Part 25

– Igazad van, – felelé a gróf, a ki tűzbe jött s már nem gondolt vele, hogy rokonát néha Laurának, néha bárónénak nevezte, – csakugyan megigértem, hogy hallgatok, mert te esküdözve állítottad, hogy az ezredes neje az örökös nyugtalanság, félelem, rettegés, futás és menekvés hatása alatt holt gyermeket hozván a világra, meghalt, s a Szabolcsy grófok nemzetsége elenyészett.

– Igy beszélték, kik a sebesültet hozták.

– Lehet, hanem a ki négy nap alatt órák hosszáig beszélgetett a beteggel, a legegyenesebb forrásból tudhatta, mi az igaz?

– Endre! ezt el akarod mondani a fiúnak?

– Mért nem? ha a te érdekedben történik! Minden áron menekülni akarsz tőle, tehát ez az egyedüli és legbiztosabb mód, hogy a fiatal ember eliszonyodjék az ily anyóstól.

– Ezt nem fogod tenni!

– Igy vagy amúgy végezni akarok. Járok szerte a nagy világban mulatni s azért szeretem, ha itthon rokonaim és ismerőseim között békét és nyugalmat hagytatok. Ez ifjúnak tudnia kell, ki volt egyedüli oka, hogy édes anyja özvegyi jogait be nem bizonyíthatta. A fiú is hallja meg, hogy csak Réthfalvy báróné hallgatása miatt maradt árván, elhagyatva, rokonok nélkül, kivetve a világba s csak irgalomból nyerhetett nevelést. Saját erejéből ugyan díszes állást vívott ki magának, de homlokán viselvén s törvénytelen gyermek bélyegét, mintegy ki volt zárva az emberi társaságból és semmi kilátása sem lehetett, hogy valaha szíve szerinti nőt vezethessen karjai közé. Pedig a báróné jól tudta, hogy Réthfalvy Miklós báró örömmel és lelkesedéssel fogadná házához a Szabolcsy ivadékot, a ki neje birtokainak úgy is örököse volt. Senki sem fog kételkedni, hogy Miklós bácsi a korábbi időkben azért nem kereste a megholt honvédezredes özvegyét és gyermekét, mert unokahuga, a szép Laura ő előtte is esküdözve állította, hogy az a nő holt magzatot hozván a világra, meghalt. Hogy ne hitte volna az öreg úr e mesét azon kegyes nőnek, a ki a sebesültet saját házánál ápolta s minden körülményről tökéletesen értesülve lehetett!

A báróné elvesztette régi hideg megfontoló tehetségét, kérdé:

– Mért nem szóltál te?

– Én? – felelt a gróf, igen úri módon felemelve fejét. – Életemben először akkor hallottam, hogy van még Szabolcsy gróf a hazában, a midőn a király ezen fiatal embert közénk a főrendek házába már meg is hívta.

Ezzel felkelt és egyenesen a vendégek azon csoportja felé indult, a hol Lenke kisasszony, Gábor gróf, két leányka és pár úr élénk társalgást folytattak.

A báróné meg volt semmisítve. Felkelt a pamlagról s a mellé legközelebb eső karszékbe hanyatlott. Nem akarta látni, mi történik háta mögött; de a falról pompás nagy tükör függött alá, mely az egész terem képét hű másolatban szeme elé játszá.

Cseklész gróf már ott állott a fiatalság csoportja előtt s hihetőleg csak a kedvező pillanatot leste, melyben Gábor grófot «egy szóra» félre hívhassa.

Mi fog erre következni?

A báróné jól tudta, hogy fösvénysége s leánya iránt mutatott szívtelensége és zsarnoksága miatt rossz hírben áll. De most már oly fenyegetést hallott, mely ha teljesedésbe megy, egészen alá sülyed azon megvetettek sorozatába, a hol a társadalmilag megbélyegzettek mint elkárhozott lelkek sötét oduikban élősködnek.

Mit fog a világ mondani? Oh, az itélet már készen állott azon nő fölött, a ki jelen volt a honvédezredes házassági szertartása alatt a templomban s az egyháztól kiadott bizonyítványt széttépte. A ki tudta, hogy ki azon szerény segéd-mérnök, a ki tisztes munkával kenyerét kereste, Réthfalván is megjelent és látta a kertben a sírkövet, ekkor még távolról sem sejtvén, hogy saját édes atyjának hamvai nyugosznak alatta! Tán már akkor is tudta e gyermek hollétét, a midőn név nélkül fogadták az árvát a tápintézetbe, a hol a buzgó püspök, mint lelkipásztor, vallásos elővigyázatból föltételesen másodszor is megkereszteltette!

