Part 1

Eötvös Károly Munkái

XI. KÖTET

A NAGY PER,

MELY EZER ÉVE FOLYIK S MÉG SINCS VÉGE

II

Eötvös Károly Munkái

XI.

A NAGY PER,

MELY EZER ÉVE FOLYIK S MÉG SINCS VÉGE

MÁSODIK KÖTET

BUDAPEST MDCCCCIV

VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM.

RÉVAI TESTVÉREK

IRODALMI INTÉZET R.-T.

EÖTVÖS KÁROLY

A NAGY PER,

MELY EZER ÉVE FOLYIK S MÉG SINCS VÉGE

MÁSODIK KÖTET

BUDAPEST MDCCCCIV

VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM.

RÉVAI TESTVÉREK

IRODALMI INTÉZET R.-T.

AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL.

Révai és Salamon könyvnyomdája Budapest, VIII. ker., Üllői-út 18. szám.

A SÖTÉTSÉG NAGYOBB LESZ.

I.

(Matej vallani kezd. – A tárkányi veszteglés. – Ismeretlen zsidó holttestet hurczol a vizben. – Megegyeznek Herskóval a holttestszállitásra. – A tokaji intézkedések. – Felöltöztetik Tisza-Ladánynál a holttestet. – Matej egyéb kijelentései.)

Vizsgálóbiróék nem csalódtak egészen. A csendbiztos hatalmasnak bizonyult. Ereje és sikere csodálatos lett. A vizsgálóbiró gonosz bölcsessége egyelőre diadalt aratott. Matej Ignácz csakugyan vallott a csendbiztos kezén.

Volt már vallomása, melyet junius 30-án Nyiregyházán tett. Ebben határozottan tagadja, hogy a tetemsikkasztásról s a csonkafűzesi holttest szállitásáról tudna valamit. Ez a vallomása mindenben összevág a többi összes tutajos vallomásával.

Most másként beszélt.

Előadja, hogy junius 10-én délután 1 és 2 óra közt értek Kis-Tárkány és Nagy-Tárkány közt a Tiszán ahhoz a ponthoz, a hol kikötöttek. Ez szombatnap volt. Ott vesztegeltek a következő vasárnapon is és csakis hétfőn reggel indultak el onnan.

Vasárnap dél tájban a tutajosok nagyobb része a sáfárral, Herskó Dáviddal együtt bement Agárdra egyet s mást vásárolni s kissé pálinkázni, de három-négy óra mulva mind hazatért, azonban Herskó nélkül. Herskó néhány perczczel később egyedül jött vissza.

A tutajosok nagy része ittas volt s alkonyat felé már mind aludt a tutajok kalibáiban. Este 8 órakor napnyugta táján csak négyen voltak már a parti fűzesben. Ez a négy ember volt: ő, aztán Csepkanics, a kormánybiró s két más ismeretlen tutajos, kiknek nevét s származását nem tudja. Ezek az ő tutaján voltak eddig, Mező-Váriban fogadták fel őket, de itt Tárkányban önként elmaradtak s igy csak Csepkanicscsal ketten vezették a tutajt Tokajig, a hol aztán Selever Jánost fogadta fel a sáfár harmadiknak.

Nap szállata után már Csepkanics is bevonult a kalikába s csak ő és Herskó maradtak a parton. Ő azért, mert a legközelebbi tanyára akart menni, hogy magának a juhászoktól turót vegyen.

Itt jut Matej Ignácz az ő vallomásában nagy fordulathoz. Igy folytatja:

Elindult a parton a juhászok felé. A mint mendegél: szemébe ötlik egy zsidó. A zsidó felülről jön lefelé közvetlenül a viz szélén s valamit guzsnál fogva vonszol maga után a vizben s egyenesen az ő tutajok felé tart. Az ő tutajuk felé, a melyről a két ismeretlen tutajos szolga már végleg eltávozott s a melynek kalibájában már Csepkanics, a kormánybiró, éjjeli nyugalomra tért.

Utánanéz a zsidónak s látja, hogy Herskó Dávid a sáfár ott áll a parton s várja a zsidót, a ki egyenesen feléje tart. Ő is megfordul utjában, nem megy most már turót venni, hanem nézi a két zsidót, mit csinálnak ezek? Valamelyest beszélnek egymással s azután Herskó átveszi az idegen zsidótól azt a tárgyat, a mit az a guzsnál fogva maga után vonszolt.

Ime holttest volt ez a tárgy.

Odamegy a két zsidóhoz, de mire odaért volna, az idegen és ismeretlen zsidó már visszaindult s ment a parton egyenesen fölfelé, a honnan jött. Herskó pedig fogta a guzst s annál fogva a holttestet a tutajig huzta.

A holttesten nem volt egyéb, csak egy térdig érő ing.

Kérdi Herskó Dávidtól:

– Mit csináltak?

Herskó azt felelte:

– Nincs itt semmi nézni valód, eredj innen dolgodra.

Ő azonban kiváncsi volt s tovább is nézte a sáfárt s látta, a mint ez a holttestet a maga tutajáról a vizben végig vonszolta s átvitte Csepkanics tutajára s ahhoz hozzákötözte.

A mint ezt végignézte, ő is belépett a partról erre a tutajra, melyen ő volt Csepkanics mellett a tutajos szolga s melyhez most már ismeretlen holttest volt odakötve.

Herskó ránézett s ezt mondta:

– Hallgass, sok pénzt kapsz!

Ő nem felelt semmit, lefeküdt a kalibában Csepkanics mellé, Herskó pedig hazament a maga tutajára.

Másnap hétfőn, junius 12-én korán indultak. Indulás előtt Herskó a maga tutajáról áthajitott hozzá egy rögöt, egy darabka kemény földet. Ő odanéz: ki hajigál s miért hajigál? Látja, hogy Herskó integet kezével s éppen ő hozzá intéz szó nélkül hivó intést. Ő szintén szó nélkül átment Herskó tutajára, hol ez hozzá igy szólt:

– Vigyázz a holttestre, én is vigyázok, hogy le ne szakadjon s a tutajtól el ne maradjon. Ne szólj róla senkinek, sok pénzt kapsz!

Ő nem szólt senkinek.

Vencsellőnél kikötöttek. Kikötés után Herskó átment az ő tutajára s azt kérdezte:

– Nem romlott-e meg, nem pusztult-e el a holttest?

– Nem.

A zsidó nem hitte. Odament a holttesthez s gondosan megnézte maga.

Tokajban szerdán, junius 14-én este kikötés után a tutajosok mind bementek a városba, de ő Herskóval a többitől különválva együttmaradt. Herskó itt adott neki 56 forintot, a mostani pénz szerint 112 koronát és pedig négy darab öt forintos bankjegyet s 36 darab egy forintosat, melyből 26 darab bankjegy volt, 10 darab pedig tallér.

A felső tiszai nép még ma is tallérnak nevezi a nagyobbfajta ezüst pénzdarabot. A 18-ik században Magyarországon is divatos pénznem volt a tallér nevü kétforintos ezüstpénz. Az ily forintot rénes forintnak is, konvencziós forintnak is nevezték, minthogy ezüst tartalmát nemzetközi szerződéssel állapitották meg. A magyar nép »pengő« forintnak nevezte. Annyit ért, mint három ezüst Máriás huszas. Kelendő pénznem volt a 19-ik század közepéig, azon túl nem. A későbbi osztrák ezüst forintnál többet ért egyhuszad részszel, vagyis tiz fillérrel. De azért Magyarország keleti részein a köznép mind máig a tallér szót használja.

Herskó nagy óvatosságot tartott szükségesnek. Azt mondta Matejnek:

– A pénzről ne szólj senkinek, ne is tartsd magadnál, hanem hadd itt Tokajban valakinél, még irást se végy róla, Szegedről visszajövet magadhoz veheted.

A szó parancsként hangzott Matej füleiben.

Ezután együtt betértek egy kis boltba, mely a Bodrog folyó közelében volt s arra nézett. Mindenféle apróságot árulnak ott s ő is vett – a tanu – nyomban egy pipát. Ott találtak a boltban egy zsidót s egy asszonyt, a zsidó feleségét. Az asszony éppen terhes állapotban volt s a boltból el is távozott csakhamar. Csak hárman maradtak ott. Ő, meg Herskó és a zsidó boltos.

A zsidó boltos magas termetü, barna szinü, fekete szakálu, szikár s mintegy 30–35 év körüli ember volt, ráismerne egyenesen. Herskó beszélt vele valamit zsidóul, de ő nem értette, mit. Azután a zsidó boltos ő hozzá fordult magyar nyelven, de a mikor észrevette, hogy ő magyarul nem jól beszél, tót nyelven szólt hozzá:

– Ad ide nekem a pénzt, majd én megőrzöm számodra s mikor visszatérsz: megosztozunk rajta.

E szóra ő 54 forintot átadott a boltosnak szó nélkül és csupán 2 tallért vagyis forintot tartott meg magánál. Herskó annyit szólt közbe:

– Irás nem kell.

E szóra nyugodtan adta oda a pénzt.

Másnap csütörtökön, junius 15-én, Herskó 8 vagy 9 liter pálinkát vett Tokajban s ezt osztogatta a tutajosoknak. Pénteken délután 2 és 3 óra tájban Tisza-Eszláron alul kötöttek ki, de nem az eszlári oldalon, hanem az átelleni tisza-ladányi oldalon, még pedig egy folyamhajlatnál a fűzesek alatt s itt voltak junius 17-ikének, szombat napnak reggeléig.

A pénteki nap alkonyán Herskó sáfár egyedül maga sétálgatott a parton mintegy két órai időn keresztül, de a tutajra nem hozott semmit. Estefelé ő is felment Csepkanicscsal, Seleverrel s a Tokajban hozzájuk szegődött magyar emberrel, Galsi Istvánnal a partra tüzet rakni. Tutajukon ők nem rakhattak tüzet, mert az ő tutajuk terhelés nélkül üresen ment s azért a szél ellen a tüzet nem vehették körül semmivel. A széltől nem védhették meg. A mint ott voltak a parton hárman a tűz körül, Herskó odasompolygott hozzájuk s őt ruhájánál fogva megrántotta s intéssel a tutajra lehivta.

– Feküdjél le a kalibában s ott légy mig csak nem hivlak.

Engedelmeskedett.

Esti tiz óra tájban Herskó egy rögöt hajitott hozzá. Erre ő a kalibából kiment, Herskó ott várta s a tutaj végére vezette s ime a holttest akkor már a vizből kiemelve a tutajon feküdt. Más nem emelhette ki, mint Herskó. A ki azt mondta:

– Most felöltöztetjük a holttestet, emeld föl!

Ő engedelmeskedett. Hóna alatt fogva fölemelte a tetemet.

Herskó karján egy csomó ruha volt több darabból. Ezeket egyenként huzta föl a holttestre.

A fűzesben lassan susogott az éjjeli szellő. A tutajon levő tüzek s a parti tüzek már hamvadoztak. A lassan hömpölygő folyamárnak nem volt hangja. A tutajosok mélyen aludtak valamennyien, ki a kalibában, ki a parton a fűzesben. Ők ketten zavartalanul, nyugodtan öltöztették a halottat.

Legelőször lehuzták róla az inget s azt a vizbe lökték. Ez nem Solymosi Eszter inge volt.

Azután ráadtak egy kurta inget s azon alul egy pendelyt. A minőt a tiszaparti paraszt lánykák viselnek.

Felső testére felhuztak egy rongyos női kabátot, ugynevezett otthonkát vagy benemérőt, könyökén és vállán szakadozottat.

Alsó testére szines, de szintén rongyos szoknyát adtak.

Nyakába és derekára vastag kendőt illesztettek, hátán összekötve.

Balkezének csuklójára egy kékes szinü sötét kendőt kötött a zsidó s abba fekete festéket helyezett el, melyet előbb egy sárgás papirosba csomagolt. A papiros olyan volt, mint a gyufatokok papirosa s a milyenben dohányt is szoktak adni a boltosok.

Mikor mindez megvolt: akkor a zsidó a holttestet megint visszaeresztette a vizbe s a balkéz csuklójára kötött kendőt gyengén a tutajhoz kötötte s neki ily utasitást adott:

– Ha a holttest le talál szakadni: ne nyulj hozzá. Hadd menjen a maga utján.

Senki se látta ezt a műveletet. Csak ők hárman tudták. A zsidó, a halott és ő. Egyik se szólt róla senkinek. A tutajosok aludtak. Sokan közülök részegek is voltak, mert Herskó folyton kinálgatta nekik a pálinkát. Idegen pedig nem járt ott az éjszakában. Még nappal is ritkán jár ott ember.

A holttestet többé ő se látta, csak a tiszadadai parton a Csonkafűzesben, a mikor már a csősz kihuzta a partra.

Azt a zsidót, a ki a holttestet Tárkány alatt a sáfárnak átadta, nem ismeri. Tisza-Kerecsenyben látta először. Egy kis tutajon volt, melyen hasitványfát szállitott. Vele volt a tutajon egy orosz és egy oláh tutajos. Ezek nevét se tudja. Az oláh tutajost velük együtt fogták el Szolnokon s együtt kisérték Nyiregyházára.

Mi tudjuk már, hogy ez a tutajos Drimusz György volt.

Matej azonban még vallott valamit.

A tetemszállitó ismeretlen zsidót – ugymond – Jankelnek szólitotta Herskó. Ez a zsidó középtermetünél magasabb, szikár, szőke, sőt sárgás szakálu, hosszas arczu, hunczutkája – pajesze fülén alul ér; szemei szürkések, orra kissé lefelé hajló, bajusza kicsiny és sárgás szinü s lefelé lógó.

– – Ebből állott Matej Ignácz julius 5-iki vallomása, melyet Tisza-Lökön a csendbiztos keze alatt tett éjnek-éjszakáján.

Ennek a tisza-löki csendbiztosi vallatásnak jegyzőkönyvét Bary József vizsgálóbiró irta. Az ő kezeirása az egész.

Külön jegyzőkönyvvezető nem volt jelen, tehát nem is irta alá a jegyzőkönyvet. Nem irta alá maga Matej Ignácz se. Igaz, hogy a törvényszék előtt azt jelentette ki, hogy ő se irni, se olvasni nem tud. Ezt a jegyzőkönyv záradékában meg kellett volna jegyezni és csupán már e miatt is külön birósági tanut vagy jegyzőkönyvvezetőt kellett volna alkalmazni. Igy szól a törvény s ezt parancsolta volna a törvényes gyakorlat.

A vizsgálóbiró törvénynyel és törvényes gyakorlattal nem törődött. Biztos volt abban, hogy e miatt se az ügyet ki nem veszik a kezéből, se fegyelmi büntetésben nem részesül.

A jegyzőkönyv záradékában ott van a szokásos ákom bákom: »A jegyzőkönyv felolvastatik s tolmács utján megmagyaráztatik.«

Ki bizonyitja ezt?

Csupán a vizsgálóbiró aláirása. – Ez se felel meg a törvénynek.

De ki volt hát a tolmács?

Matej Ignácz nem tudott magyarul, csak oroszul, a vizsgálóbiró pedig nem tudott oroszul, csak magyarul. Kellett tehát tolmácsnak lenni köztük, de ez a tolmács se irta alá a jegyzőkönyvet. – Ujabb törvénysértés.

E hiányt azonban ugy a hogy pótolta a vizsgálóbiró. Julius 30-án jegyzőkönyvbe veszi, hogy minden alkalommal Karanczay József volt a tolmács. Ez a Karanczay közönséges börtönőr volt; – tudatlan és tanulatlan ember. Sok ravaszság lakott benne, holmi apróbb fegyelmi kihágások is terhelték. Könnyen el lehet hinni, hogy közönséges paraszt beszéd tolmácsolására teljesen képes volt, de azért e fajta embert alkalmazni ily fontos ügyben tolmácsul még se felelt meg a törvénynek.

De hát elvégre is mindez csak alaki dolog. Bármily szabálytalanul, bármily szokatlan, sőt törvénynyel ellenkező módon dolgozott is a vizsgálóbiró: azért Matej Ignácz vallomása igaz lehetett s mindaz, a mi a vallomásban benne van, megfelelhetett a valóságnak. A mint a királyok és országkormányzók aláirása és hét pöcsétes levele még nem föltétlen bizonyság arra, hogy minden igaz, a mi abban a levélben meg van irva: ugy a legpongyolább és legkuszább vizsgálóbirói jegyzet se állja utját annak, hogy valóságos igazság ne lehessen az, a mi abban a jegyzetben benne van.

Matej Ignácz tovább is beszélt.

Julius 14-én Nyiregyházán ujra kihallgatták. Itt már a tisza-löki csendbiztos komor alakja se állt rém gyanánt a háta mögött. Ujra megerősitette tisza-löki vallomását. Sőt holmi apróbb részletekkel megtoldotta. Elmondta ugyanis, hogy ő tutajos társainak a holttestről semmit se szólt. Elmondta, hogy nem tudja, vajjon Herskó Dávid a guzst levette-e a holttest jobb kezéről. Elmondta, hogy a holttest még junius 18-án, vasárnap reggel is a szál, a tutaj alatt volt, mert ő még akkor is ott látta. Nem is ő eresztette el a hullát s nem is tudja, miként szabadult az a szál alól.

Julius 29-én ujra kihallgatták. Ekkor kijelentette, hogy egyáltalában nem tudta, miért kellett a holttestet szállitani.

A következő napon julius 30-án a törvényszék elé állitották a czélból, hogy hitelesitse vallomását. Szokatlan és törvényellenes eljárást követett ezzel a törvényszék. Se a vádlottak, se a védők nem voltak ott. Se nem idézték, se nem értesitették őket. Maguk a védők is csak a hirlapokból később tudták meg e törvényszéki dolgot. De bizony azért a nagyközönségnek nem volt ez ellen semmi kifogása.

Itt Matej ismételte egész vallomását, de uj részletekkel állott elé.

Herskó Dávid nem Tokajban, hanem már Tisza-Kerecsenyben átadta neki a bérpénzt, az 56 forintot.

Azt a tokaji kis boltos zsidót, a kinél 54 forintját letette, Vider Mór tokaji lakosban ismeri föl.

Most már világosan emlékezik arra, hogy annak a kabátkának könyöke, melyet a holttestre felöltöttek, foltos volt. Csodálatos emlékezőtehetség! Éjjel volt, esti 10 óra után, a felöltöztetés ott Eszlár alatt a tiszaladányi füzes árnyékában, a holdvilág is felhők alatt bujkált, a ruha se az ő kezében volt, hanem Herskó kezében, ő csak hóna alatt átfogva tartotta a holttestet és mégis tudja, hogy folt volt a kabátka ujjának könyökén!

Herskó Dávid Tisza-Lökön alól, a dadai Csonkafűzeshez már közel mondta neki, hogy most már elbocsáthatja a hullát, de ő ezt nem cselekedte.

A törvényszék megmutatta neki azokat a ruhadarabokat, melyeket a csonkafűzesi halottról leszedtek. Ő ezekben határozottan felismeri azt a ruhát, melyet a ladányi fűzesnél ő és Herskó a csempészett halottra öltött.

Végül elébe állitották Smilovics Jankelt s ebben nyomban és tisztán megismeri azt a zsidót, a ki Tárkány alatt Herskónak a holttestet átadta.

Nagyon fontos és nagyon érdekes részletek ezek. S ha igazak: nyomatékosságuk nagyságát a vérvád perében elvitatni nem lehet.

De hát igazak-e?

Matej Ignácz nagy emlékezőtehetsége még bámulatosabb volt egy év mulva. A következő 1883-ik év julius havának 3-án és 4-én hallgattuk meg a törvényszék nyilvános tárgyalásán. Itt ujabb finom részletekkel állott elő.

Mikor a ladányi fűzes alatt álltak: látott estennen egy zsidó asszonyt, a mint az ruhanemüt hozott s azt átadta Herskó Dávidnak. – Ebbe a ruhába öltöztették a meztelen holttestet.

Megjegyezte, hogy a holttestnek erős szaga lesz. Erre Herskó betömte az ő orrát falevéllel, hogy ne érezze a szagot, ne panaszkodjék.

A holttestet ugy kötötték guzszsal a talp alá, hogy azt látni ne lehessen. A guzs mogyoróvesszőből s mintegy 3 láb hosszu volt.

Hogy a holttest hány éves lányé lehetett: erre nincs véleménye. Ha férfi lett volna, akkor tudta volna magát életkora felől tájékozni.

Vider Mór tokaji zsidótól sohase kérte vissza pénzét.

Véletlenül álltak meg Tárkány alatt is, Eszlár alatt is. Amott a szél miatt, emitt a kis Tiszába tévedés miatt. Ép ugy véletlenül álltak meg a dadai Csonkafűzesnél is, mivelhogy a szétesett tutajt helyre kellett állitani.

Herskót, mint az ő falujabeli lakost jól ismerte s egyszer már korábban is tutajozott vele. Smilovics Jankelt is többször látta már.

Ezek voltak fontosabb uj nyilatkozatai. Ezek között már van néhány, melyet nem fontolt meg előre, s melyre senki sem tanitotta be, ha ugyan egyáltalán betanitották. Van egy-kettő olyan is, mely ha igaz: akkor a holttest csempészése nem igaz.

De erről később beszélek.

Jól emlékszem erre az emberre. Életkora 28 év. Tartalékos katona volt még akkor. Erőteljes alak, piros napsütötte arczczal. Egyetlen szavát se tudtam elhinni, ha csak többi társa is ugyanazt nem mondta. De azért bámulatba ejtett.

Gyorsan beszélt, s a legrövidebb kérdésre is sokat beszélt. Vagy csakugyan ugy történt a holttest csempészése, a hogy elbeszélte – vagy utóbb maga is szentül hitte, hogy ugy történt. Vagy pedig oly gyors gondolkozásu és erőteljes képzelésü rossz lélek volt, a kinél természetté vált a hazudozás s a ki éretlen igazságszolgáltatási viszonyok közt kenyérkeresetként üzi a hamis tanuskodást. Magyarország északkeleti részén vannak vidékek, hol száz meg száz keresztyén és zsidó ember akadt egykor ily szereplésre. Gyönge birák és hitvány ügyvédek közreműködésével lehetővé vált ez időnként.

Matej Ignácz egyenesen állt a biróság előtt, mint a hogy rendes katona szokott. Minden kérdésre rögtön felelt, de akár a biróság, akár a vád- és védelem képviselői intéztek hozzá kérdést: felelete közben soha se a kérdezőre nézett s nem is a tolmácsra, hanem mereven a földre maga elé.

Vallomásáról ezer részletet közöltek a hirlapok, s megvilágitották azt minden oldalról. A vérvádban való hit régen elgyengült már, a mikor még a tetemsikkasztás hite élénken élt. Még ma is él az akkori nemzedék lelkében. Lehetetlennek tartották, hogy ily különös és szövevényes esetet paraszt észszel ki lehessen gondolni. Annyira összefüggő oly sok részlet alig is lehet puszta képzelődés szülötte.

II.

(Herskó vallani kezd. – A vizsgálóbiró előtt semmit se tud, a csendbiztos kezén mindent tud. – Matejjal egyezően beszél. – A vizsgálóbiró és társai hittek-e a hullacsempészetben?)

De hát mit szóltak ehhez a zsidók? Hiszen két zsidót, Herskó Dávidot és Smilovics Jankelt közvetlenül érintette a vallomás. Az ő cselekményükről szólt.

Herskó Dávid első kihallgatása – mint már emlitettem – junius 29-én Nyiregyházán történt. Ebben hiven adta elő tutajuk történetét Bustyaházától Tisza-Dadáig és azon alul Kőtelekig. Ebben szó sincs a holttest csempészetéről. Ugy beszél, mint a többi tutajos.

Julius 4-én őt is kikisérteti a vizsgálóbiró Tisza-Lökre, de 5-én ötödmagával visszaviteti Nyiregyházára. Nyilván nem állott szándékában a csendbiztos kezén hallgatni ki őt. Nem is remélhette, hogy zsidó létére bevallja a holttest csempészetét.

Azonban Matej Ignácz vallomása változtatott a dolgon.

Ez a vallomás julius 5-ike és 6-ika közti éjszakán került jegyzőkönyvbe s a vizsgálóbiró éjfél után 1–2 óra közt, tehát már 6-án fejezte be az irást. Nyomban lovas futár ment még a hajnalon Nyiregyházára, hogy Herskót hozzák ki azonnal.

Kihozták idejében még délelőtt.

E napról két vallomása került jegyzőkönyvbe. Az egyik nappal, a másik éjjel.

Nappali vallomásában semmit se tud a holttest csempészetéről s határozottan valótlannak jelenti ki Matej egész előadását. Kijelenti azt is, hogy Tisza-Kerecsenyben nem álltak meg, de a mint ott tutajuk elhaladt, látta Smilovics Jankelt, a ki épen akkor ott rakodott. Ismeri Smilovicsot tizenöt vagy húsz év óta, mert az Vajnágra való, az pedig Bustyaháza közelében fekszik, sőt Szeklencze, az ő lakása, sincs oda távol s a Tiszánál gyakran találkoztak. Holttestet nem vett át senkitől, nem kötött semmi tutajhoz, nem is öltöztetett s nem is tud róla semmit. Matejnak se adott Tokajban 56 forintot, magának se volt egyetlen fölösleges forintja se. Smilovicscsal szólt ugyan néhány szót, de csak annyit kérdeztek egymástól: ki hova megy tutajával?

Ez volt a nappali vallomás. Ez már második vallomása volt Herskónak. Az elsőt junius 29-én Nyiregyházán tette, ezt a másodikat most julius 6-án fényes nappal a tisza-löki szolgabiróságnál.

Mind a kettőben egy nyomon beszélt. Az egész tiszai útnak s a csonka-fűzesi holttestnek történetét ugy beszélte el, mint tutajos társai.

Nappali vallomásának jegyzőkönyvén van azonban egy végszó, – a vizsgálóbirók szokásos mondataiból álló. Ez a végszó arról értesiti az olvasót, hogy Matej Ignácz szembesittetett Herskó Dáviddal s Herskó Dávidnak szemébe mondott mindent. Mikor, hol és miként vették át a holttestet, miként kötözték a tutaj alá, mikor és hol öltöztették fel, s mit adott ezért Matejnek Herskó.

Matej hiven és részletesen szemébe mondott Herskónak a sáfárnak mindent. E tény után a vizsgálóbiró örök emlékül azt jegyzi föl a papirosra, hogy szembesités után Herskó kijelentette, hogy most már kész vallani ő is.

A hivatalos adatok s a birósági iratok szerint tehát egészen simán ment minden. Huzódozott, kertelt, ingadozott ugyan a zsidó egyideig, de a mint Matej szembemondásából látta, hogy a biróság ugy is tud már mindent: hát akkor ő is magába szállt s ő is töredelmesen bevallott mindent.

Vallomásának lényege következő:

Junius 7-én szerdán délután haladott el tutajával Tisza-Kerecseny alatt. Smilovics Jankel ott rakodott a parton s a mint őt meglátta, odakiáltott hozzá. Zsidó nyelven beszélt, hogy a keresztyének ne értsék.

– Herskó, elviszel-e egy holttestet jó fizetésért a tutajon?

Ő készséggel felelt:

– El! Hol a holttest s hova kell vinni?

Smilovics azt válaszolta:

– Valahol az utban majd magam adom át a holttestet s ott megmondom azt is, hova kell vinni.

Ennyit beszéltek egymással, semmi többet. Smilovics tovább rakodott, ő meg tovább usztatta tutaját alá felé.

Kis- és Nagy-Tárkány közt junius 9-én, pénteken este kötöttek ki. Ott maradtak hétfőn, junius 12-én reggelig. Azért maradtak annyi ideig, mert szombat az ő ünnepje volt, vasárnap pedig a tutajosoké. Ünnepen nem szokás tutajozni, de különben a szél is fujt.

Vasárnap esti 9–10 óra tájban Smilovics egy kis tutajon oda jött az ő tutaja mellé. Smilovics tutaja 3–4 darab rövidre vágott szálfából állt, s szinte szokatlanul kicsiny tutaj volt. A holttest a kis tutaj alá volt kötve jobb kezénél fogva egy vessző-guzszsal.

Ott Smilovics átadta neki a holttestet azzal az utasitással, hogy vigye el Tisza Dadáig, de ott aztán ereszsze el. Hadd menjen a holttest, a hova viszi a viz.

De azt is megmondta Smilovics, hogy a mikor majd Eszlár alatt elhaladnak, ott egy asszony vár rá a parton. Az asszony 30–35 év körüli barna nő lesz. Egy csomó ruhát fog majd neki átadni, melyet a holttestre fel kell öltenie. Elmondotta részletesen azt is, melyik ruhadarabot miként kell a tetemre felhuzni. Ad át az asszony egy szines kendőt is s abba papirba göngyölve valami festéket. Részletes utasitást adott arra nézve, miként kösse ezt a kendőt a holttest balkezére. Az asszonynyal nem kell sokat értekeznie, az már meg lesz oktatva eléggé, s tudja azt, kinek adja át a ruhákat. Mindezért kap ő jutalmul Smilovicstól 120 forintot, a mai pénz szerint 240 koronát. Át is adott nyomban 56 forintot. Átadná a többit is, de most nincs nála annyi pénz. Majd Szolnokon kifizeti az egész összeget vagy visszajövet valahol az útban.