Part 16

Bármint áll is a dolog, az ifjúság a nyugtalanság kora, az öregség pedig a nyugalomé. A gyermek vágyakozva nyujtja ki a kezét messzire, minden után, amit sokféle tarkaságban lát maga előtt: mert ingerli az, mivel sensoriuma még friss és fiatal. Ezt cselekszi, csakhogy nagyobb energiával, az ifjú is. A tarka világ számtalan alakja izgatja, képzelete szertelenül nagyítja a valót. Telve van kívánsággal és határozatlan sóvárgással: ez megfosztja a nyugalomtól, pedig nélküle nincsen boldogság. Az öregségben minden megcsillapodik, a vér lehűl, az érzékek kevésbé érzékenyek. Másrészt a tapasztalás megmutatja a dolgok értékét és az élvezetek tartalmát, miáltal az ember megszabadul az ábrándok, agyrémek és előítéletek seregétől, mely a nyílt és tiszta kilátást elfödte. Az ember helyesebben és világosabban értékel mindent és belátja a földi dolgoknak a semmiségét. Ez adja meg minden öregnek, még a nagyon közönséges értelműnek is a bölcseség némi látszatát, mely az ifjabbak felett kitünteti. Míg az ifjú azt hiszi, hogy Isten tudja mi minden csodás dolgot lehetne találni e világon, csak a helyét tudná, addig az öreg ember át van hatva a Prédikátor igazságától, hogy „minden hiúság!“ Tudja, hogy minden dió üres, akárhogy is be van aranyozva.

Csak késői korában jut el az ember a földi dolgok és a világ dicsőségének Horátiusi „nem csodálásához“: vagyis a minden dolgok hiúságáról és minden földi pompa ürességéről való közvetlen, őszinte és határozott meggyőződéshez; a délbábok eltüntek. Nem hiszi többé, hogy akár a palotában, akár a kunyhóban valami különös boldogság lakozhatik, amely lényegében nagyobb lehetne annál, amelyet ő maga is élvezhet bárhol, ha testi és lelki fájdalmaktól szabad. Nem szabja ki a világ mértékével, hogy mi a nagy és kicsiny, mi az előkelő és hitvány. Ez adja meg az öregnek azt a különös lelki nyugalmat, mellyel mosolyogva tekint a világ szemfényvesztésére. Teljesen kiábrándulván, tudja, hogy az emberi élet nyomorúsága minden vásári cifraságon is áttetszik. Akárhogy is festik és díszítik, az élet igazi értékét a szenvedéstől való mentességben kell keresni, nem pedig a gyönyörökben és a pompában. (Hor. epist. L. I. 12. V. 1–4.) A magasabb kor alapvonása a kiábrándultság: az illuziók, melyek idáig az életnek a maga ingerét és a tevékenységnek a maga ösztönét megadták, eltüntek. Megismertük a világ minden pompájának, kivált a fénynek, dísznek és a fenség látszatának semmiségét és ürességét. Tapasztaltuk, hogy a legtöbb megkívánt dolog és óhajtott élvezet mögött ugyancsak kevés rejlik és így lassanként odajutottunk, hogy belátjuk egész létünknek nagy szegénységét és ürességét. Csak 70. életévünkben értjük meg teljesen a Prédikátor könyvének első versét. És ez az, ami az öreg kornak bizonyos bús színezetet ad.

