Part 8

Kiment a kisasszony aranyszékre ülni, Arany székre ülni, arany inget varrni. Feltette a lábát egy kis arany székre, S egy pár arany gyűrü csördűlt az ölébe. ‚Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele, Egy pár arany gyűrü csördűlt az ölembe?‘ „Lányom, édes lányom az annak a jele, Örökös urfinak adtalak kezébe.“ ‚Anyám, anyám, anyám, minek adott annak, Inkább adott volna egy pujkapásztornak… Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba. Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi púsztába’, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?‘ „‚Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit, Nem látok én senkit, nem látok én semmit.‘“ ‚Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési, Földre borúljatok, engem sirassatok. Ruháim, ruháim, kezem táplálói Szögről lehulljatok, engem sirassatok. Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba; Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?‘ „‚Kisasszony, kisasszony, látok már valakit, Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.‘“ ‚Bárcsak isten adná, míg ide jönnének, Míg ide jönnének, ki is terítnének!‘ – Jó napot, jó napot ismeretlen anyám! Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám? „Elment ő, elment ő a Tiszára mosni, Zsebkendőket mosni, urfiaknak osztni.“ – Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám, Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám? „Elment ő a kertbe virágot szaggatni, Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.“ – Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám, Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám? „Mit tűröm, tagadom, már ki kell vallanom, A nagy ebédlőben ki is van terítve“… ‚Csináltatsz-e nekem valami koporsót?‘ – Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót. ‚Behuzatod-e majd valami vászonnal?‘ – Behúzatom, rózsám, fekete fátyollal. ‚Kivereted-e hát valami szögekkel?‘ – Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel. ‚Kivitetsz-e vajon valami czigánynyal?‘ – Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal. ‚Meghuzatod-e majd a hármas harangot?‘ – Meghúzatom, rózsám, mind a tizenhatot. ‚Kikísérsz-e, rózsám, ha csak a kapuig?‘ – Kikísérlek, rózsám, a nyúgodalomig!

(Fincziczki Mihály gyüjt. Ungmegye.)

24. A LEGSZEBB VIRÁG.

Egy buzamezőben háromféle virág. Szóval felfelelé a szép buzavirág: ‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Engemet leszednek s a templomba visznek; Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘ Szóval felfelelé a szép szőlővirág: „Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Engemet leszednek s a templomba visznek, A templomba visznek s a pohárba töltnek; Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!“ Szóval felfelelé a szép szegfűvirág: „‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Szűzek, szép leányok engemet leszednek, Bokrétába kötnek, a templomba visznek; S a szeretőjeknek süvegébe tesznek!…‘“

(Szabó Samu gyüjt. Marosszék.)

25. KIS JULIA.

„Hallod-e te király-urfi! Jere este guzsalyasba.“ „Nem mehetek te király-lány, Hogy’ juthatnék túl a Dunán, Este későn sötét leszen, S a Dunába belé esem.“ „Vagyon nekem szövétnekem, Tornáczomba kitétetem, S meg is gyujtom, mihelyt lehet, Világánál átal jöhetsz.“ Megindula király-urfi Este későn guzsalyasba; S belé esék a Dunába, A Dunának közepibe. Ugy sír, ugy sír király-leány Király-leány kis Júlia. Szóval kérdi asszony-anyja: „Mér’ sírsz, fiam, kis Júlia?“ ‚Hogy ne sírnék asszony-anyám, Elvesztettem gyöngyös pártám, Belé esett a Dunába, A Dunának közepibe.‘ „Vagyon nekem gyöngyös pártám, Azt én mindjárt neked adom.“ „Nem kell nekem senki másé, Csak kell nekem a magamé. Hallod-e te asszony-anyám! Hivassuk fel Bíró Jankót, Bíró Jankót, vízi búvárt, Hogy fogja ki gyöngyös pártám. Hallod-e te Bíró Jankó, Vedd ki az én gyöngyös pártám!“ „Nem kapok én gyönyös pártát, Csak kapok én király fiát.“ „A’ kell, a’ kell Bíró Jankó, Bíró Jankó vízi buvár. Hozd fel ide palotámba, Tedd fel ide én ágyamba.“ Ugy sír, ugy sír király-leány, Király-leány kis Júlia: Neki szíve meghasada, Mindjárt szörnyű halált hala. Az egyiknek csináltattak Fejér márvány kőkoporsót, A másiknak csináltattak Vörös márvány kőkoporsót. Virágos kertbe temették, Egymás mellé elűltették, Az egyikre palántáltak Fejér csíkos tulipántot, A másikra palántáltak Tiszta vörös tulipántot. A szerelmeseknek lelke Élő tulipánttá leve, S addig s addig nevelkedtek, A míg összeölelkeztek.

