Part 30

Mikor aztán megint írni akarok, nagyot horkant a lámpásom, mint egy fojtogatott ember s menten elalszik. Persze, nem volt fölhúzva. Nem ijedtem meg a sötétben, újra fölcsavartam a lámpást, meggyujtottam s makacsul fogám a tollat: de már most azért is egyszerre ezer embert nyakazok le. Hanem ezalatt a tinta beleszáradt a tollamba megint.

A kalamárisba akarom mártani, s ime különös meglepetésemre a tintatartóm tetején egy kis furcsa figurát látok ülni, a ki nem tartozott iróasztalom gnómjai közé.

Egy arasznyi emberke, finom mókusprémes mentében, sarkantyus csizmákkal a lábán, s piros kakastaréjos fejjel, egyik kezében irótollat tartva, másik kezének felemelt újjával engem fenyegetve.

Ijedten kaptam le a süveget fejemről:

– Alászolgája! Kihez legyen szerencsém?

– Csak tessék feltenni! szolt a kis kobold tollsíp hangon: régi ismerősök vagyunk.

– Nem emlékezem, hogy lett volna szerencsém.

– Én vagyok önnek a «Spiritus familiárisa.»

– Jaj, tisztelt barátom, ne nevezze ön magát spiritusnak, még híre megy, hogy spiritust gyártok s akczizát fizettetnek velem: mondja ön magyarúl, hogy kicsoda?

– Tehát: házi szellem.

– Már olyan lidérczféle, a ki aranyokat hord a házhoz? (Lásd: Ipolyi magyar mythologiája.)

– Aranynál is jobbat, jó kedvet, vidámságot.

– No kedves barátom, akkor azt lopod, mert az már régen nem terem ezen a vidéken.

– Vetni kell a magját, majd elszaporodik megint.

– De már ahoz én nem értek. Én csak gyilkolni tudok, boszankodást szaporítani, embereket mérgesíteni és boldogtalanná tenni.

– No hát keljen fel innen, hadd üljek én az asztalhoz.

– Hát aztán?

– Hát majd én írok ön helyett mindenféle nevetséges furcsaságot, a mi öntől magától ki nem telnék: az leszek önnek, a mi Maquet Dumas Sándornak; ön pedig menjen az alatt mulatni, vagy dinnyét ültetni, a hogy tetszik.

– És a konvenczió?

– Mindennapra három gyűszűnyi tinta, mert én avval élek.

– No ez olcsó koszt. Áll az alkú. Itt a tinta, itt a papiros, én tehát elmegyek sétálni; mire haza jövök, írjon ön nekem egy színbírálatot.

Ember emlékezetére ez volt a legunalmasabb munka, a min valaha emberi két szem elaludt; itt mutassa meg a humorisztikus lidércz, ha tud valamit.

Egy kicsit vakarta is rá a taréját, mikor ezt mondtam, hanem aztán csak hozzá ült, maga alá szedte lábát és írt.

Én pedig vettem a kalapomat s indultam sétálni. A lépcső alján eszembe jutott valami s visszafutottam.

– Hohó barátom lidércz! Egyet elfelejtettem megkérdezni. Tud-e ön németül?

– Én minden nyelven tudok.

– Hát akkor ismeri azt a könyvet, a mit úgy hínak, hogy Pressverordnung, aztán meg azt a másikat, a melyiknek becsületes neve: Kriminalverfahren?

– Azokhoz nekem semmi közöm. Én ön helyett dolgozom, ön én helyettem felszedi a honoráriumokat; ha párbajra hínak, ön én helyettem duellál; ha pörbe fognak, helyettem allegál; ha elitélnek, helyettem kiüli a büntetést, s ha valaki belém szeret, ön lássa, hogy mit csinál vele?

– No mert csak azért mondom, hogy van én nekem itt a Dunaparton egy nagy házban egy pár igen jó barátom, a kik minden sort átolvasnak, a mit én írok vagy kiadok, nagy figyelemmel és gyönyörködéssel; a szebb helyeket veres plajbászszal aláhúzzák, úgy mutogatják egymásnak: mikor nagyon megtetszett nekik valami, akkor magukhoz hivatnak, megdicsérnek: néha azt sem várják, hogy én menjek oda, ők jönnek hozzám; ha a munkám nagyon tetszett nekik, még a nyomdából elviszik mind, minden példányt elprænumerálnak; hát csak arra kérlek, hogy ezen tisztelt barátim előtt az érdemeimet ne szaporítsd; mert már a nélkül sem találják helyemet s nem óhajtanám, ha egyszer még is helyemet találnák.

A lidércz bólintott, hogy jól van; én pedig mentem sétálni. Még egyszer vissza kellett térnem: már ez nekem szokásom, a zsebkendőmért, meg a félkeztyűmért rendesen a szögletről térek vissza.

– Mi nevet fogsz aláirni a czikknek?

– Alakomról is láthatod: «az én nevem Kakas Márton.»

S valóban ezzel kezdte a legelső czikket, mely akkorra épen elkészült, mire az ácsorgásból hazaértem. Átolvastam: no, megjárja; nem olyan rossz, mint gondolám. Kezdőtől ennyi is elég.

A harmadik színbírálat után Kakas Mártont szerződteté Heckenast barátom ezerkétszáz forint fizetésre: nekem csak az a dolgom volt, hogy a nyugtákat aláirjam s a pénzt elköltsem, és naponkint két órát vegyek Keresztessynél a karddal való verekedésnek mesterségéből, mert a jámbor lidércz legalább ötven embert élet-halálra ellenem lázított ez ideig.

Egyszer azonban megsokalta már az örökös kritizálást és megszólíta:

– Hallod-e? ha a pokolból jöttem volna, azt mondanám, ereszsz oda vissza, mert sokkal jobb mulatság a danaidák feneketlen hordajába vizet hordani, Sysiphusnak követ hengeríteni, s a háromfejű Cerberust rábeszélni, hogy taktusra ugasson, mint örökösen a kritika száraz malmában őrölni: csodálom, hogy Muszkaországban az ólombányák helyett nem inkább színbírálói sánczmunkára itélik a halálos bűnösöket; gondoljunk ki már valami mást.

– Jól van, fölhatalmazlak valami másra.

Egy óra alatt a spiritus familiáris készen volt a Nagy Tükör tervével.

– Nehéz lesz ez drága barátom! Belesülünk. Nem volt még ilyen dolog mi nálunk; sem írók, sem rajzolók hozzá. Miből állítjuk ki?

– Csak bízd azt rám. Minden kezdet nehéz, majd jó lesz később.

Az igaz, hogy nehéz is volt! Mint a kinek kovácspörölylyel kell egy darab vasból varrótűket csinálni. Megis látszott rajta. A rajzok, a metszések, a hozzáírt szöveg mind szörnyű mértékben hasonlítanak azokhoz a fazekokhoz, a miket Robinson Crusoe öntött kínjában először a puszta szigeten. Hanem azért az áldott publikum csak bevette azt.

Harminczhat előfizetővel kezdtük meg a vállalatot: kérdezém Mártontól, hogy mennyit nyomassak belőle? ő azt felelé: hatezeret!

Az év vége felé nem maradt fenn belőle több kétszáz példánynál. Pedig az egészben csak a «jön a billog!» ért valamit: hanem ez aztán sokat is ért; kivált azoknak a szerkesztőknek, a kik megadták az árát.

Egy napon szokatlanúl rossz kedvvel tértem haza. «Baj van, spirite! nagy baj van. Egy jó barátom miatt, a kiért jót álltam, sokat vesztettem: nem is merem kimondani, hogy mennyit? Mi a patvart csinálok most?»

A lidércz orrahegyére tette mutató újját és gondolkozott.

– Próbáljunk újságot kiadni.

– De iszen nem kell nekem; adtam én már vagy kilenczféle újságot ki, mindegyikkel megégtem, s örültem, ha a csizmámat ott hagyva a degetben, mezítláb kijöhettem belőle.

– No csak bízd én rám; ez olyan lap lesz, a minek nem árt meg sem az árviz, sem a jég, sem a diplomáczia. Ez humorisztikus lap lesz.

– Szégyenlek én olyant csinálni.

– Hiszen nagy szégyen is az, de hát legyen a szégyen az enyém. A legnagyobb ostobaságokat én írom alá: neked semmi bajod vele.

– De én nem értem, hogy lesz, mint lesz? ki látja el majd munkával? Ki ír bele verset? lapba pedig az kell. Nagy versíróink úgy tesznek mint az oroszlán, évenkint csak két kölyket hoznak a világra, persze hogy a tengeri malacz minden három hétben hetet fiadzik, de ez is annyiban különbözik némely szapora versíró ijafiától, hogy a tengeri malacz fiának farka nincs, de füle van: emennek pedig se füle, se farka.

– Csak bízd azt rám: írok én verset is végső inségben. (Ezt az élczet az akadémiában hallhatta.) Aztán majd nőnek mások is!

Denique meg voltam szorulva, ráálltam az indítványra; úgy született meg az Üstökös, s az általa nyitott nemzeti kölcsön szerencsésen kirántott financziális zavaromból.

Félesztendő haladtával aztán úton útfélen mondogatták az ismerőseim, a kik találkoztak velem: ej de nagy bolond az a Kakas Márton! ej de furcsa újság az az «Üstökös!»

– Hiszen kérem alássan, én egy betűt sem írok bele, mentegetőzém: én nem is tudom jó formán, mi van benne? Az a Kakas Márton az oka mindennek.

Vettem észre, hogy régibb tudós barátaim nem akarnak rám ismerni, kiknek derogál ez a kompánia.

Sőt majd kimaradtam az akadémiai kandidáturából, mert ellenem vetették, hogy nem lesz-e az majd orczapirulás másokra nézve, ha ilyenféle filozófusok is tévednek az ünnepélyes terembe, mint Kakas Márton princzipálisa?

Azonban már egyszer megvan: nem segíthetek rajta. Elismerem én magam is, hogy ez az Üstökös nem egyéb, mint csupa merő bohóskodás: igazán nem is érdemes benne valami okos dolgot keresni; hanem én elhárítok magamról mindent, én nem vagyok benne részes: engem ne tessék érte korholni. Kakas Márton mindennek az oka; ő hiábavalóskodik itten, én magam csak a korrekturát viszem a lapnál.

Azért mégegyszer alázatosan engedelmet kérek, hogy a világon vagyok, majd egyszer ezt a hibámat is megjavítom, s akkor Kakas Mártont is elviszem magammal; addig pedig kérem alássan, hogy ne kivánják kiadatását tőlem, mert apjának egyetlen fia, s ő keres az egész háznépre.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Skarjatin Erdélyben esett el; ott is van a síremléke (Segesvár mellett).]

[Footnote 2: A vízbe esettek védszentjei.]

[Footnote 3: A dült betűkkel közlöttek azok, a mik a nyomtatásban ki vannak hagyva.]

[Footnote 4: «Templomot» helyett a nyomtatásban ez áll: «pagodot».]

[Footnote 5: Ez már csak nem a töröknek szól?]

[Footnote 6: A harangokat a török vallás nem ismeri.]

[Footnote 7: Megjelent először 1855-ben.]

[Footnote 8: Iratott 1856-ban.]

[Footnote 9: Azóta tizenhét év múlt el, s a közlött adomák száma túlhaladja a tízezeret.]

