Part 13

Pál tiz országot, sok tartományt, száz várost, sok szigetet bejárt: mindenütt kézművesként keze munkájával kereste meg kenyerét és ruháját; tanitó és téritő munkájáért dijat, jutalmat, még ruhát se kivánt; mindenütt talált sátorkészitő műhelyt, Korinthusban is Akvila mester műhelyében dolgozhatott: mégis ment tovább-tovább!

Pál élete állott példaként Hencsey előtt. Mindenben az ő nyomdokain akart haladni. A téritésnek, a bujdosásnak, az örökkön élő vágynak égi ösztöneit a nagy apostol emléke szülte meg. Könyv nélkül tudta a nagy apostol leveleit s az apostolok cselekedeteiről irott szent könyveket. Hencsey leveleiből látom ezt. A hogy Pál apostol jártában-keltében mindenütt talált sátorgyártó műhelyt: ép ugy talált Hencsey is lakatos műhelyt. Másnak ezüstét, aranyát, ruháját ő se kivánta. Sőt még abban is van némi hasonlat, hogy a mint Pálnak megvolt hű kisérője Barnabásban, ép ugy megvolt Hencseynek is Bélában. Csakhogy Pál apostol utóbb mégis viszályba keveredett Barnabással s el is hagyták egymást; – Hencsey és Béla együtt maradtak a halálig.

Hencsey mostani utjának igazi és közvetlen czélja az volt, hogy »szerelmes atyafiával« Fröhlichhel találkozzék. Fröhlichhel kell tehát most nekünk is megismerkednünk.

KI VOLT FRÖHLICH?

I.

(Miért kell ismernünk Fröhlichet? – Szülővárosa s annak hagyományai.)

Fröhlichről irnom kell. Mindent meg kell irnom, a mit róla tudok. Idegen nemzet fia, más faj szülöttje, de hajszálnyi szerepe neki is van a magyar nép életének történetében. A magyar nazarénusok felekezetének megalapitója nem ő, hanem Hencsey. De az első gondolat mégis tőle jött. Ezt a gondolatot átvette tőle Denkel s Denkeltől Hencsey. A gondolatból rendszert, hitvallást, felekezetet, intézményt Hencsey alkotott. De az agy, mely a gondolatot szülte, mégis méltó az emlékezésre, a megismerésre.

Hencseyt is hozzá vonzotta vágya. Szerelmes atyafiának tartotta az urban s tudni akarta, hogy az ő tudománya miben egyezik, miben ellenkezik Fröhlich tudományával. Később, Hencsey halála után, Fröhlich levelezésben is állott néhány magyar nazarénussal. Kovács Józseffel, mint már emlitettem, latin nyelven. Néhány levele nálam is van.

Mit tud, mit jegyzett fel a német irodalom Fröhlichről, én bizony nem tudom. Bizonyára többet jegyzett föl, mint az én könyvem. Nem buvároltam élete történetét, de azért leirom e történet vázlatát. Ugy, a miként a magyar nazarénusokkal való érintkezésből az adatokat összeszedhettem.

Fröhlich Henrik Sámuel a mult század elején született Brugg vagy Bruck nevü kisded városban. E város Aargau kantonban Svájczban fekszik. Zürichtől nem messze, a Baselbe vezető úton, a hol az Abre, Reuss és Limmat folyók egyesülnek.

A város lakossága alig áll 1200 főből. Mindamellett virágzó ipara, gazdag kórháza, mintaszerü népiskolája, gyönyörü fekvése s különösen gazdag helyi történeti multja miatt a hirnevesebb svájczi városok közé tartozik. Alapitása a római foglalások korát is megelőzi.

