Part 4

Igy Sir Victor _Horsley_ véneknél a pajzsmirigy kötőszövetének szaporodását és a hámnak erős degenerálását észlelte. Hale _White_ negyven öregkorú egyén pajzsmirigyének vizsgálatakor sorvadást látott, mely annál kifejezettebb volt, minél öregebb volt az illető. _Erdheim_ a pajzsmirigynek degenerációján kívül a mellékpajzsmirigyekét is észlelte öreg embereknél s ezt magam is megfigyeltem öreg embereken és kutyákon, egybekötve a kolloidtartalom erős megfogyatkozásával. _Baumann_ és _Jollin_ szerint öreg emberek pajzsmirigye csak kevés jódot tartalmaz; ez a jódtartalom pedig a kolloidanyaggal függ össze. Már ez okból is ajánlatos volna tehát a vénséget jóddal, vagy pedig az ezt tartalmazó állati pajzsmiriggyel kezelni, amire később még vissza fogunk térni.

Ha pedig a pajzsmirigy degenerációjával annak legfontosabb váladéka is csökken, úgy ebből egész biztosan következik, hogy működése sem lesz már olyan mint annakelőtte, és oly elváltozásokat fogunk találni, mint a myxödémánál, s így vén embernél a myxödémához hasonló jelenségeknek kell fellépni. Hogy ez tényleg így van, arra Sir Victor _Horsley_ hívta fel először a figyelmet. _Vermehren_ és _Ewald_ számos oly tünetet észleltek, mely úgy a myxödémásoknál, mint a véneknél előfordul. Ezek közül megfigyeléseim szerint legfontosabbak: a ráncos arc, a szemhéjak petyhüdtsége és a szemrés kicsinysége – mindezt Walter _Edmunds_ majmoknál kísérletileg is létrehozta a pajzsmirigy kiirtásával – továbbá ráncok a kézen, folytonos, még nyáron is tartó hidegérzet a kézen és lábon, melyek vöröseskék színt öltenek. Gyakran elhízás jelzi a közelgő vénülést, valamint a kezdődő myxödémát s ezt G. _Murray_ művének a myxödémáról közölt rajzaiban is jól láthatjuk. És valamint a nem kezelt myxödéma későbbi stádiumában erős lesoványodás lép fel, épp úgy láthatjuk ezt az aggkorban is. Mindkét esetben a hajzat is megőszül. A hajtüszők, valamint a faggyú- és izzadtságmirigyek elsorvadnak s a haj kihull. Gyakran székrekedés mutatkozik, és a bél csak nehezen képes renyhesége folytán tartalmát kiüríteni, amit különben pajzsmirigyektől megfosztott kutyákon is észleltem. Jellemző úgy a vénülésre, mint a teljesen kifejlett myxödémára a nagyfokú izomgyöngeség is. A beszéd lassú, a járás bizonytalan és ingadozó. A bőr halvány és száraz s csak ritkán mutatkozik izzadtság. Vének és myxödémások rendszerint vérszegények. Érzéketlenséget és nagyfokú gondolkozási lustaságot is észlelhetünk. Az emlékezés gyöngül. Az utóbbi idők eseményeit csak nehezen képesek emlékezetben tartani, ellenben ifjúkori élményeikre jól emlékeznek. Ez bizonyára abból magyarázható, hogy pajzsmirigyük akkoriban a sorvadásnak még semmiféle jelét sem mutatta. Igy tehát a pajzsmirigy az eseményeknek a szürke agykéregben való leraktározása szempontjából nélkülözhetetlennek látszik, aminthogy mindenképpen nagy mértékben befolyásolja intelligenciánkat. Mutatja ezt az is, hogy idős egyének emlékezőképességét pajzsmirigykezeléssel jelentékenyen javíthatjuk.

De nemcsak a pajzsmirigy, hanem a többi mirigyek is elváltozhatnak a vén korban. Igy _Minervini_ vizsgálataiból a mellékvesék nagyfokú zsugorodására következtethetünk. A petefészkeken a 40-es–50-es években kötőszövet szaporodása és a hám pusztulása mutatkozik. A hasnyálmirigy szintén sorvad (_Cannstatt_ mutatta ki) és számos esetben én is teljesen zsugorodottnak találtam a hasnyálmirigy kiválasztó részét. _Cornil_ és _Ranvier_ vénülésnél a hasnyálmirigy elzsírosodását észlelték. A hypophisis kötőszöveti szaporodást és kolloidtartalmának csökkenését mutatta. Xaverio _Spangaro_ az esetek felében sorvadt heréket látott, melyeknek kötőszöveti sejtjei azonban erősen meg voltak szaporodva. A vesék hámja, valamint a gomolyok és sok hugycsatornácska elpusztulnak. Térfogatuk és súlyuk kisebb lesz; lassanként vesezsugorodás lép fel.

Mindezen észleletek alapján közöltem a párisi biológiai társasággal az ottani egyetem physiológiai tanára, dr. _Gley_ utján azt az elméletemet, hogy a _vénülést a vérmirigyek_, különösen a pajzsmirigy, ivarmirigyek, mellékvesék és a hypophisis _elváltozásai okozzák_. Ezen szervek degenerálásakor, melyek anyagcserénket és mérgezésektől való megóvásunkat befolyásolják, önmérgezési tünetek mutatkoznak s a vénülés ennek folytán nem más, mint egy lassú, krónikus _önmegmérgezés_. Ilyenkor a mirigyek sorvadása az elsőleges s a szövetek elváltozása a másodlagos tünet. Kifejtettem akkor, hogy a vérmirigyek uralják a szöveteket, nem pedig a szövetek a mirigyeket. Legfőbb bizonyíték erre az, hogy állatokon tetszés szerint előidézhetünk vénülést, ha a fentemlített szervek közül egyet, pl. a pajzsmirigyet kiirtjuk.

Állításomat nagyban bizonyítja az a körülmény is, hogy állati pajzsmirigy- vagy petefészekkészítményekkel képesek vagyunk a vénülési jelenségeket többé-kevésbbé megjavítani vagy eltüntetni. _Pineles_ és szerintem is az egyik vérmirigy megbetegedését a többié is követi. Alkalmam volt dr. _Gibson_ tanár és asszisztensének, dr. _Geddes_nek jóvoltából egy akromegáliában elhunyt 50 éves nőnek petefészkét megvizsgálni. Ezt a betegséget tudvalevőleg felfedezőjének (Pierre Mária) nézete szerint a hypophisis elváltozása okozza. A petefészkek oly állapotban voltak, aminőket csak igen előrehaladott korban találhatunk. A bal petefészken kemény rostos köteg mutatkozott s a jobboldalú is rostos elváltozást mutatott. Emellett az előrehaladott vénség jellemző tünetei váltak láthatóvá. Az erek falai meg voltak vastagodva, mely körülményt _Demange_ és _Öttinger_ jellemzőnek tartanak a vénülésnél. Csontjai likacsosak voltak s a bőr alatti kötőszövet gyarapodott.

Mint már korábban említettem, az egyes vérmirigyek elváltozásai a többiekét is maga után vonja s ezen megfigyelésem alapján az 1904. évi francia belgyógyászati kongresszuson közzétettem, hogy a pajzsmirigy beteges elváltozását a májé és a veséé is követi. Az 1906. évi belgyógyászati kongresszuson _Neusser_ a pajzsmirigy és a máj között hasonlóképen összefüggést állapított meg.

Gyakori jelenség a pajzsmirigy kiirtása után a bőr alatti kötőszövet szaporodása. Hogy a pajzsmirigy vagy a mellékvesék betegségei hasonló elváltozást idézhetnek elő a hasnyálmirigyen, azt egy 6 évvel ezelőtt megjelent könyvemben mutattam ki. A petefészkek betegségei után is jelentkeznek a többi vérmirigyek betegségei. _Jayle_ kasztráció következtében fellépő Basedow-kórt látott. _Freund_ a méh daganatai után golyvát látott több ízben fellépni, melyek két ízben operáció folytán elmultak. Ezzel függ össze az a körülmény is, hogy a klimaktérium első éveiben Basedow-kórhoz hasonló tünetek mutatkoznak. Másrészt viszont, amint azt _Latzkó_ kimutatta, a Basedow-kórt gyakran lehet petefészekkészítményekkel gyógyítani. Nincs az a petefészekmegbetegedés, melyet ne követne a pajzsmirigyé is. Megdagadását látjuk az ivarérés korában, csaknem minden menstruációkor, szoptatás és klimaktérium idejében. Gyakran terhesség idejében is láthatunk golyvát. Ha azonban a nő pajzsmirigye oly gyakran van igénybe véve, akkor természetes, hogy könnyen kimerülhet s ez a pajzsmirigyelégtelenséghez, vagy súlyosabb esetekben myxödémához vezet. És tényleg, úgy ez, mint a Basedow-kór sokkal gyakrabban fordul elő nőknél mint férfiaknál, kiknek kevesebb szükségük van pajzsmirigyükre. Ebből következik az is, hogy a nők oly gyakran korábban vénülnek mint a férfiak, különösen akkor, ha több ízben szültek.

Hogy a vénülésnél az agyalapi mirigy is elváltozik, mutatja az a körülmény, hogy némely embernél, különösen asszonyoknál, a klimaktérium után az arc egyes részei, többek között az orr, többé-kevésbbé meg szoktak nagyobbodni. Vonásaik megvastagodnak és durvábbak lesznek s oly jelenségek lépnek fel, melyek az akromegalia kezdeti tüneteit mutatják.

_Delamare_ vénkorban levő egyénnél a mellékvesék megnagyobbodását észlelte. Tudjuk, hogy ilyenkor egy mérges anyag választódik ki, amely a vérnyomást fokozza. Látni fogjuk később, hogy ennek folytán érelmeszesedés lép fel, mely jelenség szintén leggyakrabban öregeknél mutatkozik. Ugyancsak a mellékvesék okozzák a bőrnek oly gyakori elszineződését és sötétebb színét is.

Nem könnyű a létért való küzdelem közepette kikerülni a vérmirigyeinket megtámadó káros tényezőket, amelyek néha csekélyek, de lassan és biztosan halmozódnak. És ha valaki meg is tud menekülni a körülöttünk hemzsegő baktériumoktól úgy, hogy nem kap fertőző betegséget, mely a pajzsmirigyre, mellékvesére, herére, petefészekre, hypophisisre gyakorolt degeneráló hatása folytán vénülést idéz elő, az azután saját mulasztásai folytán, amilyenek az evés-ivásban való mértéktelenség, vagy a nemi élet túlzásai, idézheti magára a korai vénülést. Előidézheti ezt a túlbő hústáplálkozás, s az alkohollal és dohányzással való visszaélés is, mert mindezek a tényezők károsan hatnak vérmirigyeinkre. Ha biztosan állíthatjuk is, hogy a krónikus alkoholizmus nagy mértékben hozzájárul a vénüléshez, a mértékletesen élvezett alkoholt mégsem mondhatjuk oly erős méregnek, mint amilyennek az antialkoholisták azt feltüntetik, különösen ha meggondoljuk, hogy vannak emberek, akik elég nagy alkoholélvezet mellett is igen magas életkort, egyesek 100 éven felülit érnek el. Hufeland, Pflüger és mások említenek ilyen eseteket. Igy pl. Sziléziában élt egy Obst Johanna nevű nő, aki dacára a naponkénti két pohár pálinkának, 155 évig élt. Egy Laroque nevű mészáros, aki 102 évig élt, hetenkint kétszer leitta magát. Két sebészről, kik igen magas kort értek el, hasonlót mondhatok. Az egyik, névszerint Politiman, Vaudemontban, Lotharingiában halt meg 140 éves korában s életrajzírója ezt annak az orvosságnak tulajdonítja, melyet ő naponkint munkája után magához vett. Huszonöt éves kora óta ugyanis minden este lerészegedett. A másik sebész, Espagno, hasonló életmód dacára 112 éves lett. A legújabb időben is élnek emberek, kik 100 éven felüliek s emellett nem mondanak le az alkohol élvezetéről. Glasgow mellett él egy Anderson nevű asszony, kiről a »Daily Mail« 1908. évi februári számában azt írta, hogy 103 éves létére minden nap egy evőkanálnyi whiskyt iszik. Berlinben is mult évben ünnepelte egy nyugalmazott tábornok 102-ik születésnapját, dacára annak, hogy naponként egy kancsó sört hajtott fel. A legnagyobb ivó mégis az az irországi Brown nevű gazda volt, akit a halál 120 éves korában ért utól. Sírfeliratán a következőket olvashatjuk: »E kő alatt nyugszik Brown, aki csak az erős sör ereje folytán lett 120 éves. Örökké be volt rúgva és ilyenkor oly félelmetes volt, hogy a halál is remegett tőle. Amikor azonban egy szép napon szokása ellenére józan maradt, a halál is nekibátorodott, megragadta és győzelmet aratott végre ezen az utólérhetetlen korhelyen.« Ha ezek az alkoholisták 100 éven felül is eléltek, úgy nem állíthatunk hasonlót a dohányosokról. Előfordulnak ugyan itt is, de csak ritka számban, oly esetek, amikor igen öreg emberek dohányoznak. Igy Chartresban él egy Famin nevű férfi, aki 100 éve dacára tubákol.

Rajtam kívül más szerzők is oda nyilatkoznak, hogy a vénülést a vérmirigyek elváltozása okozza. Igy Harry Campbell, Pineles bécsi magántanár, Sir Herman Weber is mindannyian azt írták, hogy a vénülés a vérmirigyek betegségeivel szoros kapcsolatban áll, sőt utóbbi a pajzsmirigy masszírozását ajánlja, mit ő saját magán már régóta megtesz. Mecsnikoff tanár viszont »Essays optimistes« című érdekes művében, melyben a vénülés és a hosszú élet problémájával foglalkozik, csak részben csatlakozik nézetemhez. Feltétlenül belátja a mirigyek degenerálásának a vénülésre gyakorolt hatását, teóriámat azonban egyes ellenvetések alapján mégsem fogadja el egészen.

Hogy a vénülés minél később következzék be, óvakodnunk kell mindazoktól a káros behatásoktól, melyek vérmirigyeinket érhetik, s minthogy a vénülés mirigyeinknek egy előrehaladott betegsége, bizonyára vannak oly eszközök és módok, melyekkel azt más krónikus betegségekhez hasonlóan gyógyíthatjuk. Hogy ilyenek tényleg léteznek, azt a következő fejezetben tárgyaljuk.

2. A vénülés megakadályozása és kezelése.

Az előző fejezetben számos kórbonctani, valamint klinikai megfigyelés alapján megállapítottuk, hogy mi okozza a vénülést, mik a jellemző tünetei és kimondottuk, hogy a többi krónikus betegségekhez hasonlóan a vénülés is szükségképpen előrehaladott megbetegedés. Mennél idősebbek leszünk, annál inkább hatnak ránk a különböző látható és láthatatlan ártalmasságok, melyek oly nagy számban vannak, hogy lehetetlen magunkat azoktól teljesen megóvni. Hiszen belélegezzük őket a levegővel, felvesszük őket táplálékaink révén s ennek folytán a vénülés teljes megakadályozása jelenlegi ismereteink alapján lehetetlen. De ha meggondoljuk, hogy a jelenlegi halálozási arány a multéhoz képest jelentékenyen csökkent, azt a reményt meríthetjük a jövőre nézve, hogy a mi életünk is meghosszabbítható és a vénülés bekövetkezése is messzire kitolható. Minthogy a vénülés és a halál közeli vonatkozásban állanak egymással, alapos reményünk van arra nézve, hogy ha képesek vagyunk a halál beköszöntését elodázni, – s ez a jelenlegi és a régi halálozási statisztika egybevetéséből kétségtelen – hasonló történhetik a vénüléssel is. Teljes bizonyossággal megállapítható; hogy ifjúságunk tartamát és a vénülés bekövetkezését már jelenlegi ismereteink segítségével is kitolhatjuk, feltéve hogy azokat a legfőbb béntalmakat melyek vérmirigyeinket érhetik, kikerüljük. Fontos mindenekelőtt az, hogy minő állapotban vannak e mirigyek s tőlünk telhetőleg mindent el kell követnünk, hogy egészséges életmóddal lehetőleg jó állapotban tartsuk őket. Ezt azonban már nagyon korán kell megkezdenünk, mert a különféle bántalmak már születéstől fogva hatást gyakorolnak rájuk. Legjobb helyzetben azok vannak, akik szüleiktől egészséges mirigyeket örököltek. Ha azonban A szülők pajzsmirigye már degenerálva volt s ez syphilisnél, tuberkulózisnál, alkoholistáknál és maláriás betegeknél szokott előfordulni, akkor a gyermekek már sorvadt pajzsmiriggyel születnek s kisebb ellentállást tudnak mindennemű bántalmak ellen kifejteni. Ha tehát az állam hosszú életű utódokról akar gondoskodni, úgy a fentemlített betegségekben szenvedő egyének házasságát nem szabad megengednie, mert hiszen az ilyen házasságból származó gyermekek nemcsak testileg, de szellemileg is visszamaradnak.

Igen nagy fontossággal bír a csecsemő életképességére nézve, hogy _anyatejjel_ tápláljuk. Minthogy az újszülött vérmirigyei még nincsenek kifejlődve, nem tudják őt a fertőzésektől és mérgezésektől megvédni; az anyatej által azonban a vérmirigyek váladékával, mely szintén a tejbe megy át, tápláljuk őt. Első életéveikben tehát tejtáplálékra kellene a gyermekeket fogni, mert a húsban előforduló mérgek ellen pajzsmirigyük csekély kolloid- vagyis jódtartalmánál fogva nem tud védelmet szolgáltatni. Számos szerző kísérletileg is kimutatta az anyatej fontosságát. Látták pl., hogy az anyjuktól táplált kis kutyák sokkal egészségesebbek az ugyanazon hajtásból származó ama kutyáknál, melyeket tehén- vagy forralt tejjel szoptattak. Az embert embertejjel kell táplálnunk, vagy ha ez nem volna lehetséges, akkor olyan állatokéval, melyeknek teje legjobban hasonlítható hozzá. Ezek a szamár-, kecske- vagy kancatej. Egészséges állatok tejét nyers állapotban kell élveznünk. E kérdésről később még bővebben fogunk beszélni, amikor is főleg a kecske tejének hasznosságára mutatunk, melynek eltartása is sokkal kevesebbe kerül, mint a tehéné.

Fontos továbbá minden alkalommal megkérdezni betegünket, hogy átesett-e már ifjúkorában valamely fertőző betegségen, mert ezek elsősorban képesek vérmirigyeinket megtámadni. Igen káros a gyermekre nézve az alkohol, ezért látjuk például, hogy a Felső-Magyarországon élő tótok gyermekei, szüleiktől pálinkát kapva, visszamaradnak fejlődésükben. Gyermekeknek alkoholt adni bűn, melyet törvényileg kellene büntetni. Az ilyen gyermekek nem nőnek, ami szintén azt bizonyítja, hogy az alkohol hatást gyakorol a pajzsmirigyre és valószinűleg az agyalapi mirigyre is, mert ezek azok a mirigyek, amelyekről kimutattuk, hogy a test növekedését befolyásolják. Később egyébként még fontosabb bizonyítékokat fogok felhozni arra nézve, hogy az alkohol, nagy adagokban szedve, károsan hat vérmirigyeinkre.

Nagy fontossággal bír a gyermek nevelése is. Szükséges volna, hogy úgy a szülők, mint a tanítók rendszeresen megmagyaráznák nekik a legfontosabb egészségi szabályokat. Kézzelfogható módon kellene őket a testüket fenyegető bajokra figyelmeztetni és szigoruan kellene őket az egészségi szabályok, különösen a tisztaság megtartására szorítani. Ilyen célszerű egészségi nevelés bizonyára megakadályozná a fiatalkori vénülés létrejöttét. Figyelnünk kell lelkületük egészségére is, melynek tanítása iskoláinkban nézetünk szerint jóval fontosabb volna mint a latiné és görögé. Bele kell oltanunk a gyermekkorban oly fogékony lélekbe a szépművészet, zene, festészet stb. iránti szeretetet. Előnyösnek tartom azt is, hogy a gyermek nevelése vallásos alapon haladjon. Vakbuzgóságtól persze tartózkodnunk kell, de az igazi vallásosság meg fogja akadályozni a gonosz szenvedélyek és a bűnös hajlamok kitörését. Már pedig a szenvedélyek nagy mértékben megrövidíthetik az életet s ennélfogva mindent el kell követnünk azok legyőzésére. A lelki egyensúly és a megelégedettség a leghatásosabb arra nézve, hogy a vénülést megakadályozza s életünket meghosszabbítsa s ebben a vallás nagy szolgálatokat tehet. Gyermekeknél különösen ki van fejlődve az utánzás ösztöne. Szükséges tehát, hogy iszákos szülők gyermekeit környezetükből kiragadjuk és állami nevelőintézetbe adjuk. Ez ugyan sok pénzébe kerülne az államnak, de mindenesetre kevesebbe mint az ilyen egyéneknek börtönben és elmegyógyintézetekben való eltartása.

Az alkoholon kívül nem kevésbbé kártékony gyerekeknek az erős kávé és tea. _Strümpell_ írta az ő belgyógyászatában: Azon akut és krónikus mérgezéseknél, melyek nemcsak gyors, de sokáig tartó elmebetegségi állapotokat hoznak létre, nagy szerepet játszik az alkohollal és az izgató szerekkel való mérgezés. Különösen gyermekeknél káros az ilyenekkel való visszaélés, amely óriási számú elmekóros betegséget hoz létre. Dr. F. _Heyn_ kimutatta, hogy az idiotizmust (hülyeség) 17·6% esetben az alkohol, kávé és tea élvezete okozta. Egy 15 évvel ezelőtt megjelent közleményben írja _Trüper_, hogy terhes asszonyok is óvakodjanak az alkoholtól és kávétól, mert az ezek túlságos élvezetéből eredő káros hatás még évekkel a szülés után is mutatkozik.

Már a gyermekkorban meg kellene előzni az alkoholizmust azzal az észszerű gondoskodással, hogy annak, valamint a mértéktelen dohányzásnak káros hatását rendszeresen és behatóan tanítanók. Szigorúan meg kellene tiltani a szesz és a dohány élvezését a pubertás (nemi érés) előtt, mert eddig az életkorig a mérgek ellen megvédő vérmirigyeink még nincsenek kifejlődve. Ivarérés közeledtekor a nemi élet veszedelmeire is fel kellene gyermekeink figyelmét hívni. Ezt azonban, hogy baj ne essék, körültekintő módon kell elvégezni. Legjobban értenének ehhez a szülők; a leányt az anya, a fiút az apa világosítsa fel.

Hogy a nemi fertőzések veszedelmét kikerülhessük, korán kellene házasodnunk. Sajnos, ez külső okoknál fogva csak leányoknál lehetséges, bár ezek is jól teszik, ha testi és szellemi kifejlődésükig, tehát legalább 20 éves korukig várnak. Hogy a házasságnak ezenkívül más haszna is van, arról külön fejezetben fogunk szólni. A boldog családi élet bizonyára hatalmas eszköz a hosszú ifjúság megőrzésére és az élet meghosszabbítására. A jól sikerült gyermek a föld legnagyobb boldogságai közé tartozik s bár Solon tagadja, hogy az ember halála előtt boldog lehetne, mégis éppen egy számos unokától körülvett nagyapáról vagy nagyanyáról lehetne ezt állítani; mert hiszen ők _Schopenhauer_ szerint halhatatlanok, amennyiben húsuk és vérük örökké fog élni unokáikban.

Vannak azonban a házas életben is fenyegető szirtek s a legnagyobb viharok olyankor szoktak keletkezni, amikor az asszony, különösen ha azelőtt szép és hiú volt, a »változás« éveibe lép. A petefészkek visszafejlődnek s eltekintve attól, hogy ez az idegrendszert és a kedélyállapotot kedvezőtlenül befolyásolja, hozzájárul még ehhez az eltünt szépség fölött való bánkódás, melyeknek pedig oly sok diadalt köszönhettek. E szép asszonyoknok ilyen években beálló szörnyű lelkiállapotát találóan jellemzi Yvette Gilbert »Les demi-vieilles« cimű regényében, melyben többek között ezt írja: »Szeretnének fiatalok maradni, csúnyaságuk fokozatos közeledését elrejteni és keresik az alkalmat, hogy a szerelemből újra hörpinthessenek. Sóhajtoznak a mult fölött, és ha küzdenek is az idő ellen, mégsem tudják azt haladásában feltartóztatni.« Boldog az az asszony, aki ilyen súlyos lelkifájdalom közepette szerető férjtől és gyermekektől van körülvéve, különösen, ha emellett boldog nagyanya is; de mit tegyen ilyenkor egy szegény elhagyott aggszűz vagy özvegy? Elmaradhatatlan megviseltetéseknek lesz kitéve, levertségét környezete nem enyhíti s egyetlen vigasztalását hasznos foglalkozásokban, különösen a jótékonyság gyakorlásában és a betegek és szenvedők ápolásában keresheti. Megfoghatatlannak találom, hogy a vagyonos osztály leányai nálunk Magyarországon miért nem tanulják meg a betegápolást, ahogy azt Angliában és Amerikában teszik. Ahelyett, hogy mint aggszüzek gyászos és céltalan életet folytatnak, inkább embertársaiknak szentelnék magukat, hogy azok szenvedéseit enyhítsék, mert munka és elfoglaltság a legkitünőbb eszköz a korai elvirágzás ellen.

Gyakran megfigyelhetjük, hogy idősebb emberek, akik minden foglalkozásuktól visszavonultak, gyorsan vénülnek és csakhamar befejezik életüket. Ebben a kérdésben azonban mértéket kell tartani, mert az, aki nem szán magának munka közben időt a pihenésre, aki kerüli a napfényt és a szabad levegőt, rendszerint hamar vénül és hajlamos a betegségekre. Közismert tény, hogy a falusi parasztok, akik jórészt szabad levegőn, forró napsütésben dolgoznak, sokáig maradnak ifjú és friss erőben és igen magas életkort érnek el. Ezeknek az embereknek arra sincsen szükségük, hogy a létért folyó küzdelem idegizgató harcában részt vegyenek, ahogy ezt a városlakóknál láthatjuk. A rendtársak és a szegényházak lakói is magas kort érnek el szabályozott életmódjuk és nagy mértékletességük folytán. Igen korán kelnek és feküsznek és mindenekfelett nincsenek kitéve azoknak a bajoknak, melyekbe a becsvágy és a pénzhajhászás kerget bennünket.

Legutóbbi római tartózkodásom alatt érdekes megfigyelést tettem ez irányban. A kapucinus kolostor katakombáiban igen sok elhalt szerzetes koponyája hevert s feltünt, hogy csaknem mindegyiknek hiányzottak az elülső fogai. Ez érdekes ellentéte volt annak a megfigyelésnek, amelyet előző nap tettem a Forum Romanumban több keresztény mártir koponyájának fogain. A fogak itt kivétel nélkül jó állapotban voltak, zománcuk vakító fényben ragyogott, mintha csak tulajdonosuk tegnap, nem pedig 2 évezred előtt halt volna meg. Már a fogaknak ezen kitünő állapotából is, eltekintve csontvázuk más részeitől, arra következtettem, hogy ezek a férfiak igen fiatal korukban szenvedtek vértanúhalált, míg a szerzetesek mellső fogainak hiánya magas kor elérésére engedett következtetni.

Mértékletesség mindenben a legbiztosabb ut a sokáig tartó ifjúsághoz és a hosszú élethez. Ételeink és italaink révén, akarva nem akarva, óriási mennyiségű káros anyagot veszünk magunkhoz. Leginkább vonatkozik ez a hústáplálkozásra, mert a húsemésztésnél keletkező mérgek nagy mértékben igénybe veszik legfontosabb méregóvó vérmirigyeinket, a pajzsmirigyet, májat és vesét. A tejvegetáriánus kosztot vajjal és tojással tartom a legcélszerűbbnek, bár naponként igen kevés húst fogyasztani nem tartom éppen károsnak. A gyümölcs élvezete, így pl. naponként egy pár narancs, nagyon ajánlatos.