Part 12

Elza. – Először is a tulajdon két szemem. Már a tavaszszal észrevettem, hogy kutya van a kertben. A hányszor sétára mentünk, mindig találkoztunk a Perényivel. A szinész egy félívet írt le kalapjával a levegőbe s a leányod elpirult. Ha láttad volna, micsoda szemjátékot eszközöltek! A művész szinte ráomlott a tekintetével, s a leányod reagált, becsületemre mondom, reagált neki!

Berzsenyi. – Látod, miféléket beszélsz össze-vissza! Ha egy bárónő jóakarattal elfogadja egy törekvő szinésznek a köszöntését, annak még semmi jelentősége; vannak nők, a kik úgy forgatják a szemöket, mint egy haldokló, s még ez se jelent semmit. És ha egy ifju baronesznek örömet okoz, ha egy kövér szinész elolvad a csodálkozástól, ebben nem találok semmi különöst. Az isten azért adott szemet, hogy nézzünk vele; nézni szabad még egy baronesznek is.

Elza. – Jó, de tudok egyebet is, a mi már nem illő egy baroneszhez. Ez is a tavaszszal történt. Egy szép napon megindulunk sétálni Chincholle kisasszonynyal és öt lovaggal. Egyszerre a leányod azt mondja, hogy neki vásárolnia kell valamit, csak menjünk előre. Bemegy a boltba; mi nem megyünk előre, hanem várjuk. Senki se veszi észre, csak én, hogy a mellékutczára nyiló ajtón mindjárt kijön a boltból s egyszerüen megszalad a mezőnytől. Fedeznem kellett az állapotot; tovább vonszolom a népet s lassu iramban vezetek a nagy Kristófig. A kanyarodónál megpillantom a szinészt egy kirakat előtt. Persze rögtön pullolok, s tudod-e, mit látok? Blanka kijön a boltból, nem néz rá senkire, hanem beül egy kocsiba és elhajtat. A másik perczben a szinész a kocsiállomáshoz megy s utána hajtat Blanka kocsijának.

Berzsenyi. – Eh, a szinész kövér, hát elfáradt. Ez természetes.

Elza. – De az nem természetes, hogy Blanka csak egy félóra mulva érkezett haza, s mikor szemrehányásokat tettem neki, a lovagokra hivatkozva, azt felelte, hogy foglalkozzam a huszárság ügyeivel, ahhoz értek, de ne avatkozzam az ő dolgaiba. A mi pedig a lovagok véleményét illeti, azzal nem törődik.

Berzsenyi. – Hm. Ezt csakugyan a szinházban tanulta, midőn népszinművét kétszer is oly nagy sikerrel adattam elő. De nem hihetem a művészről, hogy ő, komoly és szép igyekezetü ember létére, ilyenekbe ártsa magát. Tudhatja, hogy ha megkérni merészelné a leányomat, csak kompromittálni fogja magát.

Elza. – Hogy a Perényi mit gondol, nem tudom. Az ő helyében én mindenesetre ütném a vasat.

Berzsenyi. – Te fantáziálsz és ő irodalmat űz. Ez mind nem készpénz.

Elza. – Hát mondok olyat is, a mi már készpénz. Mióta hazajöttünk, a leányod egyedül jár a fogorvoshoz. És ugyanahhoz a fogorvoshoz jár a Perényi is.

Berzsenyi (dühbe gurulva). – Egyedül jár a fogorvoshoz? Hát a franczia nő? A franczia nő, a kit fizetek? A franczia nő, a kinek kifizettem az utiköltségét, Genftől Budapestig második osztályon? A franczia nő, a kit leültetek az asztalomhoz? Hát mit csinál a franczia nő?

Elza. – A franczia nőt lerázza a nyakáról. Tőle magától tudom.

Berzsenyi. – Akkor a franczia nőt el fogom csapni.

Elza. – De most nem a franczia nőről van szó, hanem Blankáról.

Berzsenyi. – De igenis, a franczia nőről van szó és a fogorvosról. A fogorvosra én nem adok semmit. A mamád is járt a fogorvoshoz, azért soha se jutott eszembe rosszat gondolni, de nem is lehet megtiltani a fogorvosoknak, hogy férfiak is járjanak hozzájok! Hanem a franczia nőt el fogom csapni.

Elza. – Ez ugyan szép megoldás!

