Part 22

7. =Horgosi.= E mysteriumban a világi és egyházi énekek tarka vegyületben váltakoznak. Az is feltünő benne, s hogy mig a megelőző mysteriumokban a pásztorok inkább csak készülnek adni a Jézusnak ajándékot, itt a betlehem elébe járulnak, s naiv üdvözlettel adják át ajándékaikat.

Nyomdahibák:

56. lap 20. sor Majd meglatom olv.: Majd _meglátom_.

56. lap 25. sor Meg ne harapja mentikásék tyúkját. Olvasd: _Hogy_ meg ne harapja mentikásék tyúkját.

8. =Nagybányai I.= „Az istennek szent angyala“ kezdetü ének ismeretes és kedvelt protestans ének. A mindjárt rá következő egy katholikus ének töredéke. A benne előforduló egy pár sornyi tréfás oláh verset kimagyarázza az az körülmény, hogy a mysterium Nagy-Bányáról került, mely város közelében oláhok laknak.

Nyomdahibák:

62. lap 18. sor zengjen násztorok, olvasd: zengjen _száz_ torok.

63. lap 8. sor Dixi, dixi olvasd: Dixi, _duxi_.

9. =Nagybányai II.= A 68. és 69-dik lapokon az első és öreg pásztor beszéde romlott vers, melyből prózai alakjában is kiérezhetni a rythmust.

10. =Mindszenti.= Az itt előjövő egyházi énekek mind olyanok, melyek már az előbbiekben előfordultak. Érdekes nyelvészeti tekintetben a 71-dik lapon a 24-dik sor: Fényesség _jelentje_, e helyett: jelen_ti_.

Nyomdahiba:

70. lap 13. sor Mit ér az én szivem, olvasd: Mit _érez_ én szivem.

11. =Orosházi.= A 78-dik lapon a „Szűz Mária e világra“ kezdetü ének katholikus karácsonyi ének töredéke; a többiek az előbbiekben már előfordultak. A 82-dik lapon „Ha én páva volnék“ népdal töredék. (Lásd Erdélyi: Népdalok és mondák. Pest, 1846. I. kötet 5. lap); a „Szúnyog űle székében“ pedig gyermekköszöntő töredéke.

12. =Szegedi.= Ugy látszik, hogy e mysterium a legujabb kori változat, mit bizonyitnak némely személy elnevezése, mint Jós és Zarán; továbbá a megujitott magyar nyelv és lyra némely szembeszökő reminiscentiái, például a 87-dik lapon „Csendes álomért jövünk“ kezdetü dal, s a 90-dik lapon az öreg pásztor beszéde stb. Azonban némely részek a régibb alakra emlékeztetnek.

13. =Kikindai.= A benne előforduló egyházi énekek a megelőzőkben mind megvannak, azonban a végső ének nem egyházi, hanem sajátságos vegyülete az egyházi és világi elemnek, gondolatban és hangban egyaránt.

Nyomdahiba:

101. lap 7. sor emlőmbe helyett olv. _emlőbe_.

14. =Helynélküli.= A 103-dik sor: „Hallod, pajtás, szárazfa“ igy is mondatik: „Hallod pajtás, _gurgulya_“ s ez jobb is, mert inkább a gloriára vonatkozó szójáték, mint a „szárazfa.“ A 105-dik lapon a 18-dik sorban: „Az erdőben“ stb. népdaltöredék. Az egyházi énekek az előzőkben is előfordulnak, kivévén a „Betlehem pusztájában“ kezdetűt, mely szintén annak látszik. A 107-dik lapon „Megtérek hát én is“ kezdetű dal a Gvadányié. _(A mostan folyó országgyülésének satyrico-ritice való leirása. Lipsiában, 1791. 286. lap.)_

Nyomdahibák:

105. lap 26. sor Mert a barmok pajtásában olvasd: _pajtájában_.

106. lap 9. sor Mincs helye, olv.: _Nincs_ helye.

107. lap 10. sor A napnak szekerét olv.: _kerekét_.

