Part 15

A hősnő te voltál, kicsiny testvér-baba. Ott éltél a fehérremeszelt falusi házban; kinn csupa orgonavirág, rózsa, – talán belül kicsit nyomott a levegő. Milyen csinos voltál mindig egyszerü, tiszta ruhácskádban. Minő jó voltál! Milyen méltósággal viselted a szegénységed. Milyen türelmes voltál sok megpróbáltatásod közepette! Sohse volt egy gonosz gondolatod se; bosszut nem kivántál soha, ugye, kis baba? Sohse voltak percek, mikor szivesebben játszottad volna a gonosz asszony szerepét; – olyan szobában szerettél volna lakni, mibe sok ajtó nyilik, prémekbe, ékszerekbe öltözve, lábaidnál ezer udvarló hever? Azok a hosszu, téli esték – a házimunka be van fejezve – a piszkos edényt lemostad, a padlót felsikáltad; a drága gyerek ott alszik a sarokban – az egyshilling tizenegy penny-s lámpa méla világát a horgolt asztalteritőre sugározza. Durva varrásod fölött görnyesztesz – Dickre vársz, a hősre! – tudod, legalább is sejted, hogy hol van! – Igen kedvesem; emlékszem azokra a szép beszédekre – idegrázó szavakkal ecsetelted, tapsolt rajt’ a karzatbeli közönség – hogy mit tartasz felőle és az olyan nőkről, amilyen az. Mikor ég felé emelt kézzel jelentetted ki, hogy boldogabb vagy a padlásszobácskádban, hol csontig dolgozod a kezed, mint ő ragyogó szalonjában. Ugy emlékszem, „ragyogó szalón“-t emlitettél. Akit a bün ékitett föl, butorozott olyan szépre. De rólad beszélünk kis babatestvér, nem a gyönyörü beszédeidről, mit a karzatközönség is ugy helyeselt. Szived legtitkosabb zugában nem irigyelted őt? Mielőtt a gyertyát eloltottad, sohse álltál meg egy pillanatra a törött tükör előtt? Nem gondoltad el, hogy te magad is egész jól festenél párisi szükreszabott öltözékben; hogy a gyémántok milyen szépen ragyognának sima, fehér bőrödön? Amint a ködön, sáron keresztül hazabandukoltál sokszor, a varrásmunkádat cipelve, nem éreztél keserüt a torkodban, ha arra gondoltál, amivel az erényt fizetik? Ott robogott el melletted az a „bizonyos“; és sárral fecskendett be a kocsija. Ahogy otthon egyedül hajolsz a csésze gyönge teád fölé, sohse éreztél kisértést, hogy pezsgős-vacsorákat szeretnél? hogy szereted a vigságot, a hódolatot? Ó Istenem, könnyü olyanoknak, akiknek voltak már szép, boldog napjaik is. Azok esténként könnyen előkészitik a kis irkát, füzetet, mibe majd fáradt kicsiny ujjak ákombákomot rajzolnak; mik fölött fáradt kis agyak játékra vágynak. A gyönyörü szólamok olyan vak, üres beszédnek hallatszanak, ha rosszkedvüek vagyunk, nem igaz? Hisz te is fiatal, csinos voltál: hát a darab szerzőjének nem jutott eszébe, hogy te is éhezed, szomjuhozod az élet javait? Azt hitte, hogy telivér, husz év körüli lánynak gyönyörüség volt traktátumokat olvasgatni elő, összeroppant öregasszonyok előtt? Mért éppen övé mind a szerelem, mind a kacaj? Milyen szerencse, hogy a Gonosz, a Kárhozat-báró nem nyitotta rád olyankor a házacska ajtaját, mi, kedvesem? Mindig olyankor jött, mikor erős voltál, mikor érezted, hogy vissza birod utasitani; meg birod vetni a kisértéseit. Jó volna, ha a Gonosz mindig ilyenkor környékezne meg bennünket; akkor talán valamennyien hősök és hősnők lennénk.

– Hja; szinjátszás volt csak; vége már. Ti, meg én, fáradt kis babák, itt fekszünk egymás oldala mellett; várjuk a legközelebbi szerepet; visszapillantunk, kacaghatunk. Hol van az a csuf, gonosz baba, amelyik olyan felfordulást csinált a szinpadon? Ahá; itt van, Madame. Mindjárt gondoltam, hogy nem lehet nagyon messze; hisz valamennyiünket idehánytak ebbe a sarokba. De hogy megváltozott; a piros festék lekopott mind; aranyhajad összecsavarodott. Nem csoda; nehéz szerepet kellet játszania. Mennyire kifáraszthatta a fény, csillogás! S még a reménységet is megtagadták öntől. A nehezen áhitott békesség hiába jött volna; érezte, hogy nincs ereje ahoz, hogy élvezze. Akár a tündérmese megboszorkányozott lánya, tudta, hogy mindig gyorsabban, gyorsabban kell táncolnia, habár a tagjai bénák; bár hamuszinüre váljék arca. Szürkülhet a haj; mind csak tovább; mindaddig, mig eljön a megváltó Halál; egyetlen fohásza az volt, hogy bár jönne, mielőtt a tánca nevetségessé válik. – Igy volt-e, Madame?

Akár a nancy-i rózsák illata, mely ott imbolyog a forró utcákon, olyan lehetett előtted a szerelem fojtó légköre, baba. Milyen monoton dallam volt füleidben a szenvedély hangja; hol ifju, hol öreg dalolta; hol orditották, hol vinnyogták, hol üvöltötték – de mindig ugyanaz az ütem. Emlékszel, mikor először hallottad? Ugy érezted, a menyország reggeli himnusza. Aztán ugy vélekedtél, hogy a pokol talp alá való muzsikája; valami gonosz szellem huzza az ördögtől bérbevett egész föld területen.

Csuf fajzatnak tarthattál bennünket, Faustina baba, akárcsak valami Old Bailey-beli ügyvéd. Csak egyik oldalunkról ismertél. Forditott világban éltél, hol virág, levél rejtve maradt; a te napod csak a gyökeret világitotta. Azt képzelted, a féregrágta gyökér, ág-bog a növény; minden szép dolog tettetésnek tünt előtted. Lovagiasság, szerelem, becsület! hogy kacagtál a hazug szavakon! Te ismerted az igazságot – ahogy te képzelted; ugy ám; a fél-igazságot. Disznók voltunk, mig a te varázslatod tartott. Circe leánya, s te – nem ismerve szigeted titkát – az hitted, az az igazi alakunk.

Nem csoda, baba, ha viaszra vált arcodon haragos vigyor ül. A hős nemrég lépett föl a karzatközönség tetszészsivaja között, mig téged ott hagynak meghalni az utcán! ó; jól emlékszel rá; de a telt ház elfelejtette már azokat az előbbi jeleneteket; a gonosz nagyvárosnak ilyen a közönsége. Hol a többi; a család jóbarátja; a széllelbélelt világfi? A darab Deus ex machinája; ki olyan jó volt mindenkihez, kit ugy szeretett mindenki. – Hej! te is szeretted valamikor – de ez a prológusban volt még benn. Magában a tulajdonképeni darabban belőle tisztességes ember lett. (Hogy gyülölted azt a szót, hisz ez mindent jelentett, amire hiába vágytál!) Előtte a prológus elmult, elfeledett időpont marad; emlék, mi szint ád életének. Neked az volt a darab „Első jelenet“-e; abból formálódott a többi jeleneted valamennyi. Az ő büneit elfelejtette a közönség; a tieiden magasratárja karját a borzalomtól. Nem csoda, ha ott a vigyor viaszos ajkadon.

Ne törődj vele, bábu; ostoba volt a közönség. Talán majd eztán jobb szerepet játszol; majd tapsolni fognak, ahelyett, hogy füttyentenének. Ugy vélem, a modern komédiajátszás áldozata voltál. Valami régi világbeli dráma hősnőjének kellett volna lenned. Jellemerő, bátorság, önfeledség, lelkesülés; mind a te erényed volt; csak a szerep volt rossz. Viselhetted volna Judith, Boadicea, vagy Jeanne d’Arc köpenyét, ha ilyen darabok a te idődben divatosak. Tán, ha a te idődben játszanak, nekik is meg kellett volna elégedniük olyan szereppel, mint a tiéd. A gyöngeszivü hősnőt nem birták volna eljátszani; pedig mi egyebet csinálhattak volna a modern drámában? Oroszországi Katalin! ha valamelyik pincér lányának születik a második császárság alatt, vajjon megkapja-e a „Nagy“ előnevet? Hát Magdolna? ha ahelyett, hogy akkortájt lakása Róma valamelyik mellékutcájában lett volna és nem Jeruzsálemben, vajjon emlitenék-e a nevét templomainkban?