Berzsenyi. – Bízd rám. A versenybíró se ítél olyan csalhatatlanul, mint én. Látod, a te dolgodat is ügyesen intéztem el. A többiek kétségbe voltak esve, én pedig azt kérdeztem, hol van az a fiatal ember? És csakugyan szerencsésen végződött a dolog. Ti eljegyeztétek egymást és miután beláttad, hogy a Miklós nem az az ember, a ki téged huzamosabban boldogíthatna, egész jól szétment a parti.

Elza. – A leányod tekintettel lehetne erre a malheurre is, ha már nincs tekintettel rátok, agg szülőire. Végre is az én jó hírnevemnek tartozik vele, hogy ne duplázzon rá az én meggondolatlanságomra. Szóval, adjátok férjhez Opheliát, de gyorsan, mert ha sokáig hímeztek-hámoztok, úgy elszeleskedi a jóhirünket, hogy soha se fogok férjhez menni.

Berzsenyi. – Attól te ne félj. Te feltartva fogsz férjhez menni, és ha úgy gondoljátok, nem bánom, a Blanka férjhezmenetelét is lebonyolíthatjuk. Azt hiszem, ilyen körülmények között a legillőbb lesz, ha Perényi szeszgyároshoz adom.

Elza. – Ez a parti aligha fog tetszeni neki, de azért gyermek, hogy sírjon és engedelmeskedjék.

Berzsenyi. – Mondom, csak akkor, ha mindnyájan akarjátok. A franczia nőt azonban mindenesetre el fogom csapni. Válts neki a Cooknál egy harmadik osztályú jegyet Genfbe; nem akarom látni többet. Egy nő, a kiben teljesen megbíztam, karácsonykor fülbevalókat is vásároltam neki, és most ilyen rútul visszaél a bizalmammal!

Elza. – De papa, Chincholle kisasszony nem hibás! Egyedül Blanka a hibás…

Berzsenyi. – Ne folytasd, a gyermekemről nem hagyok rosszat mondani! Még ha hibás volna is, pedig lehet, hogy nem az.

Elza. – Kérdezd meg tőle magától! Ó, ő nem tagadja a dolgot. Azt mondja, hogy egy monológot írt a névnapodra s leczkéket vett a szinésztől, hogy ezt a nem tudom mit művészettel adhassa elő.

Berzsenyi. – No látod!

Elza. – Milyen könnyenhivők vagytok ti férfiak!

Berzsenyi. – Csak nem teszed fel a testvéredről…?

Elza. – Én nem teszek fel semmit… Még csak az kellene, hogy föltegyek valamit! De ha rosszul neveltétek a gyermeketeket, legalább térítsétek észre. Tőlem tetszése szerint bolondulhat a művészetekért, de azt megkívánhatom, hogy pletykára ne adjon alkalmat. Ebben a dologban a látszat fontosabb, mint a valóság, de ti ezt nem akarjátok megérteni.

Berzsenyi. – Jól van hát, ha minden áron akarod, el fogom csapni a francziát.

Elza. – Ugyan hagyj békét a boldogtalannak! Tehet is az róla, hogy minduntalan elbrennelik!

Berzsenyi. – Akkor hát nem tudom, mit akarsz!

Elza. – Hja, ha te is igy gondolkozol, akkor semmit se akarok! Mosom a kezemet.

Berzsenyi. – Inkább adj tanácsot, s mondd el, mit szólsz a szeszgyároshoz?

Elza. – A szeszgyároshoz vagy az ördöghöz, az mindegy. De éppen ideje, hogy férjhez menjen. Azokat a leányokat, a kiknek semmi önállóságuk nincsen, vagy nagyon is sok az önállóságuk, férjhez kell adni.

Berzsenyi. – Mondd, honnan vetted te ezt a sok bölcseséget?

Elza. – Az élet, papa, az élet!… Egy vőlegényen kitanulja az ember az egész komédiát… Igaz, még valamit!… El ne szóld magad a mama előtt! Ő olyan naiv!… Túlságosan elszörnyüködnék a dolgon, s elég, ha nekünk fáj a fejünk; semmi szükség rá, hogy őt mindenbe beavassuk!…

XXIX. BERZSENYI FÖLLÉP.

– A Nádor-utczai palota első emeletén, a komorna szobájában. A báróné a kanapén fekszik. Blanka egy szalmaszéken ül az ablak mellett, Elza egy alacsony, fiókos szekrény tetején. Az ifjú hölgyek a komorna regényeit olvassák: a »Sápadt grófnő«-t és »A diótörő gróf«-ot. A báróné nyög és sápítozik. Az ajtó megnyílik s belép Berzsenyi báró, a ki kerületéből érkezik. –

Berzsenyi. – Hát ti miért vagytok itt?

