Part 11

Imé ezekkel Mi is jelen vagyunk, Tisztesség’ tenni Már meg is állottunk, Nem keserűséggel, Hanem víg örömmel, Azért így szólunk, Azért így szólunk:

Áld meg úr isten! E háznak gazdáját, Segitsd mindenben Ő igaz szándékát, A paradicsomban, Dicső menyországban, Örökké. Amen, Örökké. Amen.

9.

(Névnapra.)

Nagy ajándék, kegyes szándék Istentől, hogy juttatja, Embert számos és vidámos Időkre hogy juttatja. Mert igy leli, kedvét teli, Mindenfelől beszemléli Szívének indúlatja.

Örűljetek, a míg éltek Békeségben e földön, Ti kik egyesíttettetek A páros szeretetben. Gyermekitek, ti a kiket Ajándékúl nyertetek, Mennyben légyen veletek.

Te pedig nagy szent János vagy Ur kit áldott e képen. A kinek nyúlt, meghoszszabbúlt Idő kelendő képen. Holtod után több szent útán Vigyen fel az egekbe, Szívből kivánjuk. Ámen.

10.

(Rigmusok.)

Bor, búza, békeség szálljon házatokra, Egy garaskát kérnék az én markocskámba, Adjátok ki hamar, hadd megyek dolgomra, Mert másutt is várnak a jó mézes borra.

Ha ki nem adjátok, ördögséget tudok: Hármat közűletek mindjárt kiragadok: Egyiket a szűcsöt, másikat a vargát, Harmadikat a mendikás diákot.

11.

Zörgetik a kulcsot, pénzt akarnak adni, Ha karajczárt adnak, nem fogom elvenni, Ha garaskát adnak, meg fogom köszönni, Ha piszkafát adnak, el fogok szaladni.

Tányér-e vagy tallér, de nagyot csördűle, Talán a szolgáló a csávába dűle, Ugy áll a két lába, mint az eke szarva. Rá illene arra a kordovány csizma.

12.

Rétes ide, rongyos, Kalács ide, fontos, Tyúk ide, búbos, Szép menyecske, piros, Hozd ki a garast!

13.

Ha én bika volnék, Az útfélen teremnék, Az oláh pap szekerét Mind összetördelném.

14.

Mennyország piacza gyémánttal van rakva, Annak a közepén egy arany almafa, Zölddel leveledzik, aranynyal bimbódzik, Annak a gyümölcsét az angyalok szedik.

Király volt az apám a nagy Ázsiába’, Kétfelől aranyláncz csüngött a nyakába’, Hátúl egy szűrkankó csüngött az inába’, – A ki ezt elhiszi, nem mén mennyországba.

15.

Szúnyog űle székibe, Széklába kitöre, Aranyos orra betöre, Egy csöp vére csöppene. Kit küldjünk már a papért? Bagolyt küldjük a papért; Míg a bagoly ballaga, Addig szúnyog meghala. Testamentom tétetlen, Kalács-czipó sületlen; Mit együnk már estére? Csirke lábát reszelve.

16.

Itkom pitkom kis Pesten Verebeket patkólnak, Túl Szegeden, Dorozsmán, A csikók tánczolnak, Czibakházán a kertészek Kertészesen nadrágot is fejelnek. Minapában felakasztottak egy holt palotát, Átalnyomozták a Tiszán, Ráfogták egy görbe fűzfára: Ez volt! Kiküldte Borbély Borotvás Pál úr a szolgáját. Muzsikál a galuska Kifordított subába, Tánczra ugrik a laska Zsíros ingbe, gatyába; Haj! durrantós galuska, Bárány-bőrű tarhonya, Uraságos riskása, De jobb annál a szárma.[34] Nincsen borsó, sem lencse, Csillámlik a zsendicze.

17.

Szegény legény a tücsök, Házasodni készűl, Ölelgeti a legyet, El akarja venni.

A légy is a tücsöknek Nyalja falja száját, A tücsök is a légynek Megrántja szoknyáját.

Farkas volt a mészáros, Három ökröt vágott, Azontúl meg malaczot Tízet is lerántott.

A kutya is a küszöbön Borsot akar törni, A macska is a konyhában Szakács akar lenni.

Oda ugrik a hörcsög, Násznagy akar lenni, Mellé ugrik az egér, Társa akar lenni.

Gólya volt a pirímás, Szúnyog a szekundás, Büdös bogár a bőgös, Zöld béka a flótás.

