Egy régi udvarház utolsó gazdája; Nők a tükör előtt; A vén szinész

Gyulai Pál első novelláját, a _Három beteg_ czíműt 1850-ben írta, az utolsót – _Egy anya_ – 1866-ban. Az e két évszám közé eső tizenhat esztendőbe esik írói jellemének kifejlődé...

Azalatt István huszár leszállott, tartotta balfelől a kocsit, noha akár ne is tartotta volna, mert ura nem annyira reá bosszankodott, mint inkább a rossz útra, a mely hajdan sím...

Ilyenkor a legtöbbször olvasott. Előszedte megmaradt könyveit, még egyszer áttanulta a magyar törvénytárt és történelmet, s politikai elmélkedésekbe merült. Szorosan véve nem ta...

István nagy kedvvel teljesíté e parancsolatot ő is haragudott a kertészre, mert elszerette előle a gazdasszonyt, a kire hajdan ő is kacsintgatott volt, kiszemelve végnapjai gyám...

Újra nekiült írni, újonnan dolgozta ügyei védelmét. Az ívek szaporodtak s még felét sem írta le annak, a mit akart. Mindent oda írt a mi szívén feküdt és sok olyant, a mi szoros...

Az atyára senki sem gondolt, s beléptét sem vették észre. Legelőször is az ezredesné látta meg, azután Erzsi. Mindketten majdnem felsikoltottak, mert féltek, hogy valami botrány...

– Azt sem juttattad eszembe – mondá máskor – hogy egy szép sírkövet csináltassak Gézának. Ott nyugszik szegény idegen földön s még fejfa sem őrzi emlékét. Kímélni akartál a költ...

Végre eljött a temetés napja. Szép tavaszi délután volt, fényesen sütött a nap és pacsirták énekeltek a levegőben. Három óra felé megszólalt a harang, gyűlt a népség, megzendűlt...

Egy még meg-megfájduló emlékből és egy az öröm repedései közt felvillanó reménysugárból áll minden gazdagságom, szivem egész kincstára. Téged illet ez emlék, szerencsétlen leány...

Gyönyörködve nézegette magát, gyönyörrel néztem én is ott a szögletben, egy székhez támaszkodva. De az ő gyönyöre nem tartott oly soká, mint az enyém. Mélázni kezdett és lassank...

– Oh, ha nem jő el, ha nem tartja meg szavát! – kiáltá az aggodalom és szűk czipő, a féltékenység és a nagyon befűzött derék szorongatásai között. Egyedül kell mennem. Tudom, mi...

Gonosz álom, miért csábítod te is! Hiszen eléggé csábítja tükre, ékszere s a csinos báró úrfi, ki oly kedvesen köti nyakkendöjét, ki leülve is kezében tartja kalapját s nem csap...

Mintegy másfél óráig szúnyadhattam s épen azért csodálatosnak tetszett előttem, hogy ébredtemkor is tükre előtt állt Árpádina. Mi ez? Talán csak nem ment el az esze, hogy menyas...

A szellemességben is sokan felülmulnak. Oh Magyarországon annyi a szellemes nő, hogy fele is elég volna. Te nem használod Jósika új szavait, nem tanultad meg Jókai regényeiből a...

S mindezt egy hegedű okozta, egy vén muzsikus hegedűje, ki velünk egy házban lakott. Nem hijába sirt az a hegedű oly szomorúan, nem hijába sirtam én is vele együtt, mikor a vén...

Bodáki úr dühbe jött, még jobban szitkozódott, még emeltebb hangon szavalt. A három férfiú épen nem maradt adós se szitok-, se szavalatban. Ebből roppant zaj, perpatvar támadt,...

A ház, hol szállást fogadtam, egy özvegyasszonyé volt, a ki valaha szép lehetett, s modoráról itélve, még most is szépnek tartja magát. Nem sokat törődtem se ezzel, se egyéb kör...

Midőn felnyitám szememet Kornélia kezét éreztem fürteim közt, csókját homlokomon. Oh mért szólaltál meg, mért mutattad föl koszorúidat? Mért nem maradtál szende, ártatlan leányk...

– Ma koszorúk párnáján aluszunk. Nálad töltöm az éjt Kornélia!… Meghalt… Irgalmas Isten, mit míveltem? Hah, a gróf ott a páholyban!… Volt rá okom! Többé nem csal meg… Oh kegyetl...