Part 2

Megnemesítvén ilyképpen a gyakorlati élet tökéletességeit az eszményiség fénysugaraival és megmérsékelvén az eszményiséget a gyakorlati élet követeléseivel: emberhez illő módon zarándokol végig az élet göröngyös útjain.

Ez a helyes élet titka.

JELLEM.

A jellem igazában nem más mint hosszas megszokás.

_Plutarchos_.

Az erény magában véve negatív tulajdonság. Ha ész párosul vele, akkor pozitív. Ha akarat is, akkor erő. Ha szenvedély is, akkor hatalom.

Ha pedig túlzás: akkor hóbort.

* *

Az emberek jelleme és az égi testek mozgása közt is van hasonlóság.

Vannak jellemek, amelyek túlnyomólag csak röpítő erővel bírnak. Szenvedélyes, fékezetlen, szilaj lelkek, mérséklet nélkül, kevés vagy semmi józansággal. Ezeket az életben a maguk röpítő ereje viszi és kóborolnak az igazságok közt, mint az üstökös a világűrben.

Vannak ismét olyanok, amelyek röpítő erő és lendület híján csak maguk körül forognak s rendesen más, erősebb jellemek zsákmányaivá lesznek.

Az igazi értékes jellem nagy röpítő erőt hordoz magában, de helyes forgás által van mérsékelve.

* *

Akinek jellemében ferdén állanak az alapkövek, annak ráépített egész élete tele lesz ferdeségekkel és ingadozásokkal. Minél több alapkő van ferdén letéve, annál több lesz a ferdeség és ingadozás. Mivel pedig az alapozás a nevelés dolga, azért olyan végtelenül fontos a fiatal emberi lények helyes erkölcsi nevelése.

* *

Az erény nem találtatik a földön vegytanilag tiszta állapotban, mint pl. a gyémánt. Általában véve egyetlen erény sincsen, ami természetfölötti, égi állapotban jegecesednék ki köztünk.

Az egyik ember rosszabb, a másik jobb. Még az anyósok közt is vannak szeretetreméltó teremtések.

De bizonyos, hogy lelkünkben minden erénynek tiszta képével rendelkezünk és öntudatunkban minden cselekedetünknek megvan kétség alá nem eső erkölcsi szabálya.

Tisztán a mi hibánk, ha ezeket a szabályokat nem képezzük ki magunkban, vagy ha kiképezzük, akkor is csak mások ellen alkalmazzuk.

Férfiasság.

A férfi arra való ezen a világon, hogy önönmagából merítse a rendet, amelyet fenntartani van hivatva. Egyetlen tanácsadója a lelkiismeret legyen, de az is csak úgy, ha az indulatok zavaró hatásától megtisztult.

Amit lelkiismerete mond, annak engedelmeskedjék, mivel az az ő saját maga ősereje. A számítás és alkalmazkodás csak mások akaratának visszatükröződése az ő lelkéből, sokszor igen torzított alakban.

És tudjon a férfi mindenekelőtt a maga lelkiismeretének engedelmeskedni. Ne félig, habozva és tökéletlenül, hanem egészen, határozottan és tökéletesen. Kíméletet és visszafordulást nem ismerő szigorúsággal még akkor is, ha mögötte a szerencse hivogatja s előtte a halálveszedelem csattogtatja fogait.

* *

Vannak az életben olyan hatalmas igazságok, amelyek megvédelmezése végett minden férfi nemcsak bátran, hanem lelkesedéssel és felemelt lélekkel megy harcba s szinte gyönyörüséget talál benne, hogy az egész életét beleviheti.

Szánjuk azokat a férfiakat, akik ezt soha nem érezték.

* *

Legelső erkölcsi fegyelmünk: szüleink szeretete. Ez kapcsolja be az embert először az állatias egyéni világtól a társadalmi élet nagy emberi világába. És ezen tanuljuk meg az igazi tekintély nagy elvének tiszteletét.

* *

A férfiasság a felelősséggel jelent egyet. Az élethivatásban, a szerelemben és a családi életben a férjet ugyanaz az erkölcsi törvény kötelezi, ami a hajóskapitányt a tengeren. Ha a hajó sülyed, a nőket, gyermekeket és gyöngébbeket szabadítja előbb a mentőcsónakokban. Ő utolsónak menekül, vagy egyáltalában nem is menekül.

Alkalmazkodás.

Vannak olyan férfiak is, akik jobban tették volna, ha zöldbékának születnek. Megérzik a rossz időt, mielőtt egyetlen bárányfelhő mutatkozik az égen, azután pedig hangos kuruttyolással jósolják meg a visszatérő napsugarat.

Mindig tudják, hogy mi készül és ahhoz alkalmazkodnak.

* *

Az alkalmazkodás a természetben azt jelenti, hogy minden egyénnek és fajnak vissza kell esnie s végül el kell pusztulnia, ha nem tud a létezés feltételeihez simulni. De az állatok, hogy magukat s fajukat fenntartsák, azért nem dobják egyéniségüket zsákmányul a létezés feltételeinek. Ez az elpusztulásnak a másik, sokkal csúnyább fajtája volna.

Az alkalmazkodásnak erre a förtelmes módjára csak a szabad akarattal bíró ember képes.

Mennyire megvetné a stréberkedés útján elaljasodó emberi lényt a közönséges mezei egér, ha bele tudna szólani az ő dolgaiba.

Körülbelül ezt mondaná neki:

– Nyomorúlt! Látod, nekem mennyi ellenségem van. Olykor macskák jönnek ki a faluból és reám leselkednek. Máskor menyét tolakszik be a lyukamba, hogy megfogjon. Felülről meg a vércse számít rám. Azonfelül a hosszú télen nincs mit ennem. Én tehát futok, bujkálok; a lyukaimat össze-vissza furkálom; télre magvakat hordok össze jó pajtásaimmal és ha több a kettőnél, harapni is tudok… de azért egér maradok.

Önérzet.

A derék cselekedeteknek megvan az a rossz oldaluk, hogy közönségesen csöndben maradnak és dicséretben vajmi ritkán részesülnek. Még ha tömjént gyujtanak meg előttünk, az is rendesen másoknak az orrát csavarja.

Nagy megnyugvásunkra lehet azonban, hogy nemcsak a titokban maradt bűnök és rossz cselekedetek halmozódnak össze idők folytán, hanem a titokban maradt jócselekedetek is. És míg amazok egy napon tengersok könnyet és vért is kamatoznak, emezekből jólét, becsületesség, életöröm, egészség és erő buzog elő azok számára és azok gyermekei számára, akik jót cselekedtek.

A világ derék cselekedetek nélkül már régen összeomlott volna.

Jellemhibák.

Az erkölcsi világban is uralkodnak a természettudományos igazságok. A jellem, az erény, a becsületesség mind alája van vetve a fizikai világ törvényeinek is. Nem különálló égi tünemények ezek sem, hanem a gyarló, véges ember tulajdonságai.

Ezek erősödése, fejlődése és fennmaradása is a gyakorlattól függ, nem pedig az axiómáktól és az olvasástól, amivel magunkat agyontömjük.

Valamint a vívó embernek a karizmai szépen kifejlődnek a folytonos gyakorlattól, úgy a jellem fejlettsége és szépsége sem attól függ, hogy mennyi doktrina van valakiben, hanem attól, hogy mennyire volt képes gyakorlat útján magának a nemesebb indulatokat állandóan megszerezni?

Az olvasás ismereteket és szabályokat ad; de azok aszerint fejlődnek vagy halványodnak el bennünk, amint azokat gyakorlat követi vagy nem követi.

* *

Némely ember _kedélyének_ dúsgazdag háztartása van, de micsoda borzasztó rendetlenség van abban a háztartásban! A legszebb ruhákat félig viselve odadobják a lomtárba. Összetört ezüstedények, csorba drágaságok, viselt krispinek, penészes szilvalekvár, eltört velencei üveg és rongyos cipő egymás hegyin-hátán… Sehol egy érzés végigérezve, sehol egy gondolat befejezve, sehol egy ötlet kitisztogatva, sehol egy forma betetőzve.

És az ilyen emberek nem hogy rendet csinálnának szellemi háztartásukban, hanem kapzsi módon egyre jobban gyűjtik és halmozzák a sok drága lim-lomot.

Önzés.

A modern önzés-elmélet a természettudományi álláspontból s kivált a darwinizmusból sarjadzott ki, de csak vadhajtás gyanánt. Lényegében véve borzasztó félreértése vagy tudatos félremagyarázása a tudományos igazságoknak.

Általában véve természettudományi igazságok címén végzetes visszaélések és tévedések mentek át a társadalmak felfogásába. Nem egy sikkasztó, csaló vagy hazug védi magát azzal, hogy ő a »létért való küzdelem« nagy törvénye szerint cselekedett, amikor embertársait kizsebelte vagy félrevezette.

* *

Az önzés (egoizmus) fogalma szorosan csak az egyéni haszon és előny területére terjed. Önző az, aki embertársának jogait és érdekeit nem veszi tekintetbe. Aki ellenben más ember jogai és érdekei által mérsékli magát s az erre vonatkozó jogi, erkölcsi és társadalmi törvényeket tekintetbe veszi, az már az altruizmus (önzetlenség) területére lépett át s önzését megnemesítette. Kimutatható, hogy ez még az állatoktól sem idegen.

A szülő, aki gyermekét szereti és érte dolgozik, már nem önző. A férj, aki feleségét kényelembe helyezi és önfeláldozással is védi: már nem önző. Aki jótékony célra ád vagyonából, az már nem önző. De önző az uzsorás, a csaló, a zsaroló, a vesztegető, a tolvaj, a rabló és mindaz, aki jogaival, az erkölcsi és vallási törvényekre való figyelem nélkül, kegyetlenül és csakis a maga hasznára él.

Elcsavart igazság és silány ürügy, hogy az emberek az erényeket csakis önzésből gyakorolják. Igaz, nem gyakorolnák, ha belsőleg jól nem esnék nekik. A szülő sem áldozna gyermekeért, ha jól nem esnék neki; a hős sem halna meg a csatatéren, ha a kötelességteljesítés nem okozna érzületének bizonyos megnyugtató, sőt örömteljes érzést.

De az Isten szerelmére, hát önzés ez is? A hős halála és az uzsorás-váltó behajtása közt nincs semmi fogalmi különbség többé?

* *

Az önző, szívtelen ember csak félig él emberi életet, mivel az emberi élet legnemesebb javaiból ki van zárva.

Aki nem tud szíve szerint másokat szeretni, mások szeretetében és őszinte becsülésében sem részesül. Aki pedig egész életén át csak hízelgett, számítást és haszonélvezést lát maga körül: az, ha akószámra issza is a legfinomabb borokat s a legelsőrendűbb orfeumprimadonnák múló kegyeivel is dicsekszik: utóvégre is szánalomra méltó teremtés.

Az emberi élet boldogsága a különböző ellentétes tényezők helyes egyensúlyán, összhangján alapszik. Az élet nem is egyéb, mint folytonos küzdelem összhang után.

Önzés nélkül meg nem élhetünk, mivel ennünk, innunk, laknunk kell és akinek nincsenek meg eszközei ahhoz, hogy jogos vágyait helyesen kielégítse, az hiányt érez.

Viszont az önzetlenségre (altruizmus) is szüksége van az emberi lénynek, mivel különben a társadalmi élet legbecsesebb magasabb származású örömei (barátság, bizalom, becsülés, szerelem, családi boldogság stb.) záródnak el előle és puszta anyagi életre szorul.

Boldogság nélkül való az az ember, aki önzésénél fogva a mások kizsákmányolásának él; de viszont boldogtalan az is, akit túlságos önzetlenségénél fogva szeretett embertársai szabadon kirabolhatnak.

Bölcsnek pedig és boldognak neveztetik az, aki minden viszonynál fölismeri a helyes arányokat és úgy él, hogy embertársai önzése miatt jogosan meg ne gyűlöljék, önzetlensége mellett pedig ki ne zsákmányolhassák.

_Az önzés fokozatai:_

A magam hasznára cselekszem:

1. a más hasznával,

2. a más haszna nélkül,

3. a más kára nélkül,

4. a más kárával.

_Az önzetlenség fokozatai:_

A más hasznára cselekszem:

1. a magam hasznával,

2. a magam haszna nélkül,

3. a magam kára nélkül,

4. a magam kárával.

Erkölcs és jog.

_Jogaink_ erőnket fokozzák, de az erkölcsi szabályok kiméletre köteleznek.

Az életben a legderekabb emberek élnek legkevesebb joggal. Ezekre nézve a jog olyan szerepet játszik, mint a kard a katona oldalán. Tiszteletet parancsol, de nem szokás kirántani, ha csak valami igen nagy ok nincs reá. De akkor azután, ha ki van rántva, vágni kell vele.

Ellenben a rossz emberek rendesen tele vannak joggal. Minden kis alkalommal jogaikra hivatkoznak s míg maguk részére bőven igénybe veszik más emberek szelídségét, jóságát, lovagiasságát, ők örökké a joggal és törvénnyel vagdalkoznak.

Shylocknak is megvolt a maga joga az egy font húshoz, de ki ne döbbenne meg a jogérzet ilyen alkalmazásától és ki ne örülne neki, amikor Shylock jogaiba belepusztul?

* *

Ott, ahol erkölcsi parancsok ütköznek a jog parancsaiba, az erősebb fél az erkölcs.

Nem az ideális fölfogás mondja így, hanem maga a gyakorlati élet, mely mindennap millió és millió jogot hagy pihenni és elenyészni, pusztán csak azért, mivel az erkölcsi kötelességek tiltják azt, amit a jog megenged.

Okosság.

Vannak a világon praktikus lények, akik már kora ifjuságuktól kezdve helyesen és eszesen tudnak számítani és csodálatos érzékkel bírnak a maguk érdekei fölismerésére.

Az iskolában pompásan el tudják sajátítani a jó tanulók föladatait és azok verejtéke árán nem csekély tekintélyre tudnak szert tenni.

A katonaságnál (ámbátor többnyire kibujnak a katonaság alól) nagyszerűen értik, hogyan kell a nehéz szolgálatot, esetleg a veszedelmet kikerülni. Később: hogyan kell kihalászni társaságukból a leggazdagabb leányt feleségül.

Haladván az idő, ők is haladnak az élet nagy művészetében; megtanulják, miként kell mások munkájának gyümölcsét kiszivattyúzni s minél nagyobb vagyont harácsolni össze minél kevesebb munkával. Idővel – ha el nem pusztulnak valamely véletlen baleset következtében – nagy vagyonra is szert tesznek, sőt bizonyos hírnévre is. Azonban a derék emberek közé sohasem soroltatnak s a nagy vagyonnal együtt rendesen olyan rossz tulajdonságokat hagynak gyermekeikre, amelyek egészen alkalmasak arra, hogy az így összegyüjtött vagyon a következő nemzedék alatt szétmenjen.

Ámbár igen sok esetben a hasonló embereknek – hála a természet bölcs rendjének – egyáltalán nincsenek gyermekeik.

* *

Az okosságnak sokféle fajtája van; némelyik nagyon is csábító. De a legokosabb okosság mégis csak mindig az, amelyik a lelkiismerettel egybehangzik.

* *

Nemcsak nagy észbeli tehetségekkel, de nagy _érzésbeli tehetségekkel_ is sok kiváló ember születik a világra.

Az előbbiekből lesznek a nagy tudósok, a nagy hadvezérek, esetleg a nagy csalók; az utóbbiakból pedig a nagy költők, nagy művészek, a nagy rajongók, esetleg a nagy lumpok.

A hatalmas érzésbeli tehetségekkel és szenvedélyekkel világra született ember többet, jobban és tökéletesebben érez, mint a többiek. Indulatai tisztábbak s gyakran milliókban hasonló indulatokat képesek korszakokon át előidézni. Egy-egy ily tehetség egészen új irányt ad a kultúra fejlődésének, de a kisebbek is mind kiszámíthatatlan érzésbeli kincsekkel gazdagítják az emberiséget.

A nagy fölfedezések, hőstettek, vállalatok és a nagy társadalmi újjászületések nem a rideg észbeli spekulációból, hanem a kedély nagy emócióiból és a képzelőtehetség őserejéből származnak.

Az emberiség tiszta és erős érzésbeli impulzusok nélkül szinte még egy részvénytársaság alapítására sem volt képes.

* *

Az oktalan embernek is megvannak a maga ismertetőjelei. Az arab közmondás ebbe a hatba foglalja őket össze:

Haragszik.

Beszél haszontalanul.

Hisz mindenkinek.

Változtat, ahol nem kell.

Azt keresi, amihez semmi köze.

Nem tudja megkülönböztetni barátját az ellenségétől.

Bátorság.

Az igazi bátorság nem abból áll, hogy életünket vagy nagy érdekeinket hidegen föltegyük egy kockára. Ez gyakran alig több, mint a képzelőtehetség fogyatékossága, a léleknek bizonyos merevsége és hidegsége. És ez inkább az együgyű emberek tulajdonsága, – akik a kockázat nagyságát fölismerni nem tudják – mintsem az észben és kedélyben gazdagoké, akik élénk képzelőtehetségükkel minden eshetőséget keresztül bírnak látni.

A lélek igazi bátorsága abból áll, hogy nyugodtak tudjunk maradni a legnagyobb megpróbáltatások idejében is és _hitünket_ ne veszítsük el még akkor sem, ha minden tapasztalat és ok arra is kényszerít bennünket.

Ha jól meggondoljuk, számos férfi van olyan, aki a halálveszedelmet ki tudja állani, de a vagyoni megkisértés előtt gyáva lesz. Valamint számos olyan nő, aki szívét meg tudja őrizni minden kisértés ellen, de elveszti hitét, ha az élet alacsonyságai érnek hozzá.

A legnagyobb bátorság mindig abból áll, hogy inkább sajnálkozva és szánva, mint kétségbeeséssel vagy megvetéssel nézzük a bennünket körülvevő rosszaságokat vagy megpróbáltatásokat.

* *

A férfira nézve vannak bizonyos kötelességek, amelyeket minden kockázatra való tekintet nélkül, még a testépség, az élet és annál inkább a vagyon belevetésével is teljesítenie kell, vissza nem tekintve, nem nézve sem jobbra, sem balra és nem kérdezve senkitől, hogy mi következik annak utána.

Grant amerikai tábornokot a vicksburgi csata után megkérdezték, hogy hány halottja volt.

A tábornok vállat vont:

– I never count my deads!

– Nem szoktam megolvasni a halottjaimat.

* *

A _megfontolás_ csak egy bizonyos ideig ér valamit; addig, amíg a cselekvésnek biztos alapot ad.

Azontúl pedig cselekedni kell és csakis cselekedni. A cél felé menni, itt-ott, amint az akadályok megkívánják, némi kerüléssel, taktikával; de mindig csak a cél felé.

A világ ítéletével pedig, ha a cselekvés megindult, nem igen kell törődni, mivel ez csak gyöngíti annak erejét.

* *

Embertársaink iránt mindig vannak bizonyos kötelességeink; de a világnak sohasem tartozunk annyival, amint gondoljuk.

A bátorsághoz tartozik az is, hogy igazságunk tudatában ne törődjünk azzal sem, hogy mit szólnak helyes cselekedeteinkhez az emberek.

Igazság.

Az élet legnagyobb bonyodalmai is elveszítik félelmességüket azonnal, mihelyest az ember nem a többiek véleményére, hanem a maga lelkiismeretére támaszkodik.

Az igazság általában véve nehéz dolog, de mindig megéri azt, nagyon megéri, hogy törhetetlenül és félelmet nem ismerő módon megálljunk mellette. Az igazság nem is érvényesülhet másképen, mint úgy; de így azután előbb-utóbb bizonyosan.

Úgy van az, hogy kockázat és küzdelem nélkül nem is juthat az ember annak birtokába; legfölebb csak fél és tizedrész igazságoknak, amelyek ideig-óráig tartanak, de alapjukban véve nem is érnek sokat.

Az egész igazságot kell megkeresni.

* *

Az igazságokat elviselni nagyon könnyű akkor, ha nekünk tetszenek vagy hiuságunkat legyezgetik. Sőt ilyen föltétellel a legszemtelenebb hazugságot is szivesen vesszük teljes értékű igazságnak. Ám nehéz az igazságot elemészteni, ha az meggyökerezett előítéleteinkbe, még nehezebb, ha érdekeinkbe, legnehezebb, ha hiuságunkba ütközik.

Ki mennyit tud elviselni belőle, az mutatja meg, hogy mit ér ő maga.

Li-Hung-Sang hires kínai alkirály mondta egyszer a következőket:

– Azokat az igazságokat érdemes legjobban tudni, amelyeket legkevésbbé szeretünk meghallgatni.

* *

Az őszinteség nem magában álló erény, hanem a legszebb jellemek állandó zománca. Külső ragyogása a belső erőnek és megbízhatóságnak.

Az őszinte embert nem is lehet pusztán arról megismerni, hogy sohasem hazudik. (Ilyen ember különben nincs is a világon.) De sohasem hazudik a maga előnyére és még ennél is kevésbbé a más hátrányára. Legeslegkevésbbé akkor, amikor másnak kárt, magának pedig hasznot csinálhatna vele.

Ha valaki a maga hátrányával más előnyére hazudik, az sokkal nemesebb, mint az ingyen való igazmondás.

* *

Az őszinteségnek az életben van olyan legkisebb gyakorlati mértéke is, amin alul már azonnal a megbízhatatlanság és az alacsony jellem kezdődik.

Hol van ez a határ, azt az élet tudásából leszűrődő erkölcsi érzés mondja meg.

Igazmondásra általában mindenki kötelezve van, de arra csak az élet legbensőbb viszonyaiban van kötelezve, hogy mindent meg is mondjon, ami igaz. Ez szabályozza őszinteségünket a gyakorlati életben.

Legkevesebb őszinteséggel tartozunk a politikában meg a kereskedésben.

A társaságban elég annyi, hogy szavunk és tettünk igazságos legyen.

A barátságban őszinteségünket a férfias bizalomhoz illő nyiltsággal tartozunk egyesíteni.

A szerelemben őszinteségünk legnagyobb mértékével tartozunk és jogunk is van ilyent követelni.

A hallgatás is hazugsággá válik abban a pillanatban, mihelyt másnak kárt okozunk, vagy magunknak tilos előnyt szerzünk vele.

Hazugság.

Nincs szaporább valami a hazugságnál. Gyakran elég, ha csak egy ruhadarab, egy függő, egy szőnyeg vagy egy butordarab által hazudunk és abból azonnal egy hazugság-nemzetség származik.

És ami még rosszabb, nem is lehet arra számítani, hogy ez a szapora nemzetség majd magától ki fog halni. Átöröklik apáról fiura, anyáról leányra s az utódok többnyire szaporítják az örökséget.

És ha azután valamely család elpusztulásának okát nem értjük, minden másra gondolunk, csak arra nem, hogy azt talán a fölszaporodott hazugságok ölték meg.

* *

_Társadalmi nyelven:_ Jó házból való, kedves fiatalember.

_Egyéni nyelven:_ Kifogástalanul öltözködő üresfejű fráter.

* *

Tiszteljük a természetes érzéseket.

A világot ezek tartják fönn, ezek teszik széppé és igazivá, nem pedig azok a betanult, előkelő cafrangok, amelyeket magunkra akasztunk s amelyek legtöbbnyire éppen olyan konvencionális hazugságok, mint édes beszédeink és körmönfont udvariasságaink.

Jóság.

A férfira nem a legnagyobb dicséret az, ha azt mondják: _jó ember_, mivel ez rendesen azt jelenti, hogy gyönge és engedékeny.

Már pedig a férfinak az a hivatása, hogy az életben küzdjön és ne igen legyen _jó_ ember, mivel akkor ki fogják rabolni jóságát a _nem jó_ emberek. Avagy fegyelmetlenség és romlás támad azok közt, akik az életben az ő gondjaira vannak bízva, nevezetesen pedig családjában.

A férfi jósága egészen más dolog, mint az asszonyé. A gyöngédség és szerető szelidség mindenesetre őt is díszesíti, de sohasem a fegyelmező szigor rovására. Akaratereje és ítélete erősebb lévén, mint azoké, akik családjában vannak: tudnia kell nem-et mondani még akkor is, ha a szeretet nevében kérik tőle az igent, ha csak lelkiismeretében tisztában van afelől, hogy helyesen cselekszik.

Ha jól megfontoljuk a dolgot, a férfiak jó cselekedeteinek java nem az, amiért dicsérik, hanem az, amiért szidják őket és aminek gyümölcsei csak későbben érnek meg.

Becsület.

A _párbajképesség_ még semmit sem jelent és éppenséggel nem egy a _korrektséggel_. A becsületességhez pedig semmi köze.

Lehet valaki teljesen párbajképes ember, ha az egész élete tele is van inkorrektségekkel. Ellenben lehet és van is akárhány ember, akinek soha nem volt párbaja, de azért a legkorrektebb emberek közé tartozik.

Példa:

Valaki tisztán a pénzeért, spekulációból elvesz egy leányt anélkül, hogy iránta vonzalommal lenne, vagy hogy komolyan és férfiasan el volna arra határozva, hogy őt boldoggá tegye. Azután elkölti a hozományt és elválik tőle, vagy pokollá teszi az életét másképen. Ez az úr a »lovagiassági« fogalmak szerint teljesen párbajképes ember, de teljesen romlott fráter is.

* *

A _becsületkórságok_ nagyon hasonlítanak a test kórságaihoz. Azt lehetne mondani, hogy ugyanazok.

Az életben sokszor látni, hogy valaki a becsületén ejtett súlyos sebbe sem hal bele. A seb fáj, de idővel beforr, mivel a lélek alapjában véve egészséges.

Máskor ismét a becsületen egy tűszúrás is elégséges, hogy a kicsi seb gennyedésnek és üszkösödésnek induljon, mivel a lélek telve van fertőző anyaggal.

Annyiszor látjuk az életben az erkölcsi sorvadás eseteit is. Egész családokat emészt a lelki száraz betegség. Maguktól elcsenevésznek, kipusztulnak és eltűnnek.

Az emberek látják, de nem kutatják, hogy hol és mikor esett bennük erkölcsi fertőzés.

* *

Az ember jó hírneve és érintetlensége nem attól az osztálytól és hivatáskörtől függ, ahova tartozik, hanem maga-magától. A legkedvezőbb helyzetben is van rossz hírnév, a legkedvezőtlenebben is van jó.

Akarod, hogy megbecsüljenek? Kezd magad.

ASSZONY.

Az asszonyok befolyása szelidítette meg a férfiak szilajságát, az nemesítette meg erkölcseiket és az puhította meg kegyetlenségüket.

_Bukle_. Essays.

Van valami varázsa a női léleknek, mely mint egy kiengesztelő szelid sugár, megaranyozza a lét tökéletlenségeit és virágot fakaszt ott is, ahol a természet keze csak sivár élettörvények szikláit bírta fölhalmozni.

* *

Csodálatos lények a nők.

Az ő érdemük, tehetségük és _zsenijük_ a világalkotásban egészen más, mint a férfiaké. Vagy meg lehet-e azt mondani, ki nagyobb és hasznosabb tényezője az emberi faj boldogulásának: a tehetséges katona-e, aki telve van zord akaraterővel és világpusztító szenvedéllyel, vagy a nemesszívű, szeretetben, gyöngédségben és öntudatban gazdag lelkű nő, akinek élete ki nem számítható derékségek és jóságok kútforrása?

* *

Az _asszony jelleme_ sokkal jobban alá van vetve a természet ősi indulatainak, mint a férfié. Michelet »örök betegnek« mondja a nőt s a férfimorál szempontjából igazsága is lehet; de csakis így.