Part 10

Beke Manó _a társadalom és az iskola viszonyát_ fejtegette. Szerinte csak a jó iskolát támogatja a társadalom Ez így odavetve, nagyon helytelen. Jó iskola az, mely az uralkodó eszme követeléseinek meg tud felelni. Idealis időkben más szellem van az iskolában, más a realismus alatt. A huszas évek iskolája, a tanító magaviselete, előadásmódja, methodusa és nyelve, elvont és kevésbbé érzékelhető gondolkodása kiállhatatlan lett volna a nyolczvanas évek realista gyermekének; de nagyon jól érezte volna magát az 1800 körüli idők iskolájában. A tanító és tanár úr realismusa teljesen megfelelt volna vágyainak. Ezt különösen az irodalomtörténet tanára tapasztalhatja, ha a huszas évek drámai, eposzi termékeit olvashatja mostani tanítványaival.

XXI. A VALLÁS AZ ISKOLÁBAN.

Mikor a tanáregyesület közlönyének ápril 19-iki számában ülésének jegyzőkönyvi kivonatát s benne a tanügyi congressus programmját olvastam, azonnal több választmányi tag előtt kijelentettem, hogy az egyesület bomlását idézheti elő a vallás kérdésének fölvetése. A programm többi pontja is szerencsétlen, legalább a kijelölt realista felolvasók szájában az; de a vallástanítás feszegetése éppen veszedelmes. Miért? kérdi a t. olvasó. Egyszerűen azért, mert az egész világon ébredezik az idealismus, mely rajong a vallásért. Az emberiség haladása ugyanis hullámosan történik. A mostani hullám, melynek végén vagyunk, 1815 körül kezdődött. Szivünket lassankint elfogta az egyetemes iránti lelkesedés, rajongva szólottak az istenről, a vallásról, az erkölcsről, rohamosan átalakult a társadalom erkölcsi magaviselete, a bölcsészek a szép, jó és igaz eszméjének egységét hirdették, az államférfiak a moral és politika testvériségét taníták, az irodalomban a tekintély képviselőiről, az atyáról, a férjről, a felsőségről, a becsületről, az adott szó szentségéről stb. lelkesen kezdettek szólani, a drámában epicusok lettek a jellemek, lyrai az előadás, olykor sentimentalis a hang. Az elbeszélő költészet a régi dicsőség, a hajdani nagyság magasztalásához fordúlt, ódai, fensőbb vagy mély elegiás hangon szólalt meg a lyra, megvetéssel tekintett a népiesre, a nemzetiesre, melyet meg akart nemesíteni. Tekintélyre, hatalomra tőn szert az aristocratia, nagy befolyása volt a papságnak a közéletben s felháborodással szólottak a democratia léhaságáról, az erkölcsök elaljasodásáról, a pénz szagáról, az általános jellemtelenségről, éppen mint napjainkban. Tehát ily sors várakozik reánk? kérdi az olvasó. Kétségkivül más lesz a történet, mások az emberek; de a forma örök, a forma változatlan. A szép, jó és igaz eszméje csodálatos egységet fog alkotni, melyek fokozatos elválása teszi lehetővé a civilisatio rendes menetét, szüli a vallás, a bölcsészet, az erkölcs, a politika, az irodalom, a művészet, s a gazdasági élet sajátságos módosulását.

