Part 7

‚Jó estét, jó estét, szėgény, árva leány.‘ „Jó estét, jó estét, rongyos, gubás legény; Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre,“ ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem: Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘ „Êmönyök, êmönyök, rongyos, gubás legény.“ ‚Hó’nap hát êjövök gyürüsöm, jegyösöm; Jó’czakát, jó’czakát, szegény, árva leány.‘ „Jó’czakát, jó’czakát, rongyos, gubás legény.“

‚Jó napot, jó napot, biró szép leánya.‘ „Jó napot, jó napot, czifra, ügyes legény; Ű’jön le, ű’jön le eme egyes székre.“ ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem: Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘ „Êmönyök, êmönyök, czifra, ügyes legény.“ ‚Nem kellesz, nem kellesz, te világ szajhája, Rongyosan nem kêtem, czifrán se is kêjek.‘ A’jt[67] ki es fordula az eresz ajtóján, Êmöne, êmöne az ő mátkájához.

‚Jó napot, jó napot, szegény, árva leány.‘ „Jó napot, jó napot, czifra, ügyes legény; Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre.“ ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem: Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjőne.‘ „Nem mönyök, nem mönyök, czifra, ügyes legény. Me’t már jegyben vagyok egy rongyos gubással.“ ‚Én vagyok, én vagyok, gyürüsöm, jegyösöm!‘

(Péterfi Albert gyüjt. Székelyföld.)

11. SZILÁGYI ÉS HAGYMÁSI.

(Töredék.)

Midőn fogván estek két magyar úrfiak, Császár tömleczében két gerezd szőllőér’, Már hét esztendeig elfelejtve voltak Császár tömlecziben két magyar úrfiak, Kin megkeseredvén éneket kezdének, Az ők fogságukról így énekelének: „Istenem! istenem! szerelmes istenem! Ne hagyj münket tovább e setét tömleczben, Mer’ hét esztendeje, hogy mü itten vagyunk, Azután világról semmit mü nem tudunk, Nem tudjuk, nem tudjuk a napnak járását, És a csillagoknak változó forgását.“ Ezt ajtón hallgatván császár szép leánya Két magyar úrfinak ilyenképpen szóla: „Halljátok szavaim két magyar úrfiak, Atyám tömleczében rég lakó ifiak! Felfogadjátok-é, ha innen kiviszlek, Hogy Magyarországba engemet levisztek?“ Felelnek e szóra két magyar úrfiak: „Császár szép leánya! bizony felfogadjuk.“ Onnan elindula császár szép leánya, Felmene nagy gyorsan a maga házába, Kevés költő pénzét magához is vevé, Három száz aranyát a zsebjébe tevé. Onnan felméne az atyjának házába, Kezét reá tevé tömlecznek kócsára. Feljárá azonnal lovaknak pajtáit, Megnézéli atyja jobbik paripáit. Kivezete onnan három nyerges lovot, Az háromra feltőn három éles pallost. Nézéli azonnal tömlecznek ajtaját, Felnyitá szaporán csattogó závárját. Felszóval így kiált: „Két magyar úrfiak! Jertek ki, lássátok színét a világnak, A szép fényes napnak ragyogó járását, És a csillagoknak változó forgását.“ Felülének hárman három paripára S ők elindulának egy nagy régi utra. Midőn mennek vala, az hajnal feltetszék, Császár szép leánya akkor visszateként. Lássa még messzüre sok sereg katonát Jőni az atyjának kegyetlen táborát. Felszóval igy kiált két magyar úrfinak: „Né hol jön az atyám kegyetlen tábora, Titeket elvágnak, engem visszavisznek, Piros véretekkel itten földet festnek.“ Felelnek e szóra két magyar úrfiak: „Téged el nem visznek, ha isten megsegít, Münket el nem vágnak, ha kard el nem törik.“ Azonnal érkezék császár szép tábora, Két magyar úrfinak ilyenképpen szóla: „Jó napot, jó napot, két magyar úrfiak, Császár tömleczéből szökevény ifiak!“ Felelnek e szóra két magyar úrfiak: „Isten hozott tüktök császár szép tábora!“ Szóval ismét felel császár katonája: „Jöttünk tü hozzátok egy vagdalkozásra.“ Felele e szóra nagy Szilágyi Miklós: „Nem bánom, nem bánom, ha megvagdalkozónk.“ Azonnal elkezdik a nagy viaskodást, Nagy Szilágyi Miklós tőn egy vagdalkozást; Egy elmentére – gyalogösvenyt vága, Visszajöttére – szekérútat csapa. A nagy tábor között csak egyet meghagya, A ki a császárnak e nagy hírt megmondja.