15. =Csikszéki.= Ez a második mysterium, melyben József és Mária mint játszó személyek föllépnek (lásd 6. sz.) Azonban mig ott csak hallgatnak, itt ugyszólva a cselekvény expositóját képezik. A király, alkalmasint Heródes, itt a házigazda szerepét játsza s nem hajlandó szállást adni a szent párnak. E jelenethez egészen hasonlót találhatni Weinholdnál (111–113. l.), a különbség csak az, hogy ott a házigazda valóságos vendéglős. Lexernél is találhatni egy hasonló jelenetet (275. l.) A párbeszédek nagyrésze élénk és népies, azonban a monologok igen tudákosan elmélkedők s ugy látszik ujabb csinálmányok. E mysterium közlője a benne előforduló oláh párbeszédet ugy irta le, a mint azt a székelyek kiejtik. Nem tartjuk feleslegesnek Joannovits György, jeles nyelvészünk, utmutatása szerint a szöveget szabatos oláhsággal közölni, s a forditásban ejtett hibákat utólag megjavitani.

A 117-dik lapon:

_Bukur_.

Szkulácz mintunás pèkurárj.

_Barbu_.

Cse je?

_Bukur_.

Dar’ v’am szpusz.

Krisztósz, mèj fèrtáte!

_Barbu_.

Ba nu Krisztósz; numaj kokósu o kukurigát.

_Bukur_.

Dar’ voi tocz aicsia. (Hát ti itt mindnyájan.)

Továbbá a 118-dik lapon:

_Nikoláje_.

Szkoalè mèj fèrtate, szkoalè mèj vén ungjás; lukru jeszte; du te acoló. (A szöveg alatti fordítás jó, de a „lukru jeszte“ csak annyit jelent, hogy „_dolog_ van ám!“)

_Mosu_.

Cse je?

_Mosu_.

Asá szè fiè, si laszè szè aducà káji mèj!

Majd a 121-dik lapon:

_Bukur_ (Barbuhoz.)

Hajdè la Betlehem, Barbule! („Jerünk Betlehembe Barbu.“ A Barbule valamint a szövegben Mosule, Bukuró vocativusban vannak.)

_Barbu_.

Cse? je departe? (Micsoda? Messze van?)

A 122-dik lapon:

_Bukur_.

Nu je departe; numai aicsia.

_Barbu_.

In Kate zile potem azsundzse?

_Bukur_.

In doaè zile si zsumètate.

_Barbu_.

No bine, bine.

A 123-dik lapon pedig:

Szuflà jó fèrtate, szuflà szè ne moi. (Fujjad jó pajtás, fujjad, hogy meglágyits minket.)

S végre a 124-dik lapon:

_Bukur_ (folytatólag.)

Hupa zsoakà Todoriczè; Bukurà te, si mè czuká, Hupa hup!

(Hopp, tánczolj Tódorka, légy vig s csókolj meg. Hopp, hopp!)

_Mosu_.

Szuflà, sze ne moi.

_Mosu_.

Szuflà, sze ne moi.

_Mosu_.

Dèsztul.

VIZKERESZTI JÁTÉKOK.

1. =Orosházi.= Katholikus egyházi énekkel kezdődik s tulajdonképen csak e résznek van egyházias jelleme. Vizkereszti játékainkból kiveszett a drámai elem s mit régebben tettek, azt most csak eléneklik. A többi rész csak tréfa, melyet gyermek rigmussal végeznek be.

2. =Hódmező-vásárhelyi.= Ez is egy katholikus énekkel kezdődik, de itt már a Krisztusnak adott ajándékok elősorolása is hiányzik s mig az előbbiben a hagyományos nevek megtartattak, itt már ezeket sem találjuk. A szerecsen király beszédéhez, melyben magát bemutatja (132. l.) hasonló található Weinholdnál a 123-dik lapon:

Ich bin der König auss Morenland, Die Sonne hat mich so schwarz gebrant. Schwarz bin ich das weiss ich, König Balthasar heiss ich.