Elza. – Csitt, papa, beszélj egy kicsit csendesebben!… Szakcsyné éppen itt, a szomszéd szobában fekszik!…

Berzsenyi. – Szakcsyné?

Blanka. – Igen, a jegyzőné, hisz tudod!…

Berzsenyi. – És azért jött Pestre, hogy egész nap aludjék?

Elza. – De, papa, Szakcsyné tegnapelőtt egy egészséges fiúgyermeknek adott életet!

Berzsenyi (kissé meglepett, de azért helyeslést mutató ábrázattal). – Úgy? Az más. És az uj választó polgár, akarom mondani: az uj világpolgár mit csinál? Nem kért még pénzt?

A báróné. – Csudálom, Jacques, hogy olyan jó kedved van! Tudod, hogy így élni rettenetes?!…

Berzsenyi. – Miért nem helyeztétek ezt a nőt a szalonba? Ott szülhetne tőlem, a mennyit akar.

Elza. – A szalonba nem lehetett tenni, ott négy férfi alszik.

Berzsenyi. – De a kis szalon? Mire való a kis szalon?

Elza. – Ott meg a férj alszik. Azt mondja, hogy nem szereti a gyereksírást.

Berzsenyi. – Ennek az embernek igaza van, de ha holnap reggelre megütné a guta!… azaz nem, majd csak a választás után!…

Elza. – Milyen rekedten beszélsz! Csak nem hűtötted meg magad?

Berzsenyi. – No, nem éltem olyan kényelemben, mint tisztelt választóim az én Nádor-utczai palais-mban!… Különben mit szólnak, meg vannak elégedve?

Blanka. – A református papnak nem ízlik a cognac. Azt mondja, hogy az ő pálinkája sokkal jobb.

Berzsenyi. – Baj, baj. Nem parancsoltak valamit?

Elza. – Mindent megkaptak, a mit kivántak. A takarékpénztári igazgató fia meg is betegedett, mert elment az orfeum-kávéházba, s másnap délelőtt alig tudott haza találni.

Blanka. – Gondoskodtunk mindenről. A mama meg is haragudott ránk, hogy mit dajkáljuk őket.

Elza. – De Szakcsynénak egy speczialistát kellene hozatni Bécsből.

Berzsenyi (dühbe gurul). – Hát még mit nem? Pántlikás szivar, puttyogós bor és még heje-huja is? Semmi speczialista! Máskor ne csináljon nekem ilyen históriát az én házamban!

A báróné. – Jacques, te úgy jössz nekem elő, mint egy berekedt tenorista az ötödik felvonásban!… Egy szót se értek, a mikor kiabálsz.

Blanka. – Tönkre szónokoltad a hangodat.

Berzsenyi. – Nem, hanem megittam minden disznóságot.

Elza. – És mért tetted azt, papa?

Berzsenyi. – Mert muszáj volt megmutatni, hogy hazafi vagyok. Mikor az első pohár vitriolt köszönettel visszautasítottam, valaki hátul versben kiáltott ki engem: Nem kell báró Versenyi, Mert nem mer… No, de ezt nektek nem mondhatom el.

A báróné. – Sugd meg nekem, Jacques. (Megtörténik.) Hallatlan!… De azért vannak kilátásaid?

Berzsenyi. Na, lehet élni, lehet meghalni.

Elza. – Beutaztad az egész kerületet?

Berzsenyi. – Az egész Texast. Azt hiszem, vagy kilencz helyen mondottam programmbeszédet. De nem emlékszem tisztán, mert a harmadik naptól fogva egy dunsztban látom a világot.

Elza. – Csak bele ne betegedjél!

Berzsenyi. – Mért betegedjem bele? Még azt is?

Blanka. – Voltak kalamitásaid?

Berzsenyi. – A hogy veszszük. A vasuton elvesztettem a programmbeszédet, a mit a te barátod, a hogyhijják szerkesztő csinált. Keresem, keresem, hogy majd elolvasom és betanulom, egyszerre eszembe jut, hogy tévedésből más haszontalan iratokkal együtt kihajítottam az ablakon.

