodva, a mi 20,000 betűt számítva egy ívre, teszen 92,631 [37/200] ívet; a minek ára készpénzben 4635 forint, hát még a meggazdálkodott idő! Föltéve, hogy egy tudós társasági tagnak egy betű leírása 3 ½ másod perczbe kerül, az eként le nem írt betűk által megtakarított perczek tesznek ezer könyvnél és 25 lapnál 7.565,435 perczet, a mi a 150 tudós társasági tagra szétosztva tesz évenkint 500,400 perczet, vagyis naponkint 22 órát és 49 perczet; mely szerint ezentúl minden tudós társasági tagnak naponkint, ha dolgozik, 22 órája és 49 percze van a pihenésre, ha pedig nem dolgozik, 46 órája és 49 percze; a mi igen szép nyereség. E megdönthetlen számítás tökéletesen legázolta a _z_ betű barátait, úgy hogy a többi osztályok véleményeit teljesen fölösleges lett volna meghallgatni, ha tudniillik nem épen a filozófiai osztály lett volna még hátra, s logice feltehető volna egy filozófról, hogy azt, a mit már kigondolt, el ne mondja.

Tehát a filozófiai osztály véleménye azzal koronázta meg a diadalt, hogy a tudós társaságnak illendő lévén a többi kertenkívül csatangoló jöttment irodalomtól magát megkülömböztetni, categoricus szükség annak valami más módon írnia, mint ama többieknek.

Ezzel a nevezetes vita a simplex _c_ tökéletes diadalával bevégződött, a _z_ pártosok anathema alá vettettek, protocollumba vétetett, hogy ezentúl senki se merjen Toldy Ferenket, Bloczh Mórikot, Tóth Lőrinket, Kukor Gergelyt, Nagy Ignákot etketera olvasni, s rendeletbe adatott az illető szakosztályoknak, hogy az eddigelé általuk kiadatott művekből a _z_ betűt purissime vakarják ki. Ez legalább ad nekik dolgot egy időre.

Mely határozatában a magyar academiának (nehogy aczadémiának olvasd, sőt tégy külömbséget ama Debreczenben úgynevezett akadémia között, a melyben elakadnak a szekerek, ha a sár nagy) mi is alázatosan megnyuxunk és lefexünk.

_Barackosi Lackó és Ripicki Beckó_, lacházi és fricházi czompossessorok.

INTŐ PRÉDIKÁCZIÓ, MELYET TARTOTT DUGDELMÁR VAJDA AZ Ő CZIGÁNY FAJROKONAI-HOZ, A KIK BÉCSBE MENTEK FEL LOPNI, S RAJTA VESZTETTEK.

(1862.)

Hát te bibast csóré!

Hogy a sakállos istenyila ütögessen a sarkaitok mellé!

Hogy a hol meleget kerestek, ott mindig hideget találjatok!

Hát mit kerestetek ti Bécsbe?!

Nem hallottátok, hogy megmondta a tekintetes, nagyságos orsággyülis, hogy Bécsbe nem megyünk?

Tik akartatok ezs ellen kontrabontot kezdenyi, he?

Hát tik voltatok azsok a hazsaárulók, a kik a Lajtántúl mentetek lopnyi? Hát itthony már nincs mit keresnyi többé? Hát tik akartátok legelébb is bebizsonyítani azs egységes Austriát?

Azst gondoltátok ugye bibast, hogy majd ha egy kis hátrafelékanyarításon rajta kapnak a bécsi urak, ott is rátok vernek egy kis alkotmányos husonötöt, s azszsal dikhecs vásár! Ahun van ni! Most látjátok már, hogy mi azs a Rajksrák? Azsok eltettek sípen télire nyárára két estendőre, purgyékat is elvették, beadták olyan házsba, a hun megtanulnak dolgozsnyi, nemzsetsígük fájdalmára.

Lármázshats már, ha egyser Bécsbe felmentél! besílhets már! Nem látts te ott több malacspecsenyít a világon.

Hát azstán bibast, ha már rajta kaptak, ha már urak elejbe vittek, nem tudtad azst mondanyi, hogy te annak a nímetnek a zsebében csak egy kis nemzseti egyenjogusítást kerestél; senki se merte volna többé azst mondanyi, hogy tolvaj vagy: nagy urakhozs vittek volna ebídre, vacsorára, tekintetes nagyságos újságíró uraságok két hétig írtak volna rúla, hogy silesen elterjedt csigánynemzset küldöttei megjelentek «ragaskodásukat» kézszsel foghatólag bebizsonyítani.

Vén dadé, minek fogs te a politikáhozs, ha nem irtes hozszsá?

Nem olyan ősinte, tistességes embereknek való azs, mint mink.

Nagyobb dolog azs, vaklovat elcserélnyi a vásáron – több csigányság kell ahhoz, mint a mennyi egy csigánytól kitelik.

Már most ülhetss!

