Part 12

Csendes vizen evezni kell. A kormányrud mellett mindig ott kell lenni a kormánybirónak vagy helyettesének. A zátonyt, tőkét, sarkantyut, malmot, hidlábakat, jégtörőket minden esetre ki kell kerülni. Szembejövő gőzösökre vigyázni kell. Forgatagba belekerülni semmiképen nem szabad. A hol a Tisza árama szögben dül a partnak s azt mossa és sodorja: ott a parthoz, közeljárni veszélyes. Könnyen odaütődik a tutaj s kivált ha terhelve van, darabokra hull széjjel. A kis viz csak oly ártalmas lehet, mint a nagy. Bajjal jár egyik is, másik is. Különösen vigyázni kell, hogy hamis útra, kiképzetlen átvágásba, eliszaposodó ágba a tutaj ne jusson. A kikötést is mindig nagy figyelemmel kell végezni. Lakott helytől ne legyen nagyon messze. A hol czövekpénzt, kikötő-dijat kell fizetni: azt a helyet el kell kerülni. A tutajok közt menetközben is, kikötésnél is meg legyen a kellő távolság, mint a katonasorok között.

Minden tutajon van egy kis fedett hajlék. Deszka az oldala, deszka a teteje, gunyhó alaku, egészen kezdetleges tákolmány. Zápor, jégeső, erős vihar nem hatol át tetején és oldalán. Némi enyhelyet mégis ad. A tutaj személyzete esős, viharos napokon és éjszakákon ide menekül, itt alszik. Oly kicsiny, hogy egymás mellett fekve épen csak belefér három-négy ember. A neve: kaliba. Igy nevezi az északnyugati tót is, az északkeleti rusznyák is, a tuladunai magyar is. Eredetileg hellen szó: kalübé. El van terjedve egész délkeleti Európában. A régi helleneknél is gunyhó volt a jelentése.

Nagy szélben, áradó magas vizben, ködben, sötét éjszakán nem szabad tutajozni. Minden este ki kell kötni. A kormánybiró és a sáfár csak nagy ritkán engedheti meg, hogy a csillagos és holdvilágos tiszta éjszaka egy részén át legalább mehessen a tutaj. De csak biztos vizen.

Ünnepnapon sohase szabad se menni, se elindulni. De a tutajosok szabálya szerint csak a keresztyén ünnepeken tilos a tutajozás. Zsidó ünnepekre nincsenek figyelemmel, ha van is zsidó köztük, hacsak a zsidó pálinkát nem ad.

De az ünneplés nem arra való, hogy istentiszteletre menjenek. A mint Beregvármegyét elérik: ott már a falvak többsége a partokon kálvinista és magyar. A máramarosi kálvinista nem megy tutajozni. Ez tiszta magyar faj. A magyar faj épen nem kedveli a lézengő, késedelmes és ácsorgó munkát. Vagy dolgozik egész istenadta erejével vagy henyél tökéletesen, mint az útszéli kő. Azután valami gyönge keresetért nem is engedi meg, hogy neki parancsolgassanak.

A tutaj azért áll meg ünnepen vagyis az ünnep előtt való nap estéjén, hogy a tutajos jókor reggel bemehessen a legközelebbi faluba vagy városba dohányt, sót, pálinkát s ennivalót venni. Ha van pénze: annyi pálinkát vesz, hogy megittasodjék tőle. Délelőtti 10–11 órára nemcsak megfordul a faluból, de meg is késziti s el is költi ebédjét, ki is szivja pipáját, pálinkáját is megiszsza mind s be is rug tőle egészen. Akkor lefekszik s aluszik egész nap és egész éjjel. Ha rossz az idő: a kalibában; ha jó az idő: a füzesben a parton. Szunyoggal, légygyel, kigyóval, békával nem törődik. Egy kis tüzet gerjeszt a parton s annak hamvadozó parázsánál tiz-tizenkét órát alszik egyhuzamban. Az elmult napok álmatlanságát kipótolja egészen.

Fizetését sohase kapja ki előre. Baj lenne ebből. Vagy el se menne a tutajjal vagy előre meginná pénze nagy részét s miből élne az úton, szárazon és vizen?

Nagy bölcseséggel állapodott meg erre nézve a százados gyakorlat.

