Part 28

„Nem oly soká, mint te talán gondolod kedves anyám – viszonzá Aladdin – s a szultán is igen nagyon csalatkozik, ha gondolja, termérdek követelései által engem oly karba tennie, hogy Badrulbudur herczegnéről ne gondolkozhassam. Én más meggyőzhetetlen akadályokat vártam, vagy hogy az én hasonlithatatlan herczegnémre még magasabb árt tesz. De most meg vagyok nyugodva s a mit kiván, csekélység ahhoz képest, a mit én neki a herczegné birtokáért ajánlani képes volnék. Mig én most arról gondoskodom, hogy őt kielégitsem, eredj s készits valamit ebédre; a többit bizd reám.“

Mihelyt Aladdin anyja kiment eleséget vásárlani, Aladdin azonnal elővette a lámpát, s megdörzsölé. Tüstént ott terme a szellem, s kérdé őt azon szavakkal, melyeket már ismerünk, mit parancsol? Aladdin mondá: „a szultán már oda adja nőmül leányát, a herczegnét; de elébb negyven nagy és nehéz arany medenczét kiván, teli azon kert gyümölcseivel, honnan a lámpát hozám, melynek te szolgája vagy. Azt is kivánja tőlem, hogy ezen negyven medenczét ugyanannyi fekete rabszolga vigye, kik előtt negyven fehér, ifju, deli, s a legszebb termetű, s legpompásabb öltözetű rabszolga menjen. Eredj, s szerezd meg nekem szaporán ezen ajándékot, hogy a szultánnak elküldhessem, mielőtt a diváni ülés végződnék.“ A szellem viszonzá, hogy parancsa azonnal teljesitve lesz s eltünt.

Kevés idő mulván a szellem ismét eljött negyven fekete rabszolgától kisérve, kik valamennyien egy nehéz aranymedenczét hozának fejökön, gyémánttal, rubinnal, smaragddal, gyöngyökkel, nagyságra s szépségre még válogatottabbakkal megtöltve mint az előbbiek. Mindenik medencze ezüsthabos aranyszövettel volt betakarva. Mindezen rabszolgák, mind a fehérek, mind a feketék csaknem az egész házat betöltötték, mely alkalmas kicsin vala, az udvarnak, s kertnek egy részével együtt. A szellem kérdé Aladdint, meg van-e elégedve, s nem parancsol-e még valamit. Aladdin válaszolá, most egyebet nem bíz reá s igy a szellem legottan eltünék.

Aladdin anyja megjött az árhelyről, s beléptekor egészen elbámult, a mint a sok embert s drágaságot látá. Lerakván az eleséget, melyet hoza, fátyolát le akará tenni; de Aladdin tartóztatá, „kedves anyám, – igy szóla hozzá, – most nem lehet időt vesztenünk. Igen sok függ attól, hogy te, mielőtt a szultán a divánt bevégzi, a palotába visszatérj, s az ajándékot, s a jegyadományt, melyet Badrulbudur herczegné számára kért, neki megvigyed, hogy gyorsaságom s pontosságomból általláthassa azon forró s őszinte kivánatomat, melylyel a Badrulbudur herczegnével kötendő házassági egyesülés becsületére törekedem.“

Anélkül, hogy anyja feleletét várná, megnyitá Aladdin az utcza felé az ajtót, s minden rabszolgáit, egymás mellett egy fehéret egy aranymedenczét vivő feketével egész az utolsóig párosan általeregeté. A legutolsó fekete rabszolga után kimenvén anyja is, bezárta az ajtót, s békével vára szobájában azon reménynyel, hogy a szultán ez ajándék után, melyet kivánt, végre vejének elfogadandja.