Két estendeig spenótot meg zsemlyelevest ehetss, s ha attul megnem haltál: a mikor vissakerüls azs ősi sátorok alá, valahány sánta lovat akars eladnyi, mindre azst mondják: «vidd el már Bécsbe!»

Már most kiabálj, nem bánom. Ha pedig hazsajöss, azst mondom: tartsd meg az intést: «becsüld meg magadat és lopj itthon.»

POLITIKAI ÉRZÜLET A LEGALACSONYABB OSZTÁLYOKNÁL.

(1862.)

Van szerencsém előre is kijelenteni, hogy én legalacsonyabb osztályok alatt a társadalomnak nem azon rétegeit értem, melyek favágással és téglahordással mozdítják elő a világ folyását; hanem mint a szó jelentése hozza magával, azon osztályokat, melyekben az «a–b–ab»-ot tanítják; s azt bizonyára meg fogják nekem engedni hat éven alúl levő polgártársaim és társnőim, hogy az ő osztályuk a világban rőffel mérve is a legalacsonyabb, s ha ők felnéznek mi ránk, kik már a harminczon túl vagyunk, viszont el kell ismerniök, hogy mi vagyunk a «magasabb körök».

Tehát egy úri barátomnak van egy ily öt éves kis leánya, Jolánka, a ki már tud olvasni, s ha nagyon szép emberek kérik, deklamál is, (nekem is deklamált); azonkívül a kis bubáját minden nap felöltözteti; de nem minden nap új divatba, a hogy azt nagyobb honleányaink szokták, hanem állhatatosan mindig ugyanazon magyar csipkés főkötőbe, fűzött vállba, aranyos köténybe, a hogy már azt a nagy honleányok únni kezdik.

Ugyan abban a házban lakik pedig egy nem hazánkban született hivatalnok, a ki igen derék, szelid ember. Annak is van egy kis hat éves fia: Ottó. No persze: olyan szép név ez, mint akármi más.

Ottónak is volt kis bubája, hanem az katonás alak volt, sisakkal a fején, és lóháton.

Délután, mikor szabad volt játszani a közös-kertben, Ottó is elhozta a czifra bubáját, Jolánka is a magáét.

Csoda-e ha bábvitéz, és bábkisasszony megszerették egymást? Ez még azok közt is megtörténik, a kik valódi emberek, s így lehetne eszük; hát még azoknál, a kik csinálva vannak gipszből és papirosból?

Jolánka és Ottó el is határozák, hogy nem állnak útjában boldogságuknak, hanem egymáshoz adják őket; a hogy szokták az igazi embereket.

Hanem annyit kivívott Jolánka, hogy bábvitéznek zsinórt kellett varrni a kabátjára, s a sisak helyébe prémes kalpagot; ezt mind megvarrta ő neki: s azontúl boldogok voltak. Bábvitéz nőül vette a bábkisasszonyt, s azontúl mindaketten együtt laktak egy nagy katulyából épített házban, kistaffirozva mindennel, a mi kell; Jolánka gondoskodott a bábtársak konyhakészletéről, Ottó szerezte be nekik a költségre való pénzt – persze kavicsból, a mi volt az úton sok.

Jolánka hordott a bábhitveseknek mézes kalácsot, azt megfőzte harminczhárom-féle ételnek, azután meghítták magukat ebédre hozzájuk; megkinálták a bábukat is, s a mit azok meghagytak, azt ők ketten megették.

Ezek a játékok tetszettek a szülőknek. Ugyan kinek ne tetszenék az, a mit a gyerekek játszanak?

Egyszer azonban kitört a viszálkodás közöttük: egy este Jolánka duzzogva hozta fel a kertből bubáját, konyha és asztal edényeit, székeit és asztalkáit. A bubák elváltak egymástól.

Kérdezték, min vesztek össze, miért haragudtak így meg, hogy bábúnőnek el kelle válni bábférjecskétől? de Jolánka nem adott felvilágosítást.

Végre atyja fogta kérdőre: mondd meg nekem kis leányom, mivel haragított meg Ottócska?

A kis polgártársnő elébb szemébe nézett atyjának; oh ezek a gyermekek úgy megtudják azt a nagy emberek szeméből: kihez legyen bizalmuk, kihez ne? Azután nagyon keseregve elpanaszlá.

– Nézze csak, az az Ottó: milyeneket mond nekem!

– Hát milyeneket mond, kis leányom?

– Hát olyanokat.

– De milyeneket?

– Nem is játszom vele többet soha.

– De hát mért nem?

– Hát mikor azt kérdeztem tőle, hát te Ottó, mi fogsz lenni, ha megnősz? hát azt felelte nekem, hogy Rájksrat. Ilyen embernek a bubájával nem játszik az én bubám többet!

AZ EXEQUÁLHATATLAN.

X. gróf egy szép kis hétezer holdas birtok ura a Bánságban. A birtok primae classis, s el van látva minden szükséges gazdasági épületekkel.