Ládd, baba; rád is szükség volt a játékban. Nem játszhatunk valamennyien hősöket, hősnőket. Kell, hogy gonosz népség is előforduljon, másképp nem volna érdekes a darab. Gondold csak el; olyan darab, amelyikben valamennyi asszony erényes, valamennyi férfi becsületes! Becsukhatnánk a boltot; a világ olyan unalmas volna, mint valami osztrigatermelő-ágy. Nélkületek, gonosz népség, nem volna jó népség. Hogy ismernők, tudnók a hősnő erényeit, hacsak szembe nem helyezzük a te erénytelenségeddel? Hova lenne sok szép beszéde, ha ti nem volnátok, kik hallgatják. Hol a hős ereje, hacsak nem abban, hogy ellentáll a ti kisértésteknek? Ha te, meg a Gonosz Báró egymás közt fel nem osztjátok a birtokát; hamisan be nem vádoljátok, egész a darab végéig lusta, hőshöz nem méltó, tökéletlen létet élne végig. Ti szegénnyé tettétek; általatok birja most megkeresni a saját kenyerét. Kitünő dolog az neki; alkalmat adott rá, hogy az igazi férfit játszhassa. A mi pedig a te viselkedésed illeti a prológusban, ugyan mi értéke lenne akkor annak a szép jelenetnek a harmadik felvonás végén, mely könnyre, kacajra inditja a hallgatóságot? Te és cinkos társad, a gonosz báró; tettétek lehetővé a darabot. Honnan tudná a karzat, a földszint, hogy mekkorák a hősök erényei, hacsak nem az érzett felháborodáson, mi a ti gonosz tetteitek szemléletéből fakadt? Sajnálkozás, rokonszenv, izgalom; mindre szükség van a játékban; éppugy, mint rád. Hálátlanság volt a közönségtől, hogy kifütyült.

Hát Mr. Merryman – vig pajtás; a festett vigyor lemállott sápadt ajkadról; ha jól emlékszem, te se voltál a szerepeddel megelégedve. Jobb szeretted volna, hogy könnyekig hatod meg a közönséget, ahelyett, hogy megnevetteted. Becsvágy volt? Szegény, fáradt emberek! Hisz annyi mindenféle történik az életükben, mi miatt sirniok kell; nem jó sport, ha kicsit megnevettetjük őket? Emlékszel arra az öreg asszonyra a földszint első sorában? Hogy kacagott, mikor leültél a szilvásgombócra! Azt hittem, ugy kell majd kivinni. Hallom, amint a kisérőjéhez beszél, ahogy hazafelé indulnak: – Azóta se nevettem, kedvesem; – jó, öreg könnyek ülnek a szemében még most is a kacagástól – hogy szegény Sally meghalt. – Hát ez egymagában nem elég, hogy eljátsszad a régi trükköt, mit utálsz? Istenem; mindennapi közhely valamennyi élced, mi nevetésre bir bennünket, – de hát nem csupa régi dolog, nem közhely-e, min mégis annyit sirunk? Nem egy kaptafára huzták-e valamennyi darabot a világ kezdete óta, hogy megnyitottuk a bódét? A cselszövény nem régidivatu; nem ócska-e a nagy jelenet? Hős, gonosz, cinikus – nem ugyanazok maradtak-e a szerepek? A szerelmes-kettősök ujak-e? Hát a haláloságy-jelenetek? azokat nem tartjátok közhelyeknek? Gyülölség, kegyetlenség, igaztalanság – uj a hangjuk a rivaldán? Mit akartok, emberek? Darabot akartok, melyben uj legyen a cselszövény, olyan jellemek álljanak előttetek, amilyeneket nem ismertek még. Talán elkészül az is számotokra, ha ti elkészültök ujfajta könynyel, ujfajta kacajjal.

