Part 12

Italuk sem olyan mint a mienk; nem tiszta hűs víz, hanem pokolbeli égető nedv, mely lángolva ömlik alá a belekbe. Allah a kínzást mérte rájuk gonoszságaikért. Legyen áldva az, a ki egyedül itélhet.

Ha még nem láttál ilyen dzsint soha, jere Sztambulba és fogsz látni eleget. Ott járnak az utczán fényes nappal, hallhatod őket beszélni, és megtépheted ruháidat, kérdezve Allahtól: miért van ez?…

… Több száz év előtt, midőn az ozmanok legdicsőbb uralkodója meghódítá a büszke Byzanczot, s adott neki áldottabb, magasabb nevet, történt, hogy egy napon az ulémák vénje Al Faraby, a ki nagy és híres tudós volt, s ismerte mindazokat, a mik a föld fölött és a föld alatt laknak, összehivatta az imámokat és dervisheket, a kik Sztambulban laktak mind, és azt mondá nekik:

– Ime a hivők birodalma elfoglalta a hitlenek világrészének sarkát és nagy leend, a míg innen ki nem mozdítják őt.

– Ám lássátok, hogy most engemet eltemessetek a földbe, mert elakarok én utazni innen ama tudás hazájába, a hol szinre látni mindent.

– Visszajövök pedig ötöd nap elmultával, és akkor ismét vegyetek fel a sírból, hogy elmondjam nektek azokat, a miket láttam és hallottam.

Ezt mondá, és az imámokkal megmosatva testét, lezáratva szemeit, elhagyá magát temetni a városon kívül a cziprusok ligetébe, arczczal Mekka felé fordulva.

Öt nap és öt éjjel ott őrködtek sírja mellett a dervisek és imámok: ötöd nap felbontották sírját, kiemelék belőle a holttestet, megmosták szemeit, arczát, és ime feléledt az, a szíve elkezdett dobogni, és szemei felnyiltak, mint a ki csak aludt és fölébredt.

Akkor elmondá az imámoknak, a mi öt napig történt vele a túlvilágon.

Ott járt a hatodik égben, egészen a hetedik ég kapujáig, hol az Al Siráth hídja van, a honnan vissza nem lehet térni többé.

A hatodik ég pedig a zsidók paradicsoma: ott ül ezüst trónusában az idegen népek prófétája, Szalómon; a kinek a földön lakozó minden szellemek szolgálnak, a ki érti a madarak nyelvét, s parancsol minden dzsineknek.

Al Faraby odajárult a bűvész királyhoz, és elmondá neki, miért jött? Hogy megtudja, mint lehetne megőrizni a szép és hatalmas ozman birodalmat az enyészettől.

És ekkor azt mondá neki a bölcs király, földig rezegvén ezüst szakálla:

– A mely napon a zsidók meghintik a páskha vérével küszöbeiket, az nap a dzsinek, a mik a világot lakják, mind összegyülekeznek a Horeb hegyen, egy nagy és mély kút öblében, s abban tartózkodnak, míg a hajnalcsillag fel nem jő.

– Te akkor eredj oda a Horeb hegyére, a mély kúthoz. Vidd magaddal azt a harangot, mely Sztambulban legutoljára kongott a szultán bevonulása előtt, s midőn a dzsinek mind együtt lesznek ott a mély kútban, fedd be őket ama haranggal, s hogy fel ne emelhessék azt valaha, pecsételd le a harangot négy oldalról az én pecsétnyomó gyűrűmmel.

– Meghagyd azonban a te utódaidnak és a kalifáknak rendben, a kik egymás után fognak következni Omár khán trónjára: hogy soha Sztambul falain belől harangot ne engedjenek megkondulni, mert ez a hang muzulmánok veszedelme; ezen hangra feltörik a pecsét a horebi kútról s kijönnek a dzsinek, szétbomlik az ország.

Ezt beszélte az imámoknak Al Faraby, és mindenki bámulatára most is ott volt balkezének mutatóujján a gyűrű, a mit Szalómon adott neki a hatodik égben. Pedig ott őrzék őt az imámok éjjel és nappal.

