Part 6

Királyfi. Én visszajöttem, felséges királyné, de nem Tündérországba. Jöttem, jöttem, egész úton visszafelé a Halált kerestem, itt megtaláltam. _A Halálhoz._ Öreg Halál, itt vagyok, kezedbe adom életemet.

Tündérkirályné. Hallga csak! _Összecsapja a kezét._

Halál. Micsinál? Énhozzám igyekeztél, kezembe adod életedet. Hallja-i ezt, kedves szomszédasszony?

Tündérkirályné. Hallom, hallom, csak higyjek-e fülemnek?

Királyfi. Felséges királyné, minek eresztettél vissza engemet a földre?

Tündérkirályné. Mondtam, ne menj, királyfi!

Királyfi. Minek eresztettél vissza, felséges királyné…

Tündérkirályné. Hát mi a bajod, kis királyfi?

Királyfi. Ó el nem tudom én azt mondani, felséges Tündérkirályné. Visszamentem a világra, de meg nem találtam az én világomat.

Tündérkirályné. Meglelted felséges urad-atyád országát?

Királyfi. Megleltem felséges uramatyám országát, de ott más népet találtam.

Tündérkirályné. Megmondtad, hogy te vagy a királyfi?

Királyfi. El nem hitte senki. Szavam is alig értették, beszédemet kinevették.

Tündérkirályné. Eljutottál a királyi házba?

Királyfi. Tündöklő palota állott a helyén, de más palota, nem akit én elhagytam.

Tündérkirályné. Benyitottál a palotába, királyfi?

Királyfi. Büszke darabontok útamat állották, be nem eresztettek.

Tündérkirályné. Kérdezted apádat, kérdezted anyádat?

Királyfi. Kérdeztem apámat, kérdeztem anyámat, kis hugomat. Senki semmit nem tudott felőlök. Csak a pap mondta meg egy ócska nagy kalendáriomból, hogy az én felséges atyám-királyom ezer esztendő előtt élt a földön.

Halál. Bizony annak éppen ezer esztendeje.

Tündérkirályné. Ezer esztendőt töltöttél Tündérországban.

Királyfi. Se híre, se hamva semminek. Hol van apám, édes anyám, kedves kis testvérem? Mondd meg, Halál, hová tetted őket?

Halál. Jó helyre, királyfi. A földbe.

Királyfi _sírva fakad, a két kezét szemeire borítja._

Tündérek _víg zajjal szaladnak befelé, meglepetten állanak meg rögtön, látják, hogy rí a királyfi._

Tündérkirályné. Ne ríjj, királyfi, gyere be, pihend ki magadat.

Királyfi _leveszi a kezét a szeméről_. Megköszönöm jóságodat, tündérek királynéja, de én Tündérországba vissza nem megyek. _A Halálhoz fordul._ Ó Halál, végy magadhoz, vigyél oda, ahol apám, anyám, kis testvérem. Tégy a föld alá engem is.

Halál. Micsoda? Hohó! Nem úgy verik a cigányt! Én egyszer eladtalak Tündérországnak, te most már oda tartozol. Csak sétálj be ízibe azon a kis kapun. Ide kivánkoztál, most már maradj is itt örökre.

Tündérkirályné. Gyere vissza, királyfi!

Tündérek _hozzászaladnak, körülveszik,_ _körülhizelgik_. Szerbusz királyfi! Szerbusz királyfi! Gyere be, királyfi! Kedves királyfi! Ne menj el, királyfi! Maradj itt királyfi!

Királyfi _szeliden rázza a fejét, simogatja, ölelgeti a Tündéreket, végre kiszabadítja magát közülük s kitárja a két karját a Halál felé._ Ó Halál!

Halál. Mi az hékás? Hát nem akaródzik visszamenni Tündérországba!

Királyfi. Ó Halál, bocsáss meg nékem, fogadj vissza a te nyájadba, akiből elszöktem.

Halál. Szánod-e, bánod-e, amit cselekedtél?

Királyfi. Szánom-bánom igaz lelkemből.

Halál. Oszt nem akarsz majd megint elszökni?

Királyfi. Soha többé, Halál.