(Szabó Károly gyüjt. Csikszék.)

12. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

‚Pajtásom, pajtásom, kinyeres pajtásom! Már hét esztendeje, hogy mü fogván estünk Császár tömlöczébe, – két gerezd szőllőért’; Azután nem láttuk a napnak járását, Hódnak, csillagoknak változó forgását!‘… Ezt ajtón hallgatta császár szép leánya: Szóval így felmondja császár szép leánya: „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak! Atyám tömleczéből szabadult ifiak: Felfogadjátok-é, ha innen kiviszlek, Hogy Magyarországba ingemet bévisztek?“ Arr’ a szóra mondja nagy Szilágyi Miklós: ‚Bizon felfogadjuk, császár szép leánya!‘… Azonnal elmene császár szép leánya Az apja házába: A kezéhez vevé tömlecznek kócsait; A zsebébe tevé kevés aranyait; Sietve elmene s megnyitá az ajtót. Megindulának ők, onnan el, sietve. Mikor mentek volna, vissza-visszanéze Császár szép leánya. „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak! Atyám tömleczéből szabadult ifiak: Imhol jön, imhol jön az atyám tábora; Jaj! már ha elérnek, tüktöket levágnak S ingem visszavisznek.“ „Ne félj semmit, ne félj, császár szép leánya! Münköt se vágnak le, ha kard el nem törik; Téged se visznek el, ha az isten segít!“ Azon megérkezett a kegyetlen tábor. ‚Pajtásom, pajtásom, láss a küsasszonyhoz, Ne hagyjam magunkat!‘ Elérte a tábor, harczba mene vélle. Egy elmenetibe gyalog ösvényt vágott: Visszajövetibe szekérutat csapott; A nagy táborból csak, élve, egyet hagyott: A ki menne haza s a hírt mondaná meg. Mikor az eltelék, – hogy elindulának, Igy mondja, igy mondja Hagymási László ezt: ‚Pajtásom, pajtásom, próbáljuk meg egymást, Hogy melyiké legyen császár szép leánya!‘ „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak, Atyám tömleczéből szabadult ifiak! Érettem de soha ne vagdalkozzatok: Hanem térdre állok – vegyétek fejemet.“… Azonnal azt mondja nagy Szilágyi Miklós: ‚Pajtásom, pajtásom, kenyeres pajtásom! Én neked bocsátom császár szép leányát, Mert van nekem otthon jegyesem, gyűrűsöm; Hüttel elkötözött hütes feleségem!‘ Err’ a szóra oztán császár szép leánya Hagymási Lászlónak ottan elmarada. Nagy Szilágyi Miklós haza elindula. Hagymási László is küsasszonyt elvivé.

