Part 30

Végre a három király s Margiáne királyné saját országukba visszatértek. Amgiádnak, kit a mágusok királya igen megszeretett, s különben is már igen elaggott, saját koronáját tevé fejére; s Amgiád mindenkor és minden igyekezettel azon volt, hogy országában a tüz imádását kiirtsa, s helyette az egyedül üdvözitő muzulmánok hitét vezesse be.

Nureddin s a szép perzsa nő története.

Balsora sokáig fővárosa volt egy a chalyfnak adózó országnak. A királyt, ki ebben Harun Arresyd korában uralkodott, Muhamed Szulyman Arrussynak hitták; s első unokák voltak, két testvér fiai.

„Volt egy király, ki ha az ellenség lovag-serege reá rohant, annak mindenféle éles, vagy hegyes fegyverrel elégséget tett.

Ha megütközött, irni látszott, az ellenség soraira önhangzókat s pontokat rakván.

Az önhangzókat kardvágással irta az ellenségre, a pontokat láncsaszurással, vagy nyillövéssel.

Az ellenség fejsebeiből áradó vértengerben úszik lovassága.

Ezen tenger messziről nézve hajókkal látszik ellepve: de a mit árboczoknak vél az ember, az az ő láncsái, a mi vitorláknak lászik, az az ő zászlói, s a kis hullámok hőseinek sisakai.

Az idő lekötelezte magát, hogy hozzá hasonló királyt fog szülni: de oh idő nem fogod esküdet megtarthatni; bánd meg hogy azt tetted!“

Muhamed nem tartá tanácsosnak országa kormányát egyetlen egy vezérre bizni; hanem kettőt választott: Chákánt tudniillik, és Saouyt.

Chákán szelid volt, előző és adakozó, s öröme telt benne azokkal, kiknek vele dolguk volt, szivességet tehetni mindenben a mi hatalmában volt, a nélkül, hogy az igazságot, melynek kiszolgáltatása tisztében állott, megsértené. Nem is volt senki is, sem a balsorai udvarnál, sem a városban, sem az egész országban, ki őt ne tisztelte s érdemlett dicséretét ne hirdette volna:

„Ő igaz barát volt; ruhája isteni félelem és fennség; az ő befolyása alatt vigan és kényen lehetett élni.

Soha sem közelitett hozzá egy szerencsétlen sohajtásaival, vagy kérelmeivel, hogy palotája kapuinál meghallgatást ne nyert volna.“

Saouy egészen más természetü volt: ez mindig mord kedvü volt, s mindeneket elijesztett minden rang és rend különbsége nélkül. E mellett távol attól, hogy magát azon nagy gazdagságra, melylyel birt, érdemessé tette volna, torkig uszott a leggaládabb fösvénységben, ugy hogy még magától is megtagadta a legszükségesbeket. Senki sem szenvedhette, és soha sem lehetett tőle rosznál egyebet hallani. A mi őt még utáltabbá tette, Chákán ellen való nagy gyülölsége volt, és az, hogy ezen érdemes miniszter minden jó tetteit roszra magyarázván, nem szünt meg a király előtt ellene áskálódni.

Ő rá illettek ezen versek:

„Fukarnak fia, kiben semmi jó nem vala, egy sohonnaié, egy kóborlóé, egy világfutóé!

Egy szál szőr sincs testén, mely ezen tulajdonok valamelyikének nyomát ne viselné.“

Egykor a balsorai király, tanácsgyülés után, mulatságból, vezéreivel s több más tanácsosokkal beszélgete. Szóba jöttek a vásárlott rabnők, kik náluk csak nem egy rangban vannak a törvényes feleségekkel. Néhányan azt vitatták, hogy az ily rabnőnek csak szépnek, s jól termettnek kell lenni, hogy az embert felesége miatt, kit egybeköttetések, vagy nemzetségi viszonyoknál fogva kénytelenittetett elvenni, s a ki többnyire sem nagy szépséggel, sem más testi tökéletességgel nincs fölruházva, megvigasztalhassa.