Az eszkimó király végzi be a játékot, ki ugy látszik legkisebb termetü társai közt s egy tréfás gyermekdallal bucsuzik el.

II. BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.

E szakasz cziméből készakarva hagytuk ki a „románcz“ szót. Azt hiszszük, hogy a ballada és a románcz között inkább nemzetiségi különbség van, mint műfaji. A mit északon balladának neveznek, az a déli népeknél románcz. A különbség köztök olynemü, a minőt az északi és déli népek lyrai és drámai költészete között is tapasztalunk. S ha itt bizonyos sajátságok miatt nem alapitunk meg külön műfajt, miért tennők azt egyedül a románczra nézve? Az igaz, hogy a spanyol románczban gyakran tulnyomó az epikai vagy lyrai elem, de nem találkozunk-e hasonló jelenséggel az északi balladák gyüjteményeiben is, s nincsenek-e spanyol románczok, melyek keveset különböznek a balladától? E mellett mind a balladák, mind a románczok közé nem vegyül-e egy csoport oly költemény, mely több mint dal, kevesebb mint ballada vagy románcz? Vajon ezeket is mint külön műfaj képviselőit külön névvel jelöljük? Greguss a balladáról irt jeles könyvében,[131] melyben a balladát és románczot mint külön műfajt igyekszik megalapitani, ezeket is mint külön műfajokat tárgyalja s románczos vagy balladás képeknek nevezi. Ez elnevezés illik is sok költeményre, de nem illik sok másra. Mind a nép-, mind a műköltészetben bármely műfajnak számos al- és válfaja van, melyeket nem szokás, de nem is szükség külön névvel megjelölni. Hány oly költeményt olvasunk, mely több mint dal, de kevesebb mint óda; hány szinmüvet látunk, mely kevesebb mint vigjáték, de több mint bohózat; s a költői beszély nem gyüjtő czime-e egy csoport különböző válfaju elbeszélő költeménynek? A népek és egyesek szelleme épen ugy módositja a műfajokat, mint válfajokat teremt, de azért ritkán változik a név, annyival inkább, mert oly művek, melyek valamely mű- vagy válfaj legjellemzőbb sajátságait, a tökély magas fokán, mintegy gyupontban egyesitik, mind a nép-, mind a műköltészetben felette ritkák, s ezért a legszorosb értelemben vett név mindig csak kevesekre illhetnék.

Ennyit a czim igazolására. A mi magukat a müveket illeti, itt is mint minden gyüjteményben, a balladák számát felülmulják a rokonnemüek. De balladák is meglehetős számmal vannak s köztök nem egy kitünő. A ballada a lyrai, epikai és drámai elem sajátságos vegyülete s tökélye e vegyület aránya- és módjától függ. Ha a lyrai elem tulnyomó benne, többé-kevésbbé lyrai költemény marad, ha az epikai vagy drámai elem vesz erőt rajta, költői beszélykévé válik. A három elemnek egymást nem csak mérsékelnie, hanem át is kell hatnia. A lyra a dallamosság és hangban nyilatkozik kiválóbban; az epikai elem elveszti nyugalmát, lyrai erőszakosság- és drámai gyorsaságba olvad; a drámai elem, hol lyrai felkiáltások, hol epikai töredékek segélyével rejtélyesen, sejtetőn fejlődik s egy-egy szakgatott magán vagy párbeszédben világitja meg hol a küzdő szenvedélyeket, hol magát a bonyodalmat, mint a villám az éjbe sülyedt tájat. Jellemzőn mondja Greguss a balladáról, hogy az dráma dalban, bár e meghatározás az epikai elemet mintegy mellőzni látszik. Valóban a ballada müformája dióhéjban a drámáé, a lyrai és epikai elemek vegyületének módositó hatása alatt. Négy formát különböztethetni meg, melyek mindenikére e gyüjtemény is kitünő példányokat nyujt. Az első az, midőn a ballada végig átfutja a drámai fejlődés főbb mozzanatait, az expositiót, bonyodalmat és katasztrófát. Ilyenek e gyüjteményben: 1–6. _Molnár Anna_; 9–11. _Királyfi_; 11–13. _Szilágyi és Hagymási_ 20. _Kőmives Kelemen_. A második már a bonyodalom közepébe vág s ugy siet a katasztróf felé. Ilyenek: 7–9. _Barcsai_; 13–18. _Lándorvári Dorka_; 18–20 _Pálbeli Szép Antal_; 25. _Kis Julia_. A harmadik a katasztrófon kezdődik, mely egyszersmind megvilágitja az egész bonyodalmat. Ilyenek: 40. _Igacs Ruzsi_; 53–55. _Kuris Pista_; 57. _Szücs Marcsa_. A negyedik végre szenvedélyes magán vagy párbeszéd, mely mintegy lyrai utóhangja a már eljátszott drámának. Ilyen: 39. _Siroki erdőben_.