Nincs menekvés: jelen van a megbecstelenítés pillanata.

Felkelt, tántorgott, tétovázó szeme gépileg pillantott ki az ablakon és látta, hogy a kocsi már megérkezett Réthfalváról. Épen most fogják ki a fáradt szürkéket s legalább egy óra kell a pihenésre, míg a rossz útban, a kétes értékű gebék a visszatérésre vállalkozhatnak.

Cseklész gróf még mindig helyén állott. A báróné csak hátát látta, de ott is, mint a többi pamlag fölött, fénylett a tükör világa az aranyozott keretben. Ott találta meg azon kárörvendő arczot, mely előbb mint hű barát és jó tanácsot adó rokon jött eléje, most pedig elárulá, hogy kiszámított mesterséggel oly kelepczét állított föl, melyből csak egyetlen egy nyílás volt a menekvésre! Ha föltétlenül megadja magát!

A nyújtott orvosság rosszabb volt a betegségnél. És mégis, és mégis! be kellett vennie!

Mint sírból felkelő vánszorgott a terem ellenkező végén vidáman csevegő kör felé s ott reszkető hangon adta tudtára a leányának, hogy a kocsi megérkezett és egy óra mulva készen kell lennie az útra, haza felé.

– Hogyan? – kérdé Cseklész gróf, – egy óra mulva? még ebéd előtt?

– Rossz az út, így is késő éjjel érkezhetünk haza.

– Ah, ezt sajnálom. Cecilie kétségbe lesz esve.

Ezt mondta a gróf igen udvariasan; de a báróné jól látta a villámot, mely ezen nyugodtnak látszó arcz vonásaiból a legrettenetesebb fenyegetéssel feléje lövellett.

Legyőzve, tönkreverve s mint a báróné hitte, a gonosz emberek kaján irígysége által elárultatva, nehány lépéssel balra hatolt, épen oda, a hol Gábor gróf ült és mulattatás tekintetében ezen kis körnek középpontját képezte.

A fiatal ember felugrott székéről, mint a ki tartozó kötelességből félre áll az útból, hogy a báróné kényelmesen, akadály nélkül ülhessen a pamlagra, vagy egy karszékre, a hova neki épen tetszeni fog.

A báróné könnyű fejhajtással köszönte meg e figyelmet, mert a régi jó nevelés iskolája még e szörnyű megpróbáltatás perczében sem hagyta el. Daczára vonaglásra hajlandó arczizmainak, tudott mosolyogni és oly bájjal, szendeséggel és idősb asszonyhoz illő jósággal állt a fiatal ember elé, hogy ez el nem találhatta, mi fog most következni?

Ekkor rövid benső küzdelem után kimondá a báróné ezen végzetes és egészen új világot létrehozó szavakat.

– Gróf, – mondá kegyesen leereszkedve, – én most haza utazom. Örvendek, hogy önnel közelebbről megismerkedhettem. Ha valamikor tetszenék önnek engem meglátogatni, mindig szivesen látom réthfalvi otthonomban.

Ki volt mondva a visszavonhatlan nagy szó!

A báróné, egyenesen, hivatalosan s nem is csak mint szokásban van, közbevetőleg a társalgás folyamában, teljes, ünnepélyes szertartással meghívta Szabolcsy Gábort Réthfalvára!

A közelállók az első pillanatban saját halló érzéköknek sem akartak hinni. Szétnéztek; de mikor látták, hogy a meglepetés és csodálkozás hatalma alatt más is sóbálványnyá változott, csak akkor értették meg voltakép ezen elhangzott szónak horderejét és következményeit.

Gábor gróf mély meghajtással köszönte meg a nyert kegyet s midőn szeme a kis leány ragyogó arczkifejezésével találkozott, azt hitte, a menny kapui nyiltak fel előtte.

Egy úr és egy kisasszony rögtön kilopózkodék e körből. Ki engedné másnak a dicsőséget, hogy ne ők vigyék meg a nagyszerű ujság hirét a teremben összegyűlt világnak? A következő perczben mindenfelé csak azt susogták: a báróné meghitta Gábor grófot Réthfalvára! Mintha arról lett volna szó: hogy a francziák békét kötöttek Poroszországgal. Visszakapják Elszászt és Lothringet, tán még az ötezer millió frankot is!