Rendszerint azt hiszik, hogy az öregségnek betegség és unalom a végzete. Az első éppen nem tartozik az öregség lényegéhez, kivált nem akkor, ha nagy kort akarunk elérni: mert crescente vita, crescit sanitas et morbus (megnövekedvén az élet, nő az egészség és a betegség is.) Az unalomnak pedig kevésbé van alávetve mint az ifjúság. Az unalom ugyanis nem kísérője a magányosságnak, amit könnyen belátható okoknál fogva, mindenesetre magával hoz az öregkor, legfeljebb azoknál, akik csak érzéki és társas élvezeteket ismertek, ellenben szellemi erejöket nem fejlesztették. Igaz, hogy a szellemi erők is megcsökkennek, ahol azonban sok volt belőlük, ott marad még elég az unalom legyőzésére is. Másrészt, mint már fent kimutattuk, a tapasztalat, ismeret, gyakorlat és elmélkedés mindinkább gyarapítja a helyes belátást, élesíti az ítéletet és feltárja a dolgok összefüggését: a felhalmozott ismeretek új meg új kombinációja, az önművelés soha nem szünetelő munkája folyton foglalkoztatja, kielégíti és megjutalmazza a lelket. Ez némileg ellensúlyozza az említett csökkenést. Öregkorban ezenfelül, mint kifejtettük, sokkal gyorsabban múlik az idő: ez is az unalom ellen van. A testi erő csökkenése keveset árt, hacsak kenyérkereset miatt nincs rá szükség. A szegénység nagy baj öregkorban. Ha azonban ez száműzve van, az egészség pedig jól szolgál, akkor az öregség az életnek igen is tűrhető része. Kényelem és biztonság a fő szükségletei: ezért szereti az ember a pénzt öregkorában még inkább, mint előbb, mert kárpótol a hiányzó erőkért. Búcsút mondva Vénusznak, szívesen keres vidítást Bacchusnál. Míg eddig a látás, utazás, tanulás volt szükséglete, most oktatni, beszélni vágyik. Nagy szerencse, ha az embernek még agg korában is megmarad az előszeretete bizonyos tudomány vagy zene, színjátszás, egyáltalán valamely külső dolog iránt, amint ez tényleg ki is tart némelyeknél a késő vénségig. Az ember sohasem veszi több hasznát az egyéniségének, mint öregségében. Természetesen, akik mindig eltompultak voltak, idős korukban mindinkább automatákká válnak. Folyton ugyanazt gondolják, mondják és teszik, semmi külső benyomás ezen nem változtathat, sem valami újat ki nem válthat belőlük. Ha az ilyen aggokhoz szól az ember, annyi, mintha homokba írna: rögtön nyoma vész. Az ilyen aggság az életnek holt feje (caput mortuum) csupán. A második gyermekkornak ezt a bekövetkezését a természet némely ritka esetben a harmadik fogzással szokta jelképezni.

A növekvő öregséggel folyton fogyása az erőknek mindenesetre szomorú tény, ám egyúttal szükséges, sőt üdvös is: előre munkál a halálnak, mely nélküle nehezebben esnék. A jó halál, euthanasia, legnagyobb haszna a nagyon magas kornak, a felette könnyű, megelőző betegség nélkül való és küzdéstől nem kísért kimúlás, mely nem is érezhető: leírása főművem második kötete 41. fejezetének 470. lapján (3. kiad. 534.) található.

A Véda Upanisadja (Vol. II. p. 53.) az ember természetes életkorát száz évre teszi. Azt hiszem, helyesen. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy csak a 90 évet meghaladott emberek részesülnek a _jó halálban_, akik kimúlnak minden betegség, sőt szélütés, görcsök és hörgések nélkül, néha még el se sápadnak, olykor evés után ülve elszenderülnek; vagy inkább nem is halnak meg, hanem megszünnek élni. Minden más, előbbi korban történő halál idő előtt való és csupán betegség okozta.[26]

Az emberi élet voltakép sem hosszúnak, sem rövidnek nem mondható,[27] mert valójában az a mértéke minden más időbecslésnek.

Ifjúság és öregség közt az marad mindenkor a főkülönbség, hogy amaz az életet látja maga előtt, ez a halált; annak a multja rövid, a jövője pedig hosszú, ennél megfordítva áll a dolog. Mindenesetre az öreg ember előtt már csak a halál lebeg, az ifjú előtt ellenben az élet; kérdés azonban, hogy melyik a kettő közül a súlyosabb és hogy nem jobb-e az életen túl lenni, mint előtte, miként a Prédikátor mondja (7., 2.): „Jobb a halál napja a születés napjánál“. Hosszú élet kívánása mindenesetre merész óhajtás. Mert, quien larga vida vive mucho mal vive (aki hosszú életet él, sok rosszat ér meg), mondja a spanyol közmondás.

