Part 6

A vesék észszerű ápolása abban áll, hogy meg vonunk e fölötte fontos szervünktől minden káros elemet. A vesének legtöbb mérges anyagot az ételek és italok szolgáltatják s így minden harapásnál és kortynál meg kell gondolnunk, hogy a bennük levő anyagoknak nagy része áthalad a vesék finom hámszövetén. Tudnunk kell, hogy a vesék, amelyek a kártékony anyagok kiválasztását végzik, igen finom és érzékeny hámszövettel vannak borítva, amely ennélfogva izgató anyagok átbocsátásakor könnyen leválhatik róluk. Igy például ha erős fűszerek és alkoholtartalmú italok mennek át a veséken, gyakran találunk a vizeletben hyalin cylindereket. Vannak ugyan szerzők, akik ennek az alkalmi megjelenésnek nem tulajdonítanak fontosságot. Ha azonban meggondoljuk, amint azt _Senator_ látta, hogy ezek a cylinderek a húgycsatornácskák hámjának pusztulása folytán lépnek fel, akkor nem csatlakozhatunk ehhez a csaknem könnyelmű felfogáshoz; mert ha csak 1–2 ilyen ártatlannak nézett hyalin cylindert látunk is a górcsövi vizsgálatnál, joggal kérdezhetjük: hány ezer ilyen lehet jelen egy liter vizeletben, ha 2–3 cseppben már egyet találtunk? Igy egy nap alatt ezer s egy évben óriási mennyiségű cylinder veszhet el, ez pedig a vesék fontos részeinek pusztulását jelenti. A tönkrement nemes részek helyét kötőszövet fogja elfoglalni, ami kötőszöveti vesegyulladáshoz vezet s ez a veséknek olyan állapota, melyet a véneknél igen gyakran láthatunk. Oka sokszor hibás táplálkozásban és pedig túlbő húsélvezetben keresendő. Könnyen belátható, hogy a hús, illetve fehérjék végső bomlásterményeinek állandó kiválasztása oly nehéz feladatot ró a vesékre, hogy végül hámjának megbetegedése lép fel. Szükséges volna tehát, hogy a nagy húsevők nagyobb pihenést engednének meg veséiknek s ha a hús élvezetét nem akarják végleg beszüntetni vagy korlátozni, úgy legalább minden 2–3 hónapban adjanak veséiknek 3–4 heti »szabadságot«.

Veséinknek épségben tartására tehát legajánlatosabb a tej- és növényi táplálkozás. A tejtáplálék nemcsak a vese-, hanem a májbeteg számára is a legjobb. Az elfogyasztott tejnek mennyisége ne haladja túl a másfél litert naponta. A tejnek fontos előnye még az is, hogy különösen ha melegen isszuk, vizelethajtó hatású s ez az aludttejnél, mindenekelőtt a Jogurtnál és Kefirnél még kifejezettebb. Összes tápszereink közül a tej tartalmaz legkevesebb konyhasót, s ezért legkevésbbé izgatja a veséket.

Bunge azt ajánlja, hogy ételeinkben kevés sót használjunk s azoknak a tápszereknek adjunk előnyt, amelyek, mint a tej vagy rizs, a legkevesebb sót tartalmazzák, különösen ha vesénk már valamiképpen meg van támadva. Habár ez csak a vesebetegségeknek egyes fajaira érvényes, mégis tanácsos, tekintettel Bunge megfigyelésére, kevés sót használni, nehogy idővel nagy mennyisége folytán veséinkre baj háramoljon. Téves felfogás viszont egészséges vesék mellett nagyon kevés sót élvezni, mert ez szintén zavarokat idézhet elő anyagcserénkben és közérzetünkben.

Az alkoholon kívül a nagy mennyiségben élvezett kávé és tea is káros befolyással van a vesékre. Erős füszerek, különösen az erős mártások, a különböző fajta konzervek minden körülmények között kerülendők. Gyakran használnak a hús, főzelék vagy gyümölcs konzerválásához salicilsavat, boraxot és saccharint. Minthogy ezek a vesecsatornácskákon való áthaladásukkor annak finom hámját nagy mértékben megtámadják, azért csak az ezen szerektől mentes konzervek élvezete engedhető meg. Egyes gyógyszerek, melyeket az emberek csak szokásból, minden ok nélkül szednek, szintén károsan hatnak a vesékre. Ilyen különösen a salicilsav.

