Part 15

(Mendelovics Niszen könnyü szerrel igazolja magát. – Fogel Amsel és tanui. – Vallatása. – A tyukól. – Az egyiptomi harmadik és negyedik csapás. – Fogel inkább meghal, semmint vallomást tegyen. – A pandur lova előtt. – A sötét börtön.)

De mi történt hát Fogellel és Mendelovicscsal, a kiknek történetét eddig még el nem beszéltük?

Mendelovicscsal gyorsan végezhetünk. Az ő története rövid.

Vajnági lakos, 44 éves életkoru zsidó. Van neje és négy gyermeke. Tutajos sáfár. Eddig még nem állott törvény előtt. Erkölcsi bizonyitványa jó.

Közvetlen tanu nem terhelte őt, még hamis tanu se. Csak Smilovics ejtett ki száján annyit, hogy Fogel Amsel emlitette neki, hogy Mendelovics is tudott a holttestszállitásról. Ezt julius 18-án mondta Smilovics s a vizsgálóbiró nyomban elrendelte Mendelovics elfogatását. Másnap julius 19-ikén már elfogták és Nyiregyházára kisérték, julius 20-án pedig már kivitték Tisza-Eszlárra s ott vallatóra fogták.

Nyugodtan s határozottan igazolta magát.

Haas nevü fakereskedő részére szállitott tutajokat.

Bustyaházáról május 19-én indult el. Tehát oly időben, a mikor még a vérvád vizsgálatát a rendes biróság meg se inditotta, a mikor még se zsidó, se biró nem is álmodhatott arról, hogy esetleg áltetem csempészetére és usztatására is rákerülhet a sor. Junius 28-án ért tutajaival Szegedre. Oda kellett az épületfa. Utközben látta Fogelt Mező-Várban junius 5-én vagy 6-án. Fogelt különben már 7–8 éve óta ismeri.

Házkutatás tartottak nála. Nem találtak nála semmi gyanus dolgot. De 40 forintnyi készpénzt találtak. Bary aljegyző ezt gyanusnak vélte. Ám e pénz kérdését tisztába hozta. Haas fakereskedő könyvvezetője, Grünfeld adott neki a tutajszállitási vállalat árában kialkudott dijként 300 forintot. Ebből 260 forintot kifizetett a tutajosoknak, 40 forint pedig megmaradt saját dijaként.

Nem kinozták. Sokáig nem is faggatták. Minden állitása igaznak bizonyult. A tetemsikkasztás koholói szerint se lehetett még szó Mező-Váriban junius 5-én vagy 6-án a holttestről. Ez idő után pedig ő nem találkozhatott se a szeklenczei tutajosokkal, a kiket Herskó vezetett, se Smilovics tutajaival. Ezek mind később indultak s több napi viziuttal jártak utána s őt el nem érhették, mert ő állandóan saját tutajain tartózkodott.

Nem vált be tehát se vádlottnak, se tanunak.

Ostobaságnak bizonyult az a birói cselekmény, a mely szerint elfogták, hurczolták, előzetes vizsgálati fogságba helyezték. Törvényesen még meg se lehetett idézni a nyilvános tárgyalásra. Nem is idézték meg.

Fogel Amselnek más lett a sorsa.

Ez Fejéregyházán lakott Máramaros-Sziget mellett. Már idősebb ember, 50 éves, zsidó, van neje s hat gyermeke. Ez is tutajos sáfár s ez év tavaszán Haas Miksa máramaros-szigeti fakereskedő tutajait szállitotta ő is.

Julius 18-án, rendelték el letartóztatását, 19-én Nyiregyházára kisérték s másnap őt is, mint Mendelovicsot Eszlárra vitték s 20-án vettek föl vele először jegyzőkönyvet.

Elmondta, hogy május 30-án indult el tutajaival Máramaros-Szigetről s 6 kötésen 24 emberrel julius 6-án ért Szolnokra.

Junius 12-én, hétfőn érkezett Eszenybe s ott vesztegelt 23-ig. Ez idő alatt valamelyik napon ment el Smilovics Eszeny alatt a Tiszán s ő váltott is vele néhány szót. Határozottan visszaemlékezve, ez 18-án vasárnapon történt. Ő parton állott, Smilovics a nagy vizen ment lefelé. Smilovicsot tiz év óta ismeri. Odakiáltott hozzá a partról:

– Miért megy a nagy vizen?

