Part 9

„Czo fel, szürke fakóm, Czifra Jancsi lova! Messze van Imola,[75] Nem érünk ma oda.“ Mikor Czifra Jancsi A lovát ugratta, Akkor Járdán Julcsa A kapuban várta. Várta rántottára, Mézes pálinkára. „Egyél, igyál, Jancsi, Világ boszujára! Ha én aztat tudnám, Melyik uton mégy el, Felszántanám én azt Aranyos ekével. Be is vetném én azt Szemenszedett gyöngygyel, Be is boronálnám Sűrű könnyeimmel!“ „Búra termett idő, Ködnevelő szellő, Megemésztett engem Ez az egy esztendő!“

(Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)

52. A HALOTT VŐLEGÉNY.

(Töredék.)

‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék édes rózsám, Velem van az igaz isten, Velem vagy te édes rózsám.“ ‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék édes rózsám, Velem van a fiuisten, Velem vagy te édes rózsám.“ ‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék édes rózsám, Velem a szent lélek isten, Velem vagy te édes rózsám.“

(Baksay Sándor gyüjt. Baranyamegye: Csurgó.)

53. KURIS PISTA.

‚Eredj lyányom guzsalyasba, A legények hínak oda.‘ „Jaj anyám, nem mék én oda, Ott lesz gazda Kuris fia.“ ‚Ha ott lesz is ne félj tőle Legények megónak tőle!‘ Ott elmene bíró lyánya Szentgál Panna guzsalyasba. Ottan vala Kuris Pesta, A leányhoz oda álla, Hozzá szép szavakkal szólla, Aztán meg a tánczba híjja. „Jaj ereszsz el, mert lerogyok, Itten mindjárt, mert meghalok.“ De nem hagyja Kuris Pesta És halálra tánczoltatja. Ott lerogya vérbe fagyva Bíró lyánya Szentgál Panna. Lyányok, róla tanuljatok, Legényt soha ne csaljatok.

(Gyulai Pál gyüjt. Nógrádmegye.)

54. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

(Tájszólás szerint.)

„Húzzad czigány, húzzad, Húrod szakadtáig, Majd én is mögjárom Lábom unottáig.“ „„Ereszsz el, ereszsz el, Óh én édös kincsöm, Tele van a csizmám Piros aludt vérrel.““ „Nem eresztlek, nem eresztlek, Óh én édös kincsöm, Nem ėcczö’ kértelek Teljes tizenkėcczö’.“ „„Nyisd mög, anyám, nyisd mög Leveles kapudat, Kiőn bevezetik Beteg lėányodat. Nyisd mög, anyám, nyisd mög Leveles ajtódat, Kiön bevezetik Beteg lėányodat.““ Átkozott az atya És az édös anya, Ki az ű lėányát Tánczra kibocsátja. „Ha enyim nem löttél, Hát másé sė lögyél; Testöm a testöddel Ėgy sirba tétessön, Véröm a véröddel Ėgy patakot mosson, Lelköm a lelköddel Ėgy istent dicsérjön.“

(Szilády Móricz gyüjt. Halas.)

55. SÁRI MÁRI.

Sári Mári messze lát, Vizért küldi az anyját, S mig az anyja vizért jár: Barna legény oda jár. „Édes anyám beh jó kend, Beh jó vizet hozott kend, Máskor is elmenjen kend, Tovább oda legyen kend.“ „Hát ez a bot hun jár itt? Ugyan ki hagyta ezt itt?“ „Szegény vándorló legény, Szállást kért volna szegény.“ „Hát az ágyad mi lelte Hogy úgy le van heverve?“ „Czicza fogott egeret, Játszott vele eleget.“ Esik eső csepereg, Sári Mári kesereg, De hijába kesereg, Megkapta mit keresett.

(Szabó Károly gyüjt. Szathmármegye.)

