Part 2

Smilovicsot azután az egész úton nem látta Ároktőig s a tisza-nánai Gólya-csárdáig.

A tetemszállitás történetét ezentul szórul-szóra ugy beszéli el, mint Matej. A tokaji pénzletételt, a ladányi kikötést, a holttest felöltöztetését s a csonka-fűzesi megállást. Csodálatosan összevág a két ember emlékezőtehetsége. De uj részleteket is tud Herskó.

Eszlár alatt déltájban haladtak el. Ő természetesen ügyelt a partra, a mint utasitásában volt s csakugyan meglátta a Smilovics által leirt alaku asszonyt, a mint a Tiszaparton álldogált s a folyamon alá s föl tekintgetett. Kezében összekötött ruhacsomagot tartott s bele-belenézett a vizbe. Délután 2–3 óra tájban kötöttek ki Eszláron alul a tisza-ladányi oldalon. Az asszony csolnakon ment oda. Ő elébe ment az asszonynak, ki e szavakkal adta át a ruhákat:

– Itt vannak ezek a ruhák. Jankel küldötte neked arra a holttestre.

Zsidó nyelven beszélt, hogy senki más ne értse. A zsidó nyelv alatt a galicziai zsidó kiejtésü német nyelvet kell érteni.

A ruhák fehér kendőbe voltak kötve. A fehér kendőt az asszony nem adta át, azt elvitte vissza magával.

A további részleteket megint teljesen ugy adja elő, mint Matej. De ezen, ha igaz a történet, nincs mit csodálkozni. Junius 12-ike s julius 6-ika közt csak huszonöt nap telt el. A holttest szállitása rendkivüli eset. Se Matej, se Herskó soha nem cselekedtek ilyet még életükben. S aztán a tizennégy napi börtön magányában százszor végig gondolhatták az eset részleteit. Tehát ha csakugyan igaz a történet, emlékezetük egyezése természetes.

Julius 14-én, most már Nyiregyházán ujra kihallgatták Herskót. Azt mondta: semmiből se vette észre, hogy a tutajosok valamelyike tudott volna a dologról. Talán Csepkanics György tudhatott valamit, mert ő mindig azon a tutajon volt, mely alatt egész héten át uszott a holttest.

Julius 29-iki nyiregyházi vallomásában szintén van érdekes részlet. Elmondta, hogy Vider Mór tokaji szatócsot már régebben ismerte, mert többször vásárolt be nála. Ezért tudta odavezetni Matejt a czélból, hogy ez a nála levő pénzt annak kezébe tegye le. Vider Mórral a holttestről semmit se közölt.

De kijelentette azt is, hogy ő maga se tudta, mire való a tetemszállitás s miért vállalkozott arra Smilovics. Ő csak azért lett Smilovics eszköze, mert megörült a 120 forintnak, minthogy ő szegény ember.

Julius 20-án Matejjel egyidejüleg az ő vallomását is hitelesitette a törvényszék. A törvényszéki elnök sok kérdést intézett hozzá a holttest csempészése tárgyában. Készséggel megfelelt, a hogy tudott, minden kérdésre.

Általánosságban s egészben megerősitette tisza-löki éjszakai vallomását.

Matejjel egyezőleg e vallomását azzal igazitotta ki, hogy az 56 forintot nem Tárkány alatt, hanem még Kerecsenyben átadta Matejnek s még 4 forintot igért is hozzá, hogy a 120 forint jutalomból annak is annyi jusson, mint neki.

Az elnök azt is kérdezte tőle: miért kellett a tetemszállitás cselekményébe idegen embert is beavatni? – Okosan felelt rá. Azért kellett, hogy neki legyen segitsége a holttesttel való bajlódásban. És épen Matejt kellett beavatni azért, mert ennek tutaja volt üres, e tutaj nem volt semmivel megterhelve.

Smilovics neki se mondta meg a holttest-csempészet okát, czélját s különös titkait. Csak annyit mondott, hogy Eszlár felé kell a tetemet szállitani.

Az eszlári asszony, a ki a ruhákat átadta, nagyon magyaros kiejtéssel beszélte a zsidó nyelvet. Egészen ugy, a hogy a tiszaparti magyar falvak zsidósága beszél.