Farkas farkát billegeti, Dudás akar lenni, Róka lábát egyengeti, Tánczra akar menni.

Megvolt már a szent békeség, Szólnak a muzsikák; Tánczra ugrik a majom, Elrántja a pujkát.

A tetű megharagszik, Megfogja a sörkét, Megfogja üstökét. Pofozza szegénykét.

Soh’se láttam a fullánkot Még olyan mérgesnek, A dongó a darázszsal Földön verekesznek.

Oda ugrik a varjú, Biró akar lenni, Ugy megvágta egy vén tyúk, Föl se tudott kelni.

18.

(H.-m.-vásárhelyi tájszólás szerint.)

A mezőbe’ a tücsök Készűl házasodni, Ölelgeti a legyet, El akarja vönni. – Elvönnélek, tė kis légy, Ha kicsi nem vó’nál. – Hozzád mönnék tė tücsök, Ha görbe nem vó’nál. Mög vó’t a szent ėgyesség, Nagy hírbe gyütt náluk, Hogy ily dicső nemzetség Csapja itt mönnyegzőjit. Szėcskó, darázs, szitakötő, Száz borozdabillögető, Bűregér, s több nömös czéhök, Bölcs násznagyok és vőfélyök Vó’tak ott nagy parádéba’. A nyoszolyók mind pillangók, A traktához ragaszkodók. Az ebédhön mögjelöntek Mint hivatalos vendégök. – Mögkezdődött a múlatság, Szóltak a torombiták; Oda ugrott a majom, Mögjárta a polkát. Gólya vó’t a szekundás, Kis béka a flótás, Büdös-bogár a brúgos, Szúnyog vó’t a prímás. Farkas vó’t a mészáros, Hat ökröt lėvágott, A mellé mög malaczot Ötvenet lėrántott Kecske vó’t a szakácsné, Jó gulyás-húst főzött – Még az ebéd elkészűlt: A tücsök elszökött.

19.

Bárcsak már minálunk Olyan templom lenne, Kinek a teteje Túrós lepény lenne.

Bárcsak már minálunk Olyan templom lenne, Kinek a teteje Kásás hurka lenne.

Bárcsak már minálunk Olyan templom lenne, Kinek az ajtaja Boros hordó lenne.

Bárcsak már minálunk Olyan templom lenne, Kinek az ablaka Pálinkás kád lenne.

Bárcsak már minálunk Olyan templom lenne, Kinek a harangja Sörös hordó lenne.

20.

Pokol kapujába’ egy nagy cserfa vala, Annak minden ágán egy-egy varga vala, A szél megzúdúla, a fa meglódúla, Arról a sok varga mind pokolra húlla. Haj ide Bodonba, Kilencz varga pokolba; Üssed menykő a kaptafát, Hadd szaladjanak a vargák!

21.

Iczakos, ficzakos szerencsés jó napot! Tudják-e kelmetök hogy van az állapot? Lőcscsel szokták nálunk nyaggatni a papot, Mert gyakran kocsmában kitöri a csapot

A diszó-ólunkat megátkozta egy sas, A nádfalunk anyját megette egy farkas. Szentes közt Makó közt mennyi fűszál vagyon: Isten a nyakadba annyi kolbászt adjon!

22.

Jó napot vitézek! ide hallgassatok, Jó tormás csukával engemet tartsatok, A nagy sárga répát énnekem adjátok: Szűröm gallérjából majd nektek papolok.

Midőn én a hadban főkapitány voltam, A temető kertben sok bodzát levágtam, Mikor Várad alatt bolhán nyargalóztam, Fűzfa-paripámon magamat hánytattam.

Mikor szent Lászlónak hírét sem hallottam, Hogy hozzá mehessek, arról gondolkoztam, Jóllehet még akkor világon sem voltam, Mégis egy tarisznyát a nyakamba vontam.

Azt mindjárt megtöltém fényes holdvilággal, Téli csillagoknak szagos illatjával; Igy indultam utra egy tarisznya mákkal, És mák nélkül töltött jó mákos kalácscsal.

Bujdosásom közben voltam egy városba’, S láttam egy nagy csodát, hogy ökör az ólba Be nem tudott menni, – bujt az egér-lyukba, Csak nem hanyatt estem csodálkozásomba’.

