Part 3

Gyermekek ivarérés előtt nincsenek még intelligencziájuk teljes birtokában, s ezért cselekményeikért nem vonhatók törvény előtt felelősségre. Olyan esetekben, amikor a herék még a 18–20-ik évben sem szállottak le, szintén észlelhetjük az intelligencia csökkenését. Igy nemrég egy 18 éves fiatal emberhez hivtak, aki szellemi fejlődésében erősen visszamaradott volt. Semmit sem tud megérteni, mindent elfelejt, anélkül hogy tulajdonképen hülye volna. Az ifjú magastermetű, végtagjai aránytalanul hosszuak, arca és keze kékesvörös színű, érintésre hideg. Bajusznak, dacára annak, hogy 18 éves, még nyoma sem látszik. Haja rövid és száraz, heréi még nem szállottak le, hangja pedig olyan mint a gyermeké. Vannak viszont egyének, akik hereinsufficienciájuk dacára tudományos munkákon dolgoznak. Ezeknél azonban hiányzik az alkotó erő, nagy szorgalommal és türelemmel fognak egy téma kidolgozásához; de gondolataik szegények és minden eredetiséget nélkülöznek. Genie ezekből az emberekből sohasem válik.

Ezért tehát a törvény előtti felelősséget nem egy önkényesen megállapított életkortól, hanem a már valóban beállott pubertás (nemi érés) korától, amikor az ivarmirigyek már érettek, kellene függővé tenni. Ha a külső nemi jellegek hiányoznak, meg kellene vizsgálni az illető nemi szerveit és ha ezek fejletlenek, akkor a büntetés kizárását vonnák maguk után. A vén emberek felelősségrevonását is csökkenteni lehetne, némely esetben pedig teljesen ki kellene zárni.

Hogy az ivarmirigyek nagy mértékben befolyásolják az intelligenciát, az abból a tényből is kiviláglik, hogy a nemileg korán érett gyermek szellemileg is korán fejlődik. Ismeretes előttem egy fiú esete, aki már 6 éves korában nemileg közösülni próbálkozott egy 5 éves leánnyal és aki már 4½ éves korában a világ összes fővárosait kívülről tudta. Az ilyen korán érett gyermekeknél rendszerint az önfertőzés szokását is megleljük. Ezt úgy értelmezhetjük, hogy a természet maga keres segítséget azon benyomások ellen, melyek az ivarmirigyeket érik, s amelyek akkor még nem elégíthetők ki. Ezért tehát az ilyen koraérett gyermekek nevelésére különös gondot kell fordítanunk. Lehet belőlük nagy ember, de nem ritkán a legnagyobb gonosztevők kerülnek ki közülök. Fontos mindenekelőtt, hogy az ilyen leányokat korán adjuk férjhez. Minthogy gyakran már 12 éves korukban is nemileg érettek, nem szükséges husz éves korukig várni; ezt a kort tartom t. i. egyébként a legalkalmasabbnak a leányok házasságára, s erről később még bővebben lesz szó.

Az agymirigynek (hypophisis) és a mellékveséknek a központi idegrendszert gyakorolt hatását már kevésbbé ismerjük, minthogy e jelenségekkel máig még nem igen foglalkoztak. Állatoknál rendszerint a hypophisis kiirtása után csakhamar beáll halál. Az akromegaliához hasonló állapotot mesterségesen előidézni szintén igen ritkán sikerül. Rénon ugyan észlelte hypophisis-tabletták adagolásakor. Hohenegg viszont a hypophisis kiirtásával meggyógyította az akromegaliát. Hogy ennek a mirigynek van befolyása a központi idegrendszerre, azt abból is következtethetjük, hogy megbetegedésekor a kedélyállapotban is változások lépnek fel.