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

13. LANDORVÁRI DORKA.

‚Leányom, leányom, Édes szép leányom! Mi dolog lehet az, Hogy a selyem ruhád Elől kurtábbodik, Hátúl hosszabbodik, Szép karcsú derekad Igen vastagodik?!‘ „Anyám, anyám, Édes asszony anyám! Mit tűröm, tagadom, Ha ki kell vallanom: Szabó nem jól szabta. Varró nem jól varta.“ „Nem kérdezem én azt, Ki szabta, ki varta; Csak aztat kérdezem: Mi dolog lehet a’?!“ „Anyám, anyám, Édes asszonyanyám! Dunavizet ittam, Attól jól meghíztam.“ „Nem kérdezem én azt, Mit ettél, mit ittál; Csak aztat kérdezem: Mi dolog lehet a’?!“ ‚Mit tűröm, tagadom, Ha ki kell vallanom; Király Kis Miklósnak Ágyára feküdtem – Szerelembe estem!‘ „No ringyó, no szajha, Mindjárt elvitetlek Nyaka-vágó hídra, Nyaka-vágó hídra, Rózsás kis pallagra!“ ‚Anyám, anyám, Édes asszonyanyám! Várjál hát egy órát, Hadd írjak levelet Király Kis Miklósnak, Hadd küldjem el eztet!… Madárkám, madárkám, Csacsogó madárkám! Vidd el e levelet Király Kis Miklósnak; Ha ebéden éred: Tedd az asztalára; Ha vacsorán éred: Tedd az ablakába!‘ Ebéden találta, Asztalára tette; Király kis Miklóska Mingyárt elolvasta. Mondja kocsisának, Legjobb fullajtárnak: „‚Kocsisom, kocsisom, Legjobb fullajtárom! Fogd be nyolcz lovamat, Hozzuk el Dorkámat!‘“ „‚Jó nap, isten jó nap, Landorvárainé! Hol van az én Dorkám, Szivem és violám?!‘“ „Elment a szomszédba Leánypajtásihoz, Búcsúzni, búcsúzni, Leánypajtásitól“… „‚Jó nap, isten jó nap, Landorvárainé! Nincs ott az én Dorkám, Szivem és violám!‘“ „Kiment a kis kertbe Rózsákat tördelget, Rózsákat tördelget Selyem kezkenőbe.“ „‚Jó nap, isten jó nap, Landorvárainé! Nincs ott az én Dorkám, Szivem és violám;‘“ „Mit tűröm, tagadom, Ha ki kell vallanom; Nyaka-vágó hídon, Rózsás kis pallagon!“ „‚Jó nap, isten jó nap, Édes kedves Dorkám! Édes kedves Dorkám, Szivem és violám! Vérem a véreddel Egy patakban folyjon; Lelkem a lelkeddel Egy istent imádjon; Testem a testeddel Egy sírban nyugodjon! A mi kisdedünk is Oltár tetejében!‘“… Három szál rozmaring Nyílt ki a fejében. Oda ment az anyja, Hogy majd leszakajtja: „‚Menj innen, menj innen Te átkozott anya! Nem egyet ölettél: Hármat veszejtettél!‘“…

(Mártonfi Károly gyüjt. Eger.)

14. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

„Hédervári Kati szép leány! Mi annak az oka? Beste lélek lyánya! Most varrattam neked Kerek alju szoknyát; S elől rövidedik, – S hátul hosszabbodik?“ „Édes kedves anyám, Kedves szülő dajkám! Mit tűröm, tagadom, Már ki kell vallanom: Ki a zöld farsangban Hétszer megkéretett, Az ada énnekem Hét hónapi terhet.“ „Kocsisok, inasok, Kedves fullajtárok! Fogjatok lovakat Az üveghintóba. Vigyétek, vigyétek Beste lélek rosszát, A sötét tömlöcznek Sötét fenekére.“ Tizenharmad napig Se enni, se inni! Tizenharmad napra Oda megy a bátyja: „Hédervári Kata Kedves édes hugom! Élsz-e vagy meghaltál?“ „Élek, a mint élek Nagy keserűségben.“ „Irjál egy levelet A te galambodnak!“ „Nincs nekem se tentám, Se pe’g[68] irótollam.“ „A te tintád legyen A te piros véred, A te ónod pedig Piczi fehér körmed.“ „Irtam egy levelet, De kitől küldjem el? Szarkától küldném el, De az mindig leszáll, Leszáll, mindig leszáll, A hol dögöt talál. Fecskécském, fecskécském Vidd el a levelem, Gyöngyvári Jánosnak Kedves galambomnak! Ha ágyában éred, Tedd a vánkosára, – Ha sétálva éred, Tedd a jobb vállára, – Ha ebéden éred, Tedd a tányérjára.“

(Abonyi Lajos gyüjt. Baracska.)

15. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

‚Zsuzsánna, Zsuzsánna, Hajadon Zsuzsánna! Most varrattam szoknyát, Nem kerek az alja, Mitől van, kitől van, Nem kerek az alja?‘ „Szabó roszúl szabta, Varró roszúl varrta.“ ‚Mítől van, kitől van, Nem kerek az alja?!‘ „Nem tűröm, tagadom, Igazán megvallom: Váradi úrfitól Teherben vagyok én.“ ‚Kocsisom, kocsisom, Édes felajtárom, Csak gyorsan, csak gyorsan Fogd be a lovakat! Hozd el azt a hóhért, Hadd vétessem fejét Világ szajhájának.‘ „Kocsisom, kocsisom, Édes felajtárom, Csak gyorsan, csak gyorsan Fogd be a lovakat! Vidd el a levelet Váradi úrfinak. Ha reggel érsz oda: Tedd az ablakába; Ha délben érsz oda: Tedd a tányérjára!“ „‚Jó napot, jó napot, Váradi kis úrfi!‘“ „„Hozott isten, hozott, Szeretőm szolgája!““ „„Csak gyorsan, csak gyorsan Annak halálára!““ „„Lehetetlen volna, Hogy az ég az volna, Ha az én Zsuzsánnám Most fekünnék halva… Kocsisom, kocsisom, Édes felajtárom, Csak gyorsan, csak gyorsan Fogd be a lovakat… Jó napot, jó napot Herczegné asszonyom! Hol vagyon, hol leszen Hajadon Zsuzsánna?““ ‚Felküldtem, felküldtem Legfelső szobámba, Magát ékesíti Drága szép ruhába.‘ „„Mindent összejártam, Sehol sem találtam, Hol vagyon, hol leszen Hajadon Zsuzsánna?““ ‚Leküldtem, leküldtem Virágos kis kertbe, Vírágok közt múlat, Abban van öröme.‘ „„Virágok, virágok Reánk borúljatok, Minket sirassatok!… Testem a testedhez, Vérem a véredhez, Lelkem a lelkedhez S mennyekben vigadjon. A herczegné asszony Pokolban gyuladjon!““

(Pusztafi Kálmán gyüjt. Székelyföld.)

16. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

„Leányom, leányom, mi az oka annak, Hogy a lajbli szűkűl?…“ „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony! Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“ „Elküldtem, elküldtem a Rózsamezőbe, Nagy rózsákat szedni, magát mulatozni.“ „Jó napot, jó napot, küs kertészlegényke! Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?“ „Nem láttam, nem tudom; tegnap előtt járt itt.“ „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony! Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“ „Elküldtem, elküldtem a tenger partjára. Nagy halakat fogni, magát mulatozni.“ „Jó napot, jó napot, küs halászlegényke! Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?“ „Nem tudom, nem láttam; tegnap előtt járt itt.“ „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony! Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“ „Elküldtem, elküldtem a Rózsamezőbe, – A fővevő helybe.“ „Jó napot, jó napot küs hóhérlegényke, Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?… Véremet vérével egy patak mossa el, Testemet testével egy sírba temesd el!…“

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

17. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

‚Lyányom, lyányom, lyányom, Hédervári Katám! Varrattam én neked Kerek alju szoknyát – Elől rövidedik, Hátul hosszabbodik!‘ „Anyám, anyám, anyám, Édes szűlő dajkám! Szabó nem jól szabta, Varró nem jól varrta.“ ‚Lyányom, lyányom, lyányom, Hédervári Katám. Szabó is jól szabta, Varró is jól varrta…‘ „Anyám, anyám, anyám, Édes szűlő dajkám! Megvallom én neked Hét hónapos terhet…“ ‚Jőjjetek, hóhérok! Vigyétek tömlöczbe, Vigyétek tömlöczbe, A legmélyebbikbe…!‘ „Van nekem egy szarkám, De az igen csacska; Van nekem egy fecském – Igy hát az jobb volna. Jőjj be, fecském, jőjj be, Vidd titkos levelem Gyöngyvári urfinak, Kedves galambomnak. Ha ebédnél éred: Tedd a tányérjába; Ha aludva éred: Űlj a jobb karjára!“ Kis fecske elvitte, Vállára föltette, Urfi észre vette, Kezébe fölvette. Kezébe fölvette, Szomorun olvasta, Szomorun olvasta, Keserűn jajgatta: „‚Fogj be, Jancsi, fogj be! Vigy el engem oda, Akasztófa alatt Nyugodjam a porba!‘“ – Először kerűli, Szépen megöleli; Másodszor kerűlte, Szépen megcsókolta; Harmadszor kerűlte, Magába kést döfe… „‚Lelkem a lelkeddel, Egy istent imádjon! Testem a testeddel Egy sírban nyugodjon! Vérem a véreddel Egy patakba folyjon!…‘“

(Szentpéteri Pál gyüjt. Kún-Szent-Miklós.)

18. PÁLBELI SZÉP ANTAL.

‚Anyám, édes anyám! bizon meg kell halnom, Bizon meg kell halnom Varga Iloná’ét!‘ „Ne ha’j fijam, ne ha’j Pálbeli szép Antal! Csiná’tatunk mü es[69] egy csoda malmocskát. Az első kereke béla-gyöngyöt[70] járjon; A középső köve édes csókot hánnyon; Harmadik kereke apró pénzt hullasson: Ez a szeretetnek első regulája! Ennek látni jőnek szűzek, szép leányok, Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“ „‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem Csoda malom látni.‘“ „„Ne menny, fijam, ne menny, csodamalom látni: Megvetik az hálót s megfogják a rókát.““ ‚Anyám, édes anyám, bizon meg kell halnom, Bizon meg kell halnom Varga Ilonáé’t!‘ „Ne ha’j, fijam, ne ha’j, Pálbeli szép Antal! Csiná’tatunk mü es egy erős vas hidat; Annak látni jőnek szűzek, szép leányok, Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“ „‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem Erős vas hid látni!‘“ „„Ne menny, fiam, ne menny erős vashid látni: Megvetik a hálót, megfogják a rókát.““ ‚Anyám, édes anyám! bizon meg kell halnom, Bizon meg kell halnom Varga Ilonáé’t!‘ „Ne ha’j, fiam, ne ha’j Pálbeli szép Antal! Tedd hóté[71] magadot; Neked látni jőnek szűzek, szép leányok, Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“ ‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem A halottas házhoz.‘ „Többször nem jösz vissza a halottas háztól.“

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

„Kejj fel, fijam, kejj fel Pálbeli szép Antal! Kié’t te meghaltál kapud előtt sétál. Kejj fel, fijam, kejj fel, Pálbeli szép Antal! Kié’t te meghótál udvarodon sétál. Kejj fel, fijam, kejj fel, Pálbeli szép Antal! Kié’t te meghótál, most a lábadnál áll.“ „Soha sem láttam én ilyen szép halottat!… Szeme mosolygólag, szája csókolólag, lába felugrólag“… Ő szépen felkele, szépen megölelé.

(Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)

19. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

(Töredék.)

„Anyám, édesanyám! bizony csak meghalok Görög Ilonáé’t.“ ‚Ne halj fiam! ne halj: Bátalaki László! Én is csináltatok olyan csudamalmot: A belső kereke: béla-gyöngyöt járjon; A külső kereke: aprópénzt hullasson; Oda is eljőnek szűzek, szép leányok, Csudamalom látni: magok’ mulatozni.‘ „‚Anyám, édes anyám! biz én is elmennék Csudamalom látni: magam mulatozni.‘“ „„Ne menj, fiam, ne menj, Görög szép Ilona! Megvetik a hályot s – megfogják a halat.““ „Anyám, édesanyám! bizony csak meghalok Görög Ilonáé’t.“ ‚Ne halj fiam! ne halj Bátalaki László! Én is csináltatok olyan csudatornyot, Kinek a teteje: az eget felérje; Oda is eljőnek szűzek, szép leányok, Csudatorony látni: magok’ mulatozni.‘ „‚Anyám, édesanyám! biz én is elmenyek Csudatorony látni: magam mulatozni.‘“ „„Ne menj fiam! ne menj Görög szép Ilona! Megvetik a hályót s – megfogják a halat.““ „Anyám, édes anyám! bizony csak meghalok Görög Ilonáé’t!“…

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

20. KŐMÍVES KELEMENNÉ.

Ihol elindula tizenkét kőmíves: Ugy menyen, ugy menyen Déva vára felé. Ők is rakni kezdik magas Déva várát. A kit éjjel raktak: az nappal leomlott; A kit nappal raktak: az éjjel leomlott!… Azt a törvényt tette Kelemen kőmíves: Melyik’ felesége hamarébb kihozza Az ebéd vékáját, Kő közé rakassék, ott megégettessék Magas Déva vára, halmára rakassék! Ihol elindúla az ő felesége, Az ebéd vékáját a fejire téve S a kicsi gyermekit a karjára véve. Őtet is meglátta az ő kedves társa: „Istenem, istenem! támaszsz eleibe Vagy két fenevadat: talán visszatérik.“ Azt is elkerűlte. „Istenem, istenem! Támaszsz eleibe egy fekete felhőt, Hullas eleibe apró köves essőt; Talán visszatérik!“ Azt is kikerűlte… ‚Jó napot, jó napot tizenkét kőmíves! Istenem, istenem! mi dolog lehessen? Háromszor köszönni, egyszer se fogadni!…‘ „Azt a törvényt tette a te kedves társad: Melyik’ felesége hamarébb kihozza Az ebéd vékáját, Kő közé rakassék s ott megégettessék, Magas Déva vára, halmára rakassék.“ ‚Nem bánom, ha úgy is! Ha ugy megútáltad velem életed is…‘ Az ebéd vékáját fejéről levették, Az ő kicsi fiát karjáról levették. Mikor térdig rakták, csak tréfára vette; Mikor övig rakták, bolondságra vette; Mikor csecsig rakták, ő valóra vette: ‚Ne sírj kicsi fiam! Vannak jó asszonyok, neked csecsit adnak; Vannak jó gyermekek, téged elrengetnek; Az égi madarak ágról-ágra szállnak, Neked csirikolnak, téged elaltatnak!…‘ ‚Apám, édes apám! hol van édes anyám?‘ „Ne sírj, kicsi fiam, mert haza jő öste!“ Östét is elvárta, s nem volt édes anyja. ‚Apám, édes apám! hol van édes anyám?‘ „Ne sírj, kicsi fiam, mert haza jő reggel!“ Reggelt is elvárta, s nem volt édes anyja. Mind a kettő meghót!…