Sokat bujdostam én a nagy tenger mellett, Látjátok a szüröm Mátra-széllel béllelt; Láttam, hogy egy czigány ötven kutyát ellett, Kitéptem hajamat, nevetnem úgy kellett.

Obránczos a subám, mert a hideg leli, Pókhálós ingemet a takács most szövi, Süvegemet pedig az ötvös reszeli, Igy hát öltözetem Bécsből hozott semmi.

Találtam én tegnap egy zsidót az úton, Kérdeztem, hol lakik? – azt mondta, hogy: Túron; Nem nézhetvén őtet, ugy megvágtam nyakon, Hogy feje kiugrott mindjárt a szájlyukon.

Bátyád a szakálát félvállra vetette, A mi kis esze volt, zacskóba kötötte, A zacskó zsíros volt, a kutya megette, – Jaj, szegény bátyádnak nincs már egy csep esze!

Ösmertem apádat zsíros, bocskorban járt, Láttam, hogy izével kente meg a haját; Mégis magad mostan oly kényesen hordod, Pedig hát t....os vagy, töröld meg az orrod. –

Eb hazudjék többet, mert már meguntátok, Jobb hogy erszényteknek száját megnyitjátok, Garasokat is most reám hajigáltok, Három-négy forintot zsebembe dugjatok!

HALOTTI ÉNEKEK.

1.

(Nóta: Hogy a babiloni vizeknél stb.)

Már elmégy tőlem szerelmes egy kincsem, Nehezebben válok meg tőled mintsem Lelkem megválna gyarló testemtől, Készebb volnék megválni éltemtől, Mint te tőled, életemnek hiv párja, Jaj, jaj! mint folyik szemeimnek árja.

Engem itt hagysz völgyén a siralomnak, Te helyére mégy a nyúgodalomnak; Én a szomorúságoknak útján Sietek az én hív párom után. Hogy kell megválni az egygyé-lett hívnek, E két egymást szívből szerető szívnek!

Csáki Sára, im kedves feleségem A minket egybe köttetett szerelem Nem tarthat meg, el kell tőled válni, Akaratom ellen búcsút venni; Tőled válásom szívem hasogatja, De ez a mennyei ur akaratja.

Nyúgodjál hát meg az urnak tetszésén, Maradj el, kérlek, árváiddal és én Elmegyek, de az ur gondot visel Árváimról, te azt ne felejtsd el; Az ur áldjon meg kedves feleségem, Viselje gondod a jó isten, kérem.

Kedves társam! már én tőlem megváltál, Hat éveket velem együtt számláltál; Szép békeségben éltünk mind végig, Míg értem a halálnak révéig. Mint gyarló ember hogy ha te ellened Vétettem: már mind azokról megengedj!

Köszönöm hozzám mutatott hűséged, Irántam mutatott jó szivűséged Fizesse meg az ur, őtet kérem, Most is midőn meghűlt már a vérem, Mind e földön, mind pedig a mennyégbe, Az ur színe előtt a dicsőségbe.

Kedves gyermekim kik nékem valátok! Intéseimet tészem már hozzátok, Ferencz és Judit immár látjátok, Árváúl hagyott édes atyátok; Titeket én fel nem nevelhetélek, De ki állhat ellen az ur kezének!

Oh halál mért vagy hozzám oly kegyetlen, Mért ragadál el, a míg neveletlen Gyermekeimet fel nem nevelém? Miért lövelsz mérges nyilat belém? – Uram, jobban tudod, nem perlek veled, Tudom, árváimnak gondját viseled.

Orbán István édes kedves jó atyám! A ki mindenkor hív voltál én hozzám, Jó anyám, Oláh Anna, párjával, Az ur áldjon meg sok áldásával; Testvéreimet az urnak kezébe Ajánlom mind végiglen szerelmébe.

Egy szóval kik engem megtiszteltetek, Végső tisztességet nekem tettetek: Az ur oltalmába mind ajánlom, Mert már én nyúgodalmam találom Az urnak jobbja felől, a mennyégben, Hol végnélkül dicsérem őtet. Ámen.

2.

(Nóta: Óh ártatlanság báránya.)

Soká éljen bár valaki, De magát nem húzhatja ki Az alól, hogy valahára Ne jusson végórájára.

Már Kis Tóth István is ére A koporsó fenekére, Ki kedves feleségével Szép életet élt békével.

Éltem hatvan őszt és tavaszt, De halál tovább nem halaszt, Hűséges páromtól választ, Szemére könnyeket áraszt.