Most tehát az idealismus hajnalán a legnagyobb hibák egyike a tanáregyesületben a vallás tanítása ellen szólani, mikor a szülők erősen sürgetik nemcsak külföldön, hanem nálunk is. De talán helyén lesz a vallástanítás reformját sürgetni? Ez már inkább. Erről lehet szólani, csakhogy itt az a nehézség merül fel, hogy az egyházi hatóságok maguknak követelik a javítás keresztülvitelét, az iskolai hatóságtól csupán a szükséges előzékenységet követelik meg. Sőt ha rendkivüli erővel találna kitörni az idealismus, ez minden tanintézetet a szakiskolák egy részének kivételével felekezetivé változtatna. Talán négy-öt év mulva beáll ez az idealis reform, hogy azután tiz-húsz év mulva a szélső idealismus lohadásával újra megkezdődjék a szabadságért való rajongás, föllépjen a papság elleni harcz, hangoztassák, a megnemesedett liberalismus szükségét. Az ostromlók ugyan még tisztelik a vallást, a gondolkodók, a bölcsészek, az államférfiak nemes hangon szólanak a vallásos igazságokról: de már sokan gyülölik az ugynevezett papi zsarnokságot. A haladás hullámának második felében, mikor nagy bizodalommal fordulunk a természettudományokhoz, mikor az irodalomban uralomra jut az academismus, a nyelvben az orthologia, az államban a nemzeti egység, a gazdasági életben a plutocratia, a közéletben az érzékiség és a jólét hajhászása, akkor legjobban elhanyagoljuk a vallás tanítását. Igy láttuk ezt a hetvenes években.

De a mint növekszik a realismus; mikor erkölcsileg teljesen szétmállik a társadalom: lassankint hódít a vallásos mysticismus. Ez nem az idealisták merész, követelő, szigorú föllépése, hanem az az édes, lágy mysticus érzés, mely 1880 óta mindjobban elharapódzott s a catholicismus felé fordította a nemzetek figyelmét. Mert minél intensivebben behatunk a lét mélységeibe, annál jobban látjuk, hogy valami titkos, sejtelmes, mysticus van tudásunk mögött, melyet semmiféle természettudomány nem tud megfejteni. A realismus e nyomása alatt reformálták a nyolczvanas években a vallásoktatást. Nálunk számos hitoktatót alkalmaztak; mindenfelé, különösen Oroszországban terjedtek a mysticus, vallásos érzelem hivei. Kivált a reálisabb nemzetek, minők a germán fajok, különösen az angol, szivesen belémerültek ebbe az édes, lágy vallásos érzésbe, mikor, oly szívesen olvassuk Kempis Tamás könyvét Krisztus követéséről. A múlt század alkonyán hatalomra jutott realismus, melynek féktelen individualismusa szülte a nagy forradalmat és benne a legnagyobb individuumot, I-ső Napoleont, rendkivül elterjesztette a mysticismust, mely a catholicismus visszaállítására birta a franczia császárt és kitűnő gondolkodókat, mint Schleiermacher, Stolberg, Novalis, Jakobi, Fichte, Schelling, Baader stb. az érzelmi vallás kebelébe hajtott. Ma pedig egy kitűnő orosz költő és gondolkodó, gróf Tolstoi, ennek a mysticus vallásos érzésnek a legzseniálisabb tolmácsa. A mysticismus azonban most már senkit sem tud megnyugtatni. Az emberiségben rohamosan jelentkezik az idealismus s vele az a magasztos fenkölt vallásosság, mely hivatva van megnemesíteni a világot.

XXII. A LEÁNYGYMNASIUM.

– No bácsi, végre elértük czélunkat. Lesz nekünk is gymnasiumunk, nemcsak maguknak. Hej, be szeretnék még egyszer kis leány lenni, hogy én is járhatnék e gymnasiumba! Az elsőt természetesen a nőképző-egylet állítja fel, ez megfelel nemes hagyományainak, de ma-holnap lesz több is. Hiszem, hogy Kolozsvár, Pozsony, Kassa, Debreczen, Arad és ki tudja, hány más város, államsegélylyel vagy anélkül sietnek felállítani a leánygymnasiumot. Legolcsóbb lett volna a leányokat is beereszteni a fiuk iskolájába, úgy mint Amerikában vagy Ausztráliában teszik, de minket még visszatart a régi czopf. Elképzelem, hogy tizenöt-húsz év mulva, hány orvos, hány ügyvéd, bíró, hány tisztviselő, talán országgyűlési képviselő s idővel miniszter is válik belőlünk. Hej bácsi, végre beáll az emberiség aranykora! Idáig a költők a paradicsomba, az ős időkbe igtatták be az aranykort, pedig csak a jövőbe helyezhetjük, a jövő századokban virrad fel a szegény szenvedő emberiségnek.

