Part 13

Ámde más okok is, amelyek nagyobb agyvérbőséget idéznek elő, megzavarják álmunkat: p. o. melegítő ételeknek vagy italoknak közvetlen lefekvés előtt való szokatlan élvezete. A nagyobb lakomák utáni álmosságot Bunge úgy magyarázza, hogy ilyenkor a vér az emésztőszervek felé áramlik s ezáltal az agy vérszegény lesz. Christern egy fiún végzett kisérlet után kimutatta, hogy alvás közben a koponyaüregben a vérnyomás csökken. Az a kellemes és üdítő érzés, mely a jó alvásból való fölébredés után fog el bennünket, talán arra enged következtetni, hogy ez az összegyülemlett mérges anyagokat (fáradtsági anyagok) eltávolította; ezért következtethetünk viszont az álmatlanul eltöltött éjszaka után beálló gyengeségből és kedvetlenségből arra, hogy ezek a káros, mérges anyagok a testben maradtak.

Az alvás méregtelenítő működése tehát egészséges és rendszeres alvást követel mindazoktól, akik nem akarnak időelőtt megvénülni, vagy elpusztulni.

2. Az alvás egészségtana.

Ki nem ismeri az egyik szemére vak és egyik fülére süket ember esetét, aki látó szemének és halló fülének záródásakor rögtön elszokott aludni? Nagyagyvelejét ugyanis nem zavarták többé külső észleletek. Ez az eset tanulságos. Egészséges alvás mindig csak akkor fog bekövetkezni, ha a nagyagy mindennemű felizgatását elkerüljük, mert csak ilyenkor válhat az vérszegénnyé. Minden, ami figyelmét felkelti, a nesznek legcsekélyebb meg nem szokott észrevétele is (óraketyegés, beszéd, fény) stb. hátráltatja az elalvást, míg a sokkal erősebb lárma és a fényes világítás, ha megszoktuk, egyáltalán nem zavar többé, mert a nagyagy megszünt őket észrevenni. A molnárt a malom kerepelése, a nagyvárosi embert a villamosok csengetése és zúgása cseppet sem zavarja elalváskor, éjszakai nyugalmában; sőt azt hiszem, hogy pl. a molnár inkább ébredne fel az esetben, ha a malomkerék hirtelen megállna.

Mindenekelőtt arra kell tehát tekintettel lennünk, hogy mindazt, ami a nagyagy figyelmét igénybe veszi, eltávolítsuk. Ez rendesen a lárma és világosság, de néha éppen az ellenkezője szokott lenni. Sokszor a szoba hőmérséklete is fontos szerepet játszik. Sokan nem képesek meleg szobában aludni, mert ott az agyvelő lassabban válik vérszegénnyé; ezek tehát télen a csak kevéssé fűtött szobában, jobban alszanak, mint nyáron, amikor a hőséget nem tudják eléggé lehűteni és valahányszor felébrednek, kénytelenek a párnát megfordítani. Hogy tehát hálószobánk levegője ne egyhamar romoljék meg és ne legyen ennélfogva nyomott, mindig a rendelkezésünkre álló legnagyobb szoba legyen a hálószobánk és ne – amint azt sajnos sokan teszik – a legkisebbet válasszuk erre a célra. Szükséges továbbá, hogy az ablaknak legalább egy részét – de a mellékszobáét mindenesetre – éjjel tartsuk nyitva.

Az agy nyugalma érdekében, a többi szerveknek sem szabad működésben lenniök. Lefekvés előtt be nem fejezett emésztés, továbbá valamely szervünknek fájdalma vagy a belek erős felfúvódása álmot zavaró módon izgatják az agy észrevevő képességét. Vacsorázzunk jóval a lefekvés előtt és semmi, vagy csak nagyon kevés húst együnk. A felfúvódást okozó ételek (pl. hüvelyes vetemények vagy burgonya, főleg sörrel együtt) este szigorúan kerülendők, mert a puffadtság különösen zavarja az alvást; szükség esetén távolítsuk el, ha nem birunk elaludni, azáltal, hogy glicerinkúpot vezetünk a végbélbe, amely székelést idéz elő, s erre csakhamar elalszunk. Hugyhajtó ásványvizeket sem szabad este innunk, mert különben a hólyagban meggyülemlő vizelet gyakran fog álmunkban zavarni.