Sajnálom hitves társamat, Neveletlen árváimat, István- Sándor- Zsuzsánnámat, – Itt hagyom jó barátimat.

Igy volt az ur akaratja, Rajtam megtetszett hatalma; De már bizom Johovámra, Vigyázzon árva házamra.

3.

(Nóta: Hallgasd meg, uram, kérésem.)

Mint ért gabona aratást Várja a kívánt takarást: Ugy testem boldog halást Várta csendes nyúgovást, Mert nyolczvankét idős voltam, A mikoron én megholtam, Diószegi István nevem Volt, míg az élők közt éltem.

Ember eszedbe veheted, Hogy csak vándorlás életed, Szükség rólam tanúlnod, Hogy utánam kell jutnod, Mert por vagy, azzá kell lenned, Te néked is el kell menned, Bár erős vagy, hatalmas légy, A halálban te is részt végy.

Mert ki született anyától: Az irígy halál zsoldjától Meg nem menekedhetik, Bár jót cselekedhetik. Mint a ki itten meghala, Egy jó kegyes atya vala, Még is életének vége Lett, hogy fáklyája elége.

De lelke vígad az égben, A mennyei dicsőségben, Megváltójával örűl Szent atyja jobbja körűl, Ahol szent, szent, szent zengéssel És angyali énekléssel Áldja teremtő istenét, Ki bölcsen teremtett mindent.

4.

(Nóta: Mint a szép hives patakra…)

E világnak minden csínos Javait megkóstoltam, De hasznait igen kínos Fájdalmakkal pótoltam, Míg esztendőm kötele Ötvenháromra tele, Ha nézem annyi szereit, Látom bajos ezereit.

Már a halál lekaszálla, Mint elfáradt szolgáját, Nagy kínok közt reám szálla, Szenvedém lába nyomát. Testem meghűlt, már merő, Nincs bennem semmi erő, Jól van, mert kinom megcsüggedt, Inamba többet nem üget.

Készittetik testem vára, Lelkem az égbe juta, Ur Jézus Krisztus szavára Mennyországba bejuta. Jézus hívja mennyégbe Lelkemet, hogy menjek be. Testem az itélet napkor Feltámad és örvend akkor.

Áldásomat nyujtom hozzád Kedves Pap Erzsébetem, Lelkem szánja özvegy orczád, Hogy árváimat nézem; Az úrnak segedelme Legyen élted védelme, És mikor fáklyája elég: Vegye be lelkedet az ég.

Kedves gyermekim! hozzátok Ez útból szólok vissza, Könnyeiteket orczátok Értem hiába iszsza, Hagyjátok el sirástok, Értem jaj-zokogástok; Csak éltetek tartománya Légyen az úr tudománya.

Jó barátaim! a kikkel Éltem itt barátságba’, Míg utánam jönnétek el Mennyei boldogságba: Addig éljetek készen És jól, hogy szerencsésen Lehessetek mennyben kalmár, Mint én az angyalokkal már.

Ne irtózz testem, szállj belé Szomorú koporsódba, Nincs ott örök romlandóság, – Megnyerted Jézusodban; Megszűnt a halál lángja, Koporsódnak fullánkja, Meg van a próba felőle: Jézus kiszállott belőle.

Vedd bé testemet föld pora, Hadd töltse rothadását, Az úr lészen tudom jómra, Hiszem feltámadását. Oh! Jézus, idvességem, Te valál reménységem, Piros véred drága csepje, Kérlek, bűnömet ellepje.

5.

(Nóta: Szomoru a halál a gyarló embernek…)

Útazók nézzetek e gyászos táblára, Találtok ebben is bánatos példára, Melyben a már éden-kertjebeli átok Betölt, esztendőmből mindnyájan látjátok.

Hogy fogtam méhembe kedves magzatomat: Ottan éreztette velem sok jajomat; Mikor már elszűltem véres fájdalommal, Szűlésem pecsétlé kínos halálommal.

Jaj, hűséges társam, ugyan ki ne szánna, Kedves árváiddal tőletek megválna, Mert gyászos fejedet sok bú bánat járja, Minden felől jő rád keserűség árja.

Nincs már, ki hordozza házadnak bajait, Nincs társ, ki társának mondhatja panaszit, Nincs anya, ki jóra oktassa magzatit, Egyedűl rád hagyta az élet bajait.

Tekintvén igyetlen kedves árváidra, Anya nélkűl reád hagyott magzatidra, Oh mely bokros bánat tódult bánatodra, Zokogó jajszó jön rezgő ajakidra.

Jaj, igyetlen árvák meghűltek kezeim, Nem vigyáz, homályba borúltak szemeim, Nem oktat, elálltak kedves beszédeim, Nem apolygat, mert már elhaltak karjaim.

Ámbár én meghaltam, mennyben még az úr él, Ki édes anya helyt melletted majd fel kél, Nem lesz tartós rátok nézve e gyászos tél, Eljő még a kedves újító déli szél.

Még egy szóm hozzátok, már hozzátok térek Édes atyám s anyám; bocsánatot kérek, Kedves testvéreim tőletek, ha nyerek, Áldást kíván szívem, ezzel már elmegyek.

Kedves testvérem ki vagy nőtelen korba’, Állitson az isten, a szerencsés sorba. Kedves, jó testvérem! isten oltalmazzon, Végre az egekbe én hozzám felhozzon.

6.

(Nóta: Hallgasd meg, uram, kérésem…)

Nézd meg csak élő, mint jártam, A midőn még nem is vártam, Imé nagy hirtelenűl Megholtam véletlenűl; Huszonöt idős koromba’ Tesznek setét koporsómba, Nagy Erzsébet volt a nevem, Míg itt az élők közt éltem.

Ember! eszedbe veheted, Hogy csak vándorlás életed, Szükség rólam tanúlnod, Hogy utánam kell jutnod, Mert por vagy s azzá kell lenned, Te néked is el kell menned, Bár erős vagy hatalmas légy, De te is a sírba elmégy.

Már lelkem vigad az égben, A mennyei dicsőségben, Megváltójával örűl Szent atyja jobbja körül, A hol szent, szent, szent zengéssel És angyali énekléssel Áldja teremtő istenét, Ki bölcsen teremtett mindent.

Tóth János kedves férjemet, – Kivel páros életemet Töltém nyolcz esztendőkig, Igen kevés időkig, – Itten hagytam özvegységben, Szomorú, bajos inségben, Istvánommal, Juditommal, Két neveletlen árvámmal.

Kedves szüléim, szomszédim, Rokonim és jó barátim A kik nékem valátok, Végső szóm ez hozzátok: Hogy ti egymást szeressétek, Az én példám kövessétek, A míg ez életben éltek: A nagy istent dicsérjétek!

7.

(Nóta: Szomoru a halál a gyarló embernek…)

Elkészíték tehát – óh gyászos tisztelet – Ifiú Kis Pálnak a bús szemfödelet, Csakugyan a nagy kín és szenvedés végre Elmúlván, változott örök dicsőségre.

Készen a koporsó, nyitja a sír száját, Hogy bényelje nagyon megkínzott prédáját. A halál fegyvere, vérengező karja Imé az erőst is a sírba takarja.

Huszonkét esztendő még kevés magába, Csak siralmat hagy itt egy kis árvájába, Sőt már gyümölcséből megmutatott zsengét, Itt hágy egy fiatal, neveletlen gyengét.

Kedves társam! kinek esküvéssel adtam Szívemet, hogy holtig szeretlek, fogadtam, Kinek adtam szívem a jegyemmel egybe, Mikor az úr előtt kapcsoltattunk egybe:

Három esztendeje azon szép órának, Melyben mint hív párra ránk áldást adának; Im azt a kötelet a halál ellőtte, Hűségünk mentséget nem talált előtte.

Nem rég volt, hogy örűlni kezdtünk egymásnak, Már nekem mennem kell, mert nekem sírt ásnak, Csak magad maradtál, légy nyúgodalommal, A te neveletlen kis gyenge árváddal.

Szívem ezer nyíllal vagyon által szúrva, Midőn utánam sír egy ártatlan árva, Kinek nincsen atyja, nincs gondviselője, Nincsen az élet sok bajától mentője.

8.

(Nóta: Ez élet csak füst és pára…)

Édes anyám! békeségben Éljél itten csendességben, Mikor pedig innét elmégy: Fejedre gyöngy koronát tégy.

Jézus lelkem aranyláncza, Mennyei gyűrűm zománcza, Melyet újjamba ma tettél, Hogy véreddel eljegyzettél.

Eljegyzettél egy személynek, Egy mennyei vőlegénynek, Kinek szerelmébe’ élek, Most hogy már vele beszélek.

Oh setét sír fedd bé testem, Melyben nyúgalmam kerestem, Add meg várt boldogságomat, Vedd be az én koporsómat.

9.

(Nóta: Nosza istenfélő szent hivek!)

Elvégeztem immár életem, Mely az úrtól rendeltetett, És a rothadás végett testem Gyászos boltjába tétetett. Hogy míg az úr Jézus, Ama mennyei jus, Eljő itélni: A földben nyúgodjon, Honnan feltámadjon Örökké élni.

Halálom tudom az okozta, Hogy én bűnben fogantattam. És végső órámat e hozta El, mivel én bűnös voltam. A Jézus véréért És szenvedéséért Atya úr isten! Nyujtván jobb kezedet, Szent segedelmedet Várom kegyesen!

10. SIRATÓ.

Oh lelkem, galambom, hű párom! Hej, csak még egyet szólnál hozzám, Csak még egyszer vetnéd rám mosolygó szemed! Hej, de nem mondod többet: kedves galambom, gyémántom, rubintom! Oh hogy’ felejtselek el! Hogy’ felejtsem el azt a sok szép szavat! hogy’ felejtselek el tégedet! Nincsen már nékem senkim e világon, Kinek elpanaszoljam bajomat. Hej! csak a jó isten visel már én rám gondot! Kedves galambom, jó párom! Elfelejthetetlen hű párom! Árva leszek én már, ha aranyos lesz is a kapufélfám. Jaj de csak nagy árvaságra hagytál! Lelkem, galambom, hű párom! Kedves angyalom, lelkem, jó párom!…

TALÁLÓS MESÉK.

I.

Várj, virág, várj! Világ elmulásáig, Két élő fának eldőléséig, – Ott megtalálsz, Hol a száraz a nyerset tartja.

_(Azaz: mondja a szerető szeretőjének, hogy várakozzék, mig beesteledik, apja s anyja elalusznak, s megtalálja az ágyon,)_

II.

Ha nem látom, felveszem, Ha látom, fel nem veszem.

_(Lyukas mogyoró.)_

III.

Négy lába van, nem az övé, Embert hurczol minden felé.

_(Nyereg.)_

IV.

Elől olyan, mint egy alma, Hátul olyan, mint egy nyárs, Négy kis bunkós boton jár.

_(Macska.)_

V.

Amoda mén tipetopa, Hátán viszi genyegunya, Szeme négy, füle négy, Körme pedig huszonnégy.

_(Juhász és szamár.)_

VI.

Kivűl szőrös, belől nedves, Legényeknek igen kedves.

_(Csikóbőrös kulacs.)_

VII.

Kertbe’ kápilla, Szegen szityilla, Ház közepén matyilla.

_(Káposzta, szita, macska.)_

VIII.

Nekem is van, neked is van, Kertben kis kórónak is van.

_(Árnyék.)_

IX.

Hanyat fektetik, nyers hussal döfölik.

_(Tészta.)_

X.

Ha felhajitják fehér, Ha leesik sárga. – Mi az?

_(Tojás.)_

XI.

Még fiatal, mindig áll, Ha megvénül, szaladgál.

_(Barlangó.)_

XII.

Akkora mint egy tehén, még is akkora helyen fordul meg, mint egy alma, – mi az?

_(Ajtó.)_

XIII.

Mikor fél a nyúl?

_(Ha kétfelé vágják.)_

XIV.

Melyik oldalára esik a nyúl, ha meglövik?

_(A szőrös oldalára.)_

XV.

Ha a világ elmulna, csak te maradnál meg, meg egy bakkecske, hogy’ szaporitanád meg a világot?

_(Levágnám a kecskét s a fagygyából gyertyákat öntenék.)_

XVI.

Ló, ökör nem birja, Egy veréb elbirja: Kádba, csöbörbe nem fér, Egy vödörbe bele fér.

_(A v betű.)_

XVII.

A mig él, mindig áll, Ha meghal, szaladgál.

_(Barlangó.)_

XVIII.

Se ajtaja, se ablaka, Mégis négyen laknak benne.

_(Dió.)_

XIX.

Elől megyen fényeske, Utána mén fehérke, Fel van a farka kötve.

_(Tő és czerna.)_

XX.

Este felé véggel belé, Reggel felé nem kell belé.

_(Závár.)_

XXI.

Nénéd elterpeszkedik, Bátyád beléereszkedik.

_(Kút s ostorfa.)_

XXII.

Három lába, két füle, Füstös a lába köze.

_(Cserép lábas.)_

XXIII.

Két szőrös közt egy mezitelen.

_(Két ló s köztök a kocsi rúd.)_

XXIV.

Nem azért vettelek, Hogy a szegre akaszszalak, Hanem hogy az én kopaszomat A te szőrösödbe dugjam.

_(Báránybőr bekecs.)_

XXV.

Nálatok a talyicskát hogy’ hivják?

_(Nem hivják, hanem tolják.)_

XXVI.

Nálatok a málé-lisztet minek sütik?

_(Embereknek.)_

XXVII.

Miért csinálták a templomot?

_(Pénzért.)_

XXVIII.

Miért iszszák meg a bort?

_(Mert nem kell magnak.)_

XXIX.

Miért varrják a subára a gallért?

_(Hogy le ne essék róla.)_

XXX.

Tizenkét vadász elment vadászni, találtak tizenkét ruczát, kiki a magáét meglőtte s mégis tizenegy elrepült, – hogy’ lehetett az?

_(Mert csak Kiki lőtte meg a magáét.)_

XXXI.

Mi legnehezebb dolog a világon?

_(Várni, nem jönni; lefeküdni, nem aludni.)_

XXXII.

Sír a rucza, sír, sir, De nem tudja mért sír; Nincs a vályujába’ víz, Nincs a derekába’ vér.

_(Hegedű.)_

XXXIII.

Rí a rucza, rí, rí, De nem tudja, mért rí, Vályújában víz nincs, Derekában vér nincs.

_(Hegedű.)_

XXXIV.

A család eszik, az asztal énekel – mi az?

_(A kocza disznó s fiai.)_

XXXV.

Mi az első az isten után?

_(Az u betű.)_

XXXVI.

Hogy hajtanál egy ludat száz felé?

_(Arra téregetném, a hol száz lúd legel.)_

XXXVII.

Császárok, királyok ritkán látnak olyat, Szántó vető ember minden nap lát olyat, Isten ő felsége sohase lát olyat.

_(Magához hasonlót.)_

XXXVIII.

Három lába, egy farka, Tudom, volt a markodba’.

_(Cserép lábas.)_

XXXIX.

A kemenczét mért csinálják a házba?

_(Mert a házat nem csinálhatják a kemenczébe.)_

XL.

Mért szalad a nyúl a partnak?

_(Mert alatta nem tud elszaladni.)_

XLI.

Melyik oldalán van az ökörnek több szőr?

_(A melyikre a farkát csapja.)_

XLII.

Elindult a pap a lányával, a kántor a feleségével sétálni, egy kis pénzen vettek három almát, mégis mindeniknek egy-egy jutott, – hogyan volt az?

_(Mivel a pap lánya volt a kántor felesége.)_

XLIII.

Hová mégy te csivirgő-csavargó? – Ne beszélj nekem iczakos, ficzakos, Mikor az én farkam tövig aranyos!

_(Kémény, füst.)_

XLIV.

Miben különbözik a barát a hurkától?

_(Abban, hogy a barátnak a dereka, a hurkának pedig a vége van megkötve.)_

XLV.

Négy a dibindobondáré, Kettő csipincsapondáré,[35] Egy a suhajczáré.

_(Négy kerék, két ló, kocsis.)_

XLVI.

Rí, rí jérczike, Mért rí jérczike? Azért ri jérczike: Nincs pénz bögyibe’.

_(Hegedű.)_

XLVII.

Ipadnak, Napadnak, Három papnak, Hat kappannak Hány körme van?

_(Száznegyvennyolcz.)_

XLVIII.

Megyen kiczinkoczondáré, Két nagy dibindobondáré, Harmadik a suhondáré.

_(Kocsi, két ló, kocsis.)_

XLIX.

Kinek voltam lánya! annak lettem anyja, Sirat az én fiam, édes anyám ura.

_(Az ismeretes mese a rabról, kit leánya szoptatott.)_

L.

Állva kérik, guggon adják, Tövét tövig belé nyomják.

_(Midőn a hordóból lopóval vesznek ki bort.)_

LI.

Tizenkét úrnak hat bocskora.

_(A küllők a kocsikerékben és a talpak.)_

LII.

Fán állok, fán átlátok, Egy holtba’ hét elevent látok.