– Jó kedvvel ébredtél fel, édesem. Én már nem lelkesedem a te leánygymnasiumodon, pedig még egy tizeddel ezelőtt nekem is tetszetős gondolat volt a nők egyetemi műveltsége.

– Persze, mert vénűl a bácsi, szürke a haja, rá se pillant már az asszonyokra, legfölebb tréfál vagy gáncsoskodik velünk.

– Nem úgy van, édes fiam. E jelenségnek másutt van a magyarázata. Vénségemtől vagy fiatalságomtól nem függ az én rokonszenvem valamely új eszme iránt. Bárminő vén legyen az ember, de ha összhangban van a lelke az idők árjával, tetszeni fognak a fölmerülő és divatos érzések, gondolatok.

– Hát akkor mi az oka, hogy bácsi nem rajong a leánygymnasiumért? Pedig rajongani kellene!

– Igen egyszerű oka van. Most már beköszöntött az idealismus. Minden téren találkozunk vele a politikában, a vallásban, az erkölcsi, a családi élet terén, az irodalomban, sőt a szinpadon is. Például «_A garasos alispán_» már pedzi gondolkodásunk új irányát.

– Mi köze az idealismusnak a leánygymnasiumhoz? Nagyon megélhetnek egymás mellett. A leánygymnasium épen úgy virágozhatik az idealismus alatt, mint más iskolák. Bácsi mondotta, hogy az idealismus napjaiban jobban tetszenek az erkölcsi, bölcsészeti, a történeti tudományok, a realismus alatt pedig a természeti, földrajzi stb. szóval a realis ismeretek. Harmincz év óta csak nevetnek a tudósok, ha a bölcsészetet emlegetik, minden jogász mosolyog, ha jogphilosophiárol van szó és így tovább. Most mindez megváltozik. Rajongani fognak az általános eszmékért, az egyetemes elvekért. Az egyetemi tanárok bölcsészete megszűnik természettudomány lenni, a történelem nem lesz adatok halmaza, való és mesés események kedves elbeszélése, hanem eszmei kapcsok, felsőbb okok keresése. Mindezeket sokszor hallottam a bácsitól, már úgy tudom, mint maga, de az nem megy a fejembe, miért nem tanulhatnák ezeket az idealis tudományokat épen úgy a magyar leányok mint a fiuk. A magyar leánynak van annyi esze, mint a magyar fiúnak. Sokat írtak az asszonyok gyönge testalkatáról, hosszú hajáról és rövid eszéről, de mindezeket megczáfolta a civilisatio. Most legfölebb vaskalapos tudósok mernek efféle kifogásokat állítani fel a leánygymnasiumok ellen.

– Nem ez a magyarázata, édes fiam. A férfinak és nőnek meg vannak a maguk nemi eltérései, különbsége szellemi és testi életökben egyaránt. E különbségek még nem képesek megakadályozni, hogy Pepi nénéd kitűnő polgármestere ne legyen Budapest fő- és székvárosának, vagy Máli hugom nem írhatná meg férje pörös aktáit, a hogy eddig is meg tudta írni. Jeles orvos lehet az asszonyból is. A XV. század közepe táján igazán realis időkben egy bolognai jogtanár özvegye foglalta el férje tanszékét. A görög-római világban, kivált a realisabb napokban, számos nő foglalkozott bölcsészettel és más tudományokkal. Számtalan példát idézhetnénk arra, hogy a nő jelesen megállotta helyét a tudomány, az irodalom, a művészet, a bölcsészet, a politika és a gazdaság terén. Az én lelkesedésem hiányának egészen más oka van. Te, a kinek annyit beszéltem az erkölcsi világról, magadtól is kitalálhatnád.

– Sejtem ugyan, mit akar bácsi mondani, hol keresi e tünemény okát, de mégis szivesen hallom magyarázatát, noha igazán megvallva, nem hiszem, hogy úgy legyen.