A mint az első fehér rabszolga kilépett Aladdin házából, minden általmenők, kik őt látták, megállottak, s minekelőtte a nyolczvan fehér s fekete rabszolga kijött volna, már tele volt az utcza emberrel, kik mindenfelől egy ily pompás s rendkivüli jelenés látására összetorlottak. Mindenik szolga öltözete oly gazdagszövetű, s gyémántos vala, hogy a legdologhozértőbb emberek nem sokalták mindenik öltözetet egy milliomnál többre becsülni. Minden ruhának csínja, s testhez állása, az illemény, s kellem a rabszolgák magatartásában, egyenlő deli termetök, ünnepélyes menetelök egyenlő közű távolsággal, a rendkivüli drágakövek fénye, a gyöngyök, melyek öveik körül aranyba foglalva valának, s a szinte drágakövekből összecsinált rózsák turbánaikon, melyek egy egészen saját izlet szerint valának munkálva, oly bámulásba hozták ezen nézők sokaságát, hogy nem győzték őket nézni, s szemeikkel, mig csak lehetett, kisérni. Az utczák oly tele voltak emberekkel, hogy mindenik kénytelen volt azon helyt maradni, melyen állott.

Minthogy több utczán kelle átmenniök, mig a palotába érhetének, a városnak jó nagy része, minden koru s osztályu személyek tanui lettek ezen bájoló fellépésnek. Végre eljutott az elsője ezen nyolczvan rabszolgának az első várudvar kapujához. A kapusok, kik e csodálandó sereg közelettére mindjárt két rendbe oszlának, királynak tarták őt, oly gazdagon, s pompásan vala öltözve, s közeledének, hogy ruhája prémét csókolják; de a szolga a szellemtől oktatva, hátravonult, s egész komolysággal szólva: „Mi rabszolgák vagyunk, urunk megjelenendik, ha ideje lesz.“

Az első rabszolga a sereg előtt a második várudvarba jutott, mely igen tágas vala, s hol a szultán udvari népe felállitva volt. Ezen csapat vezetői nagyon fényesen valának öltözve, de igen homályba tétettek, midőn a nyolczvan rabszolga Aladdin ajándékát, melyhez magok is tartoztak, elhozá. A szultán egész udvarában semmi oly tündöklő nem vala, s az őt körülvevő urak minden fénye, s ragyogása elenyészett ahhoz képest, a mi itt szemeiknek ajánlkozék.

Mihelyt a szultánnak ezen rabszolgák jövetele bejelentetett, azonnal parancsolatot ada, hogy bevezettessenek. A mint megjelentek, a divánnak ajtaját nyitva találták, s a legnagyobb rendben, fele jobbra, fele balra, azonnal belépének. Midőn már mind benn valának, s a szultán thrónusa előtt egy nagy félkört képezének, mindenik fekete rabszolga a nehéz medenczét, melyet hoza, a szőnyegre letevé. Mindnyájan leborultak, s homlokaikkal megérinték a szőnyeget. A fehér rabszolgák ugyanazt, s egyszerre tevék. Azután fölkelének, s a feketék igen ügyesen föltárák a medenczét, mely előttök állt, s kezeiket melleikre tevén, a legnagyobb tisztelettel állva maradának.