A bölcs uléma úgy tőn, a hogy parancsoltatott neki. Elment a Hóreb hegyére, a Sztambulból vitt haranggal lezárta a mély kútat, midőn legjobban zúgtak abban az összeszorult dzsinek, s akkor lepecsételé őket mind a négy oldalról feltörhetlen erejű pecséttel.

Ismét visszajött azután, ismét eltemetteté magát, hogy Szalómonnak vissza vigye a szent gyűrűt. Öt nap újra virasztottak sírja mellett, s midőn másodszor felbonták az üreget, melyben feküdt, újra életre tért az uléma. Csak a gyűrű hiányzott ujjáról, mely az alatt tűnt el onnan, míg ő a sírban feküvék.

És azután még elélt Al Faraby húsz évig és két hónapig. (Áldassék az, a ki örökkön él!) Akkor halt meg és bizonyosan átment az Al Siráth hidján, mert vissza nem tére többet.

Azóta pedig sok száz esztendő lejárt. Avagy hány birodalom van a gyaúrok földén, mely meg ne bomlott volna az alatt? Azt csak azok tudnák megmondani, kiknek ily hasztalanságokra is van gondjuk.

Sztambulban nem volt harangszó mind ez ideig.

Az ulémák, a kalifák megőrzék jól a hagyományt, s nem engedték ez érczeket megszólalni fejük fölött.

Közeledik pedig az idők teljessége reánk.

Ime születik az omárok vánkosain egy padisah, a ki hasonló akar lenni a gyaúrok fejedelmeihez, ki velük enyeleg, hozzájok folyamodik, velük öltözködik, nyelvüket beszéli és elfordul atyái sírjától.

A padisah megengedé, hogy a hitetlenek építsenek tornyokat maguknak Sztambul városában és harangokat húzzanak fel azokba.

Hallgassátok, mit beszélnek e harangok!

– Romlik bomlik ozmán ország! hullong, ödöng rendje rangja. Hajdan félték, mostan szánják. Omár harcza bolond kaland. A múltak híre balga hang!… Bilim, balam!!…

A dzsinek elszabadultak!

KÜLÖMBÖZŐ ÉLETÍRÁSOK.

I.

Lord X. ó-angol család sarjadéka, melynek minden tagja historiai nevet vívott ki magának.

Ősei mind hírneves arisztokraták, kiket nem onnan ismer a közönség csupán, hogy lovaikkal kis gyermekeket gázoltattak el, hanem pártfogói voltak a hazai iparnak, művészetnek, tudománynak: jó katonák, bölcs státus férfiak.

Lord X. maga is méltó utóda őseinek.

Fiatalsága tudományos előkészületekben folyt el, férfi korát a csatatéren tölté, egyik karját ott temették el Waterloo alatt.

Azután is híven szolgálta hazáját, minden intézmény, melynek virulása nemzetére fényt, hatalmat, gazdagságot hozott, benne önzetlen pártfogójára talált.

Férfi korában megnősült: erényes, szilárd volt szerelmében, derék fiakat és leányokat nevelt hazájának.

Idő haladtával bölcs tapasztalatait hozta a közügyek oltárára, mint követ a küludvaroknál eszesen, bölcsen tartá fenn nemzete tekintélyét.

Az országteremben a szabadelvűség bajnoka volt, a nép ügyeiért küzdött, örömét találta a gyors és hatalmas fejlődésben.

A közéletben szegények gyámola, ügyefogyottak védője, ifjak példaképe volt.

Midőn kiütött a nagy nemzeti harcz Anglia és Oroszország között, ő is elhozta a csatatérre azt a félkarját és azokat az ősz hajfürteit, hogy még egyszer viselhesse rajtok nemzete nehéz napjait.

Egy fia szeme láttára esett el az almai csatatéren, másik karja közt halt meg kholerában. A harmadikat is odahivatta magához.