56. MÓZES ÉS JULCSA.

„Jó napot kivánok, Mózes!“ „Adjon isten, Julcsa, mit vesz?“ „Olyan szappant, a mi kókusz, Szappanozni nagyon jól tud.“ „Julcsa, ha magának volnék, Én csak a tarkából vennék.“ „Én is a tarkából veszek, Egy darabbal megelégszek, Ugyan mi ennek az ára? Csak ne szabja nagy kaptára!“ „Egy garas ide vagy oda – Négy garasért adom oda; Pedig öt volna az ára, De magának, édes Julcsa, Négy garasért oda adom, Csak csókoljon meg, galambom!“ „Bizony én meg nem csókolom, Mert zsidó valláson vagyon, Ha magyar valláson volna, Százszor megcsókoltam volna!“

(Illésy György gyüjt. Álmosd.)

57. SZŐCS MARCSA.

Este van, este van, hatot üt az óra, Minden asszony, leány, készűl a fonóba; Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába? Először megütik, leesett a hidra, Másodszor megütik, elállott a szava, Harmadszor megütik, véres volt a foka, A kis balta foka. „Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre, Egy két szavaimat vedd be a füledbe: Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa, Mért levél, mért levél másnak hites társa, Szivemnek gyilkosa?“ Zilahi Pistának nem kell a bokréta, Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa. „Vérem a vérével egy patakot mosson, Testem a testével egy sirban nyugodjon, Egy sirban nyugodjon!“ A torjai rétet körülfogta a köd, Pistára, Marcsára most huzzák a földöt, Főtül való fája ki vagyon rovázva, Fekete pántlika van reá csukrozva, Szépen rá csukrozva. A torjai templom kőrűl van árkolva, Két szál szép rozmarin van belé plántálva, Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon, Szeretőtök szive meg ne háborodjon, Meg ne háborodjon.

(Gyulai Pál gyüjt. Háromszék.)

58. JÁR A KORSÓ…

Jár a korsó, jár a kútra, Piros, barna leány hordja, Alig hogy megmerítette, A rózsája megölelte. Jár a korsó, jár a kútra, Halovány leányka hordja; Halovány a hold sugára, Halványabb a lány orczája. Nem jár a korsó a kútra, Szörnyű nagy a leány búja. „Megvert engem az Uristen, Hogy az ő szavának hittem!“

(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)

59. A GERLICZE.

Zsibó város szép helyt vagyon, Közepében van a templom, Alatta terem a csipke, Rá szállott egy bús gerlicze. „Mért busulsz te bus gerlicze, Párod repűl neked ide.“ „Nem kell nekem senki párja, Ha az enyém el van zárva.“ „Megmondtam én bús gerlicze, Ne rakj fészket az útfélre, Mert az uton sok ember jár, A fészkedre reá talál.“

(Gyulai Pál gyüjt. Szilágyság.)

60. A FONÓBAN.

A leányok egymás közt Beszélik, hogy sok a szösz. „Haj anyám!… a fonás;… Bajos a várakozás.“ ‚Szoknyát veszek szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Nem az az én nyavalyám!“ ‚Legényt hívok szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Találgatod nyavalyám!“ ‚Férjhez adlak szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Kitaláltad nyavalyám!!“

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

61. PETRÁS UR.

Csötörtöki napon Kijött a Petrás úr; Mindjárt azt kérdezte: ‚Hány a jó arató?‘ „Tizenketten vagyunk, Jó aratók vagyunk.“ ‚No csak arassatok, Jó ebédet kaptok!‘ – Kijött a jó ebéd, Tizenkét szál metélt, S a zsírtalan kása, Ki hatszor napjába’ Vizet mert magába.

(Dömötör János gyüjt. Tolnamegye.)

62. KÁNTOR TERI.

Három bokor saláta, Kántor Teri kapálta, Egyél dzsidás belőle, Isten ugyse! megveszekedel tőle. Kántor Teri azt hiszi, A kapitány elveszi; Ne félj Tercsa előre, Isten ugyse! semmi sem lesz belőle. Elment már a regiment, A házasság füstbe ment, Kántor Teri itt maradt – Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.

(Abonyi Lajos gyüjt. S. Patak.)

63. SOROZÁSKOR.

Szent Miklósi czigány legény hegedűl, Sír a leány oda haza egyedűl, Sírhat is már, mert a bíró házánál Szeretője most áll a sorshúzásnál. „Négy esztendő nem a világ, gyöngyalak! Visszajövök, ámbár most elhagyjalak; Isten veled, kedves rózsám! végy búcsút, Becsületre visz engemet ez az út. Három színű selyem zászlók lobognak, Körűlöttem a leányok zokognak, – Ne sírjatok hív szerető leányok, Drágább legyen kedvesteknél hazátok.“

(Szabó Károly gyüjt. Tisza-Várkony.)