Elza. – Ez határozottan szerencse.

Blanka. – Kérlek, kimélj meg bennünket a megjegyzéseidtől.

Berzsenyi. – Megint veszekedtek? Mindig veszekedtek?

A báróné. – Ne hallgass rájok, Jacques. Társalogjál velem, Jacques.

Berzsenyi (folytatva). – Szerencsére, a hogy jól fogtok emlékezni, két évvel ezelőtt egy üresedésben már megbuktam néppárti programmal. Az én néppárti beszédemből több frázis behizelegte magát a fülembe, és az ujság is nálam volt, több slágvorttal a politikai rovatban. De hogy fogok én mint szabadelvüpárti jelölt előhozni néppárti frázisokat és szabadelvü vegyeseket? Jól. Az én kerületemben ez egyre megy. Vegyétek hozzá, hogy a pálinka után egy szót se lehetett érteni tőlem, és hogy a választók részegek voltak, mert csak sört ezer forintért fizettem nekik.

Blanka. – Jézusom, papa, legalább ne mondd olyan hangosan! Hisz az uj törvény óta az etetés és itatás tilos!

Berzsenyi. – Fiam, erről az uj törvényről eszembe jut nekem a főtisztelendő úr, a ki mikor sokat veszített kártyán, felállott és azt mondta, hogy: »Becsületszavamra fogadom, hogy soha többet kártyát nem veszek a kezembe!… kivéve, ha vendégek lesznek nálam, vagy én megyek vendégül valahová, vagy más egyéb körülmények között!« Én mint törvénytisztelő ember semmi esetben sem fogok etetni és itatni, de ezt nem is tehetném, a mint be fogod látni, ha ezt a törvényt elolvasod. Mert ez kimondja, hogy a szükséges ellátás a választás helyén és idején nem etetés-itatás; hogy ételt és italt fizetni szabad tekintettel a megvendégelt személyekre, a megvendégelés alkalmára és egyéb körülményekre… (fölteszi binokliját s egy ujságszeletkét vesz ki a mellénye zsebéből. Olvassa az ujságszeletkét:) »nem tekintendő végül etetésnek és itatásnak a választóknak a szokásos alkalmakkor a képviselő házánál vagy azon kívül megvendégelése.« (Az ujságszeletkét visszateszi a mellénye zsebébe s összehajtja binokliját.) Becsületszavamra mondom, hogy az én választóim kizárólag a fent elősorolt czimeken itták magukat holtrészegre, de kérdem tőletek, hogy miután lelkiismeretem ennyire tiszta, ki foghatja rám, hogy én etettem és itattam vagy etetni és itatni fogandottam?…

Elza. – Bravó, papa! Ha a programmbeszédet is ilyen jól kivágtad, akkor mindenesetre ott leszünk a finishben!…

A báróné. – Ó, Jacques, te engemet nem nyugtattál meg, mert én vagy olvastam, vagy hallottam, de bizonyosan olvastam, hogy ezeknek az embereknek nem szabad pénzt adni, és én akkor az egész dolgot nem értem.

Berzsenyi. – Pénzt? Ki beszél pénzről?

A báróné. – Látod, Jacques, kettő közül egy. Ha nem adsz pénzt, ki fog téged megválasztani? És ha adsz… ó, Jacques, talán még be is csuknak!

Berzsenyi. – Gyermekem, te ezt nem érted. Te így okoskodol, női fejeddel: »Vagy – vagy«, pedig ész szerint gondolnod kellett volna, hogy: »sem – sem«. Én a pénzemet már azért se fogom osztogatni, mert magam is kiméletlen híve vagyok a tiszta választásnak. De ha én titokban meg akarom téríteni az én jóbarátaimnak, a mit az én választásomra a saját zsebükből elköltöttek, kinek mi köze ehhez, pláne ha senki se tudja meg a dolgot?!…

A báróné. – És kellett neked ez az egész történet? Több vagy te ezzel, mint voltál, a pénzedért?

Berzsenyi. – Az országháznak kereskedőkre van szüksége. Független előkelőkre, a kik tanácsot tudjanak adni, ha valami szaktörvény kell az országnak…

A báróné (szomorúan). – Te akarsz tanácsot adni az országnak? És ezt nekem mondod, Jacques, nekem?

