Part 15

A bonczoló orvosok megállapitották, hogy a halál oka általános vérszegénység volt, melyet a belvizsgálat által konstatált tüdőgümőkór, tüdőlégdag, a jobb szivgyomrocs túltengése, a máj kisebbedése és szemcsésedése, valamint gyomorhurut idéztek elő, továbbá, hogy a hulla mint már ilyen került a vizbe, hogy legfeljebb 10 nap előtt elhunyt egyéné volt. Az egyetemi tanárok véleménye szerint pedig a halál legközelebbi okául az általános vérszegénység ez esetben el nem fogadható, és a körülmények oda mutatnak, hogy a hulla vizbefult, a bonczolás előtt több hetekkel meghalt egyéné volt. Az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint a bonczjegyzőkönyv nem nyujt biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj, avagy fulladás okozta volna, a halál beálltának ideje pedig meg nem határozható. A bonczoló orvosok azon nézetben voltak, hogy a hulla 3–4 napnál tovább nem lehetett a vizben; a szűzőr hiánya és a hüvelynek szerfeletti bőségéből következtették a nemi közösülésnek nagy mérvbeni gyakorlatát; az egyetemi tanárok és az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint pedig a közösülés nagymérvbeni gyakorlatának bizonyitására a bonczadatok nem elégségesek. Az egyetemi tanárok azon véleményben vannak, hogy a hulla több héten át a vizben volt, az országos közegészségügyi tanács pedig azt, hogy a hulla nem ily hosszu ideig volt a vizben, határozottan meg nem állapithatónak mondja, de nem tartja valószinünek, hogy a hulla 14 s talán ennél is egynéhány nappal tovább lett volna a vizben. Megállapitották a bonczoló-orvosok, hogy a hulla haja és szőrzete mesterségesen lett eltávolitva és kijelentették, hogy a lábak és kezek alkotása azoknak és a körmöknek gondos ápolása nem szólhatnak a mellett, hogy az elhunyt egyén életében durvább munkával foglalkozott volna vagy czipő nélkül (mezitláb) szokott volna járni, de mindezek bizonyitják, hogy könnyebb életmódot folytatott s igy minden valószinüség szerint nem azon osztályhoz tartozott, mely durvább házimunkával foglalkozik.

Az egyetemi tanárok véleménye szerint a haj és szőrzet nem mesterségesen lett eltávolitva, a lábak és kezek alkotásából és az első bonczoláskor már teljesen hiányozni kellett körmöknek állapotából épenséggel nem lehetett következtetni, hogy a hulla könnyebb életmódot folytató és lábbelit folytonosan viselő osztályhoz tartozott volna; az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint ugyan sokkal valószinübb, hogy a haj és szőrzet mesterségesen, pl. borotvával távolittatott el, de a kihullás lehetőségét sem zárja ki, valamint azt sem, hogy a körmök már az első bonczolás előtt hiányoztak. Valószinübbnek mondja ugyan, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával és nem járt mezitláb, de az ellenkezőt nem zárja ki.

Ezek szerint a bonczolást teljesitett orvosok által megállapitott Solymosi Eszter koránál több évvel magasabb életkor bizonyitottnak nem tekinthető, azon jelenségek pedig, melyek az eset ismert körülményei mellett annak kétségtelen bizonyitására szolgálnának, hogy a hulla nem volt Solymosi Eszteré, nincsenek kellően kimutatva.

Ily jelenség lett volna az első bonczoláskor megállapitott általános vérszegénység és az abból eredett halál, a halálnak a bonczolás előtti beálltának rövid ideje (legfeljebb 10 nap), a hullának, mint ilyennek a vizbe alig 3–4 nappal a bonczolás előtt jutása, a nemi közösülésnek nagymérvbeni gyakorlása; ellenben az egyetemi tanárok által megállapitott 14–17 éves életkor a vizben létel heteken át, a haj letörése és kihullása, a hullaáztatás (maczeráczió) folytán kihullott körmeinek a bonczolás előtti hiánya: az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint sem zárható ki; ezek pedig oly jelenségek, melyek figyelemmel arra is, hogy a hulla Solymosi Eszter kétségtelen ruháiban találtatott, megengedhetővé teszik, hogy a kérdéses hulla Solymosi Eszteré lehetett.

Zurányi Kálmán és Szücs János tanuk vallomása szerint a hulla jobb lábán sebnyom volt látható, erről a bonczjegyzőkönyvben emlités téve nincsen, és a bonczolásnál alkalmazott szakértőknek a végtárgyaláskor tett előadása szerint a hulla jobb lábán jelentkezett folt lemosás és posztóval történt dörzsölés után elenyészett a nélkül, hogy annak helyén a lábon észrevehető jel maradt volna hátra. Bebizonyitottnak nem vehető tehát, hogy Solymosi Eszter anyja és Szakolczai Julcsa tanu által emlitett tehéntaposásnak nyoma a hulla lábán mint hegedt seb és különösen ismertető jel meg lett volna.

Az orvosi szakértők véleménye tehát és a felismerési eljárás eredménye nem nyujtanak biztos támpontot arra nézve, hogy a hullának Solymosi Eszterével való azonossága vagy nem azonossága teljes határozottsággal megállapitható legyen.

Áttérve Smilovics Jankel és Herskó Dávid vádlottak vallomására, ezen vádlottak egy hullának a Tiszán történt usztatását a vizsgálat folyamán beismerték és beismerő vallomásukat a törvényszék előtt a hitelesités alkalmával megtartották, azonban figyelemmel egyrészt arra, hogy a szakértők véleménye alapján nem zárható ki annak lehetősége, hogy a kérdéses hulla Solymosi Eszteré volt, másrészt pedig arra, hogy nevezett vádlottak első kihallgatásuk alkalmával hullacsempészetről mit sem tudtak, hogy Herskó Dávid, Matej Ignáczczal, Smilovics Jankel pedig Herskó Dáviddal lett szembesités után tették későbbi beismerő vallomásukat, mindketten pedig utóbb ebbeli vallomásukat visszavonták; továbbá tekintve, hogy Smilovics Jankel a hullacsempészet czélját különféleképen adta elő, hogy nem egyezik meg Herskó Dáviddal azon körülményre nézve, hogy Kerecsenynél, hol értekezhetett Herskó Dáviddal, a hulla átadása és szállitása felől, sajkán, ennek tutajához bement-e, ugy a mint ő állitotta, vagy pedig a partról Kerecseny mellett elhaladt és ki sem kötött s Herskó Dávidnak zsidóul odakiáltva, a mint Herskó Dávid elbeszélte. Ugyanők meg nem egyeznek abban sem, hogy a hulla usztatásáért Smilovics mily összeget adott Herskónak, hol történt a pénz átadása, és először arra nézve is különbség volt vallomásukban, hogy Tárkánynál a hulla átadása miként eszközöltetett. Smilovics azonkivül beismerő első vallomásában azt állitotta, hogy a hullát felöltöztetve hozták neki Szent-Mártonba és ruházatát is leirta, a mi pedig meg nem egyezik azzal, a mit Herskó Dávid állit, hogy a ruha Tisza-Eszláron alól a ladányi oldalon adatott rá a hullára.

Mind olyan apróbb mellékes körülmények ugyan, de arra engednek következtetni, hogy mindkét vádlott beismerő vallomása nem volt őszinte, főleg ha figyelembe vétetik, hogy Csepkanics Jura első vallomása és a végtárgyalásnál tett előadása szerint a kérdéses hullát, a melyről, midőn ő legelőször megpillantotta, nem is tudta, hogy miféle tárgy, a Tisza sodra és a szél iránya vitte a többi tutajtól hátramaradt azon tutaj felé, melyen ő és Matej Ignácz voltak alkalmazva. A hulla a tutaj alá került, csakhamar onnan kibukkant és a szél iránya által a Csonka-Fűzeshez vitetett, hol a füzesben fennakadt; a mely előadást támogatja azon körülmény is, hogy Herskó Dávid 16 tutajostársa közül sem a hulla átadását, s Matej tutaja alá kötését Tárkánynál, sem a ruhákat hozott asszonynak a Tiszán lett átkelését, a ruha átadását Ladánynál, sem végre a hulla felöltöztetését az egy Matej Ignáczon kivül senki sem látta; legfőképen pedig az, hogy Smilovics Jankelt a végtárgyalás alkalmával Veil Sámuel tanu megtekintvén, felismerte benne azon egyént, kivel neki mult évi junius 11-én, akkor t. i., mikor Smilovics Jankel beismerése szerint Szent-Mártonban és Tárkányban a hulla szállitása és ott átadása végett Kerecsenyből távol kellett volna lenni, Kerecsenyben dolga volt. Veinstock Ignácz tanu is bizonyitja, hogy Smilovics mult évi junius 11-én csakugyan Kerecsenyben volt; idejárul, hogy Fogel Amsel, ki Smilovics állitása szerint a hulla szállitására megbizást és pénzt adott, tanukkal igazolja, hogy m. év junius 6 vagy 7-én Smilovicsnak Kerecsenyben a hullaszállitásra megbizást nem adhatott, mivel azon időben távol Váriban fát terhelt, honnan emberei állitása szerint sehova sem távozott, mig a terhelés befejeztével onnan el nem indultak. Kerecsenyben pedig ki sem kötöttek, s Eszenyben, miként Bayer Herman tanusitja, csak mult év junius 2-án állott meg.

Végre Smilovics Jankel azt állitotta, hogy a hullát mult évi junius 11-én Grósz Márton és Klein Ignácz vádlottaktól vette át, kiknek tagadása ellenében nincsen semmi bizonyiték, hogy ők a mondott napon Szent-Mártonban jártak volna. A végtárgyalás alkalmával kitünvén, hogy Klein Ignácz, Antal Mátyás kocsiját mult évi pünkösd előtt, május havában kérte volt kölcsön egyszer más czélra és csak annyi időre, a mely idő alatt a T.-Eszlár-Szentmártoni utat oda és vissza meg nem tehette.

Matej Ignácz tanunak vallomása azért nem vétethetik a hullacsempészet igazolására bizonyitéknak, mivel ő is legelső kihallgatásakor a többi 15 tutajostárs vallomásával egyezőn mit sem tudott, később a hulla szállitását körülményesen elbeszélte ugyan, de Huszton a községi előljáróság előtt, majd M.-Szigeten a vizsgálóbiró előtt a hullaszállitás történetét visszavonta. E mellett ő is több körülményt különféleképen adott elő. Először azt állitotta, hogy az 56 frtot Herskó Dávidtól Tokajban kapta, vallomásának hitelesitésekor pedig előbbeni előadása helyreigazitásául Herskó Dáviddal megegyezőleg Kerecsenyt jelölte meg, a hol pedig, minthogy ki sem kötöttek, és itt Herskó Smilovicstól pénzt nem is kaphatott, az emlitett összeget meg nem kaphatta. Utóbb a végtárgyaláskor ismét azt állitotta, hogy az 56 frt Tokajban lett neki kifizetve. Állitása szerint Smilovics Jankel gúzsnál fogva huzta a vizben a hullát, Smilovics és Herskó állitása szerint pedig a hulla hozatala egy kis tutajon történt.

Cserés Andrásné tanunak Groszberg Leon és feleségére tett terhelő vallomása ellen szól azon körülmény, hogy állitása szerint Groszberg Leonné a hullafelöltöztetés napján alkonyatkor már visszatért volna a ruhák átadása végett tett utjából, Matej Ignácz vallomása szerint pedig a ruha átadása oly későn történt, hogy a sötétség miatt ő az átadó asszonyt fel nem ismerhette. Azonkivül nem valószinü, hogy Groszberg és neje, kiknek érdekükben állott e titkot megőrizni, nevezett tanu előtt, ennek vallomásában előadott dolgokról beszéltek volna, tudomásuk lévén, hogy a zsidó beszédet megérti.

Ezeknél fogva figyelemmel arra is, hogy a gyilkosság vádja Svarcz Salamon és társai ellen nem lévén bebizonyitva, a gyilkossági tett elpalástolására vonatkozó bűnpalástolásról sem lehet szó; és hogy a hullának honnan történt megszerzése a vizsgálat által nem lett külön bebizonyitva, ugy a beismerésben volt Smilovics Jankelt és Herskó Dávidot, mind pedig a folytonos tagadásban volt és immár Smilovics Jankel visszavont vallomásával egyáltalában nem terhelhető Vogel Amsel, Grósz Márton és Klein Ignácz vádlottakat a bűnpártolás vétségének vádja és következményeinek terhe alól felmenteni kellett.

Kelt Nyiregyházán, 1883 augusztus hó 2-án.

_Kornis Ferencz_, s. k. kir. tszéki elnök.

_Simon Viktor_, s. k. kir. tszéki t. jegyző.

II.

(A budapesti királyi itélőtáblának mint másodbiróságnak itélete s annak indokai.)

Ő Felsége a király nevében!

40881. B. 1883. szám. A budapesti kir. itélőtábla gyilkosság büntette, illetőleg abban való részesség miatt jogerős vádhatározattal vád alá helyezett Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (másnéven Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel, és bűnpártolás miatt vád alá helyezett Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz elleni bűnügyet, melyben a nyiregyházai kir. törvényszék 1883. évi augusztus hó 2-án 2844. szám alatt felmentő itéletet hozott, özv. Solymosi Jánosné részéről bejelentett felebbezés folytán és hivatalból is 1883. évi deczember hó 22-én tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vevén, következőleg

_itélt:_

Az elsőbiróság itéletét a kir. itélőtábla helybenhagyja.

_Indokolás._

Jelen ügyben hozott elsőbirósági felmentő itéletben ugy a kir. ügyészség, mint vádlottak megnyugodtak; egyedül özv. Solymosi Jánosné élt felebbezéssel. Mindenekelőtt az vizsgálandó tehát, van-e özv. Solymosi Jánosnénak felebbezési joga? Az elsőbiróság özv. Solymosi Jánosné részéről bejelentett felebbezést vissza nem utasitotta, s irásban benyujtott indokait 1883. évi 2948. sz. a. kelt végzésével fölterjeszteni rendelte. Eme tényei által kifejezést adott annak, hogy özv. Solymosi Jánosnét a felebbezésre jogositottnak tartja. A fölebbezés emez elfogadásához csatlakozik a kir. itélőtábla is, mert a kir. Curia 1882. évi junius hó 5-én tartott teljes üléséből 9. sz. a. kelt döntvényében azt mondotta ki, hogy a kir. törvényszék hatósági körébe tartozó büntetendő cselekmény miatt inditott bűnvádi ügyben az alsóbbfoku biróságok által hozott felmentő itélet, vagy megszüntető határozat esetében a magánjogi elégtételre jogositott közvetlenül sértett vagy kárositott, a mennyiben az ebbeli elégtétel iránti igényét bejelentette, és arról le nem mondott, ha a kir. ügyész nem felebbezett, jogositva van a fölebbezési perorvoslatot, a kir. ügyészre nézve fennálló feltételek mellett és hatálylyal használni.

Ebből folyólag, miután kétség sem férhet ahhoz, hogy özv. Solymosi Jánosné mint anya, az elbirálás tárgyát képező vádbeli cselekmény által kárositottnak tekintendő; és miután ama kérvényében, melyet a tárgyalásnál való képviseltetése iránt beadott, erre vonatkozó igényét bejelentette; és végre – miután jelen ügy különben is hivatalból felülvizsgálandó: nincs ok arra, hogy a nevezett panaszos fölebbezése visszautasittassék.

Hivatalból pedig azért volt a jelen ügy felülvizsgálandó, mert a jogérvényes vádhatározat gyilkosságra, – tehát olyan büntettre irányult, mely a fennálló törvénykezési gyakorlat szerint akár felmentő, akár büntető itélet esetében hivatalból való felülvizsgálat tárgyát képezi.

A vádhatározatnak másik tárgyát képező bűnpártolás pedig a nevezett föbenjáró büntettel való szoros összefüggése miatt vált szintén hivatalból felülvizsgálandó.

Az ügy ezen teljes megvizsgálásánál feltünt, hogy a közegészségügyi tanácsnak a bizonyitási eljárás fontos adatát képezhető véleménye indokolva nincs. Egyéb hiányok is mutatkoztak. Minthogy azonban a kiegészitéstől most már eredmény nem várható: a kir. itélőtábla a következőkben az ügy érdemleges vizsgálatába bocsátkozott.

Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman a kir. törvényszék 1882. évi ápril hó 16-án 1430. sz. a. kelt végzésével azért helyeztettek vád alá, hogy Solymosi Eszter tisza-eszlári hajadont 1882. évi április hó 1-én a tisza-eszlári zsidó templomban előre megfontolt szándékkal megölték, Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel pedig azért, hogy Solymosi Eszternek előre megfontolt szándékból való megöletését szándékosan előmozditották, végre Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz azért helyeztettek vád alá, hogy előbb emlitett vádlottaknak segitséget nyujtottak arra nézve, hogy az irányukban folyamatba tett büntető eljárásnak, sikerét meghiusitsák. A vád képviselője a vádbeli cselekmény állitott belső indokának hiányából, már a végtárgyalás kezdetekor reámutatott a vád tarthatatlanságára; az eljárás befejeztével pedig határozottan kijelentette a vádtól való elállását. A királyi itélőtábla eme vádtól való elállás miatt sem tarthatta magát felmentettnek azon kötelezettség alól, hogy a jogerőre emelkedett vádhatározattal meginditott ezen ügyet hivatalból fölülvizsgálja.

Ezt téve: az ügy elbirálásánál döntő kérdésül azt tekinti: hogy a vádbeli cselekmény Solymosi Eszter élete ellen elkövettetett-e vagy nem? A bizonyitási eljárás e tekintetben két kiemelkedő terhelő adatot tartalmaz. Egyik Sarf Móricz vallomása; másik a tisza-dadai Csonka-Fűzesben 1882. évi junius hó 18-án talált hulla.

Sarf Móricz a Nagyfaluban felvett vallomási jegyzőkönyv szerint azt adta elő, hogy az ő apja, Sarf József 1882. évi április hó 1-én déli 11–12 óratájban, az utczáról hivta be lakásukba az ott elhaladó Solymosi Esztert a végett, hogy az asztalról vegye le a gyertyatartókat. Solymosi Eszter e hivásnak engedelmeskedett, bement Sarf József lakásába, levette a gyertyákat az asztalról, egy székre felállva feltette a sifonra. Midőn az öt gyertyatartót felrakta, akkor bement oda egy koldus zsidó (Vollner Herman), a ki Solymosi Esztert behivta a zsidó templomba, a kit kezén fogva a szobából kivezetett. Sarf Móricz szülei a szobában bentmaradtak, ő kiment a zsidó koldus és Solymosi Eszter után az udvarra, látta, hogy azok bementek a templomba; kevés idő mulva a templomból jajgatást hallott. 3–4 segélykiáltást, oly formán: »emberek! segitség!« Ekkor oda szaladt a templomajtóhoz, próbálta kinyitni, de zárva találta; azután benézett a kulcslyukon, melyben nem volt benne a kulcs; és látta, hogy a leány a földön feküdt egy ingben, ruhái az asztalon voltak. A leányt a téglási (Braun Lipót) és tarczali (Bukszbaum Ábrahám) idegen metszők és a zsidó koldus (Vollner Herman) a földön lenyomva tartották. Svarcz Salamon tisza-eszlári metsző épen akkor vágta meg a nyakát, a rendes asztali késnél valamivel hosszabb és sokkal szélesebb pengéjü késsel. Egy vágást tett a nyakán s azután a másik két metsző és a koldus zsidó felemelték a leány testét, Svarcz Salamon egymásután két veres cserép tányért tartott feje alá s abba vért csorgattak, azután a vért egy nagy fazékba öntötték. Mikor a vért kicsorgatták: felöltöztették a leányt. Azalatt, mig a leányt felöltöztették, a belső templomból kijött még hozzájuk Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Veiszstein Lázár és Junger Adolf, ezek is körülállották a leány testét, mialatt azt öltöztették.

Sarf Móricz eme vallomását a tárgyalás során beható keresztkérdések után is, lényegében fenntartotta, – és szivósan ragaszkodott ahhoz, hogy látta, midőn Solymosi Esztert a zsidó templomban megölték.

Sarf Móricz eme vallomásához a bizonyitási eljárás során következő jelenségek és körülmények csoportosultak:

1. Solymosi Esztert gazdasszonya Huri Andrásné 1882. évi április hó 1-ső napján délelőtt 10 és félóra tájban küldötte Kohlmájer József boltjába festék bevásárlása végett, s a szomszédságban lakó Csordás Gáborné és Lánczi Gáborné szintén megbizták a leányt, hogy a nevezett boltban egyiknek patkószeget s a másiknak szintén festéket vegyen. A szóban levő bolt Tisza-Eszlárnak Ófalu részében van, hova Solymosi Eszternek az Ujfalu részből akép kellett megtenni az utat, hogy ugy menet mint jövet Sarf József zsidó egyházfi lakása mellett és a zsidó templom közelében kellett elhaladnia.

2. Lánczi József és Hrabár Gyula tanusitották, hogy Solymosi Eszter délelőtt 10–11 óra tájban haladt Ófalu felé. Látta a nevezett leányt már Ófaluban nénje: Solymosi Zsófi és annak gazdája Rozenberg Herman, Kohlmájer József bizonyitja, hogy Solymosi Eszter a kérdéses napon, ebéd előtt félórával csakugyan megjelent boltjában, veres és kék festéket vásárolt és onnan kevés időzés után távozott; Solymosi Zsófi a visszatérő Solymosi Eszterrel ismét találkozván, látta, hogy kendőjében vitte a bevásárolt tárgyakat, Hajdu József szintén látta a leányt 11–12 óra közt Ófaluból a Lánczi József szegletéig menni, de nem látta az ott levő gáton átmenni, Szabó Juliánna, Tanyi Gábor ugyanazon időtájban látták a Pap József malma előtt elhaladni; Jakab János kevéssel délelőtt látta Lichtman József háza előtt elsietni, mig Tapasztó Miklós arról tett tanuságot, hogy még nem volt dél, midőn látta – nemcsak az emlitett gátig, de azon is áthaladni.

3. A vizsgálat gyakorlati szemle utján megállapitotta, hogy Solymosi Eszternek – gazdasszonyától fél 11 órakor kiindulva, s beszámitva a boltban és nénjével töltött időt, a zsidó templomhoz 11 óra 47 perczkor kellett érkeznie.

4. Özv. Lengyel Istvánné a kérdéses napon kora délután a házának tőszomszédságában levő zsidótemplom felől 3-szori kiáltást hallott, olyformán, mintha azok a föld alól jönnének. Özv. Fekete Jánosné a templomból délelőtt 10–11 óra közt hazafelé ment, a zsidó templom felől sirást hallott és a templomajtónál két zsidót látott állani.

5. A lánya keresésére indult anyát, özv. Solymosi Jánosnét, ugy Sarf József, mint neje azzal biztatták, hogy lánya megkerül; volt ilyen eset már Nánáson is, akkor is a zsidókat gyanusitották.

6. Gyanus körülménynek tekintette a vizsgálat azt is, hogy éppen abban az időben több napig idegen metszők voltak Tisza-Eszláron s ott ismeretlen koldus zsidó család ezekkel egy időben tartózkodott; hogy a zsidó templomban ugyanaz éjjel, szokatlan időben gyülekezet tartatott; továbbá Solymosi János arról tett tanuságot, hogy éjjel 1 órától ½2-ig különböző csoport zsidó 3–4 izben ment Grósz Márton istállójának háta mögötti zsidó templom felé; Cserés Andrásné pedig a tárgyalás során azt tanusitotta, hogy az emlitett időtájt Groszberg Leó udvarában csoportosultak a zsidók és ott Groszberg Leó tördelve kezét jajgatott: »istenem, mit cselekedtünk!« majd villa, ásó kapa után kiabáltak.

7. Solymosi Eszter eltünése utáni napokban Sarf József kisebbik fia, Samu, szavakat ejtett el egy magyar lányról, kit »a metsző bácsi megvágott«.

8. A vizsgálat az 1882. évi május 19-én foganatositott szemle alkalmával a zsidó templom előpitvarában a földet ugy találta, hogy a frissebb tapasztás nyomait mutatja. Ugyanakkor özv. Lengyel Istvánné háza tövében a zsidó templom kertjében 57 cm. hosszu és 57 cm. széles és 51 cm. mély frissen hányt gödröt talált, mely valami edény elhelyezésére észleltetett alkalmasnak. Azonkivül a Sarf József lakásában levő fürdőhelyiségben egy gödör találtatott, mely az első szemle alkalmával nem volt ott.

9. Lichtman József 1882. évi május 29-én özv. Solymosi Jánosnét, ennek előadása szerint, 1000 forinttal kecsegtette, ha éjjel haza érkezendő leányát nem tagadja meg. Hasonló módon, bár kisebb összeg emlitésével kecsegtette Einhorn Józsefné is.

10. Ugyancsak özv. Solymosi Jánosné előadása szerint Róth Borbála zsidó asszony nála megjelent, magát keresztény nőnek adta ki; az eltünt Solymosi Eszter ingét babonás czélokra való hivatkozással akarta tőle kicsalni.

Azonban mindeme körülmények nem önállóan, hanem csak Sarf Móricz vallomásához viszonyitva birhatnak bizonyitó erővel. – Első sorban tehát az vizsgálandó: van-e Sarf Móricz érintett vallomásának büntetőjogi értéke? A kir. itélőtábla ugy találta, hogy Sarf Móricz vallomása a bizonyitás értékét nélkülözi. És pedig először: kora, valamint egyéb személyes tulajdonai és viszonyai miatt. Ugyanis nevezett tanu életkora hiteles anyakönyvi kivonattal meg nem állapitható, de az e tekintetben beszerzett bizonyitékokból annyi kétségtelenül kiderül, hogy 12-ik életévét tulhaladta ugyan, de a 16-ikat még be nem töltötte. Kétely forog fenn az iránt is, hogy terhelő vallomását szabad akarattal s elfogultság nélkül tette-e? Mert az előnyomozat alatt csendbiztosnak adatott át, ez által saját lakhelyére szállittatott, hol az eljárás szabályai szerint meg nem engedett időben kikérdezés alá vétetett. Továbbá 1882. évi augusztus hó 23-tól, a végtárgyalás ideje alatt is a közigazgatási hatóság gondozása illetőleg a megyei várnagy felügyelete alatt állott. Végre a mint ezt az elsőbirósági itélet is kiemelte, a tárgyalás során vallása és hitsorsosai, tehát a vádlottak iránt is, megvetést és gyülöletet tanusitott.