Aladdin anyja, ki azalatt egész a thrónusig előment, miután leborult volna, igy szólt a szultánhoz: „Felséges ur! fiam igen jól tudja, hogy ez ajándék, melyet fölségednek küld, sokkal alább van annál, a mit Badrulbudur herczegné megérdemelne; reményli mindazáltal, hogy felséged, valamint Badrulbudur herczegné is ezt elfogadni méltóztatnak, s ezt annál nagyobb bizodalommal, minthogy ez által a föltételnek, melyet elébe szabnod tetszék, eleget tenni törekedett.“ A szultán nem vala képes Aladdin anyja üdvözletét figyelmesen meghallgatni. A legelső pillantat, melyet a legtündöklőbb, s legdrágább kincsekkel megtöltött negyven medenczére, s a nyolczvan rabszolgára vetett, kik mint tekintetökre, mind öltözetük bámulandó pompája- s drágaságára nézve királyoknak tetszének, annyira meg lőn lepetve, hogy elcsodálkozásából semmikép föl nem eszmélhetett. A helyett, hogy Aladdin anyjának felelt volna, a nagyvezérhez fordult, ki maga sem foghatá meg, honnan kerülhet ez a teménytelen kincsnek sokasága? „Nos, vezér, – monda nyilvánosan neki – mit tartasz arról, ki nekem ily rendkivül gazdag ajándékot küld, s kit egyikünk sem ismer? Méltatlannak tartod-e még a házasságra leányommal Badrulbudur herczegnével?“ Bármint evődött, s megszomorodott is a nagyvezér azon, hogy fia előtt egy ismeretlen legyen a szultán vejévé, még sem merte valódi véleményét eltitkolni. Nagyon is szembetünő vala, hogy Aladdin ajándéka több, mint elégséges vala arra, hogy ily magas rokonságba fölvétessék. Azért is válaszola, a szultán vélekedését egészen javalva: „Uram, oly távol van tőlem azt hinni, hogy a ki felségednek ily nagy ajándékot nyujtott, méltatlan a mondott becsületre, hogy azt nagyobbra méltónak is merném állitani, ha meg nem volnék győződve, hogy a herczegné, felséged leánya becsét a világnak semmi kincse föl nem érheti.“ Az udvari fő urak, kik ezen ülésben jelen valának tetszésök jelei által kimutaták, hogy vélekedésük a nagy vezérétől nem különböző.

A szultán a dolgot most már nem halasztá, s még csak eszébe sem juta tudakozódni: valjon Aladdin bir-e egyéb tulajdonokkal is, melyek megkivántatók, hogy veje lehessen. Ezen véghetetlen kincsnek csak puszta látása is, s a gyorsaság, melylyel Aladdin kivánságait teljesité, anélkül, hogy a roppant föltételek, melyek elébe szabattak, csak legkisebb bajt okoztak is volna neki, könnyen meggyőzék afelől, hogy semminek sincs hiával, a mi azt tökéletes emberré, s olyanná tegye, milyet ő kiván. S azért, hogy Aladdin anyját oly megnyugtatva bocsássa el, a mint csak kivánhatá, igy szóla hozzá: „Menj, jó asszony, s mondd fiadnak, hogy nyilt karokkal várom, s hogy minél előbb jő a herczegnét kezemből elfogadni, annál nagyobb gyönyörömre leend.“

Mihelyt Aladdin anyja oly örömmel, milyenre csak egy alrendű asszony képes lehet, ha fiát váratlanul ily magas polczra látja jutni, eltávozott, a szultán eloszlatta ezen napi ülést, leszált thrónusáról, s parancsolá, hogy a herczegné szolgálatára rendelt heréltek jőjenek, vegyék föl a medenczéket, s vigyék asszonyok szobáiba, hol azokat egész kénye szerint meg akará tekinteni. E parancs a heréltek főtisztének ügyelése alatt azonnal teljesitve lőn.

A nyolczvan fehér s fekete rabszolga nem felejtettek el. Bebocsáták őket a palota belsejébe, s kis idő mulva parancsolá a szultán, ki azelőtt a herczegnével pompás öltözeteikről beszélt, hogy a herczegné szobái előtt állittassanak sorba, hogy azokat a rostélyozott ablakon által láthassa, s meggyőződhessék, hogy nemcsak többet nem, hanem sokkal kevesebbet is mondott neki felőlök, mint valójában volt.