Mások azt álliták, és Chákán ez értelmen volt, hogy a szépség s minden szép testi tulajdonok, nem egyedülvalók, melyek egy rabnőben megkivántatnak, hanem azoknak még lélekkel, okossággal, szelidséggel, kellemmel s, ha lehetséges, több szép ismeretekkel is kell párosulva lenniök. E mellett következő okot hozták fel: „Semmi sem illendőbb, – mondának, – olyan emberekhez, kiknek fontos hivatalaik vannak, mint hogy egy ily fáradalmas napszám végeztével, otthon oly társnét leljenek, kinek mulatása egyaránt tanulságos, kellemes és viditó; mert végtére, – ezt veték hozzá, – nem különbözünk a barmoktól, ha csak arra tartjuk a rabnőt, hogy nézzük s ösztönünket elégitsük ki rajta, mely bennünk közös az állatokkal.“

A király ezen véleményhez álla, s az által nyilatkoztatá ki, hogy megparancsolta Chákánnak, hogy számára egy tökéletes szépségü s mind azon tulajdonokkal, melyeket imént emlitettek, felruházott rabnőt vegyen, de mindenekfelett igen miveltnek kell lennie.

Saouy féltette a becsületet, melyet a király Chákánnal tett. S mivel ellenkező értelemben volt, ezt veté ellene: „Uram nehéz lesz oly tökéletes rabnőt találni, mint felséged kivánja, de ha találkoznék is ilyen, a mit alig hiszek, jó vásárt tesz az ember, ha többe nem kerül tizezer darab aranynál.“

„Saouy, – felele a király, – te alkalmasint nagyon soknak találod ezen summát: neked az lehet, de nekem nem az.“ Egyszersmind parancsolá a király főkincstárnokának, hogy a tizezer darab aranyat küldje el Chákánhoz.

Mihelyt haza ért Chákán, minden hajhászt össze hivatott, kik a rabnőkereskedéssel foglalatoskodnak, s reájok bizta, hogy mihelyt oly rabnőt találnak, a milyet előttök leirt, adjanak hirt neki róla.

A hajhászok mind azért, hogy Chákán vezér tetszését megnyerhessék, mind pedig önhasznukért is megigérék, minden gondjokat reá forditani, hogy olyant találhassanak, a milyet kiván.

Ettől fogva majd egy nap sem mult, hogy ne vittek volna hozzá, de mindig hol egy, hol más hibát talált bennök.

Egykor korán reggel, midőn Chákán a király palotája felé lovagolt, egy hajhász nagy sebbel lova kengyeléhez járult, s tudtára adá, hogy egy perzsa kereskedő, ki tegnap igen későn érkezett, árul egy tökéletes szépségű rabnőt, kihez hasonlithatót még alig fogott látni. „Lelkére s ismereteire nézve, – ezt veté hozzá, – jót áll érte, hogy a világ minden szép lelke s tudósa előtt megállhat.“

Chákán megörülvén ez ujságnak, mely reménységet nyujta neki, hogy a királynak kedvére tehet, meghagyá a hajhásznak, hogy a palotából visszatérte után vigye hozzá a rabnőt, és folytatá utját.

A hajhász nem mulasztá el a rendelt órára a vezérnél megjelenni, és Chákán a rabnőt oly szépnek s minden várakozását fölülmulónak találá, hogy azon órától fogva a szép perzsa nő nevet adá reá. Egy költő, ki őt leirja, ezt mondja róla:

„Csodaszépség; arcza a tele holdhoz hasonlit; kedves volt nemzetsége előtt, és drága, mint a gyermek anyjának.

A mennyei királyszék birtokosa lelki nemességet s méltóságot oszta neki, de egyszersmind kellemet is a kifejezésben és magaviseletben, és szép termetet.

Ábrázatja egén hét csillagzat[20] ragyogott, védangyalaiként orczáinak minden vakmerő ellen.

Ha valaki epedő nézéssel akart tőle egy pillantatot csalni, szerelemtüzzel égette el azt ezen csillagzatok egyike által.“

A vezér maga is igen eszes és tudós lévén, mindjárt észrevette a vele beszélgetésből, hogy hiába fogna más rabnőt keresni, ki ezt a király által kivánt akármelyik tulajdonban fölülmulja. Kérdé a hajhászt, mire tartja a perzsa kereskedő?

„Uram, – felele a hajhász, – az olyan ember, ki nem alkuszik; azt mondja egy szóval, hogy nem adhatja alább tizezer darab aranynál. Azt vallotta előttem, hogy nem számlálván gondjait, fáradságát s idejét, melyet ennek nevelésére forditott, csaknem annyit költött már reá, részint testi gyakorlásban, s lelki oktatásban volt mestereire, részint ruházatjára s tartására. Mivel még akkor, midőn igen kora gyermekségében megvásárlotta, méltónak itélte egy királyhoz, semmit sem kimélt tőle, a mi arra szolgálhat, hogy ezen főrangra emelhesse. Mindenféle hangszereken játszik, énekel, tánczol, szebben ir mint a legügyesebb irómesterek, versel, s egy könyv sincs, melyet ne olvasott volna. Egy szóval még soha sem hallatott, hogy egy rabnő annyit tudott volna, mint ez tud.“

Chákán vezér, ki a szép perzsa nő becsét sokkal jobban ismerte, mint a hajhász, ki csak azt beszélte, a mit a kereskedő mondott neki róla, nem akarta a vásárt elhalasztani s tüstént hivatá a kereskedőt.

Ez eljöve; már igen éltes volt s egy költőnek ezen szavai illettek reá, melyeket magáról monda:

„Az idő engem erősen megviselt s remegővé tett; ez az ki az erőket adja, de el is rabolja.

Egykor ugráltam s futkostam, s még sem fáradék el: ma fáradt vagyok, noha helyemből sem mozdultam ki.“

Chákán vezér igy szóla hozzá: „Nem magamnak akarom e rabnőt venni, hanem a királynak; de az ő számára illendőbb áron kell őt adnod, mint a hogy tartod.“

„Uram, – felele a kalmár, – nagy szerencsémnek tartanám, őtet ő felségének ajándékban adhatni, ha egy kalmártól, mint én vagyok, lehetséges volna ilyen értékü ajándékot tenni. Csak azon pénzt kivánom, melyet reá forditottam, hogy fölneveljem s olyanná tegyem, a milyen. Azt mondhatom, hogy ő felsége olyan vételt tesz, a mivel igen megelégedhetik.“

Chákán nem akart alkudozni, s kifizetteté a kalmárnak a pénzt. Elmenetele előtt igy szóla még a kalmár a vezérhez: „Uram, mivel a rabnő a királynak van szánva, engedd azt mondanom, hogy a hosszas utazásban, melyet vele idáig tettem, nagyon elfáradt. Noha ő most is hasonlithatlan szépség, mégis egészen más lesz, ha két hétig magadnál tartod s jó gondját viselteted. Ha ezen idő mulva a királynak bemutatod, oly becsületet s érdemet fog neked előtte szerezni, hogy reménylem, megköszönöd. Magad is látod, hogy a nap egy kissé elsütötte bőrét; de ha kétszer háromszor megfürdik s olyan öltözetet fogsz reá adatni, a milyent illőnek tartasz, ugy meg fog változni, hogy még véghetetlenül szebbnek találandod.“

Chákán köszönettel fogadá a kalmár tanácsát s feltevé azt követnie. A szép perzsa nőnek különszobát adott felesége mellett, a kit kért, hogy magával etesse s ugy tekintse mint oly hölgyet, ki a király tulajdona. Kérte tovább, hogy többféle ruhát csináltasson neki, oly pompásat, a milyet csak lehet, s a milyen legjobban áll neki.

Minekelőtte a szép perzsa nőt elhagyta volna, igy szóla hozzá: „Nem lehet nagyobb szerencse számodra, mint a mit én fogok neked szerezni. Itéld meg magad: én a király számára vettelek, s reménylem, hogy ő még sokkal inkább fog örülni birásodnak, mint én örülök azon, hogy bizományában eljárhattam. Azért tudtodra kell adnom, hogy nekem van egy fiam, ki ugyan nincs ész hiával, de fiatal, lenge és merész: őrizkedjél tőle, ha feléd közelit.“

A szép perzsa nő megköszönte ezen utasitását, s megigérte, hogy azt használni fogja. Erre a vezér elhagyá.

Nureddin, igy hivták Chákán vezér fiát, szabadon járt anyja szobájába, kivel együtt szokott ebédelni. Igen szép alaku volt, fiatal, kellemes és merész; s mivel rendkivül gyors esze volt s könnyen tudta magát kifejezni, azon különös adománynyal birt, hogy akárkit is reá tudott birni, a mire akart.

Meglátá a szép perzsa nőt; s noha tudta, hogy atyja a király számára vette, s ezt maga az atyja is mondotta neki, még sem erőltette magát legelső találkozásakor is iránta való szerelmét elfojtani. Sőt inkább elhagyá magát kapatni kecsei által, melyek őtet mindjárt megbájolák; s a vele volt beszélgetés azon feltételre határozta, hogy minden módot elkövessen, hogy a fejedelemtől ellophassa.

A szép perzsa nő is részéről Nureddint igen szeretetre méltónak találta. „A vezér nagy becsületet tesz velem, – gondolá magában, hogy a Balsorai királynak ajándékba vett: én azonban igen boldognak tartanám magamat, ha a fiának ajándékozna is.“

Nureddin szorgalmasan használta az alkalmat, melylyel birt, azon szépséget, kibe annyira szerelmes volt, meglátogatni s vele beszélgetni. Soha sem távozott előbb, mig az anyja nem kényszeritette. „Édes fiam, – mondá ez, – nem illik fiatal embernek, mint te vagy, mindig az asszonyok szobájában lenni. Eredj, menj szobádba és dolgozzál, hogy méltóvá tehesd magadat, egykor atyád követője lehetni méltóságában.“

Mivel a szép perzsa nő a hosszas út miatt, melyet tett, sokáig nem fürdött, öt vagy hat nap mulva, hogy megvásároltatott, parancsolá Chákán nagyvezér neje, hogy a fürdőt, mely a vezér házában volt, egyenesen az ő számára fütsék el. Több rabnőivel kisértette oda s megparancsolá ezeknek, hogy épen ugy szolgáljanak neki, mint magának, s fürdő után egy igen pompás ruhát adjanak reá, melyet már csináltatott számára. Annál nagyobb gondot forditott erre, mivel ez által férje a vezér előtt érdemet akart szerezni, s tudtára kivánta adni, mennyire iparkodik mindenen, a mivel neki kedvet tehet.

A fürdőből a szép perzsa nő még ezerszer szebben kelt ki, mint megvásárlásakor Chákán előtt mutatkozott, s megjelent a vezér felesége előtt, ki alig birta megismerni.

A szép perzsa nő kellemmel csókolá meg kezeit, s monda neki: „Nagyságos asszonyom, nem tudom, milyennek találsz e ruhában, melyet méltóztattál csináltatni. Rabnőid, kik azt mondják, hogy igen jól áll és hogy alig ismertek meg, talán csak hizelkednek: én a te itéletedre hivatkozom. Ha azonban valóságot szóltak volna is, ugy is te vagy a nagyságos asszonyom, kinek egyedül köszönhetem e szerencsét.“

„Édes leányom – felele a vezér neje nagy örömmel, – ne tartsd hizelkedésnek, a mit rabnőim mondottak: én jobban értek ahoz, mint ők; s nem tekintvén ruhádra, mely gyönyörüen áll, oly szépséget hoztál ki a fürdőből, mely sokkal fölül áll azon, a minek előbb látszottál, ugy hogy magam is alig ismerlek meg. Ha tudnám, hogy a fürdő még jó, magam is használnám azt: én már azon korban vagyok, mely megkivánja, hogy azzal gyakrabban éljek.“ – „Nagyságos asszonyom, – viszonza a szép perzsa nő, – nem tudok felelni a nem érdemlett tisztességre, melyet velem téssz. A mi a fürdőt illeti, az bámulásra méltó, s ha kedved van bele menni, ne késsél semmit is. Rabnőid is ugyanazt fogják mondani.“

A vezér hitvese meggondolá, hogy már több nap óta nem fürdött s használni akarta az alkalmat. Megmondá rabnőinek, s ezek tüstént fölkésziték mindennel, a mi ahoz szükséges volt.

A szép perzsa nő szobájába mene, s a vezér hitvese, minekelőtte fürdőbe indult, meghagyá két kis rabnőnek, hogy nála maradjanak, azon parancscsal, hogy Nureddint, ha oda megy, be ne bocsássák.