Leginkább azok az emberek zavartatnak meg álmukban, akik állandóan könnyen alusznak, főképp a reggeli órákban, amikor mindenkinél legkönnyebb az álom. Mennél tovább tart az álom, annál könnyebb lesz. Legerősebb az első órákban; azt a zajt, amely három vagy négy órakor felkeltene, egy vagy két óra tájban egyáltalán nem halljuk. Kétségkívül legjobb nem később, mint ½11-kor lefeküdni, de semmiesetre sem éjfél után. És jól megjegyzendő: közvetlen lefekvés előtt ne foglalkoztassuk szellemünket és kedélyünket semmivel! Ne nehezítsük meg az agyvelő vérének kiürülését erős gondolkodás, írás vagy olvasás által és ne tépelődjünk bánat, gond, kellemetlenségek és súlyos szerencsétlenségek felett! Minél később nyugtatjuk meg szellemünket és lelkünket, annál nehezebben jut testünk a megkívánt álomhoz. Ahelyett hogy álmatlanság ellen orvosságokat szednénk, kerüljük inkább annak okait, mindenekelőtt az ágyban való olvasást és gondolkozást.

Még mindig vitás az alvás _tartama_, mert az alvás szükséglete egyének és a körülmények szerint változó. Vizsgáljuk meg önmagunkat és magunk derítsük ki a helyes mértéket. Mindenképen mértékadó e tekintetben az alvás mélysége. Mennél mélyebb az álom, tehát minél intenzívebb a bennünk végbemenő méregtelenítő folyamat, annál rövidebb alvásra van szükségünk. Nagyjában hat és nyolc óra között ingadozik az alvás tartama, lányoknak és asszonyoknak több kell; rendes körülmények között 7–8 óra felel meg felnőtteknek leginkább. Fődolog, hogy az alvás által felfrissüljünk és utána vidámnak érezzük magunkat. Minél fiatalabb a gyermek, annál tovább (11–20 óráig) kell aludnia. Ugyanaz az egyén sem kívánja meg mindig egyformán az álmot; a körülmények szerint néha öt óra is elegendő, máskor viszont nyolc órával sem elégszünk meg. Aki egy-két éjjelen át nem volt képes magát kialudni, az ne mulassza el azt annál hosszabb alvással kipótolni; hogy ez utólag sikerül, az szintén bizonyítja az alvás méregtelenítő működését.

Valamint a kevés, úgy a sok alvás is fáradtságot, nehézkességet és munkaiszonyt okoz. Itt is tartsuk be tehát a helyes középutat. Csakis ez képes pótolni napközben elhasznált erőnket, illetve ezáltal sikerül a felgyülemlett mérges anyagokat kiküszöbölni. Ha valakit egyetlen egy teljesen álmatlanul eltöltött éjszaka után megfigyelünk és azt látjuk, mintha az illető hirtelen megöregedett volna, úgy szívesen elhisszük, hogy az állandó éjszakázás az időelőtti megvénülést nagyban elősegíti. És ha megfigyeljük, hogy egyetlen egy nyugodt éjszakai alvás mennyire elegendő normális külsőnk visszaszerzéséhez, akkor minden bizonnyal le fogjuk vonni azt a tanulságot, hogy a korai megvénülés elkerülése végett az elegendő alvás feltétlenül szükséges. Kerüljük mindenekelőtt az éjszakai utazásokat és feküdjünk le korán s így korán is fogunk felkelni. Wesley, a reformátor, mondotta, hogy »a korai lefekvés és korai felkelés egészségessé és bölccsé teszi az embert«. De feltűnő magas kort is érünk el ezáltal; a legtöbb száz éves emberről tudjuk, hogy koránkelők voltak. Az a körülmény, hogy a vidéken sokkal több a koránkelő és koránfekvő ember mint a városban, bizonyára egyik okozója annak, hogy faluhelyen sokkal elterjedtebb a hosszúéletűség. Aki korán kel, az este hamar lesz fáradt és álmos, és annál egészségesebb álomba merül; a koránkelés tehát egyúttal megelőzője is az álmatlanságnak és pedig a legtermészetesebb. De az étvágyat, az éhség érzetét is nagyban elősegíti ez a kitűnő szokás, melyet nem ajánlhatunk elég komolyan, bár tudjuk, hogy sok embernek kezdetben nagy önmegtagadásába kerül; ami, ha egyszer elmult, szívesen maradunk továbbra is korai felkelők. Aki télen nem bírja elsajátítani, az nyáron okvetlen szokja meg, amikor is sokkal könnyebben érhet célt.