Mint öreg tapasztalt katonára egy lovas csapat vezényletét bizták. Egy emlékezetes ütközetben félreértett parancs miatt vakmerő támadást tett az ellenfélre, a roham becsületére vált mint katonának, hármas kereszttűz között törte át az ellenség gyalog sorait, elfoglalta tűztelepeit, ágyúit beszegezte; hanem a szép lovas csapat, a britt sereg virágának kétharmada odaveszett, maga a derék lord is három nehéz sebet kapott, azokban becsülettel meg is halt.

És a midőn meghalt, a britt közvélemény oda állt sírja szélére, s itéletet mondott fölötte.

Elmondá egy, hogy ámbár nagy ember volt, ámbár free-tader volt, és jó katona, és nagy státusférfi, de seregvezényléshez nem értett semmit; fiatal korában talán jó kapítány lehetett, de a háború több egy parádé manoevrenél. Kárhoztatja, hogy miért vállal többet, mint a mit megbír.

A másik összecsapta kezeit, s jajgatva panaszlá, hogy ime egyetlen ember vakmerősége miatt mennyi derék brítt alattvaló veszté el életét, a kik ha Bright quaekkerei lettek volna, még most is portert ihatnának; ez már Lord X-t őrjöngő dæmoniakusnak mondja, ki hogy itthon felelősségre ne vonathassék, azt a malitiát követte el, hogy maga is elesett.

Harmadik szeretné tudni, hogy vajjon mi érdemei voltak Lord X-nek, a miért ily fontos állomás bizatott reá, miért kellett őt a kandalló mellől a köszvényes lábzsacskóból elővonni, fél kezével, fél eszével, öreg ember létére?

A negyedik már meg is mondja, hogy mi érdemei voltak erre? egyik leányát a hadügyészség titkárja bírja nőül; az anyja pedig született Lady Z. a külügyér unokahuga, stb.

Az ötödik még tovább megy; kimondja rá egyenesen, hogy áruló, hogy egész élete kemény kritika alá vehető: mint ifjú könnyelmű volt, mint státusférfi makacs, büszke tory, mint követ tapintatlan; Aberdeen azért engedte őt a harczba menni, hogy ez is egy eszköze legyen a hadviselés fonákságaiban; hogy elveszett, egyenesen Isten büntetése rajta.

Végre a karikatur lapok furcsa gúny és torzképei fejezték be a halotti beszédet, a hol fél kezü és fél fejű emberek nyargalnak lóháton kerített sánczoknak.

II.

Gróf Y. szinte régi hatalmas család ivadéka Magyarországról. Az ő ősei is mind historiai nevű férfiak, kik a hírnevet kereső minden pályán meghozták a babérokat hazájuk számára; ott függnek koszorúik a hosszú ősrégi családfa ágain, mint borostyán, mint cser és olajág, vagy gabonafüzér és pálma, a hős, a költő, a hadvezér, a békeszerző, a gazdagító, a diadalmaskodó jelvényei; a nemes gróf családjának utolsó ivadéka, az ő számára maradt ág sem leend koszorúzatlan, arra is jut, ha egyéb nem, egy pár kamélia bouquet Pepita da Olivától.

Gróf Y. fiatalságában nem tanult semmi tudományt, szépen felnőtt a nélkül is: mikor teljes korúvá lett, akkor kiment külföldre és elfelejtett magyarúl, még a nevét is megfordítva írta, elől a keresztnevet, hátul a családjáét, mintha nem elébb lett volna gróf Y. és csak azután harmadnapra Nepomuk János.

Sok időt élt ő is; hanem büszkén elmondhatja magáról, hogy soha nem szolgált senkinek, sem Istennek, sem hazának, sem emberiségnek.

Jószágain elpusztultak templomok és iskolák, megszaporodtak ellenben az uzsorások és pálinkaboltok.

Ott, a hol az ország ügyeiről tanácskoztak, késő vénségeig nem ült, csupán a homburgi és badeni játékházaknál szokott, mint rendkívüli követ, működni hazája érdekében.