A törvényszék előtt fölmutatták neki azokat a ruhákat, melyeket a csonka-fűzesi halottról vettek le. Fölismeri ezekben azt, a mit neki az eszlári asszony átadott s a mibe ő a Smilovics-adta holttestet felöltöztette.

Végül a törvényszék szembeállitotta őt Smilovicscsal s ennek szemébe is megmondott mindent meglehetős határozottsággal.

A törvényszék ülése és tárgyalása nyilvános. Ott joga van megjelenni minden tisztességes, felnőtt embernek. Különös joga van ott megjelenni a vádlottnak és a védőnek. Ez a jog oly erős, hogy ha a vádlottat és a védőt e jog gyakorlásától elzárják: akkor a törvényszék egész eljárása s minden cselekménye semmis. Igy rendelkezik az alkotmány. Ezt igen jól tudta a törvényszék s ennek daczára erről a hitelesitési tárgyalásról se a vádlottakat, se a védőket nem értesitette.

Titokban végezett mindent. Maguk a védők is csak a fővárosi lapok harsogó czikkeiből értesültek a törvényszék titkos eljárásáról. Én nem hittem a lapoknak. Lehetetlennek tartottam az ily műveletet. Nem láttam rá példát életemben.

De hát elvégre megtörtént. A biróság nagy elfogultságát bizonyitja ez. De bizonyitja azt is, hogy a törvényszék se fegyelmi felelősségrevonástól, se a közönség felriadásától nem tarthatott.

Sok ember azt hitte ez időtájban, hogy minden szabad s minden jogosult, a mi a zsidók ellen irányul.

S a társadalmat még se lehet e miatt derüre-borura elitélni.

Ha a zsidók csakugyan idegen halottat csempésztek Solymosi Eszter ruhájába öltözötten a biróság elé: akkor az eszlári vérvád már felfogható alakot nyer. Eddig Sarf Móricz csendbiztosi vallomásán kivül semmi se terhelte a vádlottakat. Ez a vallomás éretlen kölyök vallomása volt. A holttest hiányában még arra sem volt elég komoly tanuság benne, hogy Solymosi Eszter eltünt volna az élők sorából.

De ruhája megvan: akkor azt tőle el kellett venni. Ha élne: jelét adta volna annak, hogy ruhájától megfosztották. Ha pedig ruhája zsidók kezébe került, ha zsidók öltötték azt idegen holttetemre: akkor a zsidók félre akarták vezetni a büntető biróságot. Ilyet pedig csak akkor tehetnek: ha érzik bűnös voltukat.

S ime e rettenetes dolgot most már nem csak az orosz tutajos, hanem a zsidó sáfár is töredelmesen beismeri. Tudja, hogy törvényt kell ezért állania; tudja, hogy szenvednie kell e miatt, tudja, hogy hitsorsosainak sok bánatot okoz s az üldöztetés keserü végzetét idézi föl felekezetére: mégis bevall mindent.

S egyenesen rávall bűntársára is: Smilovics Jankelre s az eszlári ruhaátadó asszonyra. S ezek is zsidók!

Vajjon elhitte-e a vizsgálóbiró s az a titkos tanács, mely neki segitett, a holttest csempészetét? Elhitte-e, hogy a holttest ugy került a dadai Csonkafűzesbe, a hogy Matej és Herskó elbeszélte?

Ez a kérdés sokszor fölmerült agyamban. Véglegesen s határozottan soha se tudtam magam előtt e kérdést eldönteni. Most se tudom. Gyakori s benső érintkezésben kellett volna lennem az emberekkel s őket s gondolkozásukat csupán csak e czélból meg kellett volna gondosan figyelnem, hogy lelkiismeretesen kimondhassam a feleletet. Vagy azt, hogy elhitték, vagy azt, hogy maguk se hitték.

Hogy sok részlet valótlansága előttük is nyilvánvaló volt: ez nem dönthet hiszékenységük fölött. Az elfogultság képes minden bizonyságot legázolni. Az elfogultság erős hitet teremt s a vizsgálóbiró és a titkos tanács hajaszáláig tele volt elfogultsággal s a hitnek ereje független attól, hogy van-e benne, s mennyi benne az igazság?

A vizsgálóbiró nyomban elrendelte Herskó vallomása után, hogy Vider Mór tokaji boltos zsidót fogják el s vezessék szine elé. De nyomban elrendelte távirat utján azt is, hogy Smilovics Jankelt tartóztassák le s rab gyanánt kisérjék Nyiregyházára.

III.

(Smilovics Jankel egyénisége. – Első vallomása. – Lassanként elhatározza, hogy ő is vall. – Nyiregyházán bevallja a hullacsempészet regényes történetét. – Uj adatokat hoz szinre. – A holttest különös szaga. – Vallomása ellenkezik Matejjal és Herskóval, de Tisza-Lökön összeegyezteti ezekkel vallomását.)

Smilovics Jankelt már másnap, julius 8-án elfogták Técsőn s julius 9-én már Nyiregyházán a vizsgálóbiró kezén volt.

Zsidó vallásu és származásu, 43 éves, Remetén született s vajnági lakos Máramaros vármegyében. Van felesége s egy gyereke. Vagyona nincs, büntetve vagy vád alatt még soha nem volt. Napszámos munka után éldegél. Tutajozni is szokott s a tutajon sáfár volt. Tudományos miveltsége semmi, csak zsidó kézirati betükkel tud irni s olvasni is kevéssé.

Herskó alakját elfeledtem s most, mikor e sorokat irom, husz év mulva alig emlékszem rá. Smilovics alakjára meglehetősen emlékezem. Magasabb fajta, középtermetü, szikár, előrehajlott fejü, vörös szőrü, apró szemü ember volt; arczának jellege nem héber, hanem sokkal inkább tatár.

A Smilovics név gyakori lehet a Volga vidékéről hozzánk költöző észak-magyarországi zsidók közt. Smile vagy Smüle a Sámuel héber névnek változata. Smilovics szlávos képződéssel azt jelenti, a mit a héber Ben Sámuel, magyarul: Sámuel fia.

Érdekes lélek volt ez a Smilovics Jankel. Kis lélek, kis ész. Őt nem gyötörték, nem kinozták Tisza-Lökön a csendbiztosi magányban és mégis vallott, mégis sulyos terheket vállalt lelkiismeretére. Sőt volt idő, a mikor szentül meg volt arról győződve, hogy a csonkafűzesi holttestet csakugyan az eszlári zsidók csempészték.

Nyiregyházán julius 9-én hallgatták ki először. Ekkor részletesen elmondta tutajútjának naplószerü történetét.

Veil Salamon szentesi fakereskedő megbizásából s annak számára tutajozott. Május 21-én vasárnapon indult Remetéről hét tutajjal s 15 tutajossal. Váriban még húsz tutaj s 29 tutajos csatlakozott hozzá. Itt junius 3-ig vesztegelt. Tutajainak s tutajosainak száma itt jelentékenyen megcsökkent. Miért s miként: nem tartozik a nagy perre. A biróság se tartotta fontosnak. Junius 5-én délután Tisza-Kerecsenybe ért. Itt sokáig késett s innen már csak két tutajossal indult. Szirkó Mihálylyal és Drimusz Györgygyel, a kikről már megemlékeztem. Junius 14-én Szalók alatt, 15-én Dombrád mellett, 16-án Gáva alatt esteledtek meg s kötöttek ki s 17-én reggel 9–10 óra tájban értek Tokajba. A következő napot itt töltötték s 16-ának reggelén 6 órakor indultak innen. Junius 26-án hétfőn reggel értek Szolnok alá, a hol e napokban minden tutajost elfogtak, tehát őket is. Drimusz Györgyöt el is kisérték Herskó szeklenczei tutajosaival együtt Nyiregyházára, de őt és Szirkót nem. Őket szabadon bocsátották.

Hogy ő bárkinek bárhol holttestet adott volna át: határozottan tagadja.

A szeklenczei tutajosok közül, kik a holttestet a Csonkafűzesnél megtalálták, név szerint egyetlenegyet se ismer. Csak Mező-Váriban tudta meg azt is, hogy ezek szeklenczeiek. Ott látta őket először, azután Tisza-Kerecseny alatt, később junius 20-án Ároktőnél s végre 21-én a tisza-nánai Gólya-csárdánál találkozott velök.

Ez volt első vallomása. Ez egészen összevág társainak Drimusznak és Szirkónak előadásával.

Ez után hat napon át volt módja tünődni Nyiregyháza börtönében.

A börtönök azonban nemcsak tünődésre valók, hanem társalgásra is valók. Egy oduban több rab fészkel. Elitélt rab és vizsgálati fogoly. A ki szabadul vagy a kit máshová hurczolnak: helyébe más jön. A külső világból jön, a hol mindent tudnak és mindenről beszélnek az emberek. S a hol szentül meg van győződve s a napnál tisztábban látja minden ember, hogy a zsidók álnok módon az eltünt lányka ruhájába öltöztettek idegen holttestet s ezt a biróság kezébe csempészték. Minthogy pedig a holttest nyaka ép volt: ezt azért cselekedték, hogy a vérvád alatt levő zsidók megmeneküljenek.

Smilovics minden nap hallotta ezt rabtársaitól is, börtönőreitől is.

Az őrmester Kozák s a börtönőr Karanczay semmi kétséget lelkükhöz férkőzni erre nézve nem engedtek. S nem is titkolták meggyőződésüket. Többi társuk se titkolta. Sőt a rabok előtt s kivált a zsidók előtt ugyancsak előhozakodtak minden terhelő jelenségről, melyek száma napról-napra szaporodott s mind sulyosabbá vált.

Herskó töredelmes beismerése minden kétségnek véget vetett.

Smilovics tünődött. Parányi elméje elkezdte szárnyait emelgetni. Mégis csak meg kell fontolnia: mi lenne jobb? Az-e, ha ő is vall, a hogy a vizsgálóbiró kivánja, vagy az, ha tovább is mindent tagad?

Azt is hallotta a rabok tanácskozásai közt akárhányszor, hogy a tetemsikkasztás bűne nem is nagy bűn. Néhány hónapi vagy talán félévi fogság. Ha vall: el is eresztik nyomban s ha utóbb elitélik is: egy-két hónap nem a világ. Ha pedig nem vall: ott tartják vizsgálati fogságban az egész nyáron, őszön, télen át. Hiszen mikor kerül végső tárgyalásra ilyen szövevényes nagy per? S aztán felesége, gyermeke miből él az alatt, ha a kenyérkereső ott ül a börtön odujában.

Arra határozta el magát, hogy vall.

De hát mindent még se vall meg. Apró eszéhez mért volt erkölcsi érzéke is. Ugy gondolkodott: ha az ember igazságban jár is: akkor is czélszerü némi hazudozás. Hát akkor miért ne tenné, ha már csupán csak hazudnia kell? Miért szoritkozzék arra, a mit tőle a vizsgálóbiró vár? Miért ne bizonyitsa be, hogy ő vezetés nélkül a maga erejéből is elő tud koholt részletekkel állani?

Julius 15-iki nyiregyházi vallomása már ennek a tünődésnek eredménye.

Előadja ebben, hogy Tisza-Kerecsenyben junius 5-től 14-ig ácsorgott tutajával. Innen junius 11-én vasárnapi napon berándult Eszenybe, hol adósa volt. Adósának neve Kesztenbaum Gimpli. Követelése 5 forint volt. Ezt akarta behajtani. Volt azonban Szent-Mártonban is adósa, valami Rubinstein Májer nevü zsidó. Ez ellen 6 forintnyi követelése volt. Ezt is be akarta hajtani. Eszenyből tehát egyenesen át akart menni a szentmártoni partra.

Át is ment.

Ott rév van a Tiszán, dereglyén kell átmenni. A mint átért s fölment a partra: ime ott látott egy lovas szekeret, félreállitva valami cserje mellé. A szekéren két ismeretlen zsidó ember.

Egy pillanatig nézte őket s ez alatt az egyik zsidó őt odaintette. Menjen a kocsihoz.

Odament. A zsidó azt mondta, hogy ő eszlári lakos, szatócs, társa is eszlári zsidó s az az ő fuvarosa. Megmondta mindkettőjük nevét, de bizony ő már elfelejtette a neveket.

Elbeszélte az a kocsin ülő zsidó az eszlári vérvád esetét. Üldözik, nyaggatják, tömlöczözik a zsidókat mindenfelé. Ám a budapesti zsidók ötezer forint jutalmat adnak a szerencsés találónak, a ki az eltünt lánykát élve vagy halva előkeriti. Ime holtteste ott fekszik az ő kocsijukon. Vállalkozzék Smilovics arra, hogy a biróság kezébe juttatja a holttestet. Bizonyosan hozzátette a két zsidó, hogy ha vállalkozik: övé lesz az ötezer forint, s nekik annyit adjon, a mennyit akar.

Smilovics gondolkodott. Az ötezer forint, tizezer korona nagy pénz. Szegény embernek nagyon jól esnék. Csakhogy erős gyanuja támadt arra nézve, hogy ha csakugyan hatóságok, biróságok üldözik a zsidókat: azt a nagy pénzt mégis alig adják ők oda egy rongyos zsidónak. Hanem azt igen könnyen megteszik, hogy pénzadomány helyett vasra verik s a börtönbe zárják. Miért merte ő az eltünt lányka holttestét megtalálni?

Első gondolata az volt, hogy ő bizony erre nem vállalkozik.

Az alatt, mig igy beszélgetnek: csak látják ám, hogy négy tutaj ereszkedik lefelé a Tiszán szemük előtt. Smilovics mindjárt felismerte őket. Ezek a szeklenczei tutajosok, a kiket Mező-Váriban látott. Nyomban azt tanácsolta a két zsidónak, hogy a holttestet adják át a szeklenczeieknek.

A két zsidó elfogadta a tanácsot.

A két ló ki volt fogva, hogy legelészszen a parti füvön. Megnézte jól a két lovat. Egyik sárga volt, a másik fekete. A boltos nyomban meghagyta a fuvarosnak: fogjon be. A boltos összefogdosta lovait, fölszerszámozta, befogott s elindultak vizmentében.

Smilovics is felült a fakó szekérre a két zsidó és a holttest mellé.

Kisérték a szeklenczei tutajosokat. Ezek a vizen, ők a parton. Hol eltüntek előlük a tutajok, a mint a part és a parti füzesek, szilvások és nyárasok elfödték előttük a vizet, hol pedig szemük előtt uszott lefelé minden tutaj.

Útjuk hosszu volt.

Kocsijuk a Tisza balpartján koczogott előre, hol rendes utakon, hol dülőuton, hol csak a gyepen, haraszton.

A tisza-szent-mártoni rév nem ott van, a hol a falu legközelebb fekszik a folyamhoz, hanem több mint egy kilométerrel följebb Szalóka irányában. Innen a két Tárkány közt levő kikötésig vagy huszonöt kilométer a távolság a vizen s annak partján. Vannak ugyan átló utak is, de Smilovics ugy beszélte, hogy a parton követték a tutajokat.

A vizsgálóbiró vakon fogadta el Smilovics beszédét. Nem birálta meg sehogyse a fakó szekér utrendjét. Ha csakugyan a folyam partján döczögött előre a tetemszállitó szekér: akkor Zsurk, Záhony és Györöcske falvakat kikerülniök nem lehetett.

A halott, Smilovics képzelete szerint, valami szalmaalomban feküdt a kocsi fenekén. A halott nem volt felöltöztetve, csak valami rongyos ing volt a testén. De le volt takarva valami pokróczfélével. Igy ment volna vele három zsidó három falun keresztül fényes nappal.

Ezt elhinni nagyon erős dolog.

Halottat szállitani hatóság engedélye nélkül nem is szokás, nem is szabad. Ez a zsidókat ugyan nem akadályozhatta, mert hiszen ők épen bűnt akartak elkövetni; – a merénylők a hatósági rendszabályokat nem szokták tisztelni.

Csakhogy a népnek az a babonás hite, hogy a mely határon idegen halottat visznek át: azt a határt okvetlenül elveri a jég s azért a nép a halottvivőknek utját állja s ha ezek erőszakoskodnak, őket agyon is veri.

Jól tudta ezt mind a három zsidó s lehetetlen, hogy eszükbe ne jutott volna, hogy őket valamelyik faluban mégis csak tetten érik. S akkor jaj lesz árva fejüknek. Az egész országban zúg és harsog a zsidók elleni gyülölködés. Az eszlári keresztyén szüzről mindenki tud immár. Egyéb se kellett volna, csak az, hogy három idegen zsidó kezén találjanak leánytetemet: halálnak halálával pusztul el az a három zsidó.

Abban se bizakodhattak, hogy az emberek figyelmét elkerülik. Tudták ők azt jól, hogy falvakon, népes pusztákon a mezei kutyák figyelmét el nem kerülhetik.

A kutya szaglása óriási. A dögszagot és a halott ember szagát messze dülőföldek távolságából biztosan megérzi. S megy a szag után. S hallat olyan különös üvöltő hangot, melyről a falusi ember mindjárt tudja, hogy valami rendkivüli dolog történik, hogy a három zsidó szekerén valami szokatlan állapot van.

No, de mindegy. Ezzel a vizsgálóbiró nem törődött. Smilovics beszéde a zsidók ellen szólt, örömmel iktatta tehát a beszédet papirosra. Annál nagyobb örömmel, minél képtelenebb volt az.

Bizonyára készakarva nem kérdezte Smilovicstól azt se, volt-e nagy szaga a halottnak. Pedig nagy szaga volt. Hiszen Eszlár száz meg száz kilométernyire van Tisza-Szent-Mártonhoz. Azzal a két rossz gebével a két eszlári zsidó egy hét előtt oda nem érhetett, mert hiszen bujkálva kellett nekik haladni, népes helyeken éjszakákon vonulni keresztül s a tolvajutakat keresni fel mindenütt. S aztán nyári meleg napok jártak, a holttestnek nagy feloszlásba kellett átváltozni.

A vizsgálóbiró ezzel se törődött. Csak beszéltette Smilovicsot.

A szeklenczei tutajosok naplemenetkor kötöttek ki Kis- és Nagy-Tárkány között. S a hol kikötöttek: ott a három zsidó is megállt halottas szekerével.

Smilovics leszállt a szekérről, odament a viz partjára s kihivta a partra Herskót. Herskó kijött, de kihozott magával két tutajost is. Smilovics nem tudja nevüket. A parton azután elkezdtek öten tanácskozni. Smilovics, Herskó, az eszlári boltos zsidó s a két tutajos. Az eszlári fuvaros zsidó, ugy látszik, nem vett részt a tanácskozásban.

De melyik volt az a két tutajos?

Az egyiknek bizonyára Matej Ignácznak kellett lenni s a másik nem lehetett más, mint Csepkanics György. Csak ez a két ember volt az utolsó és üres tutajon.

Csakhogy ez a beszéd sehogy se vágott össze se Herskó, se Matej, se Csepkanics vallomásával.

Mindegy; – a vizsgálóbiró igy vette irásba.

Megállapodtak öten. Herskó vállalkozott a holttest elszállitására s vállalkoztak a tutajosok is. Az eszlári boltos zsidó adott nekik pénzt, de mennyit: ezt Smilovics nem tudja.

Herskó s a két tutajos vette le a szekérről a tetemet s vitte be a tutajra.

Vallomása végén azt mondja Smilovics, hogy a tetem fel volt öltöztetve ugy, a hogy a Csonkafűzes alatt megtalálták. Még a föstékes kendő is ott volt balkeze csuklóján.

Biztos abban, hogy az eszlári boltos zsidót és fuvarosát fölismerné.

Ha igazat beszélt: föl is ismerhette Smilovics a két zsidót. Hiszen nagy eset volt ez, a minőt nem ért még, egész nap együtt volt a szekéren a két zsidóval s az eset óta még csak harminczhárom nap telt el. A feledésre nem elég idő.

– – Ez volt Smilovics julius 15-iki vallomása Nyiregyházán.

Nem tetszett a vizsgálóbirónak a maga egészében. Nem is tetszhetett. Hiszen sok lényeges körülményre nézve homlokegyenest ellenkezett Herskó és Matej vallomásával. Ezek pedig mégis ketten vannak. Az ellenmondást ki kellett egyenliteni valahogy.

Nyiregyházán nem lehetett. Ott a börtön is, a vizsgálóbiró hivatalos helyisége is nagyon népes és zajos volt. Füle volt a falaknak is. Nem volt más mód. Smilovicsot ki kellett vinni Tisza-Lökre. Ott van a csendbiztos. A csendbiztosnak szépen bevall mindenki mindent. Hogy miben állott a csendbiztosnak ez a hatalma: ezt majd később beszélem el.

Harmadnap mulva julius 18-án Smilovicsot már Tisza-Lökön találjuk. Ugy beszél ekkor már, mint a karikacsapás. Egyenesen, a hogy csak kivánják tőle.

Csakhogy megint sok uj dolgot hoz fel az esemény mélységeiből.

Azt mondja: junius 5-én hétfői napon érkezett Kerecsenybe. Kedden vagy szerdán érkezett ugyanoda tutajon egy fejérmegyei ismerőse, névszerint Fógel Amsel zsidó. Ő éppen rakodni akart, a mikor Fógel hozzáment s elbeszélte neki a tisza-eszlári esetet, melyet ő még nem tudott apróra. S elmondta azt is, hogy a zsidók a gyanutól menekedni akarnak s hogy magukat tisztázhassák, egy másik idegen holttestet akarnak a Tiszán leusztatni épp ugy felöltöztetve, a miként az eltünt lányka, Solymosi Eszter volt. De a holttest nála van. Kérte őt, vegye át tőle a holttestet s vigye le Eszlárig s azon alul ereszsze el.

Beszélgetés közben Smilovics természetesen tudni akarta, hogy kitől ered a terv s honnan való a tetem. De Fógel Amsel meglehetősen zárkozott volt. Annyit azonban mégis elárult, hogy őt mások bizták meg e vállalattal s megbizóinak egyike Mendelovics Niszen nevü vajnági lakos zsidó.

Igért neki Fógel e vállalatért 500 forintot, ezer koronát s nyomban át is adott 80 forintot.

Ő nem vállalkozott erre, de azért megállapodtak abban, hogy gondoskodik ő majd emberekről, a kik Fógel utasitása szerint leusztatják a holttestet. Ez után Fógel előállott azzal, hogy Tisza-Szent-Mártonnál lesz majd a holttest, ott adja át két eszlári zsidó s utasitásul adta azt is, hogy a holttestet majd Eszlár alatt öltöztessék föl Eszter ruhájába.

Herskó emberei, a szeklenczeiek junius 7-én haladtak el Kerecseny alatt. Nem álltak meg. Ő rögtön felismerte Herskót, ki régi ismerőse. Csónakon ült, utánament Herskónak, beszélt vele, megállapodtak a tetemszállitásban, meghánytak-vetettek minden körülményt s Herskó 120 forintért vállalkozott az egészre.

Ezután ujra elbeszéli a két eszlári zsidóval Tisza-Szent-Mártonnál való találkozását. Most már azt mondja, hogy a holttest nem volt felöltöztetve, csak valami ing s talán valami szoknyaféle volt még rajta, egyéb semmi. A haja hiányzott.

Az eszlári zsidók, mihelyt a holttestet átadták, nyomban kocsira ültek s elhajtottak. Sietésük okául azt mondották, nekik mielőbb otthon kell lenni, hogy Eszter ruhájának átadása iránt intézkedhessenek, hogy azt Herskóék, mikor odaérnek, késedelem nélkül átvehessék. De a ruhát nem ők fogják átadni, hanem egy közép életkoru barna zsidóasszony.

A két eszlári zsidó nevét elfelejtette, de a boltos zsidót, a mikor az eszlári zsidókat elébe állitották, Grosz Márton eszlári lakosban, a fuvaros zsidót pedig Klein Ignácz szintén eszlári lakosban ismeri föl. És pedig határozottan fölismeri mind a kettőt. Ezeknek volt szekerük s a szekér előtt egy sárga s egy fekete lovuk, Tisza-Szent-Mártonnál. S ezek adták át a holttestet.

Ezt a vallomását fentartja Smilovics október 19-én is.

IV.

(Oly sok közremüködő után a csempészett holttest eredetét könnyü kipuhatolni. – Még se tudják kipuhatolni. – A zsidók szentül hiszik a hullacsempészést. – A börtön magánya. – Rózenberg. – Smilovics levelet ir a börtönben Rózenbergnek.)

Smilovics vallomása után még szövevényesebbé, még homályosabbá vált az eset az ellenkező látszat daczára is. A sötétség még nagyobb lett.