Hajdan állandó tutajosai, szegődvényes állandó szolgái voltak a nagy fakereskedőknek. Ez más dolog. Akkor a gazda gondoskodott a cselédjéről. Most a tutajos csak alkalmilag vállalkozik esetről-esetre s mindig csak egyetlen tutajútra.

A tutaj például Szegedre megy s a tutajos megalkuszik 50 koronára. Bustyaházán kap 5 koronát, Tokajban és Szolnokon ugyanannyit, Szegeden pedig, ha rendben átadott mindent, 10 koronát. Ha azután visszatér és semmi panasz ellene: Bustyaházán vagy ott, a honnan elindult, kapja meg a még járó 25 koronát.

Ez a szabály és az elmélet. A fakereskedő ragaszkodik is ehhez keményen. De a sáfár jelentékenyen módositja ezt útközben.

A rusznyák szokott otthoni ruhájában indul útnak. Szürét gubáját viszi magával, hogy éjjel a hüvös időben legyen mivel takaróznia. Ruhája durva szőrkelme, elég meleg az ő edzett testéhez képest, de zsiros, szurtos és szagos kegyetlenül. Piperére, ujra öltözködésre, fürdésre, semmit se ad. Néha megmosdik, de a mikor megmosdik, akkor már rendesen elfelejtette, hogy mikor mosdott utoljára. Haját és bajuszát azonban megnyirbálja s szakála eltávolitásáról is gondoskodik, kivált a ki katonaviselt ember.

Tarisznyáját elviszi az útra s visz némi főzőedényt is. Gyakran összebeszélnek arra, hogy ki miféle edénykét vigyen a tutajra. Csuprot, lábast, bögrét, apró pálinkás üvegeket. Ez az utolsó épen nem maradhat el. Visz egy botot is, legyen mivel hazajönni.

Élelmiszer készlete nagyon szerény. Van egész kenyere, jó adag kukoriczalisztje s nyers babja. Ha az évszak megengedi: burgonyát is visz magával. Ezt nagyon szereti sülve. Hagyma nem hiányzik s valamelyes szalonna se. Visz magával egy ökölnyi kősó darabot is. A porrá tört sóra nincs épen szüksége. Azért pénzt kell adni. A kősóhoz Máramarosban hozzájut isten nevében is. Mikor eszik, a kősóból leharap egy babszemnagyságut s hatalmas foga ugy megőrli azt, mint malomkő. Ha kukoriczalisztjét vagy babját főzi, abba is tesz egy kis darabot.

A terhelt tutajon rendesen van valami tüzhelyféle alkotmány. Néhány deszkadarab egymás mellé rakva, földdel vagy homokkal pár hüvelyk magasságban beteritve: im erre már lehet tüzet rakni a teherrakomány szélmentes oldalán. Valamely bölcs rendőrség isten világáért se engedné meg ezt a merényletet. Holott okos ember kezében a tűz se veszedelem s azután csakugyan ott van a viz a tutaj közelében, csak meriteni kell belőle. Olyan esetről még nem emlékeznek a krónikák, hogy a tutaj a tutajosok vigyázatlansága miatt égett volna el. Senkinek se jutott az előtt eszébe a tutajt tűz ellen biztositani, mig az a vizen áll vagy mozog.

Nem is főz a tutajos minden nap. Ha az idő vagy a víz állása miatt sokáig kell egy helyben ácsorogni: akkor szivesen főz, valamint ünnepnapon is. Máskor pedig, ha sietős az útja és sok a dolga, napokon át csak kenyérrel, sóval, hideg puliszkával él s ha van neki: egy kis sajttal. Régebben elég sajtja volt ingyen is. Az alföldi jó magyar nép abban a szent meggyőződésben élt, hogy a tutajos oláht és oroszt neki ingyen el kell látni ennivalóval. A kenyeret, köleskását, kukoriczát, burgonyát bizony nem sajnálta tőle. A juhászok pedig birkafejés idején szivesen, sőt hetykén adtak neki egész sajtot. Még kegyetlenül le is nézték vagy megsajnálták, hogy nyavalyás oroszsza milyen hálálkodva fogadja el tőle ingyen a sajtot.