Van egy régi vára. Ennek alsó részét »fekete torony«-nak nevezik. Ez még a rómaiak korában épült s akként áll, a mint ez előtt több mint ötödfélszáz évvel a Habsburg-grófok megujitották. A vár és város a Habsburgok tulajdona volt. Egykor Bernhez tartozott s ettől Zsigmond magyar király szakitotta el, mint német császár. Egyuttal szabad városi rangra is emelte. Az elszakitás kérdését a konstánczi zsinaton is tárgyalták. A város neve többször szerepel Svájcz felszabaditásának történetében is. A legrégibb nemzeti ünnepélyek egyikét, az ugynevezett Ruthenzug-ot egykor itt szokták tartani. Ennek eredete a hagyományok homályában tünik el. Hasonlitott ez némileg az olympi ünnepekhez s erre gyakran az egész köztársaság legkitünőbb ifjai gyültek össze, hogy egymással a daliás játékok kedvteléseiben versenyezzenek.

Itt született Fröhlich, a hitujitó. Nem kell összetéveszteni a másik Fröhlichhel, a költővel, a ki szintén itt született.

A születés helyének nincs mindig módositó hatása a lelkek fejlődésére. De néha van. E kis város nagyon ismeri a hagyományokat. Elevenen idegenkedik a Habsburgok nevétől. A gőgöt, a zsarnokságot, a vallási üldözést, a nép jogainak eltiprását a Habsburgok nevével köti össze. E hagyományok közt nőtt fel, mint gyermek, a kis Fröhlich.

Melyik évre esik Fröhlichnek, a hitujitónak születése: nem tudom.

II.

(Fröhlich születése. – Szülőfölde. – Vallásos nevelés. – A svájczi ember természete. – Fröhlichtől elragadják nejét és gyermekeit.)

Kovács József levelezés közben két izben is megkérte: közölné vele s általa a magyar nazarénusokkal élete történetét, viszontagságait, szenvedéseit, családi viszonyait születésétől kezdve. De Fröhlich ezekről sohase irt részletesen. Szemei előtt csak az általa vallott hittudomány s ennek érdeke lebegett; leveleiben a személyére vonatkozó rövid közlemények után mindjárt hittani fejtegetésekre s vallásos intésekre szokott áttérni.

Egyik levelében, melyet Straszburgból 1844. évi novemberben intézett Kovácshoz, azt irja, hogy ő huszonkét éves koráig foglalkozott mint tanuló a hittannal. Szülői őt gyermekségétől kezdve egyházi szolgálatra szánták, de huszonkét éves korában tetszett őt az istennek e gonosz pályától elhivni s benne az ő üdvösséges munkáját megkezdeni.

Egy másik levelében, mely szintén ez évben kelt, azt irja, hogy a mi szenvedéseit illeti, azt nincs ideje részletesen elmondani, de husz év óta nem volt nyugalma és nem volt állandó lakása, a hol őt a régi kigyó tagjai ne üldözték volna, melyekkel tele van a világ.

E két levél adataiból meg lehet határozni születési évét megközelitőleg. Ha 1844-ben husz év óta üldözték s ezt megelőző huszonkét éven át tanult: akkor 1801-ben vagy 1802-ben kellett születnie.

Bruggban több Fröhlich nevü család volt még ez előtt harmincz évvel. Különböző társadalmi osztályhoz tartozók. Az ő szülői iparosok voltak, mint nekem egy nazarénus beszélte. Testvére több volt. Ezek közül azonban csak egyről emlékezik több alkalommal: Katalinról. Meglehet azért, mert élete sorsát s hitvallását csak ez osztotta meg vele.

E nő a legnemesebb alakok egyike volt, kik valaha a napot látták. Istennek különös áldása s nemének dicsősége.

Végtelen türelme, lemondása és szelidsége páratlan volt. Midőn Fröhlichtől nejét és gyermekeit elszakitották, nejét börtönbe zárták, gyermekeit ápoló közintézetbe hurczolták, őt magát számüzték s erőszakkal a határokra kisérték: e nő volt az, ki megosztotta vele a számüzetés és bujdosás keserü kenyerét, az úton-útfélen szenvedett bántalmakat, a soha meg nem szünő fáradalmat, testnek és léleknek emésztő kínjait, a nélkülözést, a kenyérkeresetnek idegen földön való nehéz gondjait.

E nő vigasztalta, erősitette, buzditotta kegyességének soha nem csökkenő édes melegével a szegény bujdosó magyar fiukat is.

Straszburgban halt meg 1849-ben s ott temették el.