Berzsenyi. – Aztán a képviselőség semmi, az igaz, s valóban helytelen, hogy ma már mindenki képviselő, a ki egy expenz-nótát ki tud állítani. De egy kabát is semmi, és azért kabát nélkül még se mehetek ki az utczára.

Elza. – Csitt, papa, légy egy kicsit csöndesebben!… (Hallgatózik.)

Berzsenyi. – Mi az?

Elza (a falnál). – Már késő. Felköltötted a Szakcsyné gyerekét. (Gyereksírás hallatszik a szomszéd szobából.)

Berzsenyi. – Én költöttem fel? Anyád költötte fel az aggodalmaival!

A báróné. – De hát hol van a dajka?

Elza. – Az előbb a takarékpénztári igazgató fiát ápolta.

Berzsenyi. – Szaladjatok és állítsátok elő akárhonnan; a gyereket a választásig egy pillanatra se szabad várakoztatni! A takarékpénztári igazgató fia hozasson magának dajkát az orfeumból, a dajka pedig szoptassa meg a gyermeket, azért fizetem!…

A báróné. – Az istenért, ne beszélj pénzről, valaki meg találja hallani! Becsuknak, Jacques, becsuknak!

Elza. – Légy nyugodt, mama, ez nem »etetés-itatás.« Ez csak »vendéglátás a jelölt lakásán egyéb körülmények között!«

XXX. BERZSENYIT MEGVÁLASZTJÁK.

– A báróné szobájában, reggeli kilencz órakor. Berzsenyi, a ki még útiruhában van, s az egész család ijedten sürög-forog a báróné körül, a ki férje megérkezésének hírére örömében elájult. –

Berzsenyi (körülkarolja a bárónét s tehetsége szerint dajkálja). – Eliz, babuskám, térj magadhoz!… Ne legyél nekem beteg, angyalom!… Ne keverj egy ürömcseppet az én örömömbe!…

A báróné (éledezve). – Jacques!… Hát igaz?… Csakugyan megvagy?…

Berzsenyi. – 1719 szóval 1716 ellen! Képzelhetitek, micsoda küzdelem volt!…

Elza. – Három szótöbbség! Milyen disznóban voltál, papa!…

A báróné. – Ne beszélj így az atyádról!… Micsoda kifejezések egy ilyen eseményről!…

Blanka. – Ezt a három embert szeretném megölelni, megcsókolni…

Elza. – Hát a többi 1716-tal mit fogsz csinálni?… Azok is rászolgáltak kegyeidre!…

A báróné. – Reggeltül estig veszekesznek, reggeltül estig!… Az ember még rosszul se lehet tőlük!

Berzsenyi. – Gyermekeim, hagyjátok anyátokat!… Én is alig állok az én lábamon az izgalomtól!…

Blanka. – Keveset aludtál, szegény papa?

Berzsenyi. – Mit képzelsz? A választás hajnali háromkor ért véget és éjfél tájban már úgy volt, hogy le fognak lovagolni… Már most add hozzá, hogy az ember reggel háromnegyed ötkor vonatra ül s lötyög a vasúton egészen Budapestig!… Egy betüt se aludtam, egy betüt se!…

A báróné. – Jacques, az istenért, ne szenvedj, ne legyél beteg!

Berzsenyi. – Most már jól van, de fél egykor, mikor a másik jelölt ötvennyolcz fórba jött, a vesém egészen beteg lett.

A báróné. – Istenem, Jacques, ha megbuktál volna!…

Elza. – No ugyan nagy baj lett volna!… Szeretném tudni, mivel több így a papa, hogy megvan, mint hogyha nem lett volna meg?!…

Blanka. – Ha te jobban tudod a választást, mint a papa, hát beszéld el te!

A báróné. – Ezek a nők engem meg fognak ölni!

Berzsenyi (a leányokhoz). – Fogtok rám hallgatni, igen vagy nem? (A bárónéhoz fordul.) Szóval, mikor már hatvankilencz mínuszra visszaestem, ti rátok gondoltam, kedves családomra, és eszembe jutott, hogy mit tipelt (Elzára mutat) ez a gyerek, ni… Ez megjósolta, hogy a Ne neked be fog jönni, és a Ne neked bejött, és mikor elmentem, megjósolta, hogy: »Ne félj, papa, be fogsz jönni!«… és csakugyan, én is bejöttem!

Blanka. – Az utolsó órákban behoztad a hatvankilencz mínuszt?