Gyönyörű szép birtoka volt a hazában, egy nap fogadásból sem lovagolhatott volna egyik végétől a másikig; az összes hazai intézményeknek mind együtt nincs annyi alaptőkéje, mint neki egy évi jövedelme volt: ezt a szép javadalmat gróf Y. úgy elpazarlá az utolsó zsellértelekig, hogy midőn ötven éves volt, már jövedelmeit más kezelte, a nélkül, hogy valami hazai intézmény egy fillérét látta volna.

Ez az ötvenes szám gonosz szám, az ember huszonnégy éves korában azt hiszi, hogy jól osztotta fel vagyonát és idejét, ha ötven éves korára mind a kettőt elpazarlá: s ime előjönnek a fehér hajak, s mikor az embernek már nincs kedve élni, és pénze élhetni, akkor még előtte áll ki tudja milyen hosszú szánom-bánom idő.

A fehér hajakat még csak el lehet takarni egy ideig az álhajjal, a pénztelenséget a hitellel: a nemes grófot ez a két szomorú jó barát haza üldözé a jó Magyarországba.

Itt ugyan nem voltak sem Steeplechasek, sem híres ballettánczosok, de volt helyettök országgyülés; s ha egyéb nincs, ez is jó mulatság.

Ott gróf Y. a bal oldalra ült, mert a jobb oldalon mit konzervált volna? tartott is egy beszédet, melyről nem lehetett megtudni, hogy micsoda nyelven volt elmondva, hanem azután kijött az nyomtatásban, s ezért a derék grófot szabadelvű férfiúnak nevezték.

Titkárjával iratott hatalmas felszólításokat a nemzethez, hogy adakozzunk a nagy nemzeti czélokra, a közintézvényekre; ő maga nem adott semmit: ezért a derék urat nagy hazafinak nevezték.

Azt is megtette, hogy fél esztendeig eljárt a más páholyába, ezt a rossz magyar operát hallgatni, a mi elég szép áldozat volt tőle, s nem is valami csekély ok miatt maradt ki, hanem azért, mert ez a canaille von Schauspielern und Schauspielerinnen szinte ott ül egy sorban a többi úri renddel: az ember a páholyokban nem tudja őket megkülömböztetni a komteszek és baroneszektől. Ez derogált neki, a miért a derék urat nagyon elegans gavallérnak nevezték.

A nős életet nem sokra becsülte, az embernek nem az a rendeltetése, hogy gyermekeket neveljen a nyakára és saját örömeit kevesítse általuk; sem pedig, hogy menekülhetlen különczhöz kösse magát holtig, midőn az egész világon válogathat magának virágot; mely nézetért a nemes grófot igen okos embernek nevezték.

Mikor aztán odajutott ez érdemes úr, hogy egészen tisztában állott a világban, mikor tudniillik épen két annyi volt a jószágain fekvő adósság, mint azoknak értéke, mikor már a harmadik meghosszabbítás határideje közelgett legfenyegetőbb váltóival, akkor egy szép reggel szokása ellenére tíz óra előtt felkelt, elhivatta a fodrászt, parókáját felsüttette, megfőzette a theáját, megevett mellé két híg tojást, meggyujtott egy valódi Havannah szivart, azt kiszívta kétharmadáig, azután megkefélte a fogait, a szemöldökét kiviaszkolta, tükröt tett maga elé, s a tükörből szépen sziven keresztül lőtte magát.

És a midőn ily nemesűl bevégzé számadásait az élettel, a magyar közvélemény rendviselői megjelentek ravatala körül és elmondák: «hogy gróf Y. a geniális férfiú meghalt, a vitézlő, szabadelvű hazafi, a daliás lovag megtért az ő őseihez. A világfájdalom, a nemesebb kebel vágyainak meghiúsultán elfonyadt remények, az emberiség jobb jövője fölötti kétségbeesés megtörték a nemes férfi szivét.»