Aladdin anyja azalatt haza tért és pedig oly arczczal, mely a fiának hozott jó hirt eléggé kijelentette. „Fiam, – igy szóla hozzá, – van okod elégedve lenned; várakozásomnak ellenére megérted kivánságod teljesedését, s jól tudod, mit mondottam neked ez iránt. Hogy soká ne várakoztassalak, már csak megmondom: a szultán egész udvarának megegyeztével méltónak itélt Badrulbudur herczegné birtokára. Vár, hogy ölelhessen, s a házassági szerződést megtegye. Arra legyen most gondod, hogy ezen összejövetelre elkészülj, hogy az azon magas véleménynek, mely felőled van, megfelelő legyen. De azon csodák után, melyeket általad végrehajtva láttam, meg vagyok győződve, hogy ebben sem fogsz semmit elmulasztani. Azonban eszedbe kell juttatnom, hogy a szultán rád egész tűrtelenséggel vár. Azért is, ne késsél hozzá menni.“

Aladdin, ki ezen hirre fölöttébb megörült s a tárgytól, mely őt megbájolta, egészen el vala foglalva, csak nehány szót monda anyjának s szobájába távozék. Ott elővevé a lámpát, mely neki minden szükségeiben s kivánataiban oly nagy segélyére volt, s alig dörzsölte meg, hogy a szellem tüsténti megjelentével engedelmességét megbizonyitotta. „Szellem, – monda neki Aladdin, – azért hivtalak, hogy nekem fürdőt készits, s mihelyt megfürdöttem, akarom, hogy számomra a legdusabb s legpompásabb öltözetet „milyet csak fejedelem valaha viselt, készen tartsad.“ Alig mondá ki, hogy a szellem őt, valamint magát is, láthatlanná tette, fölemelte s fürdőbe vitte, mely a legfinomabb csíkos tarka márványból vala készitve. Anélkül hogy láthatta volna, ki szolgálja, egy tágas, tiszta szálában levetkezteték; a szálából egy fürdőbe viteték, mely mérsékelt melegü vala, holott megdörzsöltetett, s mindennemü illatos vizekben fürösztetett. Minekutána több fürdőszobában a hév minden fokain által ment, ismét kijöve, de egészen máskép, mint bement vala. Orczája ép, fehér s rózsaszinű lőn s egész teste sokkal ügyesebb és könnyebb. A szálába ment, de a ruhát, melyet ott hagya, már nem találta többé. Helyébe a szellem olyat tőn, milyent kivánt vala. Aladdin egészen elbámult, midőn az öltözet pompáját szemlélte, mely számára oda tétetett. Felöltözött a szellem segélyével, minden darabon, melyet felvőn, csodálkozván, annyira fölül haladta mindenik legmagasabb képzelődéseit. Fel levén öltözve, a szellem lakába visszavitte s ugyanazon szobába, melyből elhozta, s kérdezé, nem bizna-e még valamit reá.

„Igen, – felele Aladdin, – kivánom, hogy legitt egy lovat teremts elő számomra, mely szépségre s jelességre a szultán ólabelieket mind fölülmulja, melynek takarója, nyerge, féke egy milliónál nagyobb értékü legyen. Kivánom továbbá, hogy egyszersmind husz rabszolgát ide teremts, legalább is oly drágán öltözötteket, mint a kik a szultánhoz az ajándékot vitték, hogy ezek mellettem s kiséretül jöhessenek; továbbá még huszat ilyet, hogy azok rendben előttem járjanak. Anyámnak is hozz hat rabnőt szolgálatára, mindeniket legalább is oly gazdagon öltözve, mint Badrulbudur herczegasszonyéi, s mindenik fején oly egész öltözetet hozzon, mintha mindegyik a szultánné számára volna. Tovább tizezer aranyra van szükségem. Ez vala, a mit még parancsolni akartam. Menj és siess.“

Mihelyt Aladdin kiadá parancsait, eltünt a szellem s nemsokára megjelent a lóval, a negyven rabszolgával, kik közül tizen a tizezer aranyat hozák, s hat rabnővel, kik fejökön Aladdin anyja számára aranyszövetbe takart ruhákat hozának. Mindezeket általadá a szellem Aladinnak.

A tiz erszény közül Aladdin csak négyet veve, melyeket anyjának oly meghagyással ada által, hogy szükség esetében hasznát vegye. A többi hatot azon rabszolgák kezében hagyá, a kik hozták, oly parancsolattal, hogy tartsák meg, s az utczákon a szultán palotája felé mentökben a nép között marok számra hintsék el. Megparancsolá azt is, hogy mindnyájan előtte és pedig hármankint jobb felől, hármankint bal felől menjenek. Egyszersmind bemutatá anyjának a hat rabnőt, azt mondván neki, hogy az övéi s hogy velök mint asszonyuk parancsolhat; továbbá, hogy a ruhák melyeket hoztak, számára vannak.

Rendbe szedvén dolgait Aladdin, elbocsátá azt s mondá, hogy mihelyt szüksége lesz rá, híni fogja; a szellem legottan eltünék. Most Aladdin egyedül azon volt, hogy a szultán kivánatának, ki őt látni ohajtotta, eleget tegyen. Elküldé a negyven rabszolga egyikét, nem mondom legszebbikét, mert mind egyenlők voltak – a szultán palotájába, azon parancscsal, hogy tudakozza meg az ajtónállók fejétől, mikor lehetne szerencséje a szultán lábaihoz borulnia? A rabszolga igen gyorsan megvivé az üzenetet s választ hoza, hogy a szultán igen nyugtalanul várja.

Aladdin legottan lóra ült s az egész csapatot a már mondott rendben meginditá. Noha még soha lovon nem ült, mégis oly deliséggel tartá magát, hogy a legtanultabb lovas sem gondolta volna ujoncznak. Az utczák, melyeken ment, egy pillanat alatt teméntelen sok néppel telének meg, kik a léget tetszésök, csodálkozások s magasztalásaik hangjaival tölték, kivált mikor a hat rabszolga, kiknél az erszény volt, jobbra-balra marokkal hinté az aranyat. A tetszés kiáltása azonban nem azoktól származott, kik tolongottak s lehajladoztak az aranyat szedni, hanem közép rendű személyektől, kik meg nem állhatták, hogy Aladdin bőkezüségének a méltó dicséretet nyilván ki ne mondják. Nem csak azok meg nem ismerék, kik gyermek korában a fiukkal utczán játszani láták, hanem még azok is bajosan ismerhetének rá, kik nem régen látták, annyira megváltoztak arczvonásai. Ez onnan jött, mivel a lámpának tulajdonsága volt, birtokosainak lassankint mindazon tökélyeket megadni, melyek a magas polczhoz, hova a lámpa ereje által jutottak, illendők valának. Most Aladdin személye iránt sokkal több figyelem volt, mint egész kiséretére. S már többen ugyanefféle csapatot láttak az előbbi napon, mely a szultánnak az ajándékot vitte. Mind ezek mellett a ló csodáltatott leginkább az értelmesektől, kik annak szépségét igen jól meg tudák különböztetni anélkül, hogy a gyémántoknak s drágaköveknek, melyekkel födve volt, vagy gazdagsága vagy csillogása őket megvakitotta volna. Minthogy hire terjedett, hogy a szultán neki szándékozik adni leányát, még sem találkozott, ki alacsony sorsához képest szerencséjét, vagy sorsa felmagasztaltatását irigylette volna.

Aladdin elért a palotához, hol elfogadására minden készen állott. Midőn a második udvar kapujához ért, a szokás szerint, melyet a nagyvezér, a tartományok helytartói mindenkor követtek, le akart lováról szállani, de a főajtónok, ki a szultán parancsa szerint reá ott várakozott, nem engedé s egész a gyülési vagy elfogadó teremig kiséré, hol lováról lesegitette; noha Aladdin azt nagyon ellenzette s el nem akarta vállalni, még sem vala képes meggátolni. Azalatt az ajtónállók két rendbe álltak a bemenetnél, a főajtónok Aladdin balján ment s őt egész a thrónusig vezette.

