Part 15
Meg is egyeznek abban, hogy a szabó majd délután elmegy a malacért és elhajtják a hivatalos mázsára, ahol személyválogatás nélkül mindent megmérnek négy krajcárért. Hajtják is a malacot, a suszter inasai segítkeznek ebben. Bár ugyan nincsen messze a hivatalos mázsa, a malacnak mégis kellemetlen ez a séta. Száztíz kiló sok négy olyan vékony lábra. Az inasgyerekek meg folyton hajszolják, a két mester hátulról nem győz rájuk szólni, hogy ne kergessék olyan nagyon az ártatlant. A malac is visszafordul a gyerekek felé olykor és fájdalmasan rájukröfög. Aki tud a madarak és egyéb hasznos állatok nyelvén, ezt a beszédet megértheti. Azt mondta a malac: Nem vagyok én olyan szamár, hogy ne tudnám, hogy belémvágjátok a kést. Hallottam ma röggel a cimborám ordítását, mikor nyakon szúrtátok, tudom, hogy holnap ez lössz az én sorsom is. De ameddig élök, addig legalább ne kínozzatok.
Hiszen nem is. Szépen és lassan alkalmazkodnak a malac sétálásához. Azt mondja a suszter a szabónak: milyen furcsa volna öreg komám, ha a halál előtt minket is így fölhajtanának méretközni?
A szabó neveti:
– Jaj, komám, – mondja – az nem úgy van. Mink nem malacok vagyunk. Mink addig érünk valamit, ameddig élünk, a malac mög csak akkor ér valamit, amikor már nem él.
A suszter elborongva mondja:
– Igaz. Ilyen az élet. A bornyú is éppen ilyen sorsban van. Annak is csak akkor látjuk a hasznát, mikor már nincsen.
A tépelődő bölcselkedők előtt elér a malac a mázsáig. Itt majd megméretik és a vámosok majd hivatalos cédulát adnak arról, hogy könnyűnek találtatott-e, avagy sulyosnak? Azonban most nem lehet olyan hamarosan az igazság széles mérlegére tenni az állatot. Mert katonák vannak itt és préselt szénacsomagokat méretnek. A mozgósítás elején némely szállító nem tulságosan becsületesen viselte magát, hanem becsapta a katonaságot: azóta aztán most már nem hisznek senkinek és szigorúan méretnek mindent. És miután ebben a háborús világban elüljáró helyen a katonai érdek van, a szabó és a suszter egyértelemben belenyugodnak abba, hogy a malac háttérbe szorul.
Majd eljön azonban mindennek az ideje. Csak ki kell várni. Csak kitartás és türelem. Hiszen magának ennek a nagy háborúságnak a titka sem más, mint a kitartás és a türelem. Hát legyen türelemmel a malac is. Holnap úgyis elintéződik végkép.
A malac nem bánja ezt az állapotot. Előbb a két első lábát hajtja csuklóban össze, letérdepel, azután pedig elnyúlik a maga hosszában. Hiába, a kényelem nem utolsó dolog.
Várni kell tehát a sötétedésig. Akkor elmennek a katonák s jöhet a mérés. A malacot fölhajtják a mázsára, a sulyokat rakják a mérlegre komolyan, mint az az ilyen, pénzbemenő dolgoknál illik is. A mázsáló ember kimondja:
– Százhatvan kiló!
Ez a kijelentés általános meglepetést kelt. A szabó szinte szédeleg tőle, a suszter pedig nem tud hová lenni a boldogságtól. Ötven kiló különbség, ki gondolta volna ezt. Hiszen nem egy hozzáértő embert hívtak a malac föltekintésére és valamennyi csak száztíz kilóra mértékelte. Az igaz, hogy csak szemmel. Lám, a szem mennyit csalódhat. Míg a hivatalos mázsa igazat beszél, abban kételkedni nem lehet.
No ezzel aztán haza is hajtják az értékében hirtelen ennyire felnövekedett „öszömadtát“. Másnap hajnalban a szabónál a korai halála meg is történik. Fekszik a teknőben, tisztogatják, koppasztják, nézik. A szabó ugyancsak nézi az egyik oldalról is, a másikról is. Csóválja a fejét:
– Nem löhet ez százhatvan kiló…
A szomszédok is betekintenek, továbbá a házból a többi lakó. Mind csak csodálják, hogy a százhatvan kilóra milyen kicsi.
– Nem jól volt ez mögmérve, – mondják.
A szabó is azon van most már, hogy akármit beszélt a hivatalos mázsa, ez nem jól van megmérve. Nem lehet ez olyan súlyos.
Fölakasztják a rénfára a fal mellé a szóbanforgó tetemet és szakértő módon a bárddal kettéhasítja a böllér.
– Nohát – mondja a mester, nézvén a féldarabokban levő malacot – egy-egy ilyen fél nem löhet nyolcvan kiló. Ez legföljebb, ha ötven.