Halál. Gyere közelebb no… _A királyfi a Halálhoz megy, a Halál megsimogatja a fejét._ Hát most az egyszer még megbocsátok. Kedves juhocskám.

Tündérek _nyujtogatják a kezüket_. Királyfi! Királyfi! Királyfi!

Királyfi _némán elfordul tőlük s a Halál mellére hajtja a fejét._

Halál. Hát kedves szomszédasszonyom, tündérek királynéja, most mit csináljunk? Nincs már maradása a királyfinak. Visszakivánkozik a juhocska az öreg számadóhoz.

Tündérkirályné. Kis királyfi, hát igazán nem akarnál többé-többet Tündérországban élni?

Királyfi _csendesen csóválja a fejét_.

Tündérkirályné. Többé-többet le nem hevernél a gyöngyvirág mezőbe? Nem játszhatnál már az én kis cselédeimmel? Nem simogathatnád már a fejér selyem bárányokat? Nem köszönhetnél már jóreggelt az angyaloknak, mikor a a fellegre kijönnek? Nem hallgathatnád már a tündér cimbalom arany nótáját? _Madarak zengenek, csengő szól, cimbalom zendül._

Királyfi _csendesen csóválja a fejét_.

Tündérkirályné. Én hát tégedet visszaadlak a Halálnak, királyfi. Kedves szomszéd, igen nagyon sajnálom ezt a kis királyfit, mert hogy megszoktuk, jól el voltunk véle, jó cimborájok lett az én kis cselédeimnek, még az égi angyalok is megkedvelték. Ez az első bánat szép Tündérországban, hogy a kis királyfi örökre elmegyen.

Tündérek _halk, édes sírással sereglenek a királyné köré, aki magához öleli őket._

Halál _bólint a fejével_. De már ennek így kellett lenni, higyje el, kedves szomszédasszony. Most pedig megkérném szomszédasszonyomat, küldje be a kapun a kis tündéreket, ne csalogassák tovább, ne ríjjanak a királyfin, osztán egy kis számadásom is volna véle. _A királyfihoz._ Erigy fiam, búcsúzz el a jó kis tündérektől.

Királyfi _lassan a tündérekhez megy, a tündérek pityeregve veszik körül, kezét fogdossák, simogatják, ölelik-csókolják._

Tündérkirályné _lehajlik hozzá, homlokon_ _csókolja._ Menj utadra, kis királyfi. _Félrefordúl a szemét törölni._

Királyfi _lehajtott fejjel visszamegy a Halálhoz_. _Visszafordul_. Tiszteltetem a szép angyalkákat.

1. tündér. Köszönjük, átadjuk.

Tündérkirályné. Tündérek, gyertek befelé, egy-kettő. _Egymásután betereli a pityergő tündéreket a kinyitott kapun, mind utolsót intenek a királyfi felé. A kis bárány kiszalad, a királyfi meglátja, kinyújtja a karját, egy tündér hamar visszahajtja a bárányt. Mind bemennek, csak a királyné marad a kapuban._

Halál _kézen fogja a királyfit, a fatörzshöz megy, leül._ Ülj le te is.

Királyfi _le akar ülni a Halál mellé_.

Halál. Ne a fára ülj, a térgyemre ülj fiam.

Királyfi _a térdére ül a Halálnak_.

Halál. Hát félsz-e még éntőlem?

Királyfi. Nem félek tőled Halál.

Halál. A szemembe nézz. Voltál erdőbe?

Királyfi. Voltam.

Halál. Láttál farkast?

Királyfi. Láttam.

Halál. Féltél tőle?

Királyfi. Nem.

Halál _gyorsan ellegyezi a kezét a királyfi szeme előtt, a királyfi elkapja a fejét._ Látod, látod, pislogtál. Egy kicsit félsz még, ne tagadd. Ládd gyermekem, pedig nincs éntőlem mit félni. _Simogatja a királyfi fejét, a királyfi haja egy-egy simítás után fehér foltos lesz, végre tisztára megfehéredik._

Tündérkirályné. Nézze már szomszéd, tiszta fejér lett a királyfi fürtjei.