– Kicsiny a tutajom s van elég emberem.

Ez igaz is. Meg nem terhelt tutajjal s elég emberrel az áradó nagy vizen is biztosan lehet menni. Zátonytól, malomba vagy partba, vagy sarkantyuba ütközéstől meg lehet a tutajt menteni.

Fogel és tanui tisztába hozták a tutajok egész utirendjét. Junius 4-től 8-ig időztek Mező-Váriban. Eszenybe érkezésük előtt 8-án, 9-én, 10-én és 11-én este Badallón, Kis-Aron és Vásáros-Naményon felül s Nagy-Lónyán kötöttek ki s háltak meg, ugy értek 12-én Eszenybe.

Itt rakták meg a tutajaikat Bájer Herman kisvárdai fakereskedő részére. Sümeghy Istvánnak a parton levő faraktárából 163 ölnyi tüzifát terheltek, e miatt kellett ott annyi ideig vesztegelni.

Tanukra hivatkozott Fogel, a kikkel igazolni törekedett utazásának napjait s naponként való hollétét.

Tanui első sorban tutajos társai voltak. Három ugynevezett oláh. Nevük: Popovics Bazil, Horka Bazil és Hörba Bazil. Ezekkel ment egy tutajon. Java idejebeli fiatal férfi mind a három s jóravaló embernek látszik mind a három. Semmi gyanu se merült föl arra nézve, hogy valaki megoktatta volna őket, hogy miként valljanak. Fogel nem tudta előre, hogy őt miért fogják el s miért kisérik Nyiregyházára, Eszlárra, Tisza-Lökre. A fogságból hivatkozott e tanukra, tehát ezekkel se ő, se az ő utasitása szerint senki más előre nem beszélhetett.

E tanuk határozottan beszélnek mind első kihallgatásuk alkalmával, mind a végtárgyalásnak junius 28-iki napján. Beszédjük összevág. Kijelentik eskü alatt, hogy Fogel Máramaros-Szigettől kezdve lefelé mindig velük volt. Különösen Eszenyben időzésük alatt junius 12-től 24-ig velük töltött éjt és napot, a tutajtól sohasem távozott s ha élelemért ment a faluba, oda is mindig másod- vagy többedmagával ment. Velük dolgozott mindenben.

Igazolták, hogy Tisza-Kerecsenyben nem kötöttek ki, ott meg sem álltak, hanem Vásáros-Naménytől megállapodás nélkül mentek a lónyai határig s junius 11-én Nagy-Lónyán kötöttek ki s ugy mentek 12-én Eszeny alá.

Az eszenyi tartózkodást igazolja Bájer Herman kisvárdai kereskedő is. E tanu a tárgyaláson nem csupán emlékezetből, hanem naplója segitségével beszélt. Fogel Eszenyből irt neki levelet, ő 14-én ment Eszenybe s ettől kezdve 24-ig jól tudja Fogel ottlétét. Hogy nappal mindig vele volt Fogel, azt teljes biztossággal igazolja, mert a terhelésnél, az ölfa-berakásnál mindig együtt volt a tutajosokkal.

Kihallgatták Csonka István eszenyi lakost, a Sümeghy-féle faraktár bátor tekintetü kerülőjét is. Nyilt eszü kálvinista magyar paraszt. Fogelra nem emlékezett határozottan.

– A nyáron át, ugymond, több csatában érkeztek oda zsidó sáfárok; egyik több, másik kevesebb ideig volt ott, ő bizony nem tudja, melyik volt a Fogel.

Igy beszéltek a többi kerülők is: Barta András, Halász Péter, Molnár István. Semmi gondjuk a sáfárokra. Egyik sáfár olyan, mint a másik. Nem barátkoznak ők semmiféle sáfárral.

Hol találkozhatott volna tehát Fogel Smilovicscsal?

Smilovics junius 5-től 14-ig Kerecsenynél állt tutajával. Fogel 11-én ment el Kerecseny alatt, de nem állt meg. Itt tehát a holttest csempészete fölött nem lehetett tárgyalni.

Fogel 12-től 24-ig Eszeny alatt állott tutajaival. Itt 14-én vagy 15-én haladt el Smilovics az ő tutajával, de ő se kötött ki e helyütt. Az összebeszélés tehát itt is lehetetlen volt.

Van még egy lehetőség.

Hátha a két sáfár junius 12-ikétől 14-ig éjszaka találkozott egymással? Hátha vagy Smilovics ment át Kerecsenyből Eszenybe, vagy pedig Fogel Eszenyből Kerecsenybe?

Csakhogy a két hely közti távolság a legrövidebb úton is 19 kilométer, s a ki egész nap fát hord a tutajra: az ezt az utat gyalog oda-vissza 8 óránál kevesebb idő alatt meg nem teszi. Kocsija-lova nem volt egyiknek se. A tutajosok mind azt állitották, hogy Fogel mindig velük aludt a kalyibában. Junius közepén az éjszakai sötétség nem több hat óránál, sőt annyi sincs. Fogel távollétét okvetlenül észrevették volna. De arra sincs semmi jelenség, hogy Smilovics elhagyta volna Kerecsenyben éjszakára tutaját.

Különben a titkos tanács tetemusztató meséjébe se vág bele Fogelnek és Smilovicsnak Kerecsenynél vagy Eszenynél való találkozása. Hiszen e mese szerint Smilovics már junius 11-én átadta Herskónak és Matej Ignácznak a holttestet, tehát Smilovics és Fogel ugymondott összebeszélésének idejét előbbi napokon kell keresni.

De hát mely napokon?

Smilovics junius 5-én ért Kerecsenybe, tehát neki Mező-Váriból legalább 4-én reggel el kellett indulnia. A két kikötő egymástól tiszai úton 70 kilométer. Fogel pedig 4-én ért Mező-Váriba, vagy ha ide ért volna is például 3-án este, a tárgyalásra csak kevés idő jutott s legföljebb éjszakai idő.

Ez ugyan nem volna akadály. Bűnös emberek éjjel is tudnak tárgyalni. S aztán holttest fölött tárgyalni az éjszaka, a sötétség különösen alkalmas.

Csak egy nagy akadálya van e föltevésnek. A tetemusztató mese szerint a holttest, melyet Csonkafűzesnél találtak, legfeljebb tiz nap óta halott. A mese szerint tehát az junius 8-ika előtt még eleven volt. No az pedig mégis bizonyos, hogy olyan nőnek holttestéről, a ki még junius 8-án él, már junius 3-án nem tanácskoznak azok a nyavalyás tutajosok. Ehhez már nagy érdek, nagy számitás, csodálatos gonoszság kellene. Középkorban, fejedelmi udvarok cselszövényeiben, regényköltők lázas álmai közt előfordulhat ilyesvalami. Koronáért, nagy örökségért, hatalmi vagy szerelmi őrültségből el lehet képzelni, hogy valamely élőt e vagy ama napon el lehet és el kell tenni láb alól. De szegény napszámos munkások, a kik életükben sohase láttak jó napot és sohase számitanak hirre, dicsőségre, nagy vagyonra, királykisasszony kezére, országhóditásra: ilyen bolondságra nem adják fejüket.

És azután a tetemusztató mese szerint se nem Fogelnél, se nem Smilovicsnál volt a holttest, hanem a két eszlári zsidónál. De hát honnan került az a két eszlári zsidó kezére? És honnan tudta volna azt Fogel és Smilovics, hogy két földig szegény eszlári zsidó majd junius 9-én elindul Eszlárról, kopott fakó szekér a készségük, sárga és fekete két görhes ló a vontatójuk, meztelen női holttest lesz feldobva a szekér deszkájára s ily állapotban majd ott várják a tisza-szentmártoni parti fűzesekben Smilovicsot, a kit sohase láttak, hogy neki átadhassák a holttestet? Smilovics pedig ott várja Herskót, a ki bizonyos órára Tárkány alá érkezik tutajával s itt mulhatlanul kiköt tizenötödmagával s átveszi tovább usztatásra a halottszaggal teljes rothadó tetemet.

Hiszen teljes lehetetlenség a tutajnak utját, kikötését, mikor s honnan indulását, mikor s hová érkezését napokkal előre biztosan meghatározni. Egy áradás, egy keletkező szél, egy malomba ütközés, egy guzsnak elszakadása, egy hevedernek elpattanása, egy ünnepnap, egy rendőri közbelépés, egy tutajos lerészegedése napokra meggátolhatja a továbbhaladást. Hát ha akár Smilovics, akár Herskó oda nem ér a kitüzött helyre s a megszabott időre: az a két zsidó tovább kóborol vagy ott a parti fűzesekben bizonytalanra tovább ácsorog a halottal napokon és éjszakákon keresztül? Hiszen nem afrikai és amerikai rengeteg ott a Tisza partja! Lakott helyek, művelés alatt álló földek s művelt lakosságu községek azok. Nyári nap és éjszaka el nem mulhat ott a nélkül, hogy csőszök, kerülők, mezei munkások, izenethordók, járókelők, jószágitatók, vizértmenők, halászok, révészek tutajosok ott meg ne fordulnának.

Éles és furfangos elmének kellett volna annak lenni, a ki a halottcsempészetet a biróság félrevezetése végett kitalálta. Miként lehet ilyen elméről akkora bárgyuságot föltenni, hogy a halott csempészését végrehajtani ily módon kisértse meg?

Nyájas olvasóm bizonyára unalmasnak találja ez apróságos dolgokat. De legyen türelemmel. Nem regényt készitek. A regényiró könnyen tulteszi magát a gyakorlati élet apró nehézségein. A regénybeli alak könnyen átugorhat a folyam egyik partjáról a másikra, sőt még egyik világrészből is a másikba s kalapdobozban is szállithat holttestet, ha ugy akarja. De az életkörülményekkel és esetlegekkel teljes s a leggondosabb tervek, javaslatok s elméletek is dugába dülnek gyakran hajszálnyi akadékon.

A tetemusztató mese megkészült. Beránczigált önmagába egy csomó élő embert. A ledér észszel folytatott vizsgálat valószínüvé tudta tenni a mese kereteit, egyébbel azután nem is törődött. A zsidók elleni gyülölködés lobogó szenvedélyei közt az emberek képzelődése megelégedett a puszta keretek látszatával. A belső tartalmat nem vizsgálta, nem is ismerte. Sejtelme se volt a tiszalöki éjjeli vallatásokról. Hiszen még nekem se volt, a kinek pedig magas kötelessége volt mindent gondosan megfigyelni. Ma is akad még ember, a ki esküszik a tetemusztatásra. A balvélekedések mindig vetekednek a józan felfogásokkal s gyakran ők a győzők. Ha tehát tisztán akarunk látni, meg kell vizsgálnunk a dolgok belső valóságát.

Fogel és Smilovics még a tetemusztatási mese szerint is csak ugy keveredhetett a dologba, ha ők már előre is értesülést nyertek valahonnan az egész tervről. De hogy a művelet létrejöhessen, a holttestet valakinek már korábban Eszlárra, vagy Eszlár közelébe kellett varázsolni; másként Grósz és Klein azt nem szállithatta volna Tisza-Szent-Márton füzeseibe. El se képzelhető, hogy más módon történhetett volna az egész.

Csakhogy a titkos tanács furfangjának és a vizsgálat ügyeskedésének határt szabott a lehetetlenség.

A holttest eredetét ki kell nyomozni, ha az csempészett holttest volt. A holttestet nem ugy hordja a szél, mint a falevelet. A tisza-löki vallatás állithatott ugyan elő tanukat és hamis beszédeket, de ezek mind nem érnek semmit, ha a holttest eredetét földeriteni vagy legalább is valószinűvé tenni nem lehet.

Ám a vizsgálóbiró bölcsesége ezt meg se kisérlette. Fogelt is csak annyira akarta Tisza-Lökön rábirni, hogy fogadja el Smilovics hamis tanuságát igaznak s vállalja magára a csempészetben való részességet.

De Fogel Amselban sziklára bukkant.

Vallatásának történetét a nyilvános tárgyaláson 1883. évi julius 5-én beszélte el.

Egy évvel előbb, julius 20-án vitték Nyiregyházára lakásáról, Fejéregyházáról. Csak két-három órát töltött a börtönben s vitték nyomban Tisza-Eszlárra. Ugy mondja el, hogy egy grófnő házában zárták el. A faluban csakugyan volt akkor egy grófi kastély. Ott hallgatták ki, de a grófi kastély a jegyzőkönyvben nincs emlitve. Elmondta hiven tutajozásának történetét, de határozottan tagadta a tetemusztatási vádat.

Szemébe állitották Smilovicsot, a ki egyenesen a szemébe mondta, hogy ő gondoskodott a holttest megkeritéséről. Ő szeme közé köpött Smilovicsnak. Ez a megvetésnek legmagasabb jele, mely az észak-magyarországi zsidóknak különös szokásuk. A szembeköpés egész napkeleten el van terjedve a mohamedán vallásu fajoknál Tibetig és Kináig. Bizonyára a zsidók is onnan hozták valahonnan Ázsiából. Haragot, méltatlanságérzetet, botránykozást, utálatot, megvetést fejeznek ki vele. A felindulás egyik természetes mozdulatának kell tekintenünk. Némely állat is gyakorolja haragjában, meglepetésében vagy ijedtségében. Ilyen a kigyó, a medve s némely macskafajta.

A szembesités nincs emlitve a jegyzőkönyvben, a mi természetes. Jelen volt a kihallgatásnál és szembesitésnél a királyi alügyész is, a mit tilt a törvény. De a szembesitést is tiltja a vizsgálóbirónak. Ez a nyilvános tárgyaláson a tárgyalásvezető elnök joga és feladata.

Fogel szilárd maradt a szembesités után is. Ekkor a királyi alügyész kiment a szobából, csak hárman maradtak bent: Fogel, a vizsgálóbiró és Karanczai fogházőr. Ujabb faggatás minden siker nélkül. A vizsgálóbiró dühbe jön s fékezhetlen indulatában saját kezével arczul üti Fogelt. Fogel, bár élemedett, de eléggé magabiró ember, az ütésre se el nem ájul, se meg nem tántorodik. A vizsgálóbiró vékony dongájunak látszó fiatalember, keze nem sulyos.

Ezután kiviszik a grófi kertbe s Karanczaira bizzák. Ez a fogházőr a czipővarga mesterségét tanulta. A czipővarga huzza-vonja, fesziti, rámázza, varrja, szegezi, lyukasztja, ragasztja, nyesegeti a bőrt. Karanczai azt hitte, hogy az emberrel is oly könnyen lehet bánni, mint a czipellőbőrrel. Megbizói is azt hitték, hogy Karanczai elég ügyes erre. Csak elég gonosz és furfangos volt. Faggatta, ijesztette s kecsegtette Fogelt. Szentül el akarta vele ott a kertben hitetni, hogy legfeljebb két-három hétig ül, ha szépen bevall mindent, a hogy’ Smilovics cselekedte.

Fogel nem hallgatott rá.

Ujra bevitték a szobába a vizsgálóbiró elé. Ujabb sikertelen faggatás. A vizsgálóbiró ekkor azt parancsolta, itassanak vele vizet. Karanczai behozott két kancsó vizet. Smilovicsot ujra eléje állitották s ez ujra szemébe mondta, hogy ő beszélt neki először a holttestről, ő igért az usztatásért 500 forintot s ő adott előre 80 forintot. Fogel szilárdul ellenállt e beszédnek is. Ekkor megitatták vele a vizet s kivitték a kertbe.

Este átkisérték Tisza-Lökre.

Minden áron vallania kell, – igy gondolta a vizsgálóbiró. Ha nem vall: megszakad a tetemusztatás fonala és egész eddigi munkája hiábavaló lesz, mert az ál-tetem kilétéről s honnan való eredetéről semmit se fog tudni.

Tehát vallania kell, ha kinzás árán is.

Éjszakára tyukólba zárták, a mely tele volt tyukkal.

Tudni kell: mi ez! Kevés ember sejti, mit jelent tyukólban tölteni az éjszakát!

Hogy aludni nem lehet, az még kicsiny baj. A tyukok álmodnak s álmukban hol egyik, hol a másik hangosan beszél. A kakas éles, harsogó hangon kiáltja ki az időt, mint a tárogató. Éjjeli tizenegy órakor először, éjfél után egy órakor másodszor, három órakor harmadszor. Zárt helyen és szendergő ember fülében kegyetlen hang ez.

De ez semmi.

A tiszalöki tyukól fáskamrának készült, padlása gerendákból és léczekből. Oda felmennek a tyukok fogaslétrán s teleülik a gerendákat és léczeket s a ki oda nem fér, az ott guggol a létra fokain. Egyetlen hely sincs a tyukólban, a hol az álló ember feje felett tyuk ne ülne. Oda volt két nap előtt bezárva Grósz Márton is. Ő szerinte ötven-hatvan tyuk lehetett ott.

A tyuk ürülékének irtózatos szaga van. Még nehezebb és erősebb, mint a holttestnek. Kivált nyár közepén, a mikor a tyuk főleg rovarral táplálkozik. Undort, émelygést, ájulást idéz elő az a szag. Menekülni tőle nem lehet. Lefeküdni se lehet. Elmondta azt Grósz Márton. A tyukól padozatán halmokban hever a hetek, hónapok óta felgyülemlett guanó. A ki arczra feküdnék rá: irtózatosat kellene szenvednie. A ki hanyatt feküdnék rá: annak arcza, szeme, orra lenne tele az állati ürülékkel.

De a legnagyobb baj mégse ez. Hanem a mindenféle férgek. Ám legyünk kissé természettudósok s vessünk egyetlen szempillantást a férgekre.

A tyuk kedves és hasznos állat. Esze, beszélő képessége, vidámsága, rettenthetlen bátorsága, kicsinyeiről való gondoskodása bámulatos. Lelki élete a legfönségesebb természeti tünemények közé tartozik. Mindig csodálkozom, hogy nagy irói képességgel nincs még gyönyörüen megirva s kedves olvasmányul nincs az ifjuság kezébe adva.

De a hol nem tartják tisztán éjjeli tanyáját s nem ápolják eléggé: ott meglepi a féreg. Nemcsak a tyukot lepi meg. Még nem jutottam halászmadárhoz s kisebb vagy nagyobb csérhez a Balatonon, a melynek feje, nyaka, szárnya tele ne lett volna a tyuk férgeivel.

A tisztátalan tyukólat meglepik a tetvek, a balha, a csótán, az óvantag. Egyik gonoszabb és utálatosabb, mint a másik. Tele van velük a föld, a padló, a fal s a falnak és fának minden sarka és repedése s az embert is csak ugy megrohanják, mint a tyukot.

Napkeleti népek jól ismerik ezt a veszedelmet. Sok ezer év előtt is ismerték már. Mózes második könyve leirja azt a tiz csapást, melylyel az erős boszuálló Jehova isten meglátogatta Egyiptom földjét és népét, a miért a makacs büszke Faraó el nem engedte költözni a zsidókat a szolgaság földéről az igéret földére. A szentirásbeli harmadik és negyedik csapás megvan nálunk mindig a tisztátalan tyukólakban. A földnek pora átváltozik tetvekké s ártalmas férgekkel megtelik minden. Ház, konyha, éléstár, nyugvó ágy, főzőedény, étkező-asztal, még az istenáldotta kenyér is. Igy mondja a szentirás.

Az óvantag, a tyukólak e rettenetes lakója, micsoda állat az!

Hugó Viktor a költészet teremtő erejével irja le »A tenger munkásai« czimü regényében, hogy a fenevadak miként pusztitják el az emberek életét s miként emésztik föl az eleven hust és vért. Az oroszlán, a tigris, a farkas, a czápa, az óriáskigyó s különösen az irtózatos százkaru, a Polypus Gyganteus. De az óvantag nem jutott eszébe. Talán nem is ismerte.

Apró állat. Nem nagyobb egy hosszukásnak képzelt lencseszemnél. Népünk azt hiszi, hogy öt-hat képes megölni egy anyatyukot egy éjszaka. Tyukjaink gyakran szomoruan tántorognak az udvaron, vagy félreállnak egy sarokba, bokor alá, árnyékba és ott gubbasztanak Nem szólnak, nem csevegnek, nem társalognak, nem esznek, bizonyosan óvantag marta meg őket az éjszaka.

Éjjel és sötétben jön elő a repedésből orvul, észrevétlen támad. Az ember szagát megérzi három méter távolságból. Rögtön rárohan. Vért szí, csipése égő, fájdalmas. A többi féreg csipése hozzá képest csak gyönge viszketés. Szine undok, szaga utálatos, fél tőle s kerüli őt még a mezők erős idegzetü pusztai embere is.

Efféle tyukólba, ilyen férgek közzé zárták Fogel Amselt. Itt töltötte az éjszakát. De kitöltötte. Elszántsága meg nem csökkent.

Reggel bevitték a kertilakba a vizsgálóbiró szine elé. Ujra faggatták.

– Én igazságban vagyok, hallgassák ki huszonnégy tanumat, ne bántsanak.

Igy felelt.

A vizsgálóbiró megint arczulütötte mérgében. De azután kiment a szobából. Hanem ottmaradt Karanczai.

Nyomban belépett egy magas, vörös ember, a csendbiztos, s komoran azt kérdezte Fogeltől:

– Tudod-e, ki vagyok én?

– Én nem tudom, én itt idegen ember vagyok.

– Nohát én vagyok a csendbiztos s engem a törvényszék meghatalmazott, hogy addig üsselek, mig az igazságot meg nem mondod.

Fogel igy folytatta tovább elbeszélését a törvényszék előtt:

Ő azt felelte, ha ütik is, ha agyonütik is, ő semmit se tud a holttestről, hallgassák ki tanuit, azok igazolják másuttlétét.

A csendbiztos azt mondta:

– Nézz a szemem közé!

Ő odanézett s erre a csendbiztos háromszor felütötte az állát öklével. Rögtön tele lett a szája vérrel.

Vizet hoztak neki, hogy száját mossa ki. Azután a csendbiztos azt parancsolta: igyék vizet. Karanczai hozta a vizet kancsóban. A kancsó azonban eltörött s akkor vederben hozta. Ő ivott. Ha nem ivott, töltötték bele a vizet. Utóbb nem tudott lábán állni, elesett a földre. Ott a vizet kihányta. Ezután ujra a csendbiztos elé állitották, ki tovább folytatta a faggatást. De ő csak azt mondta: ő nem tud semmit. Ekkor három vagy négy pohár keserüvizet kellett innia. A csendbiztos nagyon haragos volt s haragjában megivott két pohárka pálinkát.

Sőt még őt is megkinálta pálinkával, de ő nem fogadta el.

Ujabb faggatás következett, de ő következetes maradt. Ő mást nem mondhat, mint a mit eddig mondott. Ekkor kezét zsineggel hátrakötötték s egyik halántékán Karanczai megfogta a haját s a hajánál fogva föl akarták emelni. A hajhuzás épen a halántékon a legfájdalmasabb. De nem tudták fölemelni, mert a haja kiszakadozott.

Ezután se vezetett sikerre a faggatás.

Ekkor azt parancsolták neki, vetkőzzék le. Le kellett vetkőznie anyaszült meztelenre. Kivezették a szomszéd szobába. Az vastagon tele lett hintve szalmával. Azt parancsolták: feküdjék le a szalmára. Rémületében azt gondolhatta: megpörkölik, mint a hizott disznót. De nem tették. Inkább rémitgetés volt az egész. A mint ott a szalmán feküdt meztelenen, megint felszólitotta a csendbiztos, hogy valljon. Ha nem vall, lábánál fogva fölakasztja.

Fogel már ezt is hitte kinjában és rémületében, de azért Smilovics hamis tanuságát még se tette magáévá.

– Holttestről semmit se tudok. Hallgassák ki tanuimat.

Ezt ismételte untalan.

A csendbiztos ugy látta, Fogel el van szánva a halálra inkább, semmint a tetemusztatás bárgyu meséjét erősitse meg. Abbanhagyta tehát a további nyaggatást és erőltetést. A további kinzást már nem vélte czélszerünek. S azután felelőssége is eszébe jutott némileg. Bánjék el tovább a zsidóval a vizsgálóbiró, ha ugy akarja. Hiszen neki még csak kihallgatnia se lett volna szabad.

Fogel felöltözött. De a csendbiztos parancsára rögtön mennie kellett Tisza-Eszlárra a vizsgálóbiró elé. Karanczai vitte a vallatás sikertelenségéről az izenetet.

Jellemző volt az Eszlárra vonulás módja is.

Mikor felöltözötten az udvarra kilépett Fogel, egy talyiga már készen állott, egyes ló eléje fogva, az ülésben Karanczai és egy szolgabirói hajdu ült s egy pandur lóháton. A parancs az volt: a ló orra előtt kergessék Fogelt.