Mr. Merryman; vig cimbora; te voltál az igazi bölcs. Te megmentettél bennünket attól, hogy elfelejtsük a valóságot, mikor az események kicsit erősekké váltak. Hogy kacagtunk bohóságodon, mikor a hősnek feleltél, ahogy szomoru sorsát panaszolván, az Eget ostromolja, hogy meddig türje még balszerencséjét? – Nohát soká már nem kell várakoznia; – felelted; – már majdnem kilenc óra; a darab pedig tizkor befejeződik. – Jóslásodhoz hiven, a függöny csakugyan legördült a jelzett időre; a hős minden baja a multé lett. Megmutattad a lárva mögötti igazságot. Mikor a kitünő lord Kongbong biborban és hermelinben, a csodáló tömeg moraja közepette el akarta foglalni a helyét: kihuztad a széket alóla; püff; ott feküdt már a földön. A ruhája fölrepült; a sisakja lefordult. Nem félemlitett már meg bennünket. Majomkodó méltósága cserbenhagyta; ostobaszemü, kopasz emberke áll előttünk; már nem imponál. A bolond az egyedüli igaz bölcs ember.

A tiéd volt a legjobb szerep, Merryman, vig pajtás, csak tudtad volna te, meg a hallgatóság. De te látványosabb szerepről álmodoztál, hol szeretsz, küzdesz. Hallottalak elégszer, mikor nem tudtad, hogy a közeledben vagyok; karddal a kezedben üvöltöttél a tükörbeli képmásodra. A bolondsipkát elvetetted és kopott biborba öltöztél; te voltál a hős a darabban; te vitted véghez a lovagias tetteket; te szavaltad a nemes szavalatokat. Szeretném tudni, milyen lenne a darab, ha valamennyien magunk irnók meg a szerepünket. Nem volna benn bohóc; dalos szobalány. Valamennyien főszerepeket játszanának a szinpad közepén; a reflektor csakis bennünket világitana be. Nem igaz?

Micsoda nagyszerü szerepek azok, amiket magunknak irunk magunkban, kis öltözőnkben. Mi mindig bátrak, nemesek vagyunk – gonoszak néha, de ha ugy is, nagylelküen, magasröptü módon; soha aljas, kicsinyes utakon. Micsoda nagyszerü tetteket viszünk véghez, mig minket bámul, bennünket ünnepel a hallgatóság. Most katonák vagyunk, kik hadsereget vezetnek győzelemre; mit tesz az, ha meghalunk is a dicsőség mezején; egész ország sirat bennünket. Nem valami elfeledett párviadalban esünk el; nem valami „előőrs-összetüzés“ közben adjuk vérünket, hogy a nevünket se emlitsék otthoni hiradások. Vagy szenvedélyes szerelmesekké válunk; szerelmünkért országot veszitünk el – ez pedig ugyancsak más, mint válóperdarab kacajtkeltő hőse.

S mindig telt ház előtt játszunk. Nagyszerü beszédünk mind rokonszenvező fülre talál; derék tetteinket megjegyzik, megtapsolják. A valóságos alakitásban annyira különbözik mindez! Hányszor játsszuk el szerepünket üres padok előtt; ha pedig valamelyes közönség van jelen; nem értenek meg bennünket; nevetnek a drámai részeken. Ha meg mindenkép kitünő az alkalom, akkor üres a királyi páholy – – az, amelyben neki kellene ülnie.

Szegény kis babák; milyen komolyan vesszük magunkat; nem tudjuk, hogy óramű csak a csavar, mi keblünket mozgatja; nem látjuk a drótot, melyen táncolunk. Szegény kis drótbábok; vajjon együtt haladunk-e akkor is, ha a bódé lámpásait eloltogatják?