Húsra, halra nem igen áhitozik a szegény tutajos. Pedig szárnyassal és hallal, rákkal és teknősbékával ugyancsak tele vannak a Tisza füzes és rekettyés partjai, a holt Tiszák, az elhagyott medrek, az árterületek gödrei, a morotvák. Mennyi libucz sipákol a partokon, mennyi szárcsa uszkál ott kevélyen, mennyi vadkacsa röpköd és bukdácsol szanaszét! De a szegény orosz, oláh és zsidó mindig csak jobbágy volt. Istenért se vinne magával lőfegyvert. A vadászat csak királyoknak és uraknak való. A vadat nem a szegény ember számára teremtette az isten. El nem sütné a puskát a világért se, ha volna is neki. Nyomban kezébe kerülhetne vagy a csősznek, vagy a csendbiztosnak, vagy a főszolgabirónak. A mitől pedig mentsen isten!

Még hálót se visz magával. Pedig sokszor napokon át nem lát embert a Tisza végtelen kanyarulatain. A horogról fogalma sincs. A rákot és teknősbékát nem is kérné tőle számon senki. Hiszen ezek csak férgek, noha az urak jóizüen megeszik őket. Bizony megehetné ezeket a szegény ember is, a tutajos is. Igaz, hogy röst is ahhoz, hogy rákot, teknősbékát fogdosson, mikor e helyett lefekhetik a harmatos fűbe s kalapját arczára téve, nyugodtan alhatik.

Azonban a Tisza is más már, mint hajdanta volt. A mióta szabályozták: azóta csak a régi térképeken van meg a régi Tisza. Hala, madara eluszott, elszállt, elfogyott azóta. A juhász ürüje se kolompol azóta oly szakadatlanul a partok közelében. A tutajos csak akkor ehetik most már juhsajtot, ha mikor pénzen vesz magának tiz fillérért.

De a tutajos fizetésének s életmódjának okosan kigondolt törvényét kissé megváltoztatja a sáfár.

A tutajos, mikor a tutaj napokig vesztegel, nem tud el lenni pálinka nélkül. Pénze nincs, az ismeretlen falvakban hitele nincs. De szomja, vágya, áhitása nagy.

A sáfár ezt jól tudja. Az ő butykosa mindig tele van pálinkával. Nem tukmálja a tutajosra. Ez nem szabad. A nagyvállalkozó mindig lelkére köti otthon, hogy a tutajost se hitel, se előleg, se pálinka czimén megkoppasztani, vagy eladósítani nem szabad. Nem lenne maradása a sáfárnak otthon se, ha a tutajosok ugy érkeznének haza, hogy minden járandóságukat útközbeli adósság czimén a sáfár teszi zsebre.

Nem kinálja tehát pálinkáját. Hanem a helyett mindig akként hajtja fel butykosát a tutajos közelében, hogy a szellő a pálinka szagát oda legyintse a tutajos orrához. A hatás nem marad el soha.

Egész nap nagy munkában van a tutajos. Reggel óta huzza az evezőt. Két nap óta üres már félmeszelyes pálinkás üvegje. Két nap óta szinét se látta az isteni folyadéknak. S ime most odaütődik orrához az illat. Kegyetlen bűz annak, a ki nincs hozzászokva. Hitvány burgonyaszesz, kozmával vagy effélével teljes. De idegrázó, ingerlő, elbüvölő illat a szegény tutajos érzékeire nézve. Ennek az illatnak ellenállani nem lehet.

A szagban nagy erő rejlik. Nagy hatalom az, melynek titkait még nem buvárolták ki a tudósok. A szerelem ezer válsága, ezer szerencsés és szerencsétlen esetlege függ az illattól. A tüzes rokonszenvek s romboló ellenszenvek egyik rejtélyes forrása a szagló érzék működése. Az életfentartás csodálatos ösztöneit a szag edzi s tartja élénk működésben. A párjaváró nőstény rovar lebukik a föld mélységébe s oda várja himjét. Vajjon rátalál-e lovagjára? Rátalál. Egy mérföldről megérzi illatát, oda talál sötétben is s fölkeresi a föld mélységében. Egyik királynéjukat azért kergették el a spanyolok, mert nem volt kedves illata. Boldogságos Margit szüz, magyar királylány azért jutott az égiek seregébe, mert sok éven át nem váltott ruhát s mégis égi illat vette körül szép alakját. A fejlődés történetében nagyobb szerepe van a szagnak, mint a hangnak. Vannak illatok, melyek az akarat minden szilárdságát lefegyverzik.