Mig a vezér neje a fürdőben s a szép perzsa nő egyedül vala, oda mene Nureddin; s nem lelvén anyját szobájában, a szép perzsa nőébe mene, hol a két kis rabnőt az előszobában találá. Kérdé tőlök anyját; melyre azt felelék, hogy fürdőben van. „Hát a szép perzsa nő, – folytatá Nureddin, – az is fürdőben van?“ – „Már ő visszajött onnan s szobájában van; de parancsunk van anyádtól, hogy be ne bocsássunk.“

A szép perzsa nő szobája csak egy ajtószőnyeggel volt elzárva. Nureddin oda lépett, hogy bemenjen, s a két rabnő elébe állott, hogy meggátolják. Ő pedig mindeniket karon kapá, kitolá az előszobából s bezárta előttök az ajtót.

Ekkor ezek nagy sikoltással a fürdőhöz szaladtak, és sírva panaszolták asszonyuknak, hogy Nureddin ellenökre ment be a szép perzsa nő szobájába, s őket elkergette.

E nagy merészség hire a jó asszonynak igen mély bánatot okozott. Félbenhagyá a fürdést, s hirtelen felöltözött. De mire készen lett, s a szép perzsa nő szobájába ért, Nureddin már kiment onnan s elillant.

A szép perzsa nő igen csodálkozott, a vezér hitvesét könyeitől elázva s magán kivül látván belépni. „Nagyságos asszonyom, – szóla hozzá, – szabad-e tudakoznom, miért vagy ily szomoru, mi baj érhetett a fürdőben, s mi kényszeritett, hogy azt oly hamar elhagyd?“

„Hogyan! – kiálta a vezér hitvese, – te oly nyugodtan teszed e kérdést, holott fiam Nureddin szobádba tört s egyedül maradt nálad! érhetett volna-e bennünket, engem és őtet, ennél nagyobb szerencsétlenség?“

„Bocsánatot nagyságos asszonyom, – viszonza a szép perzsa nő, – mi szerencsétlenség lehet abban reád s Nureddinre nézve, a mit ő cselekedett.“ – „Hogy-hogy, – felele a vezér neje, – hát nem mondotta-e meg férjem, hogy téged a király számára vett? s nem intett-e meg, hogy őrizkedjél, nehogy Nureddin közelitsen hozzád?“

„Nem feledtem el, nagyságos asszonyom, – szóla ismét a szép perzsa nő, – de Nureddin azt jött megmondani, hogy atyja megváltoztatta szándékát, s a helyett, hogy a király számára tartogatna, a mint feltétele volt, ő neki tett személyemmel ajándékot. Elhittem, nagyságos asszonyom, s mivel én rabnő s gyenge ifjuságom óta szoros engedelmességhez vagyok szokva, elgondolhatod, hogy akaratjával nem lehetett s szabad sem volt ellenkeznem. Megvallom magam, hogy azt annyival kevésbé tettem kedvetlenül, minthogy szabadon láthatván egymást, erős hajlandóság gerjedt bennem iránta. Bú nélkül mondok le azon reményről, hogy a királyé legyek, s igen boldognak fogom tartani magamat, egész életemet Nureddinnel tölteni.“

E beszédre monda a vezér hitvese: „Adná isten, hogy való volna a mit szólsz! én igen fognék rajta örülni. De hidd el, Nureddin ámit; megcsalt téged s lehetetlen, hogy atyja ez ajándékot adta volna neki, a mint neked mondotta. Ah a boldogtalan! s mily szerencsétlen vagyok én, s mennyivel inkább az még az atyja, azon szomoru következések miatt, melyektől félnie s vele együtt félnünk kell! Sem könyeim, sem könyörgésem nem képesek őt meglágyítani, s bocsánatát megnyerni. Atyja fel fogja őt áldozni igaz haragjában, mihelyt megtudja az erőszakot, melyet rajtad elkövetett.“

E szavak után elkezde keservesen sirni; s rabnői, az szintugy féltették Nureddin életét, követték példáját.

Chákán vezér néhány pillanattal későbben ért oda, s nagyon csodálkozott, hogy hitvesét s a rabnőket könyekben s a szép perzsa nőt oly elcsüggedten lelé. Kérdé okát; s hitvese és a rabnők kettőztették a zokogásokat s könyeiket, felelet helyett. Hallgatásokon még inkább bámult, feleségéhez fordula s monda neki: „Egyáltalában akarom, mondd meg, mit sirtok, és hogy igazat szólj.“

A vigasztalhatlan asszony nem kerülheté el, hogy férjét kielégitse. „Igérd meg, uram, – igy kezdé, – hogy engem nem lakoltatsz meg azért, a mit mondok: eleve is bizonyossá teszlek, hogy oka nem vagyok.“ S nem várván feleletét, igy folytatá tovább: „Az alatt, hogy én rabnőimmel a fürdőben valék, eljött fiad s ezen boldogtalan időt arra forditotta, hogy a szép perzsa nőt elhiteté, hogy őtet már nem fogod a királynak adni, hanem neki ajándékoztad. Nem mondom el, mit csinált tovább ezen gonosz ámitás után: s reád hagyom annak eltalálását. Ez az oka szomoruságomnak, miattad s fiam miatt, a kiért nem bátorkodom bocsánatodat kérni.“

Lehetetlen a vezér boszuját kifejezni, midőn fiának Nureddinnek szemtelenségét megértette. „Ha, – kiálta mellét vervén, kezeit rágván s szakállát tépvén, – hát igy döntöd le boldogtalan fiu, nem méltó a nap világra, atyádat szerencséje legfőbb fokáról a mélységbe! Igy veszted el őt s magadat is vele! A király nem fog megelégedni véreddel, sem az enyémmel, ezen megbántás megboszulására, mely személyét magát érdekli.“

Hitvese iparkodott őt vigasztalni és szóla hozzá: „Ne szomorkodjál oly igen; tizezer darab aranyat könnyen árulok drágaságaim egy részéből; te azon más rabnőt vehetsz, ki még szebb s méltóbb a királyhoz!“

„Hát azt gondolod, – felele a vezér, – hogy busulnék igy a tizezer darab arany elvesztésén? Nem ezen veszteségről van itt szó, sőt nem minden jószágom elvesztéséről is: azzal nem sokat törődném. Itten becsületem elvesztése forog fenn, a mi drágább előttem, mint a világ minden javai.“

„De ugy vélem, uram, – felele az asszony, – hogy a mit pénzzel megint jóvá lehet tenni, nem oly nagy fontosságu.“

„Vagy igen! – felele a vezér, – hát nem tudod, hogy Saouy halálos ellenségem? azt gondolod-e, hogy mihelyt ezen dolgot megtudja, nem megyen a királyhoz, hogy rajtam diadalt üssön?“ „Felséged, – ezt fogja mondani, – mindig Chákán hüségéről és hivatali buzgóságáról beszél; most kimutatta, mily kevéssé érdemli meg ezen megkülönböztetést. Tizezer darab aranyat kapott, hogy feleséged számára egy rabnőt vásároljon. Teljesitette is ezen megtisztelő bizományt, s nem született még oly szép rabnő, a milyent vett, de a helyett, hogy azt felségedhez vezette volna, tanácsosabbnak tartotta, fiának ajándékozni. „Édes fiam, – igy szóla hozzá, – vedd e rabnőt, legyen a tied; te érdemesb vagy reá, mint a király.“ – „A fia, – igy fogja folytatni szokott gonoszságával, – elvette, s most mindennap vele mulatozik. A dolog ebben van, a mint szerencsém vagyon felségednek jelenteni, s felséged maga is meggyőződhetik róla.“ – „Nem gondolod-e, hogy ezen vádra a király emberei minden pillanatban eljöhetnek, hogy házamba törjenek s a rabnőt elvigyék? elhallgatok minden egyéb elkerülhetlen bajokat, melyek erre következni fognak.“