Megszámlálhatatlanok azok a károk, melyek veséinket napról-napra érik. Egyeseket közülük legjobb akarattal sem tudunk elkerülni. Sok bajnak azonban rossz szokásaink, vigyázatlanságunk vagy hanyagságunk az okozója. Minden nap tönkremennek apró, de fontos veseelemek, míg végül vesegyulladás lép fel. A legtöbb más betegséghez hasonlóan ezt is saját számlánk terhére kell írnunk és gyakran a részünkről történt mulasztásokra kell visszavezetnünk. Találóan jegyezte meg néhány év előtt Müller Frigyes tanár, hogy »a vesék sohasem felejtik el az ellenük elkövetett igazságtalanságot«.

Veséinket egészségben tarthatjuk, ha a mérges anyagok egy részét a bőrön át távolítjuk el (hogy hogyan, arról még bőven lesz szó) s ezáltal megkönnyítjük a vesék munkáját. Minthogy a mérges termékeknek a bőrön át való kiválasztása a nedves, hideg éghajlat alatt nehezebben történhetik meg, ajánlatos a száraz és napos helyeken való tartózkodás. Idős egyének számára, kiknek veseszövete gyakran mutat elváltozást, célszerű a telet Dél-Tirolban, a Rivierán, vagy pedig Észak-Afrikában tölteni.

A káros anyagoknak más része a bél felől is levezethető. Naponkénti székelés, tejjel és főzelékkel való okos táplálkozás, kevés hús élvezése, valamint izgató szereknek kizárása mellett tehát veséinket a legjobb állapotban tarthatjuk, betegségeiket pedig elkerülhetjük. Ezzel egyszersmind a vénülés is hosszú időre eltolódik és életünk tartama meghosszabbodik.

7. Káros anyagok kiválasztása a bőrön keresztül.

Testünk felszínén körülbelül 3 millió izzadságmirigy van a bőr alatti kötőszövetben, honnan azok kivezető csatornácskák által nyílnak a külvilágba; ezek a kis mirigyek bőven el vannak látva erekkel. Az izzadságmirigyek a vérnek folyékony és szilárd alkatrészeit választják ki csatornácskáikon izzadtság alakjában. Gázokat is képes a bőr kiválasztani, pl. kis mennyiségű szénsavat, de csak – mint azt Aubert kimutatta – 2·3–6·3 grammot 24 óra alatt. (A tüdők 1000 grammot lélegzenek ki). A bőr kevés oxigént is tud magához venni.

Minthogy az izzadsági anyagok legnagyobb része pára alakjában távozik, nem lehet őket látni. Ha azonban a kigőzölgés nagy mennyiségben történik, vagy át nem járható ruhákon visszatartatik, akkor azokat folyékony alakban mint vízszerű cseppeket foghatjuk fel. Az emberi test naponta 1–1½ litert izzad. A kigőzölgésnek gummiköpennyel való visszatartását gyakran követik kellemetlen érzések.

Hogy ez mennyire káros, azt mutatják az állatkísérletek is, melyek szerint, ha bármely állat bőrét kencével vonják be, az önmérgezésben pusztul el. Hasonlót tapasztaltak embereken is. Híressé vált annak az ifjúnak az esete, akinek testét IX. Pius pápa ünnepélyes bevonulása alkalmával teljesen bemázolták arannyal s aki az ünnepély alatt hirtelen meghalt, dacára hogy azelőtt teljesen egészséges volt.

Azok az emberek, akiknek bőre jelentékeny terjedelemben megégett, rendszerint önmérgezésben halnak meg. Ezen betegek halálát nemcsak a vér elváltozása okozza, hanem a mérget elvonó bőrmirigyeknek hiánya is, mihez gyakran még az is hozzájárul, hogy a test légmentes kenőcskötésekbe kerül. Ha az égetteket kötések és feszes takarók nélkül hagyjuk feküdni, akkor kevésbbé valószinütlen, hogy belehalnak égési sebeikbe. Észleltem néhány ilyen esetet dr. Gneve klinikáján St. Paulban (Minnesota államban, Egyesült Államok). Világos tehát, hogy nem a vérelváltozás, hanem a bőrkigőzölgés elnyomása okozza a súlyosan megégettek halálát.

Az izzadás által húgyanyag, húgysav (csak csekély mennyiségekben), konyhasó, tejsav, ecetsav és számos zsírsav választatik ki; ez utóbbiak okozzák kellemetlen szagát. A kémia még nem mutatta ki teljes bizonyossággal, hogy az izzadtság káros anyagokat választ ki s a legtöbb kutató csak azt a hatást tulajdonítja neki, hogy a testet a hőmérsék szabályozása által védi a túlfűtés ellen. A klinikailag gondolkodó orvos azonban tapasztalásból tudja, hogy a fertőző betegségek izzadás után gyakran hagynak alább, sőt néha rögtön meg is gyógyulnak.

A bőrnek mint méregtelenítő kiválasztószervnek a jelentőségét még jobban megérthetjük, ha meggondoljuk a bőrbetegségek keletkezését. Ezeknek oka kétféle lehet: külső, amikor bacillusok benyomulásakor elégtelen vérkeringés folytán csökken a bőr ellentállóképessége, és belső, melyet a testben keletkezett mérges anyagoknak, (élelmiszer, gyógyszer, vagy anyagcsere folytán keletkezett anyagok), a bőrön át való kiválasztása. Gyakran megtörténik, hogy némely ember bizonyos ételek élvezése után kiütést kap: pl. osztriga, eper, rák sőt néha sajt vagy kávé után. Ugyanezt okozzák egyes gyógyszerek is; bróm- és jódtartalmú gyógyszerek szedése után gyakran mutatkoznak az arcon pattanások. Az ilyen kis csomók vizsgálatakor bizonyos bacillusokat találtak azokban. A köszvény húgysav visszatartása folytán keletkezik; s ime, nagyon sok köszvényes ember szenved bőrbetegségekben. Basedow-kórosoknak pajzsmirigyük túltengése folytán gyakran vannak pattanásaik és más kiütéseik, ami gyakran kellemetlen viszketéssel van egybekötve.

A változás alatt gyakran lépnek fel kiütések. Az ivarérés idejében fiúk és lányok arcát pattanások lepik el. Ezek a jelenségek talán az ivarmirigyek túltengésének a következményei. Önfertőzők, de a nemileg tartózkodók is sok esetben kapnak bőrkiütéseket; ilyenkor a szabályozott nemi élet segít legbiztosabban.

Érdekes az a körülmény is, hogy a psoriasisban szenvedők kiütései erős székletét, vagy izzadási folyamatok után teljesen vagy részben megszünnek; azért érzik magukat jobban ezek a betegek nyáron, mint télen. Más szóval ha a test mérges anyagai a bőrön, bélen, vagy vesén keresztül bő mennyiségben távozhatnak: a kiütések csökkennek.

A bőrműködésnek izzadás által való fokozása következtében a bőrön át távozik azon anyagoknak egy része is, melyek máskülönben a vizelet útján hagynák el testünket. E szilárd anyagoknak egy része, nevezetesen a konyhasó, erős izzadás folytán a bőrön át választható ki; ez különösen akkor jön segítségünkre, ha a veséknek beteges elváltozásuk miatt nehezükre esnék a konyhasóval és egyéb ártalmas anyagokkal megküzdeni.

IV. A BŐR ÉS A VESÉK EGÉSZSÉGTANA.

1. Általános megjegyzések a bőr egészségben tartásáról.

Említettük már egy ízben, hogy az izzadtságmirigyeket bőven ellátó erek nagy mennyiségű vért vezetnek el tőlük, melynek szilárd, folyékony és valószinüleg gázalaku alkatrészei ezen kis mirigyeknek apró kivezetőcsatornáin át nyilnak a bőr felszinére. Ezek a csatornácskák (az úgynevezett pórusok) föltétlenül szükséges, hogy nyitva maradjanak; máskülönben egyrészt a váladéknak nincs kimenetele, másrészt pedig levegő nem képes rajtuk keresztülmenni. De milyen könnyen dugulnak be e pórusok! Mindenekelőtt a korpa által, mely a bőr felszinén mindennap lehámlik. Továbbá a külvilágból jövő por és piszok által. Ehhez járul még a faggyúmirigyeknek olajszerű váladéka. E mirigyek zsírjának az a feladata, hogy megvédje bőrünket a víz és más folyadékoktól való megpuhulástól, másrészt ennek a zsírnak fölöslege esetleg képes bomlásterményeivel a pórusokat elzárni.

A legjobb eszköz, mellyel a pórusok bedugulását elkerülhetjük: a gyakori meleg fürdő szappanhasználattal egybekötve. Éppen oly fontos azonban az is, hogy bőrünk kigőzölgésének amennyire csak lehet szabad utat engedjünk. Nem volna szabad tehát sem szűk fehérneműt, sem átjárhatatlan, vastag ruhákat (prém stb.) viselnünk. Különösen jó hatása van, ha mindennap teljesen ruhátlanul 5–10 percig tartó levegőfürdőt veszünk, akár otthon (leginkább a telöltözés előtt és levetkőzés után), akár a modernül épült nyaralóhelyek erre berendezett helyiségeiben, vagy akár az erdőnek félreeső helyein. Verőfényes időben egybeköthető vele mindjárt az oly értékes napfürdő használata is. Aki nyáron folyóvízben vagy tengerben fürdik, az legelőnyösebben vehet egyszerre víz-, lég- és napfürdőt. Télen, ha odahaza vesszük a légfürdőket, fűtött, de jól szellőzött szobában történjék az. Aki nyáron sehogysem ér rá, vagy nincsen alkalma légfürdőket venni, az legalább könnyű, szellős ruhát viseljen _mellény nélkül_ és könnyen átjárható fehérnemüt.

A légfürdő tartama alatt dörzsöljük bőrünket tiszta kézzel vagy kefével (közben járjunk fel-alá), avagy végezzünk torna- és lélegzőgyakorlatokat. Ezáltal nemcsak esetleges meghüléstől, leszünk megvédve, hanem a bőr vérkeringését is gyorsítjuk, minek folytán az izzadtságmirigyek több káros anyagot visznek el a vértől és a pórusokat több levegő járja át. Az ily módon kezelt bőr ellentállóbbá teszi vérünket a fertőzőcsirák ellen s edzi az időjárás szeszélyeivel szemben.

Aki ritkán fürdik és túlságos melegen öltözik, könnyebben hül meg, mert az ilyen embernek petyhüdtebbek a pórusokat hideg időben összehúzó izmai, s ezáltal nagyobb hőelvonásnak van kitéve. Aki gyermekkorától kezdve szokva van hideg fürdőkhöz és levegőfürdőkhöz, annak bőre a legnagyobb könnyedséggel húzódik össze a hőmérsékváltozáskor és nem szenved ennélfogva meghülést előidéző hőelvonást. És nem mindig csak meghülés ennek a következménye, gyakran fajulhat az tüdő-, mellhártya- vagy vesegyulladássá is, melyek halálos kimenetelüek is lehetnek.

2. Észszerű ruházkodás.

Az egészséges ruhának – beleértve a fehérneműt – legeszményibb tulajdonságáúl a levegő számára való átjárhatóságát kell tekintenünk. A szövetek, melyekbe burkolódzunk, ne tartsák tőlünk vissza sem a külső levegőt, sem pedig ne akadályozzák meg az izzadsági anyagok kiválasztását.

Ami a fehérnemüt illeti, úgy idősebb emberek számára télen a gyapotot ajánlom, mert az likacsos és, mint rossz hővezető, megtartja a test melegét; erre szükség van, mert a test az életévek gyarapodásával mind kevesebb saját meleget tud fejleszteni. A gyapjúruhának is megvannak azonban a maga komoly hátrányai. Megvan ugyan az az előnye, hogy az izzadságot könnyen felszívja (40%-ot anélkül, hogy észrevehetőleg megnedvesednék), de a nedvességet viszont jó sokáig tartja magában s ezért idejében kell váltani. Likacsosságát is rendszerint túlhamar veszti el, mert a mosás folytán könnyen összemegy. A gyapjúszövet – nedvességének lassú elpárolgása és átjárhatóságának megszünése folytán – tehát épp az ellenkező célt szolgálja. Vannak azonban legújabban olyan gyapjúszövetek (kreppflanell stb.), amelyek _gondos_ kezelés mellett a mosás és vasalás dacára sem mennek össze és átjárhatóságukat sem vesztik el. A hátrányon esetleg olykép lehet segíteni, hogy a gyapjúing alatt egy igen ritka szövésű vászon-alsóinget viselünk, miáltal a bőr és a gyapot között levegőréteg keletkezik, mert a vászon szintén könnyen veszi fel a nedvességet, de könnyen el is veszíti.

Semmiféle fehérneműnek sem szabad szűknek, hanem ellenkezőleg, jó bőnek kell lennie, hogy elegendő levegőréteg találjon közte és a bőr között helyet. Ezt a légréteget a vér felmelegíti és minthogy a levegő rossz hővezető, nem szükséges a hideg ellen védelmező fehérneműnek vastagnak lennie; szükséges azonban, hogy bő és likacsos legyen, mert csak így teheti lehetővé a kigőzölgések levezetését és a levegőnek bemenetelét. Természetes, hogy a félharisnyáknak, illetve harisnyáknak sem szabad szűknek lenniök; azok, amelyek bővek, likacsosak és jó gyapjúból készültek, a lábat legmelegebben fogják tartani. Ha nagyon vastagok és a láb és cipő közti teret teljesen kitöltik s ezáltal a vérkeringést akadályozzák, akkor hidegebb a lábunk mint olyanokban, melyek vékonyak, bővek és átjárhatók; legjobb a ritka szövésű gyapjúból készült félharisnya.

A vászon, mint azt már említettük, ama tulajdonsága révén értékes, hogy a nedvességet felveszi és újra leadja; télen azonban az a hátránya, hogy túlságosan jó hővezető s így csak nyáron ajánlatos a hordása. Nagyon likacsos és alaposabban tisztítható mint a gyapot. A selyem nagyon ajánlatos, de túldrága és a mosás folytán könnyen megy tönkre.

Ami a pamutot illeti, az jobb szövet fehérnemű készítésére mint bármely más. _Pettenkofer_ szerint kevésbbé könnyen adja le a felszívott nedvességet mint a vászon, de jóval könnyebben mint a gyapot; _Paton_ úgy véli azonban, hogy e tekintetben _nem_ áll a vászon mögött. A leglikacsosabb az összes fehérneműek között s emellett, vagyis ezért, csaknem oly meleg mint a gyapot. Ha tényleg jó minőségű és elég vastag, úgy mint fehérnemű felveheti a versenyt a gyapottal, különösen az egyiptomi pamut. Sir William Thompson szerint, ami a hővezetést illeti, alig van különbség a gyapot, vászon és pamut között. Mindazonáltal azt hiszem, hogy idősebb egyének számára különösen hideg szeles időben legjobb a gyapot.

Néhány szóval szeretném még az alsónadrág kérdését megvilágítani. A divatos szűk alsónadrág helyett hordjunk lehetőleg bővet, legyen az akár vászonból, akár gyapjúból. Legjobb volna természetesen télen is azt tenni, amit oly sokan tesznek nyáron, egyáltalán nem hordani alsónadrágot; ez nagyban edzene bennünket. Magyarországon, Jüttlandban és Európa más vidékein a szegényebb néposztály asszonyai nem hordanak alsónadrágot. Egészséges asszonyok ezáltal a légfürdő előnyében részesülnek, de egyébként is tekintve, hogy az alsó test többet mozog, úgyis vérbővebb, melegebb és kevesebb ruházatra szorul mint a felső.

Ha friss alsóruhát váltunk, annak teljesen száraznak kell lenni; gyakran száraznak látszik ugyan, de mégsem az. Máskülönben könnyen meghülünk, mert a fehérnemű nedvessége mohón szívja fel a test melegét. A mosásból érkező ruhákat tehát, ha nem akarunk meghűlni, melegítés vagy hosszabb ideig tartó fekvés által kell teljesen megszárítani. Ha izzadás után ruhát váltunk, előbb fürödjünk meg meleg vízben. Legokosabb mindennap tiszta fehérneműt váltani, különösen annak, aki ritkán fürdik; semmi esetre sem szabad azonban éjjelre ugyanazt az alsó inget magunkon hagyni, melyet nappal viseltünk, nehogy a kigőzölgések megszakítás nélkül a bőrön maradjanak, hozzájárul még ehhez, hogy az éjjeli kigőzölgések különösen méregtelenítők és ennek folytán a legélénkebbek.

Ami a férfi fehérneműt illeti, hibának tartom mindenekelőtt a keményített ingnek viselését, minthogy az kevéssé átjárható. Hordjunk inkább puha, likacsos ingeket, keményített mell nélkül. Ez utóbbit csak elengedhetetlen társasági célokra használjuk, vagyis kivételesen. Még inkább elvetendők azok a kínzóeszközök, a feszes gallérok, amelyek a pajzsmirigyet és a legfontosabb nyaki ütőereket szorítják össze. Már az alacsony és bő keménygallér is káros, nem lévén eléggé likacsos, hát még a magas és szűk, mely ezenkívül a vérkeringést is akadályozza és az oly jelentős pajzsmirigyre is kártékony lehet! Vissza kellene térni a korábbi idők alacsony, puha gallérjaihoz. Sajnos, még a nők is, bár a divat megengedi nekik a nyak teljes szabadonhagyását, igen gyakran összeszorítják azt magas, légmentes, szorosan odafekvő posztógallérokkal, dacára annak, hogy a nyak egyike a legerősebben kigőzölgő testrészünknek, mert ott igen sok az izzadtságmirigy.

A tulajdonképpeni (felső) ruháknál is elsősorban a levegőátbocsátására kell tekintettel lennünk, másodsorban a napfény számára való átjárhatóságára; világos szinű szövetek utóbbi szempontból előnyben részesülnek a sötétek felett. A felöltők ne legyenek sem nehezek, sem túlmelegek; _igazodjunk lehetőleg az időjáráshoz, nem pedig a naptárhoz_. Máskülönben rosszkor kezdünk izzadni és könnyen hülünk meg, ami könnyebb ruházkodásnál, dacára az adott alkalomkor érzett hidegnek, nem történhetik meg, már azért sem, mert könnyebb ruházkodás mellett gyorsabban szoktunk járni, miáltal a bőr vérkeringése fokozódik.

Egyáltalában a hülés veszélyét legjobban elkerülhetjük, ha testünket az időjárás szeszélyei ellen megedzzük, amit a gyakori hidegfürdők és a bőrnek a levegővel való érintkezése által érhetünk el. Különösen fejünket igyekezzünk lehetőleg megedzeni (legjobb, ha nem viselünk kalapot); ellenkező esetben könnyen kapunk náthát, ha izzadunk és amellett hideg levegő éri fejünket. Nincsen szükségünk kalapra, mert a hajzat elég védelmet nyujt, legfeljebb az erősen tűző nap ellen szorulunk rá. Különösen helytelennek találom fiatal dúshajú embereknél, hogy kalapot hordanak, még hozzá nehezet s ezáltal a kopaszodásnak teszik ki magukat. Korán kezdve, annyira megedz bennünket a fedetlen fővel való járás, hogy még a hideg sem árthat fejünknek. Természetesen a ritka hajúak és kopaszok megengedhetik maguknak télen a puha és könnyű kalap viselését, de ne legyen az nehéz és kemény, mert az gátolja a fejbőr vérkeringését és megöli ezáltal a hajgyökereket. És aki a feltünés elkerülése végett szükségesnek találja a nagyváros utcáin a kalap viselését, az legalább a szabadban vagy falun járjon hajadonfővel.

Minthogy a lábaknak is számos izzadtságmirigyeik vannak, nagyon egészségtelen, áthatolhatatlan cipőket, mint sárcipőket vagy magas bőrcsizmákat hordani. Legokosabbnak tartom, mint a régi rómaiak, a szíjassarú (szandál) viselését; aki azonban jelenleg a városban ilyet hord, azt rendszerint kinevetik és különösnek tartják. De legalább nyáron a vidéken kövessük zavartalanul a láb egészségének parancsait. Nem tartom kivihetetlennek egy olyan cipőalaknak a hordását, amely a szandál és a félcipó között foglal helyet és nem nagyon feltünő. Czélszerű a szokásos tenniszcipők viselése is, melyek vászonból vagy szarvasbőrből erősen kivágva készülnek, s két kis gombos szíjjra járnak. De legalább is félcipőket viseljünk mindig, még télen is; lassankint annyira megszokjuk őket, hogy a lábak, ha a félharisnyák vagy harisnyák célszerűek, nem fáznak meg; nagyon alacsony hőmérsék mellett egyébként lábszárvédőt is hordhatunk. Legjobbak a vitorlavászonból készült félcipők bőrtalppal. Ha pedig kötélből készült talpakat viselünk, akkor, anélkül hogy a talaj egyenetlenségeit éreznők, könnyen mászhatunk meg meredek és sziklás hegyeket is, amint azt Capri szigetén volt alkalmam látni.

Fárasztó menetelés túltelíti vérrel és megizzasztja a lábakat; helyén valónak tartom tehát, hogy pihenés közben a cipőket és nagy hőség mellett a harisnyákat is levessük. Igen jól eső érzés fog el ilyenkor bennünket, különösen, ha amellett lábunkat, főleg a lábujjakat gyengén megmasszirozzuk s azután lábszárunkat 10–20-szor ritmikusan előre- és hátrahajlítjuk.

Elvetendőnek tartom a gummicipőket, minthogy a láb kigőzölgését teljesen megakadályozzák. Nagyon ajánlom ellenben a bőrcipőknek többszöri levetését odahaza (munka, olvasás stb. közben) és csak akkor huzzuk fel őket újra, ha vendég érkezik vagy ha elmegyünk. Igen kellemesnek fogjuk ezt találni, – különösen hosszabb séták után – és a lábnak nagyon értékes szellőzésre nyújt alkalmat. A kényelem és előny csak növekszik, ha ilyenkor lábfürdőt is veszünk.

Az ártalmas kemény gallérokat is lehető keveset tartsuk magunkon odahaza. Egyáltalában: meddig akarjuk még ezeket az épp oly szükségtelen, mint káros dolgokat magunkon megtűrni: nehéz kalapok, szűk, kemény gallér, keményített ing, szoros, kihegyezett cipő, fekete ruhák és rajtuk bunda?! Minő oktalan visszatartása mindez a mérges kigőzölgéseknek, illetve elzárása a levegőnek és napfénynek és mesterséges előidézése a meghülés veszedelmének!

Még a nappalinál is fontosabb a testnek éjjel történő bőséges kigőzölgése, mert ekkor folyik le legélénkebben annak méregtelenítése. Egészségtelen tehát a dunyhákkal és nehéz takarókkal való takarózás, mert azok teljesen átjárhatatlanok. Legokosabb nagy ágyban, eléggé meleg, de lehetőleg könnyű és likacsos takarók alatt feküdni – ne feledkezzünk azonban meg a lélekzés számára szükséges tiszta külső levegőről sem. Ilyen körülmények között hat legjótékonyabban az alvás.

Az egészséges ruházkodásra vonatkozó rendszabályok és tanácsok követésében sok olyan is foglaltatik, ami a régi életmegrövidítő szokásoknak gyökeres megforgatását jelenti; aki azonban egészséges akar maradni és magas kort akar elérni, ne mellőzze ezeket az intézkedéseket.

3. Fürdők.

Napról napra hámlik bőrünk felső rétege. Némely embernél oly erősen történik ez, hogy bőrük és egyes ruhadarabjaik mintha liszttel volnának behintve. Ezek a lehámló pikkelyek épp úgy eldugaszolhatják a bőrpórusokat, mint a por és az izzadtság. Minthogy a bőrön át való lélegzés a pórusokon keresztülmenő levegő mennyiségétől függ és a káros anyagoknak a pórusokon át történő kiválasztása csak akkor lehetséges, ha azok nyitva maradnak, szükséges, hogy mindazt, ami elzárja őket, a faggyúmirigyeknek olajos váladékát sem véve ki, meleg fürdőkkel távolítsuk el. Szappan és kefe – esetleg dörzsölő keztyű – nélkül nem érjük el teljesen a fürdés tisztító célját. Naponként fürödve elégséges egy-egy tíz percig tartó fürdő.