Ezen most már megint elelmélkednek. Nagy dolog volna az, ebben a szűk világban, ötven kilóval több húst fizetni. Ez nem maradhat ennyiben. A szabó előhozza a talicskát, a malac felét leakasztják a rénfáról s ráteszik. Belerakják az aprólékot is, így most a malac félállapotában megint megindul a mázsa felé.
Azt mondja az egyik lakó:
– Ez is szögény, amíg életben volt, sohasem részesült ilyen tisztösségben, hogy tengölyön vigyék.
Hát hiszen ugyan a talicskakerék tengelye nem valami nagy tengely, de azért mégis csak tengely. Ha látná a malac a tulajdon tisztességét, bizonyára örülne neki.
De az ő jövetelének nem nagyon örülnek a mázsaháznál. Micsoda dolog ez? Hiszen ilyen még itt nem történt! Hogy akit előtte való nap elevenen megmértek, most holta után féldarabokban hozzák újból méretni? Ilyent még ez a hivatal nem látott.
Azonban akár látott, akár nem, a méretés árát ha egyszer megfizetik, akkor mégis csak állania kell a régi demokratikus igazságnak, hogy itt a mázsánál nincsen szömélyváltozás.
A malac fele tehát a mázsára kerül. Megméretik és könnyűnek találtatik. Ez bizony még csak hirül se jár még csak közel sem a nyolcvan kilóhoz. Ez csak olyan ötvenhárom körül van.
Hát ez most már nagy tépelődés.
Azt mondja a szabó:
– El köll hozni a malacnak a másik felit is, mög el köll hívni a suszter szomszédot is. Hogy a napnál fényösebben kiderüljön az igazság.
Az igazság kiderítése azonban mindig akadályokba ütközik. Az emberek fölháborodnak. A szabó föl van háborodva, hogy be akarták csapni. Ha nem él ésszel, most fizethetne ötven kiló hússal többet, mint amennyit kapott.
– Hát disznóság ez, – mondja, mint ahogy csakugyan az is volna, ha igazság nem tétetnék az ügybe.
Ellenben a suszter is föl van háborodva és teljes igazsága van neki. Nyilvánvaló és természetes ténykörülmény, mondja, hogy ő benne álnokság föl nem födözhető. Ő váltig mondta a feleségével együtt, hogy száztíz kilós a malac, mások is annyira becsülték, akik pedig szakértők, hát ő nem tehet róla, hogy a mázsa mást mondott.
Ebből lárma kerekedik. A malac második felével több szomszéd és lakó is eljött csodát látni. Eljött az asztalos is, ráér a nagy dolgától. Az asztalos most azt neveti, hogy milyen jó, hogy nem volt pénze és így nem juthatott a kezére a malac, mert máskülönben vele történne meg ez a világfölfordulás.
Az asztalos tehát, mint távolból szemlélődő és csak önmagában gúnyolódó tekinti a dolgok folyását, semmit sem szólván. Csak csöndben gondolkozik és a gondolatai bent maradnak a koponya falai között. Ellenben föl van szintén háborodva a hivatalos mázsa. Hogy hát az ő becsületéhez szó se férjen, mert máskülönben fölmegy a királyhoz igazságot keresni. Nagyságos urak is méretkőztek már ezen a mázsán, nemcsak hitvány malacok. Mikor egydarabban volt a malac, akkor annyi volt, amennyi volt. A féldarabokról azonban nem felel. Mert ki tudhatná, hogy miféle belső részeket hagytak belőle otthon?
Ez a kérdés, mint súlyos vád, most a szabóra nehezedik. Ismét fölháborodás. Hát mit képzelnek felőle, hogy talán ő elsikkasztotta a húst? Aztán, még ha igaz volna is, ekkora teremtésből, mint ez a malac volt, lehetne-e ötven kilót elsikkasztani?
Ez fogós kérdés. Mindenki hallgat e szokatlan tetemrehívás alkalmával, a csendet csak a böllér zavarja, aki szintén fölháborodva eljött a bizottság után, hogy mi lesz már a malaccal, mert ő holnap már más helyre van híva kolbászt csinálni.
A böllér szavait tanácstalanul hallgatja az egész bizottság. Igazán komoly hallgatások vannak és az emberek a kezefejükkel az állukat birizgálják. Csak az asztalos beszéli csendesen, hogy vannak ilyen esetek a világi életben. Hogy ő hallott olyan esetet, hogy két ember fogott két kecskebékát, azután fogadtak bor fölött abba, hogy melyik béka a nehezebb. Azután csakugyan úgy volt, hogy az egyik béka félfonttal nehezebb volna, mint a másik, de később kiderült, hogy ez a nehezebbik vadászpuskába való nyúlsöréttel volt megtöltve.
A kaján asztalos nem szól többet semmit, még hátra is lép, hogy elvesszen a tömegben. Szúró fullánkjait azonban otthagyta a tépelődőkben. Ki bir most itten igazságot csinálni? Hogy ugyan mért nem bújik bele az ördög ebbe az asztalosba?