Cseklész gróf úgy hajlott meg, mint a ki hálát rebeg. A társaság minden tagja rohant, hogy a bárónéval nyájas szót válthasson. Formaszerint még nem lehetett szerencsét kivánni, mert az egyszerű meghívásnál egyéb nem történt; de ha ez minden volt, többet kivánni nem lehetett.

És Cseklész grófné?

Most már más hangon kezdett beszélni.

– Hogyan? itt mindenki boldog és elégedett s csak én legyek arra itélve, hogy elvesztvén egy vendégemet, a vigalom számláját megfizessem? Laurám! abból semmi sem lesz, hogy ma innen haza indulj! Itt maradsz. Ebédem nálad nélkül sótalan és sületlen. Uraim, hölgyeim, itt a felkelés vezére, a ki engem szeret, a forradalmi zászló alá gyülekezik, s ha kell, erőszakosan is ellenáll a báróné eltávozásának.

Azonnal sűrű tömegek alakultak a grófné hullámzó fodrainak védelme alatt. Egy úr ajánlkozott, hogy lemegy az udvarra és ketté vágja a kocsis gégéjét. Mások vállalkoztak, hogy futó betyárok módjára ellopják a lovakat. A hölgyek vitézül csattogtatták legyezőiket, mintha porrá zúzni készültek volna a bárónő ősi kocsiját.

– A nép szava Isten szava!

A báróné tehát engedett és egy napra még itt maradt. Mert a ki egyszer leugrott a torony tetejéről, hiába gondolja meg útközben, míg forog a levegőben, hogy jó volna tán visszatérni!

Cseklész grófné, a ki a győzelem kivívásában saját részét követelte a dicsőségből, szétnézett, s midőn látta, hogy bizonyos szerelmes párocska egyik ablak bemélyedésében csendes beszélgetésbe van merülve, melléjök lépett és mondá:

– Mérnök, a gyorsvonat készen áll, harmadszor csengettek indulásra; a mozdony füttyent, mindenfelé kiáltják: Mehet, mehet, mehet!

Ezzel ott hagyá őket, gondolván, ha okosabbat tudnak beszélni, hát csak mondják el egymásnak.

Úgy látszott, találtak is tárgyat, mely fölött észrevételeiket közösen kicserélhették. Egyelőre a fiatal ember innen az ablakból magyarázá és mutogatá, merre megy az út _egyenesen Gelenczére_.

Aztán szólt a kis leány.

– Oh, Gábor, mikor várásról, türelemről és erőszakos végletekről beszéltünk, én még is legtöbbet reméltem édes mamám szeretetétől. Mert az ő egyetlen leánya tudhatja legjobban, hogy nincs e földön jobb és áldottabb édes anya, mint ő. Most már érett gyümölcs vagyok, mely lehull a fáról, csak fel kell szedni. Szeretni fog engem ezután is, a midőn férfiúi büszkeségének elég van téve? Többé nincs szüksége erélyre és leleményességre s küzdelem nélkül fűzheti karjaira az igénytelen leánykát, a kinek nincs más értéke, mint hogy gyermekkorában csodált egy ifjat s aztán szívének legszenvedélyesebb hevével szerette?

– Lenke kisasszony, nézzen rám, és olvassa arczkifejezésemből, hogy én vagyok a legboldogabb halandó az egész világon.

– Hogy történhetett, hogy az én mérnököm, az én grófom, az én eszményképem, annyi sok leány közől épen engem választott ki egyedüli élettársának?

– Lenke kisasszony, ha küzdöttem, akkor a föld legékesebb koronájának elnyerését tűztem ki életem feladatául. Együtt szenvedtünk, együtt reméltünk s együtt kell a győzelem koszorúján osztoznunk. Szerettem önt a teljes reménytelenség napjaiban. Szeretem most, a midőn álmaim megvalósulnak és szeretni fogom életem azon részére, mely isten adományakép még következni fog.

Valószínű, hogy ez nem nagyon fellengző ékesszólás volt; de a mit a kis leány egyedül várt, azt háromszor egymásután feltalálhatta a feleletben. Szeretem önt! ezt akarta hallani; ez azon soha el nem avuló szó, mely a nőt mindig teljesen kielégíti.

Azután megint magyarázgatta az ifjú a legegyenesebb utat Gelenczére. Nem mint mérnök, a legrövidebb vonalt, nem az akáczfáktól kisért mesgyét, hanem azon képzeletben rajzolt ösvényt, mely őket állandó otthonukba fogja vezetni.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Cseklész gróf, ha tett valamit, el is járt a szája utána és aratott dicsőségének fáklyáját nem szokta a véka alá rejteni.

Ebéd idejének közelegtekor tehát Gábor gróf karjába fogózkodott s leült vele, azon pamlagra, mely előtt kevéssel ezelőtt fényes győzelmét kivívta.

– Öcsém, láttad, minő kereszttűzbe vettük itt az én kedves bárónémat?

– Hosszasan értekeztek együtt.

– Mi tagadás benne: egy kicsit mogyorótörőbe szorítottam a szép Laurát, s miután nem akart megpuhulni, véletlenül szétmorzsoltam. Azért szólok, ne csodálkozzál a rögtöni változások fölött, mert elegendő ok nélkül semmi sem történik e világon. Különösen pedig a megátalkodott agyvelők rendbehozására hatalmas gépek és a legdrasztikusabb gyógyszerek szükségesek. Vedd tehát birtokodba az elért eredményt azon öntudattal, hogy teljes jogod van hozzá. Értettél?

– Tökéletesen.

Ezt felelte nagy udvariasan. De miután ez egész beszéd alatt szeme egy más távolabb ülő lénynek szemével még könnyebben érthető játékot űzött, az itt élő szóval hallott dolgokat egyik fülén be, a másikon kibocsátotta.

– A báróné súlyosan vétkezett egykor atyád, anyád és te ellened. Szemére vetettem szívtelenségét. Megijedt, hogy titkai napfényre jutnak: tehát bölcs volt és beadta a kulcsot. Meg vagy elégedve?

– Föltétlenül.

Már, hogy ne volna.

– Tanácslom tehát, hogy a mi elmult, azt többé ne feszegessük. Küzdelemmel teljes multat látsz hátad mögött. Sok szenvedést és nélkülözést elkerülhettél volna, ha bölcsődtől kezdve, mint grófhoz illik, kezedet mindig csak a kész felé nyujthatod. Nem panaszkodol?

– Egyáltalában nem.

Az utóbbi szavakat már értette a fiatal ember, mert amott a távolban a főispánné oly szerencsétlen helyre állott, hogy a két szerelmes között létező régi fajú optikai telegrafot díszes terjedelmével ketté szakította.

És ha értette a hozzá intézett szavakat, meg is tudott felelni.

– Ki tudja? tán épen a küzdelmes élet vált javamra. Ha első gyermekségem óta gróf vagyok, valószínűleg még azt a csekélységet sem tanulom meg, a mit most, úgy felületesen tudok. Meglehet, hogy életpályám tervében a 70,000 holdas Nagygáthy grófot veszem mintaképül s akkor a 13,000 holdas örökös addig erőködik, míg megérkeznek a hitelezők, s a szép kis Gelenczét dobra verik.

– Igazad lehet.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A következő év február havában nagy lakodalom van Réthfalván. A kastély kicsinosítása, az új butorok és a beszerzett pompás kelengye nem veszett kárba.

Gábor gróf a boldog vőlegény. Lenke kisasszony a bájos menyasszony és senki sem fél azon eshetőségtől, hogy hajnal hasadtával, újra megszökik az esküvő elől.

A menyasszony násznagya Cseklész gróf, a ki végezvén róka-vadászatát Angliában, Pestre jött szórakozni s a báróné meghívására eljött Zemplénbe.

A vőlegény házassági tanuja, régi pártfogója és kegyes minisztere, a ki már most kezdett példálózgatni arra, hogy husvét után, tárczájához tartozó fontos törvényjavaslatok kerülnek az országgyűlés két háza elé, s a látogatás a főrendek házában nagyon kedvére volna.

Mikor pedig öltöztették a menyasszonyt, a templomban pedig gyujtogatták a gyertyákat, ő excellentiája ujságolá:

– Roppant nagyszerű esküvő ment végbe tegnap délután az egyetemi templomban.

– Ki a boldog?

– A nagy Páris, London, Bécs, Berlin és a mi kis Pestünk csodája, bálványa s minden férjes nőnek örökös rettegése.

– Olyan szép?

– Shakspere szerint: Verona nyarának nincs szebb virága.

– Ki a vőlegény?

– Nagygáthy Gedeon.

– És a menyasszony?

– Donna Desdemona di Cavalleggieri, diva castissima, a Renz-czirkuszból.

TARTALOM.