X. gróf e birtokocskától 14 év óta még nem fizetett adót.

No – adót nem fizetni még nem virtus; azt próbálta más is; hanem aztán a státus megvette rajta, exequálták.

Igen, de X. grófot tizennégy évi adójáért még csak nem is exequálták. Ez a valami.

Hogy lehet ez? Hát úgy lehet, hogy tizennégy év óta sem egy kapavágást nem tétetett a földein, sem azokat haszonbérbe nem adta; ott állnak azok parlagon, ugaron, a végrehajtó hatalom nem talál azokon egyebet papsajtnál, a mi tudvalévő legsoványabb sajt a világon. Ő maga tőkepénzéből él, instrukczióit eladta s jószágain csak vadászat végett szokott megjelenni, s e czélra van két vadászosan bútorozott szobája roppant kastélyában.

Egyszer azonban az állam éber őrei, a finánczok, megsejtvén a nemes úr megérkeztét kastélyában, mielőtt ismét odább kocsikázhatott volna, ott lepték szerencsésen.

Volt pedig öt szép hámos lova, a miken idejött, a mi adóbehajtók között is megért hatezer pengőt. Ezt lefoglalták, elkobozták, a státus nevében lebiróizárolták s az odavitt községi jegyzőt felelőssé tették érte, hogy a lovak ott maradjanak, s azoknak netaláni elvitelét minden erőhatalommal megakadályozza. Tizennegyed napra pedig kitűzték a törvényes határidőt az elkótyavetyélésre.

X. gróf teljesen megnyugodott az állam rendelkezéseiben, s e végrehajtási tény után, hogy annál biztosabb legyen a státus a lovak el nem vitetése felől, rájuk zárta az akolajtót, zsebébe tette a kulcsot és elment szalonkát vadászni. Csak tizennégy nap mulva jött vissza. Az öt ló az alatt persze megdöglött éhen; a kótyavetyére megjelenők a bőrét sem használhatták többé. Még azokat is a státusnak kellett eltakaríttatni.

De már ez több volt az elégnél!

A dolog a pénzügyminiszter úr tudomására jutott, s X. gróf parancsot kapott «ad audiendum verbum», a miniszter úr előtt megjelenni.

X. gróf a párisi boulevardon sem szokta a tulipános szűrt mással felcserélni; hanem a jelen esetben átlátta, hogy az illem és a tisztelet úgy kívánják, miszerint a helyzet változatosságához képest neki is át kell alakítania viseletét, hogy megjelenése kifogástalan legyen.

Csináltatott magának egy frakkot, melynek dereka hónaljig, szárnya hegyei pedig sarkáig értek; ahhoz sárga mellényt, csípőn alúl nyúlót, csattos czipőket és egy másfélláb magosságú czilinderkalapot; így állított be a parancsolt helyre.

A mint a várakozási terembe lépett, a bejelentők siettek tudatni a miniszter úrral, hogy itt van X. úr, de nagyon furcsán van kosztümirozva.

A miniszter úr nem szereti a tréfát; X. úrnak azt az izenetet hozták vissza, hogy az ügyér úr nincsen ide haza.

– Jól van: felele X. úr, jelmezéhez illő nyugalommal. Tehát várni fogok, míg haza jön.

S ott várt négy óra hosszat rendületlenűl, rőfös czilinderét térdei közt tartva.

Ekkor azt a hírt hozták ki neki, hogy a miniszter úr beteg, nem lehet vele beszélni.

– Jól van, felelte barátunk, kenetteljes pietással, ő exczellencziája azt parancsolta nekem, hogy idejöjjek, mert szólni akar velem. Ha beteg, itt fogok várni, míg meggyógyúl.

Ez már még is túlmegy minden emberi türelmen! «Jöjjön hát be!» hangzott a harmadik parancs.

X. gróf, karja alá kanyarítva czilinderét, besasirozott az elfogadási terembe, s így szólt:

«Exczellenciás uram, tekintse szomorú állapotomat.»

A miniszter úr igen bölcsen, alaposan fejtegeté előtte, hogy az állam nem nélkülözheti az állampolgárok földeire vetett adót, hogy ez eljárás mennyi kárt okoz magának X. úrnak. Mennyivel okosabban tenné, ha már maga fizetni nem akar: hogyha bérbe adná jószágait s a bérnökre bízná, hogy az fizesse az adót; de X. gróf mindezekre nem felelt egyebet, mint azt: hogy «exczellencziád, tekintse szomorú állapotomat.»

A miniszter úr igen szépen beszélt vele.

Bíztatta, hogy ha terhesnek találja az adóhátralékát, hát fizesse meg legalább felét.

«Exczellencziád, tekintse szomorú állapotomat.»

– No hát fizesse meg egy negyedét.

«Exczellencziád, tekintse szomorú állapotomat.»