Fröhlich a szülők felügyelete mellett szülővárosában végezte az elemi iskolákat. Fogékony volt elméje az ismeretek iránt s tudományszomja élénk és szakadatlan. De a szokottnál különösen élénkebb volt képzelő tehetsége.

A hőskor mondáiban s a regeszerü hagyományokban, melyekről már a komoly történelem is tud valamit, de a melyek mögött még a tündér kornak ködös világa lebeg – ezekben gazdag volt szülőföldjének népe és vidéke. Ezek töltötték el lelkét s uralkodtak fölötte. Még mint gyermek vagy serdülő ifju, magányosan bolyongott gyakran a folyók sziklahasadékos völgyeiben, erdők árnyán, vagy bérczek magasain s képzeletének szülötteivel benépesité az eget és a földet. Gyakran órákon át ácsorgott az Aarenak magas hidján, meg nem zavarva a járó-kelők zsivaja által s bámulva merengett el az ősrégi városon, mely e pontról valósággal csodálatos szépnek látszik várával, tornyaival, fehérlő épületeivel, sudár kéményeivel s bérczes hátterével. Svájcznak sok fönséges, sok megragadó tájrészlete van. De olyan, a mely szebb s egyszersmind szelidebb volna, mint ez, alig található. Pestalozzi itt soha át nem ment a nélkül, hogy órákig ne gyönyörködött volna e vidékben. Elterlin, a történetiró, Fröhlich, a költő, százszoros változatban merengtek ennek a szépségein. Magát a hitujitót, Fröhlichet is, mig lelke a hitujitás izgalmaiban végkép el nem merült s mig az üldözések s átszenvedett fájdalmak kedélyének üdeségét el nem enyésztették, gyakran elragadta e vidék bájának élénk érzete s gyakran emlegette ezt, a mikor később Zürichben az akadémiai tanulmányokat folytatta.

De nagyobb és mélyebb hatást gyakorolt Fröhlich kedélyére a vallás s a vallásos nevelés.

Svájczban sok helyütt még ma is ősi szigorusággal őrzik meg a nevelés vallásos jellegét. A gyermeknek már serdülő korában ismernie kell nemcsak az egyház szokott imáit, templomi énekeit, szent szertartásait, hanem a szentirás összes történeteit s azoknak magyarázatát is. És mindent, a mi Jézussal, az ő életével, tanitásával, cselekedeteivel, halálával s az apostolokkal összefügg. Ismernie kell fővonásokban a keresztyén egyháznak s különösen a hitujitásnak történelmét s a történelemnek nagy és nemes alakjait. Nagyon fontos ez Svájczban, mivelhogy ott a hitujitás hősei egyuttal a nemzetnek hősei is.

Fröhlich szülőinél, mint más családoknál is, szigoruan megtartották az ünnepeket. Isten házából elmaradni, az istentiszteleten áhitatosan végig ott nem lenni, az urvacsorában részt nem venni: lehetetlen volt. Fölkeléskor, lefekvéskor, s a mikor asztalhoz ültek vagy onnan fölkeltek, buzgó lélekkel mondták el imájukat. Minden nagy munkába, köztanácskozásba, családi ünnepbe istenhez bocsátott fohászkodással kezdtek. Betegségnél, gyógyulásnál könyörgés és áldás szavai hangoztak.

Igy volt ez egykor a magyar kálvinista családok kebelén is. Igy volt gyermekkoromban az én szülőim hajlékában is.

A munkát és hiábavaló mulatságot ünnepnapon mellőzték s szigoruan tiltották is. Az ünnepek délutánjain körbe ült a család minden tagja, sőt még a cselédek is s a szentirás olvasásával s a vallásos énekek buzgó zengedezésével töltötték el az időt. A hat nap szigoruan a becsületes munkának volt szentelve, de a hetedik istennek s a test és lélek nyugalmának. Nyugodtak az igavonó állatok is. Az ünnepnap előestéjén s hajnalán tisztára kellett söpörni az udvart, az aklok és ólak környékét, a bejárást, a ház elejét az utcza közepéig. Rendnek, tisztaságnak, békének, csöndességnek kellett lenni mindenütt. Sokszor mosolyogtak rajta, ha mondtam, de én bizton észrevettem, hogy a házi eb is megszokta ezt. Ünnepnapon nem látott sürgést-forgást s nem hallott parancsot, kiáltó szót, káromkodást, haragos hangot. S ha jött utas, kéregető vagy idegen a házhoz, nem rohant rá mérgesen. Tizszer is ránézett gazdájára, vajjon megbontsa-e a rendet s ugy ugasson-e mint tegnap, mint hétköznapon? Kis gyermekként töltöttem az apai háznál az élet első fejezetét, de az ünnepnapok édes öröme emlékezetemből el nem mulik soha.