(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)

26. A HÁROM ÁRVA.

„Hová mégy te három árva?“ „Hosszu utra, szolgálatra!“ „Ne menj el te három árva Hosszu utra szolgálatra. Adok nektek három vesszőt, Verjétek meg a temetőt.“ „Kelj fel, kelj fel édes anyánk, Elszakadt már ingünk ruhánk.“ „Nem kelhetek három árva Koporsóba vagyok zárva, Vagyon nektek mostohátok, A ki gondot visel rátok.“ „Mikor fésüli a fejünk, Sarkunkon foly piros vérünk; Mikor kenyért ád a kézbe Hét ördög van a szemébe’.“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)

27. A MOLNÁR INASA.

Este guzsalyasba’, Reggel a malomba’ Játszadozni kezdtem Molnár inasával. Bárcsak hajnal lenne, Meg se is virradna S a mi szerelmünknek Vége ne szakadna Molnár inasával. Széles e világon Mennyi malom vagyon, – Ha külső kereke Sárig arany volna, A belső kereke Fehér ezüst lenne, Béla-gyöngyöt járna, Apró pénzt hullatna: Még se cserélném el Molnár inasával. A tenger mélysége Kalamáris volna, Tengereknek habja Ha mind tenta volna, Földön mennyi fűszál – Ha mind penna volna, Égen mennyi csillag Iródeák volna: Nem tudná leírni A mi szerelmünket Molnár inasával.

(Sándor Domokos gyüjt. Udvarhelyszék.)

28. UGRON JÁNOS.

„Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“ „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“ „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány, Legelső hibája, sánta az a leány.“ „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle, Csináltatok neki magas sarku csizmát, Földig érő szoknyát.“ „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“ „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“ „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány, Második hibája, részeges a leány.“ „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle, Nem bánom, nem bánom, bőven a pinczébe’, Bőven igyék benne.“ „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“ „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“ „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány, Harmadik hibája, haragos a leány.“ „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle, Ha látom haragját, kiállok előle, Kiállok előle.“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)

29. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

„Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“ „Menyek ide s ide Szitás-Keresztúrba, Torma Máris asszony látogatására.“ „Ne menj oda, ne menj, kevély Ugron János, Annak a leánynak három erkölcse van. Egyik erkölcse, haj, boros az a leány.“ „Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle, Borom a pinczében, igyék jól belőle.“ „Második erkölcse, haragos a leány…“ „Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle, Ha ő megharagszik, kiállok előlle.“ „Harmadik erkölcse, sánta is a leány.“ „Nem bánom – nem bánom, nem gondolok véle, Csináltatok neki földig érő szoknyát, Az már eltakarja a fő sántaságát.“

(Baló József gyüjt. Udvarhelyszék.)

