Part 5

Egészséges és fiatal mindakettő. A lelkek kétségének, a hit igazságai fölött való tünődésnek, a szivek ábrándos bánatának közel és távol semmi nyoma. Az egyház külső ragyogása se bántja a szemeket s dobzódó hatalma se szül messze vidéken semmi elkeseredést. A mérhetlen vagyonu magyar egyházfejedelmek innen messze laknak. Az érsekek, püspökök, főapátok, nagy káptalanok márványpalotáit, fényes cselédségét, szépasszony történeteit, udvari tékozlását senki se látja és senki se érzi e vidéken. Ezek fölött nem elmélkednek itt az emberek. Itt csak szegény falusi jámbor lelkészek és kolduló barátok, kegyes zarándokok és remeték láthatók. A főpapok ezüstös kocsiját, hatlovas büszke fogatát s aranyos szerszámait nem bámulhatja meg a nép s nem hasonlithatja össze Jézus szamarával, mely meg van kötve Betfagéban s melynek féke csak kóczmadzagból áll.

A lelkek semmiféle járványos betegségét se ismeri a kor és a közszellem. Ily betegség látható ok nélkül is meglepheti az egyes embert, a mikor már a tömegeket is meglepte. Kovács Józsefnek van miből élnie. Kis gazdasága egész idejét elfoglalja. Nem is nyájőrző, hogy a mig állatjai legelésznek, ő a fa árnyékában mélán üldögéljen s lelke, melynek kényszerü foglalkozása nincs, messze kalandozzon. Könyveket se olvas s idegen gondolatok nem verhetnek agyában gyökeret. Mi az oka tehát a nagy elhatározásnak, az uj hitre térésnek? Külső jutalom nem kecsegteti. Maga a téritő is szegény iparos legény. A ki maga is bántalomra és üldözésre számit ezen a világon.

A nép csodát látott, istennek büntetését s az emberi dolgokba való közvetlen beavatkozását látta a páhoki papnak és testvérjének szomoru esetében. Homér korának néphite, a Mózes korabeli zsidóság hivő képzelete, de Jézus korában is a galileai nép kegyes ábrándjai száz efféle csodát láttak. A szent könyvek s a hellenek remekkori iratai bizonyitják ezt. Csodák sohase történtek. De csodákat mindig látott s bennük mindig hitt a nép. Ma is lát, ma is hisz. Az agy és a lélek ma is olyan, mint évezredek előtt.

Alsó-Páhok közvetlen és igen közeli szomszédja Boldogasszonyfának és Nemesfalunak. A mi az egyikben történik, olyan, mintha mindegyikben történt volna. Mintha szélnek szárnyán repült volna: ugy terjedt el a hir, hogy a páhoki esperes megbántotta a jámbor, becsületes vándorló legényt, a legény istenhez imádkozott s az isten nyomban példás büntetéssel sujtotta a papot és testvérjét. A hir nagyitott is, torzitott is s elszállt Keszthelyre s azon tul végig a Balaton partjain.

Hencsey fontosnak tartotta Kovácsék megtérését, de elbizakodottá nem tette őt ez eredmény. Mindig attól félt, hogy Kovács visszaesik előbbi gondolkozásába s azért legszebb leveleit mindig hozzá intézte a távolból.

Másoknál is megkisérlé Hencsey itt szülőföldje tájékán az uj ige hirdetését, de julius első hetében már Pesten volt. Itt voltak lélek szerint való testvérjei, a mint a vele hivőket szokta nevezni. Tőlük sokáig távol lenni nem tudott.

Julius 8-áról már ekként ir Pestről Kovács Józsefnek:

– Kedves atyámfia!

– Kegyelem és békesség nektek az Istentől, a mi atyánktól és az Ur Jézus Krisztustól. Hálákat adok az én Istenemnek mindenkor, valahányszor rátok emlékezem. Nagy örömmel könyörgöm értetek, hogy ti az évangyéliomnak tudományában részesek lettetek s az első naptól fogva mind ez ideig elhivén elhittétek, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, tudniillik az Isten, el is végezi mind az Ur Jézus Krisztusnak eljöveteléig.

Ezután Kovács Józsefet és nejét hosszasan intvén a szent életre, imádkozásra és alamizsnálkodásra, ekként végzi levelét:

– Reménylem pedig az Ur Jézus Krisztustól, hogy én rövid idő mulva ismét elmegyek tihozzátok és hogy akkor az én szivem is nagyobb örömben legyen, legyetek szorgalmasak, hogy igazabb állapotban találhassalak benneteket. Mily nehezen esett most is énnekem, hogy oly sietve kellett tőletek elválnom, de enged az Isten annyi időt, hogy levelemmel bátorithatom elbágyadt lelketeket.

– Tudjátok meg, és akarom, hogy tudtotokra essék a titok, hogy ha az előbbeni életbe visszaestek, kétszer gonoszabb élet lesz a jutalmatok. Azért is ugy öltsétek föl a szent léleknek ama bátorságos fegyverét, hogy inkább készek legyetek halált szenvedni, hogy sem ezen ti dolgotokat többé elhagyni.

– Maradok igaz atyafiui szeretetben levő szolgátok!

Ime, csaknem szóról-szóra közlöm Hencsey levelét, hogy nyájas olvasóm közvetlenül is ismerhesse az egyszerü iparos legény gondolkozását.

Julius 14-én már ismét irt nekik s e levélben különösen inti őket a hitetlenség ellen. Biztositja őket, hogy rövid időn hozzájuk fog menni s azután igy folytatja:

– A többi atyafiak is mindnyájan szivből szerető csókkal köszöntenek benneteket, óhajtanak titeket megismerni. Örvendünk és hálákat adunk érettetek a mi Urunk Jézus Krisztusnak, hogy a szent atyafiságban társaink kivántatok lenni.

– Irj nékem – végzi levelét – sorsod felől, édes atyámfia, mentül előbb és leveledet az én jó apám összetenné a maga levelével s mindkettő együtt egy szerre eljöhetne.

E levélben már uj társakról, uj atyafiakról is szól s azok nevét közli Kovácsékkal. Az uj atyafiak: Trulársz József, Klein János és özvegy Nipp Anna.

Mind Trulársz, mind Klein iparos legény volt s mindkettőt már Hencsey avatta be Denkel segitségével az uj hit titkaiba. Megkeresztelve azonban még egyik se volt, ép ugy, mint Béla József.

Özvegy Nipp Anna áldott jó öreg asszony volt. A Terézvárosban lakott s ott volt műhelye is a Nagymező-utczában 1097 szám alatt. Nem tudom, most melyik ház ez. A mai házszámozás utczák szerint van s nem városrészek szerint. E nő vagy kovácsnak vagy lakatosnak volt özvegye s mint ilyen, önálló műhelyben legényekkel és inasokkal űzte a mesterséget. Nem volt gazdag s a ház nem az övé volt.

E jó asszony ama néhány éven át, a melyet gyakran betegeskedve is még e földön töltött, az uj felekezet tagjainak valódi jóltevőjük volt.

Hencseynek többször eszébe jutott már, hogy az uj felekezet tagjai, eddig még csupán szegény vándorló mesterlegények, alig lesznek képesek az uj hitet fentartani.

Lelküknek alig lesz annyi ereje, hogy minden vagyon, család, hajlék és támasz nélkül elszántan szemébe nézzenek a kétes jövőnek, ha pedig hitük köztudomásra jut, a világ üldözéseinek s gúnyos kaczajának is.

Hivei eddig még mind a római katholikus egyház tagjai közül valók voltak. Ez az egyház államegyház volt akkor nagy kiváltságokkal s óriási hatalommal. Rendelkezésére állott, ha kivánta az állam minden ereje. Hivei közül más törvényes egyházba átlépni is igen nehéz volt; azt pedig épen meg nem engedte volna, hogy törvény által nem védett, senki által el nem ismert, egészen uj felekezetbe térjenek át. A páhoki esperes eljárása már fájdalmasan intő, sőt ijesztő példa volt arra, mit lehet várni.

Kellett a hivek számára valami kis segitségről gondoskodni, habár az csak erkölcsi lenne is. Talán valami otthonról először is, hova a hivő nyugodtan mehessen s hol fáradt fejét békén hajthassa le.

Mint emlitettem már, az iparos legény heti fizetése csekély volt. Legföljebb tiz-tizenkét váltó forint, de ennél kisebb is, öt-hat váltó forintig.

Egy váltó forint mai pénzünk szerint 84 fillért tett. A heti bér tehát a mai pénz szerint öt koronától tiz koronáig s néhány fillérig emelkedett. – Ebből kellett a munkabiró iparos legénynek ruházkodni, ebből került ünnepnapi költsége, ebből kellett a czéh pénztárába teljesiteni a havi és negyedéves fizetéseket; ebből kellett a kórházi költségeket fizetni s ebből kellett gyűjteni a vándorlásra és remekelésre. Öt vagy talán tiz korona heti fizetésből! A műhely tulajdonosa, a munkaadó mester nem adott egyebet, mint ágyat a műhelyben, élelmezést saját asztalánál s szerszámot a munkához. A hol élelmezés nem volt: ott természetesen nagyobb volt a hetibér.

Az atyafiak kisded gyülekezetének nem volt helyisége, a hol a biztonság érzetével istentiszteletre összejöhetett volna. Nem volt pénze, hogy ily helyiséget bérelhetett volna. Nem volt köztük szelid női arcz, érző gondviselésszerű női lélek, ki örömeiknek és bánatuknak részese, arczuk redőinek elsimitója s a férfilélek ama titkainak hű letéteményese lett volna, a melyekhez sem szülő, sem vallás, sem hű barát hozzá nem fér.

Hencsey talált végre ilyet. A tisztes öreg asszony, a jó özvegy Nipp Anna már augusztusban hajlandónak mutatkozott az uj vallás fölvételére. Klein János volt a legénye. Ennél Hencsey az esti órákban csaknem naponként megfordult s a jó öreg asszonynak feltünt az ő mindig komoly s inkább szomoru, mint vidám arcza; – feltünt szerény, becsülettudó magaviselete s egyszerü ékes beszéde.

Kiváncsisága végre teljesen fölkelt s Hencseytől szives jó akarattal kérdezte a gyakori odamenetel okát. Hencsey őszintén megvallotta ezt s gyermeki bizalommal tárta föl lelkét az özvegy előtt.

Az özvegy szemei megteltek könynyel s Hencseyt arra kérte, tartson társaival egy isteni tiszteletet az ő házánál s engedje meg, hogy ő is jelen lehessen ott.

Hencsey belenyugodott s a legközelebbi vasárnapon teljesité az özvegy asszonynak óhajtását.

Az isteni tisztelet bevégeztével kijelentette a nő, hogy a gyülekezetnek ő is tagja akar lenni.

Ezzel nagyon sok volt nyerve.

Ezentul Nipp Anna hajléka valóságos menedékhelye lőn a hivők kisded seregének.

Eddig a hivők, Kovács Józsefet és nejét kivéve, valamennyien az iparos osztályhoz tartoztak s csaknem mind vándorló legény volt. Szegény fiuk, kiknek táskájuk már tele volt, ha abban egy-két huszas kongott. Kik utaztak városról-városra, fagy és hőség, nélkülözés és fáradság által üldöztetve s kiknek nemcsak a csalódás bánatával, hanem sokszor az éhezés és hajléktalanság gyötrelmeivel is küzdeniök kellett, ha egészséges karjuk, égő munkavágyuk valamely városban munkát nem talált s ha ekként hiven ápolt vérmes reményük – legalább egyelőre – meghiusult.

Pesten már voltak rendezett szállók s Budán is. Itt a vándorló legények hajlékot és ellátást találtak. De fizetés és pénz nélkül itt is csak néhány napig; – ha pedig napjaik leteltek, hátukra kellett venni batyujokat s odább menni egy várossal. Igy kivánta ezt a szokás, igy parancsolta a czéhartikulus, de sok helyütt a városi rendőrség is. S ily esetekben nem kérdezték: van-e pénzük egy falat kenyérre, ha éheznek s födélre és egy kéve szalmára, hova fejüket lehajthassák, ha elfáradtak vagy az éjszaka sötétsége rájuk borult?

Pest még akkor nem volt Magyarország fővárosa. Inkább Buda és Pozsony volt az. De már hatalmasan emelkedett s munka akadt bőven. De azért gyakori eset volt, hogy a vándorló legény hamarjában nem talált műhelyre. Az meg épen gyakori eset volt, hogy a többnyire osztrák származásu s német ajku mesterek a magyar fiuktól megvonták a munkát. Pesten léte alatt maga Hencsey is két izben volt munka nélkül hosszabb ideig.

Ily viszonyok közt, ha volt jótékony lélek, ki megkönyörült a szegény iparos legényen s volt enyhe hajlék, hol a vándor ifju nyugton hajthatá le fejét s bizalommal várhatta be, mig két keze munkájával biztosithatja a napokat s megalapithatja a jövendőt: az ily jótékony lélek bizonyára a magasból szerzé az ihletet és az ily hajléktól nem vonhatta meg áldásait az ég.

Ilyen lélek s ilyen hajlék volt Nipp Annáé, a jó öreg özvegy asszonyé!

IV.

(Hencsey megirja az uj hitvallás könyveit. – Nipp Anna szobája. – Kovács József a börtönben. – Az 1841. febr. 7-iki istentisztelet.)

A nazarénusok több éven át nála imádták istenüket s nála gyüjtöttek egymástól buzdulást és bátorságot. Ha jött ifju messze földről, nála talált enyhhelyet s nála verte le sarujáról az uti port s ha műhely nélkül maradt a segéd: nála talált meleg szobát s egyszerü ellátást, mig ismét munkába állhatott. És ha végre testi szenvedés és léleknek bánata elgyötörték az ifju idegeit: az ő hajlékában s az ő ápolása mellett üdülhetett föl a szenvedő.

Jézus apostolainak és evangélistáinak irásai sok jó és kegyes lélekről tesznek emlitést, a kiknél a megváltó s hivei mindig meleg szivet és édes vendégszeretetet találtak. Nipp Anna hasonlitott ezekhez.

És az ő háza, a Nagymező-utczai 1097-ik számu ház még más okból is nevezetessé vált a nazarénusok történetében.

A gyülekezet tagjai lassanként föl kezdettek szaporodni. Hencsey látta, hogy minden hivővel minden nap együtt nem lehet. Vette észre azt is, hogy a hivőknek a szentirás tételeibe elmerült lelke lassanként külön irányokban kezd megindulni, más meg más hittételeket kezd foganni. Ha ő e folyamatnak utját állani nem képes, a kis gyülekezet hitbeli egysége lassanként szét fog töredezni. A hol ő jelen volt s a mikor jelen lehetett: ott és akkor meg volt az egység. De ő halandó ember s az ő napjai megszámlálvák s neki nemcsak a fővárosi, hanem a vidéki hivek lelki életét is szivén kellett hordozni. Ugy látta tehát, elérkezett az idő arra, hogy az uj hit elveit megállapitsa, egybegyüjtse s a gyülekezeteknek követendő tudományul rendelkezésükre adja. Eddig nem volt se könyvük, se irásuk.

A ki jelentkezett arra, hogy hivő lesz: annak meg kellett szereznie az ujszövetségi szentirást. Még inkább annak, a ki megkeresztelkedett. Ha nem volt rá pénze: adományul nyerte a gyülekezettől. Az angol társaság már akkor olcsón terjesztette a Károli Gáspár-féle magyar bibliát. Ezt használták.

Ám a szentirás nagy erdő. Sok történelmi és tudományos ismeret kell ahhoz, hogy ennek szavait, mondásait, hitbeli és gondolkozásbeli egységét valaki tisztán fölismerje. Efféle ismerete nem volt a szegény vándorló iparos legénynek. Ő csak irni, olvasni és számolni tudott, csak az elemi oktatás kis tudományában volt jártas. Vezető nélkül könnyen eltévedhetett elméje a szentirás titkai közt.

Azért Hencsey az 1840-ik év vége felé már elhatározta az uj hitvallás szövegezését s megirását. S elhatározásának véghezvitelét rögtön meg is kezdé, – még pedig oly hévvel és buzgósággal, hogy a következő 1841-ik év végére már az egész munkát befejezhette. Pedig nagyon el volt foglalva. Mindennapi kenyerét műhelyben kellett megkeresnie. Sokat utazott s minden napon irt egyik vagy másik hivének levelet.

Az éjszakát, a pihenés idejét s az ünnepnapokat forditotta nagy művére.

Az egész munkát csak egyes levelekben, egyes kisebb részekben, czikkekben irta meg s a mint egy-egy czikk készen volt, lemásolás végett azt társainak azonnal átadta. Kinyomatásról szó sem lehetett. Erre pénzük se volt, de ezt akkor a sajtóviszonyok se engedték volna meg. Különben ő maga se akarta, hogy ekkor már napvilágra jöjjenek czikkei. Nem ok nélkül sejtette, hogy a törvényesen fennálló s történelmileg szervezett egyházak ellenző törekvései az ő kisded gyülekezetét készek és képesek volnának már bölcsőjében elnyomni.

Czikkei később postán vagy vándorló legények által szétküldve bejárták az országot. Hivei mindenütt leirták és tanulták és megtanulták ezeket. Czikkeit később magával vitte a külföldre is. Itt akarta kinyomatni. Sok jelből ugy látom, rendszeres könyvet töredékes irataiból csak Svájczban alkotott.

Műve három részből áll. Minden részt könyvnek nevez.

Az első könyv szól: Az Bünökbül megtért – Szentélet követő – Krisztustól hagyott szent keresztséget hit után felvett – Keresztényeknek – Élő tárgyaikrul.

A második könyv szól: Az Ujraszületésrül – Keresztségrül – Urvacsorárul és az Imádságrul.

A harmadik könyv szól: Az Külső és Belső Kereszténységről és az Hit után való Keresztségről.

Mind a három könyv főleg a római egyház hittanaival vitatkozik s vitáihoz az érvek forrásait az évangyélisták és apostolok irataiban keresi.

Sem czélom, sem feladatom Hencsey művének tartalmát ismertetni. Igazságainak se ereje, se gyöngesége most engem nem érdekel. Minden hit egyenlő értékü, mig a lélek bensejében él s igazán él. Én csak azt akarom láthatóvá tenni, miként támadhat és terjedhet el uj hit a mi korunkban s a mi társadalmunkban. Hencsey uj hitének egyes tételeiről csak annyiban emlékezem meg, a mennyiben az én munkám czéljaihoz szükséges.

Hencsey minden czikke, az uj hitvallásnak összes könyvei özvegy Nipp Anna házában készültek. Vajjon meg van-e még e ház s van-e most lakója, a ki emlékezni tudna a hatvan év előtti emberekre? Emlékszik-e még valaki a régen porló özvegy asszonyra s az ifju hittéritőre, a ki még előbb hunyta le szemeit örök álomra, mint az a kegyes öreg nő?

Két szobája volt Nipp Annának. Az egyik az ő mindennapi lakószobája, mely az udvarra nézett s a diszesebb ünnepi szobája, melynek két ablaka volt a Nagymező-utczára. E szobában volt néhány szentkép a legolcsóbb fajtából. Jézus képe, azután a Szüz Anya képe hét tőrrel átvert szivvel. S még néhány egyházi szentnek kezdetleges művészetü képe. Szentelt barkák, feszületek, imádságos könyvek, naptárak, a terézvárosi templom bucsunapjairól mézes bábszivek. A mint szokásban volt s van ma is kegyes jámbor katholikus asszonyoknál.

Ebben a szobában irta műveit, leveleit Hencsey Lajos. Ezt a szobát engedte át erre a czélra neki Nipp Anna. Ebben volt a kis gyülekezet istentisztelete is.

Mikor Nipp Anna nazarénussá lett: a szent képeket ki akarta tenni e szobából. Hencsey azt mondotta, csak hadd maradjanak ott. Csak a hét tőrrel átvert szivet nem szerette.

– Édes néném az Ur Jézus Krisztus szerelmében – igy szólt Nipp Annához – azt a képet nem tudom jóvá hagyni. Csak az isten látta Szüz Mária fájdalmas szivét, más senki. Az Ur Jézus anyja nem mutatta az ő szivét senkinek. Nem is az a szent fájdalom, a melyet tőrrel okoznak. Gyarló ember gondolta ki azt a képet.

Ezt a képet ki is tették a szobából s más Szüz Anya-képet tettek helyére.

Attól a hitvallástól, melyet Hencsey megállapitott, sokban eltérnek ma már mind a magyarországi, mind a külföldi nazarénusok hittételei. A katonáskodás és fegyverviselés ellen például Hencseynek se könyvében, se leveleiben egy szót sem találtam. A fegyver önkénytes használatát általánosságban nem helyesli ugyan, sőt tiltja is, de arra is erősen int, hogy külső cselekedeteinkben a törvényes felsőbbség parancsainak és rendelkezéseinek ellenszegülni nem szabad. Isten előtt az lészen felelős s nem az, a ki a kényszerüség előtt meghajlik.

Folytassuk azonban a történetet.

Béla József az 1840-ik év őszén vette föl a szent keresztséget. Ő volt ezután Hencseynek leghivebb társa s leghasználhatóbb tanitó segéde.

Kovács Józsefet novemberben vagy deczemberben a zalaegerszegi törvényszék mint büntető biróság börtönbüntetésre itélte. Mi volt vétke, mivel vádolták, nem tudom. Zalavármegye jegyzőkönyveiben meg lehet találni. Csak annyit tudok, hogy vétkét előbb követte el, sem mint Hencseyvel s az uj hittel megismerkedhetett.

Az itélet negyedévi börtönre szólt s Kovács 1840. évi deczember 5-én kezdte meg büntetésének elszenvedését.

Hencsey csak ujév táján tudta meg, hogy hive és barátja börtönben van s rögtön abban hagyván munkáját, a zord és viharos idő daczára is gyalogszerrel sietett Pestről látogatására.

Pesthez Zala-Egerszeg nincs közel. Gyalogos embernek jó öt napi ut. Télben, fergeteges, hófuvatos időben, a Bakony erdején keresztül nem kis áldozat megtenni ez utat. De mi volt e kis kényelmetlenség Hencseynek, mikor ő egy szenvedő hivének lelkét erősithette meg ezáltal.

Székes-Fehérvár, Veszprém, Sümeg felé vezetett utja s január 10-én Egerszegre ért. Rögtön felkereste a várnagyot s megkérte: engedje meg, hogy Kovács Józseffel beszélhessen.

A várnagy kemény ember volt s csak ugy félszakosan nézte az ifjut.

– Ki vagy te, mi vagy te? Mije vagy te Kovácsnak? Apád, anyád vagy fiad neked az a Kovács?

– Testvérem az Ur Jézus Krisztusban; meg akarom lelkét vigasztalni.

– Hohó kölyök! Ezt az atyafiságot a vármegye nem ismeri. Pap se vagy, barát se vagy, a ki lelkeket vigasztal. Eredj pokolba!

Hiába beszélt Hencsey. A kemény nyaku várnagy kinevette s utóbb már meghibbant eszünek is nézte s kikergette a vármegye házából.

Három napig őgyelgett az ifju Zala-Egerszegen, mig végre megtalálta azt a csizmadiát, a ki az alispánnak, Kerkapoly Istvánnak lábbelijét szokta késziteni s a kinek pártfogása végre oda segité, hogy beszélhetett Kovács Józseffel.

Ez a találkozás, a szeretet csókjai, az összeomló könyek, a menyei vigasztalásnak édes szavai soha ki nem mosódtak Kovács emlékezetéből. Megigérte Hencseynek, hogy a mint kiszabadul: nejével együtt Pestre megy, részt vesz a szentek gyülekezetében s ha méltónak tartják, részesül a keresztségben és urvacsorában.

Hencseynek nem volt ideje, hogy kitérjen utjából Szent-Péter-Ur felé szülőinek látogatására. Sietnie kellett Pestre vissza. Nagy gyülekezetet hivott össze február hó 7-re, a hol a hivők közül többnek fel kellett venni a szent keresztséget.

Föl is vette Trulársz József, Klein János és özvegy Nipp Anna. Mindannyi az »urnak szent vacsorájában« is részesült a keresztség után.

Ez ünnepen sokan voltak jelen az uj hivek közül is, kik azonban még a keresztség fölvételére nem voltak elkészülve. Ilyenek voltak; Ihász György, Magyar Ferencz és nővére Magyar Francziska, Kertész András, Denkel Terézia, Likhardus József, Hegner József, Vajdenhof Fülöp, Fülöp János és felesége, Halna Ferencz és felesége, Bámer József és végre Vidkovszki.

Ezek mind iparosok voltak s később, midőn a keresztséget fölvették, többé-kevésbbé befolytak az uj hitvallás terjesztésébe.

Denkel Terézia, Denkel Jánosnak, a tanitónak volt nővére, folyton Pesten lakott és élete együtt folyt testvére életével.

Ihász György később külföldre is kiment, Ausztriába. Ő különben Sopron vidékén téritett.

Kertész András erdélyi származásu volt s téritési székhelyül Lippát és környékét választá. Egy darabig Nagy-Szebenben is tanitott s ott a Gärtner nevet vette föl.

Vajdenhof Fülöp olajmolnárlegény volt Brájer Jakab budai olajmalmában. A leglelkesebb téritők egyike lett s szülőföldjén Békés vármegyében s a szomszédos vármegyékben hirdette az uj tudományt. Sok jel mutat oda, hogy Csongrád vármegyében is az ő nyomdokán terjedt el a nazarénus felekezet.

Bámer József a legkiválóbb tanitványa Hencseynek. Nagy szerepe lesz még a külföldi téritések körül is. Még sokszor fogunk róla beszélni.

Likhardus erkölcse utóbb meglazult. Pár év mulva a szent gyülekezet kizárta kebeléből.

A Magyar testvérek, Hegner, Fülöp és Vitkovszki, valamint Halnáék is szerényebb szerepet játszottak. Időnként még visszatérünk rájuk.

V.

(Kovács József megvigasztalása. – Fölveszi a keresztséget. – A szent gyülekezet tagjai szétoszolnak. – Hencsey térit a szőlőhegyeken. – Az öreg Hencsey a szénégetőn.)

Hencsey nem feledkezett meg pillanatra se börtönben szenvedő hivéről. A mint az isteni tiszteletet, keresztelést és urvacsorát elvégezte, még ugyanazon az estén, február 7-én irt Kovács Józsefnek a zalaegerszegi börtönbe.

– Oh bár meggyőzhetném – irja a többi között – a te hervadozó lelkedet Istennek ama hathatós beszédével, a melyben megmondotta, hogy semmi kinzó szerszám nem fog az ő hiveinek ártani.

– Vajha meg tudnád gondolni az Istennek rajtad való elvégezését s lélek szerint elhinnéd, hogy az Isten csak hozzád való szeretetét akarja megmutatni. – Mi pedig tégedet annál inkább fogunk szeretni, mert e naptól fogva társa lettél ama sok szenvedéseket kiállott régi szent embereknek. Kérlek azért tehát a mi megtartó Ur Jézus Krisztusunkra, hogy még gondolatodban is az Istenhez való szeretetben meg ne csüggedj!

Vajjon miként hatottak e szavak a szenvedő lelkére ott a börtön mélyén, a sötétben, az éhség és nélkülözés és meggyaláztatás szomoru tanyáján, az orvok, gyilkosok és mindenféle gonosztevők társaságában?

Kovács Józsefet én személyesen nem ismertem. Mikor ezelőtt harmincz évvel megérlelődött bennem a gondolat: a nazarénusok történetének első napjaira világosságot hinteni: ő már nem élt, csak özvegye élt. De ugy emlékeztek meg róla, mint holtig-talpig becsületes, jámbor, derék falusi gazda emberről. Nem is volt a törvénynyel többé semmi baja.

Ugyane hó 25-én ismét ir neki Hencsey Pestről egy buzditó levelet, melyben érinti, hogy ha márczius 5-én kiszabadul, rögtön menjen Keszthelyre a postára, ott már akkor majd másik levele fogja várni.