Olyan kis viaszbábok vagyunk, mikben sziv dobog. – Ólomkatonák, melyekben lélek él. Annyi bábuk Királya: vajjon játszol-e csak velünk? Csak óramü bennünk az a valami, mely dobog, fáj? Csak azért huztál föl bennünket, hogy magunktól megálljunk? Felhuzol holnap bennünket megint, vagy itt hagysz berozsdásodni? Óramü-e csak, mely beszéltet, megremegtet? Hol sirunk, hol nevetünk; hol táncolunk; kicsiny karjainkkal átöleljük egymást; kicsiny ajkaink csókolnak, aztán istenhozzádot mondanak. Küzdünk, szenvedünk, iparkodunk. Hol arany a célunk, hol babér. Óhajnak, becsvágynak nevezzük: csak drót az, min bennünket táncoltatsz? Eldobod az óramüvet, vagy ujra használod, ó Mester?

Homályosulnak a bódé lámpásai. Eltörtek a csavarok, mik nyitvatartották a szemünket. Elszakadt a drót, mely egyenesre rángatott; tehetetlen csomóba esünk össze a szinpadon. Ó; sok-sok babatestvér, kikkel egymás oldalán adtuk szerepeinket, hol vagytok? Mért olyan sötét, olyan csöndes itt körül minden? Mért tesznek ebbe a fekete skatulyába? Halld csak! – kis bábjáték-zenekar – milyen messziről hallatszik a hangja! ezt játssza:

TARTALOM.

Hogy szánjuk el magunkat gyorsan? 3 Mennyire hátrányos, ha nem azt kapjuk, amit kértünk? 16 Azon cselekedeteink kellő méltatása, miket véghezvinni szándékoztunk 27 Szerelmi bájital készitése, használatbavétele 45 Rabszolgasor haszna, gyönyörüségei 59 Hogy bánjunk nőkkel? 73 Törődj a magad dolgával 84 Ne sokat nézelődj, ha megugrani készülsz 103 Sajátmagunk előkelőségéről 117 Anyai érzés férfiakban 129 Tanácsot nem tanácsos elfogadni 143 Gyászinduló; meghalt a drótbáb 159

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

7 |felőlem B.iz |felőlem. Biz

9 |testvére is |testére is

10 |területenkét három |területen két-három

10 |lények“. De |lények. De

11 |Egy bizonyoos |Egy bizonyos

19 |utánadvágom. |utánadvágom.“

21 |hálisetennek |hálistennek

21 |Ejnye |„Ejnye

22 |álmodjak. |álmodjak.“

25 |teli. |teli.“

25 |pozicómat |poziciómat

41 |Aphordite |Aphrodite

53 |Cyti-ből |City-ből

53 |küldök. |küldök.“

58 |Azt mnodja |Azt mondja

63 |Itt az idő! Vegyetek |Itt az idő! Vegyetek!

78 |formájról |formájáról

79 |továb.b Sejtelmem |tovább. Sejtelmem

82 |Cuhrch Rowból a Swiss-Vottage |Church Rowból a Swiss-Cottage

86 |akthedrálisokban |kathedrálisokban

87 |streeet-be |street-be

92 |összfecsegni |összefecsegni

92 |gondolok. |gondolok.“

92 |uram? |uram?“

93 |„Hát ugy hatos |„Hát ugy hatos“

94 |belefáradtam. |belefáradtam.“

94 |rendithetetenül |rendithetetlenül

96 |golbajnok |golfbajnok

97 |tüntet föl „a |tüntet föl“ a

100 |Chel sea-ben |Chelsea-ben

104 |ootthonról |otthonról

106 |napernryőjét |napernyőjét

113 |az asszonynak. |az asszonynak.“

114 |kevásbbé |kevésbbé

119 |valamlyik |valamelyik

119 |„keverék“-nek |(„keverék“-nek

123 |Piccadllyn |Piccadillyn

124 |különleges lány |különleges lény

125 |szerncsecsillagodnak |szerencsecsillagodnak

127 |déutáni |délutáni

128 |elrejheti |elrejtheti

128 |szenvedés- te |szenvedésverte

132 |Waterloo–Blace |Waterloo–Place

136 |megjegyzésembn |megjegyzésemben

140 |Akármiyen |Akármilyen

144 |szemmelláhatólag |szemmelláthatólag

145 |makransoskodott |makrancoskodott

148 |Chesahamben |Cheshamben

148 |megplliantom |megpillantom

153 |Browba |Brownba

153 |viágon |világon

162 |for történni |fog történni

163 |lepényem? |lepényem?“]