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

12. BÍRÓ SZÉP ANNA.

Ehol eszik-iszik három szép katona, Aj, Bíró Pannának kötött kapujába’, Azon csak kimene, aj, Bíró szép Anna. „Hova valók vagytok három szép katona?“ ‚Nem is igen közel, nem is igen messzi, Csak a Maroson tul mező-detrehemi.‘ „Hát ismeritek-e az én édesemet, Az én édesemet, Hajdu Benedeket?“ ‚Ismerjük, ismerjük, jó legény barátunk, Jó legény, barátunk, kenyeres pajtásunk.‘ „Valamit izennék, megmondanátok-e? Valamit küldenék, oda adnátok-e?“ ‚Mü bizon nem viszünk, nem is mondunk semmit, Jőjj el te is velünk Mező-Detrehemig.‘ „Várjatok hát kicsit három szép katona, Míg felöltözködöm innepi gunyámba; Innepi gunyámba, vont-arany szoknyámba, Kajszén katrinczámba, szép piros csizmámba. Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre, Kevés költő pénzem tegyem a zsebembe.“ Mikor menyen vala udvar közepéig, Fátyolkeszkenője elhasada végig. Aj, Bíró szép Anna, szóval kérdi vala: ‚Anyám, édes anyám, mi legyen az oka? Ág nem érintette, szél nem fuvintotta, Szép fátyolkeszkenőm még is elhasada.‘ Szóval igy felele az ő édes anyja: „Ne menj el, leányom, nem igen jó jel az.“ ‚Biz elmenyek anyám, aj én édes anyám, Hogy lássam még egyszer az én kedves mátkám.‘ Mennek, mennek addig, mennek jó darabig, Míg egyszer eljutnak a jegenyefáig; Szóval mondja vala a nagyobb katona: ‚Űljünk le, űljünk le aj Bíró szép Anna!‘ „Bizon nem űlök én, bizon nem űlök én.“ Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig; Mig ismét igy szóla nagyobbik katona: ‚Űljünk le, űljünk le, aj Bíró szép Anna,‘ Ahajt leülének, hogy megnyugonnának, Hogy megnyugonnának, ennének, innának. Álomba borúla aj Bíró szép Anna, Sugni-bugni kezde nagyobbik katona: ‚Öljük meg, öljük meg, kedves jó barátim, S osztozzunk a pénzin, drága szép gunyáin.‘ Szóval mondja vala a nagyobbik társa: „Bizon nem bánom én, bizon nem bánom én.“ Szóval mondja vala az ő kisebb társa: „Bizon nem ölöm én, bizon nem ölöm én.“ „Bizon ha nem ölöd, ölünk mi tégödöt.“ ‚Bizon nem bánom én, bizon nem ölöm én.‘ Hallá álomneszszel, haj Bíró szép Anna, ‚Ne ölj meg, ne ölj meg, három szép katona, Háromszáz forintom, azt is nektek adom, Azt is nektek adom s senkinek se mondom.‘ A nagyobb katona bicskát elékapá, Hasának akasztva torkáig hasitá. A holtról lefoszták a sok drága gunyát, Kardokra facsarták s karokra hajiták. Hajdu Benedek is felnyergelé lovát, Felnyergelé lovát, hogy kövesse utját. Felfordula frissen piros pej lovára, Ugy hántassa magát a Maros partjára, A Maros partjára, egy fa árnyékába, Ott reá bukkan a három katonára. ‚Jó napot, jó napot, hajdulegényeknek!‘ „Jó napot, jó napot, Hajdu Benedeknek!“ Szóval felkérdezi nagyobb hajdulegényt: ‚Honnan jőtök mostan három hajdulegény?‘ „A Maros vizin tul Nyárád vize mentin Temetésen voltunk, nénénk temetésin. Onnan hozzuk mostan, a mit itt nálunk látsz. Háromszáz forintot s a sok ékes gunyát.“ ‚Ismerem, ismerem, a sok ékes gunyát, Bizon megöltétek aj Bíró szép Annát.‘ Szóval mondja vala nagyobb hajdulegény: „Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.“ Szóval mondja vala az ő nagyobb társa: „„Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.““ Szóval mondja vala az ő kisebb társa: „Bizon megölték ők, bizon megölték ők. Ingem is akartak, de ingem elhagytak, Ingem is akartak, de ingem elhagytak.“ Hajdu Benedek is megragadá őket, Jertek a bíróhoz, – vasba verék őket; Még egyszer fordula kisebbik pajtáshoz: ‚Vigy el ingem, vigy el, én kedves mátkámhoz, Pej paripám tiéd nyereg szerszámokkal, Ékes öltözetem háromszáz forinttal, Csak vezess el éngem, csak mutasd meg nekem, Hol van az én mátkám, az én szép jegyesem?‘ Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig, A keserves gyászos nagy halom sirjáig, A mikor meglátta az ő kedves párját, Az ő kedves párját, Bíró szép Annáját: Nem sírt, nem könnyezett, csak csókolja vala, Csak csókolja vala, s szóval mondja vala: ‚Vérem a véreddel egy patakot folyjon, Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson.‘ Azzal az ő kardját csak hamar felüté S bele ereszkedék szép mátkája mellé.

(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)

22. A PÁRJA VESZTETT GERLICZE.

Búsan búgó bús gerlicze Kedves társát elvesztette. Elrepűle zöld erdőbe, De nem szálla a zöld ágra, Hanem szálla asszú ágra; Asszú ágát kopogtatja, Kedves társát siratgatja: „Társam, társam, édes társam! Soha sem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!!“ Búsan búgó bús gerlicze Elrepűle messze földre, Messze földre, zöld buzába. De nem szálla zöld buzába, Hanem szálla konkoly ágra; Konkoly ágát kopogtatja, S kedves társát siratgatja: „Társam, társam, édes társam! Soha sem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!!“ Búsan búgó bús gerlicze Elrepűle messze földre, Messze földre, folyóvizre. De nem iszik tiszta vizet, Ha iszik is, felzavarja, S kedves társát siratgatja: „Társam, társam, édes társam! Soha sem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!!“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)

23. VILÁGSZÉP ERZSÓK.