Gyüjteményünk magyarországi és erdélyi, különösen székely balladái közt nem csekély különbséget vehetni észre, tartalomra és külformára nézve egyaránt. A magyarországiak szinhelye csak a kunyhók és puszták vagy legfeljebb a népmesék világa; az erdélyiekben némi történeti háttért vehetni észre s néha lovagokról, várurakról emlékezik, mint _Szilágyi és Hagymási_, _Barcsai_ vagy legalább is szabad hajdukról, mint _Molnár Anna_, _Biró Anna_-ban. A külforma különbsége is szembeötlő. A magyarországiak, kivált az alföldiek, sokkal dallamosabbak, mint az erdélyiek; amott a lyrai versformák uralkodnak, itt az epikaiak; amazok versszakosak és rímesek, emezek gyakran versszak és rím nélküliek, s megelégesznek a sormetszet, hangsuly, betürim s a gondolat rhytmusával. Ez utóbbi körülmény régiségük mellett bizonyit, mert hogy költészetünk eredetileg csak a rhythmus báját ismerte s minden afféle mint rím és mérték csak esetleges lehetett, Arany János fejtegetései után[132] alig szenved kétséget. Arany a gondolat rhytmusának három főmódját különbözteti meg: az ellentétest, összerakót és párhuzamost. Mind három nyomát megtalálhatni e régibb balladákban.

Az ellentétes mód az, midőn ellentétes gondolat képezi a vers elő és utórészét.

Lelkem a lelkedhez S _mennyekben vigadjon_, A herczegné asszony _Pokolban gyuladjon_. 169. l.

Kit mindig _szerettem_, jaj be _távol estem_, Kit mindig _gyülöltem_, annak _rabja lettem_. 192. l.

E módnak különböző változatai vannak; egyik a szebbek közül az, ha a vers második része az elsőt ismétli, egy szó változtatásával, mely már magában ellentétet képez.

Csináltatsz-e nekem _valami_ koporsót? Csináltatok, rózsám, _márványkő_ koporsót. Behuzatod-e majd _valami vászonnal_? Behuzatom, rózsám, _fekele fátyollal_. Kivereted-e hát _valami szögekkel_? Kiveretem, rózsám, _aranynyal ezüsttel_. Kivitetsz-e vajon _valami czigánynyal?_ Kivitetlek, rózsám, _király urfiakkal_. Meghuzatod-e majd a _hármas harangot?_ Meghuzatom, rózsám, _mind a tizenhatot_. Kikisérsz-e, rózsám, _ha csak a kapuig?_ Kikisérlek, rózsám, a _nyugodalomig_. 181–182. l.

Néha az ellentét némi haladványnyal (progressio) egyesül. Már a fennebbi példában is vehetni észre ilyest. A következőben még észrevehetőbb.

Mikor fürösztöttél _gyönge-meleg_ vizbe, Fürösztöttél volna _buzgó forró_ vizbe. Mikor bepóláltál _gyönge gyolcs ruhába_, Póláltál volna be _halotti ruhába_; Mikor lefektettél _gyantáros bölcsőbe_, Fektettél volna le _sötét, hideg földbe_. 240. l.

A „Bándi urfi“ czimü (30. sz.) ballada vége szintén ilyen.