A tutajos, a mint megérzi a pálinka illatát, nyomban kér belőle. Eseng, kunyorál, rimánkodik egy italért. A sáfár ugy tesz, mintha nem is hallaná a szót. De utóbb nagy nehezen megkönyörül a szegény tutajoson. Ad neki szeszt. Üvegét megtölti a butykosából. Ismeri már az üveg mértékét. Minden tutajos üvegje egy mértékü. Megtölti azt, de pénzért és hitelben. Igy történik minden tutajossal. S mire a tutajútnak vége van s a legénység visszatér, hogy bérét felvegye, bizony annak nagy részét a sáfár tartja már magáénak.

Ezt cselekedte Hersko Dávid sáfár is a nagy per idejében s egyéb okok is hozzájárulván, bizony nagy következései lettek cselekedetének.

II.

(Herskó Dávid sáfár tutajai. – Kikből állt a tutajok személyzete? – A tutajut története. – Mikor a Tisza virágzik. – Selever és Galsi. – A kártyázás élvezete. – Mi az unalom?)

Hersko Dávid a Sréter és Hillmann kereskedő czég tutajainak volt sáfárja 1882-ik évi május és junius hónapban.

A czég máramaros-szigeti czég volt. Egyik tagja Sréter máramaros-szigeti születésü és lakos 28 éves, nős, fakereskedő s az állami kincstár favállalkozója s egyuttal italmérési bérlő. Társa Hillmann szintén fakereskedő, kolozsvári származásu, nős, 33 éves, szintén máramarosszigeti lakos. Nagyobb tutajszállitmányt akartak útnak inditani Szegedre, egyik ottani gőzfürészgyár számára. Szegedet pár év előtt pusztitotta el az árviz s ott most egy-kétezer házat lázas rohamossággal épitettek. Kellett az épületfa.

A tutajok számára a fa kincstári erdőkből Bustyaházán volt összehalmozva. Innen kellett a tutajokat elinditani.

Első dolog volt a személyzet összeállitása. Sáfárt és kormánybirót kellett kiszemelni, velük a kötést megcsinálni, s tanácsukra és segitségükkel a tutajosokat és szolgákat felfogadni s bérükre nézve velük megalkudni.

Ezt a munkát nem a czég főnökei végzik, hanem a czég sáfárja. A helyi sáfár, a ki végrehajtó közege az üzletvezetésnek. A sáfár neve volt Herskovics Mosko. Ez szemelte ki az embereket.

A tutaj sáfárjának Hersko Dávidot fogadta föl. Talán valami atyafiságban is volt vele. De ezt csak a névből sejtem.

Hersko Dávid zsidó volt. Szeklenczei lakos, 47 éves, nős, négy gyermeke. Volt Szeklenczén házacskája és kertje s talán még néhány száz korona értékü ingósága. Irni-olvasni nem tudott, magyarul meglehetősen beszélt, előéletét törvényes szeplő eddig nem érte. Éles nézésü, gyanakvó tekintetü, kaftánviselő, ó-hitü zsidó volt.

Szeklencze 8–9 kilométernyi távolságra fekszik, Bustyaházától a Tisza jobb portján. Rendetlen épitkezésü nagy orosz falu, közel 2000 lakossal. Házai szanaszét szórva feküsznek a folyam völgyén s fönt a hegyek oldalán is több, mint három kilométer hosszuságban. A falun a Sokicznicza-patak s a Bajlova-patak csatangol keresztül.

Kormánybirónak Matej Pétert fogadta föl Moskó sáfár. Ez is szeklenczei volt. A tiszai utat a vizen már jól ismerte. Előhaladt koru, 55 éves, nős, görög katholikus vallásu, három élő felnőtt gyermeke, s egy házacskája. Lassu, csendes beszédü komoly embernek látszott. A törvénynyel eddig még soha se jött összeütközésbe.

A terv az volt, hogy négy nagy tutajt fognak leszállitani legalább harmincz kötéssel. S Mező-Váriból tüzifát is szállitanak a tutajokon 110 ölet, a mi mintegy 400 köbméter tüzifának felelt meg. Minthogy tehát a tutajok meg lesznek terhelve, egész személyzetre lesz szükség.