– Élte legvirulóbb szakában, épen akkor, midőn már csak hogy el akarta kezdeni nemes tetteinek sorozatát, dönté ki ez oszlopát a hazának egy eléggé meg nem siratható balvégzet.

– Mennyi jövendő nagyság, milyen szép munkásság reménye szállt vele a kora sírba, mely nagyratörekvő, de örök akadályokra találó szellemének egyedül volt képes nyújtani vigasztalást.

*

Oh nagy emberek, ne menjetek Angliába születni; jertek mi hozzánk!

ODA FENT ÉS ODA ALANT.

(Kitépett lapok két szinésznő naplójából.)

I.

Pest, 185…

… nem lehet tovább kiállani!… Az egész kétheti repertoir ismét úgy van elkészítve, hogy egy főszerepnél többet nem játszom benne: és az is egy bérletszünet és egy jutalomjáték közé esik… Ez kiszámítás! Oh az emberek oly gonoszak itt a szinház körül: minden jó szerepemet a nyárra fogják szorítani, a mikor már nincs közönség; hogy így bizonyítsanak ellenem. Szerencsére vannak, kik e világos cselszövényeket keresztüllátják, s reménylem, hogy X. X. nem mulasztandja el az unalmas szebasztopoli háborútól annyi tért elszakasztani lapjában, mennyi egy üldözött művésznő közérdekeinek kivívására szükséges, s ez bizonyosan jobban érdeklendi az olvasó közönséget holmi háborúi tudósításoknál. Hadd tudja meg a világ, hogy nekünk is van háborúnk, nem csak a töröknek, s nem csak Krimiában esnek el az emberek, hanem mi nálunk is: igaz ugyan, hogy itt megint felkelnek…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… ma valaki az előadásra virágokat küldött számomra; sejtem, hogy kicsoda? Midőn haza tértem szállásomra, egész departementom egy virágos kertté volt átalakítva… Milyen gyöngéd figyelem. A kellemes meglepetés szerzője szerényen eltitkolá magát: de énnekem sikerülni fog nevét kitudnom. Egy új ruhát igértem szobaleányomnak, ha utána jár… Ah, ha gróf Z. volna!…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… a virágárus megmondta szobaleányomnak a tegnapi virágküldő nevét: egy fiatal hivatalnok, ki egy negyedévi fizetését költötte el e virágokra… Minő vakmerőség! Nagyon rosszúl látszik ismerni elveim szilárdságát…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… Ma háromszor is keresett az igazgató. Megmondtam szobaleányomnak, hogy csak akkor ereszszék be, ha harmadszor keres. Haragszom rá. Ne is szóljon, tudom hogy miért jön: mondám neki, azt kivánja, hogy azt a gyülöletes szerepet eljátszszam. Nem fogom tenni. Tudom, hogy vannak a szinháznak törvényei, de azt is tudom, hogy vannak nélkülözhetlen művészei, a kiknek a kedveért kivételeket szokás tenni. Nem játszom, nem játszhatom azt a szerepet. Egy nőt, kit a színpadon megvetnek, kit kigúnyolnak. Soha. Inkább felbontom a szerződésemet; valahányszor rágondolok, megbetegszem bele, s betegen csak nem játszhatom. Adják másnak: én csak nem játszhatom oly nőt, a kinek, a darab végén már 16 esztendős fia van… Az igazgató kénytelen volt okaimat helyeselni. A szerepet visszavette és bocsánatot kért…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… egészen magamon kívül hagytam el a mai előadást. Azt a gyülöletes szerepet csakugyan másnak adták. Vetélytársnőm csupa daczból elfogadta. Természetesen az ő pártja jól működött: midőn kilépett, tapsokkal fogadták, s azután is minden szavát megéljenezték. Könnyű volt így, mert rosszúl fogta fel a szerepet. Ő a kigúnyolt nőből egy szenvedő alakot csinált, hogy részvétet gerjeszszen. Így könnyű a hatást vadászni. A közönség bele volt bolondulva ebbe a szerepbe. Oh milyen értetlen nép ez a közönség! Azért is vissza fogom követelni ezt a szerepet. Majd megmutatom én, hogy kellett volna azt helyesen visszaadni…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… nem értem ezt a dolgot: ma egészen hatástalanúl múlt el az előadás, pedig tudta a közönség, hogy azt a szerepet ma én játszom; alig kongott egy-két ember a színházban, s a karzat csaknem üres volt. Érdemes itt művésznőnek lenni! Azért fárad az ember egész életén keresztül, azért áldozza fel éjeit, nappalait, hogy azután tizenkét embernek játszszék! Oh! inkább lennék Vámos-Pércsen, vagy Rácz-Becsén primadonna, mint itt: ott legalább lelkesült közönség értené meg szavaimat, míg itt csak