Egy szűrös, célszerű szögény embör csöndesen beleóvakodik a társaságba. Ez a bakter, aki a mázsára szokott vigyázni éjjel. Azt mondja:
– Hát kéröm, ha mög nem vetik a szavamat, volna egy kérdésöm.
Hát már hogyan vetnék mög. Csak tessék. Mondjon már valamit, hátha éppen az ő szava hozza meg ebben a mázsacsodában az igazságot.
A beszédre így fölhatalmazást kapván, azt kérdezi a célszerű szögény embör.
– Mert nem tudom kéröm, hogy szokás-e itt embört malaccal együtt mérni?
Világosságok gyulladnak az elmékben, ámbár csak úgy szórványosan.
– Hát miért kérdözi?
– Azért – mondja a célszerű szögény embör – mert tegnap este láttam, mikor a sötétben a malacot mérték, hogy a suszternak az egyik inasa odafeküdt a malac mellé a mázsára a tulsó oldalon. Bele a malac árnyékába.
A nagy, nehéz és súlyos gondokat most hirtelen nevetés váltja föl. Ime, az egész lélekveszedelmet egy inasfurfang okozta. A suszter is nevet egy darabig, de azután haragra gyullad.
– Melyik az a gazembör? – azt kiabálja.
Persze, hogy minden inasgyerek elbújik és elszalad most. Hogy, jaj, mestör úr, nem én voltam. A Pista volt, a Jancsi volt, az Andris volt.
Kerítve van azonban a mázsaház és abból nem lehet kiszaladni, hacsak nem kutya az ember. A szűrös célszerű szögény embör hatalma itt előtérbe lép. Összefogdossa a keritéssarkokból az inasokat és hajtja őket maga előtt a csőszbottal.
A bizottság előtt az ijedt inasok megállnak.
– Hát melyik volt az a gazembör? – ismétli a suszter.
Egy sem bolond, hogy vállalja. Furfangot nem azért szokás csinálni, hogy azután utóbb vállalja is az ember. Pedig itt valami igazságot mégis csak kell tenni. Hiszen már látnivaló, hogy az egész firbucot, az egész burgundiát, az egész fertályt fölháborította ez a malaci kérdés.
Azt mondja a sarokból a kaján asztalos:
– Le a malaccal a mázsárúl. Mög köll méretni a suszter inasait. Amelyik ötven kiló, az a bűnös.
A kétoldalra oszlatott malacot a mázsáról eltessékelik. Inasok mérése van. Egyet föl sem eresztenek rá, mert nyilvánvaló, harminckilós sincs: ez rossz matéria, nem fog rajta az étel. De már a harmadiknál megállapítja a hivatalos mázsa:
– Ez ötven kilós!
A gyerek kiabálni kezd:
– Jaj, mestör úr, sohase töszöm többet.
A kaján asztalos ellenben leghátulról csendesen mondja:
– Ilyesmi azelőtt söréttel történt, most mög inasgyerökkel…
(1916.)
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Ennek az írásnak egy részét szerző 1921. novemberében emlékbeszéd gyanánt olvasta fel a Petőfi-Társaságban.]
Tartalom.
Tömörkény. Irta: Móra Ferenc 3 Két vénség (1895.) 29 A kimutatáson (1896.) 32 Vásárállás (1897.) 37 Almaszüret (1899.) 43 Történet a gyermekről (1900.) 49 Cselédek (1901.) 54 Utolsó hapták (1902.) 59 Vízenjárók (1903.) 64 Látogatás a városban (1904.) 69 Örökös Jakab, meg a pápa (1905.) 75 Pör előtt (1906.) 79 Sztrájktanya (1907.) 83 Dudák és vízidudák (1907.) 88 A jelszó (1908.) 94 Az Ilka-kendő (1909.) 101 A szüle a regénnyel (1909.) 105 Adóügy (1910.) 108 Amik elmulnak (1910.) 117 Szombat este (1910.) 124 Mihály az új szóval (1911.) 130 Külsőrészi agglegények (1912.) 135 Bajos a kaputlan porta (1912.) 142 Hóban (1912.) 146 Ilyen a hajózat (1913.) 152 Beszélgetés (1914.) 156 Második feleséggel (1915.) 159 Nyelvészet a duttyánban (1915.) 163 Órák eltévelyedése (1915.) 167 Mutatás nélkül (1916.) 172 Húsügy (1916.) 175
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
15 |különösan |különösen
15 |hajlandósag |hajlandóság
57 |felügyetettel |felügyelettel
70 |pezsze, persze |persze, persze
77 |ünnnepnapon |ünnepnapon
90 |sömmi… |sömmi…“
92 |gyorsírni tndna |gyorsírni tudna
111 |akókönyvecskét |adókönyvecskét
118 |hivala |hivatala
119 |pinecföldjében |pinceföldjében
126 |idelén |idején
129 |kezelván rendben |kezelvén rendben
152 |Tundnia kell |Tudnia kell
156 |tilva van, az tiltva van |tiltva van, az tiltva van]