Halál. Megérett. Így szép az. _Megint simogatja a királyfi fejét._ Ilyen szép fejér lesz a hajatok, ha az öreg Halál megsimogatja. Ez az igazi. Akár a hó, akár a galamb. Ugye hogy szép kedves szomszédasszony?

Tündérkirályné. Valami szép!

Halál _lovagoltatni kezdi a térdén a királyfit_.

Hőc, hőc, katona, Ketten ülünk egy lóra, Osztán megyünk Váradra.

_A kis tündér visszahozza a kaszát, végigfonták virággal a nyelét. Letámasztja a fatörzshöz, lábujjhegyen visszamegy. A Halál egy kicsit még dünnyögi a kis nótát, aztán a kezét a királyfi vállára téve, csendesen beszél hozzá, egyre lovagoltatva a királyfit._ Félsz lemenni a földbe, kedves kis cselédem? Ó te balga, nem látod, hogy lefelé kivánkozik minden a világon, az anyaföld felé? Nem látod a szomorúfűz ágát, hogy borúl lefelé, nem nézted meg a daru tollát, hogy lankad a földnek, a búza boldog kalásza hogy hajlik lejebb, lejebb, meg a szép őszi falevél milyen édesdeden száll, száll a fáról a földre. A friss égi harmat, a fehér hó is a földre jön az égből, a fényes esti csillag elúnja a magosságot, lefele szalad a föld felé, a dicső nap is lefele ballag alkonyattal, minden a földet keresi, minden a földbe vágyakozik. Hát mi rossz is lenne az anyaföldben? Ládd a mezei egér a földbe megyen lakni, a bársony vakondok a föld alatt sétál, a sárga ürgére mennyi vizet kell hordani, míg kicsalogatják a csendes, nyúgodalmas földből. Ó be áldott is a lágy anyaföld, be drága, be ékes. be jóságos, be kivánatos, be gyönyörűséges. Abba terem meg a tiszta búza, abból hajt a zöld selyem fűszál, földből nő a piros pipacs, kék nefelejcs, fehér szegfű, a viola, bazsarózsa, minden szép virágszál. Ebbe az áldott földbe teszlek, kis bárányom, olyan puha sirba fektetlek, mint a most kisütött meleg kenyér, jó kis sirba, szép bölcsőbe Eltakarlak takaros domb alá, füvet plántálunk, virágot varrunk a tetejébe, köröskörül. Virágkoronád lesz szép kis királyfi. Úgy megnyugszol majd odalent, édesanyád kebelén se különben, mikor csecset kaptál. Nem ríssz, nem panaszkodol, soha semmid se fáj, se gondolatod, se gondod, csendesen pihensz, tiszta álmodból soha fel nem serkensz.

Tündérek _míg a Halál beszélt, csendesen sorba felkapaszkodtak a kerítésre, kidugták a fejüket, némán hallgatóztak._

Halál. Jó lesz fiam?

Királyfi _a szeme behunyódott, mosolyog, igent bólogat a fejével._

Halál. Nyisd ki a szemed báránykám. _A királyfi kinyitja a szemét, a Halál ellegyezi a kezét a szeme előtt._ Látom, most már nem félsz fiam. Állj fel.

Királyfi _feláll_.

Halál _meglátja a tündéreket, integet nekik, hogy menjenek be csendesen. Tündérek egymásután eltünnek._

1. tündér. Jaj kedves Halál apó, engemet is tegyen a földbe!

Tündérkirályné. Nem hallgatsz el te, midjárt hátulkötöm a sarkadat! _Mind a tündér eltünt, legutoljára a királyné vonúlt vissza, zene hallatszik._

Halál _kinyujtja a karját Tündérország felé a kapu, kerítés lassan elhomályosodik, végre_ _az egész feketébe borúl._ Most térgyepelj le fiam, tedd össze a kezed, oszt hajtsd le a fejedet.

Királyfi _letérgyel, összeteszi a kezét, lehajtja a fejét._

Halál _felveszi a kaszát, a földre állítja, előveszi a fenőkövet, lassan húzgálni kezdi a kaszapengén. A legcsendesebb, legmesszibb hangon megszólal a lélekharang és a függöny összemegy._