Part 16

De kifogás alá esik nevezett tanunak vallomása annak belső tartalmánál fogva, mert nem határozott. Ugyanis első kihallgatása alkalmával azt adta elő, hogy atyja (Sarf József) hivta be a leányt. Később azt állitotta, hogy ő hivta be atyja rendeletéből. Továbbá ellentétes nyilatkozatokat tett arra nézve is, hogy az általa állitólag szemlélt tény alkalmával Solymosi Eszter milyen helyzetben feküdt és hogy ingén vér volt-e? Kifogás alá esik vallomása, mert nem is valószinü. Ugyanis a vallomása által terheltek előre nem tudhatták, hogy Solymosi Eszter Ófalu felől fog jönni, s mert igy vádlottak Solymosi Eszter megölésére tervszerü előkészületeket nem tehettek, holott a vádbeli cselekményt tervszerü előkészület nélkül végre nem hajthatták. Valószinütlen vallomása azért is, mert a zsidó templom járt út szélében esik és sem az idő, sem a hely a vádbeli cselekmény elkövetésére nem volt alkalmas. Nem valószinü továbbá azért, mert saját állitása szerint, a midőn egy óra mulva az esemény szinhelyére visszatért és Vollner Herman utasitása folytán a templomajtót becsukta: sem vérnyomokat, sem hullát nem talált. A templomban a hulla elrejtésére szolgáló hely nem lévén, vélekedése szerint a hullát az ablakon át kellett a tetteseknek az ott levő szalmaboglyába elrejteni, holott a vádbeli cselekmény vérnyomok nélkül nem volt elkövethető, a szalmaboglya pedig a hulla elrejtésére nem szolgálhatott. – Ugyanis a szalmaboglya átkutattatván, a büntettre mutató nyomok abban nem találtattak. De különben is Bátori Gábor és Bátori Gáborné tanusitása szerint sokkal kisebb volt, semhogy a zsidó templom ablakát elfödte volna és igy a nevezett tanuk, vagy családjukhoz tartozók, kik a kérdéses időben otthon és gyakorta a ház előtt tartózkodtak, a közvetlen szomszédságukban levő zsidó templom amaz ablakát láthatták, mely alatt az érintett boglya volt. Nem valószinü tehát, hogy ezen boglyát választhatta volna valaki bűnjel elrejtésére.

De kifogás alá esik végre Sarf Móricz vallomása azért is, mert némely kideritett ténykörülménynyel ellentétben áll. Ugyanis Bukszbaum Ábrahámot illetőleg Varga Katalin és Ziszman Jakab családtagjainak tanuságtétele által bebizonyult, hogy nevezett vádlott a Sarf Móricz által mondott helyen és időben a vádbeli cselekmény elkövetésénél közre nem működhetett. Ellenkezik továbbá a kinyomozott ténykörülménynyel Sarf Móricz ama vallomása is, hogy az a kendő, melyben Solymosi Eszter, a festéket vitte: sárga volt, mert ezen kendő szine feketének és fejér pettyesnek bizonyult. Végre azért, mert a végtárgyalás elrendelése és 1883. évi julius 17-én foganatositott helyszini szemle alkalmával, az eszközlött kisérletek alapján az elsőbiróság megállapitotta, hogy Sarf Móricz a zsinagóga pitvarában, az általa tanusitott tény utánzásaként a szereplőkül felállitott egyéneket vagy éppen nem, vagy homályosan láthatta, ugy, hogy azokat, bár névszerint ismerte, megnevezni nem tudta; megállapitotta továbbá, hogy a megöltnek állitott leány vérének a csuporba öntés iránt eszközölt jelenetezését éppen nem észlelte.

Áttérve most már ama jelenségekre és körülményekre, melyek Sarf Móricz terhelő vallomása mellé csoportosulnak, ezek abból a szempontból mérlegelendők, vajjon nyujtanak-e önmagukban bizonyitékot arra, hogy Solymosi Eszter ellenében, a Sarf Móricz által előadott időben és helyen a vádbeli cselekmény elkövettetett?

A vizsgálat és vádhatározat elfogadta alapul Huri Andrásné amaz előadását, hogy Solymosi Eszter fél 11 órakor indult el hazulról Kohlmájer boltjába. Azonban Huri Andrásné emez előadása, tekintettel arra, hogy ő e tekintetben tudomásának alapos okát nem adta és a tárgyalás során előzőleg nyilatkozott amaz időre nézve, midőn Solymosi Eszter keresésére indult, biztos alapul el nem fogadható. A többi tanuk is, kik Solymosi Eszterrel a kérdéses időben találkoztak, illetőleg azt a Kohlmájer boltjából visszatérőben látták, az órának meghatározását részint a déli harangozáshoz, részint az ebéd idejéhez, sőt Tapasztó Miklós a lóetetés idejében számitották. Ezen számitások különfélesége és ingatagsága tehát nem zárja ki azt, hogy az időpont meghatározásánál tévedésben lehettek. Erre mutat Solymosi Zsófi vallomása, ki azt az időt, midőn Solymosi Eszterrel a Kohlmájer-féle boltból való visszatérésekor találkozott és beszélt, vizsgálati vallomásában déli 12 órát megelőzőnek állitotta, a tárgyalás során azt adta elő, hogy ebéd után volt, de még nem mult egy óra; végre kijelentette: nem tudja, mennyi idő volt. És habár Rozenberg Rózsi amaz előadására, hogy délután egy óra volt, midőn Solymosi Eszterrel annak nénje Solymosi Zsófi találkozott, sulyt fektetni nevezett tanu koránál fogva nem lehetett; habár Frenkel Sámuel az az előadása, hogy Huri Andrásné a kérdéses alkalommal két izben küldötte Solymosi Esztert a többször megjelölt boltba, mint nem saját tapasztalaton alapuló, figyelembe nem is vehető: a fentebb kiemelt ingatag alapra fektetett tanuvallomások alapján nem lehetett bizonyitottnak tekinteni, hogy Solymosi Eszter Ófaluból oly időben távozott, hogy a zsidó templomhoz érkezhetett abban az időpontban, mely összeesik a Sarf Móricz előadásában foglalt amaz időponttal, midőn szerinte a vádbeli cselekmény végrehajtatott; annál kevésbbé pedig, mert özv. Solymosi Jánosné az eltünés után kevés napok mulva (április 4-én) a szolgabiró előtt azt adta elő, hogy leánya délelőtt 9–10 óra között tünt el, a mint ezt a szolgabiró jelentése alapján közzétett körözvény tanusitja. Sőt e tanuvallomások által az sincs kételyt kizárólag eldöntve, hogy Solymosi Eszter a zsinagóga, illetőleg Sarf-féle lakház mellett a Kohlmájer-féle boltból visszajövet egyáltalán elhaladt-e? Mert abban az irányban látta ugyan több tanu haladni, mely a Kohlmájer boltból gazdasszonya Huri Andrásné házához vezet és a zsidó templom mellett visz el; a tanuvallomások utalnak arra, hogy sietett, hogy a bevásárlott tárgyakat kellő időben kézhez adhassa; a bizonyitási eljárás semmi jelenséget nem tüntet föl, hogy oka volt utirányát megváltoztatni; ifju életének nem voltak oly mozzanatai, melyek szökésre, vagy öngyilkosságra késztethették volna; igazolva van, hogy öröm várta otthon: tehát jogos alapon nyugszik az a következtetés, hogy hazaindult, és igy a Kohlmájer-féle boltból a zsinagóga mellett kellett elhaladnia. Azonban arra nézve, hogy a tiszai védgáton, melyen keresztül az Ófaluból Ujfaluba vivő gyalogút vezet: valóban áthaladt, és uti irányát valamely véletlen közbejötte miatt nem változtatta-e meg, egyedül Tapasztó Miklós fentebb érintett vallomása szolgáltat adatot, mely vallomás hitelessége ellen azonban aggály merült fel, minthogy nevezett tanu a vizsgálat első napjaiban, más kérdésben ugyan, de ez ügyet illetőleg kihallgattatott, mégis Solymosi Eszter személyére vonatkozó eme jelentékeny tudomását fel nem emlitette; másrészről a védelem kifogásolta, hogy lóhátról is észlelhette volna Solymosi Eszternek az emlitett gáton való áthaladását; az e tekintetben tartott szemle pedig nem nyujt erre nézve biztos támpontot.

A mi azokat a jelenségeket illeti, hogy özv. Fekete Jánosné és özv. Lengyel Istvánné a zsidó templom felől sirást, illetve segitség kiáltást hallottak: ezek a vádbeli cselekménynyel összefüggésbe nem hozhatók. Özv. Fekete Jánosnénak különben is módositott vallomása azért nem, mert azt adta elő, hogy 11 óra volt, mikor hazaérkezett, utközben pedig testvéréhez is beszólott; tehát az az egyetlen sirás forma hang, mely a zsidó templom felől fülébe csapódott, Solymosi Esztertől nem eredhetett, a kit Sarf Móricz előadása szerint Vollner Herman 11 és 12 óra közt vezetett a templomba. Ezekhez járul, hogy Sarf Móricz 3–4 segélykiáltásra lett figyelmessé, annak következtében ment a templomajtóhoz. Ha tehát eme segélykiáltások utolsóját hallotta volna is özv. Fekete Jánosné: akkor, a helyett, hogy a tanu előtte ismeretlen két zsidót látott a templom ajtaja előtt állani, Sarf Móriczot kellett volna ott megpillantania, ki a kulcslyukon nézte, midőn éppen elmetszette a kés Solymosi Eszter nyakát.

De özv. Lengyel Istvánné vallomása sem hozható összefüggésbe a vádbeli cselekménynyel. Mert a vizsgálat során azt adta elő, hogy a tőszomszédságában levő zsidó templom felől kora délután, háromszori kiáltást hallott, olyan formán, mintha azok a föld alól jöttek volna; továbbá, hogy Sarf József neje, a mióta Solymosi Eszter eltünt, többször felkereste tanut, ámbár azelőtt nem szokott odajárni és kérdezősködött: vajjon áthallatszik-e hozzájuk a beszéd, vagy kiáltás a szomszéd zsidó templomból? Ennek módositásául a tárgyalás során azt vallotta, hogy a kérdéses kiáltás már estefelé történt, jól hangzott, s ugy tünt föl, mintha a kapuból kiáltott volna tanunak, hogy jőjjön ki; továbbá, hogy Sarfné nála a fentebbi módon, sohasem kérdezősködött. Ugyancsak a tárgyalás során a vizsgálat alatti vallomásában foglalt eltérést akkori betegségével mentegette.

Egyéb támogató adat hiányában Sarf József ama példázata sem képez gyanujelt, melyet özv. Solymosi Jánosné előtt a nánási esetre vonatkozólag tett. Mert igaz ugyan, hogy ama nyilatkozat tétele előtt senki sem állitotta azt, hogy Solymosi Eszter eltünésével a zsidók gyanusithatók és bár Solymosi Jánosnénak és Solymosi Gábornénak a tárgyaláson tett vallomásaik szerint Sarf József eme példázata költötte föl bennük a vádbeli cselekmény elkövetésének gyanuját; mind azáltal sem ezen példázatnak, sem Sarf József és Vollner Herman elejtett azon nyilatkozatának, hogy Solymosi Eszter eltünése miatt reájuk baj háromolhatik, nem lehet több jelentőséget tulajdonitani, mint csak azt, hogy olyan eset ismétlésétől tartottak, mint a nánási volt.

De nem szolgálhat gyanus körülményül az sem, hogy a kérdéses időben Tisza-Eszláron több idegen metsző és egy koldus zsidó család is megfordult. Mert noha Cs. Nagy Jánosné és Csuga Dánielné négy idegen metsző megjelenését állitja, a bizonyitási eljárás folyamán kiderült, hogy akkor Tisza-Eszláron csak két idegen metsző tartózkodott, u. m.: Svarcz Salamon és Braun Lipót. Ellenben Bukszbaum Ábrahám, a ki harmadik volna, abból az okból jelent meg Tisza-Eszláron, mert azt hitte, hogy ott kántorság van üresedésben.

Végre, hogy a zsidó koldus család is valóban koldulás végett időzött ugyanott, arra nézve ellenadatok nem merültek föl.

Nem hozható összefüggésbe a vádbeli cselekménynyel a templomból éjjel kisugárzó világosság sem. Ugyanis már a vizsgálat során beigazoltatott, hogy Einhorn József és Ziszman Jakab közt a pálinkamérés körül fennforgott vitás ügy kiegyenlitése czéljából gyült össze a zsinagóga előcsarnokában Lichtman Jakab, Groszberg Leon, Römer Jakab és a két vitás fél, kik ott eme kérdéssel 10–11 óráig foglalkoztak.

Nem fogadható el gyanu jelenségül a Solymosi János, ugy Cserés Andrásné előadásában foglalt csoportosulás; mert Solymosi János a Solymosi Eszterrel való testvéri kötelék miatt, Cserés Andrásné pedig vádlottak iránt hangoztatott ellenszenvénél fogva, aggálytalan tanuknak nem tekinthetők. De különben is, ha eme csoportosulások igazolva volnának: a vádbeli cselekménynyel való összefüggésök hiányzik.

Sarf József kisebbik fiának, Samunak elejtett szavai sem érdemelnek figyelmet, nevezett fiunak fejletlen voltánál és ebből folyólag a fogalmak értelem nélküli összezavarásánál fogva.

A zsinagóga előpitvarának földjén észlelt frissebb tapasztás, ugy a templom kertjében és a fürdőhelyiségben talált gödör gyanujelenségül szintén nem szolgálhatnak. Mert az emlitett frissebb tapasztás miként keletkezését Sarf József megfejtette, azt adván elő, hogy az ott tanult iskolásgyermekektől származott. Ennek ellenkezője és egyáltalában a vádbeli cselekményre való vonatkozása pedig be nem bizonyittatott.

Hasonlóképen van a dolog a jelzett két rendbeli gödörrel.

A mit továbbá Lichtman József, Einhorn Józsefné és Róth Borbála által özv. Solymosi Jánosné irányában tanusitott viselkedést illeti: arra nézve a vádbeli cselekménynyel való összefüggés hiányát már a vizsgálat, illetőleg a vádhatározat megállapitotta.

A bizonyitási anyag másik kiemelkedő adata a tiszadadai Csonka-Fűzesben 1882. évi junius 18-án talált női hulla. Özv. Solymosi Jánosné eme hulla balkezére kötött kendőnek hason párját a hulla feltalálásánál nyomban felmutatta, később ugyancsak általa a hullán talált öltözet-darabokon létező foltok megfelelő darabjai szintén felmutattattak. Azonkivül a hullán talált minden öltözetdarabot s emlitett kézikendőt ugy özv. Solymosi Jánosné, mint hozzátartozói s az eltünt leány közelebbi ismerősei ugyanazonosokul találták a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt öltözetdarabokkal és kendővel.

A hullára nézve azonban felmerült az a kérdés, hogy vajjon az Solymosi Eszter holtteste-e vagy sem? Eme kérdés tisztábahozatalára az elsőbiróság a felismerési eljárás keresztülvitele mellett nem érte be a szakértő bonczolók, majd az egyetemi orvostanárok véleményeivel, hanem az eltérő szakvéleményeket a közegészségügyi tanács felülvéleménye alá bocsátotta. A kérdés megoldása azonban a felmerülő ellentétes adatok miatt nem sikerült.

Ugyanis arra nézve, hogy az emlitett hulla Solymosi Eszter holtteste lehetett, kiemelkedőbb bizonyitékul szolgálnak: 1. A hullán talált ruhanemüek azonossága, a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt öltözetdarabokkal. 2. A hulla karjára kötötten talált kendő festéktartalma megegyezik az eltünést megelőző s már előadott tény körülménynyel. 3. Solymosi Eszter szemeinek és hajzatának szine megegyezik a hulla szeme és az egyetemi tanárok által a hullán kimutatott hajcsonkok és szőrzetmaradványok ugy a szempilla szinével. 4. Az egyetemi orvostanárok, valamint a közegészségügyi tanács véleménye sem zárja ki azt, hogy a hulla oly életkoru nőszemélyé lehet, a milyen az eltünt Solymosi Eszter korának megfelel. 5. A hullán eszközölt hosszusági mérettel ellenkező és Solymosi Eszterre vonatkozó határozottabb adat csak Solymosi Zsófi ama bemondásában merült föl, hogy eltünt testvére neki szeméig ért s e szerint annak testhossza a hulláétól különbözött. Ez adat pontossága azonban megbizható nem lévén, Solymosi Eszter testi térfogatának egyéb méretei pedig hiányozván: nincs kizárva, hogy a Solymosi Eszter állitólagos magassága, valamint szélessége és a hullán eszközölt mérték közti különbözet a halál és a vizben fekvés által előidézett változásnak tulajdonitandó. 6. Nincs eldöntve teljes bizonyossággal, hogy Szakolczai Julcsa által a hullában feltaláltnak állitott, és Zurányi Kálmán tanu által részletesen leirt heg valóban meg volt-e a hulla lábán vagy sem? Eme heg állitólagos fenforgása a hullának Solymosi Eszter holttestével való azonossága mellett bizonyit. 7. A budapesti szakértők az országos művegyész által a hulla ruházatából kivont zsiranyagról megállapitották, hogy a ruhák egy előre ment rothadásban levő hulláról származtak.

Viszont arra nézve, hogy a dadai Csonka-Fűzesben talált hulla nem az eltünt Solymosi Eszter holtteste, a következő felötlő bizonyitékok merültek fel: 1. A felismerési eljárás alkalmával sem az anya, sem a testvérek, sem a legközelebbi ismerősök az eltünt leány holttestére reá nem ismertek. És bár a fölismerést a hulla állapota, az eljárás módja gátolta is, mindazonáltal volt a hullának egy ismertetőjele, mely arra enged következtetést, hogy a hulla nem volt azonos Solymosi Eszter holttestével. Ugyanis az egyetemi tanárok megállapitották, hogy az alsó fogsorban a hulla egyik foga, szélével fedte a másikat. Eme jel, ha Solymosi Eszternél meg volt volna, az anya előtt alig maradhatott ismeretlen. – 2. A hulla kezein és lábain a bonczolók által észlelt finomabb bőr; továbbá az egyik lábujjon talált tyukszem, a hosszu, ápolt körmök. A szakértői leletet az egyetemi orvostanárok csalódásnak jelzik; melyet szerintük a felhám hiánya, illetőleg a fedetlen körömágyak idéztek elő. De maguk is megengedik, hogy a felhám az általuk később eszközölt vizsgálat megejtéséig elpusztulhatott. Másfelől a körmöket illetőleg nem foroghat fenn csalódás lehetősége, ha azok az ujjak hegyét meghaladják. Azonkivül a bonczolást foganatositott szakértők határozott leleteivel és amaz állitásaival szemben, hogy a kérdéses körmök tényleg tulhaladták az ujjakat: az egyetemi tanárok véleménye csak mint elvont feltevés mérlegelhető. Továbbá a közegészségügyi tanács ama kijelentésével, hogy nem valószinü a hullának 14 napnál s talán még néhány napnál hosszabb ideig a vizben való léte, nemkülönben ama kinyilvánitásának: »valószinübb, hogy az illető életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával és nem járt mezitláb«, egyszersmind döntött a felett is, hogy a jelen esetben nem fogadta el a maczeráczió elméletét oly keretben, mint az az egyetemi tanárok véleményében foglaltatik. Ebből folyólag nagyobb valószinüség van a mellett, hogy nem hiányzott a végtagokról a felhám. Ugyanazért a hullavizsgálat körül elsőizben eljárt szakértők fentebb felhozott lelete is a mellett tanuskodik, hogy a hulla nem lehetett Solymosi Eszteré, kinek végtagjain az érintett jelenségek, foglalkozásmódjához képest nem fordulhattak elő.

Mindezek szerint, egyenlően nyomatékos okok forognak fent ugy arra, hogy a szóban levő hulla Solymosi Eszteré, mind pedig arra, hogy nem Solymosi Eszteré. Éppen azért határozott és minden kétséget kizáró következtetés azokból nem is volt vonható. A kétség folytán ugy ama föltevés, hogy a tisza-dadai Csonka-Fűzesben talált hulla azonos Solymosi Eszter holttestével, mint annak ellenkezője: a bizonyitási eljárás anyagához viszonyitandónak mutatkozik. Akár az egyik, akár a másik volna is eme feltevések közül igazolva, bizonyitékot a vádbeli cselekmény tekintetében nem képezne. Nem pedig azért, mert ha a hulla Solymosi Eszteré, határozottan tanuskodik a hulla az ellen, hogy a nevezett leány oly módon vesztette életét, mint Sarf Móricz állitja. Viszont ha a hulla nem Solymosi Eszteré: akkor az még az iránt sem szolgáltat bizonyitékot: hogy Solymosi Eszter valóban meghalt; mert a hullán talált ruházatok magokban véve nem elegendők annak bizonyitására sem, hogy közvetlenül Solymosi Eszter hullájáról kerültek. Sőt eme ruhák a vádbeli cselekmény ellenkezőjét bizonyitják: mert nincs rajtok vérnyom. És e szerint maguk a ruhák is czáfolatot szolgáltatnak arra nézve, hogy a vádbeli cselekmény azon módon követtetett el, a mint azt Sarf Móricz előadta. Minthogy tehát Sarf Móricz vallomása büntetőjogi értékkel nem bir, sem az a mellé csoportositott adatok, jelenségek és körülmények annak sulyt nem kölcsönözhetnek; minthogy a tisza-dadai Csonka-Fűzesben talált női hulla a vádbeli cselekménynyel határozottan összefüggésbe nem hozható: ezeknél fogva tehát nem állapitható az meg, hogy Solymosi Eszter személye ellen a kérdéses napon és helyen a vádbeli cselekmény elkövettetett. Ugyanazért ez indokokból a kir. itélőtábla helybenhagyta az elsőbiróságnak Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár és Taub Emánuel vádlottakra vonatkozó itéletét. A bűnpártolás tekintetében az elsőbiróság itéletének indokait a kir. itélőtábla elfogadta.

Kelt Budapesten, 1883. évi deczember hó 22-ik napján.

_Vajkay Károly_, s. k. alelnök.

_Széll Farkas_, s. k. előadó.

III.

(A magyar királyi Kuriának, mint legfőbb biróságnak itélete s annak indokai.)

1442/1884. B. szám. Ő Felsége a király nevében. A magyar kir. Kuria gyilkosság büntette, illetve abban való részesség miatt vádolt Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (másnéven Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel, – és bűnpártolás miatt vádolt Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz ellen a nyiregyházai kir. törvényszék előtt folyamatba tett s ugyanott 1883. évi augusztus 2-án 2844. szám alatt, – a budapesti kir. itélőtábla által pedig özv. Solymosi Jánosné sértett fél felebbezésére 1883. évi deczember 22-én 40881. szám alatt elintézett bűnvádi ügyet, özvegy Solymosi Jánosné sértett fél felebbezése folytán az 1884. évi április hó 1-től 4-ig tartott nyilvános ülésben vizsgálat alá vevén, következőleg

_Itélt:_

A budapesti kir. itélőtáblának itélete annak vonatkozó s az elsőbirósági itéletből elfogadott indokainál fogva, és alábbi indokokból is helybenhagyatik.

_Indokok:_

A m. kir. Kuria mindenekelőtt kiemeli, hogy ezen gyilkosság és ezzel kapcsolatos bűnpártolás miatt inditott bűnvádi ügyet a fennálló büntető gyakorlat és a m. kir. Kuriának, mint legfőbb itélőszéknek 1881 évi márczius 5-én V. sz. a. hozott döntvénye alapján hivatalból is felülvizsgálat alá veszi.

A sértett fél felebbezésében kifejezett ama kérelem: hogy a Csonka-Fűzesben, a Tiszából kifogott hullára vonatkozólag a közegészségügyi tanács véleményének indokolása utólag beköveteltessék, teljesithető nem volt: mert jóllehet e vélemény indokolása annak idején bekivánandó volt volna, a kir. Kuria mindazonáltal az ügy körülményeinél fogva, ezen mulasztást nem tartja oly lényegesnek, hogy ennek beszerzése nélkül a bűnügy alaposan el nem biráltathatnék.

Az ügy érdemét illetőleg:

Miután az alsóbbfoku biróságok által kifejtett érvek szerint törvényszerüen be nem bizonyittatott, hogy Solymosi Eszter 1882 április 1-én előre megfontolt szándékkal öletett meg; miután továbbá vádlott Svarcz Salamonnak a vizsgálat folyama alatt 1882 julius 20-án a kir. törvényszék szine előtt önkéntesen tett, azonban a törvényszék által el nem fogadott, s az el nem fogadás kijelentése után a vádlott által is azonnal visszavont azon beismerése: hogy vádlott az őt kigunyoló Solymosi Esztert haragjában, de ölési szándék nélkül, annak fejére mért ökölütéssel fosztotta meg életétől, a vizsgálat más irányba lett tereltetése s a visszavonás után következetesen tagadó vádlott ellenében kellő bizonyitékot nem nyujt; – miután végre a végtárgyalásra megidézett számos tanunak, özv. Solymosi Jánosné és rokonainak határozott előadásaik szerint a Tiszából 1882 junius 18-án kifogott hulla nem Solymosi Eszter hullája, s ennek ellenkezője bebizonyitva nincs, s ezek szerint egyáltalán meg nem állapitható az: hogy Solymosi Eszter életét vesztette: sem a gyilkosság, sem az emberölés vádja bebizonyitottnak nem vehető.

A mi a vádbeli hullacsempészet kérdését illeti, a Tiszából kifogott kérdéses hullán kétségtelenül Solymosi Eszter ruhái találtatván, azonkivül a hulla kézcsuklóján egy kendőben papirba takart és szorosan odakötött festék is felfedeztetvén: mindezek bizonyitékul szolgálnak arra: hogy az emlitett ruhanemüek s a kendőbe helyezett festék, idegenek által azon czélzattal voltak a hullára adva, illetőleg kötve, hogy a gyilkosság kideritésével foglalkozó hivatalos közegek, a hulla iránt tévedésbe ejtessenek. Miután azonban az ezen cselekménynyel terhelt vádlottak ellenében az: hogy a fennebbi cselekményt ők követték el, részint azért, mert némelyikének azon előadása: miszerint a vizsgálóbiró előtt tagadásban lévén, a csendbiztosnak adattak ki, s ez őket bántalmazások által kényszeritette a bevallásra, a vizsgálat adatai által támogattatván, vallomásaik visszavonása indokolatlannak nem vehető, részint mivel más vádlottak tagadásával szemben az ellenmondásokba keveredett Matej Ignácz tanuskodása alapján a törvényszerü bizonyiték a hullacsempészetre nézve beszerezhető nem volt: a kir. itélőtábla felmentő itéletét ezen, valamint az erre vonatkozó alsóbb birósági indokoknál fogva e tekintetben is helyben kellett hagyni.

Kelt Budapesten, 1884. évi április hó 4-én.

_Lukács_, s. k.

_Andrássovits Béla_, s. k. előadó.

A VIZSGÁLAT IRATAI.

I.

(Miért ismertetem az iratokat?)

A nagy per vizsgálati iratai három csomóban feküsznek s mindegyik csomó külön folyószámmal van jelezve. Az első csomó a vizsgálóbiró gyüjteménye s 295 számra terjed. A második csomó a vizsgálóbiró és törvényszék együttes gyüjteménye s 57 számra terjed. A harmadik csomó a nyilvános tárgyalás folyama alatt megszerzett iratok gyüjteménye. Ezek betüvel vannak jelezve. Végül van még nagy halmaz irás, mely a végtárgyalás 33 napjáról fölvett jegyzőkönyvek halmaza.