Az egyik tutajt vezette Hersko Dávid, a tutajok sáfára. Tutajának személyzete volt még Simon Bazil, 27 éves családos görög katholikus s két szolga: Szolku Mihály és Lupojda Mihály, – mind a kettő nőtlen, fiatal ember s keresztyén. Mindannyian szeklenczeiek.

A második tutajt vezette Matej Péter, a kormánybiró. Tutajosa volt fia: Matej Bazil s szolgái: Potrohos István, 16 éves erős fiu és Paczkan Bazil szintén nőtlen, de már 31 éves legény. Ez utóbbi bocskó-rohai lakos, a többi szeklenczei. Mind keresztyén s mind fenyitetlen előéletü.

A harmadik tutajt vezette Szavinecz Péter, mint kormánybiró-helyettes. Nős, családos s van házacskája is, 30 éves. Tutajosa: Hecska György, 51 éves, nős, családos s szolgái: Susztra Bazil és Dujtsák István nőtlen legények. Az utóbbi unyihai, a többi mind szeklenczei. De valamennyi keresztyén s eddig büntetlen.

Csepkanics György vezette a negyedik tutajt. Ennek a tutajnak volt a pörben a legnagyobb szerepe. Csepkanics élemedett ember volt. 49 éves, nős, gyermekes, görög katholikus. Volt kis erdei házacskája. Ugy emlékszem: magas termetü s törődött alaku ember volt, koránál idősebbnek látszott. A pör folyamán hősi léleknek bizonyult.

Tutajos társa volt Matej Ignácz. Ez is nagyon fontos személye a pernek. Ez is nagy tanu. Az egyik a Sarf Móricz, a másik ő. Sokat beszélünk róla e történet folyamában. Ő is szeklenczei, mint társa.

E tutajon is volt még két szolga. De e tutajra Mező-Váriban teher nem jutott. A két szolgát tehát itt elbocsátották s helyettük, ha kellett, a többi tutaj egyik s másik szolgája segitett időnként. Később fogadtak szolgát, de erre később térünk.

Ime ezekből állt a tutajszemélyzet, a mint azt Herskovics Moskó a sáfár és a kormánybiró javallatára összeállitotta. Megkötötte velük a szerződést, azt a czég főnökének bemutatta s mikor ez jóváhagyta: kiosztotta az emberek közt a felpénzt s megkezdődött nyomban a szálak kiválogatása s a tutajok összeállitása. Ez május 25-ike körül történhetett.

A kész tutajok május 28-án indultak el Bustyaházáról. Zászlólengetés, ágyudurrogás nem történt az elindulásnál. Ki üdvözölné a szegény embereket a hosszu viziuton? Asszonyaik, jegyeseik nem ott laknak; – a család tagjai közül alig egy vagy kettő megy el az induláshoz. Az se lengeti a fehér kendőt, mivel hogy nincs is neki. De még a zöld ágat se. Legföljebb isten áldását kivánja a távozók utjára s ha fehér cseléd, egy könyet enged arczán végigfutni. Hanem a bucsupálinkából ő is iszik egyet s örül annak, ha a tutajosok az elindulás után néhány vig kurjantást tesznek.

Bustyaházától kezdve nehéz a tiszai út. A folyamnak több medre van, sok ágon ömleszti vizét aláfelé, minden ág sekélyes alacsony vizállásnál, sok helyen nekiszögellik a partnak, a tutajosnak egész erővel s figyelemmel kell dolgozni egész napon át. A kormányrudnak mindig erős kézben s biztos kézben kell lenni. Még beszélgetésre sincs idő.

Az első állomás Huszton volt. Mikor értek Husztra; egész bizonyossággal egyik se tudta megmondani. Hajónaplót természetesen nem vezetnek. Hiszen az is megesik, hogy az egész személyzetből senki se tud irni. Csak arra emlékeznek biztosan, mikor éri őket utól valami ünnepnap vagy vasárnap s arra, hogy hol terhelik a tutajt.

Ugy gondolom, még május 30-án estére Husztra értek. Itt már rakodtak, a tutajokat terhelni kezdték. Néhány öl tüzifát ott már fölraktak a tutajokra.

Három napi veszteglés után indultak útnak s a negyedik napon értek indulás után Mező-Váriba. Itt több napon át időztek. A tutajosok többsége azt mondja, hogy itt 8–9 napot töltöttek el. Ezt nem lehet elhinni. A sáfár beszéde leghihetőbb. Ő azt mondja, junius 2-án, pénteki napon értek Mező-Váriba s onnan kedden, 6-án indultak el. Ez lehető. Csak azt nem lehet érteni, miért beszélnek a tutajosok 8–9 napi időzésről. Pedig valótlant mondani szándékosan nem akarnak. Az időzés oka egyébiránt főleg a rakodás volt. Három tutajt itt terheltek meg egészen. Az összes teher, mint már emlitettem, minegy 400 köbméter tüzifa volt. A köbmétert nem tömörméretben, hanem a rakott hasábok külső térfogatában kell érteni.

Mező-Váritól nem messze Nagy-Szőllős alatt már a tiszai nagy magyar Alföld kezdődik. A meder nagy esése már megcsökken, a viznek árama megcsillapodik, a tutajok már lassan hatolnak előre. A nehéz munkára már csak helyenként van szükség.

Mező-Váritól Nagy- és Kis-Tárkány a folyam hajlatait is számitásba véve mintegy 110 kilométer távolságra van.

Az útnak e szakaszán már teljesen rendezve voltak a tutajok. Több terhelés már nem történt. Minden tutajnál megállapitották, kik lesznek a tutaj élén, kik a hátulján s miként történik a szolgálat felváltása. Meghatározták a tutajok sorrendjét is. Az első lett volna Szavinecz Péter tutaja, a második Matej Péter kormánybiróé, a harmadik Herskó Dávid sáfáré, az utolsó Csepkanics Györgyé. Több tutajnak a folyam szélességében egy homlokzattal menni nem szabad. Csak egymásután mehetnek oszlopvonalban. De valami nagyon közel egymáshoz igy se. A tutajok közt legalább 20–25 méter távolságnak kell lenni.

Junius 6-án, keddi napon indultak Mező-Váriból s ugy látszik, e napon nagy utat végeztek, közel ötven kilométert. Estennen elhagyták a Szamosnak, a balparti mellékfolyónak torkolatát s áthatoltak a gergelyi hid alatt is s Vásáros-Namény fölött kötöttek ki.

Innen észak felé folyik a Tisza s éri egyebek közt Tisza-Kerecseny falvát. Itt nem kötöttek ki; szabályos gyorsasággal vonultak el Kerecsénynél, de azt látták, hogy itt idegen tutajok állanak. Nem törődtek se ezekkel, se a tutajosokkal. Annyit Csepkanics György mégis észrevett, hogy a mint tutajuk elhaladt, annak irányában a parton egy zsidó üldögélt s a mint Herskót meglátta, felállt, Herskóhoz néhány szót szólt zsidó nyelven, de Csepkanics se jól nem hallotta a szavakat, se nem értette. Tőle a parti ismeretlen zsidó mintegy kétszáz ölnyire volt. Tovább nem figyelt rá, csak annyit látott még, hogy lefelé ballagott kis ideig, mintha kisérte volna a tutajokat. E napi útjukat egyébiránt a tutajosok nagyon csonkán beszélik el. Egészen össze nem vágó előadásukból ugy értettem, hogy junius 7-én Eszenynél kötöttek ki. E napon is nagy utat végeztek, talán 40 kilométernél is nagyobbat.

Junius 8-án alig végeztek 8 kilométernyi utat. Záhonyon felül kikötöttek körülbelül a vasuti hid és az országúti hid közt lévő szakaszon. A következő pénteki napon, 9-én Tárkány alá értek s alig 7 vagy 8 kilométernyi út után kikötöttek. Gyanus szél támadt az útban, ez volt a kikötés oka.

Érdekes némileg az a kérdés, hol kötöttek ki?

Nagy-Tárkány közvetlenül a Tisza partján, ennek egy nagy hajlatánál fekszik. E hajlatba nem mentek be a tutajok. Tárkány fölött egy jól kiképződött átvágásból uj medre van a Tiszának. Ezen áthatoltak s még a régi medren is leszálltak majd két kilométernyire. Itt kötöttek ki sokkal közelebb Agárdhoz, mint Tárkányhoz. Ez a falu is a jobbparton fekszik, jó két kilométer távolságra a folyamhoz. Tőle egyenesen keleti irányban a Tisza partjához közel egy tanya vagy szállás épülete áll. Itt egy helyütt dombos partja van a medernek. Itt történt meg a kikötés.

Itt töltötték el a pénteki nap nagy részét s az egész szombatot. A szél nem engedte az elindulást. Vasárnap az ünnep miatt nem lehetett indulni; csak hétfőn, 11-én indulhattak útnak.

Mivel ölték az időt? Miként töltötték el a harmadfél napot s a három éjszakát?

Éjszaka aludtak. Egyik a parton, másik a kalibában, de mind elaludtak.

Pénteken már bementek Agárdra, csaknem valamennyien. Sót, dohányt, paszulyt vettek ott. A paprikás lében főzött paszulyt nagyon szereti az orosz tutajos. De pálinkát is vett mindenki 4–6 fillérért.

Szombaton és vasárnapon reggel főzés volt a parton. Déli étkezés után, a mi 10–11 óra közt szokott történni, az összes tutajosok bementek vasárnap Agárdra s annyi pálinkát ittak, hogy mámorossá lett valamennyi. Délután mind elfeküdt a füzes parton aludni. Még Csepkanics is aludt egész délután, egész este. Csak Szavinecz Péter emlékszik arra, hogy vasárnap délután Herskó a parton egy ismeretlen emberrel, még pedig zsidóval beszélgetett. Ez még világossal történt, 5 vagy 6 óra tájban. Hogy mit beszéltek: nem tudja. Egy szavukat se értette. Tőle 150–200 ölnyi távolságban lehetett a beszélgetés, de egyébként se hallhatta a szavakat, mert ő a beszélgetés alatt kalibájából ki se jött. A beszélgetést Matej Péter kormánybiró is észrevette, de ő se értette, ő se ügyelt rá.

Nagy dolognak lett oka és ürügye ez a beszélgetés. Hogy ez megtörtént: el ne felejtsék nyájas olvasóim. E nélkül nem lett volna teljes ez a nagy per.

Junius 12-én, hétfőn indultak el a tutajosok Tárkány alól. Ezen túli megállásuk kikötésük, éjszakázásuk sorrendje nem világos egészen. Az adatok egybevetéséből ugy látom, hogy e napon Czigándra értek s ott éjszakáztak. Alig végeztek 30 kilométernyi utat. Kedden, junius 13-án Berczelig jutottak s a Révdülőnél a rév fölött állottak meg. Szerdán, 14-én értek Tokajba, de valószinüleg Vencsellőnél is megálltak egy darabig. Matej Ignácz azt mondja, hogy itt meg is háltak. Nem vettem észre, hogy ez a pörben teljesen bebizonyult volna. De ez nem is fontos dolog.

Tokajból csak pénteken, 16-án indultak el. Itt töltöttek két éjszakát s egy egész nappalt s 14-ikének délutánját is. Itt már a tutajosoknak némi kis történetük akadt.

Csepkanics tutaján ugyanis kicsiny volt a személyzet. Csak Csepkanicsból s Matej Ignáczból állott. Ez kevés volt. Szelek is jártak, a Tisza zöld árja is közel volt. A máramarosi hegyek s óriási erdőségek hava csak májusban indul nagy olvadásnak s a mellékfolyók is ekkor ömlesztik bővebben vizeiket. Nagy áradás támad, mely junius végére szokott leérni az alsó Tiszára. Ekkortájt van a Tisza virágzása is. A kérész ekkor jön ki az iszapból a felszinre. Ekkor párzik s ezer milliónyi számban röpköd a viz felszinén. Fehér szárnya, gyönge szines teste mintha virággal hintené be a folyam vizét. »Virágzik a Tisza«, ezt mondja a parton lakó. Ilyenkor már egész diszében virul a természet; fű, fa, mező, minden zöld, azért nevezik zöld áradásnak a Tisza felduzzadó vizét. Ilyenkor gyönge személyzettel nem szabad a tutajt ereszteni. Legalább egy embert kellett fogadni Csepkanics tutajára. Fogadtak is.