I. Semmiből is lesz néha valami 1

II. Belép a világba, hol a multnak is nyomára talál 10

II. Újabb nyomok, de melyeken megindulni nem lehet 19

IV. Hátrahagyott levél az anyától 28

V. A bekövetkezett tél eseményei 45

VI. Ő nagysága az osztálytanácsos, a kit kezdenek már méltóságodnak nevezni 56

VII. Újabb bonyodalom, mely szükségessé teszi, hogy az osztálytanácsos ellátogasson az ország felső vidékére 74

VIII. Érdekes és hasznos ismeretség 85

IX. A ki gyémántkövet talál 98

X. Mikor a grófnék még ilyenebbek 111

XI. Az első szereplés a nagy világban dicsőségesen kezdődik, de egy szörnyű katasztrófa által sötét fellegek vonulnak a láthatárra 118

XII. Az első leverettséget még indokoltabb kétségbeesés követi: honnan jöhetne vigasztalás? 129

XIII. Előre megállapított napirend, mely sok változást szenved 146

XIV. A fővárosban töltött utolsó napok története 157

XV. A ki saját birtokain verhet állandó tanyát 167

XVI. Egy áruló hihetetlen hireket hoz az elátkozott kastélyból 175

XVII. A ki maga híja meg a tótot, hogy szállást adjon neki 194

XVIII. Az elátkozott kastély megrohanása és titkainak földig lerombolása 207

XIX. Rögtön fenyegető hirek érkeznek Réthfalváról 231

XX. Igen uriatlanul töltött éj 239

XXI. A válság kezdete 253

XXII. Hallatlan botrány az úri világban 263

XXIII. Hova szökött a menyasszony? 282

XXIV. Egy erős várnak megostromlása nagy kudarczczal végződik 295

XXV. Nincs más mód, mint kitörni 301

XXVI. A XIX. század művelt szelleméhez méltó hölgyrablási modor 311

XXVII. Az elhatározó ütközet lefolyása a grófné termeiben 325

XXVIII. A történet kifejlése 347

KÉPJEGYZÉK.

1. Ott, a hova mutatott 12

2. Végre erőt vett magán és olvasni kezdett 34

3. A parasztkocsi a fiatalembert áthurczolta Pönögére 80

4. A fiatalember beszédbe eredhetett a család kincsével 107

5. Ő méltósága épen most meghalt 128

6. Mit hallok! – felelt a gróf felugorva székéből 137

7. Csak egy levelet Szabolcsy grófhoz czímezve 249

8. Egyszerre ott állott a síremlék talapzatának lépcsőjén 285

9. Gida, nagyon elragad buzgóságod 342

10. Leültek ketten egy pár karszékre 349

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

15 |fraczia nyelv |franczia nyelv

21 |szürkülö |szürkülő

24 |elsőből kiépüst |elsőből kiépült

24 |vissza a tátorba |vissza a táborba

26 |hiábávalóság |hiábavalóság

37 |legrettenesebb |legrettenetesebb

41 |anyaköny |anyakönyv

48 |kiabalás |kiabálás

49 |O nagyságának |Ő nagyságának

75 |számítik |számítok

85 |magát bemutani |magát bemutatni

92 |hagy ak el |hagytak el

101 |házmesterné |házmésterné

114 |Cecilia grófné |Cecilie grófné

115 |jelenjevő |jelenlevő

127 |lesze messze |lesz messze

131 |találják.« |találják.»

136 |szabanság |szabadság

141 |késerűséggel |keserűséggel

148 |pélnánynyal |példánynyal

148 |felsóház |felsőház

149 |botbüntetésl! |botbüntetést!

151 |felbundázvd |felbundázva

154 |ketesztelése |keresztelése

155 |szandékom |szándékom

160 |férfivolt |férfi volt

160 |iönmaradt |fönmaradt

185 |hálvány |halvány

189 |Es miért |És miért

199 |klassszikus |klasszikus

212 |vonaglanák |vonaglának

214 |átláttá |átlátta

214 |úrnök |úrnők

216 |vény leány |vén leány

227 |muntájául |mintájául

230 |Lenke. |Lenke.»

231 |Atlátta |Átlátta

242 |őrányi |órányi

257 |Szabocsy |Szabolcsy

258 |Eljent |Éljent

259 |szabadség |szabadság

288 |igán távol |igen távol

294 |N. G. |N. G.»

303 |egyikét sem |egyiket sem

305 |hét-három |két-három

308 |hogye térre |hogy e térre

315 |Am legyen |Ám legyen

323 |ülesben |ülésben

332 |felbárította |felbátorította

334 |Éfjél |Éjfél

345 |nemtelem |nemtelen]