Ilyen nevelésben részesült, ily légkörben növekedett Fröhlich. De jellemében a dacz s az állhatatosság makacssága már ifju korában kitünt.

Az állhatatosság különös jelleme a német fajnak, de leginkább a svájczinak. Más nemzetek s mi magyarok is bámulattal szemléljük ama szivósságot, melylyel a svájczi ember nézeteihez, vallási és politikai meggyőződéséhez, maga elé kitűzött czéljaihoz ragaszkodik. Nem az önszeretet, nem a személy önimádása ez, hanem az élet czéljának merev becsülése. Nagy és nemes tulajdonság, melynek birtokában az ember megfeledkezhetik önszemélyéről, de soha rendeltetéséről, melyet önmagában, saját életével s egyénisége erőivel meg akar valósitani. Ha nem e jellem volna uralkodó fiaiban: Svájcz a maga kicsinységében soha nem lehetett volna a vallásosság hona, a polgári erények, a munka és a szabadság megszentelt földje.

Fröhlichet szülői egyházi s különösen lelkészi pályára szánták. Annyival inkább, mert az egyházi tudományok iránt különös előszeretetet tanusitott. A nyelvek iránt is élénk volt érzéke. Anyanyelve voltaképen kettő volt: a német és a franczia. Ezen kivül nagy jártassága volt az angol és holland nyelvekben. Hellenül és héberül is jól olvasta a szent könyveket, latinul pedig folyékonyan tudott beszélni és irni. Leveleiből látom ezt. Angolul és hollandul már husz éves korában meglehetősen tudott.

Gyermekkoráról és ifjukoráról kevés adat áll rendelkezésemre. Oly keveset foglalkozott önmagával, hogy nagy tömeget képező iratai és levelezései közt alig-alig található valami, mi önmagára vonatkoznék. Mennyire szigoru volt e tekintetben: erre nézve csak egy példát, igaz, hogy nagyon szomoru példát akarok felhozni.

Nős volt már 1843-ban s volt négy gyönyörü gyermeke. Házasságát nejével nem a helvét hitvallás szertartásai szerint, hanem saját külön felekezete szabályai szerint kötötte meg. Példás és boldog volt családi élete.

Tanai miatt, téritgetése miatt, de házassága miatt is viszályba bonyolódott Aargau kanton tanácsával, illetőleg az aargaui hatósággal. Fenyitő pert inditottak ellene. A vád az volt, hogy ő csábitásban, neje pedig köztudomásu, tehát botrányos ágyasságban bűnös. A pert letárgyalták, a védelem nem használt semmit, az itélet sujtó lett. Őt elitélték örök számüzetésre, nejét 500 forint birságra s ezen kívül arra, hogy gyermekeitől megfosztassék. Gyermekeit fattyugyerekeknek kimondták s mint gyámoltalanokat közintézetbe elhelyezni határozták.

Ilyen itéletet is keveset hoztak az ujabb időkben.

Azonban isten végezésében meg kell nyugodni. Az itélet ugyan nem istennek végezése, hanem csak erőszak, igazságtalanság és szerencsétlenség, melyért egykor az itélő birák lesznek isten előtt felelősek, de azért isten ellen zugolódni nem szabad. Jób többet is szenvedett.

Ez az ő felekezetük vallási felfogása.

De az is, hogy a szerencsétlenséget se siettetni, se előmozditani önkényt nem szabad. Be kell várni a végrehajtást.

Megtörtént a végrehajtás.

Oda mentek házához a végrehajtók; a biró, a jegyzőkönyvvezető s a karhatalom közegei. Fröhlichnek egy órai időt engedtek az útra készüléshez, akkor vállon fogták, a házból kituszkolták, két erőteljes fogdmeg jobbról-balról melléje állt s el-kikisérték Straszburg felé az ország határáig.

Az asszony és a gyermekek ott sirtak mellette. Sirásuk hangját elvitte a szél messzire. A szomszédok és hitsorsosaik oda mentek a végrehajtáshoz s néma csodálkozásukkal s néma bánatukkal tiltakoztak a végrehajtás ellen. Se a hangos sirás, se a néma tiltakozás nem használt semmit.

A végrehajtásnak ezzel nem volt vége.

Az anyától el kellett venni gyermekeit. A fattyugyermekeket, a mint szólt az itélet. A gyermekek sirtak s anyjuk ruháiba kapaszkodtak. Egyik még ölbeli volt. Épen aludt anyjának kebelén s karjain. Nem várták meg, mig fölébredt. Lefeszitették anyjának kebeléről s elvitték azt is, elvitték a többit is. Mintha apátlanok és anyátlanok lettek volna. Hiszen most már azok voltak.

Az asszony is a férje hitén volt. Istennek végezésében meg kell nyugodni. Ezt parancsolja a hit, az ész, a vallásos jellem. Az asszony erős akart lenni. Erre intette férje is, mikor utolsó csókját sürü könyhullatás közt arczára akarta lehelni. Akarta, de hiába. Ez az itélet szerint paráználkodás lett volna, azt pedig a hatóság meg nem engedhette. Hitvesi csók nélkül, kézszoritás nélkül kellett férjétől elszakadnia. De azt mégis megmondta az ember:

– Asszony, légy erős!

Szót akart fogadni az asszony, erős akart lenni. Csakhogy az anyasziv törvénye minden emberi és minden isteni törvénynél erősebb. Az anyasziv nem lehet nyugodt, a mikor minden kincsét elrabolják.

A végrehajtók nem törődtek az anyaszivvel. Összeirták butorát, ruháját, ágynemüit, hogy az ötszáz forint birságot behajtsák. Ha szép szerével nem fizet: elkótyavetyélik mindenét. Ha mezitláb marad is.

Ez történt Fröhlichhel.

A honfit kiüzték hazájából. A hű hitvestársakat elszakitották egymástól. A férjtől elvették családját, az anyától elvették gyerekeit. A becsületes, hű és jó asszonyt paráznának kikiáltották. Van-e ezeknél gonoszabb büntett?

Mikor az állam ilyet cselekszik: megrenditi a társadalmat. Mikor a társadalom ezt szó nélkül türi: önkényt görnyed szolgává s önkényt gyalázza meg magát.

III.

(Fröhlich műve az ő házasságáról. – A szentirásbeli fenevad és a titkos szám. – Mikor és miként lett Fröhlich hitujitóvá?)

Volt Svájcznak s volt Aargau kantonnak valami régi ostoba törvénye a paráznákról, az ágyasságról, a vadházasságról. Ezt a törvényt alkalmazta a biróság Fröhlichre és nejére. A polgári házasságot akkor még nem ismerte el Svájcz. Követelték az egyházi házasságot. Fröhlich a maga felekezetének törvényei szerint nősült, de az ő felekezetét se ismerték el.

Igy keletkezett az a borzasztó itélet.

Fröhlich ez esetet röpirat készitésére használta fel. Megjelent-e ez nyomtatásban: nem tudom, de valószinünek tartom. Az eredetit nem láttam, csak magyar forditását láttam Kalmár nazarénus kezében. Se lemásolni, se belőle bő jegyzeteket csinálni nem engedte. Czime a magyar forditásnak: »A házasságról általában s az én házasságomról különösen.«

Ha Fröhlich hatni akart e munkával: neki azt a rettenetes drámát csak egyszerüen és hiven el kellett volna beszélni. Csak egyszerüen rá kellett volna mutatnia a kétségbeesett nőre, a siró gyermekekre, a minden örömétől megrabolt apára, a törvény nevében összetiport családra. Ezt megértette volna minden érző sziv. Ez nem hagyta volna hidegen még a felekezeti indulatban dobzódó lelkeket se.

Nem igy irta meg művét.

Maga a tény a röpiratban igen röviden s minden érzelmesség, panasz vagy fájdalom kitörése nélkül egyszerüen van egy-két helyen felemlitve. Inkább csak ugy van róla szó, mint példáról. Az egész röpirat hittani, biblia-magyarázati s általános tudománybeli fejtegetésekből áll a polgári házasság mellett s az egyháznak a házasságba való erőszakos beavatkozása ellen. E munkát pedig a nagy szerencsétlenség közvetlen benyomása alatt irta.

Vajjon, ha itt sem jutott eszébe saját személyére bővebben kiterjeszkedni, hogy tette volna azt egyéb irataiban s kivált Kovácshoz intézett leveleiben?

A hittant a zürichi akadémián végezte és pedig kiváló sikerrel. A sikert ugyan ő maga be nem ismeri, de csak felekezeti gyülöleténél fogva. Vakbuzgóságból eredő elfogultságnak kell tekintenem azt a felfogását, hogy ő elveszettnek tartotta azt az időt és munkát, melyet e hittan megismerésére forditott. E hittant, mely Kálvin tudományán alapszik, ő ugy jellemezte, hogy abból az isten iránti hit s Krisztusnak ismerete teljesen hiányzik s az a hittan ellenségesen foglalkozik az istennel s azt, a ki elsajátitja, a bűnösségre tanitja ki.

Huszonkét éves volt, mikor borongó gondolatai ide jutottak. Igy ir erről Kovácsnak:

– Halál volt nekem ez a tudomány s a halálnak ez állapotában már-már közelgett a felszabadulásnak, a pappá avatásnak ideje, midőn tetszett az istennek minden emberi közbenjárás nélkül hirtelen engem ama gonosz pályától elhivni s elkezdeni bennem az ő üdvösséges munkáját, mely ettől kezdve folytonosan és fokonként a mai napig vezettetett Krisztusnak belső és külső tanitásai által. S noha az ördögnek ösztönzésére csaknem minden ember ellenem szegült, hogy engemet megzavarnának, de az isten kiragadott s megtartott s bizom is benne, hogy engem az ő hitében és igazságában az ő nevének bizonyságára mind végig meg fog tartani a hagyománybeli fenevad előtt.

Igy szól életének e legfontosabb változásáról.

De mi hát a fenevad? Mit értett ez alatt Fröhlich?

Itt a hitujitó a rejtélyek, titkok, csodák és babonák mezejére lépett át. Elhagyta a hitnek és a szentirás fölött való szelid ábrándozásnak csöndes hajlékát s átment a középkori csodás látások sötét barlangjaiba. Amott tisztán lát, mert tisztán érez a hivő lélek, itt botorkál a legnagyobb elme is.

Van a szentirásnak egy különös könyve, melyet Károli Gáspár a Jelenések könyvének nevezett. Eredeti hellen nyelven Apokalypsis. Talán nem is jól forditotta a tudós Károli Gáspár ezt a szót. Talán inkább leleplezésnek fordithatta volna. No de mindegy, ez most mi ránk nem tartozik.

Az egyházi atyáktól kezdve a középkoron keresztül ezer tudós férfiu foglalkozott e könyv csodálatos titkainak földeritésével. Ma már e férfiak könyveit nem olvassa senki. Nem is épületes olvasmányok, csak szőrszálhasogatások.

A Jelenések könyvének XIII-dik részében két rettenetes fenevad, két szent és rejtélyes látomány van leirva.

Az egyik fenevad a tengerből jön fel és ennek hét feje és tiz szarva van. Szarvain tiz korona, fején pedig ül az istenkáromlás. E fenevad hasonlit a párduczhoz, lábai mint a medvének lábai, szája mint az oroszlánnak szája, ereje és hatalma mint a sárkányé. Mikor a tengerből feljött, hét feje közül az egyik halálosan meg volt sebesitve, de az ő halálos sebe meggyógyult s az egész föld csodálkozva követte ezt a fenevadat.

A másik fenevad a földből jött fel és ennek két szarva volt, mely hasonlitott a báránynak szarvaihoz. E fenevad ugy szólott, mint a sárkány és az előbbi fenevaddal találkozván, mindent akképen cselekedett, miként az. Káromolta az istent és azokat, kik a mennyben laknak; hadakozott a szentek ellen és azokat meggyőzte; hatalmába ejtett minden nemzetséget, nyelvet és népeket; és végre elhitette a földnek lakosaival, hogy imádják ama hét fejü és tiz szarvu szörnyeteget s vegyék magukra annak jegyét.

Végezetül, mikor elmondja a két szörnyeteg munkáját, ezt a kijelentést teszi:

– Ebben vagyon a bölcseség; a kinek értelme vagyon, számlálja meg a fenevadnak számát, mert emberi szám és annak száma hatszáz és hatvanhat. Arab jegygyel kiirva: 666.

Igy szól a szentirás.

De hát mit jelent ez? Bizonyára se hitbeli, se tudománybeli dolgot nem jelent. A felizgatott agynak lázongó képzelete ez. Még hasonlatnak, példának, mesének is érthetetlen. Valami torz utánzása a hellen mithológia egyik-másik fejezetének. Jézus korában a hellen és latin népek közt még nagyon elevenen élt a hellen és római mithológia.

Fröhlich azonban megakadt a 666 számon s ennek jelentését kereste. S meg is találta vagy önmaga, vagy előtte valaki a középkori bibliamagyarázók közül.

A jelenések könyve eredetileg hellen nyelven van irva. E nyelven a hagyománynak neve: paradosis. Fröhlich azt állitja, hogy a történelmi egyházak nem istennek alkotásai s azért azokat csak a hagyomány tartja fenn, nem az igazság.

Ám a hellen nyelvben a betük a számjelek. Tehát a paradosis szónak minden betüje számbeli összeget jelent.

A pi betü egy kis vonással annyi mint: 80.

Az alfa betü annyi mint: 1. Tehát két alfa: 2.

A ro betü annyi mint: 100.

A delta betü annyi mint: 4.

Az omikron betü annyi mint: 70.

A szigma betü annyi mint: 200. Tehát a két szigma betü: 400.

A jóta betü annyi mint 10.

Ha most már mind e számokat összeadjuk, épen a 666-os szám áll elő.

Talán nem lehetetlen, hogy János apostol, a ki a Jelenések könyvét megirta, szintén gondolt erre. Erre azonban semmi bizonyság. De ha gondolt is: akkor sincs igaz értelme az egész magyarázatnak.

Fröhlich még szójátékba is keveredik. Paradosis azt teszi, a mit a latin traditio. Magyarul szórul-szóra: átadás. E szó onnan ered, a mikor Judás az urat bérért, harmincz ezüst pénzért az emberek kezébe halálra átadta. Az uralkodó egyházak erre az átadásra, az urnak bérért való eladására alapitvák, hogy az isten igéje, az igazság kiirtassék s annak helyébe a hazugság helyeztessék. Ez a fenevad, a melynek száma: 666. Vagyis más szóval a hagyomány, a melynek száma szintén: 666. A kettő egy dolog, minthogy a két szám is egyezik.

Igy tanitotta Fröhlich.

Érthetetlen, erőltetett, a köznapi józan felfogással ellenkező magyarázat ez kétségtelenül. De csodálni még se lehet. Ha a hitujitók a mindennapi fontolgató ész világánál tekintenék az eget, a földet, az isteneszmét és a világ mindenségét: vajjon lehetne-e hit és vallás, ha az ember a természettudományok számmal mérhető köreit túlhaladni nem akarná? Ha vagy nem akarná, vagy nem tudná ezt megtenni: mi különbség volna közte és egy csinos alaku, eszes, kegyetlen állat között? A vágyak, remények, gondolatok s a szivnek sejtései s ama magasztos érzések, ábrándok és tünődések, melyek oly fenségessé teszik az életet, megmérhetők-e a természet ismert és megismerhető törvényei szerint?