„Uram, – felele az asszony férjének a vezérnek e beszédére, – megvallom, hogy Saouy gonoszsága igen nagy, s hogy ő képes a dolgot ily ravaszul magyarázni, a mint előre mondád, ha legkisebb hirt veszen is róla. De tudhatja-e ő, vagy akárki más is, mi történik házad belsejében? Ha gyanitnák is, és a király szólana veled róla, nem mondhatod-e, hogy minekutána a rabnőt szorosabban megvizsgáltad, nem leléd oly méltónak ő felségéhez, a mint eleinte látszott; hogy a kalmár megcsalt vele, hogy szépsége ugyan hasonlithatatlan, de sok hibázik abból, hogy oly eszes és ügyes lenne, a mint előtted feldicsérték. A király el fogja hinni szavadra, és Saouy megint oly szégyent fog vallani, szinte ugy nem boldogul veszedelmes szándékában, mint sok egyéb alkalommal, a mikor hiába iparkodott tégedet megrontani. Nyugodjál meg tehát; és ha tanácsomat akarod követni, hivasd el megint a hajhászokat s add tudtokra, hogy a szép perzsa nővel nem vagy megelégedve, s bizd reájok, hogy más rabnőt szerezzenek.“

Mivel e tanács Chákán vezér előtt igen okosnak látszék, megnyugodott egy kevéssé, s feltevé azt követni; azonban ez semmit sem engesztelte haragját fia Nureddin iránt.

Nureddin egész nap nem mutatta magát; sőt nem bátorkodott azon ifjak közül is, kikkel társalkodni szokott, valamelyiknél menedéket keresni, félvén, nehogy atyja ottan kerestesse. Elhagyá tehát a várost, s egy kertbe ment, a hova máskor soha sem járt, és nem volt ismeretes. Csak késő este ment haza, midőn tudta, hogy atyja már szobájába ment, és anyja rabnőivel nyittatta ki az ajtót, kik őt minden zaj nélkül bebocsáták. Másnap reggel megint elment, minekelőtte atyja fölkelt volna; s egy egész hónapig kénytelen volt ezen vigyázattal élni, igen nagy fájdalmára. Mert a rabnők nem hizelkedtek neki, hanem egyenesen kimondották, hogy atyja a vezér még mindig haragszik reá, s megfogadta, hogy megöli, ha szeme elébe kerül.

A vezér neje tudta rabnőitől, hogy Nureddin mindennap haza jár; de nem bátorkodott férje előtt számára bocsánatért könyörögni. Végre megkeményité magát s igy szóla hozzá egykoron: „Uram, mindeddig nem bátorkodtam veled fiadról szólani. Most engedelmedért könyörgök kérdhetnem, hogy mit szándékozol vele csinálni. Nem véthet fiu nagyobbat atyja ellen, mint Nureddin vétett ellened, megfosztott azon nagy örömtől, hogy a királynak oly tökéletes rabnőt szerezhettél volna, mint a szép perzsa nő, megvallom azt: de mi tehát ennél fogva vele szándékod? egyáltalában megakarod-e ölni? egy szerencsétlenség helyett, melyre már nem is kellene gondolnod, egy másikat, sokkal nagyobbat fognál magadra vonni, melyet talán meg sem gondolsz. Nem félsz-e, hogy a gonosz világ annak nyomozásában, miért bujdosik fiad előtted, kitalálja igaz okát, melyet ugy titkolni akarsz, ha az megtörténnék, egyenesen azon szerencsétlenségbe döntene, melyet oly szorgosan igyekszel kerülni.“

„Édes feleségem, – felele a vezér, – a mit mondasz, mind igen okos; de nem vehetem rá magamat, hogy Nureddinnek megbocsássak, a nélkül, hogy érdeme szerint megbüntessem.“ – „Eléggé meg lesz büntetve, – felele az asszony, – ha azt teszed, a mi most jutott eszembe. Fiad minden éjjel haza jő, midőn már háló-szobádban vagy; itt hál s megint elmegy, minekelőtte fölkelsz. Ragadd meg estére eljövetelekor, s tettesd ugy magadat, mintha meg akarnád ölni: én majd segélyére megyek, s midőn mintegy könyörgésemre megkegyelmezsz életének, kényszerítsd, hogy a szép perzsa nőt, oly feltételek alatt vegye el, a mint neked tetszik. Szereti azt, s tudom, hogy a szép perzsa nő sem gyűlöli őtet.“

Chákán örömest követte e tanácsot, azért is az ajtó mögé állott, minekelőtte Nureddinnek a szokott időben hazajövetelekor, kinyitották volna neki, s mihelyt ez belépett, reá rohant s a földre verte. Nureddin arra forditá fejét s megismerte atyját, gyilokkal kezében, a mint épen életétől akará megfosztani.