Berzsenyi. – Be és aztán derékfutásban mentünk a czélig, a hol egy nyakhoszszal lehúztam a másikat.

Elza. – Bravó!

A báróné. – Szegény Jacquesom, milyen sokáig kellett izgatnod magadat!

Elza. – A fő az, hogy finish-t tudjon lovagolni az ember.

Blanka. – Persze, a másik párt is megfeszítette erejét?

Berzsenyi. – Hallatlan erőszakoskodások történtek. Mondhatom, szégyen gyalázat, hogy a tiszta választások idején ilyesmi megtörténhetik. Étlen-szomjan háromszáz választó várakozott reggeli nyolcz óra óta a sötétben, és nem eresztették őket az urnákhoz! A választási elnök terrorizmusa nem ismert határt. Szerencsére párthiveim végig kitartottak mellettem. A derék emberek tűzbe-vízbe mentek volna… mit mondok?… meghaltak volna értem!… annyival inkább, mert szerencsére az éjszaka nem volt hideg és néhány hordót csapra üttettem a derék embereknek! Már táviratozni is akartam a miniszternek, de aztán láttam, hogy mindig előbbre jövök, s ekkor elhatároztam, hogy futni hagyom a választási elnököt.

Blanka. – Igazán felháborító, hogy mit csinálnak a szegény parasztokkal!

Berzsenyi. – Na, tudod, a nép fiairól ne beszélj nekem, mert ezúttal keserves tapasztalatokat szereztem kapzsiságukról. Tíz napja, hogy legnagyobb jóltevője vagyok a kerületnek, sőt ingyen példányokat is küldettem nekik az én ujságomból a főemberek részére. És mi történik? A mint az egyes községekben előadom beszédemet a föld népének és takarékosságra, kitartásra és más hasznos dolgokra tanítom, oktatom, nevelem őket, és önzetlenül jó tanácsokat adok nekik, minden községben mindenfelül pénzért jönnek hozzám. Megmondom nekik, hogy: atyámfiai, tisztelt nép, ezt a tiszta választás miatt nem tehetem, de egyszersmind megsugom a főkorteseknek, hogy az ellenjelölt vesztegetéseit ne engedjék a parasztoktól elfogadni, mert a költségek egy ismeretlen által jobban fedezve lesznek, mint ezt az ellenjelölt tehetné. Erre mit kell látnom? Azt, hogy az én választóim leszállanak az én kocsijaimról és az én vendégségemtől részegen oda járulnak az urnákhoz és az én fuvarpénzemen leszavaznak az ellenjelöltre, mi több, a hogy a szavazásban visszaesem, a főkortesek egyre több pénzért jönnek hozzám. (Blankához:) A te néped, a kiről te színműveket irsz és nyolczezer forintért elő adatsz, képes lett volna rá, hogy engem megbuktasson, ha véletlenül nem vagyok jelen!…

Elza. – Nagyszerű! Hát baj lett volna az? Neked a képviselőség nem dísz, nem haszon, semmi. Megbuknak néha a legjelesebb emberek is; emlékszem jól, hogy Tisza Kálmán akárhányszor megbukott. És most is!… Látod, megbukott a miniszterelnök veje is; megbukni nem szégyen. Az ujságok tele vannak vele, hogy a képviselőház szellemi színvonala az uj választással nagyon alászállott…

Berzsenyi. – Gyermekem, jegyezd meg magadnak, a mit egy Falstaff nevű jeles író mondott, hogy jobb alacsony színvonalú eleven egérnek lenni, mint magas színvonalú holt oroszlánnak. Ha az ember képviselő, igazad van, az semmi; de ha az ember még csak nem is képviselő, az a semminél is kevesebb. Engem az, hogy a népakarat képviselővé választott, bizonyára nem diszít fel, mint például ha ő Felsége kegye az örökös főrendiházi tagsággal fog kitüntetni, de megbukni a képviselőválasztáson, ez csak egy ujságpennászt nem fog zsenirozni.

Elza. – Föl se kellett volna lépned, valaki vagy te így is. Vagy tán nem?

Berzsenyi. – És látod, gyermekem, magad mondod, hogy annak idején Tisza Kálmán is többször föllépett, pedig neki több élettapasztalata volt, mint neked.

Elza. – Aztán mire volt jó, hogy Tisza Kálmán, mikor már nem volt miniszterelnök, a helyett, hogy visszavonult volna a politikától, megint csak föllépett képviselőjelöltnek, és alkalmat adott arra, hogy megbuktassák?!

