Part 9

A tisza-löki holttestnek is, a csonkafűzesinek is teljesen hiányzott minden haja. A rothadás folytán elhullott, kimállott, letöredezett. A tisza löki holttestnél nem mondták, hogy a fej le van borotválva s hogy ez a nő zsidó volt. Ellenben a csonkafűzesi holttestről kimondták, hogy a fej le van borotválva, tehát az a nő zsidó volt. Pedig erről meg az a bizonyos, hogy nem zsidó nő volt.

Ilyenek gyakran a szakértők s az elfogult tanulatlan birák.

Kiss Jenő orvostudor azt a véleményt adta a tiszalöki tetemről, hogy körülbelül három hétig volt a vizben. Pedig bizonyos, hogy 112 napig, tehát 16 hétig volt a vizben. Hát mit ér akkor a csonkafűzesi tetemről kinyilvánitott véleménye, mely szerint az csak három-négy napig volt a vizben?

S azután ugyanez a szakértő 15 éves életkorunak mondta a tisza-löki halottat, holott erről teljesen bizonyos volt, hogy elmult már 18 éves. S viszont a csonkafűzesi halottat legalább 18–20 évesnek jelentette ki, holott erről bebizonyosodott, hogy csak 14 éves!

A nyilvános tárgyaláson kérdést intéztem Kiss Jenő orvostudorhoz, hogy ha a tisza-löki holttestnél ily nyilvánvaló tévedésekbe eshetett, vajjon nem lehetséges-e, hogy a csonkafűzesi holttestnél is tévedhetett?

– Az nem lehetséges!

Ez volt felelete.

Pedig a négy szakértő közt, a ki Csonkafűzesben szemlélte a holttetemet, ő volt a legtanultabb és legtapasztaltabb.

* * *

A csongrádi fejetlen holttest is emlitésre méltó.

November 6-án Csongrádnál a Tisza árjaiból női holttest bukkant föl. A Tisza hozta mindenféle tutajos és zsidó segitsége nélkül. Hozta pedig Eszlár felől; – onnan folyik a Tisza Csongrád felé. Feje nincs a holttestnek. Azt levágták. A nőnék tehát vérét vették.

Ime az eltünt lányka: Solymosi Eszter!

Semmi kétség. Hiszen Sarf Józsefnek három vagy négy esztendős fiacskája, a kis Samu azt beszélte a vizsgálóbiró előtt is, mások előtt is, hogy a metszők levágták Eszter fejét. Ime az öntudatlan kis gyerek mégis igazságot beszélt.

A vizsgálati iratok még ekkor is hét závárral voltak előlem elzárva. Tartalmukat, titkaikat még ekkor se ismertem. De az ügy részleteiből mégis sokat tudtam s annak képe, a mi valósággal történt, lelkemben már meg volt rajzolva. Az igazságnak arcza, habár itt-ott homályos vonalakban, ott állott akkor már szemeim előtt. Csak még nem tudtam volna eléggé bebizonyitani a világ előtt. A törvény időhöz, alakiságokhoz köti a védő munkáját. S az időhatárok és az alakiságok eddig még nem engedték meg, hogy tudásommal s véleményemmel nyiltan föllépjek.

De habár az igazságnak még homályos volt is arcza: azt tökéletes tisztasággal láttam, hogy a vizsgálóbirónak minden munkája s munkájának minden jelentős része elfogultság, tévedés, erőszak s tökéletes hamisság. Jóhiszemüleg végezhette ő minden munkáját, de azért munkájának összes eredménye csodálatos hamissággá alakult át. Mert minden gondolata alaptalan, minden lépése téves s minden eszköze helytelen volt. Abban pedig kételkedni nem lehet, hogy oly nehéz és szövevényes ügyben, a minő a tiszaeszlári vérvád, téves gondolatokkal s helytelen eszközökkel vak utakon az igazsághoz el nem juthatni.

Tudomásom forrásai ezek voltak:

A törvényszék elnökével, Egressi Nagy László királyi alügyészszel, Bary vizsgálóbiróval s Trájtler Soma orvostudorral, ki a csonkafűzesi holttestet vizsgálta, alkalmam volt néhányszor hosszabb-rövidebb ideig társalogni. Titkolódzásuk szokatlan és feltünő volt. Csodálatosan féltek attól, hogy az ügy valamely részletébe idő előtt bele találok pillantani. Még azt se közölték velem egészen, hogy melyik vádlott micsoda váddal van terhelve. Megjegyzéseik pedig, melyeket birálatom elháritására odavetőleg tettek, éppen gyerekesek voltak.

Meggyőződtem, hogy felfogásuk alaposságát, igazságuk biztosságát féltik tőlem. Magam is voltam tisztviselő, közvádló; magam is végeztem itélőbirói és vizsgálóbirói dolgokat. A hivatalos titok megőrzésének fontosságát magam is gyakorlatból ismertem. De egészen más: megőrizni a hivatalos titkot s egészen más: félni attól, hogy idegen szem bele talál tekinteni a birói eljárásba.

A csonkafűzesi holttest fölött tartott birói szemléről s orvosszakértői vizsgálatról szóló iratok már birtokomban voltak.

Zurányi Kálmán tanuval akkor már beszéltem. Ő már akkor engem fölkeresett s előadásából a holttest sok nagy titkát megismertem.

Ezek voltak tudásom főforrásai.

Tudásomból, véleményemből nem csináltam titkot. Nagy előterjesztésemen, melynek alapján az uj vizsgálatot el kellett rendelni, már egy hónap óta dolgoztam s ez már akkor készen is volt és sajtó alatt volt. Az igazságügyek miniszterével, Pauler Tivadarral igen heves szóváltásba kellett keverednem, a miért türi azt a törvénytelen állapotot, hogy egy kezdő, tapasztalatlan aljegyző, mint Bary, minden ellenőrzés nélkül végezhessen ily nagyfontosságu birói munkát s hogy a zsidóüldöző hirlapok minden hivatalos titokhoz nyomban eljuthatnak, a védőket és vádlottakat pedig a törvény világos megszegésével minden joguktól elzárják. A sajtó emberei s a parlamenti körök ösmerték azt a kijelentésemet, hogy a vihar nem szórja ugy szét a pelyhet, mint a hogy Bary és társai minden munkáját szét fogja szórni a nyilvánosság és a védelem.

Ekkor bukkant föl a csongrádi fejetlen holttest.

A zsidóüldöző sajtó, mintha vezényszóra történt volna, egyszerre felsüvitett, hogy ezt a holttestet Bary aljegyzőnek kell megvizsgálni. Másnak kezére bizni nem szabad. Ily irányban tett lépést a nyiregyházi törvényszék elnöke is. A fejetlen holttest Solymosi Eszter teteme. A vérvád vizsgálatát eddig Bary végezte, tőle ezt elvenni nem lehet.

Igy érvelt a sajtó.

Ragyogóbb czikkek még soha se láttak nyomdafestéket, mint a minők akkor megjelentek, hogy a nagyközönséget és a biróságot már előre is rábirják, hogy a fejetlen női test az eltünt lányka, a zsidók által megölt lányka teste.

Emberek hazudnak, vádlottak tagadnak, birák tévednek, országok kormányzói huzzák-vonják-halasztják az igazságot. Hamis tudomány, önző érdek, tilos szenvedély, pénznek hatalma, zsidók világszövetsége ért egyet s dolgozik össze, hogy eltakarja a véres nyomokat s a legyilkolt ártatlan szűznek az igazságát az örökös sötétség boritsa el. Ám a természet a maga fenségében áll a szűznek védelmére. Az ős természet, az ős igazság. A Tiszának csendes árja meghallotta a lánya után zokogó bús anya hangját s tiszta hullámkarjain felmutatta a holttestet. Ide nézzetek! E szó hangzik ki áradatának morajából. Én vagyok az ős folyam, a természet romolhatatlan ereje. Se pénzetek, se hizelgéstek, se a könyörgés engem meg nem tántorit, se hamis tudománytok meg nem bódit. Itt az igazság az én karjaimban.

Ily hanggal töltötték meg a hirlapok az ország fülét; ily eszmékkel a népnek lelkét.

Igy kellett menni a fejetlen halott vizsgálatára.

De az igazságügyminiszter maga se merte, maga se akarta többé csupán Baryra bizni ezt a dolgot. A szegedi törvényszék területén van Csongrád, tehát a nyiregyházi törvényszék se rendelkezhetett maga. A miniszter november 9-én ugy intézkedett, hogy Megyery Géza, a nyiregyházi törvényszék birája vezesse a szemlét és a vizsgálatot s Bary József ne legyen ott egyéb, csak jegyzőkönyvvezető.

Egyébként is nagy gondosságot gyakoroltak.

Királyi ügyésznek Havass Imrét, a budapesti törvényszék közvádlóját küldték ki. Eljárásában rideg, keményfejü, az igazság iránt erős érzékü férfiu.

Orvosi szakértőnek Scheuthauer Gusztáv orvostudort, a budapesti egyetem hirneves tanárát s az ország első szakemberét alkalmazták. És Aigner Károly orvostudort, a szegedi királyi törvényszék jeles orvosát.

Tanukul is előkelő férfiakat alkalmaztak. Csemegi Antalt, a járás főszolgabiráját, Bojnitzer Antal orvostudort, Csongrád város tiszti főorvosát s Borsos János orvostudort, a város tiszti alorvosát. Itt hát a csonkafűzesi szakértői és birói eljárás kusza munkájától félni nem lehetett.

A tetem a város köztemetőjének halottas kamrájában feküdt. Koporsóba volt helyezve.

Első dolog volt megbizonyitani: ez-e az a holttest, a melyet a Tisza 6-án este fölvetett?

Vincze Pál, Sági István és Szénási István csongrádi lakosok találták 6-án este a városon felül a fűzesben. A fűzes bokrok közt libegett, odasodorta a folyam árja. Megismerték a testet, a rajta levő feketekendőt s a lábain levő csizmát.

Minden más ruha hiányzott a testről. Csak egy fekete terno vállkendő volt a mellén s tehénbőrből készült patkós csizma a lábain. A lábafején a csizmán belül négy nyüstös házi vászonból való kapcza.

A ruha azt bizonyitja, hogy valami szegény zsöllér-, vagy cselédlány-féle lehetett.

A feje s öt felső nyakcsigolyája hiányzik, valamint mind a két alkarja is a könyöktől fogva. Terhes állapotban volt mintegy négy hónap óta, a mikor meghalt. Halálának okát meghatározni nem lehet. Valószinüleg öngyilkos volt, a Tiszába ugrott. Legalább 22 éves életkoru lehetett, de több is. Valószinü, hogy egy év óta halott, de lehet félév óta s másfél év óta is. Az emberi testek enyészete nem egy módon történik. A rothadás foka szerint meghalhatott fél év előtt, de másfél év előtt is. Feje és nyaka ugy vált el, hogy valószinüleg valamiben fennakadt s a testet tőle a hullám sodra ugy szakasztotta el. A fejjel együtt 140 czentiméter lehetett az egész test.

Ez a vizsgálat eredménye.

Biró, közvádló, szakértők, tanuk teljesen egyetértettek ebben.

A halott fölismerését meg se kisértették. A Tisza hozhatta azt 800 kilométer távolságból is. Hány falu, város van a folyam két partján ily nagy messzeségben! S régóta halott már. Talán nem is volt senkije se, ki utána sirjon, utána kérdezősködjék. Apátlan-anyátlan árva ugy elveszhet, mint beteg madár az erdőben. Kivált, ha szegény, vagyontalan!

Hát bizony nem ő volt az eltünt szegény eszlári lányka.

A lapok süvöltése kárbaveszett!

Mesék, babonák, pajkosságok, bárgyu tervek tolultak a vizsgálóbiró elé seregesen. A nagyközönség ösztönszerüleg sejtette, hogy Bary József s a mögötte levő titkos tanács minden úton elindul nyomozni, csak az út iránya a zsidók ellen mutasson. Hogy az az út megszakad, vagy ingoványban vész el: ezzel nem törődtek. Névvel vagy névtelenül: egyik följelentés a másikat érte.

Heyduk Ambrus tokaji lakos azt jelentette, hogy volt egy Leskó Mária nevü szolgálója. Nem bánt vele rosszul, mégis megszökött. Bizonyára a zsidók szöktették meg, vagy tüntették el.

Miért tették ezt a zsidók?

Ám nyomozza ki a vizsgálóbiró.

Hogy csakugyan elszökött-e a lány s ha elszökött is; mi közük ehhez a zsidóknak: – mindez nagy kérdés. Csak az a feladat, hogy a zsidók ellen kell forditani az esetet. Különösen a sajtóban.

Jött névtelen levél, mely teljes bizonyossággal közli, hogy Eszter holtteste a zsidó pap kertjében két virágágy közé van eltemetve. A feljelentő eleven elmével gondolta el, hogy a vérétől megfosztott szűznek ott kell nyugodni a zsályák, ménták, rozmaringok, hajnalkák tövében.

Minő sugaras kép ez a vérvád sötétségei között! Miként tudja heviteni a hiszékeny közönség képzeletét!

Hogy azután a virágágy közt nem volt meg a holttest, de nem volt meg a kertben a két virágágy se, sőt, hogy a zsidó papnak még kertje se volt, mivelhogy Tisza-Eszláron még zsidó pap sem volt: ezzel már az izgató sajtó éppen nem törődött. Ilyen bosszantó és száraz igazsággal minek zaklatni a hivő embereket?

Jött följelentés Abaujvárról, hogy Svarcz Mózes abaujvári és Dájcs Sámuel és Merer Sámuel zsujtai zsidók szövetkeztek arra, hogy az áltetemet megszerezzék s a Tiszán Csonkafűzes alá leusztassák. Ezek az usztatás idején Máramaros-Szigeten jártak, itthon pedig azt beszélték, hogy Pozsonyban jártak. Bűnösségük nyilvánvaló.

E három zsidónak az volt a szerencséje, hogy Bary ugy belekeveredett már Herskóba és Smilovicsba és a tutajosokba, hogy az abauji három zsidóval éppen nem volt ideje és kedve törődni. Különben ők se kerülték volna el a könyörtelen vizsgálatot.

Tanult emberek is tele voltak följelentő és nyomozó buzgósággal.

A tisza-eszlári katholikus papnak, Adamovich Józsefnek valami rokona volt jegyző Hernád-Németiben. Bizonyára tőle kapott valami intést vagy értesitést arra nézve, hogy tegyen jelentést a vizsgálóbirónál a hernád-németi titokról. Tett is A. J. névaláirással.

Mi volt a hernád-németi titok?

Van ott egy csárda, a Garádicsos csárda. Zsidó a csárdása. Rózenberg Jakab a neve. Van a csárdásnak egy keresztyén szolgálója, a ki azt beszélte, hogy a falubeli metsző, két idegen zsidót rejteget az ő hajlékában.

Ime ez a hernád-németi titok.

A vizsgálóbiró nyomban elrendelte a kegyetlen vizsgálatot »minthogy azok a zsidók a dadai – csonkafűzesi – álhulla előállitásával gyanusithatók«.

Ez immár a vizsgálóbiró eszejárásának egyik remek részlete.

Még azt se tudja, hogy az a szolgáló beszélt-e valamit; azt se tudja, mit beszélt: azt se tudja, igaz-e az, a mit beszélt; azt se tudja, járt-e ott két ismeretlen zsidó, ki volt az a két zsidó s ha ott volt, mi járatban volt ott; – azt se tudja, rejtegette-e őket a metsző az ő hajlékában, de még azt se tudja, van-e hát hajléka is a metszőnek; – tehát semmit se tud, de azért már tudja, hogy azt a két ismeretlen zsidót az áltetem csempészetével lehet és kell gyanusitani.

Előre azzal a vizsgálattal!

Kihallgatnak egy csomó embert, kihallgatnak mindenkit, a kit ez ügyben elcsiphetnek. Kihallgatják a községi jegyzőt Adamovichot, továbbá a metszőt Fischerl Náthánt és feleségét. Kihallgatják a csárdást Rózenberg Jakabot s feleségét a csárdásnét. Kihallgatják Székely Jánost, a ki alighanem kisbiró vagy éjjeli őr, azután öreg Mácsi Jánost, a ki háztulajdonos és Üveges Máriát: a szolgálót. S kihallgatnak még egy csomó zsidót, Steinfeld Maximiliánt, Dájcs Jakabot s ki tudja még kit.

S vajjon mi sült ki a rettenetes vizsgálatból, nyomozásból, házkutatásból, szemléből s mindenféle birói eljárásból?

Kisült, hogy a metszőnek nincs háza, bérben lakik öreg Mácsi Jánosnál, ezzel egy udvarban és sohase rejtegetett magánál se egy zsidót, se kettőt.

És kisült, hogy falusi koldus zsidók járnak és kéregetnek ős idők óta ott is s hogy valamikor két koldus zsidót ott ért el az éjszaka s ott hált mind a kettő a csárdában, mivelhogy másutt nem kaptak éjjeli szállást, a csárda pedig arravaló.

Semmi se sült ki más.

Hogy azután egy csomó eljárási költséget kénytelen volt az állam kifizetni, s hogy az alatt, mig az eljárás folyt, harmincz-negyven ember kénytelen volt a börtönben ok nélkül ülni s a hernád-németi titok földeritését várni: ez is kisült ugyan, de az már mind nem tartozik a dologra.

V.

(A Bodrog vizének titka. – Az öngyilkos ifju vallomása. – A regény tetszik a közönségnek. – Az egész pajkos koholmánynak bizonyul.)

Hát a pajkosság esetei!

A tömeg sohase oly dühös, sohase oly buta és sohase oly ábrándos, hogy egyesek gúnyra, vidámságra, elbóditó ötletre, pajzán cselszövényre képesek ne lennének. A pajkos lélek a halálban is talál derüs tüneteket s isten szine előtt is tud visszás ötletre fakadni.

Szinte csodálom, hogy a vizsgálat intézőinek furfangja és gyámoltalansága több pajkos beavatkozásra nem ingerelte az embereket. Volt ugyan nem egy, de én csak egyet akarok elbeszélni.

A nyilvános tárgyaláson voltunk már, a mikor a törvényszék elnöke előállott ez esettel.

Bodrog-Olaszi mellett folydogál a Bodrog vize, a Tisza legnagyobb jobboldali mellékfolyója. Egyik vasárnapon, julius 1-én két falubeli kis parasztgyerek játszadozik délelőtt a parton. A viz széle kissé mocsaras, a térdig érő vizben ugrándoztak. Az egyiknek neve: Gyöngyösi Jancsi, ez 7 éves. A másiknak neve: Péter Miska, ez 6 éves.

Játékközben üvegpalaczkot pillantanak meg a pocsolyában. Fölveszik, megnézik, lemossák. A palaczk erősen be van dugva parafával. A palaczk belül üres, de egy darab papir van benne. A papiron irás látszik. A két kis gyerek nem tud olvasni még, az üveget beviszik a Jancsi apjához, idősb Gyöngyösi Jánoshoz.

Az öreg se tud olvasni s azért ki se veszi a dugót az üvegből. Nem is sokat törődött vele. De másnap mégis beviszi a községi öregbiróhoz Koleszár Ferenczhez s annak átadja. Csináljon vele, a mit akar.

Az öregbiró kinyitja az üveget, kiveszi belőle a papirost s elolvassa a rajtalevő irást. Elálmélkodik tartalmán. Az irás az eszlári ügygyel, a vérváddal van kapcsolatban. No ez már nagy dolog. A levelet át kell adni a községi jegyzőnek: Balog Jánosnak. A jegyző is elolvassa s ő még sokkal jobban tudja, hogy ez igazán nagy dolog.

A levélben szomoru történet van megirva. A levelet Löki János gépész irta. Igy szól:

»Jun. 30. Meghasonulva a világgal s emberekkel, a kétségbeesés s az életunalom a halál karjaiba kerget. E sorok midőn napvilágot látnak, már halott vagyok. De mielőtt meghalnék, egy vallomást tenni kötelességemnek tartom.«

»1882 jun. hónapban dadai tiszaparti fűzesekbe rejtettem el kedvesemet Timár Julcsát, kit, miután hűtlen lett hozzám, a folyóba fojtottam. Az eszlári bűntény folyamatban lévén, fölfedezték, illetve megtalálták Dada mellett kivégzett kedvesem hulláját. Az igazság érdekében tehát bevallom ezt s a nagy szenzácziót keltett bűntény érdekében felfedezni a valót s adatot szolgáltatni az igazságszolgáltatásnak, töredelmes szivvel bevallani, a jó lelkiismeret szavának engedve Isten nevének bizonyságul hivásával kötelességemnek tartom!«

»A haldoklók nem hazudnak.«

»Löki János s. k. okl. gépész.

Ime a levél.

Megnéztem jól. A papiroson semmi különöst nem vettem észre. Az irás se nem zsidónak, se nem kereskedőnek irása. Egészen gömbölyü betük, a vonalak hajlásában semmi szögletesség, a vonások mindenütt egyenlő vastagok és egyenlő szinüek. A kéz mindig egyenlően nyomja a tollat. A ki irta: németül vagy nem szokott, vagy nem is tud irni. De mégis tanult embernek, gyakorlott kéznek irása. Ilyen iró igen sok csak a kálvinisták közt van. Ő köztük vannak igen sokan, a kik magasabb miveltségük daczára se tudnak németül, irni pedig éppen nem szoktak németül. Közel van a magyar kálvinisták sáros-pataki nagy főiskolája. Onnan kerülhetett az üveg a Bodrog vizén Bodrog-Olasziba.

Tehát diák-csiny az egész.

Azonban az eset, a miről a levél szól, nem lehetetlen Hűtlen kedvesét már sok szenvedélyes ifju meggyilkolta, s aztán önmagát is elemésztette.

Regényekben, hirlapok hasábjain, szinpadon, törvényszékek tárgyalásain sok hasonló eset fordul elő. Ifjak, nők, ábrándos lelküek, dologtalan emberek elméláznak ily esetek fölött s megőrzik azokat emlékezetükben.

Nem ujság az ily eset, tehát hisznek benne.

A bodrog-olaszi jegyző a levelet hivatalosan a nyiregyházi törvényszék elnökéhez küldte nyomban s az elnök nyilt tárgyaláson előterjesztette.

Az én felfogásom magáról a főügyről az volt, hogy a csonkafűzesi holttest az eltünt lánykának, Eszternek holtteste. A védelemnek az volt a czélja, hogy ez a felfogás jusson diadalra.

Az elnök felfogása s általán az ugynevezett hivatalos felfogás az volt, hogy a csonkafűzesi holttestet a zsidók védelmére s a vizsgálat félrevezetése végett a tutajos zsidók csempészték.

A nagy tömeg felfogása szivesen csatlakozott az elnökéhez. A nagy tömegnek csak az volt a forró vágya, hogy a védelem ne győzhessen.

A nagy tömeg hát szivesen fogadta a bodrog-olaszi regényt. Mit erőlködik a védelem? Hiszen most már nyilvánvaló, hogy a csonkafűzesi holttest nem Solymosi Eszter, hanem Timár Julcsa. Tehát a fődologban a hivatalos felfogásnak van igaza.

Az elnök nem is akart az esettel tovább foglalkozni. Elégnek vélte annak nyilvánosságra hozását. De én nem csatlakozhattam hozzá.

Kétségtelen volt, hogy az esetnek éle az én felfogásom ellen irányul s a védelem ellen szinezi és fokozza a közvélekedést. Ennek be kellett vágnom utját.

Rögtön felszólaltam s követeltem a gondos vizsgálatot. Érvelésem világos volt és nagyon egyszerü.

Vagy az sül ki, hogy az egész eset csak koholmány és pajkos cselekvés s ha csakugyan ez: akkor ne rontsa a védelem igazságos sikerét.

Vagy pedig az sül ki, hogy a szomoru eset valósággal megtörtént s a csonkafűzesi halott csakugyan a szerelmese által meggyilkolt Timár Julcsa. – Ez esetben pedig a zsidók ártatlansága nyomban napvilágra jön. Mert hiszen akkor csakugyan nem usztattak ők a Tiszán áltetemet és Solymosi Esztert se ők emésztették el. Hanem elemésztették azok, a kik által Solymosi Eszter ruházata Timár Julcsa testére került.

Mert hiszen a csonkafűzesi halotton kétségtelenül Solymosi Eszter ruházata volt. Tehát nem a zsidók, hanem csak Löki János, Timár Julcsa s közelállóik tudhattak arról, miként szerezték meg Solymosi Eszter ruháit.

Nagy és mivelt közönség töltötte meg a tárgyalási nagy termet. De ez zsidóellenes indulatokkal volt tele. Előterjesztésem meglepte s elbámulásra birta a közönség minden tagját.

– Bizony a védőnek igaza van. Vagy – vagy!

Ezt jelentették a meglepetés miatt elbámult arczok.

El kellett rendelni a vizsgálatot s abból az sült ki, hogy se Löki János, se Timár Julcsa nem volt soha a világon. Koholmány az egész bodrog-olaszi regény.

Csak két év előtt, a nagy per után tizennyolcz év mulva jelentkezett nálam egy jó arczu, művelt uri ember, megmondta nevét s tudatta velem előkelő tisztviselői állását, a melyet itt tölt be Budapesten. Kérdezte tőlem: emlékszem-e még a bodrog-olaszi üvegre s a benne lévő irásra?

– Emlékszem.

– Most már megmondhatom, hogy az az irás az én kezem irása. Sárospataki diákok voltunk akkor, hárman főztük ki ezt a pajkosságot.

Megmondta társainak nevét. Egyik név országosan ismertté lett azóta.

VI.

(A ki magát hitsorsosaiért feláldozza. – Az igazi hős. – Lelkének hányódása. – Elszántsága. – A biróságnál jelentkezik. – Nem hisznek neki. – Földönfutóvá lesz, mikor kiszabadul.)

Lássunk nagy példát. Férfias eltökéllésnek, halálos elszántságnak, hősi elhatározásnak fenséges példáját.

Ott sorvad a börtön nyirkos téglapadozatán a vézna termetü vádlott zsidó. A napnak tiszta sugara alig ér szemeihez; erdők, mezők illatos levegője távol van tüdejétől; a csillagos eget sohase láthatja, a nappali égboltot is csak naponként egy órán át. A börtönnek zárt udvarán magas falak között, a mikor rabtársaival együtt kiparancsolják járkálni. Fegyveres őr vigyáz rá akkor is, hogy ne beszélgessen, ne sirjon, ne panaszkodjék, ne is ábrándozzon. Hanem kimért lépésekkel mozogjon előre sorosan, pontosan. Ez a parancsolat, puskatussal kap intést oldalbordájára, ha nem teljesiti a parancsolatot.

De hát ez a börtön, ne érzékenykedjünk miatta.

Igaz, hogy még nincs elitélve, még nem bűnös, hanem csak vádlott. Igaz, hogy a vérvádra nézve ártatlannak érzi magát, azonban ezt majd a törvény dönti el valamikor. Igazságos, komoly birák kezében lesz a törvény; – a mit ők mondanak majd: meg kell abban nyugodnia.

Svarcz Salamon ez a vádlott, az eszlári metsző. Harmincznyolcz éves már, feleség és négy gyermek sir utána. Miből élnek a nyomorultak?

Hitvány termet, betegesnek látszó rokkant alak. Csak bajusza és szakála tömött és hosszu, mint az ókori zsidóké. Hálni jár bele a lélek. Csak két apró fekete szeme van tele tűzzel-lánggal. Csak abban látszik élet.

Kegyes lélek. Vallásos áhitattal van tele. Születése, természete, véralkata, nagy szegénysége, egyházi foglalkozása: mind kegyességre és áhitatra birja Szent imáit reggel és este s vallásának ünnepnapjain mindig buzgón végzi.

Nem maga van az oduban. Rablók, duhajok, gyilkosok, orvok, gyujtogatók vannak melléje zárva váltogatva. Betyárok, istentagadók felesen. Imáiba belekurjantanak, csuf szavakkal megzavarják, zokogását kiröhögik, taszigálják jobbra-balra, vallásáért kigunyolják. Meg nem engedhetik, hogy fohásza egyenesen jusson föl Izrael Istenéhez.

De hát ez a börtön. A rabnak csak nem lehet olyan jó dolga, mint a papnak. Panaszra pedig hiába menne a porkolábhoz. Csak azt a feleletet kapná:

– Miért imádkozik annyit. Miért zavarja örökké rabtársait?

Nem is megy panaszra. A zsidó végzethivő. Ha az ő istene ugy rendelte, hogy zsidó legyen, üldözést és gyötrődést szenvedjen, hát abban meg kell nyugodnia.

De meg kell-e hát?

Önnönmagára nézve nyugodt a lelke.