Az összerakó mód az, midőn rokon eszmék soroztattatnak egymás mellé s a sorozásban némi haladványt vehetni észre.

Hát nem volt-e kendnek egy _darab kenyere_, Egy darab kenyere, egy _pohárnyi bora_, Hogy ne adjon engem törökök kezébe. 149. l.

Menj el, uram, menj el, _aj ki Kolozsvárra_, Aj ki Kolozsvárra, _apám udvarába_. 149. l.

Vagyon nekem _csendes házam_, Csendes uram, _jámbor uram_, Karon ülő _kicsi fiam_.

Hogy ne adjon engem nagy _hideg havasra_, Nagy hideg havasra, nagy _hegyi zsiványnak_.

Meguntam már azt is: _jó reggel felkelni_, Jó reggel felkelni, _folyó vizre menni_, Folyó vízre menni, _véres ruhát mosni_.

Figyelemre méltó, hogy az ismétlés a sornak majd mindig első ütemét képezi, a haladvány pedig a másodikat, s inkább subjectiv, mint objectiv; a lélekállapotból, a helyzetből foly. Molnár Annának első a házi békeség, azután férje szerelme, legbecsesebb gyermeke. A zsivány neje megunta jó reggel felkelni, fázik folyó vizre menni és borzad véres ruhát mosni.

Néha a gondolat haladványa az időével egyesül s a haladvány utolsó foka egyszersmind ismétlődik, mi aztán még élesebb rhythmust hangoztat.

_Először_ megütik, _leesett a hídra_, _Másodszor_ megütik, _elállott a szava_, _Harmadszor_ megütik, _véres volt a foka_, _A kis balta foka_. 212. l.

A párhuzamos mód az, midőn a vers elő- és utórészét ugyanazon gondolatnak más szókkal ismétlése alkotja. Gyakran itt is vehetni észre némi haladványt.

Boriska, Boriska _szép lyányodért jöttünk_, Törökök kezébe _szép lyányodat add ki_ 148. l.

Hanem megtaláljuk _szép piros hajnalkor_, _Szép piros hajnalkor, világos viradtkor._ 150. l.

Hozzad elő, hozzad a nagy kászu szurkot, Hozzad elő, hozzad _a nagy vég vásznakat,_ _A nagy vég vásznakat, ingyen kapott gyolcsot:_ _Fejénél kezdjétek, talpig tekerjétek,_ _A sok ingyen gyolcsot fejére kössétek,_ _Fejénél kezdjétek, talpig szurkozzátok,_ _Talpánál kezdjétek, végig meggyujtsátok_. 150–151. l.

_Kevés költő pénzét magához is vevé,_ _Három száz aranyát a zsebébe tevé._ 158. l.

Már hét esztendeje, hogy mü itten vagyunk, _Azután világról mü semmit sem tudunk,_ _Nem tudjuk, nem tudjuk a napnak járását,_ _És a csillagoknak változó forgását._ 158. l.

_Mert van nekem otthon gyűrűsöm, jegyesem,_ _Hüttel elkötözött hütös feleségem._ 161. l.

_Lelkem a lelkeddel_ _Egy istent imádjon;_ _Testem a testeddel_ _Egy sírban nyugodjon;_ _Vérem a véreddel_ _Egy patakban folyjon!_ 171–172. l.

Király udvarában térdig vasban vagyok. _Megunta két lábam már a követ nyomni,_ _Megunta két kezem már a lánczot huzni,_ _Megunta két fülem tenger mormogását._ 191. l.