VIII. A NEMI ÉLET.

1. Az ivarmirigyeknek az életerőre és a hosszú életre gyakorolt hatása.

Ha körültekintünk amaz emberek között, akik szokatlanul sokáig maradtak fiatalok és feltünően magas kort értek el, akkor meglepően élénk nemi életet állapíthatunk meg nálok. De mivel ez kétségkívül csak egészséges és tevékeny ivarmirigyekkel lehetséges, nyilvánvaló, hogy az ilyen mirigyek birása az átlagot meghaladó életerőt kölcsönöz nekünk és a legjobb kilátásokat nyújtja a magas kor eléréséhez. Bizonyítékul néhány példát fogok a gyakorlatból bemutatni és megvilágítani.

Ha egy férfi vagy nő ivarmirigyeit eltávolítjuk, akkor azok hamar vénülnek. Az eunuchok pl. korán ráncosodnak, elhíznak és más tekintetben is vénekké válnak. Ugyanez mondható azokról az asszonyokról, kiknek petefészkét részben vagy egészben eltávolítják. Mathieu Pâris történetíró említi, hogy amidőn Barbarossa Frigyes 1253-ban elvette az angol Izabellát, több mór eunuch szolgát ajándékozott neki, akik öreg álarcokhoz hasonlítottak. Pelikan megjegyzi hogy az orosz skopzák arca, akiknél a kiherélés kötelező, hervadt és duzzadt; Merschejewski szerint bőrük ráncos és fölötte öreges.

A kiherélés vagy a női nemiszervek kiirtása, a korai vénüléstől eltekintve, olyan szerveket is elváltoztat, melyek az életerő és a hosszúéletűség szempontjából nagy jelentőséggel bírnak: a gyomrot, beleket, májat és szivet. A menstruáció fájdalmassága vagy kimaradása folytán fellépő szívbetegségeket, vagy a női ivarmirigyek krónikus elváltozásai folytán keletkező szívidegbajokat már számos szerző hangsúlyozta.

A tapasztalat mutatja, hogy a szív és petefészek nagyon szoros vonatkozásban áll egymással. Említésre méltó a petefészek és az emésztőszervek között fennálló összefüggés is. Egy gyomorsipollyal ellátott asszonyon Kretschy megállapította, hogy a nemiszervek elváltozása az emésztőszervekét is maga után vonja. A »változás« alatt gyarapodik a gyomornedv szabad sósava. Fleischer, aki ugyanezt a megfigyelést tette, azt is észrevette, hogy menstruációkor az emésztés lassubbodik, mely annak lefolyása után újra helyreáll. Leyden fiatal leányokon menstruációnehézségek alkalmával neuralgiát és gyomortúlérzékenységet állapított meg.

Az ivarmirigyek elfajulása folytán oly gyakran fellépő krónikus székrekedések (én magam is többnyire igen makacs székrekedést állapítottam meg kastrált [kiherélt] nőkön) élénken bizonyítják, hogy e mirigyek a béllel is összeköttetésben állanak. Klinikai megfigyelésekre támaszkodva, az 1904-iki francia belgyógyászati kongresszuson azt az elméletet állítottam fel, hogy a petefészek elváltozásai a máj- és az epekeringés betegségeit is létrehozhatják.

Mondottuk már, hogy a heréltek ritkán vagy soha sem érnek el magas életkort, de viszont az élénken működő ivarmirigyek birtokosai sokszor 100 évig vagy még tovább is elélnek. A hires Parr Tamás ki csaknem 153 éves lett, 102 éves korában bírói megfenyítésben részesült, mert egy fiatal leány ellen erkölcstelen merényletet követett el. Hogy nemi ösztöne továbbra is változatlan maradt, az abból a tényből világlik ki, hogy 120 éves korában egy özvegyasszonyt vett el, aki később kijelentette, hogy magas korát egyáltalán nem vette rajta észre. Az aarhuusi székesegyházban eltemetett dán Drakenberg 146 évet élt, dacára annak, hogy többször volt részeg mint józan. Száztizenegy éves korában egy 60 éves nővel lépett házasságra, kinek halála után, 137 éves korában, egy fiatal parasztleányba lett szerelmes. De ez a takaros, életerős jüttlandi hajadon kikosarazta. Mielőtt özvegységébe beletörődött volna, több fiatal lánynál kopogtatott be – hiába. Bizonyára több sikert ért volna el, ha özvegyekhez vagy aggszűzekhez fordul; de jellemző, hogy éppen fiatal leányra pályázott. És Parr második feleségének előbb említett kijelentéséből látszik, hogy e Mathuzsálemnek késői házasságánál, nem éppen plátói szerelemről volt szó.

Ezt különben a sarjadékok száma is bizonyítja. Ha ugyanis sok gyermek nemzését a nemi működés és munkabírás jelének tekinthetjük, akkor ezek az aggastyánok nagy nemi hősök voltak, mert csaknem mindegyik soktagú családdal dicsekedhetett el. Albrecht Péter, aki 123 évig élt, 80 éves korában házasodott meg s azután 7 gyermeke született. A svéd Douglas György 121 évig élt, 85 éves volt, a mikor megnősült és 8 gyermeke született. Egyikük az apa 103. életévében született, de ez – és ez különösen érdekes ránk nézve – rendes testi fejlettség mellett idióta volt. A Meránban 1770-ben 104 éves korában elhunyt olasz Baraviccino di Capellis báró négyszer nősült; először 14, utoljára 84 éves korában. Hét gyermeke volt, halálakor pedig felesége teherben volt. Egy angol ujság szerint 1716-ban élt Philadelphia közelében egy cipész, névszerint Glan, aki 114 éves kort ért. Harmadik felesége, amikor özvegyen maradt, csak 30 éves volt és semmi tekintetben sem volt oka férjére panaszkodni.

Habár ezeknek az asszonyoknak férjük munkabírásáról tett kijelentéseit nem is vetjük latba, gyermekeik törvényessége felől még sincsen okunk kételkedni. A boncolás ugyanis, melyet több ilyen patriarkán végeztek, kiderítette, hogy szerveik, heréik is, feltűnően jó állapotban voltak. Parr boncolását nem kisebb ember végezte, mint Harvey, a vérkeringésnek híres fölfedezője. A csodálatraméltó öreg szerveit teljesen ép állapotban találta; még bordaporcogói sem voltak elcsontosodva. Harvey Parr halála okául a túltápláltságot állapította meg. Az öreg ugyanis állandóan mértékletes életet folytatott; de királya, ki őt, hogy megismerje, 152 éves korában az udvarhoz hivatta, túltáplálta a szokatlan eledelek egész tömegével; ez ölte meg őt, mielőtt 153. életévét elérhette volna.

Hogy a házasságnak mily nagy befolyása van a hosszúéletűségre, azt élénken bizonyítja az a körülmény, hogy ezen aggastyánok többsége ismételten – négyszer is – megnősült. Eszembe jut erre még egy példa: egy porosz Mittelstedt nevű katona, aki 110 éves korában kötötte harmadik házasságát és 112 éves korában 1792-ben halt meg.

Mindezeket a példákat Hufeland híres »Makrobiotik« című művéből vettem, melynek hitelességében föltétlenül megbízhatunk. Pflüger pedig, aki szintén felemlít néhány ilyen érdekes esetet, azt mondja, hogy amikor Parr szemérem elleni vétsége miatt törvény előtt állott, fiatal vádlónője _bizonyítékát_ nyújtotta a bíráknak, hogy ez a 100 éven felüli ember a fiatalságnak még minden tulajdonságával rendelkezett. Alkalmam volt a Harvey által felvett hullalelet jegyzőkönyvét kézhez kapnom (egy az unokaöccse részére hátrahagyott és a »Sydenham Society’s Reports«-ban közzétett iratban láttam). Eszerint a bordaporcogók még lágyak és hajlíthatók voltak, a felkar fekete szőrzetet mutatott, heréi nehezek és nagyok s a többi szervei is egészségesek voltak. Özvegye elmondta Harveynak, hogy csak 140 éves korában szünt meg vele sűrűn közösülni.

Igen érdekes egy angol-ír tengerésznek az esete is, aki a tengernagyi parancsnokság hivatalos jelentése szerint 113 éves lett, és akit Cunningham, edinburghi egyetemi tanár boncolt. Ez az anatomus közölte velem, hogy az aggastyán heréi erősek és egészségesek voltak, bordaporcai még nem voltak elcsontosodva, teste jó állapotnak örvendett. Magamnak is volt egyszer alkalmam egy 80 éves agglegény heréit megvizsgálni, s nem kevéssé voltam meglepetve, midőn e mirigyeket oly állapotban találtam, mely egy 40 évesnek is becsületére vált volna. Egy szép napon pedig egy üde külsejü 75 éves öreg ur kérte ki tanácsomat impotenciája miatt, mely őt »szörnyen nyugtalanította«. Metschnikoff említi, hogy ő 99–103 éves emberekben nagy mennyiségű »mag«-ot talált; Waldeyer pedig egy 92 éves embernél észlelt élénk magképződést.

Az ivarimirigyeknek ez a késő aggkorig tartó egészséges állapota megerősíti azt a tényt, hogy e mirigyek ép állapota mellett a vénülés nagyon öreg embereknél sincsen még előrehaladott stádiumban. Természetes, hogy emellett a többi vérmirigy minősége is nagy jelentőséggel bír, mert a vénülést nemcsak az ivarmirigyek, hanem az _összes_ vérmirigyek elváltozása idézi elő. Ha tekintetbe vesszük e pátriárkák kitünő egészségét és ivarmirigyeik kiváló épségét, akkor nincs okunk kételkedni annak a lehetőségén, hogy ők élő ondósejtek felett rendelkeztek és ennélfogva könnyen lettek apákká.

Hogy öreg emberek kifejezett nemi ösztön mellett gyakran igen magas kort értek el, azt már több ízben megfigyelték. Tiberius és XV. Lajos történeti példák arra, hogy súlyos nemi kicsapongások dacára is – ami különben a túlságos alkohol- vagy dohányélvezésnél is elő szokott fordulni – öreg emberekké lehetünk. Meg kell azonban jegyeznem, hogy: »Quod licet Jovi, non licet bovi«.

Néhány év előtt egy karlsbadi kartársam halt meg 96 éves korában. Elméje még oly tiszta volt, hogy néhány hónappal halála előtt egy orvosi konziliumot tartottam vele, amely alatt fényes tanujelét adta élénk gondolkodóképességének. A szépnemhez való viszonyát, melynek különben nagyban hódolt, oly lovagiasság és udvariasság jellemezte, mintha csak fél olyan idős lett volna. Végig jelen volt kivétel nélkül minden operette- vagy balletelőadáson és orvosi gyakorlatát mindaddig folytatta, míg tüdőgyulladása azt lehetelenné tette; kijelentette, hogy praxisát csak 100 éves korában fogja megszüntetni. Egy 91 éves úr, aki egy nyugateurópai országnak legmagasabb köreihez tartozik, csodálatraméltó frisseségéről ismeretes. Lovagol, létrán fára mászik stb. Néhány év előtt elhúnyt a felesége; később megpróbálta sógornőjét elcsábítani és amikor emiatt szemrehányásokkal illették, így felelt: »Fogalmatok sincsen arról, hogy mit tesz az, ha az embernek öreg létére fiatal a teste.«

Az a körülmény, hogy a másik nemhez való hajlamot egyeseknél igen öreg korban is megtaláljuk, azt mutatja, hogy a belső kiválasztású ivarmirigyek még jó állapotban vannak, ami gyakran magas intelligenciával jár együtt. A legkiválóbb példát erre Goethe nyújtotta, aki mindvégig egy harmincéves egyén szellemi üdeségével dicsekedhetett és 81 éves korában is bámulatba ejtette hallgatóit az ő megszakíthatatlan gondolatáradatával és eszméinek bőségével. 82 éves volt, amikor a »Faust« második részét befejezte. 74 éves korában beleszeretett a szépnem rajongó imádója a még nem egészen húsz éves Levetzow Ulrikába, kinek társaságában fiatalosan táncolt és akkoriban írta fiának, hogy testileg és szellemileg frissebbnek érzi magát mint valaha. Ha a leány anyja nem találta volna túlságosnak a köztük levő korkülönbséget, bizonyára elvette volna Goethe a leányt. Későbben Young Máriába szeretett bele és utolsó lehelletéig hű maradt a nőkhöz. Ugyanez áll Hugó Viktorról is. Ibsennek Bardach kisasszony iránt táplált vonzalma még szintén friss emlékezetünkben él.

A nők között is előfordul, de ritkábban, hogy nemi ösztönük a rendes időn túl terjed. Feltűnt előttem egy egészen megőszült olasz nőnek fiatalos külseje, aki még 69 éves kora dacára is rendszeresen menstruált s a szemeiben lobogó tűz fél olyan idős asszonynak is dicsőségére vált volna. Tizenhárom gyermeke volt. Ninon de l’Enclos állítólag olyan szép volt még 90 éves korában is, hogy egy fiatal abbé halálosan beleszeretett. Hogy ezek az esetek nőknél sokkal ritkábbak mint férfiaknál, az onnan magyarázható, hogy a petefészek rendszerint már korán beszünteti működését és hogy a női nemi szervek sokkal inkább ki vannak téve a káros behatásoknak mint a férfiaké.

A nők világában sokkal gyakrabban találkozunk kasztráltakkal (heréltekkel), mint férfiaknál, sajnos, gyakran olyankor is, amikor elkerülhető volna. Szerencsére a petefészket a többi vérmirigyhez hasonlóan nem szükséges mindig teljesen kiirtani. Hogy kasztrált nők nemi ösztöne néha továbbra is megmarad, az erre vezethető vissza, valamint arra a körülményre is, hogy a méh épségben marad. A petefészkek és a méh ugyanis, épp ugy mint a herék és a dülmirigy, együtt működnek és nézetem szerint a nemi ösztön épp úgy függ a dülmirigy és a méh képességétől, mint a here, illetve a petefészekétől. A nemi ösztön kialvása és az impotencia tudvalevőleg krónikus kankó következménye is lehet, amely többnyire a húgycső hátsó részén kívül a dülmirigyet is megtámadja.

Az ivarmirigyeknek életerőnkre gyakorolt óriási hatása nagyban szükségessé teszi azoknak a veszedelmeknek távoltartását, melyek e fontos szerveinket fenyegetik. Ezért tehát szükségesnek tartom megemlíteni azokat az egészségi óvóintézkedéseket, illetve rámutatni azokra a szervi készítményekre, melyek képesek ezen szervek működését elváltozásuk után is fokozni, illetve részben pótolni.

2. Az ivarmirigyek egészségtana. A nemi kicsapongások, valamint a nemi ösztön teljes elnyomásának káros következményei.

Az ivarmirigyeket érő káros behatások olyan számosak, hogy e helyen csak a legfontosabbak tárgyalására szorítkozhatunk, mindenekelőtt azokéra, amelyek, minden észrevehetőbb következmény nélkül, lassankint annyira csökkentik e fontos szervek életerejét, hogy azok végül elfajulnak. Első helyen állnak a fertőző betegségek. Ezek ellen korai házassággal védekezhetne a férfi. Nagyon is sok férfi kap házassága előtt syphilist vagy kankót és házasságukkal azután nejüket is tönkre teszik. Ez esetben könnyen marad a nő terméketlen, a férfi pedig impotens és mindketten korán megvénülnek. Törvény által kellene a házasulandóknak megparancsolni, hogy házasságraléptük előtt orvosi vizsgálatnak vessék magukat alá. Már Plato szerette volna a házasságot bírói vizsgálattól, illetve engedélytől függővé tenni.

Nem kevésbbé ártalmas a nemi szervekkel való visszaélés gyakori izgatás által – történjék az akár túlságba vitt közösülés vagy önfertőzés útján, akár az érzékiségnek kielégítés nélkül való izgalma által, amit a fogantatás elkerülése végett igen gyakran szoktak megtenni. A nemi élvezetekben való mértéktelenség az ivarmirigyek korai elhasználásához és – egészen fiatal embereknél is – időelőtti megvénüléshez vezet: hájkórhoz, az arcvonások puffadtságához s az izmok petyhüdtségéhez. Ugyanez mondható azokról a nőkről, akik túlgyakran vannak teherben. Mint mindenben, úgy itt is tartsuk be a helyes mértéket. Már a régi hinduk is hosszú tartózkodást ajánlottak a férfiaknak.

A közösülés határidejét a következőképen ajánlották: Mohamed minden nyolcadik, Zoroaster minden kilencedik, Sokrates és Solon pedig minden tizedik napot, Luther hetenként kétszer, Mózes pedig a menstruáció előtti és utáni nyolcadik napot, Acton minden hetediktől tizedikig terjedő napot, míg a talmud a következő fokozatot állapítja meg: erős fiatal ember naponta, munkások egyszer hetenként, szellemi munkával foglalkozók egyszer egy hónapban.

Pomeroy azt mondja, hogy mi a természettől ajándékozott nektárt túlbő hörpintések által vizzé, később epévé és végül halálos méreggé változtatjuk át. Kisch, Katscher és mások elővigyázati szabályként sürgősen ajánlják, hogy egy házaspár se aludjék egy ágyban. Még veszedelmesebb egyébként a nemi szervek izgatása anélkül, hogy azok kielégítést nyernének. Ami pedig az önfertőzést illeti, arról csak azt jegyezzük meg, hogy az sokkal veszedelmesebb mint a másik nemmel való közösülés.

Kisch és mások szerint az óvóeszközökkel való közösülés nőknél méhpetyhüdtséget és krónikus méhgyulladásokat okozhat. Sőt álképleteket is; Neugebauer és Pigeolet az óvóeszközök használata után (condom stb.) gyakran figyeltek meg méhrákot. Elischer és Valente pedig ezen óvszerek használatakor, melyek különben a nőt kielégítetlenül hagyják, a méhnek különböző gyulladásait állapították meg.

A menstruáció ideje alatt történő közösülés méh-, petefészekgyulladást és más altesti bántalmakat okozhat. A mózesi törvény az ilyen vétséget halállal sújtotta. A menstruáczió idején ne közlekedjék a nő senkivel sem és mindennemű munkát is kerüljön. Sokan jól teszik, ha az első napokat fekve töltik el.

Azok a leányok, akik nem akarnak idő előtt megvénülni, csak testi és szellemi fejlődésük teljes befejezése után házasodjanak, tehát csak 18–20 éves korukban vagy még később – amint körülményeik engedik. Sápkóros lányoknak csak bajuk elmultával engedjük meg a házasságot, jóllehet a házasság a petefészek működésének izgatása által elősegíti eme fontos szervek vérképződését s így a sápkórt gyakran jótékonyan befolyásolja.