a kritikus a rendes színházjáró…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… látott az ember ily tengeri szörnyetegeket, mint ezek a színházi referensek! Még összehasonlításokat tesznek köztem és az elébbi szereplő között: az egyik lap oly orczátlan, hogy még jobbnak találja azt, mint engemet, s tanácsokat ad nekem! én nekem! Kedvem volna ellenbírálatot írni reájok. De érdemesek-e? nem minden ember kaczagja-e, a mit ők mondanak…? Felfogadtam, hogy mától fogva több magyar lapot el nem olvasok soha…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… Ma tökéletes diadalmamat ültem. Soha ily tömött színházat nem láttam, mint mai jutalomjátékom alatt. Volt benn ötszáz huszonhat forint. Ezt még a játék alatt megkérdeztettem a pénzszedőtől. Kilépésemkor özönlött lábaimhoz a koszorú, a taps nem akart szünni, valódi virágzápor volt taps mennydörgéssel (milyen naiv gondolat, méltó volna, hogy ki legyen lapban nyomtatva, ha volna oly lap, mely méltó volna, hogy belenyomassék). Felvonás közben egy becses ajándékot is kaptam a nagy közönség részéről: megér kétszáz forintot. Most itthon vagyok ennyi diadal után, körülem virágok és koszorúk halmaza, fülemben még az elhangzott tapsok viharja cseng. És lelkem belűl elsötétül, ha rágondolok, hogy hát mi ez mindössze is? Ez hát a művészet netovábbja nálunk? Egy ruháskosár koszorú és egy bagatelle, mely kétszáz forintot ér? A mellett rongyos százötven forint havi fizetés. Midőn egy Rachel jutalomjátéka van, a gyöngyfüzérek omlanak így lábaihoz, s ezreket érő gyémántokkal tisztelik őt meg herczegek és lordok, pedig százötvenezer frank fizetése van mellette, s két fogatot is tart. Olyan kedvem volna kihányni az ablakon mind ezt a sok koszorút, és a színpadi ruhákat és a szerepeket utána és elmenni kapálni…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… ma végig olvastam valamennyi lapot: hogy hízelkednek, hogy iparkodnak hódolatukat kifejezni irántam. Szegények. Ha tudnák, hogy én soha sem szoktam őket olvasni…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… ma nagy vitám volt a rendezővel: ő azt állította, hogy a mai darabhoz XIV. Lajos korából való öltözet kell; de én bebizonyítottam neki, hogy ahhoz a renaissance korábóli viselet szükségeltetik, s már azt el is készíttettem: természetesen nekem volt igazam…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… asztalomon tizenkét jegy hever, csupa megtisztelő meghívások ugyanazon napra, előkelő delnők tánczestélyei, nyilvános vigalmak, hangversenyek, melyiket boldogítsam a sok közül? kénytelen vagyok sorsot húzni: egy hangverseny, egy estély, egy tánczvigalom egy napra elég lesz…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… nagy beteg vagyok. Ezer okom van rá. Az öltözőszobában kétszer rám nyították az ajtót, bizonyosan keresztülhültem. Meg is boszantottak, későn húzták fel az előfüggönyt, midőn harmadszor kihivattam. A hangversenyen elfoglalták a helyemet, s az estélyen zöld ruhám kéknek tetszett. Mindjárt éreztem, hogy nagy bajom lesz. Kénytelen vagyok az ágyat őrzeni s csak annyi erőm van, hogy ezt a naplót megírhatom. Az az egy vigasztalásom van mégis, hogy betegségem felforgatta a játékrendet, van nagy zavar: legalább most érezik, hogy mennyire nem lehetnek el nálam nélkül. Korán reggel kétségbeesve jött hozzám annak az eredeti darabnak az irója, a mit holnap után kellene adni, s hüledezve rebegé, hogy csak reám várt a darabjával: elhalasztassa-e? Csak adassa galambom nálam nélkül, mert kijut az időből, a május rossz hónap, ne várjon rám. Az orvos itt volt. Komolyan aggódni látszik állapotom fölött. Kiváncsi voltam belepillantani a recipébe, melyet számomra irt, «aquæ destillatæ unc. duo. sachari albi dr. sechs. rad. liquiritia sem. duo.» Ez a rövidség engem nagyon aggódtat. Csak valami heroikus kurát ne használna ellenemben. Az a sachari albi valami hirtelen hatású gyógyszer lehet. Pedig mondtam neki, hogy csak engedjen időt a betegségnek, de ezek a színházi orvosok mind olyanok: azt akarnák, hogy az ember mindjárt meggyógyuljon; más orvos annak örül, ha soká beteg az ember. Csak legalább négy napig ne engedne felkelni.