A mint a szultán Aladdint megpillantotta, igen megörült, őt gazdagabban s pompásabban öltözve látván, mint maga valaha volt, mint szinte igen meglepetett deli termete s méltóságos öntartása által, a mi mind igen távol esett azon alacsony öltözettől, melyben anyját maga előtt legelőször megjelenni látta. Bámulása s meglepetése azonban nem gátlák fölkelnie s két három lépcsőig thrónusáról leszállnia, hogy Aladdint lábaihoz borulni ne engedje, hanem inkább azt barátsága minden kijelentésével megölelje. Ezen nyájas üdvözlet után mindazáltal Aladdin ismét lábaihoz akart borulni; de a szultán saját kezeivel tartóztatá s kényszerité ő s a nagyvezér közé leülnie.

Aladdin most megszólalt s ezeket mondá: „Uram, elfogadom a becsültetést, melyet nekem felséged tészen; mert azt kegyesen méltóztatál kijelenteni; de engedd mondanom, hogy épen el nem feledém, hogy születésemre nézve rabszolgád vagyok, hogy hatalmad nagyságát ismerem, hogy igen jól tudom, mennyivel tesz származatom alább azon helyezet dicsőségénél, melyben te vagy. Ha csak valamennyire is megérdemeltem a kedvező elfogadtatást, azt egy véletlen eset által okozott vakmerőségemnek köszönhetem, mely felinditá szemeimet, gondolatimat s vágyaimat ama mennyei herczegnére forditani, mely egyedül tárgya minden ohajtásaimnak. E vakmerőségemért bocsánatot kérek felségedtől; de el nem titkolhatom, hogy meghalnék búmban, ha reményemet ezen kivánatom teljesülte iránt vesztenem kellene.“

„Fiam, – válaszolt a szultán s ujolag megölelé, – te igen balul cselekednél, ha adott szavam őszinteségét csak egy pillanatig is kétségbe hoznád. Életed mostantól fogva drágább nekem, hogysem azon gyógyszert, mely annak megtartására hatalmamban áll, tőled megtagadhassam. Látni téged és hallani, e gyönyör kellőbb nekem mind azon kincseknél, melyekkel én és te összesen birunk.“

Ezt mondván a szultán, jelt ada, s azonnal trombita, síp és dobszó hallatszék, mire a szultán bevezeté Aladdint egy ragyogó terembe, hol ünnepileg hordák fel a számos étkeket. A szultán csak Aladdinnal magával evett. A nagyvezér s az udvar elsői, mindegyik rangja és méltósága szerint, a vendégség alatt körülállák őket. A szultán kinek egyetlen szemtárgya Aladdin volt, oly igen gyönyörködék ennek látásában – különféle dolgokra vivé a beszédet. De Aladdin ezen egymással folytatott beszélgetésben, akármely tárgyról lőn is szó, oly széles ismereteket, mély tudományt, józan értelmet bizonyita, hogy a szultán szivében azon jó vélemény, mely mindjárt kezdetben iránta fogamzott, most egészen meggyökeredzett.

Ebéd után a szultán fővárosának első biráját hivatá s parancsolá neki, hogy leánya Badrulbudur herczegasszony és Aladdin között a házassági szerződést tegye fel, s tisztára dolgozza ki. Azalatt a szultán Aladdinnal holmi mellékérdekű dolgok felett mulatkozott, a nagyvezér és udvar főbbjei folyvást jelen valának, s Aladdin okosságán, hajlékony nyelvén, velős kifejezésein és finom elmés észrevételein, melyekkel a beszéd mulatságát fűszerezte, nem győzének csodálkozni.

Minekutána a biró a házassági szerződést az uralkodó szokás kivánata szerint megkészitette, kérdezé a szultán Aladdint, van-e szándéka a palotában maradni, s a menyegzői szertartást még ezen nap végre hajtani? „Uram, – felele Aladdin – ámbár megnevezhetetlen hő vágygyal kivánkozom azon boldogság egébe, melyet nekem Felséged kegyelme nyit, mégis kénytelen vagyok esedezni, hogy szabad legyen azt elhalasztanom addiglan, mig egy palotám épült, melyben a herczegasszonyt születéséhez méltólag fogadhassam. Kérem tehát felségedet, jelelne ki ezen czélra udvarához közel egy alkalmas tért, honnan képes legyek minél könnyebben és többször udvarlására jőni. Én igyekszem, hogy az épület a legrövidebb idő alatt elkészüljön.“ – „Fiam, – viszonza a szultán, – válaszsz helyet tetszésed szerint, válaszsz ott, hol legalkalmasabbnak látszik. Az üres tér palotám előtt elég nagy, s én magam is már nem egyszer gondolkoztam azt beépiteni. Csak el ne felejtsd, hogy legtüzesebb ohajtásaim közé tartozik, téged leányommal minél előbb egyesülve látni, s akkor mondhatom majd: örömeim mértéke teljes.“ – E szavakat mondván, még egyszer megölelé Aladdint, ez pedig a szultántól oly nemes illendőséggel bucsuzott el, mintha folyvást fejdelmi udvarnál élt s nevekedett volna.

Aladdin lóra ült, s ugyanazon kisérettel, melylyel jöve, haza indult, a nép most is összetolongott, ezer ajakról hangzott örömkiáltás elébe, mindnyájan neki áldást és szerencsét kivánván. Mihelyt hajléka előtt leszállott, tüstént egyedül beméne szobájába, vevé a lámpát, s elő idézé szokás szerint a szellemet. Ez nem sokáig várata magára, megjelent azonnal, s ajánlá szolgálatit. „Szellem! – imigy szólalt hozzá Aladdin, – én eddigi szolgálatiddal meg voltam elégedve, te minden parancsaimat, melyeket tőlem e lámpa erejénél fogva vevél, híven és pontosan teljesitéd, s igy benned a lámpa szolgáját dicsérnem kell. Most pedig a dolog ugy hozza magával, hogy szolgálatidban, a mennyire lehet, még nagyobb szorgalmat és ügyességet mutass. Azt kivánom tőled, hogy a legrövidebb idő alatt nekem a szultán palotájának ellenében, de mégis illendő távolságra egy palotát épittess, mely mindenkép méltó legyen Badrulbudur herczegasszonyt, nőmet keblébe fogadni. Az épitményszerek kiválasztása te gondod legyen, te itéld meg, jobb lesz-e jaspis, agát, lazur, vörös- vagy talán tarka márványkőből falait rakni, reád bizom az épületnek egész elrendelését; azonban megvárom, hogy nekem fölül egy nagy termet egy kuppal, négy egymáshoz hasonló küloldallal épits, melynek falai vegyes arany és ezüst halmozatból álljanak, mindegyik oldalán hat ablak legyen, s ezeknek rostélyozatját, kivévén egy ablakot, melynek készületlennek kell maradni, gyémántok, rubinok és smaragdok müvészileg és szép összeilléssel diszezzék, szóval: ugy a mint a világ még nem birta mását. Továbbá akarom, hogy ezen palotánál egy udvar, egy elő-udvar s egy kert találkozzék, mindenekelőtt pedig bizonyos helyen egy gazdag arany- és ezüstpénzzel megrakott kincstár; ezenkivül a palotában konyhák, éléskamarák, gyületboltok, eszköztárak, legyenek telve mindennemű legdrágább eszközökkel az év minden részeire, s a palotának többi fényéhez alkalmaztatva; továbbá ménólak, a legszebb lovakkal s a szükséges lovászmesterekkel és lovászlegényekkel; – ezenkivül még találkozzanak elegendő számu szolgák a konyha és udvarlás végett, valamint a herczegasszony szolgálatára szükséges rabnők is. Értheted immár, hogy mint akarom. Menj tehát most, és jer vissza, ha minden kész.“