– Nem hiszed? Jól mondod, hogy nem hiszed és nem is hiheted. Idáig azt tartottuk, hogy ha számos okkal, bizonyítékkal támogatunk valamely állítást, azt el is kell hinnünk. Ez áll a természeti, a realis igazságokra, melyeknek az a sajátságuk, hogy egyesek és érzékeinkkel fogjuk fel. Az erkölcsi igazságok azonban nem ilyenek. Ezeknél okvetlenül szükséges, hogy az uralkodó eszmeirány, az idők árja ragadjon magával bennünket. A nagy erkölcsi igazságokat csak akkor tehetem magamévá, ha gondolkodásom összefoglaló, általánosító, az egészből kiinduló. Ez pedig lehetetlen máskor, mint csak az idealisabb napokban. Mikor hatalomra jut az idealismus, mindnyájunknak kiszélesedik szellemi látköre, rajongunk az egyetemesért, tisztelettel hajlunk meg a tekintély elve előtt, áhitattal hallgatjuk az ősök dicső tetteit. Ilyenkor kezdünk lelkesedni a történeti emlékekért, ilyenkor mondhatja Vörösmarty: «Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?» és ilyen gondolkodás hajnalán dörögheti Berzsenyi: «Mi a magyar most? Rút sybaríta váz».

– Kedves bácsi, már megint belecsap a pathos hangjába. Ezeket a hazafias frázisokat annyiszor hallottam, e helyett mondja meg minden teketória nélkül, miért nem kellenek magának a leánygymnasiumok?

– De én azt szeretném, ha magad próbálkoznál meg a kérdés megfejtésével.

– Ám legyen meg az akarata: de ne gúnyoljon ki. Bácsinak egész magyarázata a körül forog, hogy az emberiség egyszer csak elkezd összefoglalóan gondolkozni, ilyenkor legszélesebb a látköre, de mindjárt megindúl a lassú fokozatos szűkülés, összezsugorodás, azaz mindig jobban gyarapszik megkülönböztető gondolkozásunk, vagyis a szélső idealismus kitörése után mindjárt beáll és folyton erősbödik a realis visszahatás, mely az alkotó részeknek kedvez. A család, a község, a társaság lényeges alkotó része a nő, a feleség, az anya, azért, mihelyt jelentkezik a realisabb gondolkodás, a visszaszorított alkotó részre nagyobb lesz a figyelem, gyöngűl a házi, a családi tekintély, több gondot fordítunk a nőre és a gyermekekre, lazul a nevelés-oktatás szigora, tanítással, elméleti és gyakorlati képzéssel emeljük a nő és a gyermekek társadalmi szinvonalát. Az idealis napokban azt kivánják a nőktől, hogy otthon és gyermekeiknek éljenek, szigorú erkölcsöket, nemes, vallásos magatartást követelnek tőlük, a realismus alatt szivesen közelednek a szabadabb erkölcsű hölgyekhez is, kivált ha bájjal és szellemmel vannak felruházva. Ilyenkor számtalan előnyben, kedvezményben részesítik a női nemet, melynek egyik jelensége a sokféle leányiskola, különösen nálunk a most felállítandó leánygymnasium. Bácsi, kérem, jól megmagyaráztam-e?

– Nagyon jól fiam. Én részemről úgy látom, hogy a megnyítandó leánygymnasiumot néhány év alatt befogják zárni, mert nem akad tanítvány. Az erősödő idealismus a család szentélyébe szorítja a nőt. Ma már számtalan hirlap és folyóirat ostorozza a nőket, s keményebbnél-keményebb czikkeket irnak a feminismus ellen, öt-tíz év alatt még az orosz és angol, az észak-német és amerikai nők is eltünnek az egyetemekről vagy legalább nagyon megapad a számuk, mert megvetés, kisebb-nagyobb zaklatás vagy faggatás kiűzi őket. De igazi oka távozásuknak az idealismus kitörése, mely saját bensejökben is érezteti velök, hogy nem jó helyen járnak. Természetes, hogy mihelyt jelentkezik a realis gondolkodás halvány sugara, ismét szerepelni kezd a realis és az érzéki asszony, föllépnek a Sand George-ok és újabb hódításokkal szaporítják régi diadalaikat.