Berzsenyi. – Gyermekem, ne hasonlíts engem össze olyan nagy államférfiakkal, a milyen Tisza Kálmán volt, mert itt a politikai helyzet nem ugyanaz. Mikor Tisza Kálmán egyszer-másszor megbukott, az emberek azt mondották: »Lám, lám, a tiszta választás tulságosan jó, mert a jeles emberek sorra kibuknak.« De ha én véletlenül megbukom, az emberek azt mondták volna: »A pénzeszsák megbukott, mert tiszta választás van.« És teljesen téves az is, ha te engem a miniszterelnök vejével hozol össze. Mondok neked erre egy történetet. Volt egyszer egy közönséges öreg pénzzsidó, a kinek azonban megvolt a maga házi esze. Ez az öreg egyén pénze daczára igen mérsékelten élt, s egyszer valaki azt mondja neki: »Hogy van az, Kohn úr, hogy a maga fia, a kinek nincsen semmije, Havanna-szivarokat szí, maga pedig, a kinek vagyona van, egy rossz virzsinián rágódik?!« – »Éppen azért – felelte a Kohn. – Neki könnyű! Ő szíhat Havannát, mert neki van apja, a ki vagyonos, de én csak virzsiniát szíhatok, mert nekem nincsen apám, a ki vagyonos. Ha nekem vagyonos apám volna, én is Havannát színék.« Ha a miniszterelnök veje megbukott, neki könnyű, azért az ő apósa mégis miniszterelnök marad, de ha én megbuktam volna, nekem nincs miniszterelnök apósom, a ki engem kinevezzen örökös főrendiházi taggá, a mi talán nektek se lesz ellenetekre.

A báróné. – Engem csak egy aggaszt, Jacques. Mit fog mondani Ő Szentsége ahhoz, hogy te szabadelvű programmal választattad magad képviselővé?

Berzsenyi. – Babuskám, te azt nem érted. A szabadelvűség nem azt jelenti, hogy a zsidók holnap rögtön házasodjanak össze velünk keresztényekkel. A szabadelvűség csak azt jelenti, hogy a zsidóknak is szabad élniök, a mit talán meg fogsz engedni, annyival inkább, mert maga Ő Szentsége is szabadelvű e tekintetben. Légy nyugodt, azért én néppárti maradok, bár a taktika úgy kívánta, hogy szabadelvű kerületben lépjek fel. Én síromig a nép barátja leszek, ha a nép nem is érdemli meg, hogy pártoljam őt.

Elza. – Sokba került a heccz, mi?

Berzsenyi (őszintén). – És ezt tiszta választásnak nevezik! Ugyan mennyibe került volna a tisztátalan?!…

XXXI. INFLUENZÁBAN.

– Berzsenyi hálószobája. A báró az ágyban fekszik, s az ágyat borító olvasó-asztalon kaszinót játszik Elzával, a ki az ágy mellett ül. A báróné egy ottománon a _Pester Lloyd_ot olvassa. Blanka, az ablak mellett, egy hintaszékben mélázik s pro forma valami regényt tart a térdén. Alkonyodik. –

Berzsenyi. – Elza, te megcsalsz engem!

Elza. – Én?!… Kinek nézel te engem, papuskám?

Berzsenyi. – Nekem beszélhetsz! Az előbb tizenegygyel vittél tizenhármat, most meg tizenkettővel vittél tizenegyet. Megfigyeltem.

Elza. – Engedj meg, papuspám, de az nem lovagias dolog: megfigyelni a tulajdon leányodat! Nem vagy te detektiv!

Berzsenyi. – Csak véletlenül vettem észre. De nem bánom: oszd ujra.

Elza. – Ja, ha már csalni se lehet, akkor nem játszom tovább.

Berzsenyi. – Félreértettél. Én csak kérdeztem, hogy mért csalsz meg engem?

Elza. – Hát kit csaljak meg, ha nem téged? Remélem, nem kívánod, hogy egy idegen fiatal embert csaljak meg?

Berzsenyi. – Mondom, hogy nem erről van szó. Úgy értettem, hogy mi czélból? Olyan nagy szükséged van erre az öt forintra?

Elza. – Ojjé, de még mennyire!

Berzsenyi. – Aztán minek neked a pénz?