Az asztrológiának ugyan nincs igaza abban, hogy az egyes ember életfolyása a planétákban előre meg vagyon írva. Azonban az emberi életfolyásnak általában, az egyes életkoroknak megfelel egymásután egy-egy uralkodó planéta. A tizedik életévben _Merkur_ uralkodik. Az ember is, miként ez, gyorsan és könnyen mozog a legszűkebb körben. Hangulatát csekélységek is befolyásolják, de sokat és könnyen tanul a ravaszság és ékesszólás istenségének uralma alatt. Húszéves korában az ember _Vénuszt_ uralja: a szerelem és a nő foglalja le teljesen. Harmincadik évében _Mars_ az úr: az ember heves, erős, merész, harcias és dacos. Negyvenedik évében a négy planetoid uralkodik rajta, élete a szélességben terjed: frugi-vá (alkalmas, derék ügyes) lesz, vagyis _Ceres_-szel a hasznost szolgálja, _Vesta_ segélyével saját tűzhelyet alapít, _Pallas_ kioktatja a szükséges tudományokban, felesége pedig, mint _Juno_, úrnője a háznak. A mintegy 60, azóta felfedezett planetoid újítás, melyről semmit sem akarok tudni. Úgy teszek velök, mint a filozófia tanárai velem: semmibe sem veszem őket, mert nem illenek a portékám közé. Ötvenedik életévében pedig _Jupiter_ az uralkodó. A legtöbb egyívásút az ember túlélte és a jelen nemzedék felett állónak érzi magát. Ereje még teljes, tapasztalatban és tudásban pedig gazdag: egyéniségéhez és helyzetéhez mérten tekintélye kiterjed egész környezetére. Többé nem fogadja a parancsot, hanem osztja. Most a legalkalmasabb arra, hogy a maga körében kormányzó és uralkodó legyen. Az ember ötvenéves korában éri el, Jupiter uralma alatt, pályájának a tetőpontját. Hatvanéves korában _Jupiterrel_ elérkezik az ólmosság: az elnehezedés, lassúság és szívósság. Az öreg ember olyan mint a halál, mint az ólom: súlyos, lomha és halovány – miként Shakespeare mondja (Romeo és Júlia II. felv. 5. jel.). Végül elérkezik _Uranos_, mikor is, mint mondani szokás, az égbe jutunk. _Neptun_, kit sajnos, gondolathiányból neveztek így el, itt nem jöhet szóba; mert nem is nevezhetem itt igazi nevén Erosnak. Különben megmutatnám, miként kapcsolódik a kezdet a véghez, mint fűződik titkos kapoccsal a szerelem a halálhoz, melynél fogva az Orcus, vagy az egyiptomiaknál Amenthes (Plutarchos de Iside et os. c. 29.), nemcsak elvesz, hanem ad is és a halál az életnek nagy gyűjtőmedencéje. Onnét, igen onnét az Orcusból származik minden, ott volt egykoron minden, ami most él. Hacsak felérnők ésszel ezt a szemfényvesztést, amellyel ez történik: akkor minden világos lenne.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: A görög nyelvü idézeteket Schopenhauer latin fordításában és magyarul adjuk.

A fordító.]

[Footnote 2:

Wie an dem Tag, der dich der Welt verliehen: Die Sonne stand zum Grusse der Planeten, Bist alsobald und fort und fort gediehen, Nach dem Gesetz, wonach du angetreten. So musst du sein, dir kannst du nicht entfliehen, So sagten schon Sybillen, so Propheten; Und keine Zeit und keine Macht zerstückelt, Geprägte Form, die lebend sich entwickelt.]

[Footnote 3: A nomád-élet, mely a műveltség legalsóbb fokát mutatja, ismét jelentkezik annak legmagasabb fokán, az általánossá lett turistaságban. Amazt a _szükség_, ezt az _unalom_ hozta létre.]

[Footnote 4: A természet folytonos emelkedést mutat a szervetlen világ mechanikai és vegyi hatásaitól a növényvilág homályos, tudattalan életén át az állatvilághoz. Itt támad az értelem és a tudat, majd csekély kezdetből fokról fokra emelkedik föl egész az emberig. Ennek értelmességében éri el a természet működésének csúcsát és célját, benne valósítja meg a legtökéletesebbet és legnehezebbet, amit létrehozhat. Ám az emberi faj értelmessége maga is sok észrevehető fokozatot tüntet fel és csak felette ritkán éri el a legmagasabb, a tulajdonképpeni magas intelligencia fokát. Ez a természetnek legnehezebb és legkiválóbb terméke, a világon előforduló legritkább és legbecsesebb kincs. Az ilyen intelligencia kristálytiszta tudatában a világ élesebben és teljesebben tükröződik, mint bárhol egyebütt. Nincs ennél nemesebb és drágább kincs a világon, amelynek bírása a legnagyobb gyönyöröknek a forrása. Minden egyéb eltörpül emellett, úgy, hogy aki ennek az egynek bírlalója, semmi egyébre nincs szüksége a szabad időnél, hogy e birtokát zavartalanul élvezhesse és gyémántját csiszolja. Mert az összes többi, nem értelmi élvezetek alsóbb rendüek. Lényegükben mind akarati mozgásokban végződnek, amilyenek a kívánás, vágy, aggódás és elérés, bármi legyen a tárgyuk. Ez sohasem folyhatik le szenvedés nélkül és a teljesedéskor el nem maradhat több vagy kevesebb csalódás, holott a szellemi élvezeteknél az igazság mindinkább tisztábban ragyob felénk. Az értelem országában nincs fájdalom, ott minden megismerés. Az értelmi élvezetek természetesen kinek-kinek értelme arányában válnak hozzáférhetőkké, mert a világ minden szelleme haszontalan arra nézve, akinek magának sincs szelleme. Az értelem magasabb fokának megvan az a természetes hátránya, hogy vele arányosan emelkedik a szenvedés iránti fogékonyság és itt érheti el a legmagasabb kifejlődést.]

[Footnote 5: A _köznapiság_ valójában nem egyéb, mint hogy az akarat a tudatban teljesen felülmúlja a megismerést. Ez oly fokot érhet el, hogy a megismerés kizárólag az akaratot szolgálja. Ahol tehát e szolgálat nem kívánatos, vagyis ahol sem kicsiny, sem nagy indokok nem követelik meg, ott a teljes gondolatnélküliség állapota áll be. Ám a megismeréstől mentes akarat a legalacsonyabb rendű dolog: a buta tuskó ilyen, kitetszik ez olyankor, ha eldől. Az ilyen közönséges embernél csak az érzékszervek és az észrevettek felfogásához szükséges értelmi erő van működésben. Ezért fülel a köznapi ember szüntelenül mindenre, ami körülötte történik, minden legcsekélyebb neszre azonnal felfigyel, akárcsak az állat. Meglátszik ez az ő alrangú mivolta az arcán, egész külsején. Az ilyen hétköznapi arc annál inkább visszataszító, ha a tudatot betöltő akarat még alantas, önző és rossz is.]

[Footnote 6: Az emberiség legmagasabb rétegei pompájukban, megjelenésük fényében bátran mondhatják magukról: a mi boldogságunk teljesen rajtunk kívül van, a mások fejében. – _(Sch. megjegyzése.)_]

[Footnote 7: Scire tuum nihil est, nisi te scire hoc sciat alter. (Tudásod semmi, ha magad is nem tudod, hogy más is tud róla.)]

[Footnote 8: A lovagi becsület a gőgnek és a hóbortnak a gyermeke. (Az ezzel ellentétes igazságot az Állhatatos Fejedelem (Calderon) fejezi ki legélesebben e szavakkal: Ádám öröksége ez! Felette feltűnő, hogy a gőgnek e legfelső foka kizárólag annak a vallásnak a követői közt lelhető föl, mely híveit a legnagyobb alázatosságra kötelezi. Mert sem előbbi korokban, sem más világrészben nem ismerik a lovagi becsületnek ezt az elvét. De mégsem szabad ezt a vallás rovására írni, hanem inkább a hűbériségére, mely korban minden nemes ember kiskirálynak tekintette magát, aki maga fölött emberi bírót nem ismert és ennélfogva saját személyének teljes sérthetetlenséget és szentséget tulajdonított. Azért aztán minden ellene irányúló merényletet, minden ütést vagy gyalázó szót halálos vétségnek ítélt. A becsület elve és a párbaj tehát eredetileg csak a nemes ember ügye volt, később a tiszteké, majd a hozzájuk csatlakozó magasabb rendűekké, akik nem akartak amazok mögött maradni. Ámbár a párbaj az istenítéletből vette az eredetét, mégsem oka, hanem csak okozata és alkalmazása a becsület elvének: aki földi bírót nem ismer el, az nem isteni bíróhoz fellebbez. Maga az istenítélet azonban nem a kereszténységből folyik. Megtalálhatjuk régi korokban a hinduknál is, sőt nyomai máig is fönmaradtak.]

[Footnote 9: Ezért is rossz bókot mond az, aki divatos szólással élve, valamely művet azzal vél megtisztelni, hogy azt tettnek minősíti. Mert a művek sokkal előkelőbbek rangra. A tett mindig csak egyes motívum által okozott cselekvés és így különálló, múlandó és a világ általános és ősi eleméhez, az akarathoz tartozó. A nagy és szép mű ellenben maradandó, mert általános jelentősége van és mert a hiba nélkül való, tiszta értelemből fakadt, mint valami illat az akarat világa felé emelkedvén.

A tettek hírének előnye az, hogy rendszerint azonnal nagy zajjal jelentkezik, hogy gyakran egész Európában meghallják. A mű hírneve viszont lassan terjed, gyakran csak egy század múlva éri el teljességét: de akkor aztán olykor évezredeken át fenmarad. A tett ellenben az első kirobbanás után mindinkább gyengül hatásában, mindig kevesebben és kevesebben tudnak felőle, míg végül csak a történelemben éli kisérteties életét.]

[Footnote 10: Mivel legnagyobb gyönyörűségünkre szolgál, ha mások csodálnak bennünket, a csodálók viszont, még ott is, ahol arra minden ok megvan, nem szívesen adják rá magukat, azért legboldogabb az, aki valahogy annyira vitte, hogy őszintén csodálni tudja magamagát. Csakhogy aztán mások meg ne tévesszék.]

[Footnote 11: Le bonheur n’est pas chose aisée: il est très diffiche de le trouveir en nous, et impossible de le trouver ailleurs. (A boldogság nem könnyű dolog: nehéz azt megtalálni önmagunkban, másutt pedig lehetetlen.)]

[Footnote 12: Mint ahogy testünket ruha fedi, úgy burkolja be lelkünket is a hazugság. Szavaink, cselekvéseink, egész mivoltunk hazug. Igazi lelkünket ezen a burkon keresztül csak néha-néha lehet megsejteni, mit a ruhán keresztül a test idomait.]

[Footnote 13: Bajokon tudvalevőleg úgy lehet könnyíteni, hogy közösen viseljük el másokkal. Úgy látszik, hogy az emberek az unalmat is ide sorolják. Összeülnek, hogy együtt unatkozzanak. Amint az élet iránti szeretet lényegében nem egyéb, mint a haláltól való félelem, azonképpen a társasösztön nem alapszik a társaság iránt érzett közvetetlen szereteten, hanem a magánytól való félelmen. Nem anyira a mások bájos, boldogító társaságát keressük, mint inkább az egyedüllét sívárságától és öntudatunk egyhangúságától szökünk. Ezért aztán beérjük a hitvány társasággal is és eltűrjük szükségképi járuléka gyanánt minden terhes kényszerűségeit. Ha azonban legyőztük a magánytól való idegenkedésünket és edzéssel megszoktuk kezdetben elijesztő, közvetetlen benyomásait, akkor állandóan kellemesen érezhetjük magunkat a magányban és nem áhítjuk a társaságot. Mert a társaság nem egyenes szükségletünk és a magánynak jótékony tulajdonságait lassanként megszokjuk.]

[Footnote 14: Ugyanily értelemben Sâdi, Gulistan-jában: Ettől fogva bucsút mondtunk a társaságnak és az elkülönülés útjára tértünk; mert csak a magányosságban van biztonság.]

[Footnote 15: Az emberek irígysége mutatja, hogy mennyire boldogtalanoknak érzik magukat; mások tetteire irányuló folytonos figyelmük pedig jele annak, hogy mennyire unatkoznak.]

[Footnote 16: Az alvás a _halál_ egy darabja, amelyet előlegül kölcsön kérünk és érte újra megkapjuk és felújítjuk az életet, melyet egy nap kimerített. Le sommeil est un enprunt fait à la mort. Az álom a haláltól fölvett kölcsön. Vagy: az álom ideiglenes kamatja a halálnak, amely maga a tőke lefizetése. Ezt annál későbben követeli a hitelező, minél bőségesebben és pontosabban fizetjük meg a kamatokat.]

[Footnote 17: Némelyik embernél a legokosabb, ha azt gondoljuk: meg nem változtathatom, tehát felhasználom.]

[Footnote 18: Ha az emberekben a jó volna túlsúlyban a gonosz felett, célszerűbb lenne inkább igazságosságukban, méltányosságukban, hálájukban, szeretetükben vagy részvétükben bízni, mint félelmükben. Azonban a dolog megfordítottja a helyes, tanácsosabb tehát ehhez igazodni.]

[Footnote 19: „Akarat szabadsága“ Kelen Ferenc fordításában megjelent: Filozófiai írók tára, 17. kötet.]

[Footnote 20: Az _akaratot_ úgyszólva maga adta magának az ember, mert az az ő valósága. A _szellem_ viszont az ég adománya, – az örök, titokzatos, szükségszerű sorsé, melynek az ő szülőanyja puszta eszköze volt.]

[Footnote 21: A barátság és pajtásság az életben való boldogulás főeszközei. De a kiváló képességek büszkévé tesznek. Az ilyen ember nem alkalmas arra, hogy hízelegjen a gyatra tehetségűeknek, akik előtt fölényét el kellene titkolnia. Aki viszont tudatában van csekély képességeinek, könnyen megfér az alázatosság, szívélyesség, nyájasság és a hitványság iránti tisztelet erényeivel, vagyis barátokat és pártfogókat keres magának.

Az itt elmondottak egyaránt illenek az állami szolgálatra, mint tiszteletbeli állásokra, sőt a tudósok világában elért hírnévre is. Így az akadémiákban is mindenütt a kedves középszer uralkodik, az érdemes emberek későn, vagy sohasem kerülnek oda. Így van ez mindenben.]

[Footnote 22: A véletlen minden emberi dologban oly kiváló szerepet játszik, hogy midőn valami messziről fenyegető veszedelemnek elejét igyekszünk venni, ez a veszedelem gyakran valami előre nem sejtett körülmény folytán eltünik és egyszerre nemcsak a meghozott áldozatok vesznek kárba, hanem az általuk előidézett változás is kárunkra válik a körülmények megváltozott állása mellett. Nem kell nagyon törődnünk a távol jövővel, hanem számítsunk a véletlennel is és nézzünk bátran szembe a veszéllyel, remélve, hogy az, mint sok fekete viharfelhő elvonul.]

[Footnote 23: Öröm és bú annyi rohamát álltam már ki, hogy első látásuk asszonyi módra el nem ragad.]

[Footnote 24: A természet ugyanis minden teremtett lénybe félelmet és rettegést öntött életének és lényének fentartására és gonosz támadásainak kikerülésére és elűzésére. De a természet ezt a mértéket nem tudja betartani, hanem a hasznos félelem közé hiábavalót vegyít: annyira, hogy minden, különösen pedig az emberi természet telítve van páni félelemmel.]

[Footnote 25: Az öregségben az ember jobban ért a szerencsétlenségek elkerüléséhez, ifjúságában pedig elviseléséhez.

_Sch. jegyzete._]

[Footnote 26: Variáns: Az ó-testamentum (90. zsoltár 10. vers), az emberi élet tartamát 70 és ha sok, 80 évre tette és a mi többet jelent, Herodotos (I. 32. és III. 22.) is ugyanezt mondja. Ez azonban tévedés és csupán a mindennapi tapasztalás nyers és felületes megértésének eredménye. Mert ha a természetes életkor 70–80 év volna, akkor az embereknek 70–80. életévük közt öregségből kellene meghalniok. De ez éppen nincs így: betegségekben halnak meg, miként a fiatalabbak; a betegség pedig valójában rendellenesség, ez tehát nem a természetes vég. Csak a 90. és 100. év közt halnak meg az emberek öregségből, betegség, halálküzdelem, hörgés, vonaglás, néha elsápadás nélkül; amit euthanasiának neveznek. Ezért is igaza van az Upanisádának, mikor a természetes életkort 100 évre teszi.]

[Footnote 27: Mert ha még oly soká él is az ember, soha sincs többnek a birtokában, mint a megoszthatatlan jelennek: az emlékezet pedig napról napra többet veszít a feledés folytán, mint amennyit gyarapodás folytán nyer.]

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

45 |egénisége |egyénisége

56 |meserséghez |mesterséghez

66 |segtíő eszköz |segítő eszköz

93 |oy méltatlanul |oly méltatlanul

96 |biztosíják |biztosítják

103 |fenygetés útján |fenyegetés útján

121 |eljesített szolgálathoz |teljesített szolgálathoz

126 |kortár-társaitól |kortársaitól

127 |estet röpít otva |testet röpít tova

129 |becsülenek |becsületnek

132 |legdrágább és leritkább |legdrágább és legritkább

170 |magyarzázza meg |magyarázza meg

171 |redeti célzatnak |eredeti célzatnak

174 |megányosan él |magányosan él

186 |elővará-rozsolni |elővarázsolni

186 |Ezért isí |Ezért is

193 |bologság forrása |boldogság forrása

211 |ki is mutajuk |ki is mutatjuk

217 |beltáhatjuk |beláthatjuk

220 |meglátjhatja |megláthatja

229 |arra kelelne |arra kellene

230 |elengedheteten |elengedhetetlen

252 |a ngy tömege |nagy tömege

252 |semmnit a lét |semmint a lét

264 |fjúságunkban |ifjúságunkban

271 |némi lászatát |némi látszatát

277 |hasznost szolgálaj |hasznost szolgálja

278 |gonodlathiányból |gondolathiányból

278 |melynél fova |melynél fogva]