Part 14

Fröhlichnek még bibliamagyarázata se valami szerfölötti. Legalább is nem példátlan. Emlékezzünk csak, miként magyarázták a szentirást a skolasztikus bölcselkedők s ne feledjük, hogy mi maiglan is Salamon király szerelmi énekeiben Krisztusnak és az egyháznak egymáshoz való viszonyát szemléljük. A szegény együgyü nazarénus pedig nem értelmesebb, mint egyéb vallásfelekezetü népünk s nem lehet oly értelmes, mint társadalmunk bölcsei és irástudói. Ha olyan volna: többet foglalkoznék önmagával, mint Istenével s többet e világgal, mint a siron túli élet üdvösségével.

Hencsey sohase törte fejét érthetetlen és titkos tünődéseken. S a magyar nazarénusok se követték Fröhlichnek a babonasággal határos elmélkedéseit. A paradosis ama föntebbi megfejtését Fröhlich megirta Kovács Józsefnek, de a józan magyar kisnemes elméje ezt nem fogta fel s nem is terjesztette tovább.

De a 666 szám mégis megragadta néhány magyar nazarénus képzeletét. E számot valami más számmal egybevetve ugy okoskodtak, hogy 1830-ban következett be az időknek teljessége s hogy Fröhlichnek ekkor kellett megkezdeni a tanitást. Kalmár, egykor pacséri nazarénus »püspök« igy közölte velem. De én Fröhlich leveleiből tudom, hogy ebben tévedett. Kalmár elmondta nekem a számitást, de én bizony elfeledtem. Olyan gyermekesnek találtam azt.

A mi nazarénusaink azt beszélték nekem harmincz év előtt, hogy Fröhlich 1830-ban straszburgi lelkész volt s midőn egy napon a szószékről hirdette volna az igét: az isten megvilágositotta az ő elméjét s megintette őt, hogy olvasná el Márk évangyéliumából a 16-ik rész 16-ik tételét. Félben hagyta isten intésére a beszédet, kinyitotta a szentirást s az idézett helyeken e szavakat találta:

– A ki hisz és megkeresztelkedik: idvezül; – a ki pedig nem hisz: elkárhozik.

Ekkor becsukta könyvét, leszállt a szószékről és soha többé oda vissza nem ment.

Mert ekkor világosodott föl elméje, hogy a szentirás szerint előbb kell hinni és csak azután lehet megkeresztelkedni. Minthogy pedig a csecsemő nem tud hinni: ennélfogva az ő keresztsége semmit se ér. Ha felnő, ha megérti az isteni tudományt, ha az hitté erősödik benne s ha azt igazán meg is vallja: csak akkor idvezíti őt a keresztség.

Az ujra keresztelők tudománya ez általában s azé a felekezeté, mely csak a felnőtteket bocsátja a keresztségre. Ezekhez tartoznak a magyar nazarénusok is.

Fröhlich megvilágosodásának ez a története téves. Ő sohase volt straszburgi lelkész. Legalább 1844-ig, sőt 1850-ig nem volt. Ez bizonyos. Volt Straszburgban először 1839-ben s ott téritett is. Később, mikor családját elszakitották tőle s őt örökre számüzték: akkor Straszburgban telepedett le. És pedig azért, mint egyik levelében irja, hogy közel legyen honának határaihoz, közelről ügyelhessen föl hiveire s titkon és bujdokolva meg is látogathassa azokat.

Fröhlich 1824 körül lépett ki a zürichi akadémiából. Ekkor volt 22 éves, ekkor hagyta el Kálvinnak tudományát és egyházát s nem sokára ez időtájban kezdte meg az uj hitnek hirdetését.

Sietett haza Bruggba, szülőihez és testvéreihez s távoli és közeli rokonaihoz. Egészen természetes, hogy itt kezdte meg tanitási kisérletét s azt sem csodálhatjuk, ha kisérlete mindjárt kezdetben kudarczot vallott. Szülői, rokonai, ismerősei tudni se akartak az ő uj tanairól. Sőt szülői pályatévesztésnek látták a kisérletet s ugy érezték, hogy fiuk jövőjéhez kötött reményeik meghiusultak.

IV.

(Szülőföldén nem tud tériteni. – A hittéritők őrjöngése. – Fröhlich Zürichben és környékén térit. – Melyik néposztály szokott uj hitre térni? – Mikor szokta a világ észrevenni az uj hitet? – Zschakkó.)

Több apró felekezet volt már ekkor Svájczban. Voltak anabaptisták, heimbergi testvérek, ugynevezett testvérgyülekezetek, irvingiánusok, darbysták s talán mások is. Néhány ezernyi lélekszámra összesen se emelkedtek. Valami nagy figyelemre nem méltatták őket se a hatóságok, se az uralkodó egyház. Svájczban talán ma se terjedt még el a hitbeli nembánom s a vallási dolgokban való eltompulás s azért az emberek nemcsak kicsinylik, hanem némileg gyűlölik is ez apró uj felekezeteket. Hetven év előtt igy volt. E felekezetek tagjai különben is leginkább a legszegényebb néposztályhoz tartoznak ma is s tartoztak régebben is.

Fröhlich se volt szerencsésebb. Senki se próféta a saját honában: e közmondás nála is teljesült. Szülői még jobban ellene szegültek, mint mások. Őket fiukhoz kötött tervük meghiusulta is keseritette. Mindent elkövettek, hogy a gyereket az igaz útra, az ősi hitre visszatéritsék. Segitségükre voltak a rokonok és ismerősök is.

Ugy látták, eretnekség, vagy hitetlenség hirébe jön a család s ez gyalázatot von maga után, sőt a világ gúnyját és megvetését is. De a gyereket meg nem győzhették, valamint ez se győzhette meg őket. Annyit elértek szomoru eredményként, hogy fiuk elvadult tőlük s a szülői átok és fájdalom által kisérve, megkezdte ama szomoru bujdosást és üldöztetést, melynek többé vége soha nem lett, habár néha szünetelt is. Még nővérét, a gyöngéd érzésü Katalint se tudta ekkor megnyerni. Ez is csak későn, csak akkor tért át az uj hitre, mikor testvéri szeretete kötelességévé tette a szegény üldözött, testben-lélekben beteg hitujitót ápolni és vigasztalni. Fröhlichnek nem tudománya, hanem szenvedései téritették meg Katalint.

Azt kellene hinnünk, az emberi lelkek egyenlők. De nem azok. A nagy költők, a nagy zenealkotók, a nagy államalapitók lelke mind más meg más. Egymásközt se egyenlő, egyéb emberi lelkekkel se egyenlő. De megint más a hitujitó lelke.

Valami szent őrjöngés van a hitujitó lelkében. Szelid, csöndes, befelé háborgó, de mégis őrjöngés.

Elhagyni az egyik egyházat s másikba lépni át: egyéni dolog s mindennapi. Szegény egyházat hagyni el s gazdag és uralkodó egyház tekintélye és segedelme alá vonulni, rendszerint szegény lelkek vállalata, vagy utálatos üzérkedés. De elhagyni az egyházat s az ősi hitet; elszakadni a szülőktől, rokonoktól s a szülőföld társadalmától; neki menni az idegen emberek sokaságának, hogy annak régi hite összeomoljon s a romok fölött uj hitnek csarnokai épüljenek; vállalkozni arra, hogy egész életen át szegénység, nyomor, üldöztetés, hatalmasok haragja s tömegek gúnyja állja utját minden nemes törekvésnek s rombolja szét naponként az élet szelid örömeit: ime ez a hitujitó végzete, mely elől minden ember kitér, hacsak különös lelket nem lehelt belé az alkotó. A hitujitó lelkét.

Fröhlich elhagyta Bruggot és már 1825-ben visszament Zürichbe, hol állandóan meg akart telepedni. Körülbelül a város azon részén szerzett lakást, a hol a vasuti hid van most a Limmaton. Az ugynevezett Niederhofon szegényes házikóban együtt egy munkáscsaláddal.

Meg volt győződve isteni küldetéséről s ösztöne azt sugta, hogy a téritést a legszegényebb néposztálynál, a kézműveseknél, a gyári munkásoknál és napszámosoknál kell megkezdenie. Azoknál, a kik ő szerinte nincsenek megromolva s kik a társadalomnak csak árnyékos helyein élnek. Kik ott vannak ugyan mindenütt és minden időben, a hol a világ az ő gyermekei közt az élvezetet, a jólétet, a munkát és a sanyaru küzdelmet kiosztja s a kik részt is vesznek ez osztályban, de a kiknek csak a munka és csak a sanyaru küzdelem jut osztályrészül.

És a kiknek semmi hasznuk, semmi örömük az egyház fényéből és hatalmából. A kik bármely egyházhoz tartozzanak is, csak a hivő szerepéhez juthatnak el, a mely szerephez pedig eljuthatnak minden egyház nélkül is. Millió tagja van az egyháznak hit nélkül, miért ne lehetne millió hivő egyház nélkül.

A mult századot a tudomány, a felvilágosodás s különösen az anyagiság századának méltán tekintik. A tudomány a multnak alkotásait, a történelmi egyháznak alapelveit birálja. A felvilágosodás az érzelmek melegét, a kedélynek egyszerü közvetlenségét rombolja. S a mely arányban emelkedik az anyagnak értéke, mintha azon mértékben sülyedne a szellemé. És mégse volt a nagy hitujitás óta idő, melyben a vallásos mozgalmak szélesebben elterjedtek s mélyebbre hatottak volna, mint épen a mult században. Amerikában és Oroszországban, a világ e két legnagyobb és legifjabb államában egyik uj felekezet a másik után keletkezett s az állam csak akkor vett gyakran róluk tudomást, a mikor már tagjaikat százezrekben számitották.

Más név alatt, más elvek alapján, más czél felé törve a vallásos mozgalomtól nem maradott menten se Anglia, se Németország, se Ausztria, se Svájcz, se Magyarország. Szellemek, kik koruk eszméiben nem lelik föl saját eszméiket, gyakran ellenállhatlanul vonzódnak uj szellemi világ keresésére s osztályok, melyek a társadalomnak rettentő nyomását érzik, oly könnyen keresik a rég ismerős égen az uj üdvözülést, mivelhogy már a régi után eddig hiába vágyakoztak.

Fröhlich feláldozta éjjeleit és nappalait küldetésének. A rögeszmének valamely fajtája hatotta át egész lényét; szentül elhivén, hogy ő istennek különös választottja. Ifju kora daczára elutasitott magától minden örömet és minden élvezetet. A szegény munkásokat, iparosokat s különösen a nőket kereste föl a gyárakban, a műhelyekben, az otthon tüzhelyénél s az ünnepi munkaszünetek közt. Magyarázta nekik a szentirást, czáfolatába bocsátkozott ellenvetéseiknek, megrenditette eddigi vallásos meggyőződésüket és saját lelkét törekedett beléjük átlehelni.

Nem maradott meg magában Zürichben, hanem térités czéljából bebarangolta közelre s távolra az egész vidéket.

Zürichtől északnyugotra a Limmat gyönyörü völgyén s délre ugy a Sichl-folyó, mint a zürichi-tó regényes partján egymást érik a kisded folyók és városok. Maga Zürich ugy tetszik, mintha kis tengerének egyik partján Zollikonig s másik partján Wollishofenig egy várost képezne. És ezektől délfelé a falvakat és városokat a kies nyaralók és buja tenyészetü kertek, gyümölcsösök s erdőcskék kötik össze mindenütt.

Van itt a munkásosztálynak egy faja, az ugynevezett kertészek, kerti munkások. Értelmes, gazdag kedélyü, istenfélő, szegény és egyszerü nép. Ezeket Fröhlich különösen alkalmasnak hitte arra, hogy tudományát meghallgassák és elfogadják. Faluról-falura s egyik kerti lakból a másikba ment, hirdetvén mindenütt uj fölfedezéseit s magyarázván saját szellemében a szentirás tételeit. Hosszu idő s nehéz fáradság után győződött meg arról, hogy nem ez az osztály az, mely ősi vallásáról el tud felejtkezni s lelkét uj vallás mezébe öltöztetni siet. Később mégis ért el ugyan némi eredményeket, de leginkább csak akkor, a mikor már a kanton hatóságai őt üldözték s a zaklatások elől e jó embereknél keresett gyakori menedéket. Ezek figyelmét és fogékonyságát a nemes részvét tette komolylyá és élénkké. Szegény ember sohase nézi hidegen az üldözöttet, ha azt hatóság kergeti.

Vajjon melyik néposztály az, mely a hitujitás iránt legfogékonyabb?

A zsidó, a hellen és a római vallás keletkezésének biztos részleteit nem ismerjük. Mikor ezek keletkeztek, akkor még a társadalmi osztályok élesen nem is különültek el. Még az araboknál se Mohamed fellépésekor. Sok jelenség, de sok egykoru tudósitás is azt bizonyitja, hogy Jézus tanait kezdetben főleg a városok lakosai, különösen a kézmüvesek fogadták el. Igy történt Magyarországon is Luther tanaival. Igaz, hogy Kálvin tanait Magyarországon a gyökeres ősi magyar faj, a nemesség és a nép fogadta el, mely kizárólag földműveléssel foglalkozott. Kálvin egyházát ma is magyar vallásnak nevezik az országban. Ennek azonban különös politikai és társadalmi oka volt a nagy hitujitás századában s ez az ok némi részben még ma is fennáll. Hencseynek is alig volt kezdetben egy-két földműves követője. Hivei kézműiparosok voltak. Igy volt Fröhlich is. A nép lelkének gondos vizsgálata után ezt természetesnek kell találnunk.

Tiz hosszu s fáradsággal teljes év telt el, mig Fröhlich némi eredményeket vivhatott ki. 1835 körül hiveinek száma már három-négy százra szaporodott föl. Többre még ekkor sem. Ezeknek legnagyobb része Zürichben és környékén lakott s iparos segédekből, gyári munkásokból s napszámosokból állott. Voltak követői szórványosan még Bern, Szent-Gallen, Bázel-vidék, Aargau, Thurgau és Waadt kantonokban. Külső nyoma azonban az egész mozgalomnak még alig mutatkozott. Se az egyházi, se a világi hatóságok nem tudtak még róla. Az üldözések még nem kezdődtek meg.

Tiz év mulva a világnak még sejtelme is alig volt az uj felekezet alakulásáról.

Magyarországon is igy volt. Az első nazarénus 1839-ben kezdett tanitani; 1844-ben avatkozott a dologba először világi hatóság, a mikor Kovács József egyik uj szülöttét megyei karhatalommal keresztelték meg. De ez is elszigetelt vidéki eset maradt. Csak 1850-ben kezdték a nazarénusokat észrevenni, mikor a rendőrség Pestről kiutasitotta őket s néhol vidéken is, különösen Veszprémvármegyében, irataikat és könyveiket elkobozták. Néhány plébános kisérte őket figyelemmel, de inkább csak azért mert szorgalmasan foglalkoztak a biblia olvasásával és magyarázásával, mintsem azért, hogy uj felekezetet látott volna bennük. Igy volt Jézus követőivel is.

Egy nemzedék kora mult már el Jézus halála után, a mikor Portius Festus Czezáreában helytartó lett. Ez még akkor hirét se hallotta Jézusnak. Csak a mikor üdvözlésére Agrippa király Czezáreába ment: akkor tudta meg a börtönben levő Pál apostoltól s ennek vádlóitól, miről van szó. Akkor se vette semmibe. Egész kicsinyléssel beszélte Agrippának, hogy valamiféle Jézus nevü emberről beszélnek a vádlott is, a vádlók is, a ki meghalt volna s a kiről mégis azt mondja Pál, hogy most is él. Az egész dolgot üres fecsegésnek, a zsidók hiába való babonájának tekintette Portius Festus. Pedig akkor már az égei tenger ázsiai és európai partjain ezer és ezer szivben lobogott az uj hitnek tiszta lángja.

Igy készül titkon az emberiség fejlődésének sok nagy világtörténeti válsága. Igy készült sokáig a nagy társadalmi átalakulás is, melyet szoczializmusnak nevezünk.

Fröhlich tiz év alatt nem jutott annyira, hogy követői közt egyetlen művelt vagy vagyonos, vagy tekintélyes ember találkozott volna. Azonban 1835-től kezdve az általa fölszitott mozgalom hatalmasan elkezdett terjedni. Ujabb tiz év alatt egész Svájcz visszhangzott az uj felekezet ellen folytatott üldözés zajától s franczia, német és magyar földön, a Rajnától a Tiszáig, mindenütt találkoztak már az uj vallásnak nemcsak hivei, hanem lelkesült terjesztői is. Sok különféle oka volt e gyors előmenetelnek.

Sikerült Fröhlichnek 1834-ben egy thurgaui fiatal iparost, Debruner Jánost, megtériteni. Erről még bővebben fogok szólani. E huszonhat éves ifju méltó társa volt Hencseynek s nem kisebb buzgósággal csüngött az uj hiten, mint maga a mester. Debruner egészen alkalmas volt arra, hogy az iparos osztály körében nagyobb sikerrel kezdje meg a téritést, mint maga Fröhlich. Thurgauból csakhamar el kellett költöznie, de a mag, melyet ott elhintett, dúsan kezdett tenyészni.

Sokban előmozditotta a felekezet terjedését Fröhlichnek házassága is. E házasság sajátságos viszonyok közt jött létre s jelentős mozdulat az uj felekezet történetében.

Volt Fröhlich követői közt Zürichben egy aránylag meglehetős műveltséggel biró kékfestő iparoslegény, Zschakko nevü. Zürichi születésü s városi polgár volt. Családjával azonban uj hite s ujra keresztelkedése miatt kellemetlenségei származtak s hogy ezek elől meneküljön, átment Thurgau kantonba s itt Hauptwylben egy kékfestő gyárban keresett s talált mint közönséges iparoslegény alkalmazást. Később s nem is sok idő mulva könyvvezetője lett a gyárnak.

E gyár harmincz év előtt még fennállott körülbelül ugyanazon alakban és felszereléssel s ugyanazon család kezén, mint hatvan év előtt, mikor Hencsey ott járt. A családnak sok tagja vett bucsut az élettől, a gyermekek öregekké váltak – de a tulajdonos család ma is ugyanaz.

Két testvér volt a tulajdonos. Nevüket egész bizonyossággal nem tudom. Két levelében emlékezik róluk Hencsey. Az egyikben nevet nem emlit, a másikban emliti nevüket, de nem tudom biztosan elolvasni. Elmosódott az irás. Egyéb közlésekből ugy hiszem, Wehrlen volt a család neve. Biztosan nem tudom. A ki ott jár, könnyen megtudhatja.

Az idősebb testvérnek felesége s hat élő lánya volt. A fiatalabb testvér, nehogy a családi vagyon esetleg még jobban elszéledjen, nem nősült meg. A vagyon tekintélyes, az üzlet kiterjedt volt, a gyár mellett több egyszerü, de csinos munkáslakóház is emelkedett. A két testvér nem osztozott meg. Igazi testvéri szeretet, egyetértő baráti érzelem lakott bennük egymás iránt.

A gyártelepen mintegy 45 állandó gyári munkás és kézműves volt alkalmazva. A felnőtt férfiak és nők száma vagy 60-ra rugott a telepen. Mikor Zschakko oda ment, csak egyetlen kézműves legény volt még ott ujhitü.

V.

(Az éjjeli istentisztelet. – Fröhlich megnősül. – A hauptwyli telep. – Az uj hivők olvasmányai. – Fröhlich irodalmi müvei.)

Zschakko és társa a gyári személyzet közt csöndben és titkon megkezdte a téritést. A siker lassan következett be, de biztosnak látszott. Értesitették Fröhlichet is, ki azután ide gyakran ellátogatott s a megtéréshez járuló hiveknek az éjjeli isteni tiszteletek alkalmával lelkes egyházi beszédeket tartott.

Éjjeli isteni tiszteletek!

Az 1838-ik évben Zürich város hatósága már üldözni kezdte a nazarénusokat. Gyermekeiket erőszakkal vitette a keresztségre, a kegyes gyülekezéseket megtiltotta, az idegen tanitókat kiutasitotta, a felnőttek keresztelését birsággal büntette. Csakhamar Thurgau kantonban is elkezdődtek az üldözések. Az óvatosság az uj hivők részéről már felette szükségesnek mutatkozott.

Ezért tartottak éjjeli isteni tiszteleteket.

Mint az ős keresztyének Itáliában erdők, barlangok és sirboltok mélyén, reszkető homályban, gyönge mécs világánál. A titokszerüség, az éji homály, az elzárt magánosság bizalma fokozta az áhitatot, az ég után vágyakozó bánatos ábrándokat s az egymáshoz és az Istenhez való ragaszkodást.

Ez év egyik juniusi szombatján a heti és napi munka bevégezte után Zschakko ugy alkonyat tájban tized vagy tizenketted magával kiindult gyári lakásából s a falun kivül a folyó mentében ama kis tavak egyikéhez tartott, melynek szirtes partján szokták esti imájukat s istennel való társalgásukat végezni. A parton sürü lombu fák. Az erdők árnyai már éjjeli sötétséget támasztottak.

Ott volt Fröhlich is. Több napja tartózkodott már a vidéken. Együtt ment-e a kis társasággal, vagy később ért-e oda: nem tudom.

Isteni tiszteletet akart tartani a kis társaság. Talán épen meg akartak valakit keresztelni is, a kit arra érdemesnek találtak. Tudták a szentirásból, hogy Keresztelő János a Jordán vizében keresztelt. Tudták az egyház történetéből azt is, hogy a régi keresztyének is gyakran tavaknál és folyó vizeknél végezték a keresztelést. Fröhlichnek különös kedvére volt a régi keresztyének példáinak hű követése. Azt se akarta, hogy gyülekezetüket mindenki láthassa. Szombat este volt, a hauptwyli lakosság a közelgő ünnepre készült s alkonyatkor már otthon volt.

Az isteni tiszteletet hangosan elmondott imával maga Zschakko kezdette meg.

Mig az ima folyt, az alatt nem messze a helytől gyalog ösvényen két nő ballagott, a kik a hangot jól meghallhatták s föl is ismerhették. Az egyik Lujza nevü volt, az idősebbik gyártulajdonos leánya, a másik pedig nőcseléd. Kertből vagy szőlőből vagy tán sétából mentek hazafelé.

Emlitettem, hogy az idősebb gyárosnak hat gyermeke volt s mind lány. Lujza a másodszülött volt s ekkor 18–19 éves lehetett. Mind termetének bájánál, mind kiváló műveltségénél s érzelmeinek nemességénél fogva ő volt a családnak legnagyobb kedveltje. Kiváltképen nőtlen nagybátyjának, az ifjabb gyártulajdonosnak. Teljes bizalom uralkodott közöttük mindenben.

Lujza fölismerte Zschakko hangját s nemének természete, de a hang szomorusága által is meghatva, megállott s aztán közelebb is ment a társasághoz, hogy az ott történő dolgokat megfigyelje. Az ima után rövid ének következett s ennek befejeztével maga Fröhlich tartott szent beszédet. Alapigékül a nagy apostol e szavait vette:

– A szentlélek bizonyságot tészen arról, hogy én rám fogság és nyomoruság következik. De semmivel nem gondolok, az én életem is nékem nem drága, csak elvégezhessem örömmel az én pályafutásomat és a szolgálatot, melyet vettem az ur Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az isten kegyelmének evangyéliomáról.

Beszélt a szenvedésekről, melyeket neki ki kellett állani s az üldözéseknek ama száz meg száz neméről, mely elől az ő hivei, az igazságnak követői meg nem menekülhetnek.

Az ifju téritő bánatos hangja s buzgó lelkének kitörései a leány szivéhez hatottak.

Nem várta be a leány az isteni tisztelet végét. Sötét is volt már, lelke hatalmas érzésekkel telt meg, sietett haza. Nagybátyjával még az este közölte véletlen kalandját s valószinüleg akként, hogy nagybátyja finom észlelése már meg is sejtette azt a visszhangot, melyet az ifju téritő szelid és bánatos szavai a leány szivében előidéztek. A nagybátya rögtön másnap beszélt Zschakkoval. Egyik értekezés a másikat követte. Bemutatták a családnak Fröhlichet is. Fröhlich a kegyes rábeszélésben még sokkal erősebb volt, mint Zschakko. Lujza nagyobb testvéreivel s a munkás személyzet nagy részével csakhamar az uj hitre tért. Követte őt a nagybátya is.

Mire az apa, az idősebb gyárur, az egész dolgot nagy álmélkodásra megtudta, már akkor Lujza lánya jegyese volt Fröhlichnek. Hogy ebbe miként s mikor egyezett az apa: ennek részleteit nem tudom. Bizonyos, hogy ez év folyamában a két fiatal az uj vallás szertartásai szerint házasságra lépett, s hogy mindkét gyártulajdonos az összes személyzettel együtt az uj vallásnak lett rendületlen hive.

Uj erőt nyert ezzel Fröhlich s nagy lendületet a téritésnek ügye.

A hauptwyli telep ez után sokáig központja lett az uj vallási mozgalomnak. Innen indultak ki a téritők a szomszédos kantonokba s ide tértek vissza, a mikor az üldözések s a testi és lelki fáradalmak által kimerülten biztos menedéket, a menedéken pihenést s a pihenésben ujabb erőt kellett keresniök. A két gyártulajdonosnak kellő anyagi ereje volt arra, hogy bujdosó hitrokonaiknak ne csak ideiglenes ellátást, hanem gyakran biztos kenyeret s pénzbeli segélyt is nyujthassanak.

Fröhlich az ő vallásának, de nejének is végtelen szelidségével s vigasztaló szavainak hatalmával derüssé tette az uj felekezet borongós napjait. Mint mikor a nap megaranyozza az égalj fellegeit. Az ő lelke is vidámabbá vált. Érezte, hogy az élet rögös és tekervényes utain, melyeknek vége az égben bizonyos, de a földön beláthatatlan, biztos nyugvó helyre talált. Nejének ragaszkodása, hűsége, ifjusága s vallásos buzgalma minden boldogságot megadott neki, a melyet csak el lehet érni a földi életben.

Zürich és Hauptwyl: e két buzgó telep volt néhány éven át az uj hit munkásainak állandó műhelye. Fröhlich, Debruner és Zschakko voltak a munkavezetők. E műhelyben készültek azok a fegyverek, melyekkel az ő ábrándos hitük szerint a világot az üdvösség számára meghóditandják.

Zschakko ritkán mozdult ki Hauptwylből; legföljebb a szomszédos községekbe, melyek közé néhány Szent-Gallen kantonbeli falu is tartozott, látogatott el néha. Fröhlich gyakran távol volt s idejének nagyobb részét Zürichben és környékén töltötte. El-elnézett a többi szomszédos kantonba s Bazel vidékére is. Debruner gyakori látogatást tett a hauptwyli gyülekezetnél.

Ebben az időben, a harminczas évek vége felé, a svájczi ujhivőknek a szent könyvön kivül egyéb olvasmányuk nem igen volt. Énekes könyvül akkor még a zürichi helvét hitvallásuak énekes könyveit használták majdnem kizárólag. A »Sion Hárfája« czimü énekes könyvet, mely Bazelben 1837-ben jelent meg, csak később fogadták el általánosan. Fröhlichnek se ideje, se nyugalma nem volt házassága előtt ahhoz, hogy nagyobb és rendszeres munkát készithetett volna. Levelezése azonban kiterjedt volt s magánlevelei részint eredetiben, részint másolatokban százanként forogtak követői között. Szorgalmasan olvasták, sőt könyv nélkül is betanulták azokat.