30. BÁNDI URFI.

Hallottátok hírét Híres Barassónak? Abban csináltattak Étető tömlöczöt; S abban fogva vagyon Mezőbándi urfi. Mezőbándi urfi Egyszer ezt felelé: „Hogyha volna nékem Egy íródiákom S egy bízott emberem: Iródiákommal Levelet iratnék, S bízott emberemtől Levelem küldeném.“ Hát azonban dobban Az ő édes anyja: „Anyám, anyám, anyám! Lelkem édes anyám! Milyen álmot láték Az éjjel álmomban: Két sing veres sinor Az én nyakam körűl; S két fekete holló Az én fejem felett?!“ ‚Üsse guta, fiam, Azt a te álmodat: Két sing veres sinor – A te piros véred; S két fekete holló – A te két hengéred.‘[72] „Anyám, anyám, anyám! Mikor engem szűltél, Szűltél volna követ; S mikor feresztettél Gyenge meleg vízbe, Feresztettél volna Forró-buzgó vízbe; S mikor takargattál Gyenge gyolcs ruhába, Takargattál volna Forró parazsába!“…

(Szabó Samu gyüjt. Marosszék.)

31. AZ ÁSPIS KÍGYÓ.

„Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, apám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj az anyádhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, anyám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj a bátyádhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, bátyám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj az ángyodhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, ángyom, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj sógorodhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, sógor, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj a nénédhez, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, néném, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj a mátkádhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, mátkám, vedd ki!“ – „Bizony kiveszem én!!“

(Horváth Ádám gyüjt. akad. kézirattár.)

32. AMOTT LÁTOD…

(Tájszolás szerint.)

„Amott látod, rúzsám, Azt a száraz nyárfát? Mikor az kizö’dűl: Akkor mögyök hozzád!“ „Hiszöm én istenöm, Kizö’dűl az én fám, Virágos tavaszszal Visszatérsz még hozzám.“ „Vágassuk lė, rúzsám, Azt a száraz nyárfát, Csiná’junk belőle Ėgy nagy akasztófát; Âr’a akaszszuk föl Azt a török császárt, Hogy nė szomorítson Már több édös anyát. Belegrád! Belegrád! Átkozott Belegrád! De sok édös anyát Mögszomorítottál! Belegrád! Belegrád! Átkozott Belegrád! De sok édös anya Átkot mondott rėád!“

(Szél Farkas gyüjt. Hódmező-Vásárhely.)

33. A RAB.

„Né hol kerekedik egy fekete felleg, Né hol száll, né hol száll egy fekete holló! Szállj le holló, szállj le, se nem igen messze, Se nem igen közel – két száz mértföldnyire, Izenjek apámnak és édes anyámnak, Jegybeli mátkámnak. Repülj udvarára, szállj le ablakára, Ha kérdi, hogy’ vagyok, mondjad, hogy rab vagyok Király udvarában térdig vasban vagyok. Megunta két lábam már a követ nyomni, Megunta két kezem már a lánczot huzni, Megunta két fülem tenger mormogását, Vad galamb zugását. Megitatták velem a keserű pohárt, Elém terítettek fekete gyász ruhát; Adta volna isten, ne láttalak volna, Hiredet porodat ne hallottam volna? Istenem, istenem, de megvertél engem, Szerencsétlen társsal, holtigvaló gyászszal Holtig való gyászszal! Kit mindig szerettem, jaj be távol estem, Kit mindig gyülöltem, annak rabja lettem. Szabad a madárnak ágról ágra szállni, Csak nekem nem szabad violámhoz járni, Violámhoz járni.“

(Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)

34. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

„Etéden a fűszál mind bánatra hajlik, Az én kedves rózsám rólam gondolkozik. Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok, Tudja a jó isten, mikor szabadulok! Akkor leszen, rózsám, haza jövetelem, Mikor kapufélfád piros rózsát terem, Azt pedig jól tudod, hogy soha se terem: Igy hát soha sem lesz hazajövetelem! Kivánod-e, rózsám, szabadulásomat, Vagy jobban kivánod csendes halálomat?“ „Csak azért kivánom csendes halálodat: Rabsággal töltöd el fiatalságodat!“

(Szabó Samu gyüjt. Udvarhelyszék.)

35. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Vidd el madár, vidd el, levelemet vidd el, A tengeren is tul egy nehány mérföddel. Ott találod rózsám keserű bánatban, Mindjár’ megesmered szive busultában. Koppants az ablakán, levelemet tedd le, Vaj pedig akaszd fel az ablak keresztre. Ha kérdi: hogy vagyok; mondjad, hogy rab vagyok, Karcsu derekamon rabszijat hordozok. Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok, Keserves fogságból utána sohajtok. – Ha kérdi, menyek-e: mondd meg, hogy elmennék, Csak ez a vas ajtó mán egyszer megnyilnék. Ha el nem mehetek tavasz kezdetére, Talám csak elmenyek fecske jövetére. – S ha akkor sem menyek, rózsa nyilására, Vaj istenem! talám koporsó-zártára.

(Hermányszegi gyüjt. Csikszék.)

36. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

‚Ablakom rostélyán Kis madár hegedűl, Menj el az én kedvesemhez, Maga van egyedűl. Ha kérdi: hogy vagyok? Mond meg, hogy rab vagyok, Az aradi vár-tömlöczben Talpig vasban vagyok.‘ „Ha te rab vagy, rózsám, Én meg beteg vagyok!“ ‚Gyógyítson meg a jó isten Míg megszabadúlok;‘ „Nagyon beteg vagyok, Addig meg is halok, Az aradi temetőben Nyugodni akarok.“

(Szabó Károly gyüjt. Pest.)

37. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

„Madárka, madárka, Csácsogó madárka! Vidd el az én levelemet Szép Magyarországba! Ha kérdik: ki küldte? Mondjad, hogy az küldte, A kinek a szerelembe’ Meghasad a szíve. Ha kérdik: hogy vagyok? Mond meg, hogy rab vagyok, A Radeczky táborában Közkatona vagyok!“

(Szabó Károly gyüjt. Tisza-Várkony.)

38. A ZSIVÁNY FELESÉGE.

„Eleget könyörgék apámnak, anyámnak, Hogy ne adjon engem nagy hideg havasra, Nagy hideg havasra, nagy hegyi zsiványnak! Most is oda vagyon keresztuton állni, Egy két árva pénzért lelkét elveszteni; Meguntam már azt is, jó reggel felkelni, Jó reggel felkelni, folyóvizre menni, Folyó vizre menni, véres ruhát mosni.“ ‚Mért sirtál, mért sirtál gyönge szép menyecske?‘ „Nem sirtam, nem sirtam, konyhán bibelődtem, Cserefának füstje huzta ki a könnyem.“

(Gyulai Pál gyüjt. Udvarhelyszék.)

39. SIROKI ERDŐBEN.

Siroki erdőben Nyílik a gyöngyvirág, Gyere ki, galambom, Itt vagyon a világ. Ki is mentem hozzád, Vissza is eljöttem, Tudom, hogy meglestek, Szóba hoztak engem. Azt mondják, hogy rosz vagy, Soh’ se kerűlsz elő; Minap is tilosban Kapott a kerülő, Vert meg volna isten, Mikor neked hittem, Téged áldott volna, Vert volna meg engem. Meg is vert engemet A világ csufjára, Rá sem merek nézni Az édes anyámra. Istenem, istenem! Ugyan mi lelt engem? Három rőf pántlika Körül nem ér engem. – Megszenvedtem érted, Nem gondoltam volna, A fő szolgabíró Hajam levágatta. Levágták a hajam, Még sem vagyok szajha – Nagyon szerettelek, Az isten is tudja!

(Abonyi Lajos gyüjt. Hevesmegye.)

40. IGÁCS RUZSI.

(Tájszolás szerint.)

‚Szombat este nyó’cz órakó’ Haza gyüttem a tanyárú’, Azt hallottam az útamba’, Valaki van a Rácz-kútba’. – Igács Rúzsi, kedves babám, Hun van az én édös anyám?‘ „Még péntökön hat órakó’ Kimönt a szőllőbe akkó’“. – ‚Én is kimöntem utánna, De nem akadtam rėája… Igács Rúzsi, kedves babám, Hová tötted édös anyám?‘… „Keze lába a Rácz-kútba’, Feje, háta kendör-kapujóba’.[73]“ „‚Igács Rúzsi gyere ide, Lantos István gyűjjön ide – Ösmeri-ė ezt anyjának?!‘“ ‚Nem ösmeröm én anyámnak, Sėm kezirű’, sėm lábárú’, Csak a puszta dėrėkárú’… Igács Rúzsi, kedves babám, Mér’ ő’ted mög édös anyám?!‘ „Nem vó’tam én annak oka, Maga vó’t az indítója; Sujok, olló elkezdője, Balta, fejsze elvégzője.“ ‚Igács Rúzsi, édös szívem, Hamis hitöt fúttá’ velem!‘ Igács Rúzsi ablakjába’ Kinyi’t a rúzsa magába’ – Lantos István a kocsmába’: ‚Eladom a jószágomat, Kivá’tom kedves babámat!‘ „Nė agygya kê a jószágát, Nė váttsa ki kê a szajhát!“…

(Szilády Móricz gyüjt. Halas.)

41. AZ ANYA ÉS LEÁNYA.

‚Szépen rogyog az estéli csillag, Az én babám ablak alatt ballag, Édes anyám, ereszsz ki hozzája, Gyönge szívem megreped utánna.‘ „Kedves rózsám jere ablakodra, Hogy adjak egy csókot ajakodra, Ezer búval van életem tele, Egyszörre mind elfelejtem bele.“ ‚Hallod anyám, milyen szépen hí ki, Bokrétát is kötöttem már néki: Úgy illik az kerek kalapjára, Mint a csókja leányod ajkára.‘ „‚Kis leányom gyönge vagy szeretni, Még réja érsz fékötőt viselni, Hidd, a lánynak addig ér világa, Míg a legény sírva jár utánna.‘“ „Kedves rózsám te enyim, én tiéd, Megesküszünk a husvét innepén, Hidd el nekem jobb leszek én hozzád, Mint tulajdon édes apád s anyád.“ ‚Hallod anyám, mit fogad a legény, Hiszed-é már, hogy gyöngy lesz életem; Édes anyám, ereszsz ki hozzája, Gyönge lányod majd meghal utánna.‘ „‚Kis leányom ne higy a legénynek, Addig szeret, míg nem mond övének, Mert ha egyszer fejed békötötte, Veréssel kezdődik szeretete.‘“ ‚Hiszen apám kiedet is megverte, De még azé’t kied őtet szerette, Ha kêd megvót én is csak megleszek, Bár mit mondnak, én az övé leszek.‘

(Felméri Lajos gyüjt. Csikszék.)

42. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

„Szépen ragyog az estéli csillag, Az én rózsám a ház előtt ballag, Édes anyám ereszsz ki hozzája, Szegény szivem megreped utánna.“ „Jer hát rózsám jer hát ablakodra, Adjak csókot picziny ajakodra, Ezer búval van életem tele, S mind egyszerre eltemetem vele.“ „Lyányom, lyányom ne higyj a legénynek, Addig szeret míg nem tesz övének, Majd ha aztán fejed bekötötte, Veréssel kezdődik szeretete.“ – „‚Hiszen apám kendet is megverte Mégis azért ugy-e hogy szerette? Ugymint kend volt, én is csak megleszek, Bár ki mit mond, én az övé leszek.‘“

(Gyulai Pál gyüjt. Szilágy.)

43. NEMES SÁRI…

Nemes Istán szép leánya Kirepűlt a sír szájára; Édes anyja ugy siratja: Hogy az eget hasogatja. „Édes anyám azon kérem, Ne sirasson többé engem; Ha nincs házba’ szép leánya, Kertjébe’ van szép virága. Nyissa ki a kert kapuját, Hogy lássák a szép virágát, Leánya keze munkáját. Rózsa-koszorút kötöttem, Sárga hajamra feltettem; Zöld ösvényeken sétálok, Rozmarint-szálat gyomlálok. – Egyedűl nyugoszom Temető siromban, Mégis emlegetnek Engem a faluban, Hogy megütött engem A villám szikrája! – Olyan fellegek támadtak, Hogy engem elborítottak“… Nemes Istán nyisd kapudat: Halva hozzák szép lányodat. Zúg a harang, megzúdítják; Nemes Sárit nyútóztatják. Édes anyja úgy siratja: Hogy az eget hasogatja.

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

44. TAMÁS RÓZSI.

„Tamás Rózsi mit gondoltál, Mikor agyagér’ indultál?“ „Én egyebet nem gondoltam, Szerencsétlen uton jártam. Letörött a föld fölöttem, Elnyelt engem, elnyelt engem. Jó Tamásné, édes anyám, Édes jó nevelő dajkám, Felneveltél örömödre, De nem értél semmit véle.“ „Tamás Imre nyisd kapudat, Halva hozzák a hugodat, Vidd is ki az asztalodat, Csinálj nyujtóztató padot.“ „Édes lyányom szólj csak egyet!“ „Édes anyám nem szólhatok.“ „Édes hugom szólj csak egyet!“ „Édes bátyám nem szólhatok.“ „Három szilvafa közt vagyok, Három papnak könyörgése Sem hoz többé az életre.“ Jókus Mihály földje végén Buzog a vér, a föld szinén. Ha kérdik, hogy miféle vér, Mondjátok, hogy ártatlan vér.

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsmegye: Kide.)

45. BÁCS JANCSI.

Csütörtökön jó hajnalba’ Készülék fel a havasra. Befogám a jó négy ökröt, Jó négy ökröt, jó szekérbe S elindulék az erdőre, Ki Firicsko tetejére. Hogy kiértem az erdőre, Egy cserefát vevék szemre. Gondolám, hogy azt levágom S az ökrök után felrakom. Jó gazdámnak kicsi fija Jöve velem – halálomra, Ő vala a segitségem, Ő egyedül ott mindenem. A hogy vágni kezdém a fát, Nem es gondolám a halált, Pedig a mán hátomnál állt S várá, hogy levágjam a fát. Vágom, vágom szép csendesen, A halálra rá sem nézek, Mig a fa a törzsökétől Szakad a fészim[74] élétől. Még egy nihány vágás fára… „Készü’j Jancsi az halálra! –“ Bács Jancsinak sohajtása Felhallék a mennyországba… Kettőt vág ő még az fára S rá esik a fa reája. Szökött vóna ki előle, De az halál nem engedé. Odanyomá őt a nagy fa, Nem búhata ki alóla. Nem vala ott senki jelen, Kí segitségire legyen. Katona Sámel küs fija Vala mindennek tanuja, Ki a mezőre béfuta, A pásztoroknak hirt ada. Pásztorok kiszabaditák, De már későn szabaditák Kevés élet vót még benne; Mett csak nihány órát éle.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

„Nyitsd ki asszonyom kapudot: Viszik a jámbor szógádot; Nem csattogtassa kapudot, Nem sepri az estálodot. Szász Anikó, hű szeretőm! Már megengedj mindenekről. Megnyughatol csókjaimtól S ölelgető karjaimtól…“

(Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)

46. AZ ISPÁNNÉ LEÁNYA.

Szépen legel a Prónai gulyája, Szépen sétál az ispánné leánya, Kiüzeni a gulyásnak előre, Teríjje le a subáját a gyepre. „Lyányom, lyányom! lyányomnak sem mondalak, Ha én téged egy gulyásnak odadlak.“ „Nem bánom én édes anyám! tagadj meg, Az én szívem egy gulyásért hasad meg!“ Még a búza ki sem hányta a fejét, Már a madár mind kiverte a szemjét. „Én istenem, egy istenem, istenem! Látod anyám! mire vitt a szerelem!“

(Szabó Károly gyüjt. Nógrádmegye.)

47. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Csendes este szállott le a pusztára, Elnémult a bodor tinó kolompja, Csak egyedűl sirdogál a furulya, A kisasszony az ablakból hallgatja. ‚Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én, Ezer darab marhát, lovat őrzök én, A kisasszony, ha kijön a pusztára, Mosolyogva néz a gulyás bojtárra!‘ Szépen legel a Péterné gulyája, A kisasszony maga sétál utánna, Már messziről kiáltja a gulyásnak: „Jancsi, szivem, terítsd le a subádat!“ ‚Hogy teríteném én le a subámat, Ha elalszom, elhajtják a gulyámat.‘ „Már te azzal, szivem gulyás, ne gondolj, Kiváltja azt édes anyám, ha mondom.“ Még a búza ki sem hányta a fejét, Már a veréb mind kiette a szemét. – „Édes anyám! jaj istenem, istenem! Jaj mire vitt engemet a szerelem!“ „‚Lányom, lányom! lányomnak sem mondalak Inkább, mint sem egy gulyásnak adjalak.‘“ „Édes anyám, nem bánom én, tagadj meg, De a szivem csak Jancsiért szakad meg!“

(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)

48. JÓ ESTÉT ÉDESEM.

„Jó estét, édesem, micsa’ búd érkezett, Talán a vacsorád nem igen jól esett? Hoztam egy kulacs bort, igyál egy keveset.“ „Idd meg a borodat, idd meg azt te magad, Hogy ha nem sajnáltad szép leányságomat Hej pártám, hej pártám, drága szűz koronám, Hej pártám, hej pártám, drága gyöngyös pártám!“ „Ne sajnáld pártádat, mert mást kötök neked.“ „Éjjel nappal kössed már leány nem leszek.“ „Szerettelek, rózsám, a míg megcsaltalak, De már a jó isten viselje gondodat.“ „Verjen meg az isten annyiszor egy héten, A hány csillag vagyon este a kék égen.“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsmegye: Kalotaszeg.)

49. TÖRÖK ZSUZSI.

Török Zsuzsi magyar pruszlit varratott, Az aljára pellempátyot rakatott; Rakass, Zsuzsi, téged illet, nem engem, Téged szeret a sok legény, nem engem. Madarasi nagy uj utczán mi történt: Gazdag doktort sok kincsiért megölték, – Gazdag doktort viszik a temetőbe, Török Zsuzsit a szegedi tömlöczbe. Török Zsuzsi azt izeni anyjának: Kettős párnát küldjön feje aljának; Édes anyja azt izeni lyányának: Sűrű könnyét tegye feje aljának.

(Varró Sándor gyüjt. Karczag.)

50. A GULYÁS SZERETŐJE.

Megégett a szegedi nagy cserény, Beleégett barna gulyás legény, – Beleégett három pár ruhája, – Számadónak kivarrott subája. Számadónak nincsen semmi kára, Másikat vesz szegedi vásárba’, De a szegény barna gulyás legény Hej! maga is beleégett szegény. Barna kis lyány kerűli a cserényt, Keresi a barna gulyás legényt: Barna kis lyány, hiában keresed; Beleégett, ki téged szeretett. „Mutassátok, mutassátok sírját, Hadd öntözöm könyeimmel hantját, Hadd teremjen rózsát, ne töviset, Mert ő engem igazán szeretett!“

(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)

51. CZIFRA JANCSI.