Part 14

Özv. Solymosi Jánosné Huri Andrásné utján hirt vévén leánya eltünéséről, szintén leánya keresésére indult, de bár az egész falut bejárta, a leány nyomára nem akadt. Leányának eredménytelen keresése után estefelé özv. Solymosi Gáborné társaságában sirva térvén haza, midőn utközben a zsidó templom mellett haladt el, Sarf József zsidó egyházfi és annak neje Müller Léni a templom melletti lakásukról kijöttek eléje az utra s biztatták, ne búsuljon, meg fog kerülni a leánya, felemlitvén, hogy Nánáson is történt hasonló eset, ott is elveszett egy gyermek, akkor is a zsidókat gyanusitották s a gyermeket később a réten megtalálták. Özv. Solymosi Jánosné Sarf József és neje ezen nyilatkozatának kezdetben mi jelentőséget sem látszott tulajdonitani. Midőn azonban a következő napon valaki azon gyanut keltette benne, hogy leányát a zsidók emésztették el s minthogy továbbá ezen hir, állitása szerint, ápril 3-án már az egész falut bejárta, április 4-én elment Vencsellőre a járási szolgabiróhoz, a kinek leánya eltünését bejelentvén, gyanujának kifejezése mellett kérte, hogy a zsidó templomot vizsgálja meg.

A szolgabiró azonban ez alkalommal a gyanut hihetetlennek találván, Solymosi Eszternek csupán országos köröztetése iránt intézkedett, később azonban Sarf József egyházfi 4 éves fiának, Samunak többek előtt elejtett egyes mondásaival az özv. Solymosi Jánosnéban keletkezett gyanu ujabb táplálékot nyervén, május 4-én ismét felkereste a szolgabirót, előadván, hogy a zsidók elleni gyanuját most már egyes községi lakosok tényleges tanuvallomásai is támogatják. A járási szolgabiró ennek folytán intézkedett, hogy Solymosi Eszter eltünése tekintetében a rendőri nyomozás megindittassék.

Tisza-Eszlár községének előljárósága 1882. évi május hó 6-án a rendőri nyomozást teljesitvén, kihallgatott több tanut, kik előadták, mit Sarf Samu gyermektől hallottak, t. i. azt, hogy az eltünt Solymosi Eszternek nyakát az ő atyja Sarf József s testvére Móricz segitségével egy metsző vágta el. Az előnyomozásnak ezen eredménye alapján a birósági előnyomozás elrendeltetvén, ennek folyamában Sarf Móricz, özv. Lengyel Istvánné és özv. Fekete Jánosné terhelő vallomása alapján határozottabb alakot vett azon gyanu, hogy Solymosi Esztert Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót (Lőbi) és Vollner Hermann az ugynevezett koldus zsidó fosztották meg az életétől a tisza-eszlári zsinagóga helyiségében s hogy Sarf József, Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel, Weiszstein Lázár és Taub Emánuel a nevezettek ebbeli ténykedését öntudatosan előmozditották. Ugyanis Sarf József egyházfinak nagyobbik fia, Sarf Móricz határozottan és körülményesen előadja, hogy 1882 április 1-én az isteni tisztelet végeztével d. e. 11 óra tájban a zsidóság kijövén a templomból, ő be akarta zárni a templom ajtaját, Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót sakterek, valamint Vollner Hermann a koldus zsidó azonban, kik a templom előtt megállapodtak, arra szólitották fel, hogy hagyja nyitva a templomajtót, mivel a rajtok levő imádságot nem akarják magukkal vinni; ennek következtében a nélkül, hogy a templomot bezárta volna, bement szüleinek lakására; egy idő mulva atyja Sarf József, a ki az ablakon kinézett, kiküldte, hogy hivja be azt a magyar leányt – Solymosi Esztert – a ki Ófalu felől jön a végre, hogy vegye le az asztalról a gyertyatartókat, atyjának ezen meghagyására elébe ment Solymosi Eszternek, a ki sietve jött Ófalu felől, s azt behivta lakásukra. Solymosi Eszter, Sarf Józsefnek felszólitására levette a gyertyatartókat az asztalról és székre állva a szekrény tetejére rakta.

E közben bejött Vollner Hermann, ki Svarcz Salamonnal és ennek két társával a templomban visszamaradt és a ki a templom pitvarából kifelé nézett akkor, midőn ő Solymosi Esztert lakásukra behivta és azt mondta Solymosi Eszternek, hogy menjen el vele a templomba, onnan valamit kihozni, minek folytán Solymosi Eszter tényleg bement a templomba; előadja továbbá Sarf Móricz, hogy mintegy negyedóra mulva kimenvén az udvarra, a templomból jövő jajgatást és 3 vagy 4 segélykiáltást hallott, minek folytán oda szaladt a templomhoz és minthogy annak ajtaját zárva találta, benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Solymosi Eszter a földön fekszik egy ingben, hogy őt Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót a földre lenyomva tartják; s Svarcz Salamon épen akkor vágta meg késsel a nyakát; látta továbbá, hogy Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót és Vollner Herman a leány testét fölemelték és hogy ekkor Svarcz Salamon egymásután két vörös cserépedényt tartott alája, melyekben a leány vérét felfogta és egy nagy fazékba öntötte. Ennek megtörténte után a leányt ismét felöltöztették, mire a belső templomból az előpitvarba siettek Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf s a hullát körülállották. Azután ő bement a lakásukra, ott a történteket szüleinek elbeszélte, mire anyja azt mondotta, hogy hallgasson. Körülbelül egy óra elteltével Vollner Hermann bejött a lakásukra és felszólitotta őt, hogy zárja be a templomajtót, minek következtében bement a templom előpitvarába, a hol sem a leány holttestét nem találta, sem vérnyomot nem látott. A kulcsot a pitvar ablakában találván, a templomajtót bezárta és ugyanakkor látta, hogy Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf hazafelé távoztak.

Sarf Móricznak ezen terhelő előadását támogatja özv. Lengyel Istvánnénak azon vallomása, hogy 1882 ápril 1-én kora délután 12 óra elmultával, a ház tőszomszédságában levő zsidó templom felől háromszori kiáltást hallott, valamint özv. Fekete Jánosné szül. Krámer Borbálának azon vallomása, hogy 1882 ápril 1-én d. e. és pedig Adamovics Józsefnek és Pap Józsefnek vallomása szerint déli 12 óra felé a zsidó templom mellett haladván el, ez alkalommal a templom felől sirást hallott, látta, hogy a templom ajtaja előtt két oldalt egy-egy zsidó állott az utfelé nézegetve; támogatja végül Sarf Móricznak előadását azon tény, hogy próbamenés utján megállapittatott, hogy ha Solymosi Eszter, miként azt Huri Andrásné állitja reggeli fél 10 órakor indult el hazulról, ugy hazafelé mentében 11 óra 47 perczkor érkezhetett a zsidó templomhoz.

A vizsgálat ezen terhelő adatai alapján tehát, a közvádló kir. főügyész által emelt azon vád, hogy Solymosi Esztert Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót és Vollner Hermann előre megfontolt szándékból életétől megfosztották, továbbá azon vád, hogy Sarf József az által, hogy Svarcz Salamon és társaival egyetértve az ablakon kinézve leste Solymosi Esztert és azt lakására becsalván, a templomban reá várakozó Svarcz Salamon és társainak kezére szolgáltatta, valamint azon vád is, hogy Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel és Weiszstein Lázár az által, hogy a hivek távoztával igaz ok nélkül visszamaradtak a templomban és ekkép Svarcz Salamon és társaival egyetértve, Solymosi Eszter megöletése alkalmával a templomban jelen voltak, és ezen magatartásukkal tettleg hozzájárultak Svarcz Salamon és társai bűnös elhatározása fokozásához, jelenlétök által bátrabb és biztosabb fellépésre ösztönözvén őket, miáltal Solymosi Eszternek előre megfontolt szándékkal való megölését szándékosan előmozditották, jogos alapon nyugvónak találtatott, annál is inkább, mivel tagadásban levő vádlottak azt, hogy a terhökre rótt cselekmény ideje alatt a templomban nem voltak, kifogástalan tanu vallomásával igazolni képesek nem voltak, ugyanazért nevezett vádlottak a kir főügyész idevonatkozó inditványának elfogadásával a gyilkosság, illetőleg az abbani részesség gyanuja miatt vád alá helyeztettek.

Taub Emánuelt ugyan Sarf Móricz nem emliti azok között, kik a Svarcz Salamon és társai terhére rótt büntett történtekor a templomban voltak, azonban ő maga is azt állitja, hogy Svarcz Salamon és Braun Lipót nála voltak szállva; igazolva van, hogy a kérdéses napon reggel azokkal együtt ment a templomba és saját állitása szerint az istenitisztelet végeztével azokkal együtt tért vissza lakására; ha tehát saját előadása szerint folytonosan azoknak a társaságában volt, következtetni kellett, hogy Svarcz és Braun metszők a terhökre rótt cselekményt elkövették, az alatt ő is a többi vádlottal együtt a templomban volt, és annál is inkább, mivel Cs. Nagy Jánosné, ki akkoriban vele egy pitvarban lakott, azt adja elő, hogy Taub és vendégei, délután egy óra felé tértek haza a kérdéses napon. Taub Emánuel tehát a többi részesekkel egy tekintet alá esvén, ő is a gyilkosságban részesség miatt a királyi főügyész e részbeni inditványának el nem fogadásával, vád alá helyeztetett.

A nevezett vádlottak ellen felsorolt ezen bizonyitó adatok azonban a végtárgyalás szerint, nemhogy erősödést nyertek volna, hanem határozottan meggyengültek.

Özvegy Lengyel Istvánné nevezetesen a vizsgálatban tett azon vallomását, mintha ő 1882 ápril hó 1-ső napján kora délután házával szomszédságban levő zsidó templom felől mintegy a föld alól jövő háromszori segély- és gyermektől eredő kiáltást hallott volna, a végtárgyaláskor oda módositotta, hogy e kiáltás »Kovácsné jőjjön ki« estefelé történt s háza kapujától és nem a zsidó templom felől és nem is háromszor, hanem csupán kétszer történt. Fekete Jánosnénak a vizsgálatban tett azon vallomása, hogy ugyanazon napon délelőtt 11 óra tájban a zsidó templom mellett haladván, a templom felől sirást hallott, a templomajtó falainál pedig két zsidót az útfelé tekintgetve látott, terhelő gyanuokul nem szerepelhet, mert a birói szemle megállapitotta, hogy Fekete Jánosné ezen vélt sirást a templomtól 74 lépés távolságra hallotta és mert nincs kizárva annak lehetősége, hogy e sirás, tekintettel a templomhoz való távolságra, az ajtónak bezárt voltára nem is a templom felől, de semmi esetre abból és feltehetőleg nem is sirás által okozott hangtól eredett; azon további állitása pedig, hogy ugyanazon alkalommal a templomajtó felénél két zsidót látott – feltéve, hogy a gyilkosság ugyanazon időben történt, kizárja Sarf Móricz tanu állitásának lehetőségét, mert szerinte a templomajtón kivül egyedül ő állott, s a többi általa nevezettek a templom belsejében voltak; ha pedig áll az, hogy a gyilkosság idejében két zsidó a templom ajtaját mintegy őrizte, akkor az ajtót meg sem közelithetvén, az állitott eseménynek tanuja sem lehetett; végre Sarf Móricz 14 éves tanunak vizsgálati előadását, tekintettel arra, hogy a végtárgyalás alatt apja Sarf József vádlott ellen, valamint vallása és hitsorsosai iránt oly mély megvetést és gyülöletet tanusitott, melynélfogva előadását elfogulatlan és közelebbi gyanuokot képező vallomásnak elfogadni és annak eskü általi megerősitését megengedni annál kevésbbé lehetett, mert Sarf Móricz a vizsgálat és végtárgyalás alatt tett vallomásaiban lényeges körülményekre, nevezetesen pedig Solymosi Eszternek házukba ki által történt behivása, annak az állitott gyilkosság alkalmávali, fekvésének iránya és helyzetére, valamint a kezében levő kendőnek szinére nézve ellenmondásba jövén, tanuságtételének megbizhatósága kérdésessé vált.

Ellene szól Sarf Móricz vallomásának Varga Kati meghiteltetett és kifogástalan tanu vallomása is, mert ezen tanu azt állitja, hogy Bukszbaum Ábrahám egyik vádlott metsző április hó 1-ső napján délelőtti 11 órakor a templomból Ziszmann lakására, hol szállva volt, megérkezvén, megebédelt, s ebéd után mintegy két óra hosszat aludt. Ezen tanuvallomás kizárja Móricz tanuságtételének azon igazságát, hogy Bukszbaum Ábrahám a Móricz által jelzett időben a zsidó templomban lehetett, és ott az állitott cselekményben részt vehetett volna.

Ily körülmények mellett is kiváló figyelemre méltatva azt, hogy a gyilkosság tárgya hiányzik; a vádhatóság részéről különben is elejtett gyilkosság s abbani bűnrészesség vádjának fentartására minden alapos ok elenyészett, annálfogva az ezen bűntényekkel vádlottakat fölmenteni s a letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását elrendelni kellett. A vád és védelem részéről felemlitett rituális gyilkosság a törvényszék határozatának tárgyát nem képezhette, részint, mert az állitott vallásszertartás a gyilkosság indokául fel nem hozható, részint, mert elesvén maga a gyilkosság, annak lehető indoka is elesett és mert hogy ily vallásszertartás a vádlottaknál léteznék, sem a vizsgálatban beszerzett adatokal, sem más hiteles és a törvényben elfogadott módon beigazolva nincs.

Az előnyomozás alatt továbbá Oláh György t.-dadai lakos, kerülő, junius 18-án délután 4 óra tájban a t.-dadai határban, ugynevezett Csonka-Fűzes felé mentén útközben találkozott kerülő társával Várady Andrással, ki arról értesitette, hogy a Csonka-Fűzesből jövő Kecskés József szolgája azt beszélte neki, hogy kevéssel azelőtt a Tiszában egy női hullát látott a Csonka-Fűzes alatt a vizen úszni.

Ezen értesités folytán Oláh György a Csonka-Fűzes szélén a Tisza partján fölfelé haladva, a part közelében a füzesben fennakadt hullát felfedezte és azt két tutajos segélyével a partra kihuzta. Oláh György az esetről az előljáróságot értesitendő, bement T.-Dadára, a hullának őrizetét azon tutajosokra bizván, a kik közel a Csonka-Fűzeshez a partra szállották. Az előljáróság tagjai nyomban a helyszinére siettek, a kifogott hullát azonban már ott nem találták, mert azt a tutajosok, állitásuk szerint azért, mert igen nagy szaga volt, elásták.

A községi előljáróság jelentése folytán esti 9 és fél órakor ifj. Zoltán István szolgabirósegéd, dr. Kiss Jenő járási orvos kiséretében a helyszinére kimenvén, a hullát kiásatta és azt a nélkül, hogy a sirból kiemeltetett volna, előleges szemle alá vétette, melynek végeztével, óvintézkedések mellett ujból eltakarittatta.

Junius 19-én a hulla feletti birói szemle megtartatván, ez alkalommal kitünt, hogy a hulla ruházata hasonlit a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt ruhadarabokhoz, továbbá megállapittatott, hogy a hulla balkezének csuklójára egy kendő volt szorosan odakötve, a melyben elázott, kenőcsszerü állományu kék festék találtatott; annálfogva a jelenvolt özv. Solymosi Jánosné felhivatott, hogy a leánya által eltünése alkalmával viselt ruhadarabokat körülményesen irja le; mi megtörténvén, kitünt, hogy a hullán talált ruházat az özv. Solymosi Jánosné bemondása szerint Solymosi Eszter által eltünésekor viselt ruházattal megegyez. Később a hullán talált ruhadarabok özv. Solymosi Jánosnénak, Huri Andrásnénak, majd Olajos Bálintnénak, Lak Péternének és Felner Istvánnénak is felmutattatván, ezek is azokban Solymosi Eszter ruházatát felismerték. A talált hulla is a Solymosi Esztert ismerő, összesen 20 egyén által szemle alá vétetvén, ezek közül Szakolczay Julcsa a hullában Solymosi Esztert határozottan felismerte; Laki János, Solymosi János, Jakab János, Juhász József és Juhász Andrásné pedig a hullában Solymosi Eszter tetemeit felismerni vélték; ellenben özv. Solymosi Jánosné, Gazdag Józsefné, Olajos Bálintné, Tanyi Józsefné, Szelley Gáborné, ifj. Pap József, Láposi János, Várkonyi Ferencz, Tóth Mari, Solymosi János (Eszternek testvére) és Solymosi Zsófia a hullában Solymosi Eszternek tetemét fel nem ismerték.

A hulla törvényszéki bonczolás alá vétetvén, a törvényszéki orvosok a hozzájok intézett kérdések alapján véleményöket beadták. Minthogy azonban a vélemény minden körülményre kiterjedő nem volt, és hogy az minél inkább biztos alapot nyerjen, elrendeltetett a hullának kiásatása, egyetemi tanárok általi megvizsgáltatása; és minthogy ezek véleménye a bonczolást teljesitő szakértőkétől eltérő volt, mindkét szakvélemény az országos közegészségügyi tanácshoz felülvéleményre felterjesztetett. – Az ellentétes szakértői vélemények felülvizsgálására megkeresett országos közegészségügyi tanács kimondotta:

1. Hogy a legtöbb jel arra mutat, hogy a hulla 16–18 éves nő teste volt, de nem állapitható meg határozottsággal, hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb.

2. A bonczjegyzőkönyv nem nyujt biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj, vagy fulladás okozta volna.

3. A halál beálltának ideje meg nem állapitható.

4. Nem valószinü, hogy a hulla 14 napnál tovább lett volna a vizben.

5. A nemi közösülés nagy mérvbeni gyakorlásának bizonyitására a bonczadatok nem elégségesek.

6. Valószinübb, hogy a szőrzet borotvával távolittatott el, de a kihullás lehetősége sem zárható ki.

7. A körmöknek a bonczolás előtti hiánya nem zárható ki.

8. Valószinübb, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával s nem járt mezitláb, de az ellenkező sem zárható ki.

Az 1882. évi junius hó 19–20. napján teljesitett bonczvizsgálat és azzal kapcsolatos eljárás folytán, tekintettel az orsz. közegészségügyi tanácsnak a hullára vonatkozólag, kora, vizben létének tartama, foglalkozása s a szőrzet mikénti eltávolitása tekintetében adott véleményére, azon gyanu merült fel, hogy idegen hulla Solymosi Eszter ruháiba öltöztetve azon czélból dobatott a Tiszába, hogy a biróság félrevezetésével elfogadtassék azon tény, hogy Solymosi Eszter, mint a kinek ál-hulláján külsértés nyomai nem voltak, nem olyképen fosztatott meg életétől, a mint azt Sarf Móricz vallomásában előadja. A gyanu e részben azon tutajosokra irányult, kik a Csonka-Fűzes közelében voltak, midőn a hulla megtaláltatott, és kik az őrizetükre bizott hullát, mig a községi előljáróság a helyszinére érkezett, eltemették.

Ezen tutajosok közül Herskó Dávid törvényszékileg hitelesitett vallomásában, tutajos társa Matej Ignácz előadásával egyezőleg beismerte, hogy midőn junius 7-én tutajon Kerecseny mellett haladt el, régi ismerőse Smilovics Jankel, ki éppen akkor rakodott tutajával, a parton, zsidó nyelven azt kiáltotta át hozzá, hogy jó fizetésért szállitson el tutaján egy hullát, s midőn ő erre reáállott, azt mondotta, hogy a hullát majd utközben átadja neki és akkor majd megmondja, hogy hova kell azt szállitani.

Beismerte továbbá, hogy junius 11-én Kis- és Nagy Tárkány között kikötvén, este Smilovics Jankel szintén megérkezett s az elhozott hullát azon utasitással adta át neki, hogy azt tutaja alatt Dadáig szállitsa, s ott eressze el. Előbb azonban a hullát azon ruhába öltöztesse, a melyet Eszlár alatt egy 30–35 éves barna asszony fog neki átadni s arra is kitanitotta, hogy a ruhadarabot milyen rendben adja rá a hullára s különösen, hogy azon kendőt, a melyben a papirba takart festék lesz, a hulla balkezére kösse. Jutalomképen 200 frtot igért és abból előlegül 56 frtot átadott. Beismeri, hogy a hullát átvette és azt Matej Ignácz segélyével, ki a történteknek véletlenül szemtanuja volt, tutaja alá huzta s odaerősitette.

Továbbá, hogy junius 16-án déltájban Eszlár alatt észrevette, hogy a barna 30–35 éves asszony ruhanemüvel a kezében ólálkodik a t.-eszlári parton. Midőn pedig délután Eszláron alul a ladányi oldalon egy füzes mellett kikötöttek 4–5 óra tájban, a nevezett asszony csolnakon átjött a ladányi partra s a füzesben a magával hozott csomó ruhát zsidó nyelven mondott ezen szavakkal adta át neki: »Itt vannak a ruhák, Jankel küldötte neked a hullára«.

Beismerte végül Herskó Dávid, hogy a hullát Matej Ignácz segélyével még azon este az e czélra átvett ruhába öltöztették s azután ismét a tutaj alá helyezték, a honnan junius 18-án, midőn Tisza-Dadán felül a Csonka-Fűzesben kikötöttek, a hulla kiszabadult és partra vettetett.

Smilovics Jankel törvényszékileg hitelesitett vallomásában szintén beismerte, hogy 1882. évi junius 5-től 14-ig Kerecsenyben vesztegelvén, ez idő alatt junius 6-án vagy 7-én régi ismerőse Fogel Amsel is odaérkezett, s elbeszélvén neki a t.-eszlári esetet, előadta, hogy miután Solymosi Eszter megölésével a zsidókat gyanusitják, ez utóbbiak most egy Solymosi Eszterhez hasonló ruházatba öltöztetett hullát akarnak a Tiszán leusztatni, s felszólitotta őt, hogy vállalja el a hulla szállitását, előadván, hogy megbizóinak egyike Mendelovics Niszen vajnági lakos. Fogel Amsel rábeszélése folytán ő a hullausztatást 500 frtért elvállalta, s előlegképen 80 frtot Fogel Amseltől fel is vett. Az alku megtörténtével Fogel Amsel azt mondotta, hogy a hullát két zsidó a szentmártoni révben fogja neki átadni, utasitván őt, hogy azt tőlük átvevén, Eszlárig szállitsa s ott eressze szabadon. Junius 7-én szeklenczei tutajosok (Herskó Dávid és társai) haladván el Kerecseny mellett, minthogy közöttük felismerte régi ismerősét, Herskó Dávidot, sajkán elment annak tutajához megbeszélvén vele a dolgot, Herskó Dávid a hullaszállitást 120 frtért elvállalta; mire ő utasitotta, hogy Tárkánynál kössön ki, a hol a hullát szándékozik neki átadni. Erre Herskó Dávid tovább utazott, ő pedig junius 10-én este a hullának átvétele végett elindult a szentmártoni révhez. Junius 11-én reggel megérkezvén a szentmártoni révhez, a Tisza-parton Grósz Márton és Klein Ignácz t.-eszlári zsidókat pillantotta meg, kik kocsiban a hullával reá várakoztak ott, s miután kölcsönösen megismertették egymást, nevezettekkel ezek kocsiján Tárkányba utazott, hova délután 3 óra tájban megérkezvén, a hullát a kocsiról levették s ő azt a kocsin volt deszkából készitett kis tutajon a vizbe vive Herskó Dávidnak átadta, s annak a kikötött jutalomból 40 frtot is átadott. A két t.-eszlári zsidó tőle azzal vált el, hogy sietnek, mivel még a hulla ruházatáról kell gondoskodni, kijelentvén, hogy azt az eszlári parton egy asszony fogja átadni, s egyuttal kitanitván, hogy a hullát miképen kell felöltöztetni, különösen hangsulyozván, hogy a festékes kendőt a hulla egyik csuklójára kell kötni, s a hullát T.-Eszláron alul kell szabadon ereszteni.

Fogel Amsel vádlott tagadja, hogy ő bizta volna meg Smilovics Jankelt a hulla szállitásával. Vádlott Grósz Márton és Klein Ignácz szintén tagadják, hogy ők lettek volna azok, kik a hullát Szentmártonnál, illetőleg Tárkánynál Smilovicsnak átadták.

Solymosi Eszternek az anyja és több asszonyok által felismert ruhái a t.-dadai Csonka-Fűzesben kifogott hullán feltaláltatván, a gyilkosság és a bűnpártolásra vonatkozó vád tekintetéből szükséges annak tüzetesebb megvizsgálása, hogy az emlitett hulla Solymosi Eszter hullája volt-e, vagy nem.

Eltekintvén egyelőre Smilovics Jankel, Herskó Dávid vádlottak és Matej Ignácz tanunak vallomásaitól, megemlittetik, hogy a hulla felismerésére bocsájtott tanuk közül Solymosi Eszter anyja özv. Solymosi Jánosné, továbbá Eszter testvére és mások is, a kik őt életében ismerték, a megtekintett hullában az eltünt Solymosi Esztert fel nem ismerték, minthogy azonban a hulla haja és szemöldökszőre hiányzott, arczvonásai pedig a m. kir. egyetemi tanárok és az országos közegészségügyi tanács véleménye alapján feltételezhető, hogy több napi vizbenléte miatt szükségkép elváltoztak, a mely körülmény a hulla arczának ferdesége, az ajkak duzzadtságát és a nyelvnek a fogak közti voltát igazoló tanuk bizonyitják és minthogy ezek szerint valószinü, hogy a hulla arcza már nem volt felismerhető állapotban, midőn a tanuk megnézték és azért ezen tanuk nyilatkozatának magában véve jelentőséget tulajdonitani nem lehet; tekintetbe véve még azt is, hogy a hulla nem a rajta volt ruházattal tétetett ki szemlére, áll ez azon tanukról is, kik a hullában Solymosi Esztert felismerni vélték, a kik különben is e részben nyilatkozatukat a végtárgyaláskor megváltoztatták és e miatt esküre sem bocsájtattak.

A bonczoló orvosok véleménye szerint a hulla legalább 18, de valószinüleg 20 évet is elért egyéné volt. Ezen életkor-meghatározással szemben áll a hulla exhumácziójánál alkalmazott m. kir. egyetemi tanárok véleménye, mely szerint a hulla 14–17 éves egyénre mutat, és némileg az orsz. közegészségügyi tanács véleménye is, melynélfogva a legtöbb jel arra mutat, hogy a hulla 16–18 éves nő teste volt, de ki nem zárható, hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb.