Part 9

Ámde e levél más tintával van irva, mint a jegyzőkönyv. A jegyzőkönyv, a mint én észleltem, Eszláron használt tintával, a levél nagyfalusi tintával van irva. Azt pedig mégis szokatlannak, indokolatlannak tartom, hogy a mely tollal és tintával irta Péczely a jegyzőkönyvet, a mely hosszu, – ne ugyanazzal, hanem más tintával irja ugyanott és ugyanakkor azt a levelét, mely rövidebb.

Ezekből a jelenségekből az a gyanúm támadt, hogy a gyerek vallomási jegyzőkönyvét már Eszláron készitették el s a nagyfalui kirándulásnak csak az a czélja volt, hogy azt itt a gyerekkel csak elfogadtassák és aláirassák.

Ezért maradt ébren Tisza-Eszláron Bary József vizsgálóbiró s Egressi Nagy László királyi ügyész. Ezért találta őket Bakó Ignácz pandur éjjeli 11 órakor indulásra készen. Biztosan számitottak arra, hogy a fiu a csendbiztosi kezekben és Péczely kezében olyan vallomást tesz, a milyen csak kivánatos.

Im ezek a jelenségek keltették föl bennem azt a gyanut, hogy Péczely jegyzőkönyve még Eszláron készült. Gondosan kerestem erre a végtárgyaláson a bizonyitékokat. Egyenes és közvetlen bizonyitékokat nem találtam. Péczely nem vallotta be. De ellenmondásokkal és valótlanságokkal teljes vallomása is csak gyanúmat erősitette.

HAJSZA A KOLDUS UTÁN.

I.

(A vádlottakat egymásután kihallgatják. – Kereken visszautasitják a vádat. – Alibit igazol mind. – A szüzesség fogalma. – Bukszbaum örökös imádkozása. – A zsidó irások. – Mit jelent a Krammolblü?)

Tanú már volt. A Móricz gyerek.

A gyilkossági vád is megvolt. Igaz, hogy holttestnek nyoma se mutatkozott. Élhetett az az eltünt lányka valahol erőben, egészségben. Elvihették magukkal kóbor czigányok is. Elbujdoshatott valahova maga a lány is. Vagy önként válhatott meg örömtelen életétől a Tisza hullámaiban. A víz néma. Nem is kiváncsi, nem is fecsegő. Nem árulja el, mi történik mozgalmas keblének mélységeiben. A folyam nem ott adja ki halottjait, a hol azokat magába fogadta. S nem is akkor, a mikorra várják. A folyam nem engedelmeskedő szolgája se a hatóságnak, se a biróságnak. Nem számit a becsületes megtaláló s a szerencsés felfedező jutalmára se. A zsidók tízezer korona jutalmat tüztek ki annak számára, a ki az eltünt lánykát élve vagy halva megkeriti. A Tisza lassu hullámai nem törődtek ezzel.

De a gyilkossági vád mégis megvolt. Hiszen a tanú látta, a mikor a lányt a zsidók földre teritették, nyakát elmetszették, vérét meggyüjtötték. Tehát a gyilkosságnak meg kellett történni.

A tanuságot pedig elhitte az egész világ. A sajtó minden nyelven gondoskodott arról, hogy a hol irni-olvasni tudó emberek laknak: oda eljusson a tanuság. A tanu bevallotta a csendbiztos előtt, megerősitette a vizsgálóbiró előtt, meghitelesitette a törvényszék előtt: minden kétségnek el kellett tehát oszlani.

Hogy minő titkos és tilos műveletekből állott az a tanuság: erről a világ nem tudott semmit. A kik a műveleteket kigondolták és végrehajtották: azok gondosan őrizték a titkot. Sőt szentül hitték a vérvádat. A tanuhoz nem férhetett senki. Jól el volt zárva ő a fogházban. Ő nem mondhatta el senkinek, mi történt vele a nagyfalui éjszakán.

Most már a vádlottakat kellett vallomásra birni.

Volt vádlott elég.

Ott volt Sarf József, a ki behivta lakásába a lánykát.

Ott volt Svarcz Salamon metsző, a ki elvágta a nyakát.

Ott volt a másik két metsző, a tarczali és a téglási, a kik a rugdalódzó lánykát lenyomva tartották a földön. – Ez a két ember egyelőre nem jutott a vizsgálóbiró kezére. Ezeket még elő kellett teremteni.

És ott volt a négy eszlári zsidó, a ki jelenvolt az imaházban a vérvételnél: Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Veiszstein Lázár és Junger Adolf. – Ezeket nyomban vizsgálati fogságba helyezték ép ugy, mint Sarf Józsefet és Svarcz Salamont.

Volt azonban még egy vádlott. Ez a koldus zsidó. A rejtelmes alak, a nagy ismeretlen, a mesebeli bolygó zsidónak visszás képe, fonák alakja, a kinek se nevét, se hollétét nem tudja senki, s a kiről a tanu is csak annyit tud, hogy magas barna ember volt.

Ő vezette be a lánykát kezénél fogva az imaházba. Ő hát a főtettesek közé tartozik. Mig ő kézre nem kerül, a vizsgálatot befejezni nem szabad.

Az eszlári zsidókkal nem boldogult a vizsgálóbiró. Sehogyse akartak vallani. Egyáltalán nem ismertek be semmit. Sőt nagy bátorsággal beszéltek a vizsgálóbiró szeme közé, noha eleget szenvedtek s eléggé rémitgették őket.

Lusztig Sámuel akkor 40 éves volt, feddhetlen előéletü, családos, nős, 3 gyermeke; – szegény napszámos és vásározó zsidó. Volt egy kis házacskája Tisza-Eszlár Tót-faluban, melyet a községi előljáróság 150 forintra, mai pénzben 300 koronára becsült. Bizony kis ház lehetett. Ennyi pénzen csak egy jóravaló polgári zsöllyeszéket lehet venni a városban.

A tanu szerint ott volt a vérvételnél. De ő bátran ellene mondott a vádnak. Ott volt a templomban igenis az istentiszteleten, de 11 órakor hazament Vertheimer Farkassal együtt, ki szintén tót-falui lakos. Az eltünt lánykát nem ismerte, még név szerint se hallotta hirét.

A mikor pedig jó későn, az 1882-ik év őszén, október 18-án a vizsgálóbiró közölte vele, hogy a Móricz tanu őt is a vérvevők közt látta: egyenesen megmondta, hogy a Móricz tanu hazudik, beléje a csendbiztos verte ezt a terhelő vallomást. Látta a tanut május 22-én reggel, a mikor Nagyfaluból Eszlárra kisérték vissza, ugy össze volt a tanu verve, hogy alig tudott járni a maga lábán, görnyedve ment be, a mint kisérte a pandur a biró lakására. S nemcsak ő látta ezt, hanem Veiszstein Lázárné is, s ennek leányai is.

Nem volt szerencsésebb a vizsgálóbiró a többivel se.

Braun Ábrahám, más néven Brenner, 37 éves, nős, 3 gyermekkel, szegény napszámos, tiszta előéletü, egyéb vagyona nincs, csak egy lova és talyigája, ezzel fuvaroz. Ő Uj-faluban lakik, ott volt délelőtt a templomban, öt tanuval igazolta, hogy az uj-falui zsidókkal együtt ment haza 11 óra tájban. Az eltünt lánykát jól ismerte, de eltünéséről nem tud semmit.

Veiszstein Lázár 56 éves, csalás és sikkasztás miatt már büntetve volt, nős, 9 gyermeke van, feles bérlő gazdaságot folytat. Ott volt az istentiszteleten, de annak végeztével hazament Ó-faluba egy csoportban kilenczedmagával. A lánykát nem ismerte.

Junger Adolf 58 éves, 6 gyermeke van, mezei gazdaságot folytat, van háza és négy hold földje, multja tiszta. Esztert, az eltünt lánykát hirből se ismerte. Szentül hiszi, hogy valahol most is él, mert a zsidók őt el nem emésztették. Tizenegy óra tájban ő is hazament az imaházból. Sok tanura hivatkozik, kik vele együtt mentek haza Ó-faluba. – A tanu terhelő vallomása hamis tanuság. Október 18-iki vallomásában azt mondja, hogy Nagyfaluban a csendbiztos erőszakolta ki azt a vallomást. Volt egy ibrányi származásu fogolytársa a fogházban. Ez beszélte neki, hogy Móricz vallatásakor mint letartóztatott vádlott, ő is Nagyfaluban volt a csendbiztosnál, s ő is látta és hallotta, miként erőszakoskodtak a tanuval. Volt még más két fogolytársa is: Hegymegi Sándor és Jámbor Pál nevüek. Ezeknek is elbeszélte az ibrányi fogoly a Móricz gyerek vallatását.

Sarf József, az egyházszolga, félvállról veszi a vádat s nyugodtan és bizonyos játszisággal utasitja el magától és a zsidókról. Október 17-én közli vele a vizsgálóbiró, mit beszél Móricz fia, a tanu. Azt felelte rá, hogy ha fia május 21-én ezt el tudta beszélni, hát akkor ápril 1-től május 20-ig miért nem beszélte el neki, az apjának? Ha pedig ő neki el nem beszélte, miként lehetne az ő beszéde igaz?

Svarcz Salamon a fővádlott, a ki a tanú szerint elvágta késsel a lányka nyakát. Ez miveltebb embernek látszik, mint akármelyik társa. Nem azért talán, mert többet iskolázott, hanem azért, mert többet észlelt, tünődött és gondolkodott. Akkor 37 éves volt, neje, 3 gyermeke és csekély házi butora. Előélete tiszta. Ápril 1-éről minden lépését tanukkal igazolja.

Emlékszik a koldus zsidóra is. Azt hiszi, emődi származásu volt Borsodvármegyéből. Ebben tévedett s e kijelentése utóbb az emődi zsidóknak sok zaklatást és sok szomoruságot okozott.

Lehetetlennek tartja a vérvádat. Október 18-iki vallomásában azt mondja, az egész eszlári hajsza nem egyéb, mint zsidóüldözés, az oroszországi zsidóüldözés folytatása. Azt hiszi, az eltünt lányka most is él és csak Ónody Géza eszlári birtokos rejtette el, hogy megöletését a zsidókra ráfoghassák.

Ónody Géza csakugyan eszlári birtokos s országgyülési képviselő volt akkor. A zsidók elleni gyülölködésben akkor erősen buzgólkodott s a törvényhozásban is ő hozta először nyiltan szóba az eszlári esetet. A vizsgálóbiró társaságában gyakran látták a vizsgálat folyama alatt. Pajkos mókázásként csakugyan beszélték akkor, hogy a lányka eltünéséről neki tudnia kell, vagy lehet valamit. Ez a hiresztelés jutott el Svarcz Salamon füleihez a tömlöczbe.

Vidéki tömlöczök lakói nincsenek elzárva teljesen a világtól.

A nyiregyházi törvényszék tömlöczében lehetett husz-harmincz fülke, de sokkal több elitélt vagy vizsgálati fogoly. A nagy perbe keveredett zsidók közül ugyan kettőt nem tettek egy fülkébe, nehogy egymással beszéljenek s talán összebeszéljenek, de mindegyiknek volt három-négy idegen társa. Több-kevesebb folytonosan. S a társak folyton váltakoztak. Egyik szabadult, vagy központi börtönbe került s jött helyette másik. S a ki jött: az mindig hozott hirt a külső világból.

Ám akkor mindenki a vérvádról beszélt Magyarországon. Ura, szegénye, férfia, asszonya, örege-apraja alig talált egyéb társalgási tárgyat. Az a rab, a kit eszlári zsidóval zártak össze, kifogyhatatlan volt az e fölött való beszélgetésben. Az emberek agya bőven termette az ötleteket, föltevéseket, elméleteket. A rabnak egyébre sincs ideje, mint tünődésre s ha társa van: beszélgetésre. Ebből áll minden tevékenysége s egyuttal minden vigasztalódása is.

S nemcsak a rabok társalognak egymással, hanem a tömlöcztartók, a felügyelők s az őrök is társalognak a rabokkal. Sok jó ember, sok érdekes alak, sok különös egyéniség van a rabok és gonosztevők között. És sok különösség, sok képzeletingerlő részlet az egyes bűncselekményekben. De semmi se érdekesebb, mint az, a melyben szüz lány szerepel. A mit költészetnek nevezünk, a mi művészet van a világon: az őskortól kezdve abban mindenütt nagy szerepe van a szüzesség fogalmának. Nem csupán a keresztyén kornak szüzanya-képe tette gazdaggá és termékenynyé ezt a fogalmat. A fogalomnak rejtélyes bája és titokkal teljes fensége évezredekkel előzi meg a keresztyénség korát. Szüz lánynak vérét venni, keresztyén lánynak vérét vallási szertartásokra felhasználni: lehet-e gondolat, mely jobban izgatná az agyat, nagyobb tevékenységre buzditaná a képzeletet s inkább megoldaná a nyelveket, mint ez?

Bizony nem mulik el olyan nap május végétől kezdve álló esztendeig, hogy a nyiregyházi tömlöczben mindenféle rabok és fogházőrök, zsidók, keresztyének, tömlöcztartók, bejáró családbeliek órákon át ne az eszlári esetről társalogtak volna. Urak a vármegyeházán, birák a törvényszéken s rabok a tömlöczben csak ezzel üzték az időt és unalmat. S a börtönök lakói gyakran sokkal jobban ismerik a valódi igazságokat, mint az igazságszolgáltatás intézői.

Svarcz Salamonból a börtönbeli tudás s a börtönbeli sok tünődés beszélt. Noha volt az ő lelkében valamely csodálatos buzgóság is, melyről lesz alkalmam később szólani.

A vérvád babonája némely vidéken ugy szól, hogy a metsző feladata a keresztyén szűznek vérét venni. A hány metsző tehát április 1-én Eszláron volt: mindazokat a vádlottak sorába kellett iktatni. Csupán azért, mert metsző s mert április 1-én ott volt.

Ilyen metsző még három volt.

Taub Emanuel volt az egyik, a ki április közepéig eszlári metsző volt, de azután Polgárra költözött s a ki helyett választottak épen ápril 1-én uj metszőt. Taubot hamar megkeritették. Május 26-án már ki is hallgatták. Fiatal, 28 éves, nős, vagyontalan s eddig tiszta előéletü. Tagad minden vádat, az eltünt lánykát hirből se ismerte. Az ápril 1-én történtekre, az istentiszteletre, ebédre, az egész délutánnak és az estének miként lett eltöltésére nézve ugy beszél, mint a többi tanu.

Vizsgálati fogságba jutott nyomban.

A gallicziai náj-szandeczi metsző volt a másik. A neve Bukszbaum Ábrahám, 26 éves, nős s már van két gyermeke. Huszonhárom éves koráig Gallicziában lakott, azután kóborlásai közben elvette a tarczali rabbinak, Spirer Jakabnak leányát feleségül, egy évig Sárosmegyében Komárnyikon lakott, azután Tarczalra költözött s onnan ment át gyalogszerrel Eszlárra pályázni. Legutóbb már ibrányi lakos volt s onnan kisérték a vizsgálóbiró kezei alá. Egyetlen szót se tudott magyarul. Csak a lengyel és rusznyák nyelvet értette s a német nyelvnek galicziai zsidó változatát.

Fiatalsága daczára vagy talán fiatalsága miatt igen buzgó, áhitatos lélek volt. Még nem rég került ki a jesivából. Fogolytársainak valóságos gyötrelme volt. Magyarul nem tudván, velük nem beszélhetett. Egész nap nem tett egyebet, mint imádkozott. Heteket, hónapokat töltött el imádkozásban. A mit kis gyerek korától kezdve tanult a szentirásból, talmudból, imakönyvekből: azt hadarta örökké. Héber, lengyel, német keverék nyelvvel örökké tele volt a szája. Mint később kitünt, sok erély és határozottság lakott lelkében. Az ellene támasztott vérvád ellen lenéző gúnynyal, néha haragosan, néha vidáman tiltakozott. A zsidók egyetemes üldöztetését látta a vérvádban. Buzgón hitte, hogy Izrael istene megvédelmezi őt is, hitsorsosait is, ha ő folyton imádkozik. A magyar faj nem imádkozó nép. A kéregetés nem természete s még istenhez is röstel minduntalan könyörögni. Volt a galicziai metszőnek néhány fogolytársa, a ki őt a sok imádkozásért folyton szidta, egyszer s másszor meg is rázta. Mit alkalmatlankodik annyit az égben? Mit zaklatja örökké a jó Istent? Miért nem mulattatja inkább fogolytársait? Lassanként a tömlöczben megtanulta jól a magyar nyelvet. Több mint egy év alatt volt ideje hozzá elég. De mihelyt magyarul tudott beszélni: abbahagyta az örökös jajgatást.

A harmadik metsző volt a téglási Braun Lipót vagy Lőbi. Ezt nem találták meg hamarosan. Nem volt már Tégláson. A debreczeni törvényszék vizsgálóbirája kihallgatott minden téglási zsidót, senki se tudott róla hirt mondani. Ott volt, eltünt, nyoma veszett. Avas észjárásu vallástanitók azt hirdetik, hogy a földi élet csak bujdosásból áll. A vagyontalan, szegény zsidókra egészen illik ez a tanitás. Ez a Braun három évig lakott Tégláson, onnan áprilban elköltözött Udvariba, a szomszédos Szatmár vármegyébe községi metszőnek s ugy elköltözött, hogy négy-öt hét mulva már Tégláson egy árva lélek se akadt, a ki tudta volna: hova lett. Egy ember nem volt, a ki törődött volna vele. Nem hagyott Tégláson senkit, a kivel tudatta volna, hova megy, merre jár, hol hajtja le fejét. Még nőtlen ember volt, 27 éves, de a sok áhitat és nélkülözés miatt már 40 évesnek is beillett volna. Egészen afféle embernek látszott, a minőt Mózes IV-ik könyvének hatodik részében nazareusnak nevez.

Nagyon sok dolgot adott a vizsgálóbirónak.

A vérvádat ridegen utasitotta el magától, de találtak nála egy csomó zsidó apró betükkel irt ákom-bákom kéziratos levelet. A vizsgálóbiró és barátai nagy titkokat sejtettek ezekben.

De hát ki forditsa le ezeket magyarra?

Braun Lőbi ugyan szivesen leforditotta volna, de neki nem lehetett hinni. S más zsidónak se akartak hinni. Kerestek valami tudós papot vagy barátot, a ki értse a zsidó nyelvet.

Van néhány ilyen tudós pap és tanár Magyarországon minden keresztyén magyar felekezetnél, csakhogy ők is csupán a nyomtatott héber betüket tudják olvasni, de a kéziratok arabos héber kusza vonásaihoz nem értenek. Utóbb mégis találtak egyet, valami dr. Karsz Lólion nevüt, de az is azt felelte, hogy a kéziratok rasi-rabbi féle betükkel irvák, ebben pedig ő nem eléggé jártas, hanem egy kőszegi benczésrendü barát, Paulus Stern, ebben is jártas, forduljanak ahhoz. Utóbb is valamelyik rabbival kellett lefordittatni, a mikor kisült, hogy a levelek csak áhitatos üres vallási bölcselkedésről szólanak, sőt nagy részük csupán jesivabeli tanulók irásbeli gyakorlata.

Mindez csekélység.

Hanem találtak még Braun Lőbinél a házkutatás alkalmával egy kis szennyes papirba csomagolva bizonyos sárgásbarna, vöröses port is, melyről első tekintetre is látszott, hogy ez száritott és porrá tört vér, – ha pedig vér, más vér nem lehet, mint embervér s minthogy metszőnél találták, tehát bizonyára keresztyén szűz vére. Talán épen az eltünt lányka, a szegény Eszter vére!

Nosza meg kell vizsgálni a leleményes ész egész hatalmával, a tudomány minden fegyverével.

A papiroson irás is volt. Két szó volt ráirva: Krahhmol-blű. Ennek értelmét kellett először megfejteni.

E két szó nem magyar, nem is német, nem is latin. Eddig elért a vizsgálóbirák, királyi alügyészek, irnokok és csendbiztosok tudománya. Volt egy börtönőr, a ki értette a rusznyák nyelvet. Ezt is megkérdezték. Az ő szláv nyelvbeli tudománya se tudta a szavakat megmagyarázni.

Egyszerü dolognak látszott Braun Lőbit magát megkérdezni. Övé az a barna vöröses por, ő irta a papirra azt a két szót, neki csak tudnia kell mindent.

Tudott is. Meg is mondotta, hogy az a por vérzés ellen való gyógyitó szer, pénzért árulják a gyógyszerészek, ő is ott vette azoknál nyolcz krajczárért, egyéb neve pedig nincs, mint krahhmol-blű.

Dehogy hitték el egyetlen szavát is. Olyan egyszerü és világos volt ez a megoldás, hogy ezt a vizsgálóbirói észszel már ennélfogva se lehetett volna elfogadni. Félti a vádlott a bőrét, azért beszél igy, azért akarja a biróságot félrevezetni.

Pedig hát a metszőnek igaza volt.

Mikor a csecsemőt körülmetélik, a megsértett testrészen vérzés támad. Erős vérzés, melyben igen gyakran elgyengül a csecsemő, néha meg is hal. A vérzés elállitására ősi időktől fogva bizonyos szereket szoktak használni. E szerek közé tartozik a sárkányvér is, melyet e néven árulnak a gyógyszerészek. Nem sokat érő szer, ma már nem is használják sürüen, de a tanulatlan metszők és a körülmetélők egyike s másika ma is ragaszkodik hozzá.

Valami gyanta ez. Rokonságban van azzal, melylyel a hegedüvonót kenik. A molukki szigeteken tenyészik egy pálmafaj, melynek a neve Calamus Draco vagy Daemonorops Draco. Valószinüleg alakja után s az alakjához kapcsolódó népmesék és a babonák után adták rá ezt a nevet. Az is lehet, hogy eredetileg a molukki vadak a maguk nyelvén nevezték el olyképen, hogy azután a tudósok belevették nevébe a sárkányt. Ennek gyümölcséből izzasztják ki a nedvet, a melyet, ha megsürüsödik, megsárgul, megbarnul és porrá törnek: vérzés csillapitására gyógyitó szerül alkalmaznak. A gyógyszerkönyvekben latin neve: sangvis draconis, magyarul: sárkányvér.

De hát hogy lett ebből Krahhmol-blű vagy Krachmol-blö?

Ez is egyszerü.

Az északmagyarországi ó-hitü zsidó se magyarul, se latinul nem beszél, hanem beszél németül. Németül a sárkányvér: Drachen-bluth. Csakhogy a galicziai és északmagyarországi zsidók német szójárása valami különös, furcsa, megmagyarázhatlan torzitás. A Drachen szót átalakitja Krahhmol vagy Krachmol szóvá, a Bluth-ot pedig Blü vagy Blö szóvá. Igy lesz Drachenbluthból Krahhmol-blü.

Volt Nyiregyházán egy tanult, értelmes gyógyszerész, Korányi nevü. A törvényszéknek ez szokott a szakmájabeli kérdésekben véleményt adni. Megkérdezték ez esetben is. Adott is okos és alapos felvilágositást, a mely azonban igazolta volna Braun Lőbit. A mellett kisült, hogy ez a gyógyszerész is zsidó volt valamikor, vagy legalább apja-anyja volt zsidó. Nem lehetett tehát hinni neki se. Elküldték tehát a vöröses-barna por egy részét a műegyetemhez, az országos fővegyészhez, dr. Felletárhoz. Ő se mondhatott mást. Abban a porban nyoma sincs a vérnek, nyoma sincs a szűz lány vérének.

II.

(Fölkutatják a sirokat. – Az emődi zsidók. – Az alibi. – Az elfogott koldus zsidók serege.)

Másutt kellett keresni a bűntény tárgyi jelenségeit. Minthogy azonban effélék semmi irányban sem mutatkoztak: elő kellett teremteni valahonnan a koldus zsidót.

Pedig megvizsgálták a temetőket is.

Április elseje óta csak két hónap telt el. A keresztyének temetőjében levő minden ujabb sirhalomnak eredete, ideje és kora kétségtelen volt. De a babona szerint a zsidók ide nem is temettek volna senkit. De az eltünt lányka holttestét valahova mégis el kellett temetniök. Máshová nem, csak a zsidó temetőbe.

Kimentek hát oda. Birák, pandurok, előljárók, orvosok, napszámosok, tanuk, kiváncsiak. Föl kell ásni a sirokat. Valahol ott lesz a lányka.

Három ujabb ásatunak látszó sirhalmot találtak.

A legujabbról azt mondta Sarf József, hogy azt ne bántsák, ő temette oda 1882. évi január 30-án kilencz napos csecsemőjét. De azért csak felbontották a sirt. A gödör fenekén a puszta földön egy kis szalmán feküdt a kis csecsemő oszló-bomló maradványa egy ócska kis teknővel letakarva. A régi zsidók egyszerüségével s a szegény ember pénztelenségével történt a temetés. A szakértő orvos megvizsgálta a kis hullát s legalább hét napos s legföljebb 14 napos csecsemőnek találta.

Tovább kutatták a sirokat.

A zsidók bebizonyitották, hogy 1882-ben január elsejétől május végéig nem volt több halottjuk, csak Sarf József csecsemője. Az 1881-ik évben nem volt egy halottjuk se. Az előző 1880-ik év junius 7-én temettek utoljára. A sirhalom alakja is megbizonyitja ezt. Minek tehát felturni a régi sirokat, fölzaklatni a porladó tetemeket? Hiszen a föld megmutatja, hogy április elseje óta, a mikor a lányka eltünt, egyetlen kapavágás se történt a zsidók temetőjében.

Igy beszél az igazi szakértő, a mezei munkás gazda ember. A ki ássa-vési a földet s naponként nézi, hogy az ujonnan ásott föld hantjai miként mállanak, miként sülyednek, miként telnek meg lassanként gyommal, fűvel, vadvirággal s mennyi idő alatt heged be a földnek sebje, melyet rajta ásó, kapa, ekevas ütött. Ismeri a különböző talajok és füvek természetét. Agyagon, kavicson, televényen, égevényesen miféle fű mennyi idő alatt fogamzik, miként nő fel s mi sorsa van télen is, nyáron is?

A falusi előljárók, tanuk, parasztok jól látták, hogy a temetőben nyoma sincs uj ásásnak. Ám a vizsgáló biróság emberei és szakértői másként látták a dolgot. Az ő elméjüket tompává, de egyuttal furfangossá is tette az a töredékes tudomány, a mely oda beleszorult. Ők még a vakondturásokat és hangyabolyokat is felturták: nincs-e ott az eltünt leánykának vagy keze, vagy lába? A paraszt csak a fejét csóválta. Az urakkal nem akart kemény vitába keveredni. Ő jól tudta, hogy földszinéhez közel vakandturásban vagy hangyabolyban rothadó testrész hónapokig meg nem maradhat. A falusi kutyák dülőföldek messzeségéből megérzik a szagát, oda mennek, kikaparják s megeszik vagy elhordják onnan. S aztán a tavasz meleg napjaiban a hangyák, a pondrók s az apró skarabeuszfélék is nagy hirtelen szétszedik a hullarészeket.

Mindegy. Az urak töviről-hegyiről elkutattak a temetőben mindent. Fölástak még nem régi ásatunak látszó két sirt is s a mikor a szakértő orvos azt mondta, hogy ezek halottjai legalább egy év óta pihennek ott: csak akkor hagyták abba a többi sir felbontását.

De hol van hát a koldus zsidó?

A vizsgálóbiró az emődi zsidók közt kereste a koldust első sorban. Svarcz Salamon metsző szava terelte figyelmét az emődiekre.

Emődön sok zsidó van. Több mint 22 család. Alig képzelhető akkora szigor, a melyre akkor a biróságok tagjai feljogositva ne érezték volna magukat. Oktalan és törvénytelen szigort alkalmaztak az emődi zsidók ellen is.

Kit kellett Emődön keresni és megtalálni?

Azt a zsidót, a ki szegénysége miatt koldulni s koldulás végett faluzni szokott. Tehát a vagyonos, birtokos, háztulajdonos, boltos kereskedő zsidókat nem lett volna szabad, mert nem volt szükséges zaklatni.

Békességes időben igy is történt volna. De ha a társadalom zúg és gyülölködik: akkor más a rend.

Gyanuba fogtak minden zsidót tekintet nélkül. Mindenkit arra hivtak fel: bizonyitsa be, hol volt április 1-én.

A büntetőjogban ugy hivják ezt: alibi.