64. BÚCSU.

„Veszélyben forog hazám, Isten hozzád szép babám, Megyek, megyek harczolni, Értetek élni halni.“ „Hogyha elmégy harczolni, Jőj el hozzám búcsuzni, Még egyszer hadd lássalak, Rózsámnak mondhassalak. Ha te elmégy én is el, Nem maradok tőled el, Kötözgetem sebedet, Míg a halál eltemet.“ „Ha a halál eltemet, Hazám földje, érdemled. Éretted a sírhalom, Dicső, édes nyugalom!“

(Szabó Károly gyüjt. Alföld.)

65. A HONVÉDTÜZÉR TEMETÉSE.

Mi piroslik ott a síkon, távolba’? Csonka honvéd piros vére a hóba’, Sok halált szórt az ellenség sorára, Haj! de végre egy golyó őt találta. Ágyú helyett koporsót visz a szekér, Benne fekszik egy magyar honvéd-tüzér, Koporsóján csákója és fegyvere, Szemfedőűl katona köpönyege. Bajtársai kivont karddal követik, Fájdalmukban olykor meg is könnyezik; Nincs harangszó, csak pár ágyúdörrenés, Ennyiből áll a tüzéri temetés. Zöld erdőben fekete sír domborúl, A ki látja, szivében megszomorúl; Fák tetején bús csalogány úgy beszél: Szabad földben nyugszik egy honvédtüzér.

(Szentpéteri Pál gyüjt. Kun-Szent-Miklós.)

66. A MENYASSZONY.

„Kerek udvar, kicsi ház, Édes rózsám mit csinálsz?“ „Tyukot főzök, turbolyát, Szeretőmnek vacsorát.“ „Kerek udvar, kicsi ház, Édes rózsám mit csinálsz?“ „Csinosítom magamat, Várom a galambomat.“ „Kerek udvar, kicsi ház, Édes rózsám mit csinálsz?“ „Virágomat öntözöm, Koszorúnak kötözöm.“ „Ne főzz tyukot, turbolyát, Ne csinositsd magadat, Virágidat ne öntözd, Koszorúnak se kötözd. Iszonyú volt a csata, Három legény jött haza; Vőlegényed a mezőn, Ott maradt a temetőn.“ „Légy átkozott hírmadár, A ki ily rosz hírt hozál, Jó anyám, hol koporsóm, Add ide szemtakaróm!“

(Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)

67. VÁRADI NÓTÁJA.

Jaj be szennyes maga inge gatyája!… Bészennyesült a szentgyörgyi stokházba. Mossa ingem, édes anyám, fehérre, Hónap visznek a törvényszék elébe. Ha bémenyek a törvényszék házába: Leborulok a törvény asztalára. Ha kijövök a törvényszék házából: Elbúcsuzom a kerek nagy világtól. Vasas lábam keservesen pengetem, Oh istenem, most végzik a törvényem… Édes anyám! pénz vagyon a zsebembe – Markoljon ki kejed nekem belőle. Csinátasson diófából koporsót, Sárga szeggel veresse rá a jaj-szót, Trombitások három troppot fújjanak; Me’t istenem! – hónap felakasztnak.

(Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)

68. A LOVAS LEGÉNY.

‚Megöltem egy zsidót Tizennyolcz garasért, A Tiszába vetém A fejér lováért. Tisza nem vette bé, Partjára vetette, Alattomba’ pedig Csáki gulyás leste.‘ „Amott jön egy legény: De szomorú szegény! Adok neki szállást, A lovának hálást. Aludjál, aludjál, Tudom megfáradtál; Fáradságod után Csendesen nyugodjál.“ „‚Abb’ a zöld erdőbe’ Vajon ki csattogat? Talán az én rózsám Keres ott lovakat. Gyere haza rózsám! Bé van a ló hajtva… – Vármegye aklában Szól a csengő rajta.‘“

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

69. MOLNÁR FERKÓ.

Nagy bú jöve Molnár Ferkóra, Ki van mondva rá a bitófa, Megy búcsúzni a rózsájától, Pajtásitól s a kis bojtártól. „Itt hagyom a birkám, bárányom, Viseld gondját, kedves bojtárom, Itt hagyom a czifra szűrömet, Muszka-prémes ujjas mentémet. Itt hagyom a bundám, Boglárom[76], Viseld gondját, kedves bojtárom; Még énnekem más bajom is van, Még énnekem czifra ládám van. Itt hagyom a ládám, ruhástól, Viseld gondját, rózsám, gazdástól, Itt a dudám, itt a furulyám A kin dudolgattam bús nótám.“ A főbíró háza dombon van, Molnár Ferkó abban fogva van, Csak távolról nézi nagy búsan, Más tereli nyáját boszúsan. Felállították a bitófát, Molnár Ferkót arra ráhuzták, Lengeti a szél a gatyáját, Pengeti fényes sarkantyuját.

(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)

70. BOGÁR IMRE.

Zavaros a Tisza, Nem akar higgadni, Az a hires Bogár Imre Által akar menni. Által akar menni, Csikót akar lopni, Kecskeméti zöld vásárra Pénzt akar csinálni. Pénzt akar csinálni, Bölcsőt akar venni, Azt a híres Duli Marcsát El akarja venni. „Kocsmárosné hallja, Van-e vacsorája?“ „Van vacsorám, paprikás hús, Vendégek számára.“ „Kocsmárosné hallja, Van-e barna lyánya?“ „Barna lyányom vetett ágyon Vendégek számára.“ „Kocsmárosné hallja, Száz itcze bort adna, Megkinálom a vármegyét, Hogy ne lennék rabja!“ Gonosz a vármegye, Nem iszik belőle, Mert a szegény Bogár Imre Most van a kezébe’. „Lánczot a zsiványnak Kezére, lábára!“ Duli Marcsa a babáját Már hiába várja. Nézz ki Marcsa, nézz ki Ablakod firhangján, Most kisérik Bogár Imrét Aranyszín paripán. Ezüst a zablája, Arany a kantárja, Az a híres Bogár Imre Annak a gazdája. Harangoznak délre Féltizenkettőre, Most kisérik Bogár Imrét A vesztő helyére. Kiapadt a Tisza Csak a sara maradt: Meghalt szegény Bogár Imre, Csak a híre maradt.

(Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)

71. BEREG NÁNI.

Bereg Náni, elvettelek volna, Ha az orczád nem festetted volna, Kilencz zsandár az ablakon leste, Mikor Náni orczáját festette. Bereg Náni kiment az erdőre, Lefeküdt a tölgyfa hűvösébe, Hármat négyet kiáltottam neki: Kelj fel Náni, meglát itt valaki. Kocsmárosné adjon egy itcze bort, Hadd mossam le a torkomról a bút, A szivemről a keserűséget: Hadd felejtsem régi szeretőmet! Édes anyám kiment kis kertébe, Feltekintett a csillagos égre: ‚Jaj istenem! megölöm magamat: Katonának viszik a fiamat.‘ Édes anyám, ne öld meg magadat; Inkább kérd meg kapitány uramat, A kapitány uram is azt mondja: Szegény legényből lesz jó katona. Édes anyám’ mért borítod gyászba, Magad pedig örökös rabságba? Bereg Náni, nem fáj-e a szíved, Gyermekedet hogy elveszítetted? Végig mentem a kállai utczán, Szembe jött rám az én édes rózsám, Szólnék hozzá, de rövid az idő: Isten áldjon meg, kedves szeretőm! Bereg Náni kiment a vásárba, Három pereczet vett a markába, Azt a hármat kilencz felé törte: „Tessék, zsandár, Bereg Náni vette!“[77] Bereg Náni karmazsin csizmája, De nem huzza többet a lábára. Vasat vertek kezére, lábára, Ugy kisérik a kállai várba. Mikor Nánit kisérik a vason, Megállanak a fekete-sason; Parancsolja hejh a kocsmárosnak: Száz itcze bort kilencz zsandár urnak! Bereg Náni rózsaszín ruhája Megakadt a rostély-ablakfába: „Kérem szépen főhadnagy uramat, Akaszsza ki rózsaszín ruhámat.“ Bereg Náni bokros pántlikája, De nem fonja többet a hajába, Tedd el, Náni, a ládád fiába: Majd jó lesz a kis lyányod számára. Bereg Náni, nem fáj-e a szíved, Gyermekedet hogy elveszítetted? „Fáj a bizon, csak hogy meg nem hasad… Hejh a rózsám Csehországba’ mulat.“ Ki-kitekint a vár piaczára, Hull a könnye halvány orczájára.

(Varró Sándor gyüjt. Szabolcs.)

72. SZÁSZ FERENCZ.

Híres volt Szász Ferencz Cselekedetivel, Mégis híresebb volt A zsidó vérivel. Eger felé mene, Egy kisasszonyt vive; Vissza felé jöve, Egy zsídót megőle. Megölte a zsidót Tizenkét garasért, Szekerére tette A nyerges lováért. Tiszához elvitte, Tisza be nem vette, Partjára kilökte, Egy gulyás megleste. Be is jelentette A szolgabírónak. „Ez a mákvirág is Jó lesz a bitónak“! Verje meg az isten Azt a szolgabírót, Mért szánta meg nagyon Azt a pogány zsidót. Három eladó lyány Kiváltotta volna, Ha a szolgabíró Megengedte volna. „Részeg volt a lelkem, Máskép nem is tette, A zsidó megcsalta És ő észrevette!“

(Halász Dezső gyüjt. Bíharmegye.)

73. BEKŐ AMBRUS.

„Édes anyám be sokat kért a jóra, Hogy ne menjek este későn sehova, Nem hallgattam édes anyám szavára, Bejutottam kecskeméti fogházba. Jaj istenem, jaj be nagyot vétettem, Egy leányért Bakos urat megöltem; Cserkó Julis ne sirass már engemet, Húsz esztendő majd megaláz tégedet.“ Kecskeméten a nagy utcza de porzik, Szegény Bekő Ambrust azon kisérik, Bekő Ambrus gondolkozik magában, Már Nagy-Kőröst itt kell hagyni hijában. Bakos urat viszik a temetőbe, Bekő Ambrust kisérik a tömlöczbe, Kilencz fontos vasat tettek lábára, Húsz esztendőt írtak fel a számára. Kecskeméti város háza kőből van, Bekő Ambrus a lakaton belől van, Megzőrdíti a jobb lábán a vasat, Cserkó Julis gyönge szíve meghasad. Kecskeméti város háza de sárga, Abba van a Bekő Ambrus bezárva, Cserkó Julis írt neki egy levelet: „Kedves rózsám, ne felejts el engemet!“ Cserkó Julist három hadnagy kiséri, Édes anyja szomoruan azt nézi. „Ne nézd, anyám, az én bús életemet, Mind tetőled tanultam én ezeket.“

(Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)

74. HALASI.

Mi esett, mi történt Gintli pusztájában? A Gintlit meglőtték maga kastélyában. Halasi, Halasi kár volt eztet tenni, Gintlit kirabolni, pénzét el nem venni. Kár a sárga csikót nyereg alá venni, Kár a vén embernek csikó-lóra ülni. Kár a gyönge csikót a rúd mellé fogni, Kár a szegény legényt katonának fogni. Katonává lettem, de nem kevélységből, Szolgáltam a császárt, de kénytelenségből. Összecsőditették a sok látványságot, Hogy ezek ölték meg a nagy uraságot. Paks város mezeje egészen fekete, De szép egy pár testvért akasztottak benne. Az egyik azt mondja: önkéntes katona, A másik azt mondja: Noszlopi honvédja. Kedves jó barátim, rólam tanuljatok, Hogy urakat ölni el ne induljatok. Mert ha elindultok, majd tik is igy jártok, Még csak harangot se kondítanak rátok. Nyalka legény voltál, de jó uram voltál, Lelkem Mező Sándor, jaj! mire jutottál! Kaszinó ablakja gyászszal van behuzva, Halasi Sándorné könyje hullik rajta.

(Dömötör János gyüjt. Tolnamegye.)

75. BEH SOK FALUT…

„Beh sok falut, beh sok várost bejártam, Beh sok üres istállóra találtam; Nem találtam alám való paripát, Elloptam a komiszárus pej lovát. Szépen kérem komiszárus uramat, Ne lője ki alólam a lovamat!“ „Ejnye, ejnye adta betyár mindenét, Lovát félti, nem a maga életét.“ „Arra kérem komiszárus uramat, Engedje el ez egyszer a hibámat; Lopok olyan daru szőrű paripát, Jászság, Kunság nem látta még a párját.“

(Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)

76. A HEGYI TOLVAJ.

Odvas fenyőfának vagyon három ága, A legelső ága hajlott Moldovára, A második ága hajlott Kolozsvárra, A harmadik ága Kis-Magyarországra. Annak tetejében egy kis flegoria[78], Kiben növelkedik egy nagy hegyi tolvaj. „Szolgám, édes szolgám, menj le udvaromra, Huzd elő félgyászos hintómat, Fogd eleibe négy szürke csitkómat; Én is hadd menjek el szerencse-próbálni Király udvarára, királykisasszonyhoz.“ Ő el is elment, Felöltözött akkor, mint egy császárurfi, Beszállott királynak udvarába Félgyászos hintóval, Négy szürke csitkóval. Megis megkérte a király kisasszonyt hitestársul, Fel is tette félgyászos hintóba A királyi kisasszonyt, Megcsapta ő szürke csitkóját, Ugy elment ő hetedhét országon, A mig utólérte a kis flegóriáját. Felszállott ő kis flegóriájába, Hát mondani kezdette: „Feleség, feleség, készits el engem, Hadd menjek el én is szerencsepróbálni, Keresztut-állani.“ Ő fel is felkészitette, El is elment a hegyi tolvaj. Felesége ablakba üle, Ott a könnye hullani kezde. „Madár, kicsi madár, Vidd el levelemet Az én atyámnak. Ugyan ada férjhez Egy hegyi tolvajhoz, Ki most is oda van Keresztut-állani, Ember-ölögetni. Inkább adott volna engem Egy szegény czigánynak.“ A tolvaj ajtaján hallgatta, Hogy az ő felesége mint panaszol sírva. Azt mondja a hegyi tolvaj: „Asszony, feleségem, nyisd meg az ajtódat!“ „Bizony mindjárt nyitom, édes jámbor uram, Csakhogy vegyem én fel halni való gunyám. Minden halottnak hármat harangoznak, Én uri fejemnek még meg sem konditják.“ A tolvaj tovább nem állhatta, Az ajtóját már berugta. „Mért sírsz, édes feleségem!“ „Hogy ne sírnék, édes jámbor uram? Konyhán forgolódtam, cserefát tüzeltem, Cserefának füstje kihuzta az könyvem.“ „Asszony, feleségem, inkább állasz-e te Két asztalvendégnek vigan gyertyát tartani, Mint most mindjárt fejed nélkül maradni? Szolgám, édes szolgám, menj le magad nekem A pinczébe, Hozz fel magad nekem két kászu szurkot S két türedék vásznat.“ Lábánál kezdette, fejénél végezte A vászonba tekerést. Mikor ő szurokkal kezdette csepegtetni, Akkor már a tolvaj nem volt hogy hová fusson, Mert ajtót, ablakot a királykisasszony Nemzetsége elállott. Ajtón, ablakokon reá lövődöztek, A nagy hegyi tolvajt mindjárt meg is fogták. A király megfogatta, Udvarába vitette, Négy délczeg csitkónak Farka után köttette A nagy hegyi tolvajt. A várost véle meg is kerűlték. Mikor már annyira ment, hogy megholt, Akkor a városnak négy szegire tétették, Onnét is fegyverekkel lelődözték. Már a királyi kisasszonynak Nem is volt, hogy hová legyen; A szurok a testén mind el volt olvadva, Mint’ harmadnapok alatt Meg kellett, hogy haljon.

(Zajzoni gyüjt. Udvarhelyszék.)

77. CSEHÓ PISTA.

Amoda van egy nagy deszka-kerítés, Csehó Pista lova abban nyerítez; Csehó Pista befordúl a csárdába, Várja ottan szeretője, babája. „Korcsmárosné, eb az urát, hallja kend, Halat nekem, czitromosat főzzön kend, A mellé egy jó itcze bort hozzon kend, Juczi lyányát strázsára állítsa kend.“ Csehó Pista múlat széles kedvibe’, Egy rosz személy dalolgat az ölibe’, Csárdás-leány dalolgat az ölibe’, Hej, az adta a pandurok kezibe. Beszalad a Juczi leány ijedve, „Amoda jön három pandúr fegyverbe’.“ Csehó Pista Bársony lovát nyergeli, Három pandúr, persekútor kergeti. Csehó Pista Bársony lovát nyergeli, Három pandúr persekútor kergeti, Lova lába megbotlott egy gödörbe’, Lehanyatlott, a jobb kezét kitörte. „Szépen kérem persekútor uramat, Ne kösse meg ezt a jobbik karomat.“ De a pandúr nem hallgat a szavára, Lánczot veret két kezére, lábára. Hetfőn este az ég alja piroslik, Csehó Pistát vesztőhelyre most viszik, A fél falu sírva megyen nyomába, De nem megyen, nem siratja babája. „Kedves babám, jutok-e még eszedbe? Jaj be sokszor mulatoztam öledbe’.“ „Rongyos betyár soh’ se jutsz az eszembe, Nem is ültél soha sem az ölembe’.“ „Úgy áldjon meg a teremtő tégedet, Mert te vittél minden bajba engemet, Gyenge vállad, piros orczád, kék szemed – Te okoztad akasztófán vesztemet.“

(Arany László gyüjt. Alföld.)

78. A POZSONYI KISASSZONY.

A kisasszony Pozsonyban, Krinolinban, A kisasszony Pozsonyban, Krinolinban, A kisasszony Pozsonyban, Selymet lopott a boltban, Reczeficze krinolinban.

A kisasszonyt megcsipték Krinolinban, A kisasszonyt megcsipték Krinolinban, A kisasszonyt megcsipték, Selymet tőle elvették, Reczeficze krinolinban.

„Ne bántson engem az úr, Krinolinban, Ne bántson engem az úr, Krinolinban, Ne bántson engem az úr, Mert az apám földes úr, Reczeficze krinolinban!“

„Ha az apád földes úr, Krinolinban, Ha az apád földes úr, Krinolinban, Ha az apád földes úr, Selymet lopni ne tanulj, Reczeficze krinolinban!“

(Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)

79. MONUSI JÁNOSNÉ.

(Töredék.)

Ablakában üle Monusi Jánosné. Ő himet varr vala fekete selyméből; Hol selyme nem érte, könyével tődzötte. „Beli fiam beli! Monusi Samuka! Ha az isten neked emberkort ad érni: Ne hídd te apádnak jó Monusi Jánost, Hanem hidd apádnak a dézsi főbírót.“ Arra bészollalék jó Monusi János: ‚Meghagyom életed kincsem, feleségem, Ha te nem említed a dézsi főbírót.‘ „De hogy nem említem: még el sem felejtem!…“ ‚Fejem a fejeddel egy gödörbe szálljon; Lelkem a lelkeddel isten előtt álljon.‘

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

80. SÁRGA LÓ…

„Sárga ló, sárga ló, réz a patkó rajta, Most akartam, rózsám, hozzád menni rajta, Most akartam, rózsám, veled ismerkedni, Fújják a trombitát, el kell masírozni.“

„Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből, Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből, Megesett már rajtam, mi meg akart esni, Elment a galambom, ki el akart venni.“

(Szabó Károly gyüjt. Békésmegye.)

81. A KÉK INGES HUSZÁR.

Masiroznak a kék inges huszárok, Megsiratják az abonyi leányok. – „Édes szülém, varrasson kend kék inget, Mert én bizony kék inges huszár leszek!

Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam, Szilaj csikó rugja a port alattam, – Édes szülém ne sirasson kend engem, Örűljön, hogy magyar huszár lehettem.“

(Abonyi Lajos gyüjt. Abony.)

82. ESTE VAN MÁR.