Part 6

LEHOTAI: Igen.

ASSZONY: Engem, a tiszta asszonyt! Az uram elhitte. Ezt kellett megköszönnöm ennek a nőnek. A hátralevő életem nyugalmát… Ezt a nyomorult nyugalmat, amit ő szerzett meg nekem, mikor magát elvette tőlem…

LEHOTAI: De nem…

_(Szünet.)_

SZOBALÁNY _(kinyitja a II. ajtót és két kosár virágot hoz be)_: Kisasszony kérem, itt a virág… Pardon…

ASSZONY: Csak tegye le, fiam. Ajándék. Ugye?

SZOBALÁNY: Dehogy, kérem. Mink csak premieren kapunk virágot. A kisasszony hozatta. Azt mondta, hogy hozzak fel igen sok cserép cikláment és rakjuk teli vele a lakást. De csak ezt a kél kosarat tudták megszerezni. A többi majd ezután jön.

SZOBALÁNY _(kimenőben)_: A fehér egy kicsit gyönge… azt mondták a virágos boltban, hogy a fehér nem sokáig fog tartani _(kimegy)_

ASSZONY: Bizony, Emil, a fehér egy kicsit gyönge… Nézze. Ugyanaz a virág…

LEHOTAI: Ugyanaz… Igen…

ASSZONY: És mégis… az egyik fehér, a másik piros… A piros az igazi, a fehér nem sokáig fog tartani. Már elvirult… a fehér hamarabb virul el… isten vele, Emil.

LEHOTAI: Lekisérem…

ASSZONY: Nem. Egyedül megyek.

LEHOTAI: A kocsijáig…

ASSZONY: Egyedül megyek. Maga itt marad. Nem azért jött ide, hogy velem találkozzék. Isten vele. És az uram irni fog két bocsánatkérő levelet. Magának, és a nőnek. Nem lesz lovagias ügy. Nem engedem meg. Párbaj?… Nem!… Már magam miatt sem. Semmi se lesz. Isten vele. Örülök, hogy nem történt baja.

LEHOTAI _(visszajön és a cikláment nézi, cigarettára gyujt, eldobja)_.

_Tizedik jelenet._

SZENDREI _(bedugja a fejét az ajtón)_: Ezer bocsánat… Nem zavarom?

LEHOTAI: Á! Szendrei ur? _(közönyösen)_ Nem zavar. Hogy zavarna? Itt ön épannyi joggal van, mint én.

SZENDREI: Ne méltóztassék gunyolódni. Méltóságodat itt szivesen látják, ellenben engem… nekem nem is szabad ittlennem, amig el nem vettem a feleségemet.

LEHOTAI _(nem érti)_: Kérem?

SZENDREI: Ezt ön nem érti, nem is értheti…

Több dolgok vannak földön és egen Horáció, mintsem bölcselmetek Álmodni képes. De jerünk tovább

Én csak beszöktem, hogy bocsánatot kérjek öntől a tegnapi viselkedésemért, hogy megmagyarázzam…

LEHOTAI: Fölösleges minden magyarázat… Férfiak közt…

SZENDREI: Igen… férfiak vagyunk mindnyájan. Tegnap is az voltam. Nem tudtam elmenni az ön háza környékéről. Ugy jártam ott, mint a madár, amit kigyó szeme vert meg. És ugyanugy kinlódtam is. Ugyanugy. Talán még harmadszor is visszamentem volna… még akkor is, ha tudom, hogy inzultusnak teszem ki magam.

LEHOTAI: Inzultus! hogy mondhat ilyet!?

SZENDREI: Annak is kitenném magamat! Én ki! Csak tessék! Méltóságodnak passzpartuja van a becsületemen át. A férfi, akit Magda kiválaszt…

LEHOTAI _(hogy elterelje a beszélgetést)_: Pardón…

SZENDREI: Én tudom, mi a szerelem. Kunyhóban és palotában egyaránt. Azt lehetne mondani: mindenütt. Nem véletlen, hogy szinpadi karrierem a szerelem felé sodort.

LEHOTAI: Valószinü.

SZENDREI: Nem valószinü, hanem biztos! A sziv szava ez. Mert ki a jó szerelmes szinész? Ki? Aki érti a sziv szavát. S aki zengetni tudja a szó szivét. És én tudom.

LEHOTAI: Valóban.

SZENDREI: Ezt még kritikusaim is elismerik.

LEHOTAI: Okos emberek.

SZENDREI: Csinján!

LEHOTAI _(nem érti)_: Hogy-hogy?

SZENDREI: Csak esetről-esetre okosak. Megtörténik, hogy valamely ezer soros szerepemről mindössze egy sorban emlékeznek meg.

LEHOTAI _(unatkozik)_: Ez is előfordul?

SZENDREI: Elő. Ezer sort mondok én, egy sort irnak ők. Mily aránytalanság!