– De mi lesz a világból, ha az alkotó részek teljesen egyenlők lesznek a tekintélynek, az egésznek, a központi hatalomnak képviselőjével: ha a nő egyenjogúsága törvénynyel lesz védve, ha felbomlik a házasság, ha létre jön a szabad szerelem, ha győz a socialismus és a társadalom szétmálik elemeire, ha a jog forrása nem a tekintély és a moral alapja, nem a vallás, hanem kizárólag az egyed vagyis az alkotó rész, más szóval: nem tör ki többé az idealismus, hanem szépen éljük világunkat örökké élvezve, gyönyörködve, dolgozva és szórakozva a paradicsom édes, bűbájos egyhangúságában?

– Ettől ne félj, ez soha sem következhetik be. Mikor annyira jut a civilisatio, hogy az alkotó részek befolyása, ereje már megmérkőzik a tekintély képviselőjének, az atyának, a férjnek, a felsőségnek, az isteni és erkölcsi világrendnek az erejével: akkor összeomlik a civilisatio, összetörik a társadalom és romjaiból egy új keletkezik, melyben ismét a férj, az atya, a felsőség és az isten lesz az úr, mert a társadalom fenmaradásának _talpköve a tiszta erkölcs_.

XXIII. AZ ASSZONY JOGA.

A realismus végtelenül kedvez az alkotó részeknek. Ez a szétmállás kora. De mi sem mállik annyira szét mint a család, mert a férj tekintélyét az asszony veszi át s igazi nyugalom, csend, béke csupán az oly családban lehetséges, melyben engedékeny a férj. Az erős akaratú férjek ilyenkor kiállhatatlanok és ezer panaszra adnak okot. Az ily családban hiányzik minden bensőség, édes melegség. Nemcsak az asszony kárhoztatja férjét, hanem az egész atyafiság is ellene fordúl, őt tartják minden baj forrásának, sőt ha válóperre kerűl a dolog, bizonynyal ő veszít, őt ítéli el a bíróság tartáspénzre, mert a realismus bűnnek, hibának tartja a férj erős akaratát. A tekintély képviselőjének csak azt szabad akarnia, a mi tetszik a részeknek.

Harmincz-negyven év óta a családon kívül is nagy befolyásra tettek szert a nők. Úgy látszik, legelőször Amerikában jelentkezett ez a befolyás. A sok férfi bevándorló nehezen kapott feleséget, úgy hogy még a hatvanas évek elején is megrohanták a hajókat, melyeken nőket szállítottak és nagy igéretekkel osztozkodtak a zsákmányon, a kiket természetesen nagyon meg kellett becsűlniök. Valóban az amerikai nők némely államban kiváló politikai jogokra tettek szert.

Európában már nem ment oly könnyen. Itt sok volt a nő. De kedvezett neki a realis időszak. Először az elemi, később a polgári iskolákban kezdték őket alkalmazni, majd a különféle pénztáraknál, utóbb a kereskedők és pénzintézetek irodáiban. A parlamentek kisebb-nagyobb jogokkal ruházták fel a házasság körében, különösen vagyonukat illetőleg nyertek intézkedési jogokat. Majd megengedték nekik, hogy a főiskolákat is látogathassák, utóbb módot nyújtottak, hogy okleveleket szerezhessenek, különösen orvosi diplomákra tehessenek szert.

A társaságban is nagy szerepet kezdtek játszani. Természetesen a nő, különösen az emancipált nő lett a társaság központja. A gazdag és előkelő, emancipált és szép asszony ellenállhatlan erővel hódított. Boldog volt, a ki körében megfordúlhatott; boldogabb, a kit elhalmozott kegyeivel. Néha vagy talán sokszor neki köszönhette pályája sikereit, gyors haladását, politikai győzelmeit.

Megszünvén az erkölcsi érzék, csak suttogni lehetett a nő viszonyairól, szent lett a nő becsülete, a mi annyit jelentett, hogy félvilágért sem volt szabad elárulni az asszony kalandjait. A nő szabadon űzhette, folytathatta szabadabb életmódját, biztos volt róla, hogy senki sem árúlja el, mert szent a becsülete.

A társaságban, még a legelőkelőbb társaságokban is megfordúlt az emancipált, de bájos asszony, soha sem tiltakozott ellene a társaság, ha elég szeretetreméltó, vonzó tudott lenni.

Még a harminczas-negyvenes években nehezen tudta magát elhatározni egy jobb családból való, de szegény leány, hogy színésznő legyen. Az egész rokonság fellázadt ellene. A hetvenes években könnyen megtehette ezt a lépést, a nyolczvanas években már a jobb módú is művésznőnek készűlt, ha némi tehetséget érzett reá. A család és a rokonság szívesen gratulált sikereinek.

Az ötvenes években sokszor élénk vita és összeütközés tárgya volt, hogy a házi hangverseny után a vacsorához ültessék-e a művésznőt, a ki énekével vagy szavalatával gyönyörködtette az aristocrata világot. Pár száz forintot nyomtak a markába és távoznia kellett. Utóbb már szó sem lehetett róla, hogy távozzék, ott mulatott a társasággal, ő vitte a szót, körülötte forgolódott az előkelő világ. Szegény főurak szívesen forogtak a dús jövedelmű színésznő körül, esengtek kezéért, nem kérdezték kétes vagy nem kétes múltját, hanem boldog férjeik lettek.

A ki szeret az erkölcstörténettel foglalkozni, érdekes, mondjuk, legérdekesebb tárgya lesz az asszony története a haladás egy hullámán keresztül, példáúl 1815-től napjainkig. A század második tizedében kezdik visszaszorítani a féktelen realista asszonyt, sokan kerülik társaságát, az előkelő körök megválogatják összeköttetéseiket, kényesek a szalonképesség kimondásában. Egy lord Byron-t egyetlen előkelő társaságba sem bocsátanak be, úgy, hogy ott hagyja hazáját. Kivált sok nőnek kell félrevonulva magányban töltenie napjait.

De már 1830 körül kezd szerepelni a szabadabb nő. Igaz, hogy viselete megvetésben részesül, de ha mint író vagy művész nagy sikerre tőn szert, a társaságon kívül szóba állanak vele. A harminczas-negyvenes években ünnepelni kezdik a honleányokat, a kik megszaporodva a hetvenes-nyolczvanas években választmányi hölgyekké változnak át.

Most a fordulóponton vagyunk. Rosszabb idők állanak be a szép asszonyokra, az emancipált hölgyekre, a hivalkodó nőkre. Pár év óta számtalan czikk, tanulmány és könyv szól az asszonyok ellen. A külföldi lapok, folyóiratok telvék ilyenekkel, a mi az idealismus közeledtét jelenti.

Úgy látszik a berlini országgyűlés sem lelkesedik már a nők jogai iránt. Ott éppen most tárgyalják a polgári törvénykönyvet és benne a házassági jog egyes kérdései közt a nők jogait és a többség nem kedvez a hölgyvilágnak. Nem hiába, mert a realismus alkonyán és az idealismus hajnalán vagyunk. Háttérbe szorúl az érzéki nő s csodálatunkat, tiszteletünket csupán a Cornéliák érdemlik ki.

XXIV. AZ ASSZONYI LOGIKA.

Van-e az asszonynak logikája? Hogy ne volna? Az asszony is úgynevezett eszes lény, minő a férfi, csakhogy nőnemű.

De ha van logikája, miért szidja naponkint ezer meg ezer férfi e széles világon. Az amerikai férfit éppen úgy bosszantja most az asszony logikája, mint az európait, köztük a magyart.

Az emberi haladás minden egyes hullámában mindjárt a szélső idealismus kitörésétől kezdve a realismus alkonyáig szidják az asszonyi logikát, de legjobban a reális időkben. Húsz-harmincz év óta ezer meg ezer kifogást hallani az asszony eszejárása ellen. Regényírók és kivált pessimista bölcsészek minden lépten kárhoztatják az asszonyi logikát.

A XV. században, a XVII. második felében majd 1760-tól 1815-ig, 1870-től napjainkig tömérdek szidalmat, megrovást szedhetni össze. Néhány kötetre rugna, a mit a világirodalomból gyűjthetnénk egybe.

Pedig az asszonynak is csak olyan logikája van, mint nekünk férfiaknak. Ők is az elégséges ok törvénye szerint járnak el s megtartják a gondolkodás alaptörvényeit. Aristoteles óta egyetlen bölcsész sem tudott külön logikai törvényeket felállítani az asszonyok számára, nincsenek is külön törvényeik.

De hát miért szidják annyiszor az asszony logikáját?

Az erkölcsi világ törvényének ismeretével nem nehéz kitalálni.

Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy idáig senki sem tudta, hogy az idealismus kitörésekor kiszélesedik az ember látköre, nagy egységben látja a szép, jó és igaz eszméjét, rajong az egyetemesért, hódolattal hajlik meg az isteni előtt, vonzódik a tekintélyi vallás és idealis morálhoz, nagy tiszteletet mutat minden jogos tekintély iránt.

Ez a széles látkör azután fokozatosan szűkül az idealismus gyöngülésével, míg végre az ember csak önmagát, legfölebb övéit, pajtásait, czimboráit látja. Ekkor már teljesen elvált a szép, jó és igaz eszméje egymástól s a léha individualismus lesz az uralkodó.

Már most mi származik ebből? Mivel az elégséges ok törvénye szerint mindnyájunkat bizonyos oknak kell vezetnie cselekvésében, az idealisabb napokban a tekintély iránti tisztelet szolgáltatja az okokat. A férj, az atya viselvén a tekintély szerepét, az ő akarata nyújtja az elégséges okot.

De mihelyt gyarapszik a realismus, a központ akarata ellenében az alkotó részek követeléseinek kell érvényesűlniök. Ily alkotó részek a nő és a gyermekek.

A legtöbb férfiú annyira-mennyire tud símulni az idők árjához. Bár ellene, mint a tekintély képviselője ellen fordúl az emberiség érzése, gondolkodása, megnyugszik, sőt jól találja magát benne, mert ő is a változó eszme nyomása alatt érez és gondolkodik. Neki is jól esik, ha valamivel kedveskedhetik az alkotó részeknek, a feleségnek és a gyermekeknek.

De ezt csak úgy általában mondhatni. Az élet ezer meg ezer súlyosabb vagy kedvezőbb helyzetbe sodorja a férfit, melyben összeütközésbe jut az alkotó részek érzésével, gondolkodásával. Igaz, hogy rendesen ezeké a jogos, a helyes okoskodás, nekik kedvez az idők árja; de ha kivánataik teljesítését korlátozza az anyagi helyzet, a társadalmi, különösen a családi viszony, a különféle összeköttetés: akkor a szegény férfi nem érti meg az asszonyi logikát.

Még érthetetlenebb lesz neki ez a logika, ha egyéni szervezete nem tud szépen símulni az idők árjához. Pedig ilyen is nagyon sok van. Nem tud egészen lemondani férfiszerepéről, mely őt a tekintély képviselőjévé teszi. Külsőleg a realismus alatt is viseli ugyan a férfi ezt a szerepet, de kevés a belső tartalma. Már most igen sok férfi nem elégszik meg a tartalomnélküli szereppel, nem tud belé nyugodni abba, hogy ő csak a koronát viseli, uralkodik, de nem kormányoz, azért belé ütközik az asszonyi logikába, melyet nem tud megérteni. Felháborodik azon, hogy mindig az alkotó részek szempontja legyen az irányadó.

Az idealismus alatt könnyebb a férfi helyzete, mert elismerik koronáját, követik parancsát; akkora az egyetemes iránti tisztelet, hogy még a színpadon se merik a férjet, az atyát gúny tárgyává tenni. Ilyenkor a férj, az atya logikáját vallja a feleség, az asszony, a gyermekek.