A gondolat rhythmusának e három módját néha egyesülve találjuk, leggyakrabban az összerakót és párhuzamost. E két utóbbi jellemzi leginkább régibb népköltészetünk maradványait. Hunfalvy Pál legujabb munkájában[133] a gondolat rhythmusát, értvén alatta a párhuzamos módot (parallelismus), az ugor-fin s igy a magyar népköltészet kizáró sajátságának nevezi. Ez talán egy kissé merész állítás. A gondolat rhythmusa többé-kevésbbé minden népköltészet sajátsága; megtaláljuk az árja és sémi nyelvekben is. Hiszen az ősrégi héber költészet egyedül a gondolat rhythmusán alapszik és hiu kisérletnek bizonyult be mindazok törekvése, kik mértéket véltek benne feltalálni. Csak arról lehet szó, hogy a gondolat rhythmusának valamely módja egyik népköltészetben inkább kifejlődött, mint a másikban, a rhythmus más elemeit háttérbe szoritotta s ennyiben jellemző sajátságává lőn. A finn és vogul népköltészetben a párhuzamos mód egész a betegségig kifejlett s innen a Kalevala a legbővebb beszédű a népeposzok között. Hogy a magyarban is uralkodóbb volt, mint jelenleg, e gyüjtemény és Kriza „Vadrózsái“ régibb költeményei egyaránt bizonyitják, s igy a rhythmus és nyelvrokonság egymást támogatására szolgálnak.

A ballada lyrai eleméhez tartozik a refrain. Minél divatosb ez valamely nép lyrai költészetében, annál inkább megtalálhatni a balladában is. Innen az angol balladákban gyakoribb a refrain, mint a spanyol románczokban. A magyar népdalokban ritka, helyét _réják_ pótolják, egyes indulatszók, kurjantások, mint: hajahaj, csillagom, galambom, eszemadta, stb. Balladáinkban is ilyesmit tapasztalunk. A refrain meglehetős kivétel, de hogy megakad egy-egy, bizonyitják gyüjteményünk _Albert Jóska_ (238. l.) czimü balladája, melyben a refrain két sorra terjed ki, bár a két végső versszakban egészen elmarad, továbbá a Pozsonyi kisasszony (232. l.) czimü genrekép, a _Párjavesztett gerlicze_ (22. l.) és _A molnár inasa_ (188. l.) czimü lyrai képek, melyekben a refrain minden versszakon végig huzódik. Némikép rokon a refrainnal, bizonyos ismétlés, ráütő rímmel, hol párhuzamos, hol összerakó módon, melylyel némely ballada versszaka végződik. Ilyenek _Ugron János_ (186. l.) _Arab_ (191. l.). _Szőcs Marcsa_ (212. l.) Például:

Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle, Nem bánom, nem bánom, _bőven a pinczébe_’, _Bőven igyék benne._

Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle, Ha látom haragját, _kiállok előle_, _Kiállok előle._

Harmadszor megütik, _véres volt a foka_, _A kis balta foka._

Testem a testével _egy sírba’ nyugodjon_, _Egy sírban nyugodjon._

A _Királyurfi_ czimü ballada egy részében a trallala szabályos ismétlése olynemü réjás refrain, minőt népdalainkban is tapasztalunk; a többi részben a negyedik sor a harmadik sor pótló kapcsolatában szabályosan ismétli a másodikat, s e refrainszerü ismétlés mintegy a rímet pótolja.

Figyelemre méltók még e balladák külformájában bizonyos hol elbeszélői, hol lyrai közhelyek, melyeket kevés változtatással egyik a másiktól kölcsönöz. Az elbeszélői közhelyek ugyanegy balladában is többször ismétlődnek. A _Szilágyi és Hagymási_ (158. l.) czimüben:

„Felelnek e szóra két magyar urfiak“ háromszor-négyszer előfordul. Ugyanezt találjuk kevés változtatással a „_Legszebb virág_“ czimüben is (182. l.) stb. Az ily elbeszélői közhelyeket a népeposzokban is megtalálhatni. Az öngyilkos páthoszos lyrai monologja.

„Vérem a véreddel egy patakba folyjon“ stb. négyszer ötször is előfordul gyüjteményünk balladáiban. A szeretők sírján növő és ölelkező virágok szintén ily közhely, melylyel itt és Kriza gyüjteményében nem egy ballada végződik. Ugyanezt mondhatni az átok különböző változatairól. Azonban ideje áttérnünk az egyes balladákra.

1–5. =Molnár Anna.= Az első ó-székely balladát, „Barcsai“-t Nagy Lajos közölte 1858-ban a „Kolozsvári Közlöny“ tárczájában, széptani szempontból Erdélyi János méltatta a „Szépirodalmi Közlöny“-ben (szerk. Szelestey L. 1858. Pest). Molnár Anna első változata, mint második ó-székely ballada, az erdélyi muzeum-egylet ülésén mutattatott be 1860-ban. (_Adalék népköltészetünkhöz_. Budapesti Szemle IX. k. 1860.) A többi változatok az 1864–65-diki „Koszorú“-ban jelentek meg (szerk. Arany János). A változatok két elsője és három utolsója közt nem csekély különbséget vehetni észre, sőt a rokonabb változatok közt is van eltérés. Az első változatban Molnár Anna leginkább csak szerető anya, kinek gyermeke mindennél előbb való, még férjénél is. Az elrablott és férfiruhában visszatérő nő, kit férje kóbor vitéznek tart, nem fedezi föl kilétét, hogy a viszonlátás felindulása, kérdezősködés ne vonhassák el gyermekétől, ki oly rég nem szopott s azóta mindig sir. Gyöngéd csellel borért küldi férjét s azalatt, mig ez odajár, megszoptatja fiát. Gyöngédsége még más vonásban is nyilatkozik. Midőn hivja Ajgó Márton, nem mondja, hogy nem szereti, nem szidja össze, mi némi kaczér szinezetet adna vonakodásának, a legbájosb naivsággal mentegetőzik: nem mehet, mert csendes háza, jámbor ura és karon ülő kicsi fia van neki. Oly mentség, melyről azt hiszi, hogy ellenállhatlan. Fogalma sincs arról, hogy férjétől és gyermekétől megválhassék a nő s lehessen oly ember, ki ezt kivánni képes. Később a fa alatt szintén nem átkozódik, nem tűz össze rablójával, sőt azt nem is ő gyilkolja meg, hanem a véletlen. A második változat Annájában is az anyai szeretet a legfőbb vonás, de már erélyes és számitó nő. A veszélyben nem veszti el lélekjelenlétét és megöli a rablót. Otthon, mihelyt az anyai szeretet ösztönének eleget tesz, férje kedélyállapotának kipuhatolásához fog s addig föl nem fedi magát, mig ez meg nem igéri, hogy nem fog megharagudni rája. A harmadik, negyedik és ötödik változat Annája már nem elrablott, hanem elcsábitott nő, kit a csalódás s az anyai és női kötelesség megsértése miatti lélekfurdalás vezetnek haza. Az ötödik változatban a terebély tölgy- vagy bükkfát czitromfa váltja fel, mely ugy látszik csak czifrálkodó különösség, mint népdalainkban a czédrusfa. Az első változatban hiányzik a felakasztott hat leány, azért nem is érthetni, miért mász fel a fára Ajgó Márton. A többi változat mindenikében benne van. Azt érthetni, hogy Ajgó Márton elrablott és megunt kedveseit megöli, de azt már bajosan, hogy miért akasztja őket egymás mellé a fára. Ugy látszik, hogy a népi naiv phantasia e plasztikai képpel akarta tudtára adni Molnár Anna jövendő sorsát. Balladánk e vonása nem egyedül áll a népköltészetben. Egy német balladában szintén megtalálhatni, melynek tárgya különben is rokon a mienkkel. Czime: _Ulrich und Aennchen_ (_Hausschatz der Volkspoesie_. D. L. B. Wolf. Leipzig 1853. 173. l.). Ulrich szintén elcsalja Annát az erdőbe s egy fa alatt fejét ölébe hajtja. Anna sirni kezd, mert a fenyőfán tizenegy akasztott leányt lát függeni. Sejti, hogy a tizenkettedik ő lesz. Sejtelme teljesül. Halála előtt háromszor segitségért kiált. Istent, atyját és testvéreit hivja segitségül, kik megjelennek s elfogják Ulrichot. Anna sírba, Ulrich kerékre jut; Annának a mennyben angyalok énekelnek, Ulrichnak a hollók.