LEHOTAI: Annak látszik.

SZENDREI: És az is. _(Szünet.)_ Uram!

LEHOTAI _(figyel)_.

SZENDREI: Uram. Tegnap még azt hittem, hogy megölöm önt.

LEHOTAI _(udvariasan)_: Nagyon megtisztelő.

SZENDREI: Amig nem tudtam biztosat. De most már ugy érzem, hogy nem ölöm meg.

LEHOTAI: Köszönöm.

SZENDREI: Most már lehiggadtam és hideg vagyok. _(Nagyon egyszerüen)_ Mint a jégmezők…

LEHOTAI _(fölkel)_: Örülök.

SZENDREI _(elindul)_: És most ajánlom magamat. Magamat ajánlom. Nem vagyok itt, nem szabad ittlennem. _(Az ajtóból)_ Hideg vagyok, mint a jégmezők.

_Tizenegyedik jelenet._

PAULA _(jön)_.

LEHOTAI _(meghajtja magát)_.

PAULA: A báró ur, ugy-e bár?

LEHOTAI: Lehotai.

PAULA: Szendreiné.

LEHOTAI: A müvésznő…? _(Magdát érti.)_

PAULA: Itthon van, de átment mihozzánk, nagyon izgatott volt, mikor a kegyelmes asszony jött. Már szóltam Magdának, de nem akarja a báró urat sem fogadni.

LEHOTAI: Nem akar fogadni?

PAULA: De azért tessék csak maradni. Szólok még egyszer. Azt hiszem, Magda még nem tudja, mit akar _(kimegy)_.

LEHOTAI _(egyedül marad)_: Megbánta volna?

_Tizenkettedik jelenet._

SZOBALÁNY _(néhány cserép cikláment hoz)_: Hála istennek, ez is itt van. Ezek is szépek. Tessék megengedni, méltóságos ur, hogy addig szétrakjam a szobában. A nagyságám még megharagudna, hogy megjött a virágja, de kinthagytam a konyhában.

LEHOTAI: Hogy hijják magát, fiam?

SZOBALEÁNY: Katinka a nevem, kezét csókolom.

LEHOTAI: Akkor idefigyeljen, Katinka. Biztos, hogy ez a virág már megjött a boltból? _(egy huszkoronást vesz ki)_ Vigye ki szépen ezt a virágot.

SZOBALÁNY: Hát beviszem az ebédlőbe, kérem szépen. Csak a cserepeket?

LEHOTAI: Nem. Az egészet. A kosarakat is.

SZOBALÁNY _(bemegy az ebédlőbe)_: Ideteszem a paraván mögé.

LEHOTAI: Itt a két kosár is. Igy.

SZOBALÁNY _(kikiált)_: De itt is meglátja a kisasszony később.

LEHOTAI: Később? az nem baj. Rakja le.

SZOBALÁNY _(kikiált)_: Kérem szépen, leesnek a virágok!

LEHOTAI _(bemegy, közben ezt mondja)_: Várjon fiam, segitek. _(Behuzza maga után az ajtót)_.

_Tizenharmadik jelenet._

PAULA _(benyit, visszaszól Magdának, aki utána jön)_: Nincs már itt.

MAGDA _(bejön, kis selyemköpeny van rajta, ahogy a nők a szomszédba át szoktak menni)_: Megsértődött, elment.

LEHOTAI _(kijön a szobából, egyszerüen)_: Kezét csókolom.

PAULA: Itt van. Meggyötörheted _(szerényen kimegy)_.

MAGDA: Hát még sem ment el? Azt hittem…

LEHOTAI: Okvetlen látni akartam. Beszélni akartam magával. Annyi minden mondani valóm van!

MAGDA: Nem is lehet. Ha tegnap nem volt, ma se legyen. Nincs közünk egymáshoz, báró ur, ahogy tegnapelőtt sem volt. Belesodródtam egy meggondolatlanságba, végigjátszottam a szerepemet. Ezt most megköszöni? Ugy-e? Akkor, ezzel, már végeztünk is.

LEHOTAI: Nem! Azt köszönöm, hogy nem játszotta végig a szerepet. Hogy elfutott. _(Más hangon.)_ És hogy visszajött. Mért nem beszélt most az asszonynyal, Magda?

MAGDA: Fölösleges volt. Tudtam, hogy mit akar. Azért jött, hogy megköszönje, amit tettem. Üzente is. Mit mondtam volna neki? „Asszonyom, boldog vagyok, hogy ön boldog. Ver a szivem az örömtől, hogy ön visszakapta a férfit, akit már csaknem elveszitett.“ És tettem volna hozzá, hogy „ezentul vigyázzon a szerelmére? És hogyha meg kell menteni, akkor még jobban vigyázzon rá, ne vigye oda, ahol elveszitheti?“ Mit mondtam volna, mikor gyülölöm a maga asszonyát, aki miatt csaknem elszédültem. És ahogy tegnap ő nem tudott az én szemembe nézni, ugy nem tudnék én ma az övébe! Nem tudok! Nem akarok! Kitéptem ezt a három napot az életemből. Menjen vissza az asszonyához. Legyenek boldogok! Ölelkezzenek tovább! És hogy tegnap mi történt… _(elakad, idegesen.)_ Nem történt semmi!