II.

Rácz-Becse.

… nem lehet tovább kiállani!… minden nap játszom, minden nap új szerepet adnak, néha kettőt-hármat is, a mikor csak egy szerepem van, akkor időközben súgnom kell. Micsoda előadások! Ha valaha Pesten megtudnák, nem hinnék el, hogy az egész társaságban csak egy férfi van, az igazgató, a többi mind némber, azokat öltöztetik fel férfiaknak, bajuszszal, szakállal, s azok játszszák a hősöket és szerelmeseket. Az embernek a szeme ég ki ily művészet fölött. Ma a Szökött Katonában én játszottam Gergely kovácsot, mert csak én tudok énekelni, kétszer elbuktam a hegyes csizmákban, a mikhez nem vagyok szokva, s a közönség úgy röhögött. Gyakran felhangzik egy-egy kofa kritikája a játék alatt: ni a szemtelenek!…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… ma a játék után egy részeg suhancz erőnek erejével be akart törni szállásomra, s hogy bezárkóztam előle, behajította az ablakot. Valami előkelő ember fiának kellett lenni, mert a bakterok nem merték elfogni. Egész éjjel nem mertem elalunni…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… A tegnapi garázda fiú anyja megtudva kiállott aggodalmaimat, engesztelésül egy tál kocsonyát s egy kulacs bort küldött. Az Isten áldja meg érte. De régen ettem egy napra eleget. Megizentem neki, hogy a fiát ne bántsa miattam…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… az igazgatónk mind elkártyázta a társaság pénzét, háromszor is voltunk rajta, mig megkaphattuk, hogy adjon legalább annyit, a mennyiből kenyeret vehessünk. Azt mondta, hogy ha békét nem hagyunk neki, elkártyázza még a ruhatárt is, s akkor igazán éhen halhatunk. Nincs más mód, mint újra játszani…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

… megúntak már itt bennünket, s az volna jó, hogy ha egyszer kivernének, de sőt inkább nem eresztenek: mindenikünk odáig van adóssággal a városban, lehetetlen tovább mennünk, ha pedig itt maradunk, lehetetlen el nem vesznünk; a mi darabjaink vannak, azokat már mind ismeri a közönség, s kétszer egy darabba nem jő. Mi azután előveszszük a régieket, uj czimeket adunk nekik, a személyek neveit elforgatjuk; így hozzuk szinre. A közönség azután fütyöl és rothadt almával hajigál, mikor látja, hogy rászedtük. Milyen boldogság az emberre nézve, hogy ha nem tudja magát szégyenleni…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –