Part 3

Oh mennyi munkát bírt már el vállam s karom, Veszélyes munkát, mit kimondni is nehéz! De annyi szenvedésre sem Zeus hitvese, Sem ellenséges Eurystheus nem juttatott, Mint Oeneus hitszegő leánya, e ruha Csalárd hálóját vetve rám, mit furiák Szőttek, hogy elveszítsék éltemet vele. Mert oldalomhoz nőtt s lemarta húsomat, Beszívódott tüdőmig és kiszárítá Az éltető eret; kiszopta véremet, Fölette, szétroncsolta testem tagjait, Rejtélyes lánczként fogva át oldhatlanul. Nem harczi dárda tette ezt, nem földszülött[47] Órjások serege, sem vad szörnyek ereje, Nem Hellas, nem barbár hazának férfia, Sem más hon, melyen tisztogatva áthaték; Nem, asszony volt az, és nem hősi férfiú, Ki kard nélkül meggyilkolt engem egymaga. Oh én fiam! légy méltó és igaz fiam, Ne tartsd nagyobbra nálam rossz anyád nevét. Ragadd ki tenkezeddel a födél alól Szülő anyádat s add kezembe, hadd tudom, Kinek fájdalma gyötri inkább lelkedet, Enyém-e vagy övé, ha boszúm széttöri. Menj, oh fiam, s merd tenni ezt; szánj engemet, Kit szán mindenki; mert miként ifjú leány Sirok kínomban; nincs ember, ki mondaná, Hogy sírni látott volna engem azelőtt; Sóhaj nélkül viseltem mindig én a bajt. De most asszonynyá tett a kín, boldogtalant Lépj közelebb atyádhoz, állj mellém fiam, Tekintsd saját szemeddel, mennyit szenvedek. Im fölemeltem tagjaimról a mezet, Nézzétek hát mindnyájan gyötrött testemet, Nézzétek, én szegény mi nyomorult vagyok. Jaj, jaj, gyötrelem, oh jaj! A kín megint éget már, újra átnyilal, És tomporomba hat; a gyilkos nyavalya Nem enged megpihenni pillanatra sem. Oh nagy Hades, ragadj el! Zeus tüze, sujts fejemre! Csóváld meg, oh isten, felettem, s küld le rám Villámodat, atyám![48] Mert újra megrohan, S növekvő dühvel mardos. Oh kezem, kezem, Oh hátam, mellem és ti kedves karjaim! Ti vagytok hát valóban, melyek egykoron Elpusztíták Nemea szörnyű honosát, A hozzáférhetetlen arszlánt,[49] pásztorok Ijesztő rémét; Lerna hydráját: a két Természetű vad szörnyek dúló seregét, A szemtelen s erőszakos kentaurokat; És Erymanthos vádját; meg a föld alatt Hades háromfejű ebét, az iszonyú Echidna kölykét; és a sárkányt, mely a föld Végső határán aranyalmát őrizett? Ezernyi más küzdelmet izlelék meg én, S kezemből nem birt senki győzedelmi jelt. De most minden tagom megtörve, testemet Szétmarczangolta láthatatlan kór keze, Ki a legjobb anyának viselem nevét, Kinek nemzője Zeus volt, a csillaglakó. De tudjátok meg ezt: bár semmivé levék, Bár lábam sem bir: így is megtorlást veszek Azon, ki ezt tevé. Hadd jöjjön hát elő, Tanulja meg s hirdesse a világ előtt, Hogy élve, halva a gonoszt megbüntetem.

KAR.

Szegény Hellas! mily gyászba látom arczodat Borulni, ha e hősödtől megfosztanak.

HYLLOS.

Megengedvén, hogy válaszoljak, oh atyám! Bajod daczára hallgass meg hát csendesen. Nem kérek tőled semmit, a mi jogtalan. Figyelj reám, s ne égjen benned úgy a düh, Miként a kín gyötör; mert máskép nem tudod, Miért vágyódol s mért boszankodol hiún.

HERAKLES.

Mondd el hamar mondandód s hallgass; kínjaim Között nem értem én e szószátyárkodást.

HYLLOS.

Anyámról óhajtok beszélni, mostani Sorsáról, s hogy nem vétkezett szándékosan.

HERAKLES.

Oh te gonosz! fülemnek hallatára mersz Anyádról szólni, ki meggyilkolá atyád?

HYLLOS.

Olyan történt, miről hallgatni nem szabad.

HERAKLES.

Bizonynyal nem szabad arról, mit vétkezett.

HYLLOS.

Nem így fogsz ám arról beszélni, mit ma tett.

HERAKLES.

Beszélj; de őrizkedjél rossznak látszani.

HYLLOS.

Beszélek; most ölé meg gyilkoló keze.

HERAKLES.

Ki ölte meg? Csodát jelent baljós igéd?

HYLLOS.

Önnön magát ölé meg, nem más kéz tevé.

HERAKLES.

Hah! mért nem sujthatá karom le jog szerint?

HYLLOS.

Ha mindent megtudsz, majd lecsillapul dühöd.

HERAKLES.

Nagy szóba kezdél; szólj tehát, mint érted ezt?

HYLLOS.

Egy szóval mondom: jót akarva vétkezett.

HERAKLES.

Hogyan, gonosz! atyád’ megölve jót akart?

HYLLOS.

Látván az új nászt, bűvös szerrel akará Szerelmedet megóvni, s ebben tévedett.

HERAKLES.

S ki volt a nagy varázsló Trachis népe közt?

HYLLOS.

A kentaur Nessos vette rá hajdan, hogy ily Varázslat által gyújtsa fel szerelmedet.

HERAKLES.

Oh jaj nekem szegénynek, végórám ütött! Elvesztem, elvesztem, nincs már számomra fény! Jaj, jaj, most érzem teljesen balsorsomat! Menj, oh fiam! mert nincsen többé már atyád; Menj s hivd elő testvérid összes fajzatát, Boldogtalan Alkménét is, ki hasztalan Lett Zeus nejévé; hadd hallják a jóslatot Éltem végéről, melyet ah! jól ismerek.

HYLLOS.

Anyád nincs már itt, más tanyára távozott, Tiryns a parti város lett lakó helye; Nehányát gyermekidnek elvivé oda Nevelni, és a többi Thebában lakik; Hanem mi, kik jelen vagyunk, atyám, ha kell Szolgálatodra állunk; szólj hát, mit kivánsz.

HERAKLES.

Figyelj tehát szavamra, s mutasd meg azt, Hogy méltó vagy magad fiamnak mondani. Atyám igéje rég megjósolá nekem, Hogy élő lény kezéből nem jő rám halál, Hanem csak attól, a ki Hadest lakja már. És most a szörnyeteg kentaur, az isteni Jóslat szerint, elvette holtan éltemet. De mondok nektek még egy újabb jóslatot, Mely úgy szól, mint a régi, s egyenlő vele; A hegylakó vad sellek[50] szentelt erdején Atyám soknyelvű tölgyéről hallottam ez Igét, s felírtam minden szót, mit jósola: Hogy a jelen napokban megjő az idő, Mely a reám szabott súlyos munkák alól Felszabadít. Boldogságot reméltem én; Pedig mit igért nem más volt, mint a halál: Mert szenvedés nem éri már a holtakat. Tisztán beteljesülvén minden, oh fiam, Légy újra hű segédem abban, mit teszek, S ne várd, hogy zordonabb szavakkal intselek; Kövesd önként parancsomat, s törvényedül Válaszd a legszebbet: fogadd atyád szavát.

HYLLOS.

Bár reszketés fog el szavadra, oh atyám! De teljesítem mindenben parancsodat.

HERAKLES.

Nyujtsd jobbodat hát mindenek előtt nekem.

HYLLOS.

Miért kivánsz e hittel kötni engemet?

HERAKLES.

Nem nyújtod iziben, nem fogadod szavam?

HYLLOS.

Im jobb kezem, nem mondok ellent semmiben.

HERAKLES.

S most Zeus atyám fejére mondd el esküdet.

HYLLOS.

Nem mondod azt is, eskümet mire teszem?

HERAKLES.

Esküdjél arra, hogy parancsom megteszed.

HYLLOS.

Im esküszöm, hatalmas Zeus legyen tanúm.

HERAKLES.

S ha esküdet nem tartod, átkozd el magad.

HYLLOS.

Megtartom; s ha megszegném, átkozott legyek.

HERAKLES.

Isméred Oeta ormát, Zeusnak szent helyét?

HYLLOS.

Ismérem, sokszor áldozék e hegytetőn.

HERAKLES.

E csúcsra vidd fel tenkezeddel testemet, Kisérjenek kiválasztott barátaid; Halmozd máglyába mélygyökű tölgy ágait, Vágj hozzá vad olajfa törzséből sokat,[51] És a magas máglyára tedd rá testemet; Fogj azután égő fenyő szövétneket S gyújtsd meg vele. Vigyázz, ne érje semmi köny; Sirás, sóhajtás nélkül tedd meg, ha ugyan Méltó fiam vagy; mert ha nem, az alvilág Mélyéből is üldözni fognak átkaim.

HYLLOS.

Oh jaj, atyám, mit mondasz? Mit bízál reám!

HERAKLES.

A mit tenned kell. És ha nem, keress atyát Másutt, ne mondd többé fiamnak magadat.

HYLLOS.

Jaj, újra jaj! Mily tettre hívsz fel, oh atyám? Hogy éltedet vegyem, hogy gyilkosod legyek?

HERAKLES.

Nem arra; ám hogy meggyógyítsad kínomat, Hogy fájdalmimnak légy egyetlen orvosa.

HYLLOS.

Mint gyógyítnám meg tűzhalállal testedet?

HERAKLES.

Ha ettől borzadsz, tedd a többit legalább.

HYLLOS.

A hegyoromra felszállítlak szivesen.

HERAKLES,

A máglyát is felhalmozod, mint rendelém?

HYLLOS.

Ha csak nem kell, hogy enkezemmel érjelek; A többit megteszem fáradhatatlanul.

HERAKLES.

Ez is elég lesz; ám e nagy szolgálatot Tetézd csekélyebb szivességgel kedvemért.

HYLLOS.

Legyen bár legnagyobb, örömmel megteszem.

HERAKLES.

Eurytos ifjú lányát nemde ismered?

HYLLOS.

Ha nem csal sejtelmem, Jolé felől beszélsz.

HERAKLES.

Felőle. Ezt kötöm szivedre még, fiam: Ha elhunytommal híven emlékszel reám, S eszedbe jut az eskü, mit nekem tevél, Vedd nőül e leányt; fogadd atyád szavát; Az emberek közül ne birja senki azt, Rajtad kívül, ki oldalam mellett feküdt. Ágyát te vedd magad gondodba, oh fiam! Fogadj szót. Hisz’ ki nagy dologban engedél, Csekélységben daczolva feldúlnád kegyem.

HYLLOS.

Oh jaj! betegre vészthozó bár a harag; De mint viselhető el ilyen gondolat?

HERAKLES.

Úgy szólasz, mintha nem akarnád tenni ezt.

HYLLOS.

Ki választhatná e leányt, ki egyedül Hozá anyámra a halált s reád e kórt, Mely most gyötör; ha csak nem szállta meg gonosz Szellem? Haljak meg inkább én is, oh atyám! Mint elvegyem legrosszabb ellenségemet.

HERAKLES.

Ez ember, a mint látom, végső perczemet Sem tartja tiszteletben; ám az istenek Átkozzanak meg, ha nem fogadod szavam.

HYLLOS.

Ah! látom, tüstént elfog már a szörnyű kór.

HERAKLES.

Igen, te ébreszted föl alvó kínomat.

HYLLOS.

Szegény fejem, mi bősz kétségek gyötrenek!

HERAKLES.

Mért nem hallgatsz rá, a ki adta éltedet.

HYLLOS.

Gonoszságot tanuljak tőled, oh atyám?

HERAKLES.

Az nem gonoszság, ha szivem vigasztalod.

HYLLOS.

Valóban ezt parancsolod tehát nekem?

HERAKLES.

Valóban ezt. Tanúim rá az istenek.

HYLLOS.

Úgy megteszem, nem daczolok; az istenek, Látják, te rendeléd így. Nem fogok soha, Parancsod teljesítve, rossznak látszani.

HERAKLES.

Jól végezéd; csatold hát hozzá, oh fiam, A gyorsaságot, melylyel a máglyára tészsz, Míg új görcs nem ragad meg s újabb dühroham, Előre gyorsan, fogjatok fel! Életem Végével kínjaimtól is megpihenek.

HYLLOS.

Nem gátol semmi, hogy parancsod megtegyük, Hiszen te rendeled, s te kényszerítsz atyám!

HERAKLES.

Fel, míg a kór meg nem ragad újra, Fel, erős, kemény lélek! zárd le vas Zabolával az ajkak jajszavait, Ne remegjen a szív, menjen örömmel, Hova kényszerű végzete hajtja!

HYLLOS.

Vigyétek el, emberek, őt, s legyetek Elnézéssel azért, mit tenni fogok; Lássátok e gyászeseményben Zord szigorát az isteni kéznek. Atyja volt, fiának nevezé: S hidegen szemléli e szörnyű baját.

KAR.[52]

A jövőt nem látja senki szeme; A mi megtörtént: gyász mi fejünkre, Szégyen övére, De a legkínosabb mindannyia közt A férfiúra, ki szenved. Ifjú lányka ne késsél már e helyen, A hol annyi halált és annyi nyomort Láttak e kurta időn szemeid. És ezt mind Zeus keze tette.

Jegyzetek.

1. Oeneus Aetolia királya volt; országához tartozott Pleuron városa, mely az Euenos folyó mellett feküdt.

2. A folyam-isteneket vagy egészen bika, vagy bikafejű ember, vagy emberfejű bika alakjában szokták jelképezni. Sophokles ezeken kívül a sárkány alakját adja Achelóosnak, mi a folyam kigyózó csavarodásait jelentheti.

3. Alkmene Elektryon, mykenei király leánya volt, s Zeustól szülte Heraklest.

4. Midőn Herakles már megszületendő volt, Zeus megesküdött, hogy a fiú, ki e törzsből éjjel születik, egész családja fölött úr legyen. A féltékeny Hera (Juno) tehát egy éjtszakával megkéslelteté Alkmene szülését, s így történt, hogy Nikippe, Sthenelosnak, Alkmene nagybátyjának neje, előbb hozta világra fiát Eurystheust, ki Zeus esküjénél fogva egész családjának s így Heraklesnek is ura lett, s a tizenkét nagy munkát végezteté vele.

5. Iphitost, Eurytos fiát, Herakles atyja elleni bosszúból orozva ölte meg.

6. Keyx, trachisi királynál.

7. Dejanirának négy fia volt Heraklestől: Hyllos, Glenos, Ktesippos és Hodites.

8. Eurytos, Oechalia királya, Herakles mestere volt a nyillövésben. Alább a tragœdia szövegében el van beszélve, miért szűnt meg e kettő közt a barátság.

9. Dejanira barátnői, kik a kart teszik, először a naphoz könyörögnek, hogy adjon valami hírt a távollevő Heraklesről; azután Dejanirát vigasztalják részint azzal, hogy férje Zeus különös oltalma alatt áll, részint meg azzal, hogy minden ember sorsa öröm és bánat közt hányódik.

10. A naphoz fordulnak, mert ez mindenkit lát.

11. Herakles Thebában született, melyet Kadmos alapított.

12. A kretai tenger nagy viharairól volt nevezetes.

13. Dodona, Epirusban, Zeus jósdája volt s a legrégibb Hellasban. Tölgyligetben állott, s az egyik tölgyfáról galambok hirdették a jóslatot, melyek alatt papnők is érthetők.

14. Az örömhírek vivői koszorús fővel szoktak megjelenni.

15. Melia Trachisnak szomszédos városa volt.

16. Oeta, magas hegy Trachis mellett, melynek orma Zeusnak volt szentelve. Rétjét sohasem kaszálták le, fáit sohasem vágták ki, azért: «szűz virányok.»

17. Dejanira felhivására a kar örömdalt énekel, tánczmozdulatokkal.

18. Pæan: ima Apollóhoz; néha Apollót is jelenti.

19. Ortygia, máskép Delos, sziget, Artemis istennő születés helye; innen ezen istennő mellékneve. Fáklyatüzűnek neveztetik, mert az éjet, mint a hold istennője, megvilágítja.

20. A Trachissal szomszédos hegyek nymphái Artemist állandón kisérték vadászataiban.

21. A borostyán Bakchos boristen szentelt növénye volt.

22. Evoe, a bakchosi ünnepeknél szokásos örömkiáltás.

23. Ió, hasonlókép örömriadal.

24. Kenæon, Euboea hegyfoka. Herakles a meghódított föld egy részét Zeusnak szenteli, s terméseit az áldozatra szánja.

25. Tiryns, a peloponnesosi Argolis városa, hol Alkmene született s Herakles gyakran tartózkodott.

26. Heraklesnek Jolé iránti szerelméből alkalmat véve, a kar a szerelem ellenállhatatlan hatalmát dicsőíti, s leírja azon iszonyú harczot, melyet Herakles Dejanira szerelmeért Achelóossal vívott.

27. Kypris, Aphrodite (Venus) mellékneve, kinek Cyprus szigete kedvencz lakhelye volt.

28. Poseidon (Neptun) a tengerek istene; tőle származtak a földrengések is.

29. Oenia, város Akarnaniában, az Acheloos folyó mellett.

30. A lernaei hydrát Herakles ölte meg, s ennek mérges vérével volt nyilhegye bekenve.

31. Hermes, az istenek követe és a követek istene.

32. A kar vidám dallal jelenti a környék összes lakóinak Herakles közel hazatértét, s óhaját fejezi ki, hogy a küldött varázs minél előbb megtegye hatását.

33. Artemis, a vadászat aranyíjas istennője.

34. Pylæ vagy Thermopylæ, mely nevét meleg forrásaitól nyerte, a hires hegyszoros Thessalia és Hellas közt. A pylæi tanács alatt az amphyktionok értetnek, kik itt tarták üléseiket s a görög államok viszályai felett itéltek.

35. Sophokles mesteri keze a tragikai katastropha lassú közeledését ily baljóslatú külső körülmények által teszi érezhetővé. Így van Antigonéban is, hol először a vihar, azután az áldozat sikertelensége, az oltárok megfertőztetése és a madarak riadó visításai jelzik a katastropha közeledését.

36. Chiront Herakles véletlenül sebesíté meg, midőn a kentaurok barlangjába menekültek. Chiron maga is kentaur volt, de a legigazabb közöttük. Megsebesülvén sem meg nem halhatott, sem meg nem gyógyulhatott, míg végre Zeus megengedte, hogy Prometheusért az alvilágba menjen.

37. Herakles eleinte azt hiszi, hogy Lichas cserélte ki a Dejanira küldte köntöst.

38. Lichast is eléri a büntetés, mert meggondolatlan fecsegésével ő volt oka Dejanira hibájának.

39. A lokrisiak egy része az eubœai tengerszoros partján lakott, szemközt a kenæoni hegyfokkal.

40. Herakles nem akar Eubœában meghalni, azon földön, melyet épen most hódított meg diadalmas fegyvere.

41. A kar ismét a szerelem hatalmát zengi, de most azon gyászos következményeiben, melyeket Herakles családjára hozott.

42. Tizen felül a második vetés: a tizenkettedik esztendő, midőn a dodonai jóslat szerint Herakles fáradalmai végüket érik. Most érti a kar, hogy ezen vég a halált jelenti; mert a kentauros vére menthetetlenül meggyilkolja Heraklest.

43. Hyllosnak ezen készülete atyja elfogadására fokozza Dejanira kétségbeesését.

44. Fájdalmas panaszban tör ki a kar a két szerencsétlen házastárs gyászos sorsa felett, s nem tudja, melyiken keseregjen inkább.

45. Heraklest eubœai idegen férfiak hozzák, de oly gyengéden és kegyelettel, mintha barátjuk volna.

46. A «gonosz» vagy az «átkozott» a kórt jelenti, mely újra gyötreni kezdi Herakles testét.

47. A gigások a föld (Gæa) fiai voltak. Midőn az Olympot ostromolták, Zeus Herakles segélyével győzte le őket.

48. Zeus, a villámsujtó, Herakles atyja.

49. A nemeai oroszlánt, a lernæi hydrát és az erymanthosi vadkant, melyek messze földön rémei voltak a lakosságnak, Herakles győzte le. A cerberust az alvilágból hozta fel és ismét visszavitte. Ennek anyja Echidna volt, felül szűz, alul sárkány. Ladont, a sárkányt, mely a föld nyugati szélén a Hesperidák aranyalmáit őrizte, Herakles szintén legyőzte.

50. A sellek Dodona környékén laktak, közülök kerültek ki a jósda papjai.

51. Tölgyágakat kiván, mert tölgyfáról jósolták meg a halált; olajágakat, mert az olajfa különösen Heraklesnek volt szentelve.

52. A végsorokra nézve eltérnek egymástól a commentatorok, vajjon Hyllosnak vagy a karnak tulajdonítandók-e? Hyllos szemrehányása Zeusra vonatkozik, bár a görög szöveg többesszámban «isteneket» említ. Ennek megfelelőleg a kar is szemrehányólag szégyent mond Zeus fejére, ki így elhagyja veszni fiát. – Hogy az utolsó sorokat csakugyan a kar mondja, onnan is valószinűnek látszik, mert Sophokles tragœdiáit mindig kardal fejezi be.