LEHOTAI: Magda! Magda! mért dacol? mért makacskodik? Nem engedem elhazudni az életem legszebb percét. Nem engedem! Ó, csodaszép volt az alkalom, de én nem nyultam utána! Nincs még egy férfi a világon, aki elszalasztotta volna magát, a gyönyörüt, az áttüzesedettet. A csókja ragyogó emlék. Ajándék volt. Mikor kértem, nem adta; mikor adta, nem kértem! Ne mondja, hogy tegnap, ha csak egy percre is, nem szeretett.

MAGDA: Nem szerettem.

LEHOTAI: Akkor ma is szeret!

MAGDA: Se tegnap, se ma!

LEHOTAI: Akkor még holnap is.

MAGDA _(meggyőződés nélkül)_: Nem! nem!

LEHOTAI: És a ciklámen?

MAGDA: Kidobtam azt a parfőmöt!

LEHOTAI _(gyöngéden megcsókolja a kezét)_: Most is érzem a kezén. Azt se dobta ki.

MAGDA: Azt se? Van még egyéb is?

LEHOTAI _(mosolyog)_: Van. A virágok.

MAGDA _(most már nem tagad)_: Hát maga tud róluk?

LEHOTAI: Láttam őket.

MAGDA _(bizonytalanul)_: Hát akkor…

LEHOTAI: Látja, gyerek, látja!… Beszélni kellett volna az asszonnyal.

MAGDA: A maga asszonyával.

LEHOTAI: Ha beszélt volna vele, most tudná, hogy már nem az én asszonyom. Nem az enyém.

MAGDA: Mióta?

LEHOTAI: Tegnap óta. Vagy nem is. Talán az első perc óta, mióta magát megláttam.

MAGDA _(gyerekesen)_: És most… most maga igazán engem szeret?

LEHOTAI: Látja, Magda, mingyárt ezt kellett volna kérdezni és nem kellett volna menekülni a szerelem elől _(meg akarja csókolni)_.

MAGDA _(elháritja)_: Nem, nem, nem!

LEHOTAI _(gyöngéd kéréssel)_: Magda!

MAGDA: Nem! Tegnap nem féltem, most félek.

LEHOTAI _(nagyon melegen)_: Mitől? szerelmem.

MAGDA: A szerelemtől. Nem leszek a szeretője… érti? nem leszek, még ha szeretem is. Én nem akarok ugy járni, mint az az asszony, szegény, aki tegnap könyörgött, ma lemond, tegnap sirt, ma is sir és talán sirni fog egy életen keresztül, ahogy bünös asszonyoknak sirni kell, hogy vezekeljenek.

LEHOTAI: Ne féljen tőlem… nem vagyok már olyan fiatal… és ilyen virágom még nem volt… nem, soha!… Nem ciklámen, a nevét még nem is tudom, csak azt tudom, hogy nem szabad letépnem ugy, mint a többit… _(lassan, csendesen)_ Nem, deresedik már a fejem, édes szép gyermekem.

MAGDA _(félénken)_: Akkor… hát elválunk?

LEHOTAI _(átöleli)_: Nem. Együtt maradunk. Akar a feleségem lenni, Magda?

MAGDA _(boldogan hajtja fejét a férfi mellére, halkan)_: Akarok.

– _Függöny._ –

GÁBOR ANDOR KÖNYVEI

=Jaj a feleségem és egyéb jelenetek.= 5. ezer. Ára 2 korona.

=Tarka rimek.= 3. ezer. Ára 2 korona.

=Petúr meg a dinnye.= 4. ezer. Elfogyott. 5–6. ezer sajtó alatt Ára 2 korona 50 fillér.

=Pesti sirámok.= Könyv a beteg városról. 2. ezer. Ára 3 korona.

=Mit ültök a kávéházban?= Szatirikus elmélkedések. 2. ezer. Ára 3 korona 50 fillér.

=A kozák.= 5. ezer. Elfogyott. 6–7. ezer sajtó alatt. Ára 2 korona 50 fillér.

=Palika.= Szinmü 3 felvonásban. 3. ezer. Ára 2 korona 50 fillér.

=Untauglih ur.= Humoros regény, rajzokkal. 3. ezer. Ára 3 kor. 20 fillér.

=Ciklámen.= Szinjáték 3 felvonásban. Ára 2 korona 50 fillér.

Nap nyomda részv.-társ.