Igy két milliomoson, aki akromegaliában szenvedett, nagyfokú kapzsiságot vettem észre. Ha ez nem is tartozik épen a milliomosoknál a feltünő jelenségek közé, – valójában talán gyakrabban látjuk náluk, mint másoknál – mégis meg kell jegyeznem, hogy betegsége előtt e két ember igen költekező volt. Nagyfokú bizalmatlanságuk minden iránt, szintén csak betegségük után lépett fel. Egy másik betegnél pedig – ezt az esetet Dercum tanárnak köszönhetem – nagyfokú vonakodás lépett fel minden ujítás iránt. Egy sok ezer embert foglalkoztató philadelphiai gyárnak egyik főnöke sok bosszuságot és tetemes anyagi kárt okozott vállalatának azzal, hogy fentemlített betegsége felléptekor új gépek gyümölcsöztető beszerzésétől határozottan elzárkózott; egyébként is elégedetlenséget keltett bizalmatlankodó felléptével. E betegségnek más eseteiben viszont, melyet újabb vizsgálatok szerint a hypophisis túltengése okoz, az intelligencia nem szenved kárt, sőt néha szokatlanul magas szinvonalon áll. Egy bécsi barátom tizenhat év óta szenved jellemző akromegaliában, melyhez súlyos cukorbetegség is járul. Habár jellemének többi vonása a fenti értelemben megváltozott, intelligenciája, gondolkozási képessége és megfontoltsága oly kitünő, hogy komolyabb ügyekben én és mások is tőle kérünk tanácsot. Dacára a nehéz szenvedéseknek, melyeket betegsége okoz, – már csaknem teljesen megvakult – bölcsesége és nehéz helyzetébe való beletörődése bámulatos. Más szerzők is, mint Gibson, felemlítik ezen betegek intelligenciáját.

A központi idegrendszer számos elváltozását észlelte több szerző, így Tizzoni is, a mellékvesék kiirtásakor. Én magam is az Addison-kórban szenvedő néhány betegnél, melyet tudvalevőleg e mirigyek elváltozása okoz, nagyfokú bágyadtságot, általános lelki depressziót és csökkent intelligenciát figyeltem meg. Jellemző egyébként e betegre a folytonos fáradtság érzése is.

4. A vérmirigyek befolyása az átöröklésre és a hosszu életre.

Némely ember, ámbár mérsékelt életet folytat, keveset eszik és az alkoholtól távol tartja magát, mégis korán vénül. Mások viszont magas kort érnek el, dacára hogy egész életükben mohó evők és ivók voltak. Ismerek egy csaknem nyolcvan éves angol kollegát, aki egy utazásunk alkalmával, miután nagy étvággyal hat fogást evett, hozzá egy egész palack bordeaux-t ivott, azután rágyújtott egy nagy szivarra és a fáradtságnak minden különösebb jele nélkül folytatta a harminchét órás szakadatlan utazást. Az ilyen esetek azonban kivételek és onnan erednek, hogy az illetőknek megvan az a szerencséjük, hogy apáik örökségéből költekezhetnek. Nemcsak vagyon, de egészség is örökölhető a szülőktől. Maga a jellem és a külső fellépés, különösen a test nagysága is örökölhető. Termetünk és egészségünk a vérmirigyek belső kiválasztásával függnek össze, amit már kimutattunk; minthogy pedig ezek a tulajdonságok örökölhetők, feltehető, hogy a vérmirigyeknek ezen alkotóképessége is örökletes. Az 1904. évi német belgyógyászati kongresszuson kimutattam, hogy mily gyakran fordul elő a vérmirigyek betegségeinek öröklése. Ezt látjuk pl. a Basedow-féle betegségnél; ebben az esetben a betegségben szenvedők gyermekei, különösen az ivarérés után, nem ritkán kis golyvát kapnak. Gyakran kidülledt szemük (exophtalmus) van és oly idegesek, hogy nagyobb izgalom után felléphet náluk a Basedow-féle kór. Möbius közli, hogy Oesterreicher egyetlen családban 9 Basedow-kóros beteget észlelt. Más szerzők is hangsúlyozzák egyébként e betegségnek gyakori átöröklését.

A hypophisis betegségei is örökölhetők néha. Bonardi, Schwoner és mások említenek oly eseteket, amikor az akromegália mint öröklött betegség lépett fel. Ilyen a cukorbetegség is, amit tudvalevőleg szintén a vérmirigyek elváltozása okoz. Myxödémás betegek gyermekei rendesen veleszületett myxödémában szenvednek, kretineknek pedig kretin gyermekeik születnek. Lanz ismerteti egy asszony érdekes esetét, akinek 40 éves koráig két egészséges gyermeke volt, azután golyvát kapott és később egy szintén golyvás gyermeknek adott életet.

Oly szülők gyermekei, akik a pajzsmirigy elváltozásában vagy idült kahexiás betegségekben (sorvadás, malaria, syphilis stb.) szenvednek, lassan nőnek, szellemileg, testileg visszamaradnak és könnyen szereznek ragályos betegségeket, különösen tuberkulózist. Ez onnan ered, mert az ilyen gyermekeknél a pajzsmirigynek veleszületett sorvadása van jelen, amit Perrandó és Garnier mutattak ki. Ilyen kedvezőtlen alkotású pajzsmirigy öröklése magyarázza azt is, hogy miért vénülnek meg felnőtt korukban idő előtt az ilyen gyermekek és a ragályos betegségeknek könnyű megszerzése folytán miért halnak el oly korán. Hogy a pajzsmirigy tulajdonságai örökölhetők, azt kísérletek is bizonyítják. Lanz Amsterdamban kiirtotta több kecske pajzsmirigyét és azt találta, hogy a gödölyék ezután lassan fejlődtek.

Nem ritkán ugyanazon családban találkozhatunk a vérmirigyek különböző megbetegedéseivel; pl. előfordulhat, hogy ugyanazon család különböző tagja cukorbeteg, óriásnövésű vagy Basedow-kóros. Leggyakrabban a cukorbetegséget és a Basedow-kórt láthatjuk egymás mellett. Két ugyanazon magyar városban élő cukorbeteg apának leányainál kis golyvákat vettem észre, továbbá a Basedow-betegségre oly jellemző vékony, hegyes ujjakat, aminők Perugino Madonnájánál láthatók; csak még a szívműködés rendetlensége hiányzott, de azt hiszem, valamely hirtelen lelki izgalom ezt a még szunnyadó bajt is előidézhette volna. Igen értékes Pelnek egy családon tett megfigyelése, ahol az apa syphilitikus, a leány myxödémás, a fiú pedig óriásnövésű volt. Feltünő bizonyíték ez ahhoz a már régebbi munkáimban tett kijelentésemhez, hogy a vérmirigyek, – jelen esetben a pajzsmirigy – és a hypophisis között szoros összefüggés áll fenn.

A vérmirigyeknek nemcsak a rossz, hanem a jó tulajdonságait is örökölhetjük. E jó tulajdonságok öröklésén nyugszik számos családnak folytatódó hosszú élete. A hosszúéletűség nagy mértékben függ attól, hogy vajjon a mirigyek egészségesen működnek-e; a többi az egészséges életmód dolga. Természetesen az egészséges életmód jótékonyan befolyásolja e mirigyek működési képességét; az azonban nem vitatható el, hogy ez utóbbiak veleszületett egészsége kedvező körülmények között egészségtelen életmód mellett is hosszú életet biztosíthat.

Ha pedig a hosszú élethez e mirigyek egészsége szükséges és ha ez az egészség öröklékeny, – ehhez pedig a fentiek szerint kétség nem fér nem fér – akkor szükségképpen következik, hogy a hosszú életet is örökölhetjük. Számos egyénnél, akik 100 éven felül is eléltek, láthatjuk, hogy vagy őseik, vagy utódaik, vagy akár rokonuk is magas kort ért el. Ime néhány példa:

Amikor egy Jenkins nevű embert 160 éves korában törvény elé idéztek, hogy egy 120 év előtti eseményről kihallgassák, két »gyermeke« kísérte, kik közül az egyik 104, a másik 100 éves volt. 1724-ben Temesvár közelében meghalt egy Petraz Czarten nevű ember 185 éves korában és egy 95 éves fia gyászolta. Egy későbbi fejezetben bővebben fogunk még megemlékezni a híres Thomas Parr-ról, aki majdnem 153 éves korában hunyt el; egy női ivadéka 103 éves lett. Surrington József nevű földmíves, aki 1797-ben halt meg Bergen közelében és 160 éves volt, fiatal özvegyet és egy 9 éves, de egy 103 éves fiút is hagyott hátra. Az 1692-ben egy finn faluban elhalálozott Millamow Mária csaknem 115 éves volt; fivére 108 évig élt és összes többi rokonai, illetve utódai magas kort értek el. Thouret János katona számos csatában szerzett sebei dacára 104 évig élt; anyja 118, egy nagybátyja 130 éves lett.[1] Ismerek egy családot, ahol a nagyapa 96 éves volt, hét fia életéveinek összege 600 év és egy még élő leánya szintén igen öreg már. Az én szűkebb családomban is otthonos a hosszúéletűség. Anyám apja 105 éves korában halt meg; három gyermeke jelenleg 96, 86 és 83 éves és még mind igen erőteljesek. Apám atyja megérte 82. életévét; ő maga 84 éves; egy fivére 96 éves, egy nővére pedig 82 éves korában halt meg.

Látjuk tehát, hogy a hosszúéletű családok tagjainak legjobb kilátásuk van ahhoz, hogy megvénüljenek, különösen akkor, ha egészséges életmód által elejét veszik vérmirigyeik betegségeinek. Ez utóbbi azért is fontos, mert korán elhalt szülők gyermekeinek is jó egészséget és magas kort biztosíthat. Egy kiváló angol-német orvos, Sir Herman Weber, kinek szülei korán hunytak el, jelenleg 86 éves holott a külseje még fiatalosabb; de ő maga is követi azokat a tanácsokat, amelyeket az élet meghosszabbításáról és az időelőtti vénülés védekezéséről írt könyvében másoknak adott. Annyira erőteljes, hogy néhány év előtt Karlsbadban megmásztunk egy igen meredek és magas dombot, azután pihenés nélkül folytattuk útunkat a magas kilátótoronyhoz, pedig a nap is erősen tűzött. Egy híres berlini klinikus, aki mindig mértékletes és szabályos életet folytatott, most 75 éves, pedig szülei már 33, illetve 52 éves korukban haltak meg és testvérei is aránylag fiatalon hunytak el.

Arra nézve is vannak esetek, hogy hosszúéletű családok tagjai jól bírják el az idült fertőző betegségeket és életerejüknek minden különösebb csorbítása nélkül magas kort érnek el. Nemrég alkalmam volt egy 72 éves igen jó karban levő urat megfigyelnem, aki 20 éves korában syphilist kapott és csak egy teljesen elégtelen labdacskezelésnek vetette magát alá. Habár e nemi betegség jelenlétét számos jel mutatta, többek között intersticiális nyelvgyulladás, mégis közérzete oly kitünő volt, hogy nemi képessége egy negyvenesnek is becsületére vált volna; sőt ő maga panaszkodott nálam nemrég túlságos élénk nemi ösztön felől. Egy 50 éves betegemnek 32 év óta van syphilise, mindamellett virágzó színben van és különben is a legjobb egészségnek örvend. Egy betegemnek atyját pedig ki nem gyógyult syphilise nem gátolta meg abban, hogy 92 évig éljen. Az ilyen esetek azonban nem nagyon gyakoriak. Amint Hasenfeld mutatta, a syphilitikus vére 50 év után is pozitiv reakciót tüntethet ki.

Rendszerint az él legtovább, aki sokat van szabad levegőn és nagyon rendszeres és mérsékelt életmódot folytat; ezeket a dolgokat azonban külön fejezetben fogjuk tárgyalni. A legtöbb öreg ember Angliában és Skóciában él, mert ezek szeretik a szabadban való edző tartózkodást. Aránylag a legtöbb 100 éven felüli aggastyán állítólag Bulgáriában van, 4 millió lakos közül, körülbelül 3800, míg a 60 millió lakost számláló német birodalomban csak 70-et találtak. Azt mondják, hogy a bolgárok ezt a rendkívül kedvező eredményt a Jogurt-tej mindennapos élvezetének köszönhetik; erről is fogunk még bővebben szólni.

II. A VÉNÜLÉS.

1. A vénülés okai.

Valamint a halál, úgy a vénülés is minden ember számára kikerülhetetlen. Hogy mind a kettő be fog következni, azzal mindenkinek számolnia kell, csak a bekövetkezés ideje különböző. A legtöbb ember 50–60 év között vénül és rövidebb vagy hosszabb idő mulva hal meg. Másoknál viszont már a 30-as években vagy még korábban mutatkoznak a vénülés jelenségei. Mi tehát kétféle vénülést fogunk megkülönböztetni, a korai, beteges vénülést és a rendeset, melyet kiváló tudósok, mint Johannes Müller és Cohnheim élettani jelenségnek tekintenek. Mindkettő szoros összefüggésben áll egymással; az egyik követheti a másikat. A korai vénülésnél nem nehéz gyógyulást szerezni, nehezebb azonban a rendes vénülést gyógyítani, habár ennek egyes jelenségeit, mint azt később ki fogjuk mutatni, szintén kedvezően tudjuk befolyásolni. Ha pl. már egy 30 éves embernél látjuk a korai vénülés jelenségeit, melyek, mint tudjuk, nagy mértékben hasonlóak a myxödémás állapothoz, akkor pajzsmirigytabletták adagolása után javulást észlelünk, amennyiben arckifejezése újra megifjodik. Ezt kiváló tudósok, mint Mackenzie, Hertoghe és mások vizsgálataiból is látjuk, akik 50–60 éves, sőt idősebb egyéneknek pajzsmirigykészítményt adtak myxödémás jelenségek ellen.

Ha azonban az a vénülés, mely 60 és 70 év között lép fel, egy törvényszerűleg bekövetkező élettani szükségesség, úgy gyógykezelése minden bizonnyal nehézségekbe ütközik. Hogyan magyarázzuk meg magunknak azonban azt a számos kivételes egyént, kiknél aggkorban sem mutatkoznak még a vénülés jellemző tünetei? Honnan van az, hogy némelykor 100 éven felüli embereknél nem vagyunk képesek az aggkor legkisebb tünetét sem megfigyelni? Igy például Harvey az újkor egyik legöregebb emberének, Thomas _Parr_-nak testét csaknem fiatalos állapotban találta. Még a bordaporcogói sem voltak elcsontosodva. Hasonlót észlelt néhány év előtt Cunningham, az edinburghi anatómiai professzor, egy jóval száz éven felüli hajósnak boncolásakor.

Olyan ember, aki régi, hosszúéletű családból származik és olyan életmódot folytat, mint Thomas Parr, aki csak tejjel élt, korán feküdt, korán kelt és gondok nélkül végezte a szabadban nehéz munkáját, talán épp úgy elélhet 152 éves koráig, mint Parr; az elméleti lehetőség legalább megvan hozzá. Amikor azonban Parr a király parancsára kénytelen volt egészséges falusi életét odahagyni és Londonba hozták, ahol a legfinomabb csemegékkel táplálták, csakhamar meghalt. Magam is ismerek néhány 50 éves embert, ki idősebbnek látszik mint például tisztelt kartársam, Sir Thomas Weber Londonban, aki 86 éves kora dacára magas hegyeket mászik és napsütötte egészséges arccal, fedetlen fővel végzi naponként sétáit.

Az időelőtti és az előrehaladott korban bekövetkező vénülés között tehát csak fokozati különbség van.

Mindennek megvan a világon az oka s így a vénülést is számos bántalom okozza, különösen olyan, mely a vérmirigyeket támadja meg. Akár 30 éves, akár 60 éves embert érjenek e bajok, mindkettőnél előidézik a vénülés jelenségeit. Ha azonban megkimélnek egy 70 éves egyént, úgy ennél e jelenségek nem fognak mutatkozni. Mindenesetre mértékadó az illető szervezete és természete is, amelyeket szüleitől örököl.

Tény az, hogy testünknek egyes részei már igen korán mutatnak satnyuló elváltozásokat. Ez azonban nem idézi elő az egész szervezet vénülését, sokkal inkább a külső bántalmak, valamint a belső természetűek, a gond és bánat és mások, melyek elől senki sem képes menekülni. Ha valaki 200 évig vagy még tovább élne anélkül, hogy ezek rá hatnának, úgy meg volna oldva a hosszú élet és az örök ifjúság elméleti lehetősége.

A sejt vénülésének lényege abban áll, hogy életképessége csökken és ezáltal elégtelenné válik. Ahhoz, hogy a sejt ép maradjon, vérre van szüksége. Ezt a vérellátást főleg a nervus splanchnicus (sympathicus) végzi. Ha ezt átvágjuk, vagy bármiképp izgatjuk, úgy a vér a hasűri szervekbe ömlik és a szív, valamint a nyúltvelő központjai vértelenné válnak. Amint később még ki fogjuk mutatni, ez a fontos ideg, valamint a vérnyomás és a vér elemel egyes mirigyeknek, különösen a pajzsmirigy, mellékvesék és a hypophisis befolyása alatt állanak. Ha a sejtet csak hiányosan vagy sehogysem táplálja a vér, úgy az elhal. Ha a foghús vagy a hajtüszők felé nem áramlik elegendő mennyiségű vér, akkor azok elsorvadnak s a fogak és a hajzat épp úgy kihull, mint a véneknél.

A vérképződést nagy mértékben befolyásolják a vérmirigyek, különösen a pajzsmirigy és a petefészkek. Myxödéma esetében, vagy a pajzsmirigy kiirtásakor a vörös vérsejtek száma és a haemoglobin mennyisége csökken. Hasonlót észleltek Breuer és Seiler kasztrációkor. Ha azután pajzsmirigy- vagy petefészekkészítményeket adunk az illetőknek, úgy vérük összetétele újra a rendes lesz. Minthogy e mirigyeknek, amint láttuk, a csontállományra is van hatásuk, a csontvelő, a vörös vérsejteknek ezen legfontosabb képzőhelye, szintén befolyásuk alatt áll. A vérnyomásra szintén befolyást gyakorolnak a vérmirigyek. A pajzsmirigynek vizes vagy glicerines kivonata, vagy a jodothyrin a vérnyomás csökkenését hozzák létre. A hypophisis viszont emeli a vérnyomást. Közismert dolog, hogy a mellékvesék is növelik a vérnyomást. Nincs tehát kétség afelől, hogy a véredények tónusa és a szöveteknek vérrel való bőséges ellátása vérmirigyeink épségétől függ. Ha ezek a vén korban degenerálódnak, úgy természetesen a vérellátás is kevesebb lesz.

Hogy a sejt jó állapotban maradjon és jól működjék, nemcsak elegendő vérre, hanem a vérnek bizonyos minőségére is szükség van. Szükséges a sejt anyagcseréjének érdekében, hogy a vér olyan anyagokat tartalmazzon, melyeket főleg a vérmirigyek, nevezetesen a pajzsmirigy, hypophisis és ivarmirigyek szolgáltatnak neki. Közismert tény, hogy e szervek testünk anyagcseréjét nagy mértékben szabályozzák. Némely szerző ezen anyagcsere zavaraiban keresi a vénülés egyik okát s a legtöbb szerző megegyezik abban, hogy az anyagcsere a vén korban általában csökken. Kövesi azt is tapasztalta, hogy vén embereknek a melegszükséglete kisebb lesz, Noorden és Munk pedig azt tapasztalták, hogy öreg korban az anyagcsere a testsúly arányában csökken.

Fődolog tehát, hogy a sejtek elegendő és jó összetételű vérrel legyenek ellátva. Ennek hiányában tönkremennek és helyöket kötőszövet foglalja el. Minél több sejt hal el, annál több kötőszövet képződik a tönkrement sejtek izgatása folytán, amelyek idegen test módjára hatnak. A kötőszövet burjánzása korlátozza azonban a sejtek táplálását, úgy hogy a szervek eme legfontosabb alkotója távozván, a kötőszövetnek adja át helyét. A burjánzás különbözőképpen jöhet létre, pl. gyulladás által, vagy úgy, hogy kívülről hatolhatnak a sejtbe kártékony anyagok. Ha az ilyen kötőszövet burjánzása az erekben lép fel, akkor a sejteknek vérrel való tápláltsága annyira csökkenhet, hogy azok elpusztulnak. De nemcsak ez a kötőszövetszaporodás, melyet _Demange_ a vénülés legfőbb okozójának tekint, hanem a szövetek elzsírosodása is létrehozhatja a sejtek halálát. Ezek a szövetváltozások tehát a vérmirigyek befolyása alatt jönnek létre. Igy pl. a pajzsmirigy kiirtása kötőszövet-burjánzást és zsírszövettöbbletet idéz elő. Viszont a pajzsmirigyből vagy a petefészekből nyert készítmények a zsírszövetet elpusztítják.

Egyes szerzők fontosnak tartják a vénülés szempontjából a bélben történő rothadási folyamatokat. Mecsnikoff volt az első, aki erre a körülményre felhívta a figyelmet. Hogy a bélbeli rothadási folyamatok előidézhetik a vénülést, az talán abból magyarázható, hogy sokkal egészségesebbek azok az emberek, akiknél étrendjük folytán tejsav képződik a bélben. A tejsav tudvalevőleg erélyes dezinficiens és gátolja a rothadást. Ebből magyarázható talán a tejjel táplálkozó emberek hosszú élete is, kiknek egy kimagasló példáját már föntebb említettük. Hasonló tapasztalatok alapján ajánlja Metschnikoff a Jogurtot és a lactobacillintejet, melyet a tejsavbacillusok tenyésztéséből állítanak elő.

Felhivom még arra is a figyelmet, hogy a pajzsmirigy, a máj és a vesék képesek a bélben keletkező mérgeket kiválasztani és elpusztítani. Igy a pajzsmirigy F. _Blum_ és a japán _Kishi_ vizsgálatai szerint a fehérjeszéteséskor keletkező káros anyagokat képes lekötni.

Világos tehát, hogy ha ezek a mirigyek a vén korban degenerálódnak, akkor a különböző mérgek visszamaradnak testünkben. Ezért tehát a vén-, különösen pedig az aggkort krónikus önmérgezési állapotnak tekinthetjük. Ugyanezt láthatjuk a myxödémásnál, a Basedowkórosnál és főleg a cukorbetegeknél is.

Láttuk tehát, hogy mily hatalmas befolyást gyakorolnak a vérmirigyek azokra a tényezőkre, melyeket különböző szerzők a vénülés okozójának tekintenek, nevezetesen az anyagcsereelváltozásokra, a kötőszövet szaporodására, valamint a bélbeli rothadási folyamatokra, és így felmerül a kérdés, vajjon a vérmirigyek elváltozásai okozzák-e a vénülést?

E mű I. fejezetében kimutattuk már, hogy mindazok a káros körülmények, melyek a vérmirigyek degenerációját okozzák, létrehozzák a korai vénülést is. Vizsgáljuk tehát, hogy képesek-e a normális, élettani vénülést is létrehozni?

Véleményem szerint a kettő között csak fokozati különbség van. Ugyanazok a bántalmak, melyek az embert már 30 éves korában érhetik és nála az időelőtti vénülés jellemző tüneteit előidézhetik, másvalakit egészséges életmódja folytán 60–70 éves koráig is megkimélhetnek. Valamikor azonban mégis hatni fognak rá, mert nincsen olyan ember a földön, aki az összes bántalmak alól kivonhatja magát. Előbb-utóbb mégis csak utólérik. Mennél súlyosabbak azok a bántalmak, pl. ragályos betegségek, krónikus alkoholizmus, gyakori terhesség, petefészekbetegségek, lelki bajok, melyek a vérmirigyeket érhetik, annál korábban mutatkozik a vénülés is.

Fontos továbbá az a körülmény is, hogy a vénüléshez hasonló jelenségeket figyelhetünk meg a pajzsmirigy degenerációjánál és kiirtásánál is és ezek viszont eltünnek, amint a pajzsmirigyet kezeljük.