[Footnote 10: Kedves öcsém Márton! Ha egyesével közölnénk a novellákat nagyon soká kellene mind a kettőnknek élnünk, míg kitelnék az ezer, s attól tartok, hogy a tisztelt közönség nem állaná ki a száz esztendei várakozást, azért csak siessünk jobban. _Szerk._]

TARTALOM.

I. kötet.

A márcziusi fiatalság. (Visszaemlékezés) 1

A látható Isten 20

Életem legszomorúbb napjai. (Naplótöredékek) 33

Feltámadunk 60

Az én színpadi életem 63

A csendes évek története 72

Márczius tizenötödike (1867) 93

Huszonöt év mulva (1873) 96

Magyar költők sorsa (1854) 101

Magyar szinészet a legrégibb időkben. (A legöregebb szinészek egyikének jegyzetei után) 107

Népszokások a magyar szinészek országából 112

Tököli emlékünnep Újvidéken. (Augusztus 29-én) 116

A királyi estélyen 124

Az udvari bálról 135

A trónörökös-pár elfogadási napja Budavárában 138

Fogadalmi templomfelszentelés és szinházi díszelőadás 143

Liszt hangversenye 147

A míg a termő rügyből körte lesz, vagy mennyi mindenkinek van beleszólása a szegény kertész dolgába 151

Bálványos-vár a trónörökös főherczegi párnál 155

Egy nap Arany Jánosnál 159

Az én kortársaim 165

A szellem meghamisítása 200

Petőfi és ellenségei 207

A Petőfi-megjelenések rejtélyének megoldása 218

Egy magyar költő életéből 221

A jó öreg asszony 253

Deák Ferencznél (1875 szeptember 10-én) 274

József főherczeg családja körében 279

Szüreti mulatság Alcsuthon 283

Királyéknál 288

Rezső trónörökös írószobája 293

Én és a zsidók 295

Szerkesztési kuriózumok 302

Magyar szinészek életéből 307

Az erdei dal 309

A magyar néphumorról 313

Milyen demokraták vagyunk mi? (Fürdői prédikáczió) 331

A diplomaczia 342

Tekintetes koldusné asszonyság. (Szomorú történet) 344

Minta színbirálat vagy «ez az út a halhatatlanságra» 349

Utolsó napjai a fürdőidénynek 353

Szinházi publikumfogás fürdőn 360

A Jakli. (Természethistóriai rajz) 366

Ha az ember híressé lesz 375

A pathologicophisiologiai pöreset 382

Egy beteg ember éjjeli mulatsága fürdőn 384

A holt ember 387

Tolvaj história 389

Hogyan fogy el magától a porzó? vagy az új török kölcsön 392

Két óra egy ujságiró élményeiből, a ki állandó helylyel biztosíttatott 396

Azokról a «spitzlik»-ről 400

Kiliameron. (Ezer novella) 403

1. Ez a világ sorja 403

2. A rejtélyes csontváz 405

3. A bámulatos juhász 407

4. Az ezüst ibrik 410

Mikor ebédre hívsz valakit, megmondd, hogy hová? 412

Melyik hát a jobbik? 414

Ez előtt 418

A koldús veréb 421

Töredelmes vallomás 424

Ki hát az a Kakas Márton? 428

* * * * * *

Transcriber's note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

74 |hét éves háhorú |hét éves háború

77 |kírálynak |királynak

117 |ha nem |«ha nem

146 |erősítení |erősíteni

182 |Ó volt |Ő volt

191 |s ett |s ott

195 |szabadség |szabadság

209 |»Az ebrudon |«Az ebrudon

312 |Bcosáss meg |Bocsáss meg

318 |magdeburgí |magdeburgi

323 |De még |«De még

338 |Kysfaludi-társaság |Kisfaludy-társaság

345 |ínnen |innen

357 |imputáczíó |imputáczió

379 |nem öhetett |nem jöhetett

401 |csihé nek kikiáltott |